Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?
Dorottya vagyok, huszonhat éves, végzettségem szerint filozófus. Nagyon
szeretem A Gyűrűk Ura, a Star Wars és a Narnia Krónikái
világát, íróként inspirációs forrást is jelentenek számomra. Mesterszakos diplomadolgozatomat
is az említett művek filozófiai és erkölcsi vonatkozásaiból írtam.
Az írás azóta az életem része, amióta az eszemet tudom, nem is tudom elképzelni az életemet úgy, hogy nem dolgozom éppen egy regényen. Az írás a szenvedélyem, kikapcsol és megnyugtat; a regényem világában legalább annyira otthon érzem magamat, mint a saját életemben, a szereplőim pedig a második családom és erősen kötődöm hozzájuk. Az íráson kívül szenvedélyem még az olvasás, az akvarellfestés és a kézműveskedés is. Debrecenben élek családommal, és a kutyusunkkal, Daisy-vel.
A Hatalom Kristálya című regényed sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?
Mivel a regényem fantasy és nem a mi világunkban játszódik, így az írási folyamat viszonylag kevéssé épült kutatómunkára, inkább az inspirációszerzésen, az ötletelésen, illetve az ihlet elkapásán volt a hangsúly az írási folyamat során. Az írással kapcsolatban nagyon fontos számomra, hogy olyankor álljak neki, amikor éppen rá vagyok hangolódva az adott jelenetre, hiszen ilyenkor a szavak és a mondatok maguktól öltenek testet a fejemben, nekem pedig nem kell mást tennem, mint leírni, ilyenkor születnek mindig a legjobb jeleneteim, fejezeteim, ezért, ha ráleltem az ihletre, kész vagyok csapot-papot otthagyni, hogy gyorsan lejegyezzem, mielőtt elillanna. Ha nem vagyok ráhangolódva a történtre és úgy érzem, hogy sokat rágódom a mondatokon, nem jönnek maguktól, olyankor inkább félreteszem az írást és egy megfelelőbb pillanatban folytatom. Mivel sokszor várok a megfelelő pillanatra, egy regény megírása viszonylag lassú folyamat a számomra, hiszen nem minden nap írok, és ha mégis, akkor sem szoktam egyszerre hosszú szakaszokat egyben megírni, így a regényem megírása nagyjából két évet vett igénybe, majd ismét majdnem egy évet, mire a kéziratom könyvként láthatott napvilágot.
Hány részesre tervezed A Valmaryn Rend lovagjai történetet?
Jelenleg egy trilógia kiadása a célom, a második és a harmadik rész
megírása már folyamatban van. Ezt követően is vannak már megírt részeim,
illetve sok-sok ötletem a folytatásra, de mindezek kiadása nagyban függ A
Hatalom Kristálya fogadtatásától.
A trilógia cselekményéről egyelőre nem szeretnék sok mindent mondani, de annyit elárulhatok, hogy míg az első kötet (A Hatalom Kristálya) egy konkrét küldetés és egy veszedelmes ereklye köré épül, addig a második rész nagyobb hangsúlyt helyez a szereplők sorsára, végzetes titkok kiderülésére, veszteségekre, vívódásokra és a sötétség előretörésére, a záró kötet középpontjában pedig egy valószerűtlen és veszélyes szövetség áll. Remélem, az első kötet fogadtatása lehetővé teszi majd, hogy ezek az izgalmas, sötét és sorsdöntő eseményekkel teli kötetek is kiadásra kerülhessenek!
Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?
Történetemet alapvetően a fantázia határozza meg, de olykor valós események, élmények és helyek is inspirálnak engem egy-egy személy, hely vagy cselekmény megalkotásakor.
Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?
Amióta az eszemet tudom történeteket találok ki és mindig legfőbb vágyam volt, hogy író lehessek, ez az, amiben a legjobban megtalálom magamat. Már egészen kicsi koromban, 5-6 évesen elkezdtem rövid történeteket kitalálni. Ekkoriban még nem tudtam őket önállóan megírni, így anyukám írta le helyettem, amit mondtam, én pedig rajzoltam hozzá. Kilenc-tíz évesen volt egy versíró korszakom, ezalatt háttérbe szorultak a történetek, de később újra visszatértem hozzájuk. A regényeim az évek során egyre hosszabbak, komplexebbek és jobbak lettek, ahogyan egyre idősebbé váltam és ahogyan egyre több mindenre jöttem rá írás közben. Ezzel kapcsolatban mindig más regények, vagy filmek, sorozatok voltak a példáim.
Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?
Az átmeneti versíró korszakom után elköteleztem magam a regény műfaja
mellett, ezen belül most évek óta a fantasy világa az, ami a legjobban érdekel
a világteremtés, a fordulatos cselekmény illletve a sorsdöntő helyzetek,
dilemmák miatt, amelyek mindig próba elé állítják a szereplőket és felfedik, ki
milyen is valójában. Amit igazán szeretek a fantasy műfajában, hogy a szereplők
a mi mindennapi világunkkal, életünkkel összehasonlítva sokkal élesebb helyzetekbe
kerülnek, amiben vagy hőssé válnak, vagy elbuknak a nyomás alatt.
Más műfajok közül korábban krimit írtam még és esetleg a történelmi romantikus az, amit szívesen kipróbálnék egyszer, Jane Austen regényeinek hangulatából, stílusából kiindulva.
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
Éppen olyan, mint befejezni egy szeretett regény olvasását vagy egy kedvenc sorozat nézését. Egyrészt imádok finálét írni és előrevinni a szereplők sorsát, de amikor befejezem, rám tör egyfajta üresség, hogy vége, és hiányzik. Ezért is írok sorozatot, mert így nem kell a regény végeztével elbúcsúznom szeretett szereplőimtől, hanem a következő regényben folytathatom a sorsukat, ameddig csak akarom.
Miért pont ezt az írói álneved? Ha nem álneved, akkor esetleg nem gondolkodtál-e, hogy legyen?
Mindig tudtam, hogy szeretnék írói álnevet, csupán az okozott némi
fejtörést, hogy pontosan mit is válasszak azon belül, hogy mindenképpen
angol/amerikai nevet szerettem volna. Végül azért döntöttem az Emily Grace
Raven mellett, mert egyrészt sokkal jobban tetszik a hangzása, mint a saját
nevemé, másrészt az angolos névvel azt is szerettem volna kifejezni, hogy az
angol-amerikai fantasy történetekhez szeretnék csatlakozni stílus és hangulat
szempontjából.
Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?
Korábban több zsánert is kipróbáltam, például a kalandregényt és a krimit is, az aktuális érdeklődési körömtől függően, végül az utóbbi években a fantasy képében megtaláltam az igazán hozzám illő zsánert, amelyben egyszerre jeleníthetek meg epikus harcokat, párbajokat és a szereplők komplex lelkivilágát, érzelmeit, érzéseit és vívódásait is.
Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?
Lényegében az írással együtt, képességeimet folyamatosan csiszolgatva nőttem fel és minden álmom volt, hogy egy nap valódi író lehessek. Csodálatos érzés volt, amikor ez végül valóban megtörtént és kezembe foghattam az első saját regényemet! Fantasztikus élmény volt a Könyvfesztiválon való írói részvételem is, és az olvasók érdeklődése a regényem iránt! Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek az érdeklődést és a támogatást! Hiszen a regényem most már nem csupán a magam szórakoztatására, hanem az olvasókért is létezik és kívánom, hogy minél többen örömöteket leljétek majd az olvasásában!
Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?
A cselekményötleteim rendszerint valamilyen ihletből származnak, de végül tudatosan is megtervezem őket, mielőtt leülnék megírni az adott szakaszt. Úgy sosem ülök le megírni egy fejezetet, hogy legalább 90%-ban ne terveztem volna meg előtte a cselekményt, ugyanakkor mindig van körülbelül 10%, olyan apróbb részletek, amelyek a konkrét írási folyamat során alakulnak ki. Arra viszont részemről nem hagyatkoznék, hogy maga a cselekmény ilyen spontán módon bontakozzon ki, azt mindenképpen szeretem előre felépíteni, hogy biztosan meglegyen a történet-és karakterív, az ilyesmit fontosnak tartom ahhoz, hogy működjön a regény.
A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?
Ó, igen, mindenképpen! Nem tudom, hogy más írók is így vannak-e vele, de
én íróként lényegében aszerint írok, hogy saját magam, rajongóként mit látnék
szívesen. Hasonlóan ahhoz, mint amikor az ember a kedvenc regénye, sorozata
közben azon agyal, hogy mi történhetne a jövőbeli cselekményszálakban, azzal a
különbséggel, hogy ebben az esetben valóban rajtam áll, mi fog történni. Attól
a körülménytől eltekintve, hogy maguk a szereplők is beleszólnak a cselekmény
menetébe, hiszen mégiscsak róluk szól. Íráskor én mindig arra törekszem, hogy a
szereplőim jelleme, motivációi lehető legkidolgozottabbak legyenek, így
valójában nem én írom meg, hogy mit csináljanak, hanem csupán helyzeteket
teremtek és ők maguk hozzák meg a saját döntéseiket, ez az én írói módszerem.
A kedvenc jeleneteim mindig a hatásos belépők, epikus párbajok,
szívmelengető pillanatok, vicces megszólalások, sorsdöntő események és
szívszorító momentumok. Szeretek belehelyezkedni a szereplők érzéseibe és
átérezni, amit ők, különösen a legnagyobb fájdalmaik, kétségbeeséseik
pillanatában. Izgalmas írói kihívás számomra, hogy hűen és a lehető
legátérezhetőbben adjam vissza a szereplők pillanatnyi lelkiállapotát.
Amit kevésbé, nehezebben írok meg, azok a nagyjelentőségű fejezetek közötti úgymond átvezető fejezetek, amikor előkészítés történik, amiben nincs semmi eget rengető, így az ilyen fejezetek kevésbé izgalmasak számomra íróként, bár szükség van rájuk, mert szükség van egy kis pihenőre is a nagy pillanatok között.
Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?
Alapvetően igen, a történetem főbb elemei mindig valamilyen inspiráció hatására alakulnak ki. Nagyon sok minden meg tud ihletni. A fő cselekmény esetében főleg könyvek, filmek vagy sorozatok, de a helyszínekkel kapcsolatban valós helyek is, ahol személyesen jártam, a szereplők érzéseivel kapcsolatban pedig személyes gondolatok, érzések és élmények is.
Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?
Anyukám az első olvasóm, aki látja a kéziratot. Ő elmondja, hogy tetszett neki, illetve javaslatokat tesz és együtt javítjuk is a szöveget. Ezúton is köszönöm a lelkes segítségét és sok munkát, amit arra szán, hogy a kéziratom a lehető legjobb formáját hozza, amikor beküldöm a kiadónak!
A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?
Az, hogy regényt írok és végül A Hatalom Kristálya megjelenésével hivatalosan is íróvá váltam, azt hiszem, senkit sem ért igazán váratlanul, mivel egész életemben történeteket írtam. Azt hiszem, szerencsés vagyok, hiszen a családom sosem próbált lebeszélni az írásról, hanem a kezdetektől fogva támogatták az íróvá válásomat, amiért hálás vagyok nekik, a segítségük nélkül nem boldogultam volna!
Mit üzensz az olvasóidnak?
Azt üzenem, hogy ne adják föl az álmaikat, azt, amit igazán szeretnek, és amiben megtalálhatják önmagukat és kikapcsolódhatnak. Nem biztos, hogy végül ez lesz a munkájuk, nem biztos, hogy valaha is megélhetnek belőle, de akkor se adják fel, ne mondjanak le róla, mert mindenkinek jár egy olyan hobbi, amiben igazán magára találhat és kibontakozhat akár csak a saját szórakozására!
A könyvet itt tudod beszerezni
