Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Eva L. Reeves írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Írónőnek Eva L. Reeves-nek nemrég jelent meg Az időn túl című könyve NewLine Kiadó gondozásában
Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?
Sziasztok! Mint a legtöbb író, én is munka mellett kezdtem el írni. Tavaly
januárban még fodrászként dolgoztam, ám április végén a befejezés mellett
döntöttem, hogy több időm legyen a családomra, fizikailag se robbanjak le, és segítsek
a férjem munkájában, aki értékesítőként gyakorlatilag 0-24-ben dolgozik. Plusz
jusson időm az írásra is. Jelenleg tehát háztartásbeliként élem mindennapjaimat
Budapesten. Alapjáraton csendes, inkább introvertált embernek vallom magamat,
de sokat fejlődtem kommunikáció terén az elmúlt években, és kis fős közegben
már sokkal jobban megy.
Szabad időmben szeretek olvasni, sütit/tortát sütni, utazni, új helyeket felfedezni a családommal. Mostanság több lehetőségünk van színházba járni is.
Az időn túl című regényed sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?
Mivel a való világban játszódik, a kitalált része
pedig saját kútfő, nem igényelt annyira sok kutatómunkát, mint pl. egy történelmi
regény. Viszont az angol helyszíneknek, városoknak, utazási távolságoknak mind
utána néztem, hogy hiteles legyen a történet, plusz a második részben vannak
olyan történelmi vonatkozások is, amik több kutatómunkával jártak.
Az írás folyamata három hetet ölelt fel az első rész esetén, de az
utómunka, javítás, bétázás utáni átnézés 3 hónapot.
Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?
Azt mondanám, hogy 20-80 százalék, hiszen a való világban játszódik, amihez egy párhuzamos dimenziót, és egy csipetnyi misztikumot adtam hozzá. A történet viszont maga természetesen a fantázia szülte események körül mozog, azok megfejtése és kiderítése a cél, mindamellett, hogy a főhős családi titkai is elmélyülnek.
Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?
Igazság szerint középiskolás korom óta írok, akkor még kisregényeket, novellákat, rövidebb műveket alkottam, aztán a fórumos szerepjáték világa felé fordultam, ami már kitöltötte az egyetemi éveimet, és igazából azóta is tart. A fórumos szerepjáték lényegében egy közös írás, ahol rengeteg karaktert alkottam, világleírásokat, fajokat, varázslatokat, sőt sokat meséltem is a játékosoknak. Így aztán lassan huszonöt éve folyamatosan írok, de sosem volt bátorságom komolyabban foglalkozni vele, erre csak 2025. januárjában került sor.
Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?
Novellák formájában próbálgattam már a szárnyaimat krimi vonalon is, és anno régen a kisregényeim is Agatha Christie és Lőrinc L. László ihletése nyomán szintén krimik voltak. Ezen kívül több mesét is írtam már, az egyik ilyen mesém 2024. végén különdíjas lett egy pályázaton. Lényegében ez, és aztán a férjem lelkesedése adta meg a kezdőlökést Az időn túl felé. Egyelőre biztos, hogy maradok fantasy vonalon, de ki tudja, hogy mit hoz a jövő.
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
Izgalmas és egyben félelmetes is, mert tudom, hogy innentől jön a neheze, a javítás, a másoknak való megmutatás, véleményeztetés stb. Persze van benne egy kis fellélegzés is, hogy sikerült és tényleg összeállt a történet egy kerek egésszé.
Miért pont ezt az írói álneved? Ha nem álneved, akkor esetleg nem gondolkodtál-e, hogy legyen?
Sokat gondolkodtam ezen, amikor belevágtam. A valódi nevem egyszerűen nem
illene egy borítóra. Lehetett volna persze magyar álnevem is, de a mai napig hallok
olyanokról, akik szándékosan nem olvasnak magyar íróktól. Részben e miatt is lett
külföldi álnevem. A keresztnév maradt, de a családnéven sokat gondolkodtam.
Szerettem volna, ha hangzatos, de nem gyakori. Egyszerű névgenerátorral
dolgoztam, és ami szimpatikus volt arra rákerestem molyon, és ha találtam olyan
néven harminc írót, akkor elvetettem. Amikor a Reevest dobta ki a rendszer,
egyből megtetszett. Nem találtam tömegesen ilyen néven írókat, plusz Keanu
Reeves az egyik kedvenc színészem. A középső L. pedig azért jött, hogy ne
legyen túl rövid a név, és mindkét lányomnak ezzel a betűvel kezdődik a neve.
Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?
Elég sok krimit és thrillert olvasok, viszont úgy gondoltam, hogy ezeket a zsánereket nehezebb igazán jól megírni. Krimit lényegében kétszer kell megírni, egyszer magát a történetet, egyszer pedig azt, hogyan adagolja az ember úgy, hogy az hatásos legyen és végig izgalmas. Az én regényemben is vannak titkok, fordulatok, kvázi nyomozás is, de mégis úgy gondolom, hogy egy tényleg krimi, thriller nehezebb dió. Lehet, hogy egyszer lesz hozzá bátorságom, ha sokat fejlődtem.
Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?
Hihetetlen! Amikor elkezdtem abban sem voltam biztos, hogy tényleg képes vagyok végig írni egy történetet. Talán egy kicsit még most sem hiszem el, hogy elindult ez a folyamat, és szeretik, amit csinálok. Sokszor én is úgy vagyok vele, mint ha jól sejtem sok író társam, hogy arra vágyom, hogy sok emberhez eljusson a regény, de ha valaki szól, hogy épp most olvassa, rendesen rettegek.
Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?
Is-is. Spontán írónak vallom magamat, tehát nem tervezem meg előre az egész történet vázát, ám írás közben rá kellett jönnöm, hogy mivel folyamatosan pörög a fejemben a sztori, és folyton jönnek a miért és hogyan kérdések, muszáj vagyok jegyzetelni. Lényegében nem csak akkor írtam, amikor ténylegesen gépnél ültem, sőt akkor már ott volt a fejemben, hogy mit is akarok. Viszont az első részt úgy írtam meg, hogy akkor még csak nagyon körvonalakban volt meg bennem, hogy merre tart majd a történet.
A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?
Természetesen! A kedvenceim általában már jó előre a fejemben vannak, többnyire persze alvás helyett hajnalban támadnak be és pörögnek a fejemben, mint egy film. Ilyenkor kell mindent lejegyzetelnem, párbeszédeket is, mert másnap nem tudnám már ugyanazt visszaidézni. Ennek ellenére mégis voltak olyan jelenetek, amik remeknek tűntek előző nap, aztán amikor meg kellett írnom, mégis küzdelmesebb volt, mint hittem. Ez lehet, hogy csak hangolódás kérdése volt épp akkor, de ki tudja.
Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?
Nem kifejezetten. Általában csak beugrik egy ötlet, egy gondolatfoszlány, de ez bármitől lehet. Egy könyvtől, amit olvasok, egy helyzetszituáció a való életben, vagy egy film. Mindent felírok, és nem is biztos, hogy mindenből végül kerek egész történet lesz, de jó, ha vannak kiinduló lehetőségek. Jelenleg is több ötlet kavarog a fejemben, amikből egyet már elkezdtem megírni, de persze még ennél is ködös, hogy pontosan hová fog majd kifutni. De legalább már tudom, hogy képes vagyok rá, hogy fel tudok építeni egy sztorit, és papírra vetni a hozzá szükséges rengeteg szót.
Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?
Elsőként a férjemnek szoktam megmutatni, de ő mivel túl jól ismer, a hibákat is kevésbé szúrja ki. Van viszont három bétám, akiket Tiktokon ismertem meg, és ők rengeteget segítenek, mind lelkesedésben, mind inspirációban, mind ötleteikkel. Szerintem jó béták nélkül nem születhet meg egy jó történet, mert több szem többet lát. Hiába alakul az én fejemben úgy a sztori, ahogy, tudnom kell, hogy tényleg érthető, átlátható-e, ahogyan leírom.
A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?
Mivel a férjem volt, aki ösztönzött, hogy végre vágjak bele, ha már olyan régóta vágyakozom rá, értelemszerűen ő a leglelkesebb támogatóm is egyben. Sokkal bátrabb, és nagydumásabb, mint én, és ennek ellenére, ha találkozom egy olvasóval pl. könyvátadás miatt, akkor a háttérbe húzódik, úgy kell odahívni, hiszen egyébként ő is ír. A lányaim is nagyon büszkék rám. Azért az nagyon jó érzés, amikor az ember hét éves kislány azt mondja, hogy „Büszke vagyok rád.” Ezek a pillanatok adják a legtöbb erőt.
Mit üzensz az olvasóidnak?
