Álomgyár nyári nagy akciója!

A kedvenc kiadóm Álomgyár Könyvesbolt hihetetlen nagy akciót hirdetett nektek!

Az akció időtartama: 2018. július. 16 - 29 Ne feledd, ha 4000ft rendelést adsz le, ingyen szállítanak.Érdemes követni az webhsopot, mert nem az első ilyen akciójuk lesz. 

Kukk be az webshopba,megéri válogatni:

Álomgyár Könyvesbolt

Akciós könyvek:

Interjú - Fényes Niki szerzővel

Ma remek szerzővel készítettem egy interjút, akitől nemrégiben olvastam el Feketén, fehéren c. könyvet. Köszönöm Fényes Niki szerzőnek, hogy elvállalta a beszélgetést. A könyvről a véleményemet itt olvashatod Fényes Niki – Feketén,fehéren címmel.

1. Kérlek, mesélj kicsit magadról? Mióta írsz?

35 éves vagyok, családommal Budapesten élek. Hat éve írtam meg az első könyvem. Természetesen magamnak.

2. Miért pont a maffiáról kezdtél írni? Honnan eredt az ötlet?

Igazából teljesen magától jött. Nem egy tudatos indítatás volt. Sokszor elmondtam, hogy ezzel ébredtem. Viszont, ami tudatos volt bennem, hogy nem akartam semmi rózsaszínt írni, nem szerettem volna egy olyan maffia regény alkotni, amiben a főszereplő gengszter valójában egy földre szállt angyal. Szerettem volna egy olyan történetet megmutatni, ami sokkal jobban hajaz a valóságra. Azért, hogy ezt élethűen tudjam tálalni, rengetek utána járást igényelt

3. Családod hogyan fogadta, hogy könyvet írsz?

A családom mindenben támogat engem. Imádom őket!

4. Jelenleg hány könyved van most, illetve írsz-e valami izgalmasat?

Nem számoltam pontosan mennyi könyvet írtam eddig.

Sokat!

Amin éppen dolgozom, az a Színtiszta üzlet. Ebben a regényben elkalauzolom az olvasókat az orosz maffia világába.

5. Mit gondolsz 5-10 év múlva, hol fogsz tartani?

Nagyon szeretnék író lenni.

6. Várhatunk újabb megjelenésre? Ha igen milyen témában íródik majd a könyved?

Természetesen lesznek újabb megjelenések. Szeretnék megmaradni a maffiás vonalon.

7. Jelenleg Széllel szemben c. könyved jelent meg a Feketén, fehéren c. könyved mellett. Mesélnél róluk pár szóban?

A két könyvem teljesen különbözik egymástól. A Széllel szemben, egy romantikus vígjáték, amit egy számomra kedves embernek írtam. Abszolút nem az én műfajom, viszont szerettem írni. Néha még én is jókat vigyorogtam írás közben. Donny imádni való, és jó ügyvédhez mérten roppant körmönfont. Ám erre szükség is van, hiszen az ő Kabalja egy olyan nő, akinek az egész testét sebhelyek borítják.

A Feketén fehéren ezzel szemben, egy szókimondó, kemény világot bemutató könyv.

Szerettem volna megmutatni az olvasóknak a nyers világot, hogy ilyen megtörténhet az életben is. Bemutatni miként sakkoznak, ki, mikor, mire mit fog lépni. Kevesen tudják, de át kellet formálnom a fogalmazásom, a nyelvezetem, hogy ezt a könyvet élethűen tudjam tálalni.

Nagyon szerettem volna átadni az olvasóknak egy érzést ezzel a könyvvel. Ez az érzés, a megbotránkoztatás, egy kevés borzongással, és természetesen az elgondolkodtatás, hogy ez a maffia világ bizony ilyen. Az ebben élő férfiak és nők kivétel nélkül, nem ’angyalok’.

Valamint Deni, és Elza szerelme sem minden napi. Megmondom őszintén talán volt benne egy kevés lázadás is a megszokott sémák ellen.

Remélem, a különbségeik ellenére mindkét könyvem kellemes kikapcsolódást nyújt.

A könyveket itt tudod beszerezni:

Fényes Niki Szerzői oldala

Ekönyvbazár

Képes idézetek: Helen Hoang: A szerelem egyenlete

Nyár egyik legjobban várt és legromantikusabb Helen Hoang: A szerelem egyenlete c. könyvéből hozok nektek egy kis képes idézeteket. Egy kis kedvcsináló a könyv vásárláshoz. Hisz Álomgyár Kiadónál 15%-os áron juthatsz hozzá.

A könyvről a véleményemet itt olvashatod.:

Helen Hoang: A szerelem egyenlete

Íme néhány képes idézet belőle. Nagyon imádtam elolvasni és szerettem mazsolázgatni. 

Gergely Melinda: Új életre ébredve II. (Beleolvasó)

Meg is jöttem, ahogy ígértem hozok újabb részletet Gergely Melinda: Új életre ébredve II. részéből újabb 2 részt..Legközelebbi részek szerdán és pénteken hozom.

Jó olvasást!

Gergely Melinda: Új életre ébredve II.

Tartalom:

Ahogy ​visszatér az emlékezete, Jázmin mindent hátrahagyva siet vissza kislányához. Semmi mást nem akar, csak elválni kegyetlen férjétől és Debórával együtt új életet kezdeni Krisztián mellett. A terve azonban már érkezésekor meghiúsul, amikor a határnál nem a barátnője, hanem a férje, Miki várja őt. Az első pillanattól kezdve fogságban érzi magát. Még mindig retteg tőle, mégis vele kell mennie, ha ismét látni szeretné a lányát. Miki szokatlan viselkedése, kedves közeledése, kétségbeesett próbálkozásai, amellyel feleségét szeretné visszaszerezni, teljesen összezavarják a lányt. Lelkében kész háború dúl. Ő Jázmin és Izabella egy személyben, mégis úgy érzi, a lénye ketté akar szakadni. Jázmin mindenáron vissza akar térni Krisztiánhoz, aki megtanította őt félelem nélkül szeretni, míg Izabella a férjével maradna, mindent félredobva, a családja érdekében. A döntés nehéz: a szívére, vagy az eszére hallgasson? Már majdnem sikerül elhatározásra jutnia, amikor Krisztián ismét felbukkan az életében, és mindent felforgat.

Részlet a regényből

(Szerző engedélyével)

Magamban még kevésbé bíztam, mint benned. Nem bíztam abban, hogy én meg tudlak téged tartani. Azt hittem az első férfival lelépsz majd, aki az utadba kerül és ezt nem bírtam elviselni. 

   Izabella csak hallgatta a férjét, aki még sohasem beszélt neki ilyen őszintén az érzéseiről, sőt, ha jobban belegondolt egyáltalán nem is beszélt neki arról, hogy mit érez. Ha megtette volna talán minden, másként történik.

- Mit akarsz evvel mondani? - kérdezte értetlenül. - Csak nem azért vertél, mert túlságosan is szerettél és féltettél?- folytatta elszörnyedve.

- De igen - mondta szégyenkezve.- Nagyon sajnálom. Már tudom, hogy nem így kellett volna gondolkodnom. Biztos vagyok benne, hogy sosem csalnál meg. Mint utólag megtudtam Iulián, akivel akkor délután láttak, csak egy volt osztálytársad, aki ráadásul még nem is vonzódik a nőkhöz. El sem tudod képzelni, hogy mennyire sajnálom ezt az egészet.

   Miki komolyan gondolt minden szót, amit mondott. Ezt Izabella is jól tudta. Ismét könnybe lábadt a szeme. Hitt a férjének s ettől megrémült. Bár aligha tehetett volna mást. Bűntudata támadt, ahogy a férje kimondta hogy "sosem csalnál meg". Mit tenne, ha tudná, hogy de mennyire, hogy megcsalta, sőt beleszeretett abba a másik férfiba és legfőbb vágya hogy visszatérjen hozzá. Még csak bele, se mert gondolni. Hogy leplezze zavarát és vívódását így szólt:

- Ugye te jártál pszichológusnál? Sajnálom de, nem tudom mással magyarázni ezt a változást nálad - mondta még mindig félve. Tisztán emlékezett rá, hogy a férje minden apróságon milyen hamar képes volt felhúzni magát. 

- Igen - mosolyodott el keserűen a férfi. - Bárcsak hamarabb elmentem volna. Mint ahogy javasoltad is százszor, de én csak gúnyolódásnak vettem és kinevettelek, vagy megütöttelek. Meg voltam győződve róla, hogy veled van a baj és nem velem - sóhajtott.- Sajnos a múlton már nem változtathatok de a jövőn igen. Hidd el ezen túl minden másként lesz - mondta bizakodva.- Most gyere, menjünk haza és kezdjünk újra mindent.

   A kezét nyújtotta a feleségének, aki pár pillanatig csak mereven állt, hirtelen fel sem fogta a hallottakat. Aztán erőt vett magán s mégis megfogta a kezét. Ha otthon lesz talán tiszta fejjel mindent nyugodtan, átgondolhat, és eltervezheti, miként fogja megvalósítani a tervét, de egyelőre a férjével kellett mennie.

  Beültek a kocsiba. Miki a volán mögé ült, ő mellé. Menthetetlenül a férje csapdájába került. Az autó elindult s ők akadálytalanul haladtak át a vámon.

  Izabellának még mindig a fülében csengtek a férje utolsó szavai "kezdjünk újra mindent". Nem - gondolta rémülten - vele nem kezdek új életet soha. Az én jövőm Krisztián mellett van és nem mellette, nem. Ez nem lehet. Hirtelen minden olyan távolinak tűnt neki. Mintha az elmúlt hónapokat, amiket a szerelmével töltött csak álmodta volna s most felébredt a zord és kegyetlen valóságra, a férje mellett.

   Szótlanul ült az anyósülésen. Miki biztatóan rá-rá mosolygott és megfogta a kezét. Ilyenkor erőltetett egy-egy mosolyt az arcára és óvatosan elhúzta a kezét. Csak bámult ki az ablakon, nézte az egyre távolodó mezőket, az árokparti bokrokat, bozótot. A gondolatai viszont egész máshol jártak méghozzá Krisztiánnál. Vajon haza ért-e már? Ha igen, mit szól a hirtelen eltűnéséhez? Lehet, hogy nagyon dühös és biztosan nagyon csalódott. Meg fogja-e keresni őt, ha nem kap hírt felőle? És neki sikerül-e addigra kiszabadulni onnan? A férje szerető karjaiból még nehezebb lesz kiszakadnia, mintha a rettegett férjtől kellene megszabadulnia. Most látta csak igazán mekkora hibát is követett el avval, hogy egyedül jött. Nem elég, hogy megsebezte ezzel a szerelmét, akinek megígérte, hogy sosem fogja őt elhagyni, de még ráadásul csapdába is került. Ha tudta volna előre, hogy a férje fog rá várni, biztosan nem jött volna el. Így most haza kell térnie vele, aki iránt azt sem tudta mit érez: gyűlöletet, haragot vagy csupán szánalmat? De szeretni már rég nem szereti az biztos. Krisztián az egyetlen szerelme...

  Azt sem tudhatta, hogy meddig tarthat a férfinál ez a pillanatnyi elmezavar. Meddig lesz ez a kedves és odaadó ember, aki megbánva bűneit mindent elölről akar kezdeni? Megváltozhat-e egyáltalán egy olyan férfi, mint Miki, pár hónap leforgása alatt? Semmiben sem volt biztos, csak abban, hogy látni akarja a lányát méghozzá minél előbb.

  Az út egyre csak kanyargott, míg kis idő múlva el nem érték a várost. 

  Beton mindenütt. Csak beton és aszfalt. Rideg és visszataszító világ, ahol ő sosem találta a helyét. A magasan tornyosuló panelházak fenyegetően néztek le rá. Milyen különbség is van a két világ között. Itt van ez a zajos betondzsungel, ott az a világ, amit Krisztián kínál a csendes, nyugodt természet, az a hely ahová mindig is vágyott a szíve mélyén.

  Először minden olyan ismeretlen volt a számára. Aztán ahogy egyre beljebb haladtak a város szíve felé úgy vélte felfedezni azokat a helyeket ahol már járt. Eszébe jutott a múlt. Gyermekkora színes álmai a jövőről. A séták a városban a barátnőivel. A kedvenc helyük a Kossuth kert. Mindig oda mentek, ha szabadidejük engedte. A hatalmas parkba, ami tele volt fákkal, kis dombokkal, tavacskával és hintákkal. Régen kisvasút szelte át az egészet, de mikor ő gyerek volt ez már nem üzemelt. Tulajdonképpen nem volt éppen turistacsalogató látvány. Épp ezért nyugodtan sétálhattak benne, alig akadt egy-két ember, aki arra tévedt. Persze ez mára már megváltozott, felújították, és tele van látogatókkal. A hatalmas játszótér, az árusok hada felpezsdítette a nyugodt helyet és a kisvonat is, üzemel, bár nem az eredeti, hanem a modern változata, ami persze sínek nélkül működik. 

   Izabella mindenre emlékezett. Milyen szép tervei is voltak a jövőre nézve. Boldog család, nem olyan amilyen az övé volt és persze egy jó állás, ahol értékelik a munkáját. Ezekből semmi sem jött össze. Semmi... És miért? Mert nem a megfelelő férjet választotta. Lassan ránézett a mellette ülő férfira. Igen... Minden az ő hibája. Pedig régen, mennyire szerette...

- Mire gondolsz?- nézett rá mosolyogva Miki megtörve a csendet, nem kerülte el a figyelmét felesége ábrándos tekintete.

- A múltra...- felelte Izabella, de tekintete még mindig a távoli messzeségbe révedt .- A terveimre, az álmaimra..., amiket te tettél tönkre... - sóhajtott fel végül, mint, aki fel sem fogja mit is, mond.

   Miki azonnal lefékezett és lehúzott a járda mellé. Leállította a motort s Izabella szemébe nézett, aki rémülten hajtotta le a fejét. Már a férje haragos tekintetétől is félelem járta át. Csak ekkor döbbent rá, hogy olyat mondott, amit bizony nem kellett volna. "Nem lenne szabad felbosszantanom"- szorongott magában. Régen annyira tudta, hogy mit mondhat és mit nem. Egyszerűen nem értette, hogy most hogy lehet ilyen meggondolatlan. 

- Sajnálom - suttogta. Csak remélhette, hogy Miki ezúttal sem fogja bántani, hisz most senki sem láthatja meg. 

   A férfi viszont nem mozdult hosszú másodpercekig. Mikor felemelte a kezét gyöngéd mozdulattal megsimogatta a felesége arcát, aztán felemelte és maga felé fordította.

- Én sajnálom - szólalt meg végül csöndesen. - Mondd, valaha ebben az életben meg fogsz tudni bocsátani nekem?- kérdezte teljesen összetörve.

   Izabella összezavarodva és döbbenten meredt rá. Ezt az embert, aki itt ült mellette nem ismerte, vagy ha mégis, már rég elfeledte. De bízni benne sohasem fog, azok után, amit tett. Nem. Egy olyan nyers, agresszív és néha már-már kegyetlen férfi, mint Miki nem változik meg egyik napról a másikra. Ez már kész csoda lenne. Egyszerre kedves, aggódó és megértő férj vált volna belőle, csupán a hiányát érzékelve? Nem, ez teljességgel lehetetlen. Épp ezért tartózkodnia kellett tőle, nem akarta feldühíteni őt, nem akart okot adni rá, hogy megverje. Mert bizony meg tette volna. Legyen bármilyen is most, önmagát úgysem tagadhatná meg. Egy férfi, aki képes megütni, sőt megverni a feleségét az sosem változik meg és jobb minél távolabb menekülni előle mielőtt még túl, késő lenne.

- Kérlek, válaszolj! - szólt rá kedvesen, meglepett arcát látva.

- Nem tudom - felelte bátortalanul. Csak remélni tudta, hogy fél őszinte válasza nem gerjeszti haragra a férjét. Pedig a legszívesebben az arcába vágta volna az igazságot, hogy soha de soha nem fogja megbocsátani neki, hogy tönkretette az életét, az álmait, a vágyait és szeretet helyett csak verést s szégyent kapott tőle.

A könyvet itt tudod beszerezni:

Gergely Melinda Szerzői oldala

Colorcom Kiadó

Képes idézetek - Anne L.Green: Ördögi kísértés

Jöttem megint a képes idézetekkel. Ezúttal Anne L. Green: Ördögi kísértés c. könyvből mazsolázgattam. Nehéz volt azt a 10 db – ot kiválasztanom. De remélem tetszeni fog nektek és kedved kaptok a vásárláshoz. A könyvet Álomgyár Könyvesboltba lehet megvásárolni.

 

A véleményemet itt olvashatod és megveheted:

Anne L. Green: Ördögi kísértés

Álomgyár Könyvesbolt

Francesca H. Nielk:Elit bőr (Beleolvasó)

No meg is hoztam nektek egy kis részletet Francesca H. Nielk: Elit bőr c. könyvből. Köszönöm a szerzőnek, hogy engedélyezett egy kis részletet megosztani az olvasóknak. Ha tetszett a részlet, akkor a bejegyzés alján találsz egy linket, ahol megrendelheted a szerzőtől a könyvet. Heti két részt hozok ebből is. Jó olvasást nektek!

Francesca H. Nielk: Elit bőr

Tartalom:

VAN, ​HOGY A DOLGOK JÓVAL ÖSSZETETTEBBEK, MINT AZT GONDOLNÁD 

Mit tennél, ha a szüleidet a szemed láttára gyilkolnák meg? Ha a húgoddal egy nálad alig pár évvel idősebb férfi fogadna örökbe? Mit tennél, ha az egész világod romba dőlne, és még azt is elveszítenéd, ami egész életedben éltetett? Mi történne akkor, ha teljesen váratlanul elit bőrbe kellene bújnod? 

A tizenhat éves Christian Edwardson szülei elvesztése után a jómódú Isaac Williamshez kerül, ám ezt cseppet sem veszi jó néven. Úgy érzi, egy senki akar neki parancsolgatni. Mikor végre kezdene megbékélni a helyzettel, hirtelen azon kapja magát, hogy többé már azt sem tudja, kiben bízhat. Rá kell jönnie, semmi nem az, aminek látszik. 

Vajon az egész eddigi élete csupán egy jól megrendezett színjáték volt? Miért pont a fiatal férfi fogadta őket magához? Hogyan talált rájuk? Talán a szüleit is okkal ölték meg? 

Részlet a könyvből

(Szerző engedélyével)

1. fejezet

A napsugarak enyhén átszűrődtek a félig leeresztett redőny rései közt, megcsillanva az üvegasztal fényes lapján, aminek a látványa könnyedén elvonta a figyelmét a kanapén ülő tizenhat éves Christian Edwardsonnak. A fiú viszont ezt nem is bánta, hiszen bárhol máshol szívesebben lett volna, mint ezen a helyen. Ezen a helyen, ahol mind bolondnak nézik, ráadásul emlékeztetni próbálják a szörnyű valóságra, amit legszívesebben örökre a feledésbe merítene.

– Chris… – kezdett bele újra a vele szemben ülő pszichiáter, Dr. Vincent Hills.  – Tudom, hogy ez most nehéz…

– Nem! Maguk bolondok… – jelentette ki a fiatal fiú, miközben egy pillanatra még a szemét is behunyta, hogy türtőztetni tudja magát. – Csak engedjenek haza a családomhoz! – duzzogott karba tett kezekkel, akár egy kisgyermek, miközben egy pillanatra sem vette le a tekintetét az előtte álló üvegasztalról. Mintha egy kis megnyugvást adott volna számára. Addig is volt valami, ami lefoglalta gondolatait a jelenlegi helyzetről. Úgy érezte, azzal, hogy csak az asztalt nézi, kizárkózhat a körülötte lévő szörnyű világból. Vagy ha az egész világból nem is, de a szobában történő fejleményekből mindenképp, és már az hatalmas könnyebbséget jelentett. Pontosan ez volt az, ami az elmúlt majd’ egy hónapban végig a vigaszt nyújtotta számára. Talán, ha ez az asztal nem lett volna itt, akkor már tényleg megbolondult volna. Akkor könnyen lehet, hogy sikerült volna bemászniuk a fejébe, és belé beszélni valami olyat, amiről hallani sem akar.

– Chris, nem mehetsz haza – folytatta türelmesen a negyven év körüli ember.

– Már miért ne mehetnék haza?! – vonta kérdőre a férfit felháborodottan, majd élesen felpillantott, és a tekintetével gyilkolni lett volna képes. Nem is csoda, hiszen semmivel nem tudtak volna neki több fájdalmat okozni, mint ezekkel a szavakkal. A szavakkal, amiknek a súlyát már nem bírja el. A szavakkal, amikkel mindig egy újabb és újabb darabot téptek ki a lelkéből. A szavakkal, amiket senki nem vonhat vissza, amiknek a jelentésével csakis neki kell megbirkóznia. Teljesen egyedül, pedig még mindig nem állt rá készen, hogy szembe nézhessen a valósággal. Nem, hiszen, ha csak egyszer is megteszi, akkor vége mindennek. Csak egyszer kell látnia a szörnyű valóságot, és soha többé nem tudja kizárni. Ha a mostani tagadott emlékekkel szembenéz, azt jelenti, hogy elbukott a csatában. Akkor mindent elveszít, ami valaha is fontos volt a számára. Mindenkit elveszít, akit csak szeretett.

– Nem mehetsz haza, hiszen a szüleid meghaltak… – zökkentette ki a férfi gyengéd, és empatikus hangja, miközben ösztönösen közelebb hajolt.

– Nem! – rázta hevesen a fejét a fiú. – A szüleim nagyon is élnek! – köpte ki dacosan a szavakat, bár a szeme könnybe lábadt, és még védekezőbben összefonta a karját a mellkasa előtt.

– Chris – kezdett bele ismételten a férfi, hogy már vagy ezredjére megpróbálja szembesítni a fiút a ténnyel – amit igencsak ideje lenne már elfogadnia –, hogy a szülei meghaltak.

– Elegem van ebből a szarból! – ugorott fel Chris indulatosan, miközben lassacskán már úgy szuszogott, akár egy felhergelt bika.

– Chris, ülj vissza, kérlek – kérlelte a pszichiáter türelmesen.

– Igen, és mégis minek?! – kérdezte undorral az arcán.

– Chris…

– Nem… – csóválta meg közönyösen a fejét. – Én erre nem vagyok kíváncsi… – fordított hátat, majd elindult az ajtó felé.

– Chris, lassan el kell fogadnod – szólt utána a férfi finoman.

A fiú dermedten megállt, és hitetlenül megrázta a fejét. Képtelen volt elhinni, hogy tényleg ezt művelik vele. Hogy nincs elég baja, még direkt fájdalmat okoznak neki. Türkizkék szemeiben könnyekkel, lassan megfordult, még ha isten igazából ez volt az utolsó dolog is, amit tenni szeretett volna.

– A szüleid meghaltak… – ismételte újból a férfi hatalmas együttérzéssel.

– Nem! – tiltakozott tovább Chris a kilincset szorongatva és, bár pontosan tudta, hogy minden szó igaz, teljes erejével tagadni próbálta. Bár ő maga is tudta, hogy mindez gyerekes, egyszerűen nem érezte elég erősnek magát ahhoz, hogy szembenézzen mindazzal, ami vele történt. Mindazzal, amit nemrég át kellett élnie. Amit még most is kristálytisztán lát a szeme előtt…

– Chris? – állt meg a nő a lépcső alján, és hatalmas melegséget érezve a szívében, fiára pillantott, aki szokásához híven teljes mértékben el volt merülve a saját világában, élete legnagyobb szenvedélyében.

– Igen? – fordult hátra a zongoránál ülő fiú, viszont az ujjai még mindig kecsesen a billentyűkön pihentek.

– Nem kéne már lefeküdnöd aludni? – lépett oda a nő törődő szidalmazással, mire Chris enyhén elpiruló arccal az alsó ajkába harapott, és szégyenlősen lepillantva összedörzsölte a kezét.

– Na, fiatalember, úgy érzem, sikerült rátapintani a lényegre – vigyorodott el a nő, összekócolva a fia haját, aki viszont ekkor a kottára mutatott:

– Ezt még meg kell tanulnom – sóhajtott, majd már vissza is helyezte az ujjait a tökéletes pozícióba.

– Igen, de nem ma – ölelte anyja hátulról körül, és még a két kezét is gyengéd tiltással megragadta, Chris pedig mosolyogva felnézett az édesanyjára. – Késő van, feküdj le, az ösztöndíj megvár… – puszilta meg fia szőke haját.

– Ugyan már… – vörösödött el Chris arca, miközben szégyenlősen lepillantott az őt fogó kezekre. Bár már sokan elismerték a tehetségét, még mindig nehézkesen fogadta a dicséreteket, pedig ő maga is tisztában volt a képességeivel, de cseppet sem mert kérkedni vele.

– Elég a kishitűségből… – zökkentette ki az anyja, miközben biztatóan megpaskolta a vállát, aztán pedig játékos szigorúsággal hátrébb lépett. – Most pedig irány az ágy, mert holnap az isten sem fog tudni kirángatni onnan… – tárta ragyogó arccal az emelet felé a karját.

– Még egy perc, és megyek – nézett az anyjára könyörgő szemekkel. Bár tényleg hulla volt, a mai napra betervezett mennyiséget még nem teljesítette, így pedig hiába is feküdne le, képtelen lenne aludni, hiszen csak ezen kattogna az agya. Pontosan tudta, hiszen ilyenkor semmi másra nem tudott koncentrálni a néma csöndben és a sötét szobában, csak a fejében csengő ütemekre.

– Na jó – egyezett bele végül az anyja, hiszen ismerte a fiát már annyira, hogy tudja, ilyenben nem lehet vitatkozni vele. – De tényleg csak egyetlen perc – nyomatékosította.

– Igenis – válaszolta a fiú komolytalanul, majd vissza is fordult a zongorához.

– Jó éjszakát – puszilta meg finoman a nő még egyszer utoljára a fiát, aki azért még gyorsan reagált:

– Neked is…– ejtette ki halkan a szavakat, de már ismét teljes lényével a hangszerre koncentrált.

A fiatal nő a lépcsőről hátranézve, büszkén pillantott gyermekére, majd visszasétált a saját hálószobájukba.

A könyvet itt tudod megrendelni:

Francesca H. Nielk: Elit bőr

Francesca H. Nielk Szerzői oldala

Gergely Melinda: Új életre ébredve II. (Beleolvasó)

Mai napra meghoztam nektek Gergely Melinda: Új életre ébredve 2. részéből újabb részletet. Elnézést kérek, hogy tegnap nem hoztam. Sajnos eléggé mese áram volt egész délután. Most bepótolom, két részletet hozok belőle. Jó olvasást kívánok nektek!

Gergely Melinda: Új életre ébredve II.

Tartalom:

 Ahogy ​visszatér az emlékezete, Jázmin mindent hátrahagyva siet vissza kislányához. Semmi mást nem akar, csak elválni kegyetlen férjétől és Debórával együtt új életet kezdeni Krisztián mellett. A terve azonban már érkezésekor meghiúsul, amikor a határnál nem a barátnője, hanem a férje, Miki várja őt. Az első pillanattól kezdve fogságban érzi magát. Még mindig retteg tőle, mégis vele kell mennie, ha ismét látni szeretné a lányát. Miki szokatlan viselkedése, kedves közeledése, kétségbeesett próbálkozásai, amellyel feleségét szeretné visszaszerezni, teljesen összezavarják a lányt. Lelkében kész háború dúl. Ő Jázmin és Izabella egy személyben, mégis úgy érzi, a lénye ketté akar szakadni. Jázmin mindenáron vissza akar térni Krisztiánhoz, aki megtanította őt félelem nélkül szeretni, míg Izabella a férjével maradna, mindent félredobva, a családja érdekében. A döntés nehéz: a szívére, vagy az eszére hallgasson? Már majdnem sikerül elhatározásra jutnia, amikor Krisztián ismét felbukkan az életében, és mindent felforgat.

Részlet a könyvből

(Szerző engedélyével.)

- Hagyd abba!- kiáltotta a nő kétségbeesetten. Nem akarta hallani. Még csak emlékezni sem akart arra a szörnyű éjszakára.

- Nem - válaszolt határozottan a férfi. - Végig kell hallgatnod. Amikor eltűntél a vízben, csak akkor ébredtem rá arra, hogy mit tettem. Utánad ugrottam de már hiába kerestelek. Te nem voltál sehol. Csak akkor eszméltem rá, hogy mi történt. Megöltem a feleségemet, a gyermekem anyját, az egyetlen nőt, akit valaha szerettem. És mikor a hatóságok sem találtak, teljesen kétségbeestem de, elhatároztam, hogy nem temetlek el míg a holtested elő nem kerül. Titokban azonban azt reméltem, hogy valami csoda folytán mégis megmenekültél. Akkor megesküdtem rá, ha valaha visszakaplak, soha többé nem foglak megütni,  és úgy szeretlek majd, ahogy az első perctől kellett volna.

- Nem gondolod, hogy ezzel már elkéstél?- kérdezte a nő szomorúan.

- Sohasem késő - fogta meg a felesége kezét bizakodva.

- Már nem szeretlek, sőt félek tőled, és nem azért jöttem vissza, hogy mindent elölről kezdjünk. Hidd el, hogy már túl késő.

- Ezt hogy értsem?- kérdezte gyanakvóan a férfi.- Csak nem el akarsz hagyni? Ugye nem?- kérdezte kétségbeesetten. - Azt nem fogom hagyni, most, hogy visszakaptalak, nem. Soha, érted soha nem hagyhatsz el engem. Soha nem engedlek el.- A hangja most először nem parancsoló volt, inkább elkeseredett, a felesége viszont aligha figyelt a hangnemére mindvégig csak a szavait hallotta, amik megijesztették.

- Talán akaratom ellenére akarsz magad mellett tartani?- kérdezte rémülten a nő.

- Csak, ha muszáj - mosolyodott el a férfi.- Hisz, van egy lányunk. Legalább az ő kedvéért meg kellene, próbáljuk még egyszer. Könyörögve kérlek, gondold át! - kérte a férfi esdeklő tekintettel.

   Izabella még sosem látta ilyennek azelőtt. Ő sosem kért semmit, ha akart valamit, azt elvette, ha kellett erőszakkal is. 

    Miki tudta hogyan hathat leginkább a feleségére. A gyereket szóbahozva mindig megenyhítette a szívét, hisz a lányukért bármire képes lett volna. Most először minden szavát komolyan is gondolta. Látni lehetett rajta, hogy e pár hónap mennyire megviselte őt, mintha csak kicserélték volna. A szemében mély fájdalom és bűntudat tükröződött, a harag és kegyetlen gyűlölet mintha szertefoszlott volna.

- Na mit mondasz kedvesem, adsz még nekem egy utolsó esélyt?- kérdezte a férfi közelebb lépve a feleségéhez.

   Izabella csak állt ott és nézte a férfit. Most épp olyannak látta, mint akkor, amikor megismerkedtek. Könnyebb lett volna, ha a régi Miki áll előtte, aki életének minden pillanatát megkeserítette. De lehet, hogy mindez csak álca, nála sosem lehetett tudni. Minden erejére szüksége volt ahhoz, amit mondani akart. A szavaival talán ismét felébreszti majd a férfiban szunnyadó oroszlánt. Tisztán emlékezett a verésekre és a rettegésre, amit mellette átélt. Megremegett a félelemtől. Aztán eszébe jutott Krisztián s a lelke megnyugvásra talált. Melegség járta át a testét. Szinte magán érezte a szeretett férfi simogatásait, csókjait. A férfi, aki előtte állt cseppet sem hasonlított hozzá. 

- Sajnálom - szólalt meg végül bátran a nő, látva a férje türelmetlen tekintetét.- de mint mondtam, már nem szeretlek.- Aztán felsóhajtott jöjjön, aminek jönnie kell.- El akarok válni.- jelentette ki határozottan, de a szemét lecsukta. Tudta, hogy most aztán tényleg túllépte azt a bizonyos határt. Felkészült a legrosszabbra. Ismét arra számított, hogy a férje megüti. Mikor újra nem történt semmi, kinyitotta a szemét. Miki elgyötört, kétségbeesett arca meglepte őt.

- Értem.- válaszolta kurtán. Persze most sem kerülte el a figyelmét, a nő félelme.- Én nem akarok elválni tőled.... Nem engedem, hogy elválj - sóhajtott fel végül. - Soha többé nem foglak bántani, ígérem.- A hangja szomorú volt de őszintének tűnt miközben átölelte a feleségét, aki csak mereven állt, nem tudta viszonozni a kedvességét és nem is akarta. - Annyira hiányoztál kedvesem - súgta a fülébe, és erősen magához szorította. - Megváltoztam, hidd el. Kérlek, maradj velem... Kérlek... Kérlek... Kérlek....- ismételte el újra és újra azt a szót, amit még sosem használt. Olyan elesettnek tűnt, ahogy az arcát beletemette a hosszú, szőke hajába, hogy Izabella majdnem megsajnálta őt. De csak majdnem.

  Eszébe jutott, hogy hányszor képzelte már el ugyanezt. Ahogy a férje mindent megbánva átöleli őt, és minden megváltozik. Persze ez sosem lett így. Számtalanszor megadta már neki az esélyt a változásra s mindig ugyanaz lett a vége: jó néhány pofon, aztán minden kezdődött elölről. De ennek vége. A szíve már egy másik férfié az élete pedig egy új világhoz tartozik. Neki most mégis vele kellett mennie, vissza a régi életéhez, a kislányához, akit imádott. Nagyon nem tetszett neki, hogy kelepcébe került. Nem tudta, hogy fogja kibírni. 

   Nem akart a férjével menni, akitől még mindig rettegett kedves szavak ide vagy oda, mégsem maradt más választása. Ez volt az egyetlen esélye, ugyanis arra, hogy szeretett kislányát ismét a karjaiban tarthassa.

- Veled megyek - suttogta halkan, alig hallhatóan miközben menthetetlenül eleredtek a könnyei. Ahogy kimondta ezeket, a szavakat úgy érezte, kitépi a saját szívét.

   Miki boldogan engedte el és nézett rá, de ahogy meglátta a könnyeit megtorpant.

- Miért sírsz?- kérdezte értetlenül.

   Izabella nem tudta mit is felelhetne így csak bánatosan megcsóválta a fejét és lesütötte a szemét.

- Nézz a szemembe!- kérte a férfi nyomatékosan, s amikor felnézett rá így folytatta: - Kérlek, mondd el mi bánt. Ígérem, nem fogok megharagudni rád. Tudni akarom, miért sírsz,- mondta kedvesen s letörölte a könnyeit.

  Izabella néhány másodpercig csak némán meredt a férjére. Még sohasem látta őt ilyen kedvesnek és megértőnek. De még mindig nem merte elhinni, hogy megváltozott.

- Már semmit sem értek - suttogta végül.- Hová lett az a kegyetlen ember, akit ismertem? Sosem voltál még ilyen kedves velem. Miért most, főleg azok után, ami történt? Mégis mi a célod ezzel? Vagy talán majd otthon a négy fal között, szemtanúk nélkül, akarod rám zúdítani minden haragod? Ugye nem? - kérdezte remegve, félelemmel telve.

- Nem dehogy - válaszolt elszörnyedve a férfi.- Hogy gondolhatsz ilyet? Megígértem hogy nem bántalak többé - folytatta s idegesen beletúrt a hajába.

- Ne haragudj, - szólalt meg félve Izabella s önkéntelenül hátrálni kezdett,- nem akartalak felbosszantani.

  Miki tekintete elsötétült, felemelte a kezét, hogy visszahúzza magához, mikor a felesége ismét összerezzent.

- Kérlek ne!- mondta rettegve.

   A férfi hátra lépett egyet, szemében tehetetlen düh csillogott, ami még inkább megrémítette a nőt. Elhúzta a kezét s haragosan káromkodva egyet a kocsi tetejére csapott.

   Izabella félelme nőttön nőtt a férje közelében. Szinte beleremegett, amikor ismét felé fordult és elé lépett. Megfogta a karját s magához, húzta. Olyan erősen ölelte át, mint még soha.

- Olyan kétségbeesetten próbáltalak távol tartani minden férfitól...- suttogta Miki szomorúan .- Azt akartam, hogy félj tőlem, hogy rettegj, s rá se merj nézni másra...

- Ha ez volt a szándékod el is érted - válaszolta keserűen a nő. - Még mindig halálosan félek tőled.

- Igen, tudom - szólalt meg elkeseredve a férfi s elengedte a feleségét, aki most sem viszonozta az ölelését.- De már nem akarom - nézett a szemébe.- Már nem akarom, hogy félj. Csak most jöttem rá, hogy mennyit ártottam a durvaságommal. Azt hittem csak egy másik férfi vehet el tőlem. De tévedtem. A folyó és a halál is megteheti. Ez pedig sokkal rosszabb. És mindez miért, mert féltél tőlem, - folytatta őszintén, s egy pillanatra lecsukta a szemét.- Igazad van,- nézett rá ismét,- kegyetlen voltam hozzád. Csak önmagammal törődtem és észre sem vettem a sebeket, amiket neked okozok a saját bizonytalanságommal.

A könyvet itt tudjátok megvásárolni:

Colorcom Kiadó

Gergely Melinda Szerzői oldala