Mai napra meghoztam nektek Gergely Melinda: Új életre
ébredve 2. részéből újabb részletet. Elnézést kérek, hogy tegnap nem hoztam.
Sajnos eléggé mese áram volt egész délután. Most bepótolom, két részletet hozok
belőle. Jó olvasást kívánok nektek!
Gergely Melinda: Új életre ébredve II.
Tartalom:
Részlet a könyvből
(Szerző engedélyével.)
- Hagyd abba!- kiáltotta a nő
kétségbeesetten. Nem akarta hallani. Még csak emlékezni sem akart arra a
szörnyű éjszakára.
- Nem - válaszolt határozottan a férfi. - Végig kell hallgatnod. Amikor
eltűntél a vízben, csak akkor ébredtem rá arra, hogy mit tettem. Utánad
ugrottam de már hiába kerestelek. Te nem voltál sehol. Csak akkor eszméltem rá,
hogy mi történt. Megöltem a feleségemet, a gyermekem anyját, az egyetlen nőt,
akit valaha szerettem. És mikor a hatóságok sem találtak, teljesen
kétségbeestem de, elhatároztam, hogy nem temetlek el míg a holtested elő nem
kerül. Titokban azonban azt reméltem, hogy valami csoda folytán mégis
megmenekültél. Akkor megesküdtem rá, ha valaha visszakaplak, soha többé nem
foglak megütni, és úgy szeretlek majd, ahogy az első perctől kellett
volna.
- Nem gondolod, hogy ezzel már elkéstél?- kérdezte a nő szomorúan.
- Sohasem késő - fogta meg a felesége kezét bizakodva.
- Már nem szeretlek, sőt félek tőled, és nem azért jöttem vissza, hogy mindent
elölről kezdjünk. Hidd el, hogy már túl késő.
- Ezt hogy értsem?- kérdezte gyanakvóan a férfi.- Csak nem el akarsz hagyni?
Ugye nem?- kérdezte kétségbeesetten. - Azt nem fogom hagyni, most, hogy
visszakaptalak, nem. Soha, érted soha nem hagyhatsz el engem. Soha nem engedlek
el.- A hangja most először nem parancsoló volt, inkább elkeseredett, a felesége
viszont aligha figyelt a hangnemére mindvégig csak a szavait hallotta, amik
megijesztették.
- Talán akaratom ellenére akarsz magad mellett tartani?- kérdezte rémülten a
nő.
- Csak, ha muszáj - mosolyodott el a férfi.- Hisz, van egy lányunk. Legalább az
ő kedvéért meg kellene, próbáljuk még egyszer. Könyörögve kérlek, gondold át! -
kérte a férfi esdeklő tekintettel.
Izabella még sosem látta
ilyennek azelőtt. Ő sosem kért semmit, ha akart valamit, azt elvette, ha
kellett erőszakkal is.
Miki tudta hogyan
hathat leginkább a feleségére. A gyereket szóbahozva mindig megenyhítette a
szívét, hisz a lányukért bármire képes lett volna. Most először minden szavát
komolyan is gondolta. Látni lehetett rajta, hogy e pár hónap mennyire
megviselte őt, mintha csak kicserélték volna. A szemében mély fájdalom és
bűntudat tükröződött, a harag és kegyetlen gyűlölet mintha szertefoszlott volna.
- Na mit mondasz kedvesem, adsz még nekem egy utolsó esélyt?- kérdezte a férfi
közelebb lépve a feleségéhez.
Izabella csak állt ott és
nézte a férfit. Most épp olyannak látta, mint akkor, amikor megismerkedtek.
Könnyebb lett volna, ha a régi Miki áll előtte, aki életének minden pillanatát
megkeserítette. De lehet, hogy mindez csak álca, nála sosem lehetett tudni.
Minden erejére szüksége volt ahhoz, amit mondani akart. A szavaival talán ismét
felébreszti majd a férfiban szunnyadó oroszlánt. Tisztán emlékezett a verésekre
és a rettegésre, amit mellette átélt. Megremegett a félelemtől. Aztán eszébe
jutott Krisztián s a lelke megnyugvásra talált. Melegség járta át a testét.
Szinte magán érezte a szeretett férfi simogatásait, csókjait. A férfi, aki előtte
állt cseppet sem hasonlított hozzá.
- Sajnálom - szólalt meg végül bátran a nő, látva a férje türelmetlen
tekintetét.- de mint mondtam, már nem szeretlek.- Aztán felsóhajtott jöjjön,
aminek jönnie kell.- El akarok válni.- jelentette ki határozottan, de a szemét
lecsukta. Tudta, hogy most aztán tényleg túllépte azt a bizonyos határt.
Felkészült a legrosszabbra. Ismét arra számított, hogy a férje megüti. Mikor
újra nem történt semmi, kinyitotta a szemét. Miki elgyötört, kétségbeesett arca
meglepte őt.
- Értem.- válaszolta kurtán. Persze most sem kerülte el a figyelmét, a nő
félelme.- Én nem akarok elválni tőled.... Nem engedem, hogy elválj - sóhajtott
fel végül. - Soha többé nem foglak bántani, ígérem.- A hangja szomorú volt de
őszintének tűnt miközben átölelte a feleségét, aki csak mereven állt, nem tudta
viszonozni a kedvességét és nem is akarta. - Annyira hiányoztál kedvesem -
súgta a fülébe, és erősen magához szorította. - Megváltoztam, hidd el. Kérlek,
maradj velem... Kérlek... Kérlek... Kérlek....- ismételte el újra és újra azt a
szót, amit még sosem használt. Olyan elesettnek tűnt, ahogy az arcát
beletemette a hosszú, szőke hajába, hogy Izabella majdnem megsajnálta őt. De
csak majdnem.
Eszébe jutott, hogy hányszor
képzelte már el ugyanezt. Ahogy a férje mindent megbánva átöleli őt, és minden
megváltozik. Persze ez sosem lett így. Számtalanszor megadta már neki az esélyt
a változásra s mindig ugyanaz lett a vége: jó néhány pofon, aztán minden
kezdődött elölről. De ennek vége. A szíve már egy másik férfié az élete pedig
egy új világhoz tartozik. Neki most mégis vele kellett mennie, vissza a régi
életéhez, a kislányához, akit imádott. Nagyon nem tetszett neki, hogy kelepcébe
került. Nem tudta, hogy fogja kibírni.
Nem akart a férjével menni,
akitől még mindig rettegett kedves szavak ide vagy oda, mégsem maradt más
választása. Ez volt az egyetlen esélye, ugyanis arra, hogy szeretett kislányát
ismét a karjaiban tarthassa.
- Veled megyek - suttogta halkan, alig hallhatóan miközben menthetetlenül
eleredtek a könnyei. Ahogy kimondta ezeket, a szavakat úgy érezte, kitépi a
saját szívét.
Miki boldogan engedte el és
nézett rá, de ahogy meglátta a könnyeit megtorpant.
- Miért sírsz?- kérdezte értetlenül.
Izabella nem tudta mit is
felelhetne így csak bánatosan megcsóválta a fejét és lesütötte a szemét.
- Nézz a szemembe!- kérte a férfi nyomatékosan, s amikor felnézett rá így
folytatta: - Kérlek, mondd el mi bánt. Ígérem, nem fogok megharagudni rád.
Tudni akarom, miért sírsz,- mondta kedvesen s letörölte a könnyeit.
Izabella néhány másodpercig csak
némán meredt a férjére. Még sohasem látta őt ilyen kedvesnek és megértőnek. De
még mindig nem merte elhinni, hogy megváltozott.
- Már semmit sem értek - suttogta végül.- Hová lett az a kegyetlen ember, akit
ismertem? Sosem voltál még ilyen kedves velem. Miért most, főleg azok után, ami
történt? Mégis mi a célod ezzel? Vagy talán majd otthon a négy fal között,
szemtanúk nélkül, akarod rám zúdítani minden haragod? Ugye nem? - kérdezte
remegve, félelemmel telve.
- Nem dehogy - válaszolt elszörnyedve a férfi.- Hogy gondolhatsz ilyet?
Megígértem hogy nem bántalak többé - folytatta s idegesen beletúrt a hajába.
- Ne haragudj, - szólalt meg félve Izabella s önkéntelenül hátrálni kezdett,-
nem akartalak felbosszantani.
Miki tekintete elsötétült,
felemelte a kezét, hogy visszahúzza magához, mikor a felesége ismét
összerezzent.
- Kérlek ne!- mondta rettegve.
A férfi hátra lépett egyet,
szemében tehetetlen düh csillogott, ami még inkább megrémítette a nőt. Elhúzta
a kezét s haragosan káromkodva egyet a kocsi tetejére csapott.
Izabella félelme nőttön nőtt
a férje közelében. Szinte beleremegett, amikor ismét felé fordult és elé
lépett. Megfogta a karját s magához, húzta. Olyan erősen ölelte át, mint még
soha.
- Olyan kétségbeesetten próbáltalak távol tartani minden férfitól...- suttogta
Miki szomorúan .- Azt akartam, hogy félj tőlem, hogy rettegj, s rá se merj
nézni másra...
- Ha ez volt a szándékod el is érted - válaszolta keserűen a nő. - Még mindig
halálosan félek tőled.
- Igen, tudom - szólalt meg elkeseredve a férfi s elengedte a feleségét, aki
most sem viszonozta az ölelését.- De már nem akarom - nézett a szemébe.- Már
nem akarom, hogy félj. Csak most jöttem rá, hogy mennyit ártottam a
durvaságommal. Azt hittem csak egy másik férfi vehet el tőlem. De tévedtem. A
folyó és a halál is megteheti. Ez pedig sokkal rosszabb. És mindez miért, mert
féltél tőlem, - folytatta őszintén, s egy pillanatra lecsukta a szemét.- Igazad
van,- nézett rá ismét,- kegyetlen voltam hozzád. Csak önmagammal törődtem és
észre sem vettem a sebeket, amiket neked okozok a saját bizonytalanságommal.
A könyvet itt tudjátok megvásárolni:
