2018. július 14., szombat

Gergely Melinda: Új életre ébredve II. (Beleolvasó)

Meg is jöttem, ahogy ígértem hozok újabb részletet Gergely Melinda: Új életre ébredve II. részéből újabb 2 részt..Legközelebbi részek szerdán és pénteken hozom.
Jó olvasást!



Gergely Melinda: Új életre ébredve II.


Tartalom:

Ahogy ​visszatér az emlékezete, Jázmin mindent hátrahagyva siet vissza kislányához. Semmi mást nem akar, csak elválni kegyetlen férjétől és Debórával együtt új életet kezdeni Krisztián mellett. A terve azonban már érkezésekor meghiúsul, amikor a határnál nem a barátnője, hanem a férje, Miki várja őt. Az első pillanattól kezdve fogságban érzi magát. Még mindig retteg tőle, mégis vele kell mennie, ha ismét látni szeretné a lányát. Miki szokatlan viselkedése, kedves közeledése, kétségbeesett próbálkozásai, amellyel feleségét szeretné visszaszerezni, teljesen összezavarják a lányt. Lelkében kész háború dúl. Ő Jázmin és Izabella egy személyben, mégis úgy érzi, a lénye ketté akar szakadni. Jázmin mindenáron vissza akar térni Krisztiánhoz, aki megtanította őt félelem nélkül szeretni, míg Izabella a férjével maradna, mindent félredobva, a családja érdekében. A döntés nehéz: a szívére, vagy az eszére hallgasson? Már majdnem sikerül elhatározásra jutnia, amikor Krisztián ismét felbukkan az életében, és mindent felforgat.


Részlet a regényből
(Szerző engedélyével)


Magamban még kevésbé bíztam, mint benned. Nem bíztam abban, hogy én meg tudlak téged tartani. Azt hittem az első férfival lelépsz majd, aki az utadba kerül és ezt nem bírtam elviselni. 
   Izabella csak hallgatta a férjét, aki még sohasem beszélt neki ilyen őszintén az érzéseiről, sőt, ha jobban belegondolt egyáltalán nem is beszélt neki arról, hogy mit érez. Ha megtette volna talán minden, másként történik.
- Mit akarsz evvel mondani? - kérdezte értetlenül. - Csak nem azért vertél, mert túlságosan is szerettél és féltettél?- folytatta elszörnyedve.
- De igen - mondta szégyenkezve.- Nagyon sajnálom. Már tudom, hogy nem így kellett volna gondolkodnom. Biztos vagyok benne, hogy sosem csalnál meg. Mint utólag megtudtam Iulián, akivel akkor délután láttak, csak egy volt osztálytársad, aki ráadásul még nem is vonzódik a nőkhöz. El sem tudod képzelni, hogy mennyire sajnálom ezt az egészet.
   Miki komolyan gondolt minden szót, amit mondott. Ezt Izabella is jól tudta. Ismét könnybe lábadt a szeme. Hitt a férjének s ettől megrémült. Bár aligha tehetett volna mást. Bűntudata támadt, ahogy a férje kimondta hogy "sosem csalnál meg". Mit tenne, ha tudná, hogy de mennyire, hogy megcsalta, sőt beleszeretett abba a másik férfiba és legfőbb vágya hogy visszatérjen hozzá. Még csak bele, se mert gondolni. Hogy leplezze zavarát és vívódását így szólt:
- Ugye te jártál pszichológusnál? Sajnálom de, nem tudom mással magyarázni ezt a változást nálad - mondta még mindig félve. Tisztán emlékezett rá, hogy a férje minden apróságon milyen hamar képes volt felhúzni magát. 
- Igen - mosolyodott el keserűen a férfi. - Bárcsak hamarabb elmentem volna. Mint ahogy javasoltad is százszor, de én csak gúnyolódásnak vettem és kinevettelek, vagy megütöttelek. Meg voltam győződve róla, hogy veled van a baj és nem velem - sóhajtott.- Sajnos a múlton már nem változtathatok de a jövőn igen. Hidd el ezen túl minden másként lesz - mondta bizakodva.- Most gyere, menjünk haza és kezdjünk újra mindent.
   A kezét nyújtotta a feleségének, aki pár pillanatig csak mereven állt, hirtelen fel sem fogta a hallottakat. Aztán erőt vett magán s mégis megfogta a kezét. Ha otthon lesz talán tiszta fejjel mindent nyugodtan, átgondolhat, és eltervezheti, miként fogja megvalósítani a tervét, de egyelőre a férjével kellett mennie.
  Beültek a kocsiba. Miki a volán mögé ült, ő mellé. Menthetetlenül a férje csapdájába került. Az autó elindult s ők akadálytalanul haladtak át a vámon.
  Izabellának még mindig a fülében csengtek a férje utolsó szavai "kezdjünk újra mindent". Nem - gondolta rémülten - vele nem kezdek új életet soha. Az én jövőm Krisztián mellett van és nem mellette, nem. Ez nem lehet. Hirtelen minden olyan távolinak tűnt neki. Mintha az elmúlt hónapokat, amiket a szerelmével töltött csak álmodta volna s most felébredt a zord és kegyetlen valóságra, a férje mellett.
   Szótlanul ült az anyósülésen. Miki biztatóan rá-rá mosolygott és megfogta a kezét. Ilyenkor erőltetett egy-egy mosolyt az arcára és óvatosan elhúzta a kezét. Csak bámult ki az ablakon, nézte az egyre távolodó mezőket, az árokparti bokrokat, bozótot. A gondolatai viszont egész máshol jártak méghozzá Krisztiánnál. Vajon haza ért-e már? Ha igen, mit szól a hirtelen eltűnéséhez? Lehet, hogy nagyon dühös és biztosan nagyon csalódott. Meg fogja-e keresni őt, ha nem kap hírt felőle? És neki sikerül-e addigra kiszabadulni onnan? A férje szerető karjaiból még nehezebb lesz kiszakadnia, mintha a rettegett férjtől kellene megszabadulnia. Most látta csak igazán mekkora hibát is követett el avval, hogy egyedül jött. Nem elég, hogy megsebezte ezzel a szerelmét, akinek megígérte, hogy sosem fogja őt elhagyni, de még ráadásul csapdába is került. Ha tudta volna előre, hogy a férje fog rá várni, biztosan nem jött volna el. Így most haza kell térnie vele, aki iránt azt sem tudta mit érez: gyűlöletet, haragot vagy csupán szánalmat? De szeretni már rég nem szereti az biztos. Krisztián az egyetlen szerelme...
  Azt sem tudhatta, hogy meddig tarthat a férfinál ez a pillanatnyi elmezavar. Meddig lesz ez a kedves és odaadó ember, aki megbánva bűneit mindent elölről akar kezdeni? Megváltozhat-e egyáltalán egy olyan férfi, mint Miki, pár hónap leforgása alatt? Semmiben sem volt biztos, csak abban, hogy látni akarja a lányát méghozzá minél előbb.
  Az út egyre csak kanyargott, míg kis idő múlva el nem érték a várost. 
  Beton mindenütt. Csak beton és aszfalt. Rideg és visszataszító világ, ahol ő sosem találta a helyét. A magasan tornyosuló panelházak fenyegetően néztek le rá. Milyen különbség is van a két világ között. Itt van ez a zajos betondzsungel, ott az a világ, amit Krisztián kínál a csendes, nyugodt természet, az a hely ahová mindig is vágyott a szíve mélyén.
  Először minden olyan ismeretlen volt a számára. Aztán ahogy egyre beljebb haladtak a város szíve felé úgy vélte felfedezni azokat a helyeket ahol már járt. Eszébe jutott a múlt. Gyermekkora színes álmai a jövőről. A séták a városban a barátnőivel. A kedvenc helyük a Kossuth kert. Mindig oda mentek, ha szabadidejük engedte. A hatalmas parkba, ami tele volt fákkal, kis dombokkal, tavacskával és hintákkal. Régen kisvasút szelte át az egészet, de mikor ő gyerek volt ez már nem üzemelt. Tulajdonképpen nem volt éppen turistacsalogató látvány. Épp ezért nyugodtan sétálhattak benne, alig akadt egy-két ember, aki arra tévedt. Persze ez mára már megváltozott, felújították, és tele van látogatókkal. A hatalmas játszótér, az árusok hada felpezsdítette a nyugodt helyet és a kisvonat is, üzemel, bár nem az eredeti, hanem a modern változata, ami persze sínek nélkül működik. 
   Izabella mindenre emlékezett. Milyen szép tervei is voltak a jövőre nézve. Boldog család, nem olyan amilyen az övé volt és persze egy jó állás, ahol értékelik a munkáját. Ezekből semmi sem jött össze. Semmi... És miért? Mert nem a megfelelő férjet választotta. Lassan ránézett a mellette ülő férfira. Igen... Minden az ő hibája. Pedig régen, mennyire szerette...
- Mire gondolsz?- nézett rá mosolyogva Miki megtörve a csendet, nem kerülte el a figyelmét felesége ábrándos tekintete.
- A múltra...- felelte Izabella, de tekintete még mindig a távoli messzeségbe révedt .- A terveimre, az álmaimra..., amiket te tettél tönkre... - sóhajtott fel végül, mint, aki fel sem fogja mit is, mond.
   Miki azonnal lefékezett és lehúzott a járda mellé. Leállította a motort s Izabella szemébe nézett, aki rémülten hajtotta le a fejét. Már a férje haragos tekintetétől is félelem járta át. Csak ekkor döbbent rá, hogy olyat mondott, amit bizony nem kellett volna. "Nem lenne szabad felbosszantanom"- szorongott magában. Régen annyira tudta, hogy mit mondhat és mit nem. Egyszerűen nem értette, hogy most hogy lehet ilyen meggondolatlan. 
- Sajnálom - suttogta. Csak remélhette, hogy Miki ezúttal sem fogja bántani, hisz most senki sem láthatja meg. 
   A férfi viszont nem mozdult hosszú másodpercekig. Mikor felemelte a kezét gyöngéd mozdulattal megsimogatta a felesége arcát, aztán felemelte és maga felé fordította.
- Én sajnálom - szólalt meg végül csöndesen. - Mondd, valaha ebben az életben meg fogsz tudni bocsátani nekem?- kérdezte teljesen összetörve.
   Izabella összezavarodva és döbbenten meredt rá. Ezt az embert, aki itt ült mellette nem ismerte, vagy ha mégis, már rég elfeledte. De bízni benne sohasem fog, azok után, amit tett. Nem. Egy olyan nyers, agresszív és néha már-már kegyetlen férfi, mint Miki nem változik meg egyik napról a másikra. Ez már kész csoda lenne. Egyszerre kedves, aggódó és megértő férj vált volna belőle, csupán a hiányát érzékelve? Nem, ez teljességgel lehetetlen. Épp ezért tartózkodnia kellett tőle, nem akarta feldühíteni őt, nem akart okot adni rá, hogy megverje. Mert bizony meg tette volna. Legyen bármilyen is most, önmagát úgysem tagadhatná meg. Egy férfi, aki képes megütni, sőt megverni a feleségét az sosem változik meg és jobb minél távolabb menekülni előle mielőtt még túl, késő lenne.
- Kérlek, válaszolj! - szólt rá kedvesen, meglepett arcát látva.
- Nem tudom - felelte bátortalanul. Csak remélni tudta, hogy fél őszinte válasza nem gerjeszti haragra a férjét. Pedig a legszívesebben az arcába vágta volna az igazságot, hogy soha de soha nem fogja megbocsátani neki, hogy tönkretette az életét, az álmait, a vágyait és szeretet helyett csak verést s szégyent kapott tőle.


A könyvet itt tudod beszerezni: