2018. július 20., péntek

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket: Carrie Cooper



Köszönöm Carrie Cooper szerzőnek, hogy elvállalta a felkérést, hogy az olvasók közelebbről is megismerhessék. Szerzőnek jelenleg két kötete jelent meg: A szemtanú és Ügynök tűsarkúban címmel. Jelenleg is íródik egy újabb történet. A könyv címe pedig: Marionett – játszma I. Izgatottan várom az új könyvét. Az első kettőt nagyon imádtam. Kedvencem Lili, ahogy minden kedves olvasónak is. Nem hiába az alábbi idézettel jellemzem Lilit, aki Nikosz mondta Ügynök tűsarkúban c. könyvben.


„Drágám, te úgy vonzod a bajt, mint alkoholistát az italmérés!”


Magamról



Fiatal korom óta a gyógypedagógia megszállottja vagyok, és máig ez a hivatásom. Tanulásban akadályozott gyerekeknek igyekszem izgalmassá és átláthatóvá tenni a matematika világát, ami hihetetlenül változatos és kreatív feladat. Minden gyerek más és más, és rájönni arra, melyik az a módszer, ami az egyes tanulóknak a legnagyobb segítséget nyújtja, igazi kihívás! Ha kell, saját magam találok ki módszereket, eszközöket, amivel motiválhatom őket. Az én óráimon teljesen megszokott dolog, hogy a kivonás és összeadás keretében az ujjaink sisakkal a fejükön csatába indulnak, vagy éppen drámajáték keretében eljátsszuk a kerekítés szabályait.

Hogyan is kezdtem…
           
Sosem gondoltam volna, hogy valaha könyvet fogok írni! A kislányom születése után egy évvel egyszer csak magam elé kaptam a laptopom, és ütni kezdtem a klaviatúrát. Semmi más célom nem volt, minthogy szórakoztassam magam, és az éppen betegeskedő kislányom mellett olyan elfoglaltságot találjak magamnak, amivel kicsit kizökkenthetem magam a bezártságból és a monoton hétköznapokból. A módszer tökéletesen bevált: a kislányommal lehettem, és amikor ő elszenderedett, gondolatban a világ másik felére repültem, a teremtett főhősnőmnek köszönhetően pedig izgalmas kalandokba keveredtem.
Aztán kiderült, hogy a történeteim nem csupán számomra jelentettek terápiás elfoglaltságot, hanem másoknak is szórakoztató élményt tudok nyújtani vele, így a családom mellett egyre több barátom kampányolt amellett, hogy adassam ki a regényeimet. Aztán rátaláltam az Álomgyár Kiadóra...
Ma már a gyógypedagógia mellett az írás is komoly része az életemnek, mintha kinyitottam volna egy kaput, amin rendületlenül érkeznek az ötletek, új történetek. Csak legyen időm leírni őket! 




 Az írói nevem

Szándékosan kerestem írói álnevet. Egyrészt azért, mert – sajnálatos módon – a hazai olvasók jóval, nagyobb bizalommal vesznek kézbe könyvet idegen szerzőtől, másrészt szerettem volna a névvel is elkülöníteni azt az énemet, akiben megszületnek a történetek attól, amelyik az iskolában okosítja a nebulókat.
Őszintén bevallom, egyáltalán nem volt egyszerű megtalálni az írói nevemet, mert valahogy egyiket sem éreztem közel magamhoz. A férjemmel hosszú időn át próbáltuk megtalálni a megfelelőt, de mindig hatalmas nevetésbe torkollt az ötletbörzénk. Amikor a végén már a konyhai gépek neveit alakítottuk át németes, skandinávos, angolszász stílusban a könnyünk is kicsordult.
Aztán egyszer csak megtetszett a Cooper vezetéknév, amiről Alice Cooper rockzenész jutott az eszembe, és a történeteim izgalmasabb, krimisebb, kalandosabb oldalát szimbolizálja, majd hozzá szinte azonnal kapcsolódott a Carrie név, mint Carrie Bradshaw a Szex és New York sorozatból, ami a romantikus, szerelmes részekre utal. Így lettem Carrie Cooper. 

Köszönöm Carrie, hogy elmesélte, hogyan kezdte el az írói pályát. A könyveket meg lehet rendelni Álomgyár könyvesboltban. Akár dedikált könyvet is lehet kérni.


A könyvek itt tudod megrendelni:

2018. július 18., szerda

Sütő Enikő: Tomboló vágyak (Lángolás 1)

Mint mindig most is köszönöm Sütő Enikőnek a lehetőséget, hogy elolvashattam a Tomboló vágyak c. könyvet. Sosem fogom megunni szerző könyveit. Minél több könyvet ír, annál jobbak. Nem hiába az egyik kedvenc szerző. 


Sütő Enikő : Tomboló vágyak
(Lángolás 1)


Tartalom:

Ő az enyém, és én az övé vagyok. 
Szerelmünk mindent elsöprően tökéletes: az igazi. 

Milla Mills vagyok. Egy átlagos fiatal lány kicsit sem átlagos élettel. Bármit megtennék, még a szerelemről is lemondanék azért, hogy elhagyhassam a várost, ahol felnőttem, és amit annyira gyűlölök. 
De minden megváltozik egyetlen szörnyű éjszaka alatt. Darabjaira hullik az addig kiszámítható életem, és fel kell nőnöm. 
Új életet kell kezdenem és rá kell döbbennem, hogy az egyetlen dolog, amiért érdemes élnem, az a szerelem.

Mason Medsen 
Gyönyörű, szexi, és pontosan tudja, mit akar. Bármilyen nőt megkaphatna, ő mégis engem akar. 
Amikor a múlt titkai felszínre törnek és fenyegetnek, egyetlen célja, hogy megvédjen. 
Az egyetlen jó dolog volt az életemben, és akartam őt. 
Eszem ágában sincs engedni, hogy újra kicsússzon a kezeim közül.

A férfi, akinek már ezerszer összetörtem a szívét. Vajon képes leszek újra meghódítani, vagy örökre elveszítem?

Véleményem 
5/5


Ez  a könyv borzongatóan jó volt. Enikőnek talán ez eddigi legjobb könyve, amit valaha olvastam. Hihetetlen mennyi kérdés garmadája zakatol a fejemben. Mennyi titok lappanghat ebben a történetben. Egyszerre izgató és félelmetes. Szerző most sem hagyott cserben. Hiszen számtalan történettel örvendeztetett meg minket, olvasókat. De egyik sem volt ennyire titokzatos és rejtélyes. Mint mindig most is ez a történet beszippantott. Nem tudtam letenni. Annyira akartam tudni mi lesz Millával és Masonnal. A történet elején egy szörnyű családi dráma bontakozik Night és Milla családja között. Egy titok, aki senki nem akar Millával közölni. Milla élete darabokra hullik, amikor családjában szörnyűségek történnek, de ott van mellette Mason, aki végre egymáséi lesznek. Ebben titkokkal terhes időben kerülnek közel egymáshoz. De vajon meddig fog ez tartani? Mi lesz, ha a titok kiderül? Csak, hogy nem csak a családi titokkal kell szembenézni, de Masonnek is van mit takargatnia. Nagyon szerettem olvasni. Letehetetlen és izgalmas. Enikő tudja, mi kell az olvasónak, hogy kezükbe foghassák a könyveit. És alaposan ki is használja ezt. Nem hiába követem a munkásságát. Mert egyszerre izgalmas és elgondolkodtat. Kedvencem mindig a pasik … (Nevetek) Mason. Történeteiben mindig ott van egy titok vagy épp egy lelki fájdalom. Ahogy itt is megtalálható a történetben. Sőt pluszt az adja, hogy most politikát is beletett. Amit nagyon - nagyon szeretek az ilyen történetekben. Így még izgalmasabb lesz az egész. Sok kérdés van most így… Pl Mi történt a másik családdal? Ava miért szakított Millával? Masonnek milyen titkai vannak? Miért akarják Milla apját gyilkosként beállítani?  Milla és Mason vajon tényleg együtt lesznek most már? Enikő szokásához híven bedob egy harmadik személyt is a történetben, akit legszívesebben kivágnám. Csak, hát na akkor nem lenne izgalmas az egész, ugye?


Egy szóval nagyon tudom ajánlani a történetet, igazán szenvedélyes és erotikától cseppet sem mentes könyv. Ugyanakkor van benne titok, összeesküvés és politikai szál is.


A könyvet itt tudod megvenni:

Hampuk Zsolt: Hatalomjátszma

Szeretnék köszönetet mondani Hampuk Zsolt szerzőnek, hogy lehetőséget adott megjelenés előtt elolvasni a könyvét. Megtiszteltetés számomra, főleg, hogy első kötetként jelent meg és engem nagyon lebilincselt az egész történet. Szívesen olvasnék még tőle, és örömmel ajánlom nektek ezt a kötetet.



Hampuk Zsolt: Hatalomjátszma



A történet főszereplője az idegen csengésű nevet viselő magyar fiú, François Picoult. A csendes, intelligens, konfliktuskerülő François a véletlennek köszönhetően egyik napról a másikra Krovtsik úr, a helyi maffiózó bűnszövetkezetének részévé válik. Miközben a törvényen kívüliek rögös és gyakran életveszélyes útját járja, François egyre jobban belesimul ebbe a miliőbe, és kiépíti saját, intelligenciára és ügyességre épülő útját a bűnözés világában. Egy napon megtalálja valaki, aki hatalmas dobásra készül. Hogy ki és mire? Kiderül Hampuk Zsolt meghökkentően és riasztóan valóságízű regényének első kötetéből.


Véleményem
5/5


Nos, ha lehetne lehetőségem, kapásból 10 csillagot adnék erre a könyvre. Nagyon megborzongató és feszültséggel teli cselekménnyel találkozhattam. Lebilincselő, fordulatos és pörgős jelenetek tarkítják az egész sztorit. Picoult-nak igazán átlagos gyerekkora van, de aztán végül bekerül az alvilág mocsarába. Olvasás közben bizony sokszor elgondolkodtam, hogy a valóságban ez tényleg megtörténhet? Jó, tudom, ez naiv kérdés részemről. A szerző tényleg részletesen leírja, hogy az ember miként képes durva dolgokat művelni a másikkal, hogy megszerezze, amit szeretne. Az egész izgalmas történet abból indul ki, hogy Picoult élete nagy üzletét szeretné megkötni, de sajnos be kell látnia, hogy túl nagy falat ez neki. Nem gondolja, hogy mekkora érdekeket sért, amiben több ország is benne van: Amerika, Kína és Oroszország. Ahogy haladnak az események, felsejlik egy terrortámadás lehetséges terve és az okok: miért és kik akarják végrehajtani.

Valósághűen ábrázolja az egyes jeleneteket, és nem is fél elérni, hogy az olvasót megdöbbentse. Gondolok arra, amikor az arab testvérpárt elviszik, ahogy kínozzák… Hát az félelmetes. Aztán az a fejlemény is, hogy miként tudják összeugrasztani egymást, az embereket egy-egy elejtett hazugságon. Akármennyire is kemény ez a regény, azért belefért egy romantikus szál Picoult és Greta között. Ők a kedvenc párosom a történetben. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz velük.  Ez az a fajta sztori, amit nagyon szeretek olvasni. Összeesküvés, korrupció, árulás… Mindez miért? Pénzért és hatalomért. Egy ember, aki a szálakat mozgatja, csak a történet végén derül ki, ki is az. Cseppet sem unalmas, sőt a lehető legizgalmasabb könyv. Annyira lekötött az egész, hogy észre sem vettem, hogy már befejeztem. Mindenesetre azoknak tudnám ajánlani ezt a könyvet, akik olvasták  Frei Tamás, Jack Higgins és Réti László történeteit. 


A könyvet itt tudod megrendelni:

Álomgyár nyári nagy akciója!

A kedvenc kiadóm Álomgyár Könyvesbolt hihetetlen nagy akciót hirdetett nektek!



Az akció időtartama: 2018. július. 16 - 29 Ne feledd, ha 4000ft rendelést adsz le, ingyen szállítanak.Érdemes követni az webhsopot, mert nem az első ilyen akciójuk lesz. 

Kukk be az webshopba,megéri válogatni:



Akciós könyvek:






Interjú - Fényes Niki szerzővel

Ma remek szerzővel készítettem egy interjút, akitől nemrégiben olvastam el Feketén, fehéren c. könyvet. Köszönöm Fényes Niki szerzőnek, hogy elvállalta a beszélgetést. A könyvről a véleményemet itt olvashatod Fényes Niki – Feketén,fehéren címmel.




1. Kérlek, mesélj kicsit magadról? Mióta írsz?

35 éves vagyok, családommal Budapesten élek. Hat éve írtam meg az első könyvem. Természetesen magamnak.

2. Miért pont a maffiáról kezdtél írni? Honnan eredt az ötlet?

Igazából teljesen magától jött. Nem egy tudatos indítatás volt. Sokszor elmondtam, hogy ezzel ébredtem. Viszont, ami tudatos volt bennem, hogy nem akartam semmi rózsaszínt írni, nem szerettem volna egy olyan maffia regény alkotni, amiben a főszereplő gengszter valójában egy földre szállt angyal. Szerettem volna egy olyan történetet megmutatni, ami sokkal jobban hajaz a valóságra. Azért, hogy ezt élethűen tudjam tálalni, rengetek utána járást igényelt

3. Családod hogyan fogadta, hogy könyvet írsz?

A családom mindenben támogat engem. Imádom őket!

4. Jelenleg hány könyved van most, illetve írsz-e valami izgalmasat?

Nem számoltam pontosan mennyi könyvet írtam eddig.
Sokat!
Amin éppen dolgozom, az a Színtiszta üzlet. Ebben a regényben elkalauzolom az olvasókat az orosz maffia világába.




5. Mit gondolsz 5-10 év múlva, hol fogsz tartani?

Nagyon szeretnék író lenni.

6. Várhatunk újabb megjelenésre? Ha igen milyen témában íródik majd a könyved?

Természetesen lesznek újabb megjelenések. Szeretnék megmaradni a maffiás vonalon.

7. Jelenleg Széllel szemben c. könyved jelent meg a Feketén, fehéren c. könyved mellett. Mesélnél róluk pár szóban?


A két könyvem teljesen különbözik egymástól. A Széllel szemben, egy romantikus vígjáték, amit egy számomra kedves embernek írtam. Abszolút nem az én műfajom, viszont szerettem írni. Néha még én is jókat vigyorogtam írás közben. Donny imádni való, és jó ügyvédhez mérten roppant körmönfont. Ám erre szükség is van, hiszen az ő Kabalja egy olyan nő, akinek az egész testét sebhelyek borítják.

A Feketén fehéren ezzel szemben, egy szókimondó, kemény világot bemutató könyv.
Szerettem volna megmutatni az olvasóknak a nyers világot, hogy ilyen megtörténhet az életben is. Bemutatni miként sakkoznak, ki, mikor, mire mit fog lépni. Kevesen tudják, de át kellet formálnom a fogalmazásom, a nyelvezetem, hogy ezt a könyvet élethűen tudjam tálalni.
Nagyon szerettem volna átadni az olvasóknak egy érzést ezzel a könyvvel. Ez az érzés, a megbotránkoztatás, egy kevés borzongással, és természetesen az elgondolkodtatás, hogy ez a maffia világ bizony ilyen. Az ebben élő férfiak és nők kivétel nélkül, nem ’angyalok’.
Valamint Deni, és Elza szerelme sem minden napi. Megmondom őszintén talán volt benne egy kevés lázadás is a megszokott sémák ellen.

Remélem, a különbségeik ellenére mindkét könyvem kellemes kikapcsolódást nyújt.





A könyveket itt tudod beszerezni:


2018. július 17., kedd

Képes idézetek: Helen Hoang: A szerelem egyenlete

Nyár egyik legjobban várt és legromantikusabb Helen Hoang: A szerelem egyenlete c. könyvéből hozok nektek egy kis képes idézeteket. Egy kis kedvcsináló a könyv vásárláshoz. Hisz Álomgyár Kiadónál 15%-os áron juthatsz hozzá.

A könyvről a véleményemet itt olvashatod.:




Íme néhány képes idézet belőle. Nagyon imádtam elolvasni és szerettem mazsolázgatni. 















2018. július 14., szombat

Gergely Melinda: Új életre ébredve II. (Beleolvasó)

Meg is jöttem, ahogy ígértem hozok újabb részletet Gergely Melinda: Új életre ébredve II. részéből újabb 2 részt..Legközelebbi részek szerdán és pénteken hozom.
Jó olvasást!



Gergely Melinda: Új életre ébredve II.


Tartalom:

Ahogy ​visszatér az emlékezete, Jázmin mindent hátrahagyva siet vissza kislányához. Semmi mást nem akar, csak elválni kegyetlen férjétől és Debórával együtt új életet kezdeni Krisztián mellett. A terve azonban már érkezésekor meghiúsul, amikor a határnál nem a barátnője, hanem a férje, Miki várja őt. Az első pillanattól kezdve fogságban érzi magát. Még mindig retteg tőle, mégis vele kell mennie, ha ismét látni szeretné a lányát. Miki szokatlan viselkedése, kedves közeledése, kétségbeesett próbálkozásai, amellyel feleségét szeretné visszaszerezni, teljesen összezavarják a lányt. Lelkében kész háború dúl. Ő Jázmin és Izabella egy személyben, mégis úgy érzi, a lénye ketté akar szakadni. Jázmin mindenáron vissza akar térni Krisztiánhoz, aki megtanította őt félelem nélkül szeretni, míg Izabella a férjével maradna, mindent félredobva, a családja érdekében. A döntés nehéz: a szívére, vagy az eszére hallgasson? Már majdnem sikerül elhatározásra jutnia, amikor Krisztián ismét felbukkan az életében, és mindent felforgat.


Részlet a regényből
(Szerző engedélyével)


Magamban még kevésbé bíztam, mint benned. Nem bíztam abban, hogy én meg tudlak téged tartani. Azt hittem az első férfival lelépsz majd, aki az utadba kerül és ezt nem bírtam elviselni. 
   Izabella csak hallgatta a férjét, aki még sohasem beszélt neki ilyen őszintén az érzéseiről, sőt, ha jobban belegondolt egyáltalán nem is beszélt neki arról, hogy mit érez. Ha megtette volna talán minden, másként történik.
- Mit akarsz evvel mondani? - kérdezte értetlenül. - Csak nem azért vertél, mert túlságosan is szerettél és féltettél?- folytatta elszörnyedve.
- De igen - mondta szégyenkezve.- Nagyon sajnálom. Már tudom, hogy nem így kellett volna gondolkodnom. Biztos vagyok benne, hogy sosem csalnál meg. Mint utólag megtudtam Iulián, akivel akkor délután láttak, csak egy volt osztálytársad, aki ráadásul még nem is vonzódik a nőkhöz. El sem tudod képzelni, hogy mennyire sajnálom ezt az egészet.
   Miki komolyan gondolt minden szót, amit mondott. Ezt Izabella is jól tudta. Ismét könnybe lábadt a szeme. Hitt a férjének s ettől megrémült. Bár aligha tehetett volna mást. Bűntudata támadt, ahogy a férje kimondta hogy "sosem csalnál meg". Mit tenne, ha tudná, hogy de mennyire, hogy megcsalta, sőt beleszeretett abba a másik férfiba és legfőbb vágya hogy visszatérjen hozzá. Még csak bele, se mert gondolni. Hogy leplezze zavarát és vívódását így szólt:
- Ugye te jártál pszichológusnál? Sajnálom de, nem tudom mással magyarázni ezt a változást nálad - mondta még mindig félve. Tisztán emlékezett rá, hogy a férje minden apróságon milyen hamar képes volt felhúzni magát. 
- Igen - mosolyodott el keserűen a férfi. - Bárcsak hamarabb elmentem volna. Mint ahogy javasoltad is százszor, de én csak gúnyolódásnak vettem és kinevettelek, vagy megütöttelek. Meg voltam győződve róla, hogy veled van a baj és nem velem - sóhajtott.- Sajnos a múlton már nem változtathatok de a jövőn igen. Hidd el ezen túl minden másként lesz - mondta bizakodva.- Most gyere, menjünk haza és kezdjünk újra mindent.
   A kezét nyújtotta a feleségének, aki pár pillanatig csak mereven állt, hirtelen fel sem fogta a hallottakat. Aztán erőt vett magán s mégis megfogta a kezét. Ha otthon lesz talán tiszta fejjel mindent nyugodtan, átgondolhat, és eltervezheti, miként fogja megvalósítani a tervét, de egyelőre a férjével kellett mennie.
  Beültek a kocsiba. Miki a volán mögé ült, ő mellé. Menthetetlenül a férje csapdájába került. Az autó elindult s ők akadálytalanul haladtak át a vámon.
  Izabellának még mindig a fülében csengtek a férje utolsó szavai "kezdjünk újra mindent". Nem - gondolta rémülten - vele nem kezdek új életet soha. Az én jövőm Krisztián mellett van és nem mellette, nem. Ez nem lehet. Hirtelen minden olyan távolinak tűnt neki. Mintha az elmúlt hónapokat, amiket a szerelmével töltött csak álmodta volna s most felébredt a zord és kegyetlen valóságra, a férje mellett.
   Szótlanul ült az anyósülésen. Miki biztatóan rá-rá mosolygott és megfogta a kezét. Ilyenkor erőltetett egy-egy mosolyt az arcára és óvatosan elhúzta a kezét. Csak bámult ki az ablakon, nézte az egyre távolodó mezőket, az árokparti bokrokat, bozótot. A gondolatai viszont egész máshol jártak méghozzá Krisztiánnál. Vajon haza ért-e már? Ha igen, mit szól a hirtelen eltűnéséhez? Lehet, hogy nagyon dühös és biztosan nagyon csalódott. Meg fogja-e keresni őt, ha nem kap hírt felőle? És neki sikerül-e addigra kiszabadulni onnan? A férje szerető karjaiból még nehezebb lesz kiszakadnia, mintha a rettegett férjtől kellene megszabadulnia. Most látta csak igazán mekkora hibát is követett el avval, hogy egyedül jött. Nem elég, hogy megsebezte ezzel a szerelmét, akinek megígérte, hogy sosem fogja őt elhagyni, de még ráadásul csapdába is került. Ha tudta volna előre, hogy a férje fog rá várni, biztosan nem jött volna el. Így most haza kell térnie vele, aki iránt azt sem tudta mit érez: gyűlöletet, haragot vagy csupán szánalmat? De szeretni már rég nem szereti az biztos. Krisztián az egyetlen szerelme...
  Azt sem tudhatta, hogy meddig tarthat a férfinál ez a pillanatnyi elmezavar. Meddig lesz ez a kedves és odaadó ember, aki megbánva bűneit mindent elölről akar kezdeni? Megváltozhat-e egyáltalán egy olyan férfi, mint Miki, pár hónap leforgása alatt? Semmiben sem volt biztos, csak abban, hogy látni akarja a lányát méghozzá minél előbb.
  Az út egyre csak kanyargott, míg kis idő múlva el nem érték a várost. 
  Beton mindenütt. Csak beton és aszfalt. Rideg és visszataszító világ, ahol ő sosem találta a helyét. A magasan tornyosuló panelházak fenyegetően néztek le rá. Milyen különbség is van a két világ között. Itt van ez a zajos betondzsungel, ott az a világ, amit Krisztián kínál a csendes, nyugodt természet, az a hely ahová mindig is vágyott a szíve mélyén.
  Először minden olyan ismeretlen volt a számára. Aztán ahogy egyre beljebb haladtak a város szíve felé úgy vélte felfedezni azokat a helyeket ahol már járt. Eszébe jutott a múlt. Gyermekkora színes álmai a jövőről. A séták a városban a barátnőivel. A kedvenc helyük a Kossuth kert. Mindig oda mentek, ha szabadidejük engedte. A hatalmas parkba, ami tele volt fákkal, kis dombokkal, tavacskával és hintákkal. Régen kisvasút szelte át az egészet, de mikor ő gyerek volt ez már nem üzemelt. Tulajdonképpen nem volt éppen turistacsalogató látvány. Épp ezért nyugodtan sétálhattak benne, alig akadt egy-két ember, aki arra tévedt. Persze ez mára már megváltozott, felújították, és tele van látogatókkal. A hatalmas játszótér, az árusok hada felpezsdítette a nyugodt helyet és a kisvonat is, üzemel, bár nem az eredeti, hanem a modern változata, ami persze sínek nélkül működik. 
   Izabella mindenre emlékezett. Milyen szép tervei is voltak a jövőre nézve. Boldog család, nem olyan amilyen az övé volt és persze egy jó állás, ahol értékelik a munkáját. Ezekből semmi sem jött össze. Semmi... És miért? Mert nem a megfelelő férjet választotta. Lassan ránézett a mellette ülő férfira. Igen... Minden az ő hibája. Pedig régen, mennyire szerette...
- Mire gondolsz?- nézett rá mosolyogva Miki megtörve a csendet, nem kerülte el a figyelmét felesége ábrándos tekintete.
- A múltra...- felelte Izabella, de tekintete még mindig a távoli messzeségbe révedt .- A terveimre, az álmaimra..., amiket te tettél tönkre... - sóhajtott fel végül, mint, aki fel sem fogja mit is, mond.
   Miki azonnal lefékezett és lehúzott a járda mellé. Leállította a motort s Izabella szemébe nézett, aki rémülten hajtotta le a fejét. Már a férje haragos tekintetétől is félelem járta át. Csak ekkor döbbent rá, hogy olyat mondott, amit bizony nem kellett volna. "Nem lenne szabad felbosszantanom"- szorongott magában. Régen annyira tudta, hogy mit mondhat és mit nem. Egyszerűen nem értette, hogy most hogy lehet ilyen meggondolatlan. 
- Sajnálom - suttogta. Csak remélhette, hogy Miki ezúttal sem fogja bántani, hisz most senki sem láthatja meg. 
   A férfi viszont nem mozdult hosszú másodpercekig. Mikor felemelte a kezét gyöngéd mozdulattal megsimogatta a felesége arcát, aztán felemelte és maga felé fordította.
- Én sajnálom - szólalt meg végül csöndesen. - Mondd, valaha ebben az életben meg fogsz tudni bocsátani nekem?- kérdezte teljesen összetörve.
   Izabella összezavarodva és döbbenten meredt rá. Ezt az embert, aki itt ült mellette nem ismerte, vagy ha mégis, már rég elfeledte. De bízni benne sohasem fog, azok után, amit tett. Nem. Egy olyan nyers, agresszív és néha már-már kegyetlen férfi, mint Miki nem változik meg egyik napról a másikra. Ez már kész csoda lenne. Egyszerre kedves, aggódó és megértő férj vált volna belőle, csupán a hiányát érzékelve? Nem, ez teljességgel lehetetlen. Épp ezért tartózkodnia kellett tőle, nem akarta feldühíteni őt, nem akart okot adni rá, hogy megverje. Mert bizony meg tette volna. Legyen bármilyen is most, önmagát úgysem tagadhatná meg. Egy férfi, aki képes megütni, sőt megverni a feleségét az sosem változik meg és jobb minél távolabb menekülni előle mielőtt még túl, késő lenne.
- Kérlek, válaszolj! - szólt rá kedvesen, meglepett arcát látva.
- Nem tudom - felelte bátortalanul. Csak remélni tudta, hogy fél őszinte válasza nem gerjeszti haragra a férjét. Pedig a legszívesebben az arcába vágta volna az igazságot, hogy soha de soha nem fogja megbocsátani neki, hogy tönkretette az életét, az álmait, a vágyait és szeretet helyett csak verést s szégyent kapott tőle.


A könyvet itt tudod beszerezni: