Közös interjú Nagy Eszter és Tóth Gergely - ("Mivel mindig is nagyon érdekelt a történelem, mindenképpen ebben a zsánerben szerettem volna írni.")

Köszönöm, hogy elvállaltátok az interjú felkérésemet Nagy Eszter és Tóth Gergely. Kíváncsian várom a közös könyvetek megjelenését az Örök tűz (A Papnő) címmel.  Nagyon érdekesnek tartom a történetet, és hogy közösen írtatok egy könyvet.  S ráadásul az egyik legérdekesebb történelmi korról írtatok.

Kérlek, meséljetek kicsit magatokról! Mit érdemes tudni rólatok?

Eszter

Elsőként bemutatkoznék, Nagy Eszter író vagyok, 3 kicsi lány anyukája. Budapesten születtem, jelenleg Budaörsön élek. Mikor meg tanultam írni, 6 éves koromban megszületett életem első verse! Ez a szerelemről szólt, tekintve, hogy addigra ennek a témának már szakértője voltam.

Gyakorlatilag egész gyermekkoromban csak olvastam és írtam a verseimet, történeteimet. Már akkor magába szippantott a vidék hangulata, mivel rengeteg időt töltöttem nagyszüleimnél Tápiógyörgyén. Azok az érzések, hangulatok, illatok mind-mind a részemmé váltak. Ezeknek, az élményeknek a hatására írtam két mesekönyvemet „A barátság” és a „Régi idők karácsonya” címmel, majd 2019. májusában jelent meg első felnőttek készült történelmi-romantikus regényem az „Életünk harcai”. 

Gyermekkoromban kicsit különc voltam, amíg a kortársaim mesekönyvet olvastak engem jobban érdekelt Erzsébet királyné önéletrajza, Mata Hari élete vagy éppen Pompeii története. Kedvenc témám Egyiptom volt, általában ha készültem egy-egy hastánc fellépésre, igyekeztem olyan koreográfiát kitalálni, amivel kicsit visszavarázsolhatom ezt a számomra nagyon vonzó világot. Egy időre, szögre akasztottam a hasláncom és felmerült bennem a gondolata annak, hogy írni kellene ókor témában…

Gergely

Tizenkét éve tanítok történelmet Budaörsön egy általános iskolában, mellette három éve egy magániskolában, emellett az egyik áruházlánc raktárában hetente két-három alkalommal éjszaka árukat pakolok. Ezeken kívül az ELTE Történelemtudományi Doktori Iskola hallgatója vagyok. Feleségemmel és kisfiammal egy éve költöztünk Etyekre. Az írás mindig is foglalkoztatott, de soha se mertem belevágni. Eszternek köszönhetem, hogy végül mégis elkezdtem.

  

Hogyan került szóba a közös könyvírás? Kinek az ötlete volt a témaválasztás?

Eszter

Mivel mindig is nagyon érdekelt a történelem, mindenképpen ebben a zsánerben szerettem volna írni. Sajnos szembesülnöm kellett vele, hogy a tudásom nem elég egy komolyabb mű megírásához, ezért kéretem fel lektorálásra szerzőtársamat, aki történelem tanár és elég nagy tudással rendelkezik ókor témában is. A közös munka során derült ki, hogy nagyon jól ír és stílusban is teljesen egyformák vagyunk. Így végül közösen írtuk meg ezt a nem hétköznapi történetet. Az ötlet ugyan tőlem származott, de az ihletet Gergő egyik cikkének köszönhetem, ott olvastam először a Vesta szüzekről és szinte azonnal magam előtt, láttam a történetet.

Gergely

Eszter egy cikkemet elolvasta (a kettőből), és innen jött az ötlet. Kezdetben csak ellenőriztem, amiket Eszter írt, illetve tanácsokkal láttam el, hogy a korhűség megmaradjon

Hogyan kezdődött a közös ismeretség?

Eszter

A lányom történelem tanára lett idéntől innen jött az ismeretség.

Gergely

Eszter legidősebb lányának a tanára és osztályfőnöke vagyok, így az első szülői értekezlet alkalmával.

Mennyire volt nehéz közösen írni? Volt-e konfliktus vagy egyet nem értés a munka folyamán?

Eszter

Számomra sokkal könnyebb volt így dolgozni, mert együtt építettük fel a történetet, én vittem az érzelmi szálat, Gergő a cselekményt. Rengeteg időt és energiát spóroltam meg így, hogy a kutatómunka is kevesebb volt nekem. Egyikünk elindított egy gondolatmenetet, a másikunk folytatta és így tovább. Soha nem volt konfliktus, gördülékenyen haladtunk szerencsére.

Gergely

Soha semmilyen konfliktus nem volt, nagyon jól tudtunk együtt dolgozni. Kezdetben minden egyszerű volt, mígnem Eszter megkért, írnék-e neki egy csatajelenetet. Mire ő észbe kapott, már néhány fejezetbe belekontárkodtam, és mire én feleszméltem, már társszerző voltam.

Igaz, hogy most fog megjelenni az első közös könyvetek, de később is számíthatunk új kötetre? Vagy külön- külön alkottok tovább?

Eszter

Továbbra is szeretnénk együtt dolgozni.

Gergely

Egy trilógia van a fejünkben, aminek az Örök tűz az első része. A fogadtatástól tesszük függővé, megírjuk-e a másik két részt.

Mit szólt a kiadó, hogy közösen írtatok könyvet?

Eszter

Nagyon nagy szerencsém van a New Line kiadóval, teljesen rugalmasan kezelték a megváltozott helyzetet, amiért hálás vagyok!

Gergely

Úgy tudom, rugalmasak voltak.

Eszter neked mennyire volt könnyű vagy nehéz az ókori történelemről írni?

Bármennyire is szeretem ezt a témát, nagyon nehezen boldogultam, az eddigi talán legnagyobb kihívás volt számomra ezt megírni.

Gergely számodra milyen érzés, hogy neved a könyvön szerepel?

Nem igazán tudom szavakba önteni. Igazából még nem fogtam fel teljesen, de nagyon boldog vagyok, és nem számítottam rá.

Van  valamilyen rituálétok írás előtt? Szoktatok zenét hallgatni írás közben?

Eszter

Igen, én a témához hangulatban illő zenéket szoktam írás közben hallgatni.

Gergely

Először is, meg kell várnom, amíg a kisfiam elalszik, csak akkor tudok neki kezdeni. Az éjszaka mellett olykor hallgatok zenét, ami az adott részhez kapcsolódik, úgymint pörgős vagy éppen melankolikus. Lehet, bűn, de bevallom, olyan is előfordult, hogy egy pohár bort is elkortyoltam írás közben.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

NewLine Kiadó

Nagy Eszter írói oldala

Beleolvasó: Hajnal Kitti: Főnix - ("Jake elmosolyodott. Lindsay azok közé tartozott, akik rögtön látták rajta, ha valami nyomasztotta. Válaszolnia sem kellett, a lány kimondta helyette:")

Hajnal Kitti: Főnix c. könyvéből hozok hosszabb beleolvasót. Bízom benne, hogy tetszeni fog ez a hosszú rész a történetből. Hamarosam hozom az írónőtől a Falak és Hinta című kötetekből egy-egy beleolvasót.

Hajnal Kitti:

Főnix

Tartalom:

Kaphat-e főnixként szárnyra hamvaiból egy kapcsolat? Képes-e egy erősnek indult szerelem túlélni az idő, a titkolózás és a kimondatlan szavak okozta sebeket? 

Jake tizenkilenc éves. Három szenvedélye van: a festés, a motor, és Noah. Három éve alkotnak egy párt, Jake épphogy tizenhat múlt, amikor elcsábította a férfit, aki a tanára volt. A kapcsolatukat így több okból is titokban kellett tartaniuk, a négy fal azonban nemcsak köréjük nőtt, egy idő után közéjük is állt. Az egyre több súrolódás egyre több veszekedést szült, Jake ráadásul egy vitájuk hevében elkövetett egy súlyos bűnt, ami tovább mélyítette közöttük a szakadékot. Amikor azonban Noah életében feltűnik valaki más, és elszánja magát a szakításra, rá kell döbbennie, hogy ők ketten képtelenek elengedni egymást…

ENGEDÉLLYEL

A lány leengedte a kezét, amivel ösztönösen rántotta össze a köpenyét, amikor rájött, nincs egyedül. A mozdulat nem Jake-nek szólt, így értelmét vesztette, de azért lazán megkötötte a derekán az övet, és ledobta magát az egyik ruhákkal teli fotelbe. 

– Mi történt? 

Jake elmosolyodott. Lindsay azok közé tartozott, akik rögtön látták rajta, ha valami nyomasztotta. Válaszolnia sem kellett, a lány kimondta helyette: 

– Noah? 

Jake bólintott, előhalászott egy újabb szál cigarettát, aztán Lindsay felé nyújtotta a dobozt. Az öngyújtó kétszeri kattanása után azonban sokáig csendben maradtak. 

– Beszélsz is, vagy hallgatni jöttél? 

– Neked sem túl rózsás a kedved – állapította meg Jake, a lány pedig kecsesen megvonta a vállát. 

– Ha egy ötvenes pasas próbálna alád nyúlni, te se lennél túl boldog. 

– Legalább nem valami olcsó lebujban gürizel. 

– Valóban. Nyomhatom az öltáncot néhány hájas, gazdag fószernek. Ne hidd, hogy jólneveltebbek, csak kevésbé koszosak. 

Jake felsóhajtott. Lindsay fél éve dolgozott a klubban, előtte útszéli bárokban kapott munkát, és pokol volt az élete. Csak a tánctudásának köszönhette, hogy egyáltalán megcsípte ezt a lehetőséget, de így is messze volt az álmától, amit kerékbe tört egy sérülés. A profi táncot elfelejthette, máshoz meg nem értett. Jake valahol sajnálta, pedig a lány általában, egy-egy depressziós időszakot kivéve jól viselte a történteket. 

– Azért nem vágok eret, nyugi! – nevetett fel Lindsay. – Szóval, mi történt? 

Jake némán pöckölgette a kezében füstölő szálat a hamus felett, azon merengve, mennyit áruljon el. Voltaképp őszinte lehetett a lánnyal, mindig az volt, most mégis nehezére esett belekezdeni, bármennyire vágyott rá, hogy megkönnyebbüljön. 

– El akar hagyni. 

Lindsay felszisszent, Jake pedig keserű fintorra húzta a száját. 

– Várható volt, hogy egyikőtök előbb-utóbb ráun a marakodásra. 

– Beleszeretett valaki másba. 

– Micsoda?! – kérdezte a lány, a hangja magasba ívelt a meglepetéstől, és Jake nem hibáztatta, amiért megdöbbent. Ezt ő sem várta. 

– És ezt azután közölte, hogy végre lefeküdtünk. 

– Én kitekerem a nyakát! 

Jake nevetni kezdett Lindsay kirohanásán. Nem jókedvéből, de a lány annyira anyáskodó és egyben agresszív tudott lenni, ha olyat bántottak, akit szeret, hogy ez a tulajdonsága egyszerre tette viccessé, ugyanakkor szerethetővé. 

– Ez megmagyarázná, eddig miért nem volt köztetek semmi. 

– Azt mondta, vele sem volt. 

Lindsay a fiúra nézett, és óvatosan megkérdezte: 

– Te ezt elhiszed? 

– Igen.

A lány láthatóan kételkedett, de nem tette szóvá, Jake pedig hálás volt ezért. 

– És most? 

Jake megrázta a fejét, jelezve, hogy nem tudja. Kérdőre akarta vonni Noah-t, közben legszívesebben elküldte volna a fenébe, amiért így megbántotta, ez a kettősség pedig szép lassan az agyára ment. 

– Le akarom inni magam – sóhajtotta, mire Lindsay-től kapott egy együttérző pillantást. 

– Mi tart vissza? 

– Egyedül? 

– Hát nem irigyellek – csóválta meg a fejét a lány. – Nem elég, hogy kidobtak miatta, még a végén ő is ejt. 

– Köszi, ez jólesett – morogta Jake, a lány pedig bűnbánó arcot vágott. Jake ismerte, nem megbántani akarta, szimplán csak kimondta az igazságot. De ettől még nem fájt kevésbé. 

– Ne haragudj. Ha nagy a gáz, pár napra a tiéd a kanapém – ajánlotta Lindsay, de Jake nem fogadta el. A lánynak volt elég baja nélküle is, ezt különben is neki kell megoldania. 

– Nem szeretném zavarni anyukádat. 

– Ugyan már, imád téged! 

– Hogy van? – terelte el inkább a témát Jake, Lindsay tekintete pedig elsötétült. Az anyukája évek óta egyre betegebb lett, de nem volt pénzük normális kezelésekre. Még így sem, pedig a lány végre jól keresett. 

– Ugyanúgy. Haza semmiképp nem mész, igaz? 

Jake nyugtalanul nyomta el a csikket. Erre a lehetőségre gondolni sem mert, a legvégső esetben sem költözött volna haza. Ha megtenné, az még több problémát szülne, ami végképp nem hiányzott neki. 

– Apa nem látna szívesen. 

– De nagymamád igen… – próbálkozott a lány, Jake viszont türelmetlenül vágott közbe. 

– Ő sem fogad el így. Ha szakítok Noah-val, akkor megkapnám, hogy ők megmondták, és keressek valami tisztességes… lányt. Nem, Lindsay, ez számomra nem járható út – hadarta egy szuszra. 

– Akkor? 

– Passz. Meg kellene beszélnünk, de annyira dühös lettem, hogy el kellett jönnöm. 

– Érthető – bólogatott egyetértően Lindsay. – Na, akkor parkold le a mocidat, aztán igyál valamit! Holnap meg dumáljátok meg, hogyan tovább. Bármennyire szeretnék veled együtt berúgni, még körülbelül tíz percem van, és át kéne öltöznöm. 

Jake felkelt a székről, és az ajtó felé pillantott. Nem tervezte nagyon feltartani a lányt, de még szívesen maradt volna. Persze Lindsay dolgozik, mit is várt? Örülnie kéne, hogy egyáltalán tudtak váltani pár szót. 

– Persze, megyek. Köszi. 

– Hívj, ha gáz van, jó? – szólt még utána a lány, Jake pedig magára erőltetett egy mosolyt, mielőtt kilépett volna az öltözőből. 

– Megleszek. 

Hazafelé már óvatosabban vezetett. Leparkolt a ház előtt, aztán a közeli kocsmába ment, ahol tudta, hogy úgyis kiszolgálják. Nem ivott sokat, de mire végül a lakásba lépett, már megérezte az alkoholt. 

– Aggódtam. 

Rajtakapottan kereste Noah alakját a sötétben. A férfi felkattintotta a lámpát, Jake pedig hunyorogva kapta a szeme elé a kezét. 

– Milyen kedves tőled – felelte végül mogorván, és a fogasra hajította a kabátját. Nekiállt kifűzni a bakancsát, aztán szó nélkül akart elhaladni Noah mellett, de a férfi óvatosan megfogta a karját 

– Merre jártál? 

– Van hozzá még bármi közöd? 

A férfi keze lehanyatlott, a tekintetét elfordította, Jake pedig megkerülte őt, és leroskadt a kanapéra. 

– Meglátogattam a nővéremet – adott végül normális választ. 

– Hogy van? 

– Ki akarja tekerni a nyakad. 

– Értem – mondta Noah színtelen hangon. – Ezek szerint mindenről beszámoltál neki. 

– Nem mintha túl sok mindent tudnék! – fortyant fel Jake, és ezúttal hajlandó volt rápillantani a férfira. – Nem gondolod, hogy tartozol némi magyarázattal? 

Noah rövid csend után bólintott, aztán leült Jake mellé, szembefordult vele, de az ölébe bámult, és hallgatott. 

– Nem tudom, hol kezdjem – ismerte be, Jake pedig türelmetlenül sóhajtott. 

– Az elején. 

– Fogalmam sincs, mikor kezdődött. Mire észbe kaptam, már folyton rajta felejtettem a tekintetem, itthon meg mindig veszekedtünk, és… – A férfi elakadt, tanácstalanul hajtotta a támlára a fejét, a plafont bámulta. – Azt sem tudom, mi fogott meg benne. 

– Hány éves? 

– Tizenhat. 

– A történelem ismétli magát – jegyezte meg gúnyosan Jake. Ezzel próbálta leplezni az idegességét, de végül rákérdezett: – Kölcsönös? 

– Fogalmam sincs. 

– Jaj, ne gyere már ezzel! Rajtam is kiszúrtad. 

Noah pillantása újra megtalálta az övét, és a fiút meglepte a tanácstalanság, ami tükröződött benne. Nem tudott mit kezdeni a férfi arckifejezésével, fogalma sem volt, ez most reményre vagy meghátrálásra ad-e okot. 

– Ha igen, akkor jól leplezi. 

– Persze – vágta rá a fiú, hangsúlyozva, mennyire nem hisz a férfinak. Noah újra lehunyta a szemét, úgy beszélt tovább. 

– Van, amikor azt hiszem, kölcsönös a vonzalom, néha viszont úgy érzem, nem. 

– Össze van zavarodva? 

– Lehet. 

Jake igyekezett higgadt maradni. Talán ha időben sikerül rendbe hozni közöttük, akkor annak a másiknak esélye sem marad. Ha érez is valamit Noah iránt, már késő lenne, mire felfedi… Ebben akart hinni. 

– Engem szeretsz még? – Elkeseredéssel töltötte el, hogy nem kapott azonnal választ. – Noah? 

– Azt hiszem. 

– Hiszed? – Jake felemelte a hangját. – Szóval semmit sem jelentene, ha most fognám magam, és keresnék valakit szórakozni, ugye? 

A férfi arca megrándult. 

– Miért nem mondasz semmit?! – tört ki Jake, Noah pedig felpattant mellőle, nyugtalanul tett egy kört a helyiségben, látszott rajta, hogy már ő is dühös, és Jake sokat adott volna érte, ha tudta volna, mi jár a fejében. 

– Mit akarsz hallani? Hogy már a gondolattól rosszul vagyok, hogy valaki más hozzád érjen? 

– Igen! 

– Hát jó – adta meg magát Noah, és Jake felé fordult. – Megőrülök, ha arra gondolok, hogy elveszítelek. Most jobb? 

– Így legalább tudom, hogy van értelme harcolni! 

– Nem érdemlem meg, hogy harcolj értem. 

Amikor a fiú felpattant, Noah ijedten lépett hátra, mire Jake megállt előtte, összepréselt ajkakkal, villámló szemmel. 

– Legszívesebben megütnélek. 

Noah halkan felnevetett. 

– Most talán meg is érdemelném. 

Ez övön aluli volt, Jake azonban nem fűzött hozzá semmit, csak a hálóba ment, és kihozta az ágyneműjét. 

– Ma éjjel itt alszom. Látni sem akarlak – szúrt még oda, de amikor Noah magára hagyta, kedve támadt beleverni a fejét a falba. Nem kellett volna ezt mondania. Az esélyei vészeset zuhantak azzal, hogy nem bírta visszafogni magát. Legszívesebben azonnal bocsánatot kért volna, de tisztában volt vele, hogy Noah épp szintén látni sem akarja… 

Úgy döntött, másnap visszaköltözik az ágyba. Ma még éreztetni akarja, hogy haragszik, de a kanapéról nem lehet harcolni… 

A könyvet itt tudod beszerezni:

Szivárványálom Kiadó

Hajnalösvény - Hajnal Kitti oldala

Beleolvasó:Aurora Lewis Turner: Névtelenek (Bolygókeringő 1.) - ("Mert te vagy eddig az egyetlen, akivel találkoztam, és aki olyan erőkkel rendelkezik, mint én."

Elérkezett a hétfő, így újabb részletet hozok nektek Aurora Lewis Turner: Névtelenek c. könyvéből. Hogy tetszett az előző rész? Vártátok a következőt? Vajon mi lesz a mostani részben?

Aurora Lewis Turner: Névtelenek 

(Bolygókeringő 1.)

Tartalom:

A Föld halott. Már több mint 2000 éve az. Az emberiség maradéka áldott tudatlanságban él hat Föld-szerű bolygón. Ők nem is sejtik, hogy vannak mások rajtuk kívül… Olyanok, mint én, Auróra. Olyanok, akik különleges erőkkel bírnak… ők a névtelenek. Két út van tehát; vagy az ő érdekeiket szolgálva titkon vadászunk a fajtánkra, vagy futunk, és így mi leszünk a vad. Én így futottam egyenesen Lloyd, egy medveerejű zsoldos karjaiba… Így kezdődött a keringőnk. A Névtelenek a Bolygókeringő trilógia első könyve.

ENGEDÉLLYEL

– Nem? Akkor figyelj! – felelte a férfi, miközben elérte az autót, és készen állt arra, hogy beszálljon oda. Auróra hamar utolérte őt, majd az autó és a férfi közé vetette magát. Fel kellett szegnie a fejét, hogy a segítője szemébe tudjon nézni. Soha nem érezte magát annyira határozottnak, mint akkor.

– Megmentetted az életemet.

– Ez nem jelent semmit. Inkább menj az utamból, és kezdj vele azt, amit akarsz!

– Tudom, hogy ki vagy – próbálta a lány összerakni a férfiról hallott információmorzsákat. Annak teste érezhetően megfeszült erre, majd hitetlen szemekkel a lányra nézett, aki bátortalanul így fűzte tovább a mondandóját:

– Lloydnak hívnak.

– Ezt itt mindenki tudja. Most tűnés az utamból! – próbálta a kezével arrébb sodorni a lányt, hogy be tudjon szállni a kocsiba, de Auróra nem akarta feladni a harcot, így behajolt az ablakon keresztül, és ennyit mondott neki:

– Vagy szólítsalak Arktosnak? – A férfi ledermedt egy pillanatra, aztán Auróra szemébe nézett, és ezzel lezárta a vitát.

– Szart se tudsz rólam – indította el az autót minden bűntudattól menetesen, és hagyta ott a remegő térdű Aurórát.

A lány nem sokat értett a körülötte lévő eseményekből, de azt pontosan tudta, hogy Lloyd, azaz Arktos, olyan erőkkel rendelkezett, amelyeket ép ésszel nem igazán lehetett felérni. Ahogyan azt is tudta, hogy neki is pontosan ilyen ereje lehetett. Így arra is könnyedén rájött, hogy, ahhoz, hogy közelebb kerüljön a saját ereje mibenlétének megismeréséhez, a férfin keresztül vezetett az út. Ezért elővette zsebéből az üres szalvétát, majd írni kezdett rá. Amint látta, hogy eltűnnek onnan a betűk, tudta, hogy sikerült a terve, és ezzel együtt ő maga is eltűnt. A következő pillanatban Lloyd autójának anyósülésén találta magát, aki ijedtében elkapta a kormányt, így majdnem lesodródott az amúgy üres útról.

– Mi a fasz? – kérdezte a vezető ijedtében szinte magától, mire a lány megkapaszkodott az ülés szélében, és ezt mondta neki:

– Válaszokat keresek a kérdéseimre.

– Akkor keresd őket máshol! Miért nem akadsz már le rólam?

– Mert te vagy eddig az egyetlen, akivel találkoztam, és aki olyan erőkkel rendelkezik, mint én.

– Na, ne mondd! – válaszolta Lloyd, amint megállt az út szélén, majd a mellette ülő lányhoz fordult, és ironizálva így folytatta:

– Talán szabadidődben te is szoktál embereket ölni?

– Nem, én csak… – Auróra körbenézett a lepukkant kocsiban, majd egy nagyot sóhajtva kérdezte:

– Hol vagyunk?

– Ezt se tudod? – kérdezte a férfi, mire beleszívott a cigarettájába, és megjegyezte:

– A Hetedik Bolygón, illetve annak egyikén. Hol éltél ezidáig? – Ez utóbbi mindinkább egy költői kérdés volt, mintsem szó szerinti, de a lány mégis válaszolt rá.

– Az Európán, a főváros egyik külkerületében. Akkor még nem tudtam, hogy… mutáns vagyok, mint amilyen te is.

– Senki nem hív bennünket mutánsnak. Ez elég sértő – jegyezte meg a vezető ülésen ülő.

– Akkor kik vagyunk?

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Olvasnimenő

Arurora Lewis Turner írói oldala 

 Aurora Lewis Turner és olvasói világa

Interjú Halasi Miklóssal a borító készítéssel kapcsolatban

Köszönöm Miklós, hogy időt szánsz a kérdéseimre. Már régóta szerettem volna interjút készíteni erről az oldaladról is. Többoldalú, kreatív alkotó vagy. Kevesen tudnak arról, hogy milyen fantasztikus borítókat készítesz, és mellette íróként is tevékenykedsz. Egyik munkád szebb, mint a másik, és tényleg azt adja vissza, amit a történet sugall. Több munkád is tetszik, de számomra Marilyn Miller és Susan Skiethen borítói tetszettek a legjobban. Bár úgy gondolom, meg kell, hogy említsem a Macsót és a Házinyuszi borítóit is

Halasi Miklós Író és Borítótervező

Mióta tervezel borítókat, és miért döntöttél úgy, hogy az írói pályafutásod mellett belevágsz ebbe?

Igazából nem borítókkal, hanem könyvjelzőkkel kezdtem a fotószerkesztő pályafutásomat. Ugyanis Krisztin még nem létezett papíron, amikor az Imádom a könyveket rendezvényein, az írótársaimnál észrevettem a szebbnél-szebb, rajongóknak szóló ereklyéket. Ekkor még javarészt ebookban adtam ki a regényeimet, melyekhez készült képi összeállításokat nem nevezném igazi borítónak. A könyvjelzőket látva rájöttem, hogy ezeken keresztül könnyebb elérést biztosíthatok a történeteimhez, ugyanis mindegyikre QR kódot tettem, hogy mobillal egyszerűbben megvásárolhatók legyenek az ebookok. Pár ilyen könyvjelző után vágtam bele az első komolyabb könyvborítómba, Krisztin nyomtatott verziójának elkészítésébe, még 2018-ban. Kihívás volt, mert a kalapos hölgyet ábrázoló rajzot egy igen kedves barátném lánya készítette, Badari Boglárka, és többféle variációt próbáltam végig. A fotószerkesztő programomnak és a sorsnak hála, teljesen véletlenül jött össze a borító mai elrendezése.

Ezután a Hangulatkeringő trilógia részei készültek el még ugyanezen a nyáron. A látványuk olyannyira jól sikerült, hogy a Házinyuszi, azaz az első könyv megjelenése előtt bő fél évvel már azt kérdezték tőlem, hol lehet megvenni. Ekkor döbbentem rá igazán, mennyire számít egy ütős külső, és ezt követően foglalkoztam kiemelten a képekkel, betűkkel, szerkesztéssel.

Mennyire nehéz összeegyeztetni a két felettébb eltérő szakterületet?

Nem nehéz. Pontosabban: amikor ihletet kapok, és időm is van arra, hogy leírjam a gondolataimat, akkor nekiülök gépelni, de a borítókészítés szinte bármikor végezhető a szabadidőmben, amikor gép előtt ülök. Persze, ha leadási határidő van a nyomda felé, akkor elsőbbséget élvez ez utóbbi foglalatosság, ellenben az írás szerencsére nem időhöz és kiadóhoz kötött a részemről. Nem véletlenül írom lassan második éve a trilógia középső darabját, a Hercegnőt, pedig jó lenne már azt is befejezni, hogy a harmadik részt kezdhessem el, hiszen nagyon várják már az olvasóim.

Honnan merítesz inspiráló ötleteket, illetve mennyire rendeled magad alá az írók fantáziájának?

Teljesen más a két dolog, ezért jól megférnek egymás mellett. Az íráshoz, fogalmazáshoz agy, koncentráció kell, míg a grafikához inkább megérzés, szépérzék, kísérletező kedv, játékosság. Ez utóbbi azért érdekes, mert egy könyvborító tényleg akkor lesz tökéletes, ha merész, látványos, ütős, és amikor ránéz az ember, izgalmasnak, netán gyönyörűnek találja. Az ingyenes képmegosztó oldalakon nagyon sok, lélegzetelállító kép vár mindenkit, melyek profi fotósok munkái, mondhatni tökéletesek. Ilyen alapból kiindulni már fél siker, de ezután jön a játék az effektusokkal, betűkkel, több kép illesztésével, montázzsal és még sorolhatnám a technikai finomításokat. Persze mindent lehet a végtelenségig fokozni, de néha a kevesebb tényleg több.

Fontos dolog, hogy a könyv témáján kívül illeszkedjen a szerző stílusához, ízléséhez is, hiszen őt, az írását tükrözi majd a történet külseje. Érezze magáénak az író. Épp ezért velük közösen készül el a borító, és már ha van elképzelésük, tervük, igyekszem azt megvalósítani. Az álmaiknak néha korlátjai is vannak, hiszen rajzolni kevésbé tudok, inkább a fotószerkesztésben vagyok otthon. Tehát aki hozzám fordul, inkább képekkel készüljön, ráadásul olyanokkal, melyek hivatalosan is felhasználhatók kereskedelmi célokra. Ez utóbbi feltétel erősen behatárolja azt, miből indulhatunk ki, de úgy gondolom, eddig a legtöbb esetben sikerült megtalálni a legjobb megoldást.

Mennyi időbe telik elkészíteni egy borítót?

Ez igazából összetettségtől függ, és sokszor hetekig készül, mert minden nap jöhet valami új ötlet. Az alapok összerakása egy este alatt is meglehet, aztán jönnek a finomítások, betűk keresése, elrendezés igazgatása, effektezések, fülszöveg - ezek az apróságok külön napokra oszlanak el. Előfordul, hogy a borítót készítem el először, és a gerinc, valamint a hátlap az első „kapavágást” követően 1-2 hónappal később alakulnak ki. Szóval ez egy eléggé elhúzódó, több estéből álló folyamat.

Mit gondolsz, van divat a könyvek külső megjelenésre terén? Elvégre az utóbbi években számos külső borításon visszaköszön a félmeztelen férfiak és nők képei.

Mindenképpen van divat. Külföldön, a romantikus könyvek borítóit már rajzolják, színes, vidám külsőt kap a legtöbb. A Goodreadsen figyelem a kinti megjelenéseket, hiszen azok a trendek hamarosan hozzánk is begyűrűznek. A félmeztelen pasik bár sosem csengenek le, a félmeztelen nőket mégsem teszik ki a borítókra, csak esetleg háttal. Az erotikus könyveken ilyen párosok később is előfordulhatnak, hiszen a borító adja a témát, de a romantikusok esetében már változás érződik. Szerencsére egyre merészebb és látványosabb megoldások látnak napvilágot, melyek sokszor engem is lenyűgöznek.

Mit szólsz azokhoz a negatív véleményekhez, ahol a borítót kritizálják? Hogy tudod ezt kezelni? Melyiket szereted jobban csinálni: írni vagy borítót tervezni?

Egy negatív vélemény sosem esik jól, ellenben ha építő jellegű, azaz az illető megmondja, mit és hogyan lehetett volna megoldani (esetleg meg is mutatja), azért hálás vagyok, mert mindig szeretek újat tanulni abban a témában, ami érdekel. Amennyiben sima trollkodásról van szó, kevésbé veszem fel, hiszen kritizálni mindenki tud, még én is. Sokan értenek itthon a focihoz, de... Mivel az írás és a borítózás is más-más énemet csalogatja elő, így dönteni nem igazán tudnék. Élvezem a fotószerkesztést is, mert kikapcsol, de az írást talán jobban, mert akkor egy új világot hozhatok létre, különböző helyzetekben találhatom magamat, és mint egy másik élet, úgy merülhetek el benne.

Mi a különbség a tervezett fotó, illetve szerkesztett között?

A tervezett fotó azon kívül, hogy egyedi, a beállítások is a könyvborítónak készülnek, épp ezért egyedi, ráadásul költségesebb. A szerkesztett fotónak viszont olyan korlátai lehetnek (például megvilágítás vagy az alak kivágása), amiket utólag nem biztos, hogy javítani lehet. Nyilván a tervezett fotóval könnyebb dolgozni, hiszen létezik már egy kész terv, akár fejben vagy vázlatban, míg a szerkesztettnél az alapkép (vagy képek) beállításai miatt kötöttebb végeredmény születik.

Ha esetleg egy írónak nem jön be az elkészült borító, szoktak cserét kérni? Ilyenkor milyen javaslatokkal érvelsz, vagy van egyáltalán helye cserének?

Szerencsére ilyen szituációba eddig még nem futottam bele, hála annak, hogy a szerzővel közösen próbáljuk meg kitalálni az adott keretek között a lehetőségeket. A legtöbb írónak van már elképzelése, hiszen a karakterek, szituációk a fejükben léteznek, így ezekhez a tervekhez a legjobb eszközöket, fotókat kell megtalálnunk. Az már nekem is kihívás, ha nekem kell kitalálni az elmesélt sztori alapján a borítót. Ilyenkor vízjeles képekkel teszek javaslatokat, mintákat készítek. Igyekszem megtalálni azt a kompozíciót, ami elég ütős lehet ahhoz, hogy az olvasók felfigyeljenek a könyvre, hiszen nehéz kitűnni több millió könyv közül. Néha az egyszerű, máskor a látványban dús összeállítás jön be, a fő, hogy tükrözze a szerzőt és a történetet.

Mennyire szól bele a kiadó egy adott könyv borítókép készítésébe?

Egyelőre nem voltak ilyen tapasztalataim, mert a szerzőknek közvetlenül készítettem borítókat. Ezeket addig csiszoltuk, amíg azok el nem nyerték a megrendelő tetszését. Mivel olyan összeállításra törekszem, ami hatásos, ezért remélem, nem csak az olvasóknak, hanem a kiadóknak is tetszik, amiket készítek.

További munkáit és az elérhetőségei:

Munkái 

Halasi Miklós Szerzői oldala

Beleolvasó: Hajnal Kitti: Főnix - ("Nem mondott többet, a hóna alá kapta a bukósisakot, és feltépte az ajtót. Ahogy suhantak mellette a házak, máris valami furcsa nyugalom szállta meg. Noah-n kívül egyetlen szerelme volt: a sebesség.")

Hajnal Kitti: Főnix c. könyvéből újabb részletet hozok nektek. Az előző részben ugye, összeveszett Jake és Noah. A mostani részben pedig Jake egy kis magányra volt szüksége, a másik szenvedélye a sebesség, ezért felült a motorjára és elsuhant hazulról. Hogy aztán mi lesz később, majd kiderül a következő részben.

Hajnal Kitti:

Főnix

Tartalom:

Kaphat-e főnixként szárnyra hamvaiból egy kapcsolat? Képes-e egy erősnek indult szerelem túlélni az idő, a titkolózás és a kimondatlan szavak, okozta sebeket? 
Jake tizenkilenc éves. Három szenvedélye van: a festés, a motor, és Noah. Három éve alkotnak egy párt, Jake épphogy tizenhat múlt, amikor elcsábította a férfit, aki a tanára volt. A kapcsolatukat így több okból is titokban kellett tartaniuk, a négy fal azonban nemcsak köréjük nőtt, egy idő után közéjük is állt. Az egyre több súrolódás egyre több veszekedést szült, Jake ráadásul egy vitájuk hevében elkövetett egy súlyos bűnt, ami tovább mélyítette közöttük a szakadékot. Amikor azonban Noah életében feltűnik valaki más, és elszánja magát a szakításra, rá kell döbbennie, hogy ők ketten képtelenek elengedni egymást…

ENGEDÉLLYEL

Nem mondott többet, a hóna alá kapta a bukósisakot, és feltépte az ajtót. Ahogy suhantak mellette a házak, máris valami furcsa nyugalom szállta meg. Noah-n kívül egyetlen szerelme volt: a sebesség.

Kihalt területet keresett, hogy ne kapcsolják le, amiért túllépi a korlátozást. Ha tombolni akart, próbált nem kárt tenni semmiben és senkiben, inkább kereste a veszélyt, legyen az száguldás vagy egy tízemeletes ház tetején üldögélés. A szabadság határait feszegette, hogy úgy érezze, él.

Gyorsított. A szél nekiütközött, megpróbálta visszatartani, de ő ellenállt. Igyekezett kiüríteni a fejét, és csak a motorra koncentrálni, de nem sikerült. Ellepték az emlékek, az utolsó pillanatban kerülte el a hirtelen felbukkanó, ezerrel dudáló autót.

Zakatoló szívvel állt meg az út szélén. Levette a sisakot, lejjebb tolta az útról a járgányt, majd hanyatt dobta magát a füvön. Nem érdekelte, hogy hűvös van, a gyéren elővillanó csillagokat figyelte, és gondolkodott.

Nem tagadhatta, hogy észrevette a változást Noah viselkedésében, de nem tulajdonított neki elég nagy jelentőséget, mert lefoglalta a saját baja. Túl sok volt, túlságosan fölé nőtt a fájdalom, pedig ha időben kapcsol, talán még elejét vehette volna…

De minek is? Hiszen Noah azt állította, nem történt köztük semmi. Morbid módon leginkább ez bizonytalanította el Jake-et. Miért vallotta be, hogy van valaki más a képben, ha hónapok alatt nem fordult komolyra? Amikor ők összejöttek, hetekbe telt csupán, mire levette a lábáról a férfit, és utána már „csak” rá kellett vennie, hogy elfogadja.

A fiú félt. Elképzelni sem bírta az életét Noah nélkül, még akkor sem, ha az utóbbi időben a kapcsolatuk csak vitákból és sértődésből állt. Hitt benne, hogy helyrehozhatják, de most, hogy kiderült, vetélytársa akadt, fogalma sem volt, mit tegyen. Az biztos, hogy nem engedi át könnyen a férfit. Persze lehet, hogy egyébként is egyoldalú az egész, csak Noah rábízta a kétségeit…

Soha nem tudott igazi választ adni arra a kérdésre, mit szeret ennyire a férfiban. Nem erős személyiség, nem kiemelkedő, bár túlzás lett volna azt állítani, hogy szürke jelenség. Valami furcsa kisugárzás, bizonytalan erő áradt belőle, ami annyira vonzotta Jake-et, hogy teljesen eszét vesztette. Megfogta a mélykék szempár és a halvány mosoly, gondolni sem tudott másra, folyton maga előtt látta, ha egy pillanatra lehunyta a szemét. Vele feküdt és vele ébredt, mígnem azon kapta magát, hogy mindenáron magának akarja. Mámorító volt, amikor végre megszerezte, az első csókjuk is kitörölhetetlen emléket hagyott…

Feküdt a fűben, kitapogatta a cigarettát a felső zsebében, és rágyújtott. Noah mellett rászokott, bár a férfi nem örült neki, hogy ilyen fiatalon dohányzik. Nem mintha túlzásba vitte volna, de most túl erősen vágyott rá. Szórakozottan figyelte az ég felé kúszó füstöt, a gondolatai ide-oda röppentek, emlékeken át a jövő kínzó kérdései felé. Noah szakítani akart… de végül ez most azt is jelentette, hogy részéről vége? Nem mondta ki, talán van még remény.

Jake csak akkor kelt fel a földről, amikor már átjárta a hideg. Felpattant a motorra, de nem hazafelé indult. Valakinek ki kellett önteni a szívét, mielőtt túlcsordulna, és valami hülyeséget követne el.

A hátsó bejáraton ment be, az ismerős biztonsági őr csak biccentett felé. Magától nem jött volna ilyen helyre, de Lindsay itt dolgozott, és neki most szüksége volt rá. Az öltözőben leült, ott várta meg, a klubba, eszébe se jutott betenni a lábát. Mit nézne ő a sztriptízen, ha egyszer nem érdeklik a nők?

– Úristen, a frászt hoztad rám, te ökör!
– Bocs.

A könyvet itt tudod beszerezni:

Szivárványálom Kiadó

Hajnalösvény - Hajnal Kitti oldala

Interjú Fodor Zsana írónővel - "Amikor a történet bevezető részét írtam, már fejben tudtam, hogy hova szeretném, hogy kifusson a történet. "

Köszönöm Fodor Zsana, hogy elfogadtad az interjú felkérést. Nemrég jelent meg a könyved az Erawan Kiadónál: az Elhúztam, Anyátok címmel olvastam és nagyon tetszett. Elgondolkodtam rajta, hogy mennyire nem tudunk kommunikálni egymással, elmondani mire is vágyunk leginkább. Nagyon megtisztelő számomra, hogy alig jelent meg és olvashattam. Néhol vicces jelenetek vannak benne, máshol pedig komoly dolgok is zajlanak hősünkkel. Erről és sok mindenről fogok kérdezni. 

1.

Kérlek, mesélj kicsit magadról! Mióta írsz és miért pont az írás felé, indultál el?

Az életem a szövegek körül forog már nagyon régóta. A történetek szeretete gyerekkoromtól kezdve velem van, és a tanulmányaim is a szövegekkel való foglalkozás irányába vittek. Az írás az egyetemi éveimben kezdett mocorogni bennem, egy-egy szikra erejéig fellobbanva, de már akkor szóltak a tanáraim, hogy ebben több is lenne. Ekkor már a Magyar szak mellett az Egyetemi Hírlapnál tevékenykedtem, és kezdtem belefolyni a könyvkiadói szakmába is, ezért döntöttem az akkoriban első évfolyamként induló Kiadói szerkesztő másoddiplomás képzés mellett. Az egyetemet végül két diplomával zártam, magyar szakos bölcsészként és kiadói szerkesztőként, majd el is helyezkedtem szerkesztőként. Attól kezdve nagyjából egyenesen vezetett az utam a kiadói oldalon, és közben ugyan fogalmazódtak bennem a történetek, de akik ebben a szakmában dolgoznak, jól ismerik az érzést: a kreatív energiát elnyeli a munkavégzés. Tehát ahhoz, hogy az írásnak végre – akár a nagyobb lélegzetvételű regényírásnak – utat engedjek, ki kellett szorítani magamnak a kreatív időt. Ekkor – minden mindegy alapon – eldöntöttem, hogy Fejős Éva regényírói kihívását, ha törik, ha szakad, egy akkor frissen megálmodott történetemmel igen is teljesíteni szeretném. Ez az időpont múlt év novemberére esett, ami szerencsére a könyvkiadásban a nagy hajrán túli időszak. Tehát belevágtam, és írtam, és írtam, és alig vártam, hogy megtudjam, hogyan kerekedik, és végül teljesedik ki a történetem. Az Elhúztam, Anyátok című regényem lett az az első végigírt regényem, amit most már a kezemben tarthatok könyv formában is, és ez hihetetlen érzéssel tölt el. Azt hiszem, nem is titok már, hogy a 2. rész is útra kel idén ősszel.

2.

Mindig is ebben a műfajban szerettél volna, írni vagy próbáltál mást is?

Az Elhúztam, Anyátok című regényemet (és más regénykezdeményeimet is, amik kidolgozásra várnak) a romantikus-realista zsánerbe sorolom. Nem próbáltam másik zsánert, mert én is többnyire ebből szemezgetek, amikor marad időm az olvasásra. De alapvetően a hangom és a témaválasztásom is ehhez a zsánerhez köthető, amit a kicsit szellemes, kicsit szókimondó, kicsit mélyre ható gondolatokkal átitatott, mégis életszerűn megfogalmazott stílus egyvelege jellemez.

3.

Milyen érzés számodra, hogy megjelent az első könyved? Milyen visszajelzéseket kaptál a történetről?

Nagyszerű érzés, hogy véghez vittem ezzel a regénnyel azt, amit elterveztem, azaz hogy a regényírói kihívást teljesítettem. Emellett az is közrejátszik az örömömben, hogy a szerkesztés során szerzett tapasztalataim, illetve az évek alatt elraktározott írástechnikai tanulmányaim összeadódtak, és olyan szerkezeti formát adtak a regényemnek, ami miatt az első végigírt írásommal elégedett lehetek. Az pedig, hogy Fejős Éva kiválasztotta a beküldött írások közül az enyémet is, hab a tortán. Ugyanis én nem megjelenni akartam minden áron, hanem megugrani a lécet. Az olvasói visszajelzések alapján is arra tudok következtetni, hogy sokan szeretik a regényem.

4.

Olvastam a legutolsó oldalakon, hogy mennyi mindennek jártál utána. Mennyire volt fontos ez a háttérmunka, illetve volt tapasztalatod abban, hogy hogyan lehet megoldani a felmerülő problémákat?

A regényírás közben ugyanazt a módszert követem, mint a szerkesztésnél. Minden tényadat ellenőrzése, körbejárása, azaz a kutatómunka itt is ugyanolyan szerepet kap, mint a munkám során. A karakterek, illetve a cselekedeteik stb. ugyan „formálják” a történetet, de kell egy biztos háttér, a közegbe helyezés, ami a szerző feladata. Bevallom, sokszor magam is meglepődtem, amikor például a fétisbulikról olvastam, vagy az élet közepi válság problémakörét jártam végig, hiszen egyikben sincs közvetlen tapasztalatom, de akkor is hasonló érzés kapott el, amikor párkapcsolati kézikönyveket olvastam – hiába élek magam is családban. A női-férfi párkapcsolati libikókát szerintem nem elég megélni, mert sokszor fogalma sincs az embernek, mi miért történik. Ezért is olvastam utána a témának, és tartom magam ehhez továbbra is, mert szükségem van az íráshoz a hiteles háttéranyagra.

5.

Mit gondolsz: vajon, ami a könyvben történik párosunkkal, Clarissa és Peter karakterekkel, a valóságban is előfordulhat?

A történet megírásakor alapvető célkitűzésem volt, hogy olyan világot teremtsek meg, ami életszerű. Ahogyan ez visszajön a karakterek motivációiban, vagy például a párbeszédekben, úgy maga a történetvezetés során is fontosnak tartottam az életszerűséget. Többen kérdezték, miért helyeztem a történetet Berlinbe, hisz akárhol, tehát Magyarországon is játszódhatna. Valóban, a karaktereim és a történetük, egy közülünk, azaz akár velünk, akár a szomszédunkkal is megtörténhetett volna, de a tematikus partik világa megkötötte a kezem. Nagyon sokat olvastam a témában, hogy sikeresen el tudom-e helyezni, mondjuk Budapestre a történetemet, és arra jutottam, az életszerűség azt diktálja, hogy olyan városban játszódjon a Clarissa és Peter élete, ahol valóban elugorhat az ember hétvégén egy VIP-belépő segítségével egy kedve szerinti tematikus buliba.

6.

Kapcsolatok többsége, a kommunikáció hiánya  miatt megy tönkre. Te mit gondolsz erről?

Bár közel sem ismerem megfelelő mértékben a pszichológiai hátterét ennek a problémakörnek, a tapasztalataimra, illetve a megfigyeléseimre tudok hagyatkozni. Ez alapján döntöttem a kétnézőpontos történetvezetés mellett. Jól esett belehelyezkedni a két fő karakter gondolataiba, hogy megtudjam, melyik oldal hogyan gondolkodik, és azt sokszor mennyire különbözik egymástól. Természetesen megvan a férfiszem lektorom – a férjem, aki „nagy szerencsémre” exirodalmár –, és stilisztikailag néhol javította Peter megnyilvánulásait azzal a felkiáltással, hogy „na ilyet normális férfi nem mond”. Ez egy-két szót érintett csupán, de olyan javaslatok is érkeztek tőle, hogy „mikor kerül már elő a kés, vagy legalább egy halott” a történetben. A komolytalan javaslatoknak persze nem tulajdonítottam jelentőséget, de könnyebb volt azzal a tudattal kiengedni Peter és Clarissa történetét a kezemből, hogy volt egy kritikus férfiolvasóm is.

(Fotó: Fodor Zsana, nyomtatott példány)

7.

A könyv érdekes és elgondolkodtató problémákat vett fel. Azt vettem észre, hogy eleinte elbeszéltek egymás mellett a főszereplőink, később pedig leültek és megpróbálták elmondani az eltemetett érzéseiket, vágyaikat. Ezek a dolgok kitaláltak vagy valóságosak?

Amikor a történet bevezető részét írtam, már fejben tudtam, hogy hova szeretném, hogy kifusson a történet. Tehát arra törekedtem, hogy a történet érzelmi íve mentén mélyítsem el a felszínes beszélgetést az egymásra figyelő kommunikációvá. A történet természetesen fikció, azonban érezhető a történetvezetésen, hogy valahol mélyen megbújnak bizonyos tények, amelyek segítik a karaktereket, hogy feldolgozzák a problémáikat, azaz választ kapjanak a felmerült kérdéseikre. Amellett azonban, hogy a tanulmányok, könyvek és cikkek bővítették az ismereteimet, megfogalmazódott bennem, hogy a karaktereim olyan hétköznapinak számító problémákat dolgoznak fel a történet során, amely bármelyikünk életében előfordulhat. Azonban a történet fikció és minden lehetséges kapcsolódás a valósághoz csakis a véletlen műve.

8.

Várható közeljövőben még ilyen hangvételű könyv? Ha igen, mi és mikor?

Igen, mindenképpen azon leszek, hogy további regényekkel bővítsem az írói tárházam, és az olvasóim kedvére tegyek a történeteimmel. Ennek a következő állomását az Elhúztam, Anyátok 2. része képezi. Ez a kézirat szintén egy kihívás, a nem régiben zárult 2. Fejős Éva regényírói kihívás idején íródott, és noha hosszabb idő állt rendelkezésre, mint a korábban megadott egy hónap a regényíró november keretein belül, ebbe a kihívásba is alig fértem bele idő tekintetében. Fejős Éva a tavaszi kihívást eredetileg 3+1 hónaposra tervezte, de szerencsére kitolta június elejére a határidőt a vírushelyzetre való tekintettel. A nem mindennapi körülmények ugyan közrejátszottak nálam is az írás során, mégis úgy érzem, az 1. rész történéseit sikerült tovább mélyítenem, illetve maga a regényszerkezet is összetettebb lett az 1. részhez képest. De ez még a jövő, és amint én is többet tudok a valószínűsíthetően őszi megjelenésről, a Facebook-oldalamon értesítem az olvasóimat.

9.

Nem az igazi neveden jelent meg a könyved, miért?

Család, barátok mit szóltak, hogy írásra adtad a fejed?

Azért írok „álnéven” – ami valójában könnyedén kikövetkeztethető a valódi nevem alapján –, mert egyébként is a könyvszakmában dolgozom, és a két út, azaz szerzőnek vagy szerkesztőnek lenni, merőben eltér egymástól. A családom már azóta tudta és szorgalmazta, hogy írjak, amióta csírát vert bennem a gondolat, a barátaimnak erről csak nagyjából a kihívás idején vagy azt követően, már a megírt regénnyel a hátam mögött beszéltem. Az írói csoportoknak azonban már jó ideje tagja vagyok a Facebookon.

10.

Tervezett vagy tudatos volt az írás?

Szerintem az írás akkor tartható igazán kézben, ha először is tervezett, másodszor pedig, ha kellően tudatos tevékenység – vagyis nekem ez vált be. Enélkül csupán egy gondolatfolyam kerül a papírra (Word doksiba), ami egyeseknél teljesen ösztönösen magát a tökéletes művet eredményezi, másoknál viszont egy olyan gondolathalmazt, amivel még nagyon sok dolga lesz az írójának. Én fejben tervezek, majd írás közben – a folyamatában – írok-visszajavítok. Amikor eltelik egy bizonyos idő, és érzelmileg valamelyest sikerül eltávolodnom, gond nélkül szerkesztem is az írásom. Így jellemezném a folyamatot, ezért azt hiszem, kimondhatom, hogy tudatosan és tervezetten írok.

Köszönöm az interjút Fodor Zsana!