2020. június 16., kedd

Beleolvasó: Hajnal Kitti: Főnix - ("Jake elmosolyodott. Lindsay azok közé tartozott, akik rögtön látták rajta, ha valami nyomasztotta. Válaszolnia sem kellett, a lány kimondta helyette:")

Hajnal Kitti: Főnix c. könyvéből hozok hosszabb beleolvasót. Bízom benne, hogy tetszeni fog ez a hosszú rész a történetből. Hamarosam hozom az írónőtől a Falak és Hinta című kötetekből egy-egy beleolvasót.


Hajnal Kitti:
Főnix



Tartalom:
Kaphat-e főnixként szárnyra hamvaiból egy kapcsolat? Képes-e egy erősnek indult szerelem túlélni az idő, a titkolózás és a kimondatlan szavak okozta sebeket? 

Jake tizenkilenc éves. Három szenvedélye van: a festés, a motor, és Noah. Három éve alkotnak egy párt, Jake épphogy tizenhat múlt, amikor elcsábította a férfit, aki a tanára volt. A kapcsolatukat így több okból is titokban kellett tartaniuk, a négy fal azonban nemcsak köréjük nőtt, egy idő után közéjük is állt. Az egyre több súrolódás egyre több veszekedést szült, Jake ráadásul egy vitájuk hevében elkövetett egy súlyos bűnt, ami tovább mélyítette közöttük a szakadékot. Amikor azonban Noah életében feltűnik valaki más, és elszánja magát a szakításra, rá kell döbbennie, hogy ők ketten képtelenek elengedni egymást…



ENGEDÉLLYEL

A lány leengedte a kezét, amivel ösztönösen rántotta össze a köpenyét, amikor rájött, nincs egyedül. A mozdulat nem Jake-nek szólt, így értelmét vesztette, de azért lazán megkötötte a derekán az övet, és ledobta magát az egyik ruhákkal teli fotelbe. 
– Mi történt? 
Jake elmosolyodott. Lindsay azok közé tartozott, akik rögtön látták rajta, ha valami nyomasztotta. Válaszolnia sem kellett, a lány kimondta helyette: 
– Noah? 
Jake bólintott, előhalászott egy újabb szál cigarettát, aztán Lindsay felé nyújtotta a dobozt. Az öngyújtó kétszeri kattanása után azonban sokáig csendben maradtak. 
– Beszélsz is, vagy hallgatni jöttél? 
– Neked sem túl rózsás a kedved – állapította meg Jake, a lány pedig kecsesen megvonta a vállát. 
– Ha egy ötvenes pasas próbálna alád nyúlni, te se lennél túl boldog. 
– Legalább nem valami olcsó lebujban gürizel. 
– Valóban. Nyomhatom az öltáncot néhány hájas, gazdag fószernek. Ne hidd, hogy jólneveltebbek, csak kevésbé koszosak. 
Jake felsóhajtott. Lindsay fél éve dolgozott a klubban, előtte útszéli bárokban kapott munkát, és pokol volt az élete. Csak a tánctudásának köszönhette, hogy egyáltalán megcsípte ezt a lehetőséget, de így is messze volt az álmától, amit kerékbe tört egy sérülés. A profi táncot elfelejthette, máshoz meg nem értett. Jake valahol sajnálta, pedig a lány általában, egy-egy depressziós időszakot kivéve jól viselte a történteket. 
– Azért nem vágok eret, nyugi! – nevetett fel Lindsay. – Szóval, mi történt? 
Jake némán pöckölgette a kezében füstölő szálat a hamus felett, azon merengve, mennyit áruljon el. Voltaképp őszinte lehetett a lánnyal, mindig az volt, most mégis nehezére esett belekezdeni, bármennyire vágyott rá, hogy megkönnyebbüljön. 
– El akar hagyni. 
Lindsay felszisszent, Jake pedig keserű fintorra húzta a száját. 
– Várható volt, hogy egyikőtök előbb-utóbb ráun a marakodásra. 
– Beleszeretett valaki másba. 
– Micsoda?! – kérdezte a lány, a hangja magasba ívelt a meglepetéstől, és Jake nem hibáztatta, amiért megdöbbent. Ezt ő sem várta. 
– És ezt azután közölte, hogy végre lefeküdtünk. 
– Én kitekerem a nyakát! 
Jake nevetni kezdett Lindsay kirohanásán. Nem jókedvéből, de a lány annyira anyáskodó és egyben agresszív tudott lenni, ha olyat bántottak, akit szeret, hogy ez a tulajdonsága egyszerre tette viccessé, ugyanakkor szerethetővé. 
– Ez megmagyarázná, eddig miért nem volt köztetek semmi. 
– Azt mondta, vele sem volt. 
Lindsay a fiúra nézett, és óvatosan megkérdezte: 
– Te ezt elhiszed? 
– Igen.
A lány láthatóan kételkedett, de nem tette szóvá, Jake pedig hálás volt ezért. 
– És most? 
Jake megrázta a fejét, jelezve, hogy nem tudja. Kérdőre akarta vonni Noah-t, közben legszívesebben elküldte volna a fenébe, amiért így megbántotta, ez a kettősség pedig szép lassan az agyára ment. 
– Le akarom inni magam – sóhajtotta, mire Lindsay-től kapott egy együttérző pillantást. 
– Mi tart vissza? 
– Egyedül? 
– Hát nem irigyellek – csóválta meg a fejét a lány. – Nem elég, hogy kidobtak miatta, még a végén ő is ejt. 
– Köszi, ez jólesett – morogta Jake, a lány pedig bűnbánó arcot vágott. Jake ismerte, nem megbántani akarta, szimplán csak kimondta az igazságot. De ettől még nem fájt kevésbé. 
– Ne haragudj. Ha nagy a gáz, pár napra a tiéd a kanapém – ajánlotta Lindsay, de Jake nem fogadta el. A lánynak volt elég baja nélküle is, ezt különben is neki kell megoldania. 
– Nem szeretném zavarni anyukádat. 
– Ugyan már, imád téged! 
– Hogy van? – terelte el inkább a témát Jake, Lindsay tekintete pedig elsötétült. Az anyukája évek óta egyre betegebb lett, de nem volt pénzük normális kezelésekre. Még így sem, pedig a lány végre jól keresett. 
– Ugyanúgy. Haza semmiképp nem mész, igaz? 
Jake nyugtalanul nyomta el a csikket. Erre a lehetőségre gondolni sem mert, a legvégső esetben sem költözött volna haza. Ha megtenné, az még több problémát szülne, ami végképp nem hiányzott neki. 
– Apa nem látna szívesen. 
– De nagymamád igen… – próbálkozott a lány, Jake viszont türelmetlenül vágott közbe. 
– Ő sem fogad el így. Ha szakítok Noah-val, akkor megkapnám, hogy ők megmondták, és keressek valami tisztességes… lányt. Nem, Lindsay, ez számomra nem járható út – hadarta egy szuszra. 
– Akkor? 
– Passz. Meg kellene beszélnünk, de annyira dühös lettem, hogy el kellett jönnöm. 
– Érthető – bólogatott egyetértően Lindsay. – Na, akkor parkold le a mocidat, aztán igyál valamit! Holnap meg dumáljátok meg, hogyan tovább. Bármennyire szeretnék veled együtt berúgni, még körülbelül tíz percem van, és át kéne öltöznöm. 
Jake felkelt a székről, és az ajtó felé pillantott. Nem tervezte nagyon feltartani a lányt, de még szívesen maradt volna. Persze Lindsay dolgozik, mit is várt? Örülnie kéne, hogy egyáltalán tudtak váltani pár szót. 
– Persze, megyek. Köszi. 
– Hívj, ha gáz van, jó? – szólt még utána a lány, Jake pedig magára erőltetett egy mosolyt, mielőtt kilépett volna az öltözőből. 
– Megleszek. 
Hazafelé már óvatosabban vezetett. Leparkolt a ház előtt, aztán a közeli kocsmába ment, ahol tudta, hogy úgyis kiszolgálják. Nem ivott sokat, de mire végül a lakásba lépett, már megérezte az alkoholt. 
– Aggódtam. 
Rajtakapottan kereste Noah alakját a sötétben. A férfi felkattintotta a lámpát, Jake pedig hunyorogva kapta a szeme elé a kezét. 
– Milyen kedves tőled – felelte végül mogorván, és a fogasra hajította a kabátját. Nekiállt kifűzni a bakancsát, aztán szó nélkül akart elhaladni Noah mellett, de a férfi óvatosan megfogta a karját 
– Merre jártál? 
– Van hozzá még bármi közöd? 
A férfi keze lehanyatlott, a tekintetét elfordította, Jake pedig megkerülte őt, és leroskadt a kanapéra. 
– Meglátogattam a nővéremet – adott végül normális választ. 
– Hogy van? 
– Ki akarja tekerni a nyakad. 
– Értem – mondta Noah színtelen hangon. – Ezek szerint mindenről beszámoltál neki. 
– Nem mintha túl sok mindent tudnék! – fortyant fel Jake, és ezúttal hajlandó volt rápillantani a férfira. – Nem gondolod, hogy tartozol némi magyarázattal? 
Noah rövid csend után bólintott, aztán leült Jake mellé, szembefordult vele, de az ölébe bámult, és hallgatott. 
– Nem tudom, hol kezdjem – ismerte be, Jake pedig türelmetlenül sóhajtott. 
– Az elején. 
– Fogalmam sincs, mikor kezdődött. Mire észbe kaptam, már folyton rajta felejtettem a tekintetem, itthon meg mindig veszekedtünk, és… – A férfi elakadt, tanácstalanul hajtotta a támlára a fejét, a plafont bámulta. – Azt sem tudom, mi fogott meg benne. 
– Hány éves? 
– Tizenhat. 
– A történelem ismétli magát – jegyezte meg gúnyosan Jake. Ezzel próbálta leplezni az idegességét, de végül rákérdezett: – Kölcsönös? 
– Fogalmam sincs. 
– Jaj, ne gyere már ezzel! Rajtam is kiszúrtad. 
Noah pillantása újra megtalálta az övét, és a fiút meglepte a tanácstalanság, ami tükröződött benne. Nem tudott mit kezdeni a férfi arckifejezésével, fogalma sem volt, ez most reményre vagy meghátrálásra ad-e okot. 
– Ha igen, akkor jól leplezi. 
– Persze – vágta rá a fiú, hangsúlyozva, mennyire nem hisz a férfinak. Noah újra lehunyta a szemét, úgy beszélt tovább. 
– Van, amikor azt hiszem, kölcsönös a vonzalom, néha viszont úgy érzem, nem. 
– Össze van zavarodva? 
– Lehet. 
Jake igyekezett higgadt maradni. Talán ha időben sikerül rendbe hozni közöttük, akkor annak a másiknak esélye sem marad. Ha érez is valamit Noah iránt, már késő lenne, mire felfedi… Ebben akart hinni. 
– Engem szeretsz még? – Elkeseredéssel töltötte el, hogy nem kapott azonnal választ. – Noah? 
– Azt hiszem. 
– Hiszed? – Jake felemelte a hangját. – Szóval semmit sem jelentene, ha most fognám magam, és keresnék valakit szórakozni, ugye? 
A férfi arca megrándult. 
– Miért nem mondasz semmit?! – tört ki Jake, Noah pedig felpattant mellőle, nyugtalanul tett egy kört a helyiségben, látszott rajta, hogy már ő is dühös, és Jake sokat adott volna érte, ha tudta volna, mi jár a fejében. 
– Mit akarsz hallani? Hogy már a gondolattól rosszul vagyok, hogy valaki más hozzád érjen? 
– Igen! 
– Hát jó – adta meg magát Noah, és Jake felé fordult. – Megőrülök, ha arra gondolok, hogy elveszítelek. Most jobb? 
– Így legalább tudom, hogy van értelme harcolni! 
– Nem érdemlem meg, hogy harcolj értem. 
Amikor a fiú felpattant, Noah ijedten lépett hátra, mire Jake megállt előtte, összepréselt ajkakkal, villámló szemmel. 
– Legszívesebben megütnélek. 
Noah halkan felnevetett. 
– Most talán meg is érdemelném. 
Ez övön aluli volt, Jake azonban nem fűzött hozzá semmit, csak a hálóba ment, és kihozta az ágyneműjét. 
– Ma éjjel itt alszom. Látni sem akarlak – szúrt még oda, de amikor Noah magára hagyta, kedve támadt beleverni a fejét a falba. Nem kellett volna ezt mondania. Az esélyei vészeset zuhantak azzal, hogy nem bírta visszafogni magát. Legszívesebben azonnal bocsánatot kért volna, de tisztában volt vele, hogy Noah épp szintén látni sem akarja… 
Úgy döntött, másnap visszaköltözik az ágyba. Ma még éreztetni akarja, hogy haragszik, de a kanapéról nem lehet harcolni… 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.