2020. szeptember 19., szombat

Laslie Sillage: Tercier effektus ("Az igazi csattanó sajnos a végén volt és bővebb magyarázat is az egész történtekre. Amiről igazán szó lett volna, nem sokat lett említve az egész történet során. ")

 ~~~ Recenzió ~~

Szeretném megköszönni Laslie Sillage írónak, hogy elolvashattam Tercier effektus című kötetét. Elgondolkodtató volt számomra ez kötet. Eszembe jutott az, hogy mi van, ha ez megtörtént már? Vagy esetleg valóban léteznek titkos katonai laborok? Bizonyára. De ez a történet, amit olvastam igencsak sok kérdést vetett fel bennem. Nagyon kevés ilyen könyv van, amikor csak úgy záporoznak a fejembe a kérdések….


Laslie Sillage:
Tercier effektus


Tartalom:

Egy katonai fegyverkísérlet váratlanul ellenőrizetlenné válik. Szörnyű veszedelem szabadul el. Phil, matematikusnő a barátjával vacsora utáni sétára indulnak, amikor brutális támadás éri őket. A fiatal nő tehetetlenül sodródik az eseményekkel, mígnem szövetségesre talál egy elszánt rendőrtisztben. Összefognak, és közösen felveszik a küzdelmet a legyőzhetetlennek tűnő ellenféllel.

 
Véleményem
4/5

Nos.. Nem is tudom, azon meditálok, hogy 3 vagy 4 csillagot adjak erre a történetre.Az eleje nem igazán fogott meg. Valahogy túl sok volt Phil és Ben kapcsolatából. Az igazi csattanó sajnos a végén volt és bővebb magyarázat is az egész történtekre. Amiről igazán szó lett volna, nem sokat lett említve az egész történet során. Volt egy jelenet, amit sajnos nem igazán értettem. Ezt is csak a végén derült ki. Őszintén megmondom jobb lett, volna kicsit kifejteni, hogy mi is akart volna lenni. Így sokszor nem mindig értettem az egyes részeket. Sok volt a leírás, semmi konkrét cselekmény nem történt benne. Ha történt is nagyon kevés. Fontos momentumok minden a végére kerültek. Az eleje olyan volt, mintha romantikus történetet olvastam, nem pedig sci-fit.

Ami a végén volt azt kellett volna elejére tenni vagy inkább közepére kellett, volna tenni. Érdemesebb lett volna többet, hosszabbat írni. Többet tudtam meg az ellenfélről, mint magáról a projektről, alkotóiról. Miért készítették el? Miért hallgatták el a tudóst? Mi volt a céljuk vele? Vagy például az étterem utáni séta Ben és Phil esete lehetett, volna középen, és innentől lehetne bővebben írni a történetet. De ez csak az én személyes véleményem.

Én azt mondom, hogy lehetett volna többet, sokat írni részletesebben. Négyest adok, mert úgy érzem, van ebben potenciál a történetben. Még ki lehetne hozni többet. Egy bővített kiadásként, azt hiszem. Mert azért el kell ismernem, hogy igencsak fordulatos volt a történet. Mindenesetre még olvastam volna még többet erről. Mindig is érdekelt ez a téma. Rögvest találtam is egy érdekes szakterület a hangtan, vagyis az akusztika. Erről fogalmam sem volt, hogy létezik. Látszik, érződik a könyvön, hogy író széles látókörrel rendelkezik, és ezt szerette volna egybe sűrítve megírnia. Egy részt jó, másrészt ez igencsak rövid lett. Ahogy fentebb írtam többet is kilehetett volna hozni ebből. De így is nagyon érdekes volt.

Ezt a könyvet annak ajánlom, aki szereti a különleges katonai sci-fi történeteket. Ezt a könyvet fogom még újra olvasni. Mert egyszer nem elég elolvasni

 

A könyvet itt tudjátok megrendelni:

 Laslie Sillage webshop

Laslie Sillage Szerzői oldala

2020. szeptember 18., péntek

April Rose Scott: Megőrülök tőled Cameron Davis ("Akár 10-et is megadnék érte, mert nagyon jól szórakoztam rajta. Annyira vicces, humoros és kis romantikus történet volt számomra.")

 ~~~ Recenzió ~~~

Szeretném megköszönni April Rose Scott írónőnek, hogy lehetőséget kaptam elolvasni, Megőrülök tőled Cameron Davis c. könyvét. Hatalmas élmény volt számomra. Imádtam minden percét. Most már tudom, miért olyan sikeres odakint Amerikában a könyv. Zseniális. Jót szórakoztam. Ezek után tükőn ülve várom a folytatást.

April Rose Scott:
Megőrülök tőled Cameron Davis 

Tartalom:

Pár ​hónappal az egyetem kezdete előtt elvesztettem az egyetlen embert, akire egész életemben számíthattam… Nagyapát! Hirtelen egyedül maradtam a világban, és el kellett kezdenem a nagybetűs egyetemi életemet is, amit őszintén, egyáltalán nem így képzeltem el! Nem számítottam rá, hogy egy fatális adminisztrációs hibának köszönhetően éppen Vele kerülök egy szobába. Emlékszem, mi mindent elkövetett annak érdekében, hogy eltűnjek a képből. Utólag visszagondolva viccesek voltak a trükkjei, de akkoriban sok bosszúságot okozott a próbálkozásaival. Amikor belépett az életembe, minden megváltozott. Hirtelen szerelmes és kiszámíthatatlan lettem. Annyira gyorsan történtek az események, hogy szinte követni is képtelen voltam. Sodródtam az árral és rendületlenül harcoltam a szerelmünkért, amikor nem várt problémákat gördített elénk az élet. Nem akartam feladni őt, és ő sem engem. Mindketten harcoltunk a szívünkkel az eszünk ellen, de egy napon az egyikünk belefáradt és meghozta a végső döntést. Sajnos van úgy, hogy hiába tombol a szívünk, hiába őrülünk meg a másikért, ha a sorsnak más tervei vannak velünk. Valamiért mindkettőnket próbára tett az élet már egészen kiskorunktól kezdve. Nem kímélt egyikünket sem a pofonoktól és a csalódásoktól. Lehet, csak egy eddig meg nem tanult leckét akar megtanítani nekünk, nem tudom. Jelenleg egyetlen dologban vagyok csak biztos, hogy amíg élek szeretni fogom őt és csak remélni tudom, hogy ő is így érez…


Véleményem
5/5

Akár 10-et is megadnék érte, mert nagyon jól szórakoztam rajta. Annyira vicces, humoros és kis romantikus történet volt számomra. Nem gondoltam, hogy rögtön az elején összeugranak Cameron és Jo. Ellentétek vonzzák egymást, ahogy mondani szokás, ugye?  Tetszettek a beszólások, az ugratások és az, hogy Cameron első perctől képes volt felhúzni magát.

Amikor kézhez vettem a könyvet, hogy elolvassam, teljesen magába szippantott De rég volt már, hogy egy kalap alatt olvastam ki egy könyvet és jót is, vigyorogtam közben. Mondjuk végén, Cameront nagyon meg tudtam volna ütni.  Lehetetlen döntést hozott, nem igazán értettem egyet.

A történet olvasás közben voltak kedvence karaktereim, Andersont imádtam, bírtam a humorát és az, hogy kiállt Jo mellett. Vicces volt legelején, hogy Cameron féltékeny volt, kuncogtam végig, mire kiderült még sem kellett volna. Tetszett a történet az, hogy voltak bonyodalmak, akadályokat gördített az írónő a szereplők elé. Nem is akármilyen akadályokat. Nem volt unalmas egy percre sem. Igazán izgalmas, letehetetlen kötetet kaptam.

Voltak olyan dolgok, amiken nem értettem egyet és voltak olyan döntések, ami másképpen is lehetett volna választani. Cameronnal kapcsolatban azt éreztem, hogy önbizalom hiányban szenved, nem voltak neki barátai, aki mellette álltak volna. Családja magatehetetlen és szánalmasnak találom.

Viszont hiányzott az a rész, amikor Cameron anyjáról lett volna szó. Igaz volt megemlítve, de csak ennyi, semmi több. Kíváncsi lettem volna rá. Cameron húga, aranyos, okos kislány. Remélem a következő kötetben többet fogunk megtudni Cameronról, húgáról és családjáról

A másik nagy kedvencem Charlie és Estelle, hát ez valami zseniális szülők. Irigylem Andrew-t, hogy klassz rokonai vannak  Estelle karaktere fenomenális. Imádom. Még többet kérek a következő kötetbe. Komolyan! Ki ne merje írónő, hagyni őket. Negatív karakterek is vannak persze, hisz minden történetben kell. De szerintem a következő kötetben lesznek jobban kifejtve. Ebben a kötetben Cameron és Jo egymásra találása és a szerelmükről szól.

Azt kell, hogy mondjam ez a könyv, nagyon ott van. Nekem nagyon bejött és nagyon várom, hogy mi lesz velük később. Kibékülnek? Eltávolodnak egymástól? Mi lesz a kialakult helyzettel? Vajon Cameron fel fog nőni a feladathoz? Ez és sok más kérdésem van, amire szeretnék választ kapni.

 Neked kedves olvasó! Ajánlani tudom ezt a könyvet, érdemes beszerezni, mert te is meg fogsz őrülni Cameron Davistől. 

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

April Rose Scott írói oldala

Publioboox Kiadó

2020. szeptember 14., hétfő

Interjú Melinda Bald írónővel - ("Számomra nem az első szavak leírása volt különleges, inkább az a pillanat, mikor először olvasták, amit alkottam és sikere volt. Azt az érzést sosem fogom elfelejteni")

Köszönöm Melinda Bald írónőnek, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. A közeljövőben megjelenik élete első regénye, és úgy gondoltam, hogy szívesen bemutatnám a magazin olvasóinak Melinda Bald írónőt és a könyvét, Találj rá (mÁMOR tánc 1.) címmel. Ami, megjelenik majd a Book Dreams Kiadó gondozásában. A borítót pedig Halasi Miklós készítette, ami szerintem gyönyörű lett.




Kérlek, mesélj kicsit magadról!  Honnan jött az ötlet, hogy könyvet írj?

Teljesen hétköznapi életet élek. Van egy férjem és két csodás kislányom. Pénzügyi-számviteli ügyintézőként dolgozom egy cégnél.
Már egészen fiatal koromban írtam történeteket, legfőképp a saját szórakoztatásomra, unaloműzésként, hasonló témában, mint amiben most alkotok. Aztán hosszú éveken keresztül nem foglalkoztam vele. Ettől függetlenül folyamatosan kavarogtak a fejemben a gondolatok. De valahogy mindig más dolgok kerültek előtérbe. A kimaradt éveket úgy fogom fel, hogy a tapasztalatszerzés időszaka volt, mint egy kicsit hosszúra nyúlt tanulmányút. Aztán másfél évvel ezelőtt úgy éreztem muszáj ismét tollat ragadnom. Azóta folyamatosan írok.

Családod, barátaid miként fogadták, vagy mit szóltak hozzá, hogy könyvet írtál?

A férjemen kívül senki sem tudta, mivel foglalkozom szabadidőmben. Legtöbbjüknek akkor meséltem el, mikor már elindult a könyvkiadás folyamata. De sokan még a mai napig nem tudnak róla, hogy az írás az egyik nagy szenvedélyem. Nem azért van így, mert titok lenne. Csak a környezetemben élőknek nem olyan fontos az olvasás és a könyvek szeretete, mint nekem, így nem láttam értelmét beszélni róla. Néha azért jó lenne megosztani az ötleteimet a hozzám közel állókkal, de attól függetlenül, hogy büszkék rám, nekik nem annyira érdekes. Így sokszor elég magányosnak érzem magam ebben az izgalmas időszakban.

Milyen érzés volt az első betűket lenyomni, vagy leírni akkor, amikor elkezdted a regényed, vagy történeted írását? Mennyire volt nehéz a történetet megírni, illetve, mennyire kellett igénybe venni a kutatást?

Számomra nem az első szavak leírása volt különleges, inkább az a pillanat, mikor először olvasták, amit alkottam és sikere volt. Azt az érzést sosem fogom elfelejteni
Mennyire volt nehéz megírni? Azt kell mondanom, hogy egyáltalán nem volt nehéz. Minden egyes percét élveztem. A sok pozitív visszajelzés, amiket kaptam közben, óriási energiát adtak a folytatáshoz. Talán azért is volt könnyebb, mert nagyon sok részt a valós élet ihletett, így nem igazán volt szükség kutatómunkára sem.



Hogyan születik meg egy történeted? Mi jelent számodra ihletet, vagy inspirációt? Milyen a jó ötlet?

Bármiből tudok ihletet meríteni. Egy megélt pillanatból, egy elolvasott könyvből, egy megnézett filmből, egy beszélgetősből, egy egyszerű viccelődésből. Ilyenkor megjelenik a fejemben egy jelent, amin aztán képes vagyok napokig kattogni. Van, hogy az egész dolog megáll ezen a ponton és végül nem lesz belőle semmi. De van mikor egy ötletet nyomban egy másik követ, aztán még egy és mire észbe kapok, már körvonalazódik egy újabb könyv alaptörténete.

 Általában egy történet mennyi ideig íródik? Szerinted, mi kell ahhoz, hogy jó legyen?

Ez a könyvem nagyon hamar készült el. Alig egy hónap alatt. És a második rész megírásával is lassan a végéhez közeledek. Ha elkap az ihlet képes vagyok óráig írni megállás nélkül, akár éjszakába menően.
Mi kell ahhoz, hogy jó legyen? Ez egy elég nehéz kérdés. Szerintem a jó könyv az, ami magába szippant. Amin érződik, hogy szívvel-lélekkel készült.

Kik láthatják először a kéziratot? Kik olvassák elsőként, illetve kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg alakulásába?

Van néhány tüneményes hölgy, akik rám áldozzák a szabadidejüket és a véleményeikkel, meglátásaikkal nagyon sokat segítnek nekem. Aztán meg kell említenem még azt a különleges embert is, aki az olvasottsági szüzességemet vette el. Az ő véleményét a pikánsabb részeknél szoktam kikérni. És persze ott van a szerkesztőm is.


Úgy látom ez a könyv romantikus történet, mesélnél kicsit róla? Honnan jött az ötlet, hogy sorozatot írj? Miről szól tulajdonképpen?

Igen, egy romantikus történet sok-sok forró pillanattal. Vagyis inkább sok-sok forró pillanat romantikával.
A történet megszületése eléggé különleges volt. Néhány hónappal ezelőtt, még kósza gondolat sem volt ennek a könyvnek a megírása, mert éppen egy másikon dolgoztam. Aztán jött Mike Menders egyik könyve és egy pillanat alatt felülírta a terveimet. Rengeteg ötlet kavargott a fejemben az elolvasása után és megszületett néhány oldal, ami inkább csak egyszerű szórakozás volt. De a történet és a szereplők csak nem hagytak nyugodni és végül körvonalazódni kezdett egy könyv, amit úgy éreztem muszáj megírnom. Nem sorozatnak terveztem, de bármennyire is igyekeztem, valahogy mindig abba az irányba kanyarodott a történet. Végül megadtam magam a sztorinak és a szereplőknek.
Nagyon nehéz úgy beszélnem a könyvemről, hogy az ne legyen spoileres.
Egy könnyed erotikus-romantikus kisregény. De igyekeztem egy kis színt vinni bele, hogy ne csak egy klisékkel teli, kiszámítható történet legyen, hanem egy élvezetes olvasmány, ami tud meglepetéseket is okozni.
A történet főszereplője Liz, akit megcsal a barátja és ez eléggé megviseli. De pont a legjobbkor érkezik egy tengerparti nyereményút és egy személyre szóló idegenvezető Damien, hogy visszataláljon önmagához. A pimasz férfivel beleveti magát az éjszakába, ami sok mámoros pillanattal ajándékozza meg és talán még ettől is többel. De többet nem mesélek róla, mert az már tényleg spoiler lenne.


Van kedvenc karaktered? Nehéz volt megírni őket?

Mindkét főszereplő a kedvencem, más-más okból.
Damien egy imádnivalóan beképzelt pasi, aki a szívem csücske lett. De az igazi kedvenc azt hiszem mégis Liz. Talán mert nagyon sok van benne belőlem.
Nem volt egyszerű megírni őket, ahogy a többi szereplőt sem. Leginkább azért, mert én már tudom azt, amit az olvasó még csak nem is sejt. Folyamatosan figyelnem kellett rá, hogy nehogy idő előtt mutatkozzanak meg azok a tulajdonságok és viselkedések, amik az újabb és újabb bonyodalmakat fogják okozni.

A történeteidben mennyire keveredik a fantázia és a valóság?

Az ötleteimet a legtöbbször a való életből merítem, így a valóságon alapulnak. Bár ebben a sorozatban, azért egy csipetnyi fantasy is vegyül, de tényleg csak egy leheletnyi.

Mit gondolsz, úgy 5-10 év múlva, is írni fogsz? Vagy már lesz legalább 10 megjelent könyved?

Most úgy érzem, hogy igen. Amíg örömömet lelem benne, biztosan nem fogom abbahagyni az írást. És mivel már most legalább három-négy könyvre való ötletem van a trilógián kívül, a tíz megjelent könyv is esélyes lehet. De ki tudja, mit rejteget még a jövő.

Milyen érzés tudni, hogy hamarosan megjelenik életed első könyve? Izgulsz emiatt?

Nehéz elmagyarázni milyen érzés tudni, hogy hamarosan megjelenik egy könyv, amit én alkottam. Sokszor még mindig felfoghatatlan a számomra. Iszonyatosan izgulok és nagyon-nagyon várom már, hogy az olvasókhoz is eljusson. Kicsit olyan, mintha a harmadik gyermekem lenne.

Melinda Bald, ez írói álnév lenne? Ha nem, esetleg gondolkodtál azon, hogy más néven add ki?

Igen, ez írói álnév. Bár nem a legkreatívabb, mert csupán a nevem angol fordítása.

Milyen volt Halasi Miklóssal együtt dolgozni? Csodálatos borítója lett a könyvednek. Mindig is így képzelted el?

Imádtam Mikivel dolgozni. Hihetetlenül tehetséges és kedves embert ismerhettem meg a személyében.
Remélem még nagyon sok csodás borítót fog készíteni nekem. Mert ezért egyszerűen odáig vagyok és sokkal gyönyörűbb lett, mint amit valaha is képzeltem. Úgyhogy még egyszer köszönöm neki, hogy megvalósította az álmomat.

Később milyen történetet fogsz írni, maradni fogsz ennél a zsánernél, vagy kipróbálsz mást?


Úgy gondolom, főképp ebben a zsánerben fogok tevékenykedni, mert ebben érzem magam igazán önmagam. Azért kipróbálnám magam valami másban is. Szívesen írnék, mondjuk erotikus-thrillert, de talán még egy keményebb horrorral is megpróbálkoznék. Nemrég volt egy beszélgetésem, ami kapcsán elgondolkoztam egy LMBTQ könyv megírásán is, aminek a középpontjában nő-nő kapcsolat lenne. De ezek még nagyon távoliak. Előtte van még néhány ötletem és tervem, amiket szeretnék megvalósítani.

A könyvről bővebb infót itt találhatjátok.

2020. szeptember 13., vasárnap

Szabó Tamás: Holdvíz

Szabó Tamás: Holdvíz című kötetéből az utolsó cápás jelenetet hoztam el nektek. Bízom benne, hogy tetszeni fog és egyben elolvassátok majd a könyvet. Érdemes belefogni a könyv olvasásában. Nekem a kedvencem. Vajon most mi fog történni Zoltánnal? Vagy Noémivel?

Szabó Tamás:
Holdvíz


Tartalom:
Zolit, a burokban nevelkedett, milliomos egyetemista ficsúrt sokkolja a hír: „örökölt” egy 16 éves lánytestvért apja, a néhai KGB-tiszt után! A két tinédzser kapcsolatát nagyban befolyásolja, hogy külön nőttek fel, nem is tudva egymásról. A báty tanácstalan; hogyan viszonyuljon a hányatott sorsú, öntörvényű kis vadóchoz, aki egyből felforgatja az ő nyugodt életét?
Mikor a lány minden addiginál nagyobb zűrbe keveredik és eltűnik Brazíliában, a fiú kénytelen otthagyni mindent; Noémi után ered, majd a Polícia korruptságát látva maga kutatja fel a húgát. Vajon képes felnőni a feladathoz, és egyedül megmenteni őt? Túlélik a testvérek könyörtelen megpróbáltatásaikat távol az otthonuktól, vagy elbuknak az alvilággal, a természeti erőkkel, illetve az önmagukkal vívott harcban, hogy beteljesedjék a családi karma?

ENGEDÉLLYEL

Valami ismét hozzá ért a vállamhoz. Ordítani akartam, de már csak egy hörgésre telt az erőmből. Ezúttal meg fog ölni... A halászok beemeltek a csónakba. A hátamon feküdtem, lenéztem a lábamra. Elborzadtam a seb látványától! Egy húsdarab szabadon lifegett a térdem fölött. Az a bestia ráadásul el is törte a combcsontomat, mert most lehetetlen szögbe csavarodott. 
Ordibálások. Halszag keveredett a saját vérem illatával. Fölnéztem. Két borostás férfi magasodott fölém, bátortalanul szólongattak. Az arcuk mindent elárult a sérülésemről. Epét és egy nagy adag sós vízet hánytam. Egész testemben remegtem. Levették a búvárruhámat, és a sebem köré csavarták. Összerándultam a kíntól. Az egyikük levette mocskos atlétáját, és azt is a sebre szorította, hogy elállítsa a vérzést. Éreztem, ahogy a sebszélek meg a szabadon lifegő bőrszeletek egymáshoz súrlódnak, és ettől ismét öklendezni kezdtem. Ha lett volna még bármi a gyomromban, azt most biztosan kiadtam volna. Az egyik halász a combcsontomhoz szorította az artériámat, hogy elállítsa a vérzést. Émelyegtem, és elvesztettem az eszméletemet. 
Arra ébredtem, hogy jó erősen felpofoznak. Az egyikük, egy idős, brazil halász kétségbeesetten ordított le rám. Az arca csokoládébarna volt, a szakálla hófehér. 
Egy örökkévalóságnak tűnt, míg végre kikerültem a zsúfolt csónak vértől, és hányástól bűzlő világából. Fölemeltek és rohanva vittek valahová. Nagyon sokan álltak a tengerparton, és mind engem bámultak. Az egész olyan képlékeny és álomszerű volt. 
Autók dudáltak, emberek kiáltoztak… A szél a vért szárította a bőrömön… ezernyi fájdalmas érintés… Aztán a hangzavarból kivált egy sziréna. Fölemeltek, és lefektettek valahová. Vaksin pislogtam fölfelé: fehér falak, injekcióstűk és áttetsző csövek. Egy zöld inget viselő férfi hajolt fölém, és elhadart valamit portugálul. Egy másik orvos széthúzta a szemhéjamat, és belevilágított. Egyre távolabbról hallottam dallamos, izgatott beszédüket. Pálmafák. Egy magas, fehérre meszelt épület látványa. Egy kisgyerek nézett rám, majd szörnyülködve felordított. 
Sikoly a víz alatt... Minden vörös körülöttem. 
Noémi. Úristen... Ő még mindig odakint van a tengeren...


 A könyvet itt tudjátok megvenni:

2020. szeptember 12., szombat

Szeptemberi megjelenések az Álomgyár Kiadónál (" Letehetetlen,izgalmas kötetek várnak rátok.")

Rég nem írtam arról, hogy mely könyveket lehet előjegyezni az adott hónapban az Álomgyár Kiadónál. Pedig mindig volt ezek a bejegyzések. Sok minden történt,hiszen tavaly jelent meg a magazinom és azóta szinte minden időmet,gondolatomat lefoglalja. De!
Ezek után nem lesz így. Minden hónap elején összeszedem nektek azokat a könyveket, ami az adott hónapban lehet előjegyezni..

Bízom benne, hogy találtok kedvetekre valót a felhozatalból. Van pár, amiket én szívesen elolvasnám az előjegyezhető könyvek közül.


Ti melyiket választanátok?




Kékesi Dóra:
Rád találók
(2020.szept.30.)


Tartalom:
Sosem ​tudhatod, hol talál rád a szerelem 

Bánhidi Nóra csúfos szakítása után szenvedélyes viszonyba bonyolódik válófélben lévő főnökével, a gazdag és vonzó Kohán Zalánnal, aki egy Costa Rica-i nyaralással lepi meg a lányt. A romantikus idillnek azonban hamar vége szakad, miután a hotelben váratlanul összetalálkoznak a férfi régi barátjával, Nándorral és párjával, Rékával, majd nem sokkal később a két nőt titokzatos módon elrabolják a szállodából. Az álomból rémálom lesz. A dzsungelbe viszik őket, ahonnan ugyan Nórának és Rékának sikerül megszöknie, de csöppet sem észrevétlenül… 
Elrablóikkal a nyomukban próbálják átverekedni magukat az esőerdő sűrűjén. Az egyik faluban összetalálkoznak egy nemzetközi kutatóprogramban résztvevő magyar egyetemi tanárral, Fekete Barnával, aki segít nekik visszajutni a szállodába. A jóképű férfi és Nóra között érezhető a vonzalom, de egyikük sem mer lépni. És bár Nóra visszatérve Magyarországra reménykedik, hogy Barna felkeresi őt, a férfi nem jelentkezik. A fiatal nő száműzi gondolataiból a tanárt és Zalán mellett marad, mígnem egy véletlen folytán olyan titkos információhoz jut, ami felforgatja és veszélybe sodorja az életét. Nóra ráébred, semmi sem történt véletlenül… 
Kékesi Dóra legújabb, magával ragadó regénye izgalmakkal teli kalandos történetet mesél el, ahol egyszerre van jelen a humor, a szerelem és a krimi. Egyszerűen letehetetlen!


Fodor Petra:
Egy pillanat bátorság
(2020.szept.30.)


Tartalom:
Két ​lány, két nagyon különböző élet… 
Az egyiknek minden lehetősége megvan, hogy megvalósítsa az álmait, a másiknak küzdenie kell, hogy elérhesse azokat… 
Dóra kezdő író, és úgy érzi, hazájában nem kapja meg azt az inspirácót, mely elindíthatná a siker felé vezető úton. Ezért úgy dönt, egy angliai egyetem falai közt keresi leendő hősnőjét és saját magát. A hétköznapjai a tanulás mókuskerekében telnek, így nehezen, de végül elindul a Nagy Mű felé. Miközben útját keresi, szembesül a múlttal, a családi tragédiák eddig elkendőzött rideg valóságával. 
Abby igazi belevaló, bulizós angol egyetemista, egy híres, bohém drámaíró unokahúga, akinek minden adott a boldoguláshoz. Ám miközben kreatív írást tanul az egyetemen, rá kell jönnie, hogy egy neves rokon még nem jelenti azt, hogy az ember maga is tehetséges…
A két lány sorsa óhatatlanul is összeforr. A mindig rosszul választó Abby és a választani képtelen Dóra megtalálja-e a végén a szerelmet? Rálelnek-e életük értelmére? Melyikükből lesz író, és kinek nyit az idő újabb lehetőségeket? 
Fodor Petra első regénye az útkeresésről, a lehetőségekről és a szerelemről elvarázsolja az olvasókat.

Borbás Edina:
Zárva
(2020.szept.30.)


Tartalom:
Két zárkózott lélek egy érintésmentes világban 
A 2000-es évek elején végigsöprő világjárványok új időszámítást hoztak az emberiség életébe. 2034-re természetessé válik az érintésmentes lét és a kéthetes karanténprotokoll, ami bármikor, bárhol bekövetkezhet. 
A 24 éves Michelle állásinterjúra siet San Francisco legmodernebb toronyházának legfelső szintjére, ám a lift a harminckettedik emeleten megáll, és Orix, a ház mesterséges intelligenciája bejelenti a karanténállapotot. 
Az ismeretlen utastárs, Bruce, azonnal tudja, mi vár rájuk, hisz ő alkotta meg a rendszert: két hétre a toronyház „fogságába” estek… 
A hallgatag, távolságtartó sztárprogramozó férfit és a fájdalmas titkát mélyen őrző lányt Orix összezárja a harminckettedik emeleten, és az idegenekből hirtelen lakótársak válnak… 
Gyűlölet, szenvedély és egy gyötrelmes titok kerül felszínre a lelket próbáló két hét során Borbás Edina új regényében.

K. M.Holmes:
Miénk a pillanat
(Tiéd a főszerep 2.)
(2020.szept.23.)



Tartalom:
Bűvölet zongoraszóra 
Helena Jones azért érkezik Los Angelesbe, hogy interjút készítsen barátnője, Camie nagy sikerű filmsorozatának szereplőivel. Arra azonban nem számít, hogy az élete hamarosan a feje tetejére áll. Az interjú helyszínén szembetalálkozik egy ismerős, igéző szempárral, melynek tulajdonosa Nathan volt, akivel élete legperzselőbb éjszakáját töltötte évekkel ezelőtt, majd a férfi szépen felszívódott. 
Ám a véletlenek sorozata még csak most kezdődik. Egy bárban, ahol zongorahangok kíséretében változik meg minden körülötte, rábukkan apja titkos múltjára és újra Nathan bűvkörébe kerül. Vajon meddig lesz képes harcolni az érzelmeivel és ezzel a lélegzetelállító pasival? Van kiút a kétségbeesett sóvárgásból? 
Ha csak hárítania kell, az menni fog – véli Helena. 
Vagy mégsem?

Aly Martinez:
A szerelem börtönében
(2020.szept.15.)


Tartalom:
Soha ​nem engedlek el 
Egy egész élet is kevés lenne arra, hogy elfelejtsem Ramsey Stewartot. 
Tizenkét éves voltam, amikor megkért, hogy legyek a barátnője. 
Tizenhárom, amikor először megcsókolt. 
Tizenhat évesen egymásba szerettünk, és terveztük a közös jövőt. 
Tizenhét évesen Ramsey-t elítélték annak a fiúnak a meggyilkolásáért, aki megerőszakolt engem. 
A börtönből írt első és egyetlen levelében arra kért, hogy lépjek tovább. 
Kezdjek új életet. 
Azt írta, már nem szeret. Tudtam, hogy hazudik. 
Kizárt, hogy elengedjem. Lehet, hogy a szerelem átok számunkra, de Ramsey az enyém volt, és mindig az enyém marad. Örökre. 
Most itt állok a börtön előtt, tizenkét évvel a történtek után, és várom, hogy kilépjen a kapun a férfi, akit talán már nem is ismerek. Akit talán soha nem ismertem eléggé. 
Aly Martinez USA Today bestsellerszerző szívszaggatóan romantikus regénye az első igaz szerelemről, a kitartásról, a veszteségről és a kétségekről igazi érzelmi hullámvasútra ülteti olvasóit.

Kerry Fischer:
Senki sem az, akinek látszik
(2020.szept.23.)


Tartalom:
Gyakran a tökéletes külső mögött bújnak meg a legsötétebb hazugságok. 
Egy új otthon boldog befejezés lehet. Vagy egy új kezdet. Vagy akár egy rejtekhely… Kate Jones menekül. Maga mögött hagyta a múltját, megváltoztatta a saját és a lánya nevét is. Soha senki sem kapcsolhatja össze őt azzal a hibával, ami tönkretette az életét. 
Új életet kezd a Parkview Roadon, egy vadonatúj utcában, ahol újonnan épült házak állnak. Kate irigykedve figyeli az utcában lakó nőket, hisz nekik látszólag mindenük megvan: Gisela elfoglalt asszony, a háza vendégektől hangos, a gyerekei sikeresek. Sally izgalmas,spontán házasságban él, csodálatos helyekre utazik és a karrierje szárnyal. Az internetre posztolt fotóik is mind megerősítik tökéletesnek tűnő életüket, miközben Kate minden erejével próbál elbújni a világ elől. 
Egy nap azonban minden megváltozik. Kate-et egy borzalmas baleset helyszínére hívják… Kiderül, semmi sem az, aminek látszik, és az utca lakóin a tökéletesség álarca repedezni kezd… 

Malka Adler:
Testvérek Auschwitzban
(2020.szept.28.)


Tartalom:
A kilátástalanság és a remény megrendítő, igaz története 
Dov és Yitzhak egy kis hegyvidéki, magyar faluban él a világ és a háború zajától elszigetelve. De egy napon 1944-ben a borzalom őket is eléri, és minden megváltozik. A nácik ellepik a falusiak otthonát, az ott élő zsidóknak csupán egyetlen órájuk marad az Auschwitzba tartó vonat indulásáig. 
Hogy ezután mi történt, arra hat évtizeden át nem találtak szavakat a testvérek. Ám egy jó barátjuk kérésére most mégis megtörik a csendet, és izraeli otthonuk biztonságában elmondják fájdalmas, kegyetlenül őszinte történetüket, amelynek nem szabad feledésbe merülnie. 

Abby Jimenez:
A póráz két végén
(2020.szept..)


Tartalom
Két évvel a vőlegénye elvesztése után, úgy tűnik, Sloan Monroe már sosem fog tudni visszatérni megszokott életéhez. Mindent megváltoztat azonban a kóbor kölyökkutya, aki „vigyél-haza” nézésével teljesen leveszi a lábáról. Új kedvence, Tucker mellett végre kezd visszatalálni önmagához, ezért végképp rosszul érinti, amikor a kutyus eredeti gazdája, Jason hosszú hetek után válaszol a leveleire. Tucker gazdája zenész és éppen Ausztráliában turnézik. Na de a lényeg: vissza akarja szerezni a kutyáját, akit Sloan nem akar harc nélkül odaadni. 
De mi van, ha ez a Jason igazán szereti Tuckert? Az eleinte flörtölős üzenetváltásaik hosszú telefonbeszélgetésekké alakulnak, és Sloan nem tagadhatja, hogy valami kialakult kettejük közt. Jason szexi, kedves és vicces. Vajon mi történne, ha személyesen is találkoznának? De a valódi kérdés inkább az, hogy a világsiker kapujában álló Jason vajon meddig maradna mellette. Kibírna Sloan egy újabb szerelmi csalódást?

Meghan March:
Bűn és viszály
(Bűn 2.)
(2020.szept.21.)


Tartalom:
Születhet-e szerelem egy családi viszály közepette? 
Bűnös, amíg ártatlannak nem bizonyul. 
Elegem van abból, hogy bizonyítékok nélkül ítélkeznek felettem, csupán azért, mert a vezetéknevem Gable. Lehet, hogy a Riscoffoké a város, de én már nem játszom többé a szabályaik szerint. Elegem van belőlük. 
Bárcsak azt is figyelmen kívül hagyhatnám, hogy Lincoln Riscoff milyen könnyen az ujja köré csavart…

A.L. Jackson:
Ölelj meg
(Szívdöglesztők 3.)
(2020.szept.21.)


Tartalom:
Tizennégy évvel ezelőtt az életem örökre megváltozott. 
A testvérem eltűnt. Aznap önző voltam, saját magamat választottam helyette. És aznap mindent el is vesztettem. 
Beleértve Nikki Walterst. 
Ő az, akit egész életemben szerettem. Csodálatos, gondoskodó lány, megtestesít mindent, amire mindig is vágytam. 
Nikki volt a testvérem legjobb barátnője, és már esélyem sincs rá, hogy megbocsásson. 
Most azonban veszélyben van, úgyhogy itt a lehetőség, hogy megmentsem, és visszaszerezzem őt, mégis… amint beköltözik hozzám, valahogy mindent rosszul csinálok. 
Elég a keze egyetlen gyengéd érintése, és máris elveszítem az irányítást. 
A kettőnk közti lángolás egyre forróbb, és a szenvedélytől nem látjuk, milyen viharfelhők közelednek. 
A legszörnyűbb az, hogy valószínűleg éppen Nikki Walters fog elpusztítani.

Kate Hewitt:
Emlékedből élek
(2020.szept.21.)


Tartalom:
Nathan West teljes szívéből szerette a feleségét, Laurát. De most elvesztette őt. Laura – látszólag – véletlenül bűncselekmény áldozata lett. Pedig ő volt a kapocs, amely összetartotta a családot. Nathan számára az élet elképzelhetetlennek, értelmetlennek tűnik a felesége nélkül. 
A férfi próbálja maga mögött hagyni a hívogató sötétséget, miközben lányai mind-mind a saját módjukon élik meg a gyászukat, már-már az önpusztítás határát súrolva. Mindez veszélybe sodorja a család jövőjét. 
Nathannak segítségre van szüksége a történtek feldolgozásához, ezért olyan embereket keres fel, akik közel álltak Laurához. Így kerül a képbe Maria, aki fény az éjszakában. Vagyis pontosan az, amire a családnak szüksége van. Maria rövid idő alatt mindannyiuk pótolhatatlan lelki támaszává válik. 
De a történetek, amelyeket Maria Lauráról megoszt velük, korántsem nyerik el Nathan tetszését. A feleség, aki elhanyagolva érezte magát, az anya, aki túl volt terhelve… Nathannak nehezére esik ezeket a képeket összeegyeztetni azokkal az emlékekkel, érzésekkel, melyeket szeretett feleségéről őriz szívében. Elképzelhető, hogy valójában nem is ismerte a kedvesét? Egyáltalán megbízhat-e Mariában? Nem tud szabadulni a gondolattól, hogy a nő valamit titkol. 
És Maria valóban egy olyan titok birtokosa, amely alapjaiban tudná megrengetni Nathan családját. Azzal a nappal kapcsolatos, amikor Laura meghalt…



A borítók az Álomgyár Kiadó oldalán találhatóak.

A könyveket itt tudjátok előjegyezni:

2020. szeptember 11., péntek

Beleolvasó:C. C. Brown: Tania - Örvény a múltba ("Köszönöm, kellemesen utaztam. Örülök, hogy itt lehetek - válaszoltam, miután a dundi hölgy megropogtatta csontjaim.")

Újabb részletet hozok nektek C. C. Brown: Tania – Örvény a múltba cimű kötetéből. Most egy kis részletet fogok hozni. Hogy tetszett az előző rész? Vajon mi lesz Tania-val 19. században? Kivel fog megismerkedni? Mit fog csinálni? Íme a következő részlet a könyvből.


C. C. Brown:
Tania – Örvény a múltba



Tartalom:
Almási Tania egy rendkívüli lehetőséget kap a dél-angliai tengerparton működő Living Coasts víziállatkerttől, így néhány hónapra Torquay-ba költözik. A tenger fölött magasodó állatkert helyén száz éve még az angol arisztokrácia társasági életének központja, a Marine Spa épülete állt. Egy éjszakai, egyéni mentőakciója alkalmával a sziklák alatt kavargó örvény a mélybe, vagyis 1893-ba sodorja. Így veszi kezdetét egy izgalmas, kalandokkal átszőtt utazás, ahol egy okostelefon fontos szerepet kap, de számtalan bonyodalom okozója is. Hogyan sikerül áthidalnia az évszázados különbségeket? Izgalmas hajsza, kalandos utazás, szerelem, humor, és felhőtlen kikapcsolódás, legfőképp az olvasónak!


ENGEDÉLLYEL


– Köszönöm, kellemesen utaztam. Örülök, hogy itt lehetek - válaszoltam, miután a dundi hölgy megropogtatta csontjaim.
– Renata vagyok, ennek a teamnek a vezetője. Sokat leszünk majd együtt – karolt belém, aztán bekísért a nagykapun, ami az állatkertbe vezetett.
– Szeretném az összes állatot személyesen bemutatni neked, de most erre nincs idő, inkább csak gyorsan elintézzük a formaságokat, körbevezetlek, aztán tiéd a délután! – nevetett Renata, csak úgy rázkódott az egész teste.
– Az irodában felveszem az adataid, ruha méret satöbbi, a menüt majd a napirendet is megbeszéljük, amit általában tartunk.
Közben folyamatosan, körkörösen mentünk le a sziklák között, egy kiépített úton. Fölöttünk, általam még soha nem látott madarak repkedtek. Kopasz kisember jött velünk szembe, kis talicskát tolva maga előtt, nadrágszára duplán fel volt hajtva, a legalább két számmal nagyobb bakancsot kacsázó léptekkel próbálta magán tartani.
– Á, Josè! Bemutatom Tania-t, aki nálunk fog dolgozni egy ideig.
A kisember letette a talicskát, melyben valószínűleg az állatok alól kiszedett alom volt, megtörölte kezét a nadrágszárába, majd felém nyújtotta.
– Részemről a megtiszteltetés szép hölgyem!
Mosolyogva továbbállt rakományával.
– Josè a beszerzési igazgató – magyarázta Renata, mire kikerekedett a szemem, és picit elszégyelltem magam a férfi után nézve.
Abban a hitben voltam, hogy Josè egy egyszerű segédmunkás, aki az állatok helyét takarítja.
– Igen, igen drágám – mosolygott anyáskodva Renata.
– Nem minden az, aminek látszik. Itt mindenki, mindent csinál. Nincs hierarchia a tevékenységek között. A csoportvezetők, és igazgatók is megfogják a munka keményebbik végét, ha szükséges. Remélem, ez nem jelent neked gondot?– fordult szembe velem, mikor az irodához értünk.
– Ó, dehogyis! Épp ellenkezőleg! – válaszoltam hevesen.
Az apró iroda, ahová beinvitált Renata, otthonos kis kuckónak tűnt. Kávé Illat terjengett a levegőben. Színes bögrék a polcokon, mindenki nevével ellátva, a falon rengeteg kép a pingvinekről, fókákról, a munkálatokról, amikor az objektum felépült. Mosolygó karácsonyi csoportképek, és egy kép, amelyen egy hatalmas épület állt, valószínűleg a Living Coasts helyén. Méltóságteljesen emelkedett a szikla tetején, alatta a tenger habjai fodrozódtak. Sokáig néztem, és elmerengtem, ez a fantasztikus építmény vajon miért nincs már többé?
– Látom téged is megragadott a látvány – lépett mellém Renata a képre nézve.



Ha tetszett a beleolvasó, itt megvásárolhatod a könyvet.

FB csoport:
C. C. Brown Books


2020. szeptember 8., kedd

Top 10-es lista: A külföldi szerzők könyveiből - ("...örök kedvenceim")

Eddig mindig magyar szerzőkről írtam top 10-es listát az elmúlt években. De most úgy döntöttem, hogy külföldi szerzőkből is készítek listát a blogomra. Erről oly ritkán készítek, noha a blogom kimondottan magyar szerzők könyveiről írók mindig. Pedig ezek a kötetek is felkerülnek néha napján a blogomra.

Íme a Top10-es lista, ők az én örök kedvenceim. Lehet sokakat, meg fog lepni ez a lista, vagy épp kinevetnek, ám legyen, de akkor is ezek a kedvenceim.


1.
E . L. James:
Szürke sorozat


Tartalom:
A ​könyv, amelyről mindenki beszél… 
Az erotikus, mulattató és mélyen megindító Ötven árnyalat-trilógia olyan történet, amely hatalmába keríti és birtokba veszi olvasóját, azután mindig vele marad. 
Amikor Anastasia Steele, az irodalom szakos egyetemi hallgató interjút készít Christian Greyjel, az ifjú vállalkozóval, gyönyörű, okos és ijesztő férfival találja szemben magát. A nem e világban élő és ártatlan Ana megretten, amikor ráébred, hogy akarja ezt a férfit, és annak rejtélyes tartózkodása ellenére kétségbeesetten próbál közelebb kerülni hozzá. Grey, aki képtelen ellenállni Ana csendes szépségének, eszének és független szellemének, elismeri, hogy ő is akarja a lányt – de a saját feltételei szerint. 
Ana, akit egyszerre ijeszt és izgat Grey szokatlan szexuális ízlése, habozik. Greyt minden sikere – multinacionális vállalkozásai, hatalmas vagyona, szerető családja – ellenére démonok gyötrik és az önuralom kényszere emészti. Amikor a pár vakmerő, szenvedélyes viszonyba kezd, Ana fölfedezi Grey titkait és tulajdon, sötét vágyait.

2.
Stephenie Meyer:
Alkonyat sorozat


Tartalom:
Mersz szeretni? Az életed árán is? Forks fölött mindig felhős az ég. Bella Swan, az érzékeny, zárkózott lány afféle önkéntes száműzetésre ítéli magát, amikor ide költözik apjához. Bella alapjáraton is mágnesként vonzza a bajt, ezúttal azonban nem csak a „mindennapi” csetlések-botlások fenyegetik. Hanem Ő… Ő, akinek aranyszín szeme van, titokzatos, szeszélyes, kiszámíthatatlan, félelmet keltő és biztonságot sugárzó. Ő, akit Edwardnak hívnak, mint valami ódivatú regény hősét. Ő, aki megmenti az életét. Ő, aki mégis a legnagyobb veszélyt jelenti Bella számára. Az indián rezervátumban furcsa, félelmetes mesék keringenek. És egy nap a legenda megelevenedik…

3.
Holly Miller:
Álmomban már szerettelek


Tartalom:
Mernél szeretni, ha tudnád, hogy mi lesz a kapcsolat vége? 
Joel fél a jövőtől. Gyerekkora óta kísértik a szeretteit megjelenítő álmok: látomások arról, hogy mi fog történni, legyen az jó vagy rossz. 
Az álmok megelőzésének egyetlen módja, hogy a szeretett lénytől távol tartja magát. Megfogadta, hogy soha többé nem lesz szerelmes. 
Callie képtelen elengedni a múltat. Amióta a legjobb barátnője meghalt, elveszettnek érzi magát. Tudja, hogy sokkal ösztönösebben, sokkal felszabadultabban kellene élnie. Csak azt nem tudja, hogyan találjon vissza régi énjéhez, amely mert nagyot álmodni. 
Joelnek és Callie-nek egyaránt megvan rá az oka, hogy megtanuljanak a mában élni. És noha nem kifejezetten keresik egymást, találkozásuk pillanatától mindketten érzik, hogy hatalmas fordulat következett be az életükben. 
Aztán egy éjjel Joel Callie-vel álmodik, és az álomban megjelenik legnagyobb félelme. 
Ekkor mindketten döntéshelyzetbe kerülnek: együtt maradnak-e annak ellenére, hogy tudják, mi lesz a sorsuk? És ha egyikük napjai menthetetlenül végesek, létezik-e olyan élet a számára, mint ami járna is neki? 
Képesek befolyásolni az életük alakulását, vagy ami meg van írva számukra, azon nem lehet változtatni?

4.
Karina Halle:
Túl közel hozzád


Tartalom:
10 évvel később: 25 éves vagyok, egyedülálló anyaként elkövettem néhány hibát. Megküzdöttem a démonjaimmal, de most új életet kezdek. Minden az elképzeléseim szerint alakult, míg meg nem pillantottam Will McAlistert.
Elvált, és már nem csak apám barátját látom benne, már sokkal többet jelentett számomra. Árasztja magából a magabiztosságot és a sokat ígérő szexualitást. Magas, férfias, egy igazi gentleman, a tekintete erős és csábító. Teljesen odavagyok érte.
Esélyem sem lehet nála, hiszen ő az apám legjobb barátja, üzleti partnere és a főnököm. 
Igaz? 

5.
Kendall Ryan
Szeress és hazudj sorozat
(Sajnos csak ez az egy rész van meg.)


Tartalom:
Sophie Evanst sarokba szorították. A testvére élete a tét, ezért csupán egyetlen lehetősége van, hogy kiverekedje magát ebből a helyzetből: el kell árvereznie a szüzességét egy exkluzív erotikus klubban. Miután a legtöbbet ígérő Colton Drake hazaviszi magával, Sophie hamar megtanulja, hogy semmi sem az, aminek látszik, ha erről a csodálatosan zűrös pasasról van szó. Az együttlét olyan kihívásokat jelent Sophie számára, amilyenekre egyáltalán nem számított, és felébreszti benne a vágyat olyan dolgok iránt, amelyek korábban eszébe sem jutottak.

6.
Ella Maise:
Imádlak, Jason Thorne 


Tartalom:
Az első perctől kezdve odavagyok érte… 
Jason Thorn… a bátyám legjobb gyerekkori barátja. 
Ó, hogy milyen iszonyatosan szerelmes voltam ebbe a fiúba! Ugye milyen romantikus? Ahogy az ember lánya érzi az izgalmas bizsergést, amikor először átéli, amint szárnyra kapnak azok a híres pillangók – és csakis Jason miatt! Csakhogy egyszer véget ér a tündérmese, sárba tiporják az álmaidat, utána pedig biztos, ami biztos, darabokra törik a szívedet is. Ez a fiú pontosan ezt tette velem. 
Miután túljutottunk az álmok sárba tiprásán, ő lett az a srác, akit messze elkerültem. Amikor egy szörnyű tragédia történt a családjában és elköltöztek, én készen álltam arra, hogy mindörökre elfelejtsem. 
Mára igazi filmcsillag lett belőle. Olyan szupersztár, akiért a nők őrjöngő lelkesedéssel rajonganak. Olyan ez, mint egy valóra vált álom, ugye? Szerintem egyáltalán nem. 
Hogy ki vagyok én? Olive, egy újdonsült írónő. Vagyis hát ÉN írtam azt a könyvet, amit filmre visznek, mégpedig Jason főszereplésével! Ezenkívül az internet azzal van tele, hogy én vagyok az a szerencsés lány, akit a szupersztár Jason Thorn hamarosan feleségül vesz. 
Most megint azt gondolod, hogy a világ legmázlistább csaja vagyok? Hát nem. Szó sincs semmi ilyesmiről.

Akarlak, Adam Connor


Tartalom:
Teljesen őszintén kérdezem, te talán nem kukucskáltál volna át a kerítés fölött, hogy egy gyors pillantást vethess rá, remélhetőleg, amikor meztelen? Nem olvadtál volna el a boldogságtól, ahogy edzés közben bámulod, miközben az ötéves kisfia beszél hozzá? Említsem talán meg ezeken felül a hasizmát, a nadrágjában azt a hatalmas duzzanatot vagy a lenyűgöző izmos karját? Szóval azt mondod, hogy te nem leskelődnél utána? Hát persze… 
Nekem természetesen eszembe se jutott, hogy betörjek hozzá, vagy magánlaksértést kövessek el, igazából az járt az eszemben, hogy felajánlom neki, hogy a fejét a vállamra – vagy talán a cicimre – hajtva sírhassa ki magát (a válása miatt), ám ehelyett az a gazember egy apró kis félreértés után elintézte, hogy rács mögé kerüljek. Bizony, börtönbe! Arra számítottam, hogy a köszönetét az orgazmusok végtelen áradatával fejezi ki, nem pedig, hogy börtönbe kerülök miatta!
Ezt követően már nem azt terveztem, hogy meglovagoljam és boldoggá tegyem, hanem azt, hogyan fojtsam meg. Na, de mi van akkor, ha a testem nem csupán megremegett, amikor Adam olyan édes kis aljasságokat suttogott a fülembe? Ezért senki nem tehet szemrehányást nekem. Egyébként is, mikor csókolózott utoljára ez a pasi? Ki ne élvezne egy olyan csókot, ami miatt esetleg megáll a szíve? 
Csakhogy én akkor sem szerethettem volna bele, ha ő meg a fia volna a világ legcsodálatosabb ajándéka, amiben egy nő részesülhet. Persze egy szóval sem állítom, hogy ennyire szuper. Nem számít, hogy milyen ígéreteket suttog a fülembe, egy átok nem engedi, hogy boldogok legyünk. Bár én nem vagyok egy vártoronyba zárt királykisasszony, akit meg kell menteni – nagyon is képes vagyok arra, hogy egyedül is megmeneküljek –, de valahol a lelkem legmélyén továbbra is azt reméltem, hogy Adam Connor lesz a történetem hőse.

7.
Abby Jimenez:
Barátnak tartalak


Tartalom:
Őrülten vicces és szívmelengető történet egy keményfejű, pimasz nőről és egy szexi tűzoltóról, aki lángra gyújtja a szívét. 
Kristen Petersen nem szereti a drámát, az utolsó csepp véréig hajlandó küzdeni a barátaiért és nincs ideje olyan pasikra, akik nem értik meg őt. Ezenkívül van egy nagy titka: egy egészségügyi probléma miatt olyan beavatkozásra készül, ami után nem lehet majd gyereke. Érthető, hogy Kristen vegyes érzésekkel küzdve tervezgeti legjobb barátnője esküvőjét – főleg azok után, hogy megismeri a tanút, Josh Copelandet. 
A fickó humoros, szexi, sosem veszi magára Kristen gyilkosan gúnyos megjegyzéseit és nagyon jól tudja, hogy a legtöbb érzelmi viharra a mexikói kaja a tökéletes megoldás. Sőt még Kristen kutyája, Kaszkadőr is odavan érte. Az egyetlen bibi: Josh egy nap nagy családot szeretne majd. 
Kristen tisztában van vele, hogy a fickónak máshol kellene keresnie a boldogságot, de minél jobban és jobban egymásba gabalyodnak, annál nehezebben ereszti őt el. 
Abby Jimenez első regénye az egyik pillanatban megnevettet, a másikban pedig már a zsepidért kell nyúlni, a Barátnak tartalak ugyanis szellemesen, szókimondóan és fájdalmas érzéseket megmozgatva dolgozza fel a meddőség és a veszteség témáját.

8. 
Andy Weir:
A marsi


Tartalom:
Hat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg.
Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark teljesen egyedül a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, hogy életben van – de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt egy mentőakció a segítségére siethetne.
Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg „emberi tényező”.
De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit, és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a látszólag leküzdhetetlen akadályok sorozatával szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez?

9.
Cassandra Clare:
Végzett ereklyéi sorozat


Tartalom:
Gyilkosság ​tanúja lesz – a tizenöt éves Clary Fray aligha számít erre, amikor elindul aPandemonium nevű New York-i klubba. Az elkövetők: három, különös tetoválásokkal borított és bizarr fegyverekkel hadonászó tinédzser. 
A holttest aztán eltűnik a semmibe. Nehéz kihívni a rendőrséget, ha a gyilkosok mindenki más számára láthatatlanok, és semmi, még egy vércsepp sem bizonyítja, hogy egy fiú meghalt. De fiú volt-e az áldozat egyáltalán?
Így találkozik Clary először az Árnyvadászokkal, akik azért küzdenek, hogy megszabadítsák a földet a démonoktól. Közülük való az angyali külseje ellenére igazi bunkó módjára viselkedő Jace is. Clary egyetlen nappal később, akarata ellenére már bele is csöppen Jace világába: édesanyja eltűnik, őt magát pedig megtámadja egy démon. De miért érdekelne egy démont két olyan hétköznapi mondi, mint Clary és az édesanyja? És hogyan tett szert Clary egyszer csak a Látásra? 
Az Árnyvadászok tudni akarják…

10.
Dan Brown:
Robert Langdon sorozat és két önálló regény


Tartalom:
Robert Langdont, a Harvard világhírű szimbólumkutatóját egy svájci tudományos intézetbe hívják, hogy segítsen megfejteni egy rejtélyes jelet, amelyet egy meggyilkolt fizikus mellkasába égettek. Langdon elképesztő felfedezésre jut: egy több száz éves földalatti szervezet – az Illuminátusok – bosszúhadjáratra készül a katolikus egyház ellen.
Langdon mindenáron meg akarja menteni a Vatikánt a hatalmas erejű időzített bombától; a gyönyörű és titokzatos tudóssal, Vittoria Vetrával szövetségben Rómába megy. Hétpecsétes titkokon, veszélyes katakombákon, elhagyatott székesegyházakon és a földkerekség legrejtettebb barlangján át, őrült hajszát indítanak együtt a rég elfeledett Illuminátusok búvóhelye után.

A megtévesztés foka

Tartalom:
Amikor a NASA egy bámulatosan ritka tárgyra lel az Északi-sark jégtakarója alatt, a hibát hibára halmozó űrkutatási ügynökség végre diadalról adhat hírt, amelynek messzemenő következményei lesznek a NASA jövőjét és a közelgő amerikai elnökválasztás kimenetelét illetően. A lelet valódiságát ellenőrizendő, a Fehér Ház Rachel Sexton hírszerzési elemzőt hívja segítségül. Rachel szakértők – köztük a karizmatikus tudós, Michael Tolland – társaságában a Sarkvidékre utazik, és valami hihetetlenre bukkan: egy tudományos csalás bizonyítékaira, egy merész bűvészmutatványra, amely, ha kiderül, az egész világot megoszthatja. Ám mielőtt figyelmeztethetnék az elnököt, Rachelt és Michaelt orvgyilkosok veszedelmes csapata támadja meg. Sivár és életveszélyes vidéken kell menekülniük, és egyetlen reményük a túlélésre, ha kiderítik, ki áll a mesteri terv mögött. A megoldás mind közül a legdöbbenetesebb hazugság.
Digitális erőd
Tartalom:
Amikor az NSA verhetetlen kódfejtő gépe találkozik egy rejtélyes algoritmussal, amelyet nem tud feltörni, az ügynökség riasztja vezető kriptográfusát, S. Fletchert. A ragyogó eszű és gyönyörű matematikusnő olyan felfedezésre jut, ami pánikot kelt a hatalom köreiben. Az NSA-t túszul ejtették… de nem fegyverekkel vagy bombákkal, hanem egy zseniálisan összetett kóddal, amely a parancs kiadásakor megbénítja az USA hírszerzését. S. Fletcher harcba indul a titkolózás és a hazugság áradatával szemben, hogy megmentse az ügynökséget, amelyben hisz. Miután mindenfelől árulás veszi körül, már nemcsak a hazájáért küzd, hanem a puszta életéért, majd végül annak a férfinak az életéért is, akit szeret…

A könyveket minden könyvesboltban megtalálhatóak:
Bookline
Libri
Líra 
Alexandra