A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Magyar Szerzők könyvei. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Magyar Szerzők könyvei. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. szeptember 14., hétfő

Interjú Melinda Bald írónővel - ("Számomra nem az első szavak leírása volt különleges, inkább az a pillanat, mikor először olvasták, amit alkottam és sikere volt. Azt az érzést sosem fogom elfelejteni")

Köszönöm Melinda Bald írónőnek, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. A közeljövőben megjelenik élete első regénye, és úgy gondoltam, hogy szívesen bemutatnám a magazin olvasóinak Melinda Bald írónőt és a könyvét, Találj rá (mÁMOR tánc 1.) címmel. Ami, megjelenik majd a Book Dreams Kiadó gondozásában. A borítót pedig Halasi Miklós készítette, ami szerintem gyönyörű lett.




Kérlek, mesélj kicsit magadról!  Honnan jött az ötlet, hogy könyvet írj?

Teljesen hétköznapi életet élek. Van egy férjem és két csodás kislányom. Pénzügyi-számviteli ügyintézőként dolgozom egy cégnél.
Már egészen fiatal koromban írtam történeteket, legfőképp a saját szórakoztatásomra, unaloműzésként, hasonló témában, mint amiben most alkotok. Aztán hosszú éveken keresztül nem foglalkoztam vele. Ettől függetlenül folyamatosan kavarogtak a fejemben a gondolatok. De valahogy mindig más dolgok kerültek előtérbe. A kimaradt éveket úgy fogom fel, hogy a tapasztalatszerzés időszaka volt, mint egy kicsit hosszúra nyúlt tanulmányút. Aztán másfél évvel ezelőtt úgy éreztem muszáj ismét tollat ragadnom. Azóta folyamatosan írok.

Családod, barátaid miként fogadták, vagy mit szóltak hozzá, hogy könyvet írtál?

A férjemen kívül senki sem tudta, mivel foglalkozom szabadidőmben. Legtöbbjüknek akkor meséltem el, mikor már elindult a könyvkiadás folyamata. De sokan még a mai napig nem tudnak róla, hogy az írás az egyik nagy szenvedélyem. Nem azért van így, mert titok lenne. Csak a környezetemben élőknek nem olyan fontos az olvasás és a könyvek szeretete, mint nekem, így nem láttam értelmét beszélni róla. Néha azért jó lenne megosztani az ötleteimet a hozzám közel állókkal, de attól függetlenül, hogy büszkék rám, nekik nem annyira érdekes. Így sokszor elég magányosnak érzem magam ebben az izgalmas időszakban.

Milyen érzés volt az első betűket lenyomni, vagy leírni akkor, amikor elkezdted a regényed, vagy történeted írását? Mennyire volt nehéz a történetet megírni, illetve, mennyire kellett igénybe venni a kutatást?

Számomra nem az első szavak leírása volt különleges, inkább az a pillanat, mikor először olvasták, amit alkottam és sikere volt. Azt az érzést sosem fogom elfelejteni
Mennyire volt nehéz megírni? Azt kell mondanom, hogy egyáltalán nem volt nehéz. Minden egyes percét élveztem. A sok pozitív visszajelzés, amiket kaptam közben, óriási energiát adtak a folytatáshoz. Talán azért is volt könnyebb, mert nagyon sok részt a valós élet ihletett, így nem igazán volt szükség kutatómunkára sem.



Hogyan születik meg egy történeted? Mi jelent számodra ihletet, vagy inspirációt? Milyen a jó ötlet?

Bármiből tudok ihletet meríteni. Egy megélt pillanatból, egy elolvasott könyvből, egy megnézett filmből, egy beszélgetősből, egy egyszerű viccelődésből. Ilyenkor megjelenik a fejemben egy jelent, amin aztán képes vagyok napokig kattogni. Van, hogy az egész dolog megáll ezen a ponton és végül nem lesz belőle semmi. De van mikor egy ötletet nyomban egy másik követ, aztán még egy és mire észbe kapok, már körvonalazódik egy újabb könyv alaptörténete.

 Általában egy történet mennyi ideig íródik? Szerinted, mi kell ahhoz, hogy jó legyen?

Ez a könyvem nagyon hamar készült el. Alig egy hónap alatt. És a második rész megírásával is lassan a végéhez közeledek. Ha elkap az ihlet képes vagyok óráig írni megállás nélkül, akár éjszakába menően.
Mi kell ahhoz, hogy jó legyen? Ez egy elég nehéz kérdés. Szerintem a jó könyv az, ami magába szippant. Amin érződik, hogy szívvel-lélekkel készült.

Kik láthatják először a kéziratot? Kik olvassák elsőként, illetve kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg alakulásába?

Van néhány tüneményes hölgy, akik rám áldozzák a szabadidejüket és a véleményeikkel, meglátásaikkal nagyon sokat segítnek nekem. Aztán meg kell említenem még azt a különleges embert is, aki az olvasottsági szüzességemet vette el. Az ő véleményét a pikánsabb részeknél szoktam kikérni. És persze ott van a szerkesztőm is.


Úgy látom ez a könyv romantikus történet, mesélnél kicsit róla? Honnan jött az ötlet, hogy sorozatot írj? Miről szól tulajdonképpen?

Igen, egy romantikus történet sok-sok forró pillanattal. Vagyis inkább sok-sok forró pillanat romantikával.
A történet megszületése eléggé különleges volt. Néhány hónappal ezelőtt, még kósza gondolat sem volt ennek a könyvnek a megírása, mert éppen egy másikon dolgoztam. Aztán jött Mike Menders egyik könyve és egy pillanat alatt felülírta a terveimet. Rengeteg ötlet kavargott a fejemben az elolvasása után és megszületett néhány oldal, ami inkább csak egyszerű szórakozás volt. De a történet és a szereplők csak nem hagytak nyugodni és végül körvonalazódni kezdett egy könyv, amit úgy éreztem muszáj megírnom. Nem sorozatnak terveztem, de bármennyire is igyekeztem, valahogy mindig abba az irányba kanyarodott a történet. Végül megadtam magam a sztorinak és a szereplőknek.
Nagyon nehéz úgy beszélnem a könyvemről, hogy az ne legyen spoileres.
Egy könnyed erotikus-romantikus kisregény. De igyekeztem egy kis színt vinni bele, hogy ne csak egy klisékkel teli, kiszámítható történet legyen, hanem egy élvezetes olvasmány, ami tud meglepetéseket is okozni.
A történet főszereplője Liz, akit megcsal a barátja és ez eléggé megviseli. De pont a legjobbkor érkezik egy tengerparti nyereményút és egy személyre szóló idegenvezető Damien, hogy visszataláljon önmagához. A pimasz férfivel beleveti magát az éjszakába, ami sok mámoros pillanattal ajándékozza meg és talán még ettől is többel. De többet nem mesélek róla, mert az már tényleg spoiler lenne.


Van kedvenc karaktered? Nehéz volt megírni őket?

Mindkét főszereplő a kedvencem, más-más okból.
Damien egy imádnivalóan beképzelt pasi, aki a szívem csücske lett. De az igazi kedvenc azt hiszem mégis Liz. Talán mert nagyon sok van benne belőlem.
Nem volt egyszerű megírni őket, ahogy a többi szereplőt sem. Leginkább azért, mert én már tudom azt, amit az olvasó még csak nem is sejt. Folyamatosan figyelnem kellett rá, hogy nehogy idő előtt mutatkozzanak meg azok a tulajdonságok és viselkedések, amik az újabb és újabb bonyodalmakat fogják okozni.

A történeteidben mennyire keveredik a fantázia és a valóság?

Az ötleteimet a legtöbbször a való életből merítem, így a valóságon alapulnak. Bár ebben a sorozatban, azért egy csipetnyi fantasy is vegyül, de tényleg csak egy leheletnyi.

Mit gondolsz, úgy 5-10 év múlva, is írni fogsz? Vagy már lesz legalább 10 megjelent könyved?

Most úgy érzem, hogy igen. Amíg örömömet lelem benne, biztosan nem fogom abbahagyni az írást. És mivel már most legalább három-négy könyvre való ötletem van a trilógián kívül, a tíz megjelent könyv is esélyes lehet. De ki tudja, mit rejteget még a jövő.

Milyen érzés tudni, hogy hamarosan megjelenik életed első könyve? Izgulsz emiatt?

Nehéz elmagyarázni milyen érzés tudni, hogy hamarosan megjelenik egy könyv, amit én alkottam. Sokszor még mindig felfoghatatlan a számomra. Iszonyatosan izgulok és nagyon-nagyon várom már, hogy az olvasókhoz is eljusson. Kicsit olyan, mintha a harmadik gyermekem lenne.

Melinda Bald, ez írói álnév lenne? Ha nem, esetleg gondolkodtál azon, hogy más néven add ki?

Igen, ez írói álnév. Bár nem a legkreatívabb, mert csupán a nevem angol fordítása.

Milyen volt Halasi Miklóssal együtt dolgozni? Csodálatos borítója lett a könyvednek. Mindig is így képzelted el?

Imádtam Mikivel dolgozni. Hihetetlenül tehetséges és kedves embert ismerhettem meg a személyében.
Remélem még nagyon sok csodás borítót fog készíteni nekem. Mert ezért egyszerűen odáig vagyok és sokkal gyönyörűbb lett, mint amit valaha is képzeltem. Úgyhogy még egyszer köszönöm neki, hogy megvalósította az álmomat.

Később milyen történetet fogsz írni, maradni fogsz ennél a zsánernél, vagy kipróbálsz mást?


Úgy gondolom, főképp ebben a zsánerben fogok tevékenykedni, mert ebben érzem magam igazán önmagam. Azért kipróbálnám magam valami másban is. Szívesen írnék, mondjuk erotikus-thrillert, de talán még egy keményebb horrorral is megpróbálkoznék. Nemrég volt egy beszélgetésem, ami kapcsán elgondolkoztam egy LMBTQ könyv megírásán is, aminek a középpontjában nő-nő kapcsolat lenne. De ezek még nagyon távoliak. Előtte van még néhány ötletem és tervem, amiket szeretnék megvalósítani.

A könyvről bővebb infót itt találhatjátok.

2020. augusztus 21., péntek

Beleolvasó: Petróczki Kitti: Lujzi élete - ("Február 10-én Áron elhívott vacsorázni. Kivételesen nem a zenekarral voltunk, hanem egy másik baráti társasággal.")

Eljött hát az utolsó részlet a Petróczki Kitti: Lujzi élete c. kötetéből. Bízom benne, hogy elnyerte mindenkinek a tetszését és megvette a könyvet. Engem biztosan, és el is olvasom, vagyis olvasom is a könyvet. A kötet a Book Dreams Kiadó gondozásában jelent meg, és ott lehet megvásárolni.

Petróczki Kitti:
Lujzi élete



Tartalom: 
Vedd a saját kezedbe végre az irányítást és tegyél magadért! 

Hidd el van hova tovább! 
Meglátod! A történet, Lujzi élete, téged is magával fog ragadni, és ki fog rángatni a szürke hétköznapokból. 
Itt az ideje, hogy belefogj ma, a saját jövőd építésébe! 
„ A régi szép idők most vannak ” 
Én meg vagyok győződve róla, hogy ez a könyv, megadja neked azt az apró lökést az életedben, amely elindíthat a saját jövőd felé!



ENGEDÉLLYEL





A könyvet itt tudjátok beszerezni:

2020. július 30., csütörtök

Kopácsi Krisztina: Sötét múlt - ("Megkérdezhetem Kopácsi Krisztina, eddig hol volt? Hol tartotta ezt a történetet? Mennyi titok, csavar van ebben a történetben. Mire az egyik titok kiderül, jön egy újabb..")

~~~ Recenzió ~~~

Kopácsi Krisztina írónőnek szeretném megköszönni, hogy elolvashattam megjelent könyvét Sötét múlt címmel, mely NewLine Kiadó gondozásában jelent meg. Számomra megtisztelő, hogy egy író felkér, hogy olvassam el a könyvét és pláne, hogy írjak is róla véleményt. Ez a könyv minden meg van, hogy sikeressé váljon. Legalábbis engem nagyon meggyőzött, hogy figyelemmel kísérjem továbbra is.


Kopácsi Krisztina:
Sötét múlt


Tartalom:
Egy vagyonos és jóképű férfi. Egy szegény, de csodaszép lány. Az esély, hogy valaha is találkozzanak, egy az ezerhez. A sors mégis úgy dönt, hogy egy véletlen baleset eredményeképp keresztezzék az útjaik egymást. Alex és Stephanie között lassan lángra lobban a szerelem, ám kapcsolatukat egyre durvább fenyegetések árnyékolják be. Végül Stephanie cserbenhagyásos gázolás áldozata lesz, amit csodával határos módon túlél. Minden nyom egy ember felé mutat, és a zaklatót letartóztatják. De vajon tényleg a bűnös került rács mögé? Amikor elrabolják Stephanie-t, robban a bomba, a múlt újra életre kel. Túléli-e a kapcsolatuk a napvilágra bukkanó titkokat? Vajon képes lesz-e Stephanie megbirkózni a szörnyű igazsággal és a feltáruló családi tragédiával?

Véleményem
5/5

Megkérdezhetem Kopácsi Krisztina, eddig hol volt? Hol tartotta ezt a történetet? Mennyi titok, csavar van ebben a történetben. Mire az egyik titok kiderül, jön egy újabb..
Stephanie -t imádtam, mintha magamat látnám, mondjuk biciklivel nem ütöttem még el senkit. Hehe..
Vicces, romantikus, izgalmas volt, meg volt benne minden. Nagyon lekötött, megfogott engem. Alig pár óra alatt olvastam ki ezt a könyvet. Waoo! Fantasztikus.
Kedvenc páros minden bizonnyal Greg és Lizzy. Ugye, lesz külön történetük? Imádnám vitájukat olvasni, szóval, kérem az ö történetüket. De rögvest.

Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen történetben, ennyi titok belefér, és mégis. Lassan bontakozott ki az egész és alig hittem el, amit olvastam. Szinte majdnem mindenkinek volt titka, mind köthető volt Stephanie-hoz. Ki gondolta, hogy egy veszélyes, velejéig gonosz ember ennyi embert képes tönkre tenni. Nem gondol senkire és semmire.
Viszont picit hiányoltam elején Alex gondolatait, hogy mit gondolt Steph-ről, a helyzetről, mit érezz stb. Csak vége felé kezdett kicsit több lenni, ebből lehetett volna több is.  Szívesen olvastam volna, hogy mit gondol Alex.

Fordulatos volt a történet, mert nagyon sok minden történt Alex-el és Stephanie-val. Mindkettőjük életében titok lappang. Míg Alex tudja, addig Steph nem. Nem nagyon akarok spoilerezni, de azt mondhatom, megéri elolvasni a könyvet.

Mindenesetre így is tökéletes volt. Sajnáltam, ami Nancy-vel történt. Amikor azt a részt olvastam, annyira döbbenetes volt, élethűen lett megírva, hogy éreztem mindent, amit ő átélt.
Most már megértettem, miért nem lehetetett családja. Csodálom Stephanie-t, hogy megbocsátott.


Ami biztos, hogy engem teljesen lekötött, lefoglalt. Gyorsan kiolvastam, élveztem minden percét. Tetszett, csipkelődős párbeszédek, vicces beszólások. Számomra ezzel a kötettel az írónő megvett magának. Tuti ezek után többi köteteit is el fogom olvasni. Szívből ajánlom nektek is, ezt a kötetet. Lélegzetelállító, fordulatos történet és végén is tartogat jókora csavart is az írónő. 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:
Jelenleg E-könyvként lehet beszerezni, hamarosan lesz nyomtatottan megvenni, itt a link hozzá.

2020. június 30., kedd

Szereted az e-könyveket? Akkor ajánlok neked!

Amikor elkezdtem a könyvekről írni ezen a blogon, akkor még számomra nem volt nagy dolog, hogy e-könyvet olvassak. Alig párat vettem és akkor fanyalogtam. Mert akkor is, és most is jobban szerettem a nyomtatott könyveket, főleg, ha dedikáltan is kérhetem. Hiszen az értékes számomra, amikor egy író, szerző dedikál számomra egy példányt. Függetlenül attól, hogy vettem vagy recenzióként jutottam hozzá. Ezért gondoltam arra, hogy lesz egy külön rovat, amit azokból a könyvekből válogatok, amiket elolvastam e-könyvként illetve nyomtatottan, de kapható e-könyvként is. Ma már elképzelni sem lehet, hogy valaki ne ismerné meg az e-könyveket Manapság könnyű hozzájutni az e-könyvekhez. Ott van pl illegális letöltő oldalak. De! Arra kérlek titeket, hogy ne onnan szerezzétek be a könyveket. Hanem hivatalos csatornákon, boltokban, webshopokban, ezzel is támogatva a hazai írókat.
Szóval, pár e-könyvet fogok nektek ajánlani. Elsőként Marilyn Miller és Ella Steel könyveiről ejtek szót. Egyrészt, mert ők ketten zseniális írónőknek tartom. Szeretem a könyveiket elolvasni, és nem győzöm másoknak ajánlani, másodszor pedig számomra hihetetlen és megtisztelő, hogy dedikáltan kaphattam tőlük könyveket. Hálás szívvel köszönöm és igyekszem meghálálni azt a bizalmat, amit kaptam. Az e-könyvekhez a címre kantitva tudjátok elérni






Marilyn Miller könyvei.




Tartalom:
Alexander Salvatore maga a megtestesült romlás, akit hajt a bosszúvágy és a hatalom iránti éhség. Mindenek felett áll, dönt élet és halál között, ő irányítja a félteke legnagyobb maffiahálózatát. Sötét és kegyetlen világba született, ahol nem engedheti meg magának a gyengeséget. Mert Ő nem más, mint a VEZÉR. Megismerkedik egy titokzatos vörös hajú nővel, és minden megváltozik… 

A találkozás vajon véletlenszerű? 
Serena Wayans súlyos terhet cipel és csak egy célja van. A VEZÉR bizalmába férkőzni. Elcsábítani. Serena vajon tényleg az, akinek mondja magát? Mi történik, ha a feléled a vágy, és a titkokra fény derül? Létezhet-e szerelem abban a világban, ahol brutalitás és hazugság uralkodik?

„A részemmé vált. Pontosan úgy, ahogy a sötétség a világosság része. A kettő együtt nem létezik, ahogy én sem létezem nélküle."

 

(Hozzád 1.)


Tartalom:
Keyla táncos lány egy klubban. 

Egy olyan világban él, ami szigorú szabályok szerint működik, ahol a döntéseket nem ő hozza, és ahol pénzért bármi megvehető. Mikor a remény elveszni látszik, hogy egyszer szabad lehet, belép az életébe egy férfi, és minden megváltozik.

Daniel gazdag és nagyhatalmú ember, amit gátlástalanul ki is használ. 
Azonnal felfigyel Keylára, vonzza a lány bujasága és elérhetetlensége. 
Szabadságot ajánl neki, de a szabadságnak ára van! 
Szenvedélyes, és korántsem hétköznapi kapcsolat alakul ki köztük, ami kezdetben szükségen és testiségen alapul.

De lehet-e ez egy napon több? 
Több, mint egy üzleten alapuló kapcsolat…

„Egy elfojtott vonzalommal kezdődött minden. 
Majd egyszer csak azt vettem észre, 
hogy ő uralta a vágyaim és az álmaim.”

(Hozzád 2.)


Tartalom:
Egyszerű üzletnek indult az egész.

Egy viszonynak, ami nem szól másról, csak testiségről. Azonban Keyla és Daniel kapcsolata kezd megváltozni, a vágyat egyre inkább felülírja a szükség. A szükség, egymás iránt. Keyla érzései mélyebbé válnak, és már nem a szabadság a legfontosabb számára. Daniel lassan kezd megnyílni, mert nem tud lemondani Keyláról. Lassan kibontakozó kapcsolatukat azonban próbára teszik a felszínre kerülő titkok. Elszabadulnak a múlt démonai, amik elől már nem menekülhetnek. Biztonságosnak hitt életük összeomlik, és eljön a nap, amikor végleg szembe kell nézniük a múltjukkal.

Vajon hogy ér véget a történet? Kiszabadulhat-e Keyla abból a sötét világból, aminek a rabja volt? Fel lehet építeni egy életet szenvedésre és társadalmi különbségekre?

„Azt hittem, hogy én mentettem meg őt, de valójában ő mentett meg engem!"



Tartalom:
Az ​életem megváltozott azon a napon, amikor hamuvá égett minden, amit úgy szerettem. A napok keserűek és fájdalmasak lettek, nem hittem, hogy létezik számomra is boldogság. Tévedtem. A sors az utamba sodorta Eric Taylort, akibe menthetetlenül beleszerettem. Nem volt bennünk semmi közös, én mégis őt akartam. Az igaz szerelem, amiben vakon hittem egy napon mégis eltiport, és az elképzelt jövőm darabokra hullott…

Elfutottam, felejteni akartam és új életet kezdeni, de nem gondoltam volna, hogy újra szerelembe esek. Ian maga volt a tökéletesség. Engem szeretett. A sebeimmel és a titkaimmal együtt.

Hogy lehet-e két embert egyszerre szeretni? Igen. Mert nincs két egyforma szerelem. 
Egy napon mégis döntenem kellett. 
Egy biztos, a boldogságért mindig nagy árat kell fizetni, és én megfizettem…

„Az igaz szerelem kapocs, mely egy életre összeköt két szívet, akkor is, ha az élet rögös útján elveszítik egymást. Mert a szerelem halhatatlan, lángja örökké ég abban a szívben, mely igazán tud szeretni!”



Tartalom
Egyszerű nyaralásnak indul az egész, ami rémálommá válik. 

Egy barátnő. Egy ház. Ahol semmi sem az, aminek látszik. 
Egy titkos buli, ahol Aisha elveszíti a legfontosabbat. 
A szabadságát. 
Az élete már nem az övé, más rendelkezik vele. 
Olyan életet kell élnie, amit nem ő választott, hanem amibe belekényszerítették. 
Minden napja szenvedés, amiből egy kiút látszik. 
Ám a pokolból nem ilyen egyszerű a menekülés. 
Egy majdnem tragikus találkozás mindent megváltoztat, szabadságának kulcsa Roman Raine kezébe kerül. Egy olyan férfi kezébe, akihez még vonzódni is veszélyes. 
Azonban az ellentétek ellenére feltámad a vágy, a határok, amik elválasztják őket, 
egy napon elmosódnak, hogy átadhassák magukat a gyönyörnek. 
A rabság gyönyörének.

„ Semmi mást nem akarok ebben a pillanatban, csak a karjaiban darabokra hullni, hogy a végén csak azokat a darabkákat szedhessem össze, amik fontosak. Azokat, amikben ő már benne él.”


Ella Steel könyvei




Tartalom:
 Evan Keller egy feltörekvő rockbanda tagja, akinek meghiúsulni látszanak az álmai. 
A teher, ami a vállát nyomja már túl sok neki. Segítséget kell kérnie, de ezt nem teheti meg nyíltan, mert az csak tovább rontana a helyzeten. Vajon megtalálja a megfelelő embert? 
Haley Benett egy elszánt, makacs, fiatal nő, aki bizonyítani akarja leendő hivatása iránti elkötelezettségét. 
Egy hétköznapi történet, egy nem hétköznapi szerelemről. Egy kapcsolat, ami már az első személyes találkozó előtt elmélyül. 
Két szív és egy nagy szerelem. 
Vajon az egymás iránt érzett szerelmük elég erős ahhoz, hogy legyőzze az élet által eléjük sodort akadályokat? Megismerhetjük félelmeiket, küzdelmüket, kitartásukat és egymásba vetett bizalmukat. 
Ebben a történetben bármi megtörténhet, hisz a sorsunkról mi magunk döntünk.



Tartalom:
Ethan Sharp egy öntelt, törtető focista, aki semmi mást nem akar, mint bekerülni egy európai futball csapatba. Bárkin és bármin képes átgázolni, hogy elérje álmait, ám élete nem várt fordulatot vesz. Rosie Keller egy átlagos tinilány, akinek különös hobbija van, a futball. Emellett szenvedélye a gyógymasszázs. Bizonyíthatja elhivatottságát, amikor a család kapcsolatai segítségével elkerül egy közeli csapathoz, mint masszőr. 
Kettőjük találkozása számos fordulatot hordoz magában. Vajon képesek lesznek felülkerekedni saját önző vágyaikon a szerelemért? 
Ethan előtt újra megnyílik az út, de a sors ezáltal még súlyosabb akadályt gördít elé. 
Feladja álmait a szerelemért, vagy mindent figyelmen kívül hagyva a vesztébe rohan?



Tartalom.:
Jesse Keller, egy öntelt, nagyképű férfi. Úgy érzi ő a Férfi szó tökéletes megtestesítője. Kamionjával járva a világot mindenkinél többre tartja magát. Nagyobb, erősebb, tekintélyt parancsolóbb, akár a kamion egy személyautónál. Magányosan tölti mindennapjait nem keresve senki társaságát. A nőket felszedi, használja, majd eldobja. Egy nap azonban Jesse rátalál egy eszméletlen nőre, és megmenti őt. 
Mi történik, ha a nő magához tér? Egy nő, akinek nincsenek emlékei. Egy nő, akinek nincs hová mennie. 
A nő, aki nem bírja elviselni a férfi önteltségét… A vonzalom, ami egymáshoz láncolja őket. Mi történik, ha a nőnek visszatérnek az emlékei? Elbírnak a múlt súlyával? Jesse hajlandó feláldozni nyugodt életét egy nőért, vagy a könnyebb utat választja? 
Mert sosem tudhatod, melyik nap tartogat számodra sorsfordító eseményeket.

(Hajsza 1.)



Tartalom:
Mira Wright egy fiatal nyomozó, aki a múltban elszenvedett fájdalmait, a munkájában szerzett sikereivel szeretné felülírni. Társai körében elismert és határozott nő, de ez mind csak a felszín. 
Az egyik nyomozás során a sors összehozza egy titokzatos férfival, akivel együtt tölt egy szenvedélyes éjszakát. 
Jay Davis az elkövetett hibáit nem tudja maga mögött hagyni, hiába az eltelt évek… a bűntudat nem engedi. 
Mira az évekig gyakorolt önkontroll ellenére sem képes parancsolni magának. Úgy érzi meg kell ismernie a férfit és meg kell fejtenie a férfi testét beborító tetoválások jelentését. 
Boldogságra lelhetnek ennyi titokkal a hátuk mögött? 
Mindent megpróbálnak, hogy ez sikerüljön, kivéve az őszinteséget. 
Aztán egy nap el kezd felszínre törni a múlt…

(Hajsza 2.)



Tartalom:
Jay Davis évekig küzdött, hogy maga mögött hagyja sötét, fájdalommal teli múltját és új életet kezdjen. Mirában megtalálta azt a személyt, aki mellett önmaga lehet. Ő jelenti számára az utolsó reményt a boldogságra. Mira mindent megtesz, hogy segítsen neki, de tudja, hogy ennyi titokkal a hátuk mögött sosem élhetik meg azt a boldogságot, amire mind a ketten vágynak. 
Jay félti a gyenge lábakon álló kapcsolatukat. Fél, hogy a múltja a jelenüket is tönkreteheti, meghiúsítva ezzel a jövőbeli terveiket. 
Képes lesz, hogy még időben felfedje a múltban történteket vagy a félelme bizonyul erősebbnek? Elkésik a vallomással? 
Mi történik, ha a múlt testet öltve lecsap a szeretett nőre? Jay meg tudja menteni vagy az életére örök sötétség borul?
 

2019. június 28., péntek

Ella Steel: Féktelen hajsza

Szeretném megköszönni Ella Steel szerzőnek, hogy nyár egyik legjobb könyvét olvashattam el. A könyv Féktelen hajsza címmel Gyémántfelhő Kiadó gondozásában jelent meg 2019-ben. Egy igazi hamísítatlan romantikus könyvet kaptam. Ella továbbra is fokozza az izgalmakat egy új fajta történettel. Már alig várom a következő könyvet, hogy kezemben tarthassam.


Ella Steel:
Féktelen hajsza



Tartalom:

Mira Wright egy fiatal nyomozó, aki a múltban elszenvedett fájdalmait, a munkájában szerzett sikereivel szeretné felülírni. 
Társai körében elismert és határozott nő, de ez mind csak a felszín. 
Az egyik nyomozás során a sors összehozza egy titokzatos férfival, akivel együtt tölt egy szenvedélyes éjszakát. 
Jay Davis az elkövetett hibáit nem tudja maga mögött hagyni, hiába az eltelt évek… a bűntudat nem engedi. 
Mira az évekig gyakorolt önkontroll ellenére sem képes parancsolni magának. Úgy érzi meg kell ismernie a férfit és meg kell fejtenie a férfi testét beborító tetoválások jelentését. 
Boldogságra lelhetnek ennyi titokkal a hátuk mögött? 
Mindent megpróbálnak, hogy ez sikerüljön, kivéve az őszinteséget. 
Aztán egy nap el kezd felszínre törni a múlt…

Véleményem:
5/5

Hol is kezdjem?
Nos, Ella köszönöm, hogy elolvashattam. Remek művet adtál ki kezed alól, igazán alig tudtam letenni a könyvet. Nagyon tetszett és imádtam olvasni minden sorát. Tudni illik Ellától, már olvastam több könyvet és ezt a könyvet, pedig különösen szerettem olvasni.

Új történet, új karakterek és még több titok mindkét félről. Kedvencem Evelyn… Olyan mókás volt olvasni, de kedvelem Mirát is. Jay , nos … Mindenki tisztában van azzal, hogy könyves pasik / karakterek nem létezik… Csak álmunkban. Ella tökéletesen ábrázolja milyen pasira is vágyunk ,mi női olvasók.  

Egyre izgalmasabb, fordulatosabb történeket kapok, letehetetlen könyv.  Nagyon nem unatkoztam az egyszer biztos.

Hiszen ez a történet nem csak arról szól, hogy két főhősünk egymásban bolondult, hanem arról is amikor, épp egy nyomozás kellős közepén vannak. Sajnos a nyomozása során Mirának nemcsak azzal kellett szembenéznie, hogy elveszítette legjobb barátját és egyben társát, de azzal is, ami a kapitányságon történt. S ez a történet egyáltalán nincs lezárva.

Vége felé Jay megosztja Mirával egyik legnagyobb titkát miszerint ő apuka, egy aranyos kislány apukája. Ezeket jelenetek imádtam. Lehetne még több, remélem lesz is a következő könyvben. Sajnos Jay-nek nem ez az egy titka van még az életében, s pont a titkai miatt mennek szét. De bízom benne, hogy felülkerekedik és elmondja végre.

Imádom Lilly-t, igazi kis cserfes, szókimondó kislány.
Szeretem az olyan történeteket, ahol gyerekek is vannak benne. Mert ők aztán kimondanak olyat is, amit nem kellene.

Minden egyes könyve után egyre jobb, és jobb történetek kerülnek ki keze alól. Már nagyon vártam, hogy elolvashassam, hiszen szerző csoportjában már olvastam a részleteket. S szerencsésnek mondhatom, hogy már Könyvfesztiválon kézbe vehettem és ráadásul dedikálta részemre, személyesen. Nagy élmény volt elolvasni.

Őszintén megmondom rövidre, fogom a véleményem, mert nem merek többet írni, nehogy elkotyogjam fontos részletet a könyvből. Nagyon nem akarok spoilerezni…

Ella, ahogy azelőtt is mondtam, most azt mondom, ne hagyd abba az írást. Jó, vagy amit csinálsz. Mi sem bizonyítja, hogy negyedik könyved tartom a kezemben. S gyönyörködöm a borítón.


Viszont kicsit morcos vagyok, mert eléggé erős függővéget hagytál. Most mi lesz ezután? Kibékülnek? Jay, végre be adja derekát és elmond minden titkot Mirának? Már nagyon várom a következő könyved. 

Nektek pedig nagyon ajánlom, hogy vegyétek meg. Érdemes elolvasni, nem mindennapi történetet. Ajánlom minden kedves olvasónak , aki szereti a krimit,akciót és romantikát.


A könyvet itt tudjátok beszerezni:

2019. június 26., szerda

Szaszkó Gabriella: Vigyázz rám

~~~ Recenzió ~~~

Szeretném megköszönni Szaszkó Gabriella szerzőnek és Maxim Könyvkiadónak, hogy elolvashattam Pennington testvérekről az utolsó kötetét is Vigyázz rám c. könyvét. Méltó befejezés a történetnek, egyszerre vagyok szomorú és boldog. Nagy érzelmi hatást váltott ki számomra ez a könyv. Nem mindennapi történet két fivérről és egy nőről, aki mindkettőjükben szerelmes volt. Bátran kijelenthetem zseniális műnek tartom a három történet és szívből tudom ajánlani nektek.


(Pennington - testvérek sorozat)



Szaszkó Gabriella:
Vigyázz rám
(Pennington- testvérek 3.)



Tartalom:

Chris ​Pennington pszichiátere segítségével, egy évvel a halála után osztja meg terápiájának felvételeit testérével, Daviddel, akinek élete ezek nélkül is szétcsúszóban van. Napjait főleg drogokkal és nőkkel tengeti New Yorkban, amíg aztán váratlan események vissza nem űzik gyerekkori otthonába. Davidnek újra a súlyosan bántalmazó, alkoholista édesanyjával kell élnie, aki egy baleset kapcsán az ágyához lett láncolva. Ráadásul rá kell ébrednie, hogy korántsem ismeri teljesen a múltat: a felvételek olyan borzalmak felé nyitnak kaput, amelyekről eddig fogalma sem volt. Elhatározza, hogy újra elmélyül a fájdalomban, de ez az események olyan láncolatát indítja el, amelyek ellen drogok nélkül képtelen felvenni a harcot. David életébe hamarosan beköszönt a paranoia, miközben Amy újra felkeresi, és felforgatja az életét. 
Vajon David győztesen kerül ki a múlt árnyai ellen folytatott küzdelemből? Mi rejtőzhet még a felszín alatt, amire sem David, sem Amy nincs felkészülve? Létezik még olyan kérdés, amire csak Chris tudhatja a választ?


Véleményem
5/5

Végül csak elérkeztem a befejező kötethez. Az utolsó kötetnél még nehezebb volt beszélni róla. Egyre több titok derül ki és sokkal fájdalmasabb részek, következtek. Amy és David szétmentek, miután beleolvasott Amy történetében. Valahol Amy-t hibáztatja testvére haláláért, holott itt mindenki hibás benne. Mindenki tett valamit, hogy Chris ide jusson. De végső csapást még sem ők adták Chrisnek.

David édesanyját baleset érte és kénytelen oda költözni. A kiadója is kezd kihátrálni, de egy esélyt még adnak Davidnak, hogy kijózanodjon, de nem New York-ban. Így kénytelen visszaköltözni szülővárosában, ahol minden kezdődött, ahol annyi fájdalom és megaláztatás érte őt és a testvérét.

Volt egy sejtésem, hogy mi történhetett velük gyerekkorukban, de nem akartam elfogadni. Ennél szörnyűbb tett nincs, mint amit a gyerekek ellen követnek el. Döbbenetesnek tartom, hogy Chris képes lett volna megbocsátani, és kereste a válaszokat a kérdéseire. Hogy az anyja miért nem szerette? Dacára annak, amit az anyja tett ellene, kezet nyújtott felé. Hiába ez a kapcsolat sosem fog megszűnni. Chris egy normális családot szeretett volna, ahol mindenki szeretet és békében élhet. Szüntelenül vágyott rá, de mégis ez lett a veszte. Sajnos.

David pedig a poklot járja át, miután beköltözik régi, szobájában. Érzem a testvére hiányát, ahogy David érezz, a bűntudatot, az önsajnálatot és a keserűséget, dühöt is …
Egyre jobban kezdi belátni David, hogy bizony neki sem múlt el nyomtalanul a fájdalmas múlt. Ahogy telik az idő egyre többet tudd meg édesanyja tetteiről és ismeri meg Chris érzéseit egy dvd-n keresztül. A pszichiáter elküldte Chris anyagát Davidnek. Itt tudja meg mit is érzett valójában testvére és ráadásul tudott a vonzalmáról Amy iránt.


Elképesztő mélységekbe vitt engem a szerző, ahol napokig benne vagyok. Még most is itt van mellettem a könyv. Nem igazán tudom feltenni a polcra még. Nehezen veszek búcsút Pannington történetének. Ilyen nem volt még, hogy ennyire nehéz legyen elszakadnom egy könyvtől, történettől.  Nem hiába Gabriella zseniálisan írta meg a három kötet. Semmi kétség számomra a kedvenceim lettek. S bizton állíthatom, hogy egyszer majd újra fogom olvasni. Mert nem elég egyszer elolvasni, többször olvasós ez a könyv. Ha nagyon neki akarsz állni érdemes egyszerre mindhármat beszerezned.  A könyvet mindenképp 16 év felülieknek ajánlanám. 


A könyvet itt tudod beszerezni:

2019. június 23., vasárnap

Szaszkó Gabriella: Beszélj hozzám

~~~ Recenzió ~~~

Köszönöm Maxim Kiadónak és Szaszkó Gabriellának, hogy elolvashattam, Beszél hozzám c. könyvet. Nem hiába vártam ilyet sokat az olvasással. Valahol sejtettem, hogy kissé padlóra fog küldeni ez a történet. S igazam lett. Köszönöm az olvasást,számomra egy élmény volt.


Szaszkó Gabriella:
Beszélj hozzám


Tartalom:

Amy ​Forester élete nem könnyű; úgy tűnik, senki sem érti meg tetteinek mozgatórugóit. Amy a híres íróval, David Penningtonnal él párkapcsolatban. A férfi nem olyan régen publikálta gyerekkori memoárját, amiből ország-világ számára kiderül, hogy Amy korábban az író bátyjával, Chrisszel járt jegyben. David testvére öngyilkosságát követően határozza el, hogy megosztja mindenkivel gyermekkora borzalmait, alkoholista édesanyjuk bántalmazásait és zűrös kapcsolatát Amyvel. 
Amy a rágalmazások után dönt úgy, hogy megírja a saját történetét, és elmélyed a múlt eseményeiben. Emlékeit a Pennington fiúkról egészen a megismerkedésüktől kezdi, majd elmeséli Chrisszel való kapcsolatát, és azt, hogy milyen is volt egy súlyosan önbántalmazó fiú és drogfüggő testvére mellett élni. Bár az írás ad némi megkönnyebbülést neki, de a visszaemlékezés és Chris halálának közelgő évfordulója feltépi a fájó sebeket. Vajon sikerül majd Amynek a felszín felett tartania Davidet? Túlélheti szerelmük a próbatételt? Egyáltalán lehetséges egy elvesztett személy árnyékában felépíteni egy párkapcsolatot?


Véleményem
5/5

Ez a második rész nagyot ütött, alig tudok most róla írni, megírni a véleményemet, gondolataimat Beszélj hozzám-ról. Második részben Amy meséli el milyen volt az élet Penningtonokkal élni, illetve Chris mellett élni.
Szerző olyan mélységekbe vitt, hogy az óta se nagyon tudok kimászni. Tehetetlenség, fájdalom és őszinteség teljes hiánya mutatkozik meg ebben a történetben. Amy próbál minden módon segíteni Chrisnek. De David??? Valahol meg tudom érteni, hogy menekül a gyerekkori trauma miatt...

Nem gondoltam volna, hogy egy történet ennyire lenyomjon lelkileg. Teljesen magam alatt voltam. Tisztában voltam, hogy a második rész is fájdalmas és melankolikus lesz. Viszont örülök, hogy Amy elmesélte milyen volt Chris és David az ő szemszögéből. Nagyon érdekes volt, így elolvasnom. Sok titkokat mesélt el a könyvében, amire maga David sem tudod. Milyen volt az élet Chris mellett. Miket kellett átélnie. David csak nagyon keveset tudod…
Úgy éreztem, mintha kukkolnék vagy valami. Őszintén megmondom, hogy nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz Chris életéről, döntéseiről és ráadásul Amy érzelmeiről olvasnom. Hiszen nem könnyű olyan ember oldalán élni, aki nem akarja az életét. Illetve teljesen pengeélen él, mintsem tudva, hogy bármikor megtehette. Nem igazán tudom megérteni azt, hogy ott volt mellette David és Amy s mégis egyedül érezte magát. Számomra nehezebb volt olvasni.

Kiváncsi lennék arra, hogy a szerző miként tudta ilyen élethűen megírni a történet
Ha tudnék inni egy üveg bort, tuti megtenném két üveggel. De ehelyett egy teát ittam. Nagyon fájdalmas volt végig olvasni, hogy Amy mennyit próbált segíteni Chrisnek. Csoda, hogy kitartott 10 éven át mellette. Ez az igazi szerelem. Na, de David?? Eközben hol volt? Na őt meg pláne nem értettem a viselkedését. Amikor már elment Chris, akkor jön rá, hogy van testvére? Mikor kellett volna segítség, nem érdekelte ... Valahogy nekem ez jött le. 

Ahogy befejeztem, a torkomat a sírás szorította. Még mindig nehezen tudom elengedni, pedig már a befejező kötetet is elolvastam és hamarosan azt is hozom nektek. Azt hiszem, ennél többet nem tudok mit mondani. A lényeg, hogy nagy lelki erő kell annak , aki el szeretné olvasni.



A könyvet itt tudjátok beszerezni:

2019. június 20., csütörtök

Rácz - Stefán Tibor: Kapcsolatpróba ( Szállj a dallal 2.)

~~~ Recenzió ~~~


Köszönöm Könyvmolyképző Kiadónak és Rácz – Stefán Tibor szerzőnek, hogy második kötetét is elolvashattam Kapcsolatpróba(Szállj a dallal 2.) c. könyvét. Számomra ez a két kötet kedvencem lett és nagyon fognak hiányozni a srácok. De bízom benne, hogy egyszer valamikor, valamelyik karakter visszafog térni valamilyen formában. S kíváncsian várom milyen, könyvvel fog előrukkolni Tibor. További sok sikert kívánok és jó munkát a következő regényéhez.

Rácz – Stefán Tibor:
Kapcsolatpróba
(Szállj a dallal 2.)


Tartalom:

 Te ​képes vagy megnyitni a szíved?
Hanna azt hitte, megtalálta a tökéletes srácot. De miközben a barátaival az énekverseny következő megmérettetésére készülnek, a lánynak másvalakin jár az esze: Mátén, a rosszfiún, aki egyre kedvesebb hozzá…
Kiderülhet, hogy mégsem az a nagy Ő, akit álmaid pasijának hittél?
Máté nagy lehetőséget kap: egy újabb műtéttel ugyanúgy zongorázhatna, mint régen, feltéve, hogy nem bénul le a keze az operáció következtében…
Megéri mindent kockáztatni az álmaidért?
Dávid és Áron most külön utakon járva próbálják legyőzni a démonaikat: Áron a cukorbetegségével és az identitásával küzd, míg Dávid a teste gyengeségével.
Elég erősek lesznek ahhoz, hogy az első szerelem az utolsó maradjon?
Xiara már nem az a magabiztos, népszerű lány, aki egykor volt. 
Társai kiközösítik, és retteg attól, hogy a múlt tönkreteheti a megújult kapcsolatot a szüleivel.

A tánc és a barátai szeretete elég erőt ad neki ahhoz, hogy elfogadja önmagát?
Az öt barát továbbra is egymás mellett áll, és a zenei vetélkedő következő fordulójára készülve küzdenek az álmaikért.
Van egy pont, amikor a szerelem lehet az egyetlen megoldás.
Kövesd a szíved dallamát!

Véleményem
5/5

Lehetne ezt a könyvet 10 csillagra értékelni? Mert méltán megérdemelné. Ezzel a második kötettel nagyot alkotott Tibor és legnagyobb favorit lett ez a könyv.
Ezt a könyvet nem kevesebb, mint 24 óra alatt olvastam ki. Magával ragadott a cselekmény, mindenhová vittem, mert annyira tudni akartam mi lesz Áronnal és Dáviddal, Hanna hogyan dönt Máté és Patrik között. Xiara visszakapja-e a szüleit, barátait.

Miután sikerült megmenteniük a kollégiumot, valahogy szétcsúszott az egész banda. Áron már nem akart többé táncolni. Máténak élete nagy lehetősége előtt áll. Dávid kapcsolata Áronnal mosolyszünet állt be. Hanna pedig... Döntenie kell, hogy kihez húz a szíve. Patrik vagy Máté. Egyre több és több gondjuk van a többieknek, és úgy érzik, nehezen tudnának megbirkózniuk vele. A következő zenei fordulón már nem a megszokott társaság lép fel. Hanem Xiara táncol egyedül, Rajmund, akinek kemény beszólásai vannak, fog hegedülni, míg Hanna egyedül énekel Máté nélkül.

Egyedül Rajmundon látszott a változás. S ez nagyon tetszett. Örültem, hogy később belátta, hogy nem érdemes beszólogatni. Inkább legyen barátai, mint egyedül, , magányosan tengetni az időt Viszont meglepett, hogy Xiara vonzódott Rajmundhoz és viszont. Sajnáltam, hogy ebből nem lett kicsit több. Pedig tök jó lett volna.

Áron és Dávid végre valahára kibékültek, szorította nagyon értük. Kellett ez a távolság kettejük kapcsolatában. S sokat változtak nagyon.

Hanna pedig továbbra sem tudta eldönteni mi legyen a két sráccal. Én Máténak drukkoltam. Őt jobban bírtam, Patrikot. Ez van… Gyengéim a rosszfiú stílus.

Xiara fejlődőtt leglátványosabban. Bátorságra vall, hogy odaállt Odett elé és elmondta, mit érez. Csíptem nagyon.

Mátét sajnáltam a legjobban. Nagyon bíztam, hogy az álmai megmaradnak, megvalósulhatnak. Drukkoltam, hogy sikerüljön neki.

Jaj, majdnem ki is hagytam Kornélt. Az egyik legaranyosabb fickó volt a történetben. Akarva akaratlanul is sokat segít Dávidnak.
Nem is tudom, hogy ezek után miként fogok majd újabb könyvet kezembe venni Tibortól. Mert ez a két könyv Mikrofonpróba és Kapcsolatpróba a kedvenceim. Imádtam olvasni és olyan jó érzés volt, hogy velük együtt lenni. Mintha oda tartoztam volna, barátjuk lettem volna. Hiányozni fognak nekem.

Viszont megjegyezném, hogy nem lett volna rossz ötlet pl 3 évvel később részt betenni. Kíváncsi lettem, volna, mi lenne velük, 3 évvel később. Szóval igen kellett volna. De sebaj. Így is tökéletes ez a két könyv. Ajánlom minden 16 éve feletti vidám, boldog tini lányoknak és fiúknak. Ne féljetek kiállni, ha valami vagy valaki bánt titeket. Ez nektek szól a történet, nektek mesél a Kapcsolatpróba. Olvasd el és légy részese a csodás történetnek.


Kedvenc idézeteim:





A könyvet itt tudod beszerezni: