A XIX. század második felének Magyarországán játszódó detektívregény-folyam, a Lámpavas-trilógia második kötete.

Bartal Tamás: Lámpavas és a mindent látó szem

Megjelent az Aegis Kultúráért és Művészetért Alapítvány gondozásában!

E-könyvben is kapható.

Libri

Illusztráció: Téjlor

Könyvbemutató

Szeptember 22., szerda 18 óra, Magvető Café.

(Budapest VII. Dohány u. 13.)

A szerzővel Oláh Andrea rádiós újságíró beszélget.

A bemutatón közreműködik Fodor Annamária színművész.

 1861.
Magyarország az osztrák elnyomástól szenved.
Teleki Lászlót, az ország legnépszerűbb politikusát a régóta várt országgyűlési vita reggelén vérbe fagyva találják rokonai, akik egyben pártjának vezetői.
Gyilkosság vagy öngyilkosság?
A korrupt rendőrfőnök egy nap alatt lezárja a nyomozást, de vajon mit leplez?
Mi köze Deák Ferencnek, a haza bölcsének a halálesethez?
Hány embernek kell meghalnia, hogy a rejtély végre megoldódjon?
Eddig soha nem publikált és hiteles leírását kapjuk azon híres magyar szabadkőműves páholy veszélyes rituáléinak, amelyhez maga Kossuth Lajos is csatlakozott. Belekóstolunk egy szentként tisztelt apáca által irányított zárda érzelmektől túlfűtött, ellentmondásos világába.
A könyv lapjain megelevenedik az első fotó születése, amelyet rendőrségi helyszíni szemlén készítettek. Sőt, a fénykép azonnal 3D-ben készült, ami a kontinensen is úttörőnek bizonyult.
Összeesküvés, külföldi ügynökök, császári önkény.
Titokban működő testvériség, embert próbáló szertartások, fegyvercsempészés.
Szexuális visszaélés, emberölés, csalás és megvesztegetés.
Harc a szabadságért, küzdelem az igaz szerelemért.

A népszerű történelmi krimi-trilógia második része.
Teljes egészében igaz történet.

Fülszöveg

A regény a XIX. század második felének Magyarországán játszódó detektívregény-folyam, a Lámpavas-trilógia második kötete, melynek története az első kötettől teljesen független, és teljes egészében igaz történet. A kötetet gazdag illusztráció díszíti, mely a képregények világát idézi.

A gyilkos utáni hajszát az ismert szereplők vezetik: Herczen Vilmos nyomozó és együgyű segédje, Pités, valamint Arányi professzor, a híres kórboncnok és halottbalzsamozó. A hivatalosságok azonban, élükön Thaisz Elek pesti rendőrfőkapitánnyal hamar le akarják zárni az ügyet. Steffi és barátja, Lipi immár harmincas éveikbe léptek, de még mindig megdobogtatják az asszonynép szívét. Forradalmi céljaik érdekében a magyar szabadkőművesek titkos és veszélyes világát derítik fel. A kötet először mutatja be a testvériség különös és veszélyes szertartásait. Mylitta, a csábítóan szép polgárlány elmerül egy apácazárda külvilágtól elzárt, ám cseppet sem ájtatos életében, ahol a magát szentnek képzelő apátnő, Mária Lujza dönt élet és halál kérdésében. Megismerjük az egykor népszerű államférfi, Teleki László gróf életét és halálának körülményeit.

 

A trilógia első kötete

Bartal Tamás első kötete egy történelmi krimi, amely az 1848/49-es forradalom és szabadságharc forgatagában mutatja be egy kettős gyilkosság elkövetője utáni hajsza jeleneteit. A nyomozás eseményei mellett egy szerelmi szál is kibontakozik a történetben. Az író törekedett a történelmi hűségre, az események legtöbbje (valamivel később) megtörtént a valóságban. A történelmi detektívregény műfajában ez a történet egy izgalmas nyomozás, amely a szabadságharc eseményeinek háttere előtt zajlik.

Libri

Részlet a regényből

Egyszerre határozott kopogás után Arányi Lajos professzor lépett a szobába. A nyomozó figyelmét az érkező kötötte le. Sietve üdvözölték egymást.
– Sikerült megszerezned a helyszínen készült képeket? – tért a tárgyra a kórboncnok, a jámbor nyomozóhoz intézve szavait.
– Nem volt könnyű, de itt vannak – ütögette meg a fotókat nem leplezett elégedettséggel Herczen. – Délután vissza kell csempésznem Lexi bácsi irodájába.
– Akkor vizsgáljuk meg gyorsan! – indítványozta a doktor.
Arányi az idáig cipelt bőröndből kiemelt egy fura szerkezetet. Barna hosszúkás doboz volt, amelyet Herczen íróasztalára állított. A tetején két fénykép egymás melletti elhelyezésére szolgáló táblától mintegy 5 hüvelyknyire egy kukkert erősítettek, amelyen két nagy felbontású lencse helyezkedett el.
– Ez egy sztereonéző – magyarázta az orvos. – Mayer, a fotográfus mindkét beállításról két-két felvételt készített, mindegyik kissé más szögből ábrázolja a helyszínt. Ha ezeket a fotográfiákat egymásra vetítjük, térben jelennek meg előttünk.
Azzal elvette a káplártól a hanyatt fekvő grófot ábrázoló képpárt, s a tartóba helyezte azokat, szépen egymás mellé. Szemeit a kukkerre helyezte. Egyik szemével az egyik lencsén, a másik szemével a másik lencsén át nézett.
– Ühüm. Látom. Ühüm – ismételgette, miközben hosszú percekig tanulmányozta a fotókat.
Eltávolodott a sztereoszkóptól. Szinte gépiesen sorolta a látottakat:
– Teleki gróf holtteste a padlón hever, tökéletesen kinyújtva. Jobb keze mutató és hüvelykujja a nadrágszíj alá vannak szorítva, bal keze pedig a szívet érő lövés fölé borul. Zsebei kifordítva.
Herczen odament, valóban három dimenzióban volt megfigyelhető a gróf holtteste a szobájában. Bár egy szék sok mindent kitakart, a lábak és a kezek helyzete jól kivehető volt. A nadrágzsebek valóban ki lettek fordítva.
– Hmm, ezt eddig meg sem figyeltem. És a helyszínen sem tűnt fel – mormogta a derék nyomozó.
– Ez mindegy is. Menjünk tovább! – sürgette a doktor. – A holttest elrendezéséből arra lehetne következtetni, hogy bal kézzel lőtte agyon magát.
A káplár közbevágott:
– Várj csak! Az inas azt vallotta, hogy a gróf jobbkezes volt.
A kórboncnok a szakállát vakargatta.
– Az már önmagában érdekes, miért lövi magát agyon egy jobbkezes férfi a suta kezével. Ami ennél is furcsább, hogy ha úgy történt, ahogy a jegyzőkönyvben rögzítettétek, azaz a grófot a halált okozó lövés álló helyzetben, arccal az ágy és az éjjeliszekrény által képzett szeglet felé fordulva érte, ami után egyenesen hanyatt esett, akkor az eséstől sérülésnek kellett volna keletkezni a testen, elsősorban a fejen.
– Mit akarsz ezzel sugallni? – kérdezte Herczen.
– A helyszínen készült jegyzőkönyvbe az került, hogy: „sértésnek, erőszaknak vagy ellenszegülésnek semmi nyoma” – magyarázta Arányi. – Szerét ejtettem a boncolási protokollum tanulmányozásának: valóban nem volt a földre eséstől keletkezett sérülésnek nyoma a testen és a fejen.
A rendíthetetlen inspektor elfordította a fejét, s úgy mondta:
– Ez felettébb gyanús.
– Több mint gyanús – replikázott az orvos.
– Tévedhetett-e az eljáró kórboncnok? – tudakolta szakszerűen a nyomozó.
– Kizárt dolog – válaszolta határozottan Arányi. – Jó ismerősöm, azonkívül megbízható szakember. Nem hagyott volna ki fontos részleteket.
Felemelte bal keze mutatóujját, majd járkálni kezdett. Így folytatta:
– Gondoljuk át, mi történt volna akkor, ha a grófot nem álltában éri a lövés, hanem az ágyon ülve, könyökét a lábán megtámasztva húzta volna meg a ravaszt.
Leült a padra, próbálta eljátszani a történetet, úgy magyarázott:
– Ebben az esetben azonban nem a földre esett volna, hanem az ágyra, s így a lövés után neki kellett volna a padlóra feküdnie, ráadásul tökéletesen kinyújtott állapotban. A lövésnek továbbá valamiféle sebet kellett volna ejtenie a ravaszt meghúzó ujjon. Ennek sincs semmi nyoma.
Megint az arcszőrzetét simogatta. Maga elé mondta, töprengve:
– És miként kerülhetett a bal kéz a seb fölé? Ha a lövés a testet hátralökte, a karnak oldalt kellett volna a földre zuhannia.
Herczen csak figyelt szép csendben, nehogy megzavarja Arányit, aki teljesen magába fordulva vezette tovább gondolatmenetét. A doktor elővett néhány jegyzetet, elmerült bennük, aztán egy mekegésnek ható "aha" kiáltás kíséretében folytatta. Valójában az ő szájából ez az "aha" inkább úgy hangzott, hogy "eheee".
– A boncolás során megállapítást nyert, hogy a grófot baloldalról és fentről lefelé érte a lövés. A lövedék a mellkas 5. és 6. bordája között hatolt a testbe, átfúrta a bal szívkamrát, az alatta levő rekeszizmot és a gyomor felső görbületét, majd az első ágyékcsigolya mellett állt meg. Ebből arra következtetek, hogy a lövés 40-45 fokos szögből érte a grófot.
A nyomozó úgy érezte, most már kérdezhet:
– Lehetett-e ez ő maga?
A doktor azonban gyorsan lehűtötte a kedélyeit.
– Kevés rá az esély. Mivel a lövés balról érte és a nadrágszíj alá szorított jobb kezét nem használhatta, bal kezét vállmagasságba kellett volna emelnie és mellkasára merőlegesen céloznia. Ez fizikailag képtelenség. Másik megoldás, ha nem mutatóujját, hanem hüvelykujját tette a ravaszra és a markolatot kifelé tartotta. Ez azonban olyan bizonytalan tartás, hogy alig lett volna rá esélye, hogy eltalálja a szívét. És még van valami…
Szándékosan hagyott időt Herczennek a közbevetésre.
– Mi az? – kérdezte a másik.
Arányi szünetet tartott, mielőtt bevitte volna a kegyelemdöfést:
– Nem volt lőpornyom sem a bal, sem a jobb kezén.
A kórboncnok száraznak tetsző stílusa dacára kiváló színész volt. Értett a feszültség fokozásához és az időzítéshez is.
A káplár csak hümmögött.
– Ez igaz, erre akkor én is felfigyeltem.
Ujjával megütögette a homlokát, majd így folytatta:
– Eszembe jutott valami. A fegyverszakértővel Lexi bácsi rögtönzött egy bizonyítási kísérletet, miszerint a pamlag és az asztal között két ember nem fért volna el, ha a támadó vízszintesen tartja a pisztolyt. Ezzel zárták ki a gyilkosság gyanúját. Amennyiben azonban lefelé tartotta a gyilkos a fegyvert, máris volt elég helyük.
– Ezt jól kiókumláltad, barátom – dicsérte az orvos. – Ha álltak, akkor a gyilkosnak egy fejjel magasabbnak kellett lennie, hogy úgy tarthassa a pisztolyt.
Arányi a fejét csóválta.
– Nem, nem, véleményem szerint Teleki ült, amikor elsült a fegyver.
– Ez ésszerűen hangzik – hagyta rá Herczen. – Jut eszembe, a széken találtunk vért.
– Akkor valószínűleg ott érhette a halál – vonta le a következtetést a doktor.
Herczen elgondolkodva cirógatta barkóját.
– Egyéb megállapítások? – kérdezte végül a kórboncnokot.
– A gyomorban volt emésztetlen ételmaradék. A tanúvallomások szerint bizonyosan 11 óra előtt vacsorázott. Erre utal, hogy ezen a másik képen nem látok tányért és evőeszközöket az asztalon. Figyelembe véve, hogy a táplálék a gyomorból 3-5 óra alatt távozik, a halál éjfél és hajnali 3 között következett be.
Az inspektor hosszasan bólogatott.
– Mik a szakértői végkövetkeztetéseid? – kérdezte.
Arányi összefoglalta az eddig elhangzottakat:
– A holttestet bizonyosan elmozdították az eredeti helyzetéből. Ezen kívül az a forgatókönyv a legvalószínűbb, hogy a grófot a lövés ülő helyzetben érte, a karosszékben pihenve, felülről mintegy 45 fokos szögben, egy ismeretlen kéz által.
Herczen szeme felcsillant. Diadalmasan mondta:
– Tehát gyilkosság volt. Homocidium!

A szerzőről

Bartal Tamás 1973-ban született. Eredeti végzettsége szerint jogász, több tudományos és közéleti cikk szerzője. A Jogi alaplap főszerkesztője. Több, az agresszív közlekedési morál elleni kampány szervezője és arca. Hobbija a tenisz, amatőr játékos. Gyermekkora óta ír. Több kisebb publikációt követően a verseket és rövid prózai alkotásokat tartalmazó Porcelánmosoly című kötete 2014-ben jelent meg. 2019-ben látott napvilágot az 1800-as évek derekán játszódó detektívregény-sorozat, a Lámpavas-trilógia bevezető darabja, a Lámpavas és pillangó című történelmi krimi. 

Bartal Tamás szerzői Facebook oldala

Ünnepi könyvhét újdonságai a Prae Kiadónál - ("Ünnepi Könyvhéten is megtalálhatjátok a kiadót.")

Az Ünnepi Könyvheti Prae Kiadó újdonságait hozom most el nektek. A kiadót az állandó standjánál lehet megtalálni, illetve Kis Présházban is 14 és 22 óra között. Hogy milyen könyvekkel készül a kiadó? Íme a lista, válogassatok nyugodtan. Én kettő könyvet néztem ki magamnak, amit  szívesen el is, olvasnék.

A dedikálásokról, időpontokról ezen a linken tudjátok megnézni, Prae Kiadó oldalán

 Ingo Schulze:
Jóravaló Gyilkosok

Tartalom:

Norbert Paulini köztiszteletnek örvendő antikvárius Drezdában. A könyvek szerelmesei bármikor kincsekre vagy hasonló gondolkodású emberekre találhatnak, ha betérnek hozzá. A Vasfüggöny lebontását követő új időkben, amikor a régi vevők elmaradoznak, ő akkor is igyekszik megtartani státuszát és a könyveit. Ám hirtelen egy indulatos, békétlen, embergyűlölő Paulinival találjuk szemben magunkat, akit ráadásul azzal vádolnak, hogy idegenellenes akciókban vett részt. Elképzelhető, hogy a szenvedélyes olvasó, a könyvek embere gonosztevővé változott?

Ingo Schulze 1962-ben született, Drezdában. Berlinben él. Könyvei komoly sikert arattak, akad köztük, amely iskolai ajánlott olvasmány lett, és olyan is, amelyből filmet forgattak. 30 nyelvre fordították le eddig a műveit. Számos németországi és nemzetközi irodalmi díjban részesült.

 Helga Flatland:
Egy modern család

Tartalom:

Egy népes norvég család elutazik Olaszországba, hogy megünnepeljék az apa, Sverre hetvenedik születésnapját. A vacsorán azonban ünneplés helyett a szülők bejelentik, hogy negyven év házasság után elválnak: úgy érzik, teljesítették a gyerekek felé vállalt kötelességeiket, és nyugdíjas éveikre új alapokra akarják helyezni az életüket. Három felnőtt gyerekük, Liv, Ellen és Håkon számára viszont a család még mindig a középpont, az értékeik, döntéseik és ambícióik legfontosabb forrása.

A szétmálló biztonságérzet, a túl későn felismert igazságok és a személyes csalódások nyomán több évtizedes családtörténet bontakozik ki a három testvér nézőpontjain keresztül. Felnőtt mese az összetartozásról, a függetlenségről, és arról, hogy mit is jelent valójában a család.

 Bronka Nowicka:
Megetetni egy követ

Tartalom:

„A gyereket aggasztja, hogy nem tudja megetetni a követ. Nem azért, mert nem találja a száját. Tudja, hogy tele van szájakkal. Csak azt nem tudja, mit rakjon oda, amit meg is akarna enni.”

„A gyerek a kertben járkált, és nézte azt, ami ott volt. A kő vele együtt falta a látványt. Már tudta: bármivel képes életben tartani a követ, ami átmegy az érzékein. Még egy görönggyel is, ha ránéz, közönséges fűvel, amikor megérinti. Talán még a fű gondolatával is.”

A negyvennégy rövid történet főszereplői mindennapi tárgyak: fésű teáskanna, cipő, gombok, tükör, kövek, melyeket az éles szemű elbeszélő éppúgy szóra bír, mint a saját családját: anyát, aki folyton takarít, halat pucol vagy mosogat, apát, aki talán még maga sem nőtt fel teljesen, és a mosogatón át, az ebéd maradékával szökne el a házból, nagypapát, aki helyett a halála után az élőknek kell megkeverni a teát, és dédit, aki vénségére egy párnahuzat-babát dajkál. Miközben bepillantást nyerünk a négy generáció életébe, történeteik hátterében kirajzolódik a lengyel falusi élet és a közelmúlt történelme is.

A Megetetni egy kötet című debütáló kisprózakötetért 2016-ban Bronka Nowickának ítélték oda a legnagyobb elismeréssel járó lengyel irodalmi díjat, a Nikét.

Marcín Świetlicki:
Tizenhárom

Tartalom:

Krakkó belvárosának kultikus kocsmáiban izzik a hangulat az egykori népszerű gyerekszínész, a mindenki által mesterként ismert öregedő piás körül. A hosszú önpusztító évek után felcsillan a remény: egy varsói médiaügynökség óriási összeget kínál emlékiratai megírásáért. Miközben sűrűsödik körülötte a levegő az ivókban, az utcákat pedig elárasztják a turisták, Szotyka, a helyi prostituált különös sérülést szenved munka közben, és egy fiatal lány, aki a mester körül legyeskedik, rejtélyes körülmények közt meghal.

A hírnevét és méltóságát az előző rendszerben felejtő mester legszívesebben csak kikérné a következő vodkáját, és felvenné a zsíros tiszteletdíjat, ha lehetséges volna. A felhőtlennek tűnő életek és a nyüzsgő krakkói utcák díszlete mögött azonban felsejlik a kortárs lengyel valóság pénzéhes karrieristákkal, képmutató politikusokkal, befolyásos médiamogulokkal, a megélhetést hajtó pultosokkal és számító, kíméletlen arcokkal teli karneváli világa.

A ránk bízott kert.  Ökoköltészet-Világirodalom antológia

Tartalom:

Almacsutkák vagyunk az
Örökkévalóság Fáján.
Vajon mi sarjad ki belőlünk,
amikor a ringatózó ágakról
egyenként a földre hullunk?

Viktar Zsibul

Kortárs világirodalmi versantológia hosszú ideje nem jelent meg magyar nyelven, ezért aligha túlzás, hogy a kötet megszületése már önmagában ünnep. A ránk bízott kert azonban az ember, a társadalom és a természet szerteágazó, mindent átható kapcsolatát előtérbe helyezve ad ízelítőt a világlíra alkotásaiból, így az olvasó személyes tapasztalatai alapján is magáénak érezheti a könyvet, miközben bekapcsolódik a világ poétikai áramlataiba. Az antológia versei eredetileg a Versum online költészeti portálon jelentek meg, a műfordítások fiatal költők, fordítók munkái. A költemények formai, nyelvi és gondolati gazdagságuk mellett új, megrázó és megkerülhetetlen kérdéseket tesznek fel, amelyek válaszra várnak a költészeten túli, hétköznapi életünkben is.

 Mészöly Ágnes
Márta evangéliuma

Tartalom:

A Márták köztünk élnek. Arról lehet őket megismerni, hogy láthatatlanok. De ott vannak, amikor vissza kell varrni egy leszakadt gombot, kezük nyomán kerül friss virág az asztalra, és ők simítják el a konfliktusokat. Odaadásuk nélkül semmi nem működik jól, mert náluk az ember előrébb való, mint az eszme. Így volt ez már a bibliai időkben is. Jézus és tanítványai élelmezéséről és elszállásolásáról nem Mária és Lázár, hanem testvérük, Márta gondoskodott. Ő is szívesen hallgatta volna a tanításokat, de akkor mindenki éhesen maradt volna.

Márta – akárhogy is hívják – Márta marad, mert minden korban szeretjük kisírni magunkat valakinek a vállán. A regény egyik szála a bibliai Márta története, amely összefonódik egy negyvenpluszos nőével a szomszédból. Ő az, akinél mindenkit sikeresebbnek látunk. „Csak” feleség, anyuka, barátnő, családösszetartó, kertész, szakácsnő, és persze még munkahelye is van. Meg titkai. Történetét és közös életük történetét a férjének meséli, a férfinak, akivel évtizedek óta együtt él. Mészöly Ágnes könyve a megelevenedett élet, annak minden fájdalmával, örömével, könnyeivel és nevetésével.

 Tallér Edina:
Lány a város felett

Tartalom:

A regény egy mindenre kíváncsi nő története, aki az Anna nevet kapta a keresztségben, de ő másikat választott magának: Eileithüia. A görög mitológiában Héra és Zeusz lányát hívták így, akinek nem kisebb feladat jutott az istenek között, mint óvni a gyermekeket. A regénybeli Eileithüia a helyét keresi a világban, de nem találja, így felépíti a sajátját, ahol mindenki azt kapja, amire vágyik, vagy amiről azt hiszi, hogy vágyik. A faluban, ahonnan útjára indul, bolondnak tartják a jósnő anyját, aki egyedül neveli, de hozzá fordulnak segítségért, ha nagy a baj. A kislányból fiatal lány lesz, aki maga mögött hagyja a múltját, hogy meghódítsa a világot. És akinek ez különleges, kitartó, emberismerő nőként sikerül is. De ha a lábad előtt hever az egész világ, hogyan tovább?

Tallér Edina regényében minden gondolat megérint, mert azokra a kérdésekre keresi a választ, amelyeket vagy nap mint nap felteszünk magunknak, vagy amik elől nap mint nap menekülünk, mert az ezekkel való szembenézés nem könnyű. Milyen emberek lettünk a 21. századra? Mi határozza meg a gondolkodásunkat? Mihez kezdünk magunkkal egy korban, amelyben azt sem tudjuk, kik vagyunk?

A Lány a város felett című könyv a sors, a hit és a megválaszolandó kérdések regénye.

 Lázár Bence András:
Kávé, tejjel

Tartalom:

Lázár Bence András negyedik verseskötete üres parkokon keresztül, sugárúti fák közt, elegáns égbolt alatt vezeti olvasóját az érzelmek labirintusába, ahol minden elágazásnál dönteni kell, merre tovább. Az út önmagában is számos veszélyt rejt, de egy ponton meg kell küzdeni a Minótaurusszal, és ehhez szükség van Ariadné segítségére is. A csapda az, hogy minden olyan ismerősnek, megfoghatónak, szinte hétköznapinak tűnik, de amikor közel kerül egy autópálya vagy a szeretett nő, kiderül, hogy a konkrét helyzetek bonyolultak és átláthatatlanok. Az élet terei is másként működnek: egy lisszaboni utazás átmenetisége ellenére nagyobb biztonságot ad, több kapaszkodót nyújt a világban való eligazodáshoz, mint a mindennapok jól ismert helyszínei.

A versek a szerelem, a szeretet, az élet folyamatos újragondolása és az önértelmezés nehézségeinek részleteit sűrítik egy hol elbizonytalanodó, hol titokzatos, hol töredékes, hol nagyon szókimondó költői nyelvbe

 Láng Orsolya:
Személyes okok

Tartalom:

Láng Orsolya verseiben beszélgetés van. Nem kell hallgatóznunk, a személyes okok ránk céloznak. De végül megosztható-e az együttlét? A szeretetünk, a két törött felünk, a pontos tévedések, a lábon kihordott meghittség, a szénfekete bírvágy, a csontfehér gyász? Képes-e legalább a költészet visszanyerni belőlük valamit? Talán igen.

Mert a beszélgetés nem összefoglalása a napnak, nem a terveink leltára, nem felgöngyölített szőnyeg. Minden valódi beszélgetés titkos élet, benne a Másik által színről színre ismerjük fel: önmagunkat. Átlátunk, ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén. Az elveszített időt pedig mintha éppen azzal menthetnénk meg, hogy a sétánkba – amikor gyalog előztük az éjszakai járatot – belereggeledik. Persze az ilyen fontos beszélgetések alkalmával is kénytelenek vagyunk tudni, hogy apró dolgainkban – hiába vigyázunk rájuk – beépített elévülés van, az átmenetik ködös ideje.

Próbálunk úgy élni, hogy történet legyünk.

 Mohai V. Lajos:
Utószó a magyar költészethez

Tartalom:

Utószó a magyar költészethez a kötet címe, vagyis, úgy tűnik, a magyar költészetnek immár a végére értünk. Legalábbis Mohai V. Lajos a végére ért most, onnan néz hátra a magyar népdalra, Arany Jánosra, Weöresre, a kötet ciklusainak főszereplőire, és a rejtve maradó Kosztolányira is.

Tekintete a civilizáció biztonságos idegenségéből figyelt természetre irányul, amely egy ideig megőrzi, később eltörli a benne járó ember nyomait, de a könyv gondoskodik róla, hogy önsajnálatunk a nyelv játékaiban könnyed melankóliává oldódjon ezekben az elhallgatáshoz közelítő, az elmúlás távlatait a rezignált derűvel kutató, szinte mindig rövid versekben.

Mohai V. amellett, hogy költő, író, irodalom- történész, esszéista és újságíró is. Nagyon sok mondandója lenne a magyar költészetről, de a vers mégiscsak az egyetlen elmondandó keresése az el- hallgatás közelében, amelyben a természetnek a civilizáció peremén motozó halk neszei  végül  november csöndjébe olvadnak, és csak bennünk szólnak tovább.

Utószó ez, de nem összegzés, végképp nem búcsú. Bízhatunk benne, hogy még számos utó- szava készül Mohainak ahhoz a vállalkozáshoz, melynek minden újabb megszólalás továbbírója, részese: a magyar költészethez. Ez most az egyik, és kezdetnek igazán nagyszerű.

Horváth Márk:
Az antropocén

 

Tartalom:

Az antropocén: új földtörténeti korszak, amely nevét az emberről kapta. Az ember jelenléte bolygónkon az utób­bi évezredekben meghatározóvá vált, a legutóbbi néhány száz évben, különösen az ipari forradalomtól kezdve pedig döntőn befolyásoló tényező lett, ami a környezetben és a Föld rendszereiben komolyan érezteti hatását. Az öko­lógiai válság, a klímakatasztrófa, a környezetszennyezés valóság, ami az egyre kiterjedtebb területeket fölfaló mezőgazdaság, iparosodás és a népességrobbanás egye­nes következménye, napjainkban már nem lehet vita tár­gya. A folyamatok pontosabb megértéséhez ugyanakkor szükség van az antropocén jelenségének és fogalmának elmélyült áttekintésére, értelmezésére, a földtani időskála újragondolására.

Horváth Márk könyve az antropocén tudományban elfog­lalt helyének, a róla szóló eszmecseréknek, az azt övezővitáknak a bemutatását tűzi ki célul. A kötet első részében az úgynevezett „szű” és „tág” antropocén­fogalmak bevezetésével érzékelteti azt a tudományos közeget és beszédrendet, amely az antropocén köré szerveződött, beleértve a vele versengő gondolkodásmódokat, irányza­tokat és a társfogalmak jelentette eltérő látószögeket. A második és harmadik részben az antropocén filozófiai és esztétikai kihívásait szemlélteti, mindazokat a bölcseleti és művészeti trendeket és tendenciákat – többek közt a poszthumanizmust, a spekulatív realizmust vagy éppen a „sötét ökológiát” –, amelyek a humán tudományok képvi­selőit is a jelenség értelmezésére sarkallják.

Az antropocén a jelenünk és a jövők. Mindennél fonto­sabbnak tűik, hogy ezt a jelent és jövőt jobban értsük.

 Keserű József:
Lehetnek sárkányaid is

Tartalom:

A fantáziavilágok megalkotása nem új keletű jelenség, korunkban mégis minden korábbinál nagyobb kereslet mutatkozik irántuk. Vajon miért olyan erős bennünk a késztetés, hogy imagínatív módon teremtsünk meg és lakjunk be világokat? Milyen kapcsolat van nyelv és világépítés között? Tekinthetők-e a mai fantasy- és sci-fi-narratívák korunk mítoszainak? Nem utolsósorban pedig: mit árulnak el a fantáziavilágok a valós világunkról, és mit árulnak el rólunk? A Lehetnek sárkányaid is – többek között – ezekre a kérdésekre próbál meg választ adni. A fantasyre és a sci-fire nem egyszerűen a populáris irodalom műfajaiként tekint, hanem mint olyan kulturális jelenségekre, amelyek különböző gyakorlatokat tesznek lehetővé. Ilyen gyakorlatnak számít a térképezés, a belemerülés, vagy éppen a megosztás. A fantáziavilágok nem nélkülözik a politikai vonatkozásokat sem, hiszen lehetőséget adnak arra, hogy a megszokottra másképp tekintsünk. Sőt, amikor rajtuk keresztül látjuk a világunkat, akkor ez egyúttal azt jelenti, hogy valamiképpen már át is alakítottuk azt.

 K. Horváth Zsolt:
A bundátlan Vénusz

Tartalom:

A modernitásban szépség, a szép test társadalmi konstrukciója, ahogyan Simone de Beauvoir már hosszú évtizedekkel ezelőtt kritikusan rámutatott, elsősorban a női testhez kapcsolódik. A tulajdonságként értett szépség pedig sokkal inkább jellemzi a nőt, mint tudása, teljesítménye vagy készségei. Sosem késő ezeket a hamistudati elemekkel gazdagon átszőtt beállítódásokat újragondolnunk. Jelen kötet abból a hipotézisből indul ki, hogy a testkép, a szépség és a testszőrzet valahogyan összefüggenek egymással, s arra keresi a választ, hogy ezek a jelentéktelennek tűnő apróságok hogyan képeznek jelentés t, hogyan adnak akaratlanul is számot arról, hogy milyen világban élünk, s mit gondolunk önmagunkról. A test társadalomtudományos értelmezései ugyanis arra mutattak rá, hogy az ember teste ugyan látszólag az övé, ő rendelkezik felette, ám annak nyilvános használatát rengeteg íratlan szabály és elvárás korlátozza. Olyan normák, melyeket „mindenki ismer”, már csak az a kérdés, hogy ki ez a „mindenki”, és „honnan” tudja azt, amit „tud” vagy tudni vél – ez minden kritikai megközelítés alapja. Ebben az értelemben a test társadalmi konstrukció, mely többnyire az egyén tudta nélkül magán viseli korának ideológiáját: számot ad arról, hogy az adott korszak mit gondol a szabálykövetésről, az engedelmességről, a szépségről, a fegyelemről, a szexualitásról, a szubjektivitásról, az intimitásról és így tovább.

Ily módon a testnek nincs folytonos, homogén és lineáris története, ahogyan sokan vélik, a test körüli szabályozások, befolyásolások vagy éppen az ezekkel szemben megnyilvánuló ellenvélemények, tiltakozások leginkább konfliktusokon és reprezentációkon keresztül vizsgálhatóak. Ezek elemzéséből állhat össze a legitim test kulturális formáinak és gyakorlatainak egyfajta diszkontinuis társadalomtörténete.

Seregi Tamás:
Jövőbe szédülő lendülettel

Tartalom:

Létezik-e művészet kultúra nélkül, és van-e értelme kultúráról beszélni úgy, hogy a művészetet nem tekintjük annak részeként? Milyen új problémákat, helyzetet, felismeréseket eredményezett a történeti avantgárd a művészet és a kultúra összetett viszonyában, és milyeneket a neoavantgárd?

Seregi Tamás könyve ezekre a bonyolult kérdésekre keresi a választ. A kötet első felében a történeti avantgárdól, Kassák Lajosról, majd a neoavantgárd egyes dilemmáiról, Moholy-Nagy Lászlóról, Kállai Ernőről, Tamkó Sirató Károlyról olvashatunk egymással számos tekintetben összefüggő, a kérdésirányok kijelölésében és a válaszokhoz vezető út kialakításában konzekvens esettanulmányokat. A könyv második része nagyívű esszé művészet és kultúra nyugvópontra nem jutó kapcsolatáról: része-e a művészet a kultúrának, vagy bizonyos változatai mindig is kívül estek azon, éppen amiatt, mert nem voltak képesek műveleti területté válni, azaz domesztikálódni? A művészet és a kultúra felvilágosodás utáni története elvezet napjaink nagyon is gyakorlati kérdéséhez: mi a szerepe a művésznek a kulturális termelésben?

A könyveket itt tudjátok beszerezni:

Prae Kiadó

Egy regény, ami letarolta a könyvpiacot – V. E. Schwab: Addie LaRue láthatatlan élete ("Megjelenik augusztus 31-én!")

„Tökéletes egyensúly a sötétség és a fény, a mítosz és a valóság között.”

Alix E. Harrow

„Dacos, örömteli lázadás az idő, a sors és maga a halál ellen.”

Peng Shepherd

V. E. Schwab: Addie LaRue láthatatlan élete
(The Invisible Life of Addie LaRue)

Egy élet, amire senki nem fog emlékezni.
Egy történet, amit soha nem felejtünk el.

V. E. Schwab tavaly ősszel megjelent regénye letarolta az amerikai piacot, több mint 200.000 példányos eladásával az elmúlt évek egyik legnagyobb fantasy sikere lett, ráadásul a mai napig megtalálható az ország nemzeti listájának legjobb húszas mezőnyében.

Több kritikus szerint ő napjaink legjobb fantasy szerzője, tehetségét Neil Gaimanéhez hasonlítják, aki ugyancsak rendkívüli elismeréssel beszélt erről a könyvről.

A filmkészítési jogok már a nemzetközi megjelenés előtt elkeltek.

Megjelenik augusztus 31-én!

Agave Könyvek Kiadó

Fordította: Ballai Mária

Fülszöveg

Franciaország, 1714: egy fiatal nő végső elkeseredésében fausti alkut köt egy titokzatos szellemalakkal, hogy örökké éljen, ám ezért cserébe súlyos árat fizet. A férfi megfosztja a világban elfoglalt helyétől, és arra kárhoztatja, hogy mindenki elfelejtse, akivel találkozik.

Így kezdődik Addie LaRue évszázadokat és kontinenseket átívelő, felejthetetlen története. Művészek múzsájaként vonul végig a történelmen, melynek során egyetlen társa a titokzatos kísértet, aki minden évben felkeresi az egyezségük évfordulóján.

Aztán egy napon, egy manhattani antikváriumban Addie belebotlik valakibe, aki emlékszik rá. És ekkor rájön, hogy nem menekülhet örökké a végzete elől.

Az Addie LaRue láthatatlan élete egyrészt a szerelem és az élet utáni végtelen vágyódás gyönyörű története, másrészt a művészetek és a tudás ünnepélyes himnusza. V. E. Schwab regénye a megjelenését követően számos országban bestsellerré vált, az olvasók és a kritikusok egyaránt ezt tartják írói pályája eddigi legfontosabb és legjobb művének. 

 

 

Blörbök

“Addie LaRue arra kárhoztatott, hogy mindenki elfelejtse, ennek ellenére ellenállhatatlanul felejthetetlen karakter, és története a valószerűtlen halhatatlanság legélvezetesebb meséje.”
Neil Gaiman

„Az Addie LaRue láthatatlan élete egy olyan könyv, ami tökéletes egyensúlyt teremt a sötétség és a fény, a mítosz és a valóság között. Ironikus, de felejthetetlen.”
Alix E. Harrow

„Victoria Schwab egy évszázadokon átívelő, szédítő, kaleidoszkópszerű kalandra csábít minket, amely tele van szeretettel, veszteséggel, művészettel és háborúval – közben ezernyi apró, varázslatos pillanattal kápráztatja el az érzékszerveinket. Az Addie LaRue láthatatlan élete éppúgy a hatása alá vonja az olvasókat, mint a hősnőt a fausti alkuja. A regényben gyorsan követik egymást a fordulatok, és hol összetörik az olvasó szívét, hol örömmámorban úsztatják az igazán remek és elvetemült fondorlatok miatt.”
Naomi Novik

„Annyira elmerültem benne, hogy teljesen megfeledkeztem a való világról.”
Jodie Picoult

„Az Addie LaRue láthatatlan élete egy olyan könyv, amilyenbe csak egyszer fut bele az ember élete során... Dacos, örömteli lázadás az idő, a sors és maga a halál ellen – hatásosan emlékeztet arra, hogy a szerelem az egyetlen, ami elég varázserővel rendelkezik ahhoz, hogy mindent legyőzzön.”
Peng Shepherd

 
„Az Addie LaRue láthatatlan élete Schwab egyik korábbi regényéhez sem hasonlít – nagyszabású, mégis bensőséges, elsöprő erejű, de nem terjengős... Ha Addie bizonyít valamit, az az, hogy a tetteink és kapcsolataink hatása sokkal nagyobb és hosszabb életű annál, mint gondolnánk. Az Addie arcán szétszóródó hét szeplőhöz hasonlóan mi is létrehozzuk a saját csillagképünket, és én a mostani sötét időszakot fényesebbnek éltem meg amiatt, hogy az enyémben Addie is szerepelt.”
Slate

„Schwab csodás stílusban boncolgatja, milyen annak, aki olyan sokáig volt egyedül, hogy halálra rémül, amikor végül társra talál... Addie egy önálló és magával ragadó szereplő, akinek minden nehézség ellenére sikerül nyomot hagynia a világban.”
USA Today

„Schwab története szívet melengető és magával ragadó. A múltban játszódó részek azt a benyomást keltik, mintha gyertyafénynél olvasnánk őket... A könyv nem más, mint egy utalás arra, hogy a nőket kitörölték a feljegyzett történelemből. Ez az utalás azonban olyan finom, hogy szinte fel sem tűnik. Addie LaRue egy metafora, egy nő, aki szó szerint azért küzd, hogy észrevegyék, miközben éli a saját életét. Végig szurkoltam neki.”
New York Times Book Review

„Az utóbbi idők egyik legösztönzőbb, legellenállhatatlanabb és legelbűvölőbb regénye.”
Washington Post

„A szépirodalmi fikció eszköztára nem különül el lényegesen a többi fikcióétól, és V. E. Schwab új könyve, az Addie LaRue láthatatlan élete nemcsak a műfajában lenyűgöző könyv, hanem egy lenyűgöző könyv és kész... pompás, magával ragadó történet... Schwab gondos, ambiciózus és igényes író, aki sem a szereplőit, sem az olvasóit nem ereszti a markából... Ez a könyv nem keveri a műfajokat, nem haladja meg őket, hanem egyszerűen lényegtelenné teszi a létezésüket.”
Chicago Review of Books

„Egy életmű csúcsa... Átható, lírai próza, erkölcsi szempontból összetett, elbűvölő szereplők, egyedi mágia teljesen újszerű köntösben. Minden bizonnyal örök kedvenc lesz... Meghazudtolja a műfajokat, keveri a romantikát a történelemmel, a fantasyt a borzalmakkal ez a különböző korokon átívelő történet. Egy fiatal (és valójában nagyon idős) nőről szól, aki hol felülmúlja a halandókat, hol alulmarad velük szemben... romantikus, nagyra törő, kihívóan és határozottan reményteli történet. Egyszerre nagyszabású és bensőséges, olvasása közben felmerül a kérdés, hogy mi a művészet... Schwab a műfaj egyik legtehetségesebb írója... A könyv őszintén szólva bravúros és ámulatba ejtő.”
Tor.com 

 

V. E. Schwab

 

Részlet a kötetből 

És Henry most már tudja, hogy túl sokat ivott.
Próbált eljutni arra a pontra, ahol már nem érez semmit, de úgy gondolja, továbbment a kelleténél, és egy rosszabb helyre tévedt. Forog vele a világ, és ez az érzés már rég nem kellemes. Talál pár tablettát a hátsó sebében, még a testvére, Muriel adta neki a legutóbbi találkozásuk alkalmával. Azt mondta róluk, hogy kis, rózsaszín esernyők. Henry lenyeli őket, miközben a csepergés felhőszakadássá fajul.
Csöpög a víz a hajából, kis erekben folyik végig a szemüvegén, és átáztatja az ingét.
Nem érdekli.
Talán az eső majd tisztára mossa.
Talán elmossa őt magát is.
Elér a házig, ahol lakik, egy darabig ácsorog a járdán, bámulja a tetőt és az eget. Valahogy ráveszi magát arra, hogy felmenjen a kapuig vezető hat lépcsőfokon, majd az azt követő huszonnégyen, bár tudja, a lakásában egy olyan múlt várja, amely nem tartogat neki jövőt. Ezért a lépcső tetején leroskad, hátradől, majd feltápászkodik. Egyszer csak a tetőn találja magát. Nem emlékszik, hogy került oda. Azon tűnődik, hány lépést kellene megtennie a széléig. Erőt vesz magán, megszakítja ezt a gondolatmenetet, a szeméhez nyomja a tenyerét, és azt mondja magának, hogy ez csak egy vihar.
Be kell deszkáznia az ablakokat, és ki kell várnia a végét.
Ez csak egy vihar.
Ez csak egy vihar.
Csak egy…
Nem tudja, mikor jelenik meg mellette a férfi.
Az egyik pillanatban még egyedül van, a másikban már nem.
Kattan egyet egy gyújtó, majd Henry látótere szélén megjelenik egy kis, táncoló láng. Aztán megszólal egy hang. Egy másodpercig olyan, mintha mindenhonnan áradna felé, aztán pontosan maga mellől hallja.
– Pokoli este.
Egy kérdés kérdőjel nélkül.
Henry oldalra pillant, és egy férfit pillant meg, aki elegáns, szénfekete öltönyt visel a kigombolt, fekete ballonkabátja alatt. Egy rémes pillanatig azt hiszi, a bátyja, David az. Aki azért jött, hogy emlékeztesse arra, mennyi mindenben csalódást okozott.
Az idegennek ugyanolyan fekete haja és kiugró állkapcsa van, mint a testvérének, de David nem dohányzik, soha életében nem keresné fel Brooklynnak ezt a részét, és korántsem ilyen jóképű. Minél tovább bámulja Henry az ismeretlent, annál kevesebb hasonlóságot fedez fel – és annál inkább tudatosodik benne, hogy a férfi nem lesz vizes.
Holott még most is zuhog az eső, és egyre jobban átáztatja a fiú gyapjúkabátját és pamutingét, hideg kezeket tapasztva a bőréhez. Az elegáns öltönyt viselő idegen semmilyen erőfeszítést nem tesz arra, hogy megóvja a gyújtó kis lángját vagy a cigarettát az esőtől. Szív egy nagy slukkot, és felfelé biccenti a fejét, mintha már várta volna az esőt.
Nem érik testét az esőcseppek.
Mindenhová potyognak körülötte, de ő száraz marad.
Henrynek arra gondol, hogy talán szellem. Vagy varázslat. Vagy ami a legvalószínűbb: hallucináció.
– Mit szeretnél? – kérdezi az idegen, miközben még mindig az eget bámulja.
Henry ösztönösen összerezzen, de a férfi hangja nem dühös, csak kíváncsi, érdeklődő. Feje lassan lefelé billen, majd Henryre néz. A fiú még soha nem látott olyan zöld szempárt. Olyan fényes, hogy csillog a sötétben.
– Most, ebben a pillanatban – pontosít az idegen. – Mit szeretnél?
– Boldog akarok lenni – felel Henry.
– Ah – sóhajt fel az idegen, miközben füst kúszik ki az ajkai közül –, azt senki nem adhatja meg neked!
Te nem.
Henrynek fogalma sincs arról, ki ez a férfi, vagy egyáltalán valóságos-e, de még az alkohol és a kábítószer ködén keresztül is világosan látja, hogy össze kellene végre szednie magát és be kellene mennie a házba. De nem tudja rávenni a lábát arra, hogy megmozduljon, túlságosan ránehezedik a világ, és most előtörnek, áradnak belőle a szavak.
– Nem tudom, mit akarnak tőlem – panaszolja. – Nem tudom, milyennek kellene lennem. Azt mondják, legyek önmagam, de nem gondolják komolyan, és én ebbe belefáradtam… – mondja elbicsakló hangon. – Belefáradtam abba, hogy csalódást okozok. Hogy olyan… nem arról van szó, hogy egyedül vagyok. Azzal nincs bajom. De ez… – Ujjaival az inge elejét markolássza. – Ez fáj.
Egy kéz emelkedik felfelé az álla alatt.
– Nézz rám, Henry! – mondja az idegen, akinek be sem mutatkozott.
Henry felpillant, a ragyogó szempárba néz. Lát benne gomolyogni valamit, mintha füst lenne. Az idegen gyönyörű, de vonásai egy farkast idéznek. Mohó és átható a tekintete, smaragdja rávetül a fiúra.
– Tökéletes vagy – duruzsolja a férfi, és hüvelykujjával végigsimítja Henry arcát.
Hangja olyan, mint a selyem, és Henry elolvad tőle, elolvad az érintésről, már-már az egyensúlyát is elveszti, amikor a férfi keze eltávolodik tőle.
– A fájdalom szép is tud lenni – mondja az idegen füstfellegeket eregetve. – Átalakító, teremtő erővel bír.
– De én nem akarok fájdalmat érezni – siránkozik Henry rekedt hangon. – Azt akarom, hogy…
– Azt akarod, hogy szeressenek.
Erre egy halk, üres hang felel, félig köhögve, félig zokogva.
– Igen.
– Akkor hagyd, hogy szeressenek!
– Úgy beszélsz, mintha az olyan egyszerű lenne.
– Az is. Ha hajlandó vagy megfizetni az árát.
Henryből fuldokló nevetés tör fel.
– Nem a megfizethető szerelemre vágyom.
Az idegen arcán átvillan egy sötét mosoly.
– Én meg nem a pénzről beszélek.
– Hanem?
Az idegen kinyújtja a kezét, és Henry szegycsontjára teszi.
– Az egyetlen olyan dologról, amit minden ember adni tud.
Henry egy pillanatig azt hiszi, az idegen a szívét akarja, még ha az össze is van törve – aztán megvilágosodik. Egy könyvesboltban dolgozik, sok hőskölteménnyel, allegóriával és mitológiai történettel találkozott már. Sőt, az élete első kétharmadát szent iratok tanulmányozásával töltötte, serdülőkorában rendszeresen olvasott Blake-et, Miltont és Goethét. De sok idő telt el azóta, hogy bármelyiket is többnek tartotta volna a mesénél.
– Ki vagy te? – kérdezi.
– Én vagyok az, aki ha gyújtóst lát, tüzet gyújt vele. Aki gondozásba veszi az emberi képességeket.
Henry az idegenre mered, akinek továbbra is száraz maradt a ruhája. Ördögi szépséget fedez fel az ismerős arcban, és hirtelen kígyószerűnek látja a szemét. Tudja, mivel áll szemben: egy éber álommal. Korábban is tapasztalt már hasonlót egy-két alkalommal, amikor kíméletlenül begyógyszerezte magát.
– Nem hiszek az ördögben – jelenti ki. – És nem hiszek a lélekben sem.
Az idegen a nyakát nyújtogatja.
– Akkor nincs mit vesztened.
Ekkor visszaárad a fiúba az a csontig hatoló bánat, amelyet az idegen társasága pár percig csillapított. Mintha még nagyobb nyomás nehezedne a berepedezett üvegre. Henry kicsit meginog, de az idegen elkapja.
A fiú nem emlékszik arra, mikor került elé a férfi, de most szemtől szemben állnak egymással. És amikor az ördög újra megszólal, új mélységet kap a hangja, egyenletes melegség árad belőle, és a fiúnak olyan benyomása támad, mintha egy takarót terítenének a vállára. Hagyja, hogy elmerüljön ebben az érzésben.
– Azt akarod, hogy szeressenek – mondja az idegen –, hogy mindenki szeressen. Azt akarod, hogy mindenkinek elég legyél. Én meg tudom ezt adni neked. És cserébe csak egy olyan dolgot kérek, ami nem is fog hiányozni. – A férfi kinyújtja a kezét. – Nos, Henry? Mit mondasz?
És a fiú kételkedik abban, hogy ebből bármi is valóságos lenne.
Ezért nem számít neki.
Vagy az is lehet, hogy az esőben álló férfinak igaza van.
Egyszerűen már nincs mit veszítenie.
Végül könnyen rászánja magát.
Olyan könnyen, mintha lelépne a szakadék széléről.
És lezuhanna.
Henry megfogja a férfi kezét. Az idegen megszorítja, elég erősen ahhoz, hogy felszakítsa a vágásokat a tenyerén. De a fiú végre már nem érzi a fájdalmat. Nem érez semmit sem. A sötétség elmosolyodik, és kimond három szót.
– Áll az alku.
 

Előjegyezhető extra kedvezményekkel!

Agave Könyvek Kiadó

 

Octavia E. Butler: A magvető példázata - ("Megjelenik augusztus 31-én!")

 Híres posztapokaliptikus regény a reményről és az erőszakról – egy díjnyertes szerző tollából. Az 1984-hez és A szolgálólány meséjéhez hasonló remekmű.

John Green, New York Times

Octavia E. Butler: A magvető példázata

(Parable of the Sower)

Megjelenik augusztus 31-én!

Agave Könyvek Kiadó 

Octavia E. Butler regényei Margaret Atwood könyveihez hasonlóan az utóbbi években modern klasszikusokká váltak, csak míg Atwood A szolgálólány meséjével a nők elnyomására hívta fel a figyelmet, addig Butler az idegengyűlölettel és a klímaváltozással foglalkozott.

A magvető példázatával kezdődő kétkötetes, Földmag című duológiája igazi látnoki könyv: a második részben az USA megválaszt magának egy szélsőséges, radikális elnököt, aki a „Make America Great Again" jelmondattal kampányol.

A magvető példázata tavaly, 27 évvel a megjelenését követően New York Times Bestseller lett.
Butler minden(!) művének elkeltek a megfilmesítési jogai.

Érdemes megnézni a szerző életművéről készült TED-videót (magyar felirattal).

Fordította: Huszár András

Fülszöveg

2024-et írunk: a klímaváltozás elviselhetetlen károkat okoz világszerte, járványok, háborúk és tartós vízhiány sújtja az emberiséget. Los Angeles külső részén fegyveres erőkkel védett, zárt közösségek próbálnak biztonságban fennmaradni a fosztogatókkal szemben, akik gondolkodás nélkül ölnek a túlélésük érdekében.

Lauren Olamina az egyik ilyen közösségben él családjával. Apja lelkész, és másokkal együtt azért küzd, hogy megőrizze az emberiség méltóságát és azokat az értékeket, amik egyszer naggyá tettek minket. Miközben apja a helyes úton próbálja tartani a gyülekezetét, Lauren hiperempátiával küzd – egy ritka betegséggel, melynek során rendkívül érzékennyé válik mások fizikai fájdalmával szemben.

Egy nap fosztogatók törnek be a közösségbe, és bekövetkezik, amitől mindenki tartott: otthonukat hátrahagyva menekülniük kell a farkastörvények uralta senkiföldjén. Lauren a túlélőkkel együtt északra tart, és idővel a vezetőjükké válik; ráadásul az út során megfogalmazódik benne egy új hitvilág alapja, ami az egész emberiség számára a túlélést jelentheti.

Octavia E. Butler 1993-as és mára klasszikussá vált disztópiája évről évre egyre aktuálisabb. A magvető példázata számtalan írót inspirált, és a műfaj egyik legfontosabb modern műveként tartják számon – hatását jól illusztrálja, hogy 2020-ban, huszonhét évvel a megjelenése után New York Times Bestseller lett.

  

 

Blörbök

„Butler a sci-fi úttörője, a műfaj egyik legkiemelkedőbb szerzője."
– Entertainment Weekly

"Megdöbbentő történet. Ijesztő látomás a szomorú jövőről, amelyet az emberek tudatlanságának, rasszizmusámak és kapzsiságának köszönhetünk, és kísérteties párhuzamba állítható a jelenlegi utunkkal. A főhőse a túlérzékeny tinédzser, Lauren, akinek bátorsága és esze végtelen inspirációs forrás. "
– Bolha, Wall Street Journal

„Megragadó történet a túlélésről, és megrendítő beszámoló arról, hogyan tudunk fejlődni egy széteső világban."
– New York Times Book Review

„Octavia Butler a Maya Angelou, James Baldwin és Toni Morrison alkotta szerzői liga nélkülözhetetlen tagja. A sci-fi és a szépirodalom nagymestere, regényei megismertetik az olvasót az emberi faj lehetőségeivel és veszélyeivel, miközben leckéket kapunk a törzsiség, a faji kérdések, a társadalmi nemek és szexualitás problémáiról.”
– O, The Oprah Magazine

„Az afrofuturizmus és a szélesebb értelemben vett sci-fi műfajának fundamentuma. Egy olyan világban játszódik, amely mindössze tíz év múlva bekövetkezik, amelyben a víz ugyanolyan értékes anyag, mint az olaj, a kábítószerfüggőség rombolja a közösségeket, és politikai vezetője a „Make America Great” szlogen égisze alatt építi ki politikai hatalmát. "
– Buzzfeed

„Pofátlanul előrelátó és bölcs könyv. Érdemes elolvasni azoknak, akik egy jobb világ felépítésére törekszenek, miközben ez a járvány továbbra is leleplezi, mennyire tarthatatlan, mennyire romlottan egyenlőtlen az amerikai életmód, és mindig is az volt."
– Yaa Gyasi, New York Times

„Butler – akár egy világítótorony, amely a megértés szigetéről magasodik fölénk a tengerből. Fogalmam sem volt, hogyan juthatok el oda, de tudtam, hogy életmentő számomra. Egyfajta ellenállás. Butler és az olyan írók, mint Ursula Le Guin, Toni Morrison és Margaret Atwood a műfaj alapelveit használták fel, hogy felfedjék a jelen igazságtalanságait és bemutassák az evolúciónkat."
– Brit Marling, New York Times

„Butler szokatlan melegséggel, érzékenységgel, őszinteséggel és megértéssel meséli el történetét; noha a sci-fi olvasók felismerik benne a jövőbeli Földet, Lauren Olamina és elképzelései olyanok, mint egy fa a csemeték között."
– Publishers Weekly

Octavia E. Butler 

1947. június 22-én született a kaliforniai Pasadenában szegény fekete szülők gyerekeként. Az apja cipőfényesítő volt, az anyja pedig szobalányként és takarítónőként dolgozott, akit Octavia gyerekként sokszor elkísért. Ekkor szembesült először az elnyomás jelenségével, ami később több regényének is meghatározó elemévé vált. A tudományos fantasztikummal fiatalon találkozott a helyi könyvtárban, ahova sokszor azért menekült, mert nem tudott beilleszkedni a többi gyerek közé.

Az 1960-as évek végén egy kisebbségi íróknak szervezett workshopon az írása lenyűgözte az egyik tanárt, Harlan Ellisont, akinek bátorítására Butler beiratkozott a hathetes Clarion Science Fiction Writers Workshopba. Ott találkozott Samuel R. Delanyvel, akivel később nagyon jó barátokká váltak. Butler a workshop elvégzése után el tudta adni az első novelláit (a legelsőnek a jogait maga Ellison vette meg), és egyre több időt szentelt az írásnak. Sikerét jól illusztrálja, hogy az első, Patternist című sorozatát követően 1978-tól csak az írásból élt.

Butlernek 2006. február 24-én bekövetkezett haláláig több mint tíz regénye és két novelláskötete jelent meg, a történeteit számos magazin és antológia közölte. 1984-ben legjobb novella, 1985-ben pedig legjobb kisregény kategóriában is kitüntették a Hugo-díjjal, ezen kívül kétszer kapott Nebula-, egyszer Locus-díjat. A műveinek központi témái a társadalmi berendezkedések kritikája, az emberi test fejlesztése génmanipulációval, különféle mutációkkal és az idegenekkel való kapcsolatfelvétel által, valamint az afrofuturizmus.

Leghíresebb regényei a Hajnallal kezdődő Xenogenezis-trilógia, illetve a Kindred és a Földmag-duológia.

Részlet a kötetből

 

Amit megérintetek,
azt megváltoztatjátok.
Amit megváltoztattok,
az megváltoztat titeket.
Nincs más igazság,
csak a változás.
Isten: a változás.

Tegnap éjjel megint jött a visszatérő álmom. Végül is, számíthattam volna rá, hiszen a vívódás hozza elő – olyankor szoktam ezt álmodni, amikor a saját horgomra akadva vergődöm, és úgy teszek, mintha nem történne semmi szokatlan. Amikor apám lánya próbálok lenni. Ma van a születésnapunk: én a tizenötöt töltöm be, apám az ötvenötöt. Holnap igyekszem majd a kedvére tenni; nemcsak neki, hanem a közösségnek és Istennek is. Előző éjjel tehát arra emlékeztetett az álmom, hogy mindez hazugság. Azt hiszem, muszáj lesz írnom az álmomról, a szóban forgó hazugság ugyanis rettenetesen zavar.
Repülni tanulok, felemelkedem a levegőbe. Senki nem tanít rá, magamtól, apránként sajátítom el a repülés képességét, álomról álomra veszem a leckéket. Nem valami burkolt kép, cserébe makacsul vissza-visszatér. Sok leckén túl vagyok már, egyre jobban megy a repülés. Egyre magabiztosabb vagyok, de azért még mindig félek. Nem tudom igazán irányítani magam.
Előredőlök az ajtó felé. Úgy néz ki, mint ami a folyosóra nyílik a szobámból. Mintha messze lenne, mégis arrafelé hajolok. Megfeszülök, és merev tagjaimmal elengedem a kapaszkodót, ami eddig megakadályozta, hogy felemelkedjem vagy elessem. A levegőnek nyomakodok, felfelé török; nem emelkedem, de nem is zuhanok lefelé. Egyszer csak megmozdulok, mintha a rettegés és öröm határán feljebb siklanék, fel a pár méterrel a padló felett lebegő légrétegre.
A nyitott ajtó irányába úszom. Hűvös, sápadt fény árad be a szobába. Hirtelen jobbra csúszok; még egy kicsit. Látom, hogy célt fogok téveszteni, és a falba csapódni, de nem tudok megállni vagy megfordulni. Elsodródom az ajtótól, és a hűvös ragyogást másféle fényár váltja fel.
Ég a szemközti fal. Lángok lobbantak fel a semmiből, elemésztik a falat, felém kúsznak, nyújtóznak. A tűz rohamosan terjed. Belesodródok. Felcsapnak körülöttem a lángok. Kapálózva, vergődve próbálok visszaúszni a biztonságba, markolom a levegőt, a tüzet, rúgkapálok, meggyulladok! Sötétség.
Néha félig kiránt az álomból, amikor elborítanak a lángok. Nem egy jó érzés. Ha teljesen felébredek, nem tudok visszaaludni. Próbálom, de sosem szokott sikerülni.
Ezúttal félálomban maradok. Fokozatosan átcsúszom az álom második felébe – a hétköznapi, valóságos részébe, ami ténylegesen megtörtént velem évekkel ezelőtt, kiskoromban, bár akkor nem tűnt fontosnak.
Sötétség.
Fény dereng fel.
Csillagok.
Rám vetül hűs, halovány, hunyorgó fényük.
– Gyerekkoromban nem láthattunk ilyen sok csillagot – meséli a mostohaanyám. Spanyolul beszél, az anyanyelvén. Mozdulatlanul áll, és eltörpül a Tejút széles sávját szemlélve. Sötétedés után kimentünk leszedni a kimosott ruhákat a szárítókötélről. Napközben szokás szerint rekkenő hőség volt, kiélvezzük a kora esti lehűlést. A Hold nem sütött ki, mégis tisztán látunk a sötétben: csillagok borítják az égboltot.
A városnegyed fala tömören, komoran magasodik a közelben. Kuporgó állatnak tűnik, aki talán ugrásra készül – fenyegetőbb, semhogy védelmet nyújtana. Ám mostohaanyám ott áll mellettem, és ő nem fél. A közelébe húzódom. Hétéves vagyok.
Felnézek a csillagokra, a sűrű, sötét égre.
– Miért nem láttátok a csillagokat? – tudakolom. – Mindenki látja őket. – Én is spanyolul szólok hozzá, ahogy tanította. Így valamiért meghittebb a beszélgetés.
– A városi fények miatt – feleli. – Lámpák, fejlődés, növekedés. Csupa olyasmi, amikkel már nincs erőnk foglalkozni ilyen hőségben és szegénységben. – Szünetet tart. – Amikor annyi idős voltam, mint te, anyám azt mondta, hogy a csillagok… már az a kevés, amit láttunk… ablakot nyitnak a mennyországba. Isten azon keresztül tart szemmel minket. Majdnem egy évig hittem neki. – Mostohaanyám átnyújt egy nyalábot a kisöcsém pelenkáiból. Átveszem, visszasétálok a házhoz, ahol mostohaanyám a nagy fonott ruháskosarat hagyta, és a többi ruhadarab tetejére stószolom a pelenkákat. A kosár megtelt. Hátrafordulok, és látva, hogy mostohaanyám nem engem figyel, hátrahanyatlok a ropogós, tiszta ruhák puha halmára. Egy pillanat erejéig zuhanás közben mintha lebegnék.
Háton fekve nézem a csillagokat. Megkeresek egy-két csillagképet, és megnevezem a részeit. Apám édesanyjának csillagászati könyvéből tanultam meg a neveiket.
Hirtelen üstökös fénycsóvája hasít át nyugat felé az égbolton. Utánabámulok, drukkolok, hátha megpillanthatok még egyet. Aztán mostohaanyám szólít, és visszasétálok mellé.
– Most is égnek lámpák a városban – mondom neki. – Mégsem rejtik el a csillagokat.
– Messze nincs belőlük annyi, mint régen – csóválja a fejét. – A mai fiataloknak fogalmuk sincs, hogy annak idején… nem is olyan régen… mennyire ki voltak világítva a városok.
– Én jobban örülök a csillagoknak – jegyzem meg.
– A csillagok nem kerülnek pénzbe. – Mostohaanyám vállat von. – A magam részéről szeretném inkább visszakapni a városi fényeket, amint csak lehet. Dehát, a csillagokat megengedhetjük magunknak.

 

Előrendelhető extra kedvezményekkel! 

Agave Könyvek Kiadó