A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Prae Kiadó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Prae Kiadó. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. június 26., szerda

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Kocsis Gergely - ("Ha látok vagy hallok valami érdekeset, gyorsan jegyzetet készítek a telefonomba, nehogy elveszítsem.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Kocsis Gergely írót, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak nemrég jelent meg Prae Kiadónál, Krimi Ma keretén belül A varjúszellem című kötete.

Forrás: Kocsis Gergely Szerzői oldala

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Kocsis Gergelynek hívnak, idén múltam ötven éves, mondhatni, hogy az első kötetem a legszebb születésnapi ajándék volt számomra. Nagyon más területről érkeztem az íráshoz; polgári foglalkozásomat tekintve mérnök-közgazdász vagyok, és egy adatokkal és mesterséges intelligenciával foglalkozó cég nemzetközi ügyvezetője. Van két felnőtt lányom; a kisebbik, Laura maga is író, a Menő Kiadónál jelent meg a Cseréljünk című kötete. Van egy kilenc éves fiam is. Budapesten élek egy ötgyermekes mozaikcsaládban. Nagyon szeretek utazni, sportolni és természetesen olvasni.

A varjúszellem c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

A varjúszellem első kéziratát közel egy év alatt írtam meg, de utána további másfél évig csiszoltam, mire végleges lett. Végig a háttérben zajlott a kutatómunka; végigolvastam 1921 novembere és 1922 márciusa között szinte minden napilapot az Arcanumon. Nagyon kevés olyan monográfia található sajnos erről az időszakról, ami nem Trianon traumájáról szólna, így bár olvastam néhányat, nekem sokkal fontosabb volt a mindennapi emberek élete. Így találtam rá Ablonczy Balázs köteteire, akivel utána többször konzultáltam is.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Ez egy fiktív történet egy fiktív alföldi városban (Karattyánon), de a kort és a kötetben lévő szereplőket igyekeztem minél korhűbben megírni. A történetet egyébként Szájer József híressé vált ereszcsatornás jelenete inspirálta. Akkor úgy éreztem, hogy ebben az országban, ha a felső körökhöz tartozol, bármit megtehetsz, és nem lesznek következményei. Ez adta az alapötletet a regényhez.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

2013-ban Prágába költöztem, és elkezdtem írni egy blogot a kinti kalandjaimról, leginkább saját magamnak az akkori Origó blogmotorjával. Elég gyorsan felfigyelt rá az egyik szerkesztő, és onnantól kezdve majdnem végig a címlapon szerepeltem. Ahogy hazaköltöztem, egyre inkább szerettem volna jobban megtanulni írni, ezért jelentkeztem az akkor induló Péterfy Akadémiára, és gyűjtöttem annyi bátorságot, hogy elkezdtem publikálni. Két novellám angolul is megjelent, innentől már egyenes út vezetett a regényhez.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Igen, mindenképpen, bár hozzá kell tennem, hogy A varjúszellem is egy kevert zsánerű regény, többféle stílus is keveredik benne: történelmi krimi, misztikus regény és talán szépirodalom is. Tervezek írni egy szépirodalmi kötetet is, de előtte még A varjúszellem folytatását fejezem be.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Ez nem egy könnyű kérdés, mert a kézirat a leadás pillanatáig változik; mindig találok benne javítani valót. Igazából akkor érzem a megkönnyebbülést, amikor elküldöm a szerkesztőnek, utána viszont jó ideig képtelen vagyok újra elolvasni a szöveget. Legalább fél évnek el kell telnie, hogy újra hozzá tudjak nyúlni.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Nincsen írói álnevem, bár egyszer poénkodtunk a lányaimmal, hogy Gregory L. Kutcher megfelelő írói álnév lehetne. Az L. már nem tudom pontosan, miért kellett bele, de biztos, hogy jobban hangzott úgy. Szeretek a saját nevemben írni, és komolyan nem merült fel sosem, hogy írói álnevet használjak.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Nem, és ahogy már korábban mondtam, igazából nem is egy zsánerben íródott a regény. Leginkább a szépirodalom vonz, de ahhoz még bőven gyűjtenem kell a muníciót.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Emlékszem egy délután, hogy telefonáltak a kiadóból, hogy ha szeretnék, bemehetek, mert estére már ott lesznek a nyomdából a könyvek. Éppen a fiammal voltam a városban, így autóba ültünk és elgurultunk a Prae Kiadó Kis Présház irodalmi kávéházába (ami sajnos nemsokára bezár), és elhoztam a szerzői tiszteletpéldányaimat. Az úton hazafelé fiam egész idő alatt azt hajtogatta, hogy ő is író lesz majd, ha felnőtt.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Én nagyon tervező író vagyok, alap végzettségem mérnöki, szóval rengeteg jegyzetet, vázlatot és táblázatot használok írás közben. Minden karaktert és helyszínt részletesen kidolgozok. Számomra a könyvírás is szigorú ütemezést igényel, tehát nagyon tudatos vagyok ebből a szempontból.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Csak egy kötetem jelent meg, és abban van egy kedvenc jelenetem, amikor Adler Arankaéknál vendégeskedik. Nagyon szerettem írni ezt a részt, és szerintem jól sikerült is. A kötet befejező nagy összecsapását viszont nem volt egyszerű elkészíteni úgy, hogy kellően izgalmas és fordulatos legyen. Sokszor átírtam és változtattam rajta.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Ha látok vagy hallok valami érdekeset, gyorsan jegyzetet készítek a telefonomba, nehogy elveszítsem. Ezeket szoktam böngészni, amikor új történethez keresek kiindulási pontot. Néhány írótársammal olykor azt a módszert is alkalmazzuk, hogy bedobunk egy szót, és arról kell történetet írni, amit nagyon élvezek.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Általában először a kisebbik lányom olvassa el a kéziratot, majd egy író barátom visszajelzései alapján dolgozom rajta a véglegesítésig, amíg át nem megy az ő szűrőjén. Utána természetesen a szerkesztőm kerül sorra, de neki már érett szövegeket szoktam elküldeni.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

A kedvesem már akkor ismert meg, amikor már rendszeresen írtam, számára ezért nem volt ez újdonság. Ráadásul, mint korábban említettem, van még egy író a családban, így ez a téma rendszeresen szóba kerül nálunk, és része mindennapjainknak.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen visszajelzéseket kapok majd. A varjúszellemról. Érdekel, hogy hogyan értékelik az olvasók a regényt. Jelenleg is dolgozom a következő köteten, amely egy évvel az előző történet után játszódik, és terveim szerint jövőre jelenik meg. Addig néhány rövidebb írást tervezek publikálni.

Kocsis Gergely Szerzői oldala

Prae Kiadó

2024. június 8., szombat

A Prae Kiadó dedikálásai és bemutatói a 95. Ünnepi Könyvhéten

 A Prae Kiadó dedikálásai és bemutatói a 95. Ünnepi Könyvhéten


Dedikálások a Prae Kiadó 72-es standjánál 

(Új helyen: a Vörösmarty téren, a Váci utca torkolatánál!) 

Június 14. péntek

16.00-17.00: Pál Dániel Levente (A budai anyák kelet felé indultak el)

17.00-18.00: Locker Dávid (Beszédkényszer)

Június 15. szombat:

13.00-14.00: Ughy Szabina (Az átlátszó nő)

14.00-15.00: Nyerges Gábor Ádám (Vasgyúrók)

15.00-16.00: Tallér Edina (Jóemberek)

16.00-17.00: Kocsis Gergely (A varjúszellem) és Bánhidi Lilla (Sorsod Borsod)

17.00-18.00: Láng Orsolya (Ház, délután) és Weber Kristóf (Keringő) 

Június 16. vasárnap

15.00-16.00: A közérzet poétikái. Tanulmányok Bodor Ádám életművéről (Szerk.: Lőrincz Csongor és Smid Róbert) című kötet szerzői 

Könyvbemutatók a Kis Présházban

(Budapest XI., Bartók Béla út 44.)

Június 13. csütörtök:

20:00: Nyerges Gábor Ádám Vasgyúrók című kötetének bemutatója

Június 14. péntek:

20.00: Pál Dániel Levente A budai anyák kelet felé indultak el című verseskötetének bemutatója

2024. június 4., kedd

Nyerges Gábor Ádám: Vasgyúrók – Az Ünnepi Könyvhétre megjelenik!

 „Felkínálkozunk a pusztulásra, és ez feneketlenül mulattat.”

Nyerges Gábor Ádám

Vasgyúrók

 

Megjelenik az Ünnepi Könyvhétre!

Prae Kiadó

Prae Kiadó, 2024

Szerkesztette: Benedek Anna

A borítót Tarcsay Zoltán tervezte Munkácsy Mihály Rőzsehordó nő című festménye, valamint a Fortepan 94864-es képszámú fotójának felhasználásával.


Könyvbemutató és dedikálás a Kis Présházban június 13-án, csütörtökön 20 órától

Esemény

A szerzővel és a kötet szerkesztőjével, Benedek Annával Halmi Tibor költő, kritikus, szerkesztő beszélget.

Vasgyúrók a helyszínen is megvásárolható, és átvehetők az előrendelt példányai.

 


Dedikálás az Ünnepi Könyvhéten a Prae Kiadó 70-es  standjánál, a Vörösmarty téren

Időpont: Június 15., szombat 14–15 óráig

„Ha találós kérdés lenne, így tehetnénk fel: hol és hogyan találkozhat a második világháború olasz frontja, a magyar űrprogram furcsán ismerős sci-fije, Micimackó és Soros György, tűzkárosultak, özvegyek, irodai dolgozók, sorozatgyilkosok és egyetemi professzorok, utolsó vérig rivalizáló traumacsoportok, kamaszos szerelembe eső középkorúak, elhagyni készülők és elhagyottak vagy a játszóterek indián szellemei?”

Fülszöveg

Egy kisiskolás gyereket – talán egy vasgyúrót – reggel halva talál az anyja, aki ezt hogyan is élheti túl. A külügyi szakértőnő szakmai hibát követ el, majd a metró alá akar ugrani, de véletlenül mást sikerül belöknie. Két régi barátnő addig átkozza egymás politikai táborát, míg kékülni nem kezd a fejük. A szerelmes fiút a nagybátyja részegen akarja kifaggatni a barátnőjéről.

Nyerges Gábor Ádám novelláinak ismerős környezetében köznapi emberek abszurd helyzetek részesei lesznek. Miközben szorongásaikat a groteszk félelmetessége is fokozza, történeteik mögött egymással való küzdelmeik sorstragédiája áll.

Egy férfi és egy nő megkésve találnak egymásra, amikor a hátralévő kis darab időben már nemcsak a szív dobog. Valaki a papjának meséli, hogy kiket ismert föl a migránsok vérengzéséről szóló rémálmaiban. A békés, kicsit rozzant faluban csak a plakáthely látszik, odavezető út nincsen. De hogyan készülnek a meg nem erősített hírek, vagyis mivel foglalkoznak a Hírbástyánál – mármint ténylegesen?

Ezek az elbeszélések a szatirikus próza hazai alkotóival és tárcaíróival vállalják a rokonságot. A szerző sokoldalúan tárja föl napjaink morális és egzisztenciális csapdahelyzeteit, mégsem ítélkezően ábrázolja figurái determinált észjárását, kiszolgáltatottságba ágyazott élethazugságát.

 

Závada Pál

A szerzőről

Nyerges Gábor Ádám másfél évtizede, a 2000-es évek végén kezdte pályáját. Bár elsősorban versek és regények szerzőjeként ismerjük, valójában ez idő alatt folyamatosan jelentette meg novelláit, elbeszéléseit, tárcáit, többek között a 2000, az Élet és Irodalom, a Kalligram, a Népszava, a Prae és a Tiszatáj hasábjain. E több mint évtizednyi anyagból válogatta a szerző első novelláskötetét, melyet 2024 Ünnepi Könyvhetére várhatnak az olvasók.

 

Részlet a kötetből

Vasgyúrók

1.

Amikor a Károly elhagyott, hallgattam a Fonográfot. Jöjj, kedvesem, odáig jutottam, sírtam, kikapcsoltam. Hallgattam a Zoránt. Hogy értsd, egy pohár víz mit ér, ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell. Idáig jutottam, sírtam, kikap­csoltam. Hallgattam a Sebőt. Rejtelmek, ha zengenek, csak idáig jutottam, olyan szomorú volt, sírtam, kikapcsoltam. Ha én szél lehetnék, egy lányt megkereshetnék, engem nem keresnek, kikapcsoltam és sírtam, egy kis patak mindig rohant, s egyre csak énekelt, egy sziklafal útjába állt, s a dalnak így vége lett. Én is így lettem néma víztükör, mikor tőlem elmentél, kikapcsol­tam, két szoba közt a csend, de végtelen nagy távolság, s mi otthonunknak hívtuk egykor ezt a két szobát. Kikapcsoltam, kikapcsoltam, mindent kikap­csoltam, magamat is kikapcsoltam, és csak akkor kapcsoltam újra be, amikor a Jankó elment az iskolába, én meg beértem az állomásra, és sírtam az irodá­ban, amikor nem jött vevő. Megtanultam ki- és bekapcsolni a sírást, ott tanul­tam meg, két vevő közt, ami jól jött a Jankóval, nyolcéves volt, és elment az apja, el se búcsúzott tőle, nem sírhat az anyja. És nem hallgattam már sem­mit, pedig sok szép zenénk volt otthon. Neki néha fölraktam, amitől nem sír­tam, nem volt sok olyan, a Régi csibészeket, de aztán attól is sírnom kellett, azt se raktam föl többet. Mert akkor már minden zene fájt. Tizenkét év házas­ság volt mögöttünk, ennyi idő alatt minden hangba belekerül a másik, abba is, amit sose hallgattunk együtt, minden róla szólt, a Hajnali óceán, de még a Léna is, ő volt a Gyöngyhajú lány, a Lökd ide a sört, de a Ha én zászló vol­nék is. Elvesztettem minden zenét, pedig a szüleimtől kaptam őket, sok más nem is maradt utánuk. De ott volt a Jankó. Sokáig féltettem, hogy mi lesz belőle a megbolondult, elhagyott anyja mellett, meg úgy egyébként is, ne legyen belőle valami vidéki tuskó, mint az a DISZNÓ apja. Értem én, meg­értettem. Fiatalabb volt az a másik, ahogy az lenni szokott, a nevét se tudom, sosem beszéltünk utána, csak a következő karácsonykor, akkor is csak rövi­den, felhívott, felvettem, hát beszéltünk, keményen tartottam magam, rideg voltam, de udvarias, nem sírtam, csak a gyereknek nem adtam oda a telefont, azt mondtam, már alszik. Ha akar vele beszélni, jöjjön el, nézzen a szemébe, mondtam. Jó, azt mondta, tudtam, sosem fog jönni, ilyen volt egyszerűen. Szóval fiatalabb volt, az is a benzinkútnál dolgozott, azt tudtam még. Nem csalt meg, azt mondta, mert ő olyan, hogy így tisztességes, azt mondta, tud­tam, megcsalt akkor már rég, ilyen volt egyszerűen. A gyereket nem értettem a dologban, engem nem szeretett akkor már rég, ezt utólag összeraktam, de a Jankót, azt elvben nagyon. Szeme fénye volt, játszott vele, vitte mindenhová, amikor már semmi pénzünk nem volt, akkor is vett neki minden héten valami kis játékot, nem is tudom, miből. Becézte, cirógatta, puszilgatta, nem is értem. Hogy aztán semmi, mintha elvágták volna, úgy hagyta el, ahogy engem, de hát az egy gyerek, még nyolc se volt, hát azt is megunta, abból is fiatalabb kellett? Az is lejárt, az sem jelentett semmit? Nem tudtam, hogy van az ilyen, nekem akkor nem nagyon voltak barátaim, nem volt időm barátkozni, munka, gyerek, háztartás, mikor barátkoztam volna, aki régről volt, az is mind elma­radozott, vagy hát én maradoztam el tőlük, mert hát mikor? Hogyan? Nem volt akkor nekem már senkim a Jankón kívül, csak a hallgathatatlan, régi lemezeim a halott szüleimtől, meg az a pindúr kis félárva, vagy mi, hát nem is tudom, hogy hívjam az ilyet, akit elhagy az apja, mint egy megunt felesé­get. Még nyolc se volt, még fel se fogta eleinte rendesen, csak aztán értette meg, pedig én nem mondtam neki, mert megfogadtam, hogy nem lesz bolond, síró anyja, még az kellett volna neki, aki elmondja fűnek-fának az apját, hogy abban nőjön fel, van meg lesz elég baja, de aztán valahogy utólag összerakta, mert okos volt és nagyon érzékeny, olyan csendben megértette a dolgokat, hogy az ember ránézett kedden, és semmi, és szerdán is ránézett, és már ott volt a szemében minden, hogy összerakta, hogy megértette, hogy tudja pon­tosan, akkor is, ha nem érti, de tudja, érzi, hogy mi történt, hogy neki nem lesz apja többet, mert az ilyen, ilyen volt egyszerűen. Hogy ránéz kedden, és szeretlek, kis picúr vasgyúró, kis lovag, te leszel, meglátod, az új Messi, te TRÓNÖRÖKÖS, ordította, és fölkapta, és forgott vele a szobában, én nem is láttam még embert, mármint férfit így szeretni a gyerekét, vagy hát így kimu­tatni, hogy ránézett kedden, és szeretlek, kis picúr vasgyúró, és ránéz szerdán is… És már nincs ott, nincs apja, elment köszönés nélkül, és azt se mondja, azt se hazudja, hogy hazajön, mert ilyen volt egyszerűen. És ezt a Jankó csendben és hiszti nélkül megértette, utólag egyszerűen összerakta, keddről szerdára ez mind ott lett a kis szemében, a nézésében, hogy ez így van, ez így történt, ezt ő felfogta, megérezte, tudomásul vette, bár nyilván nem értette. Én meg megtanultam ezt mind kikapcsolni, aztán a zenét már bekapcsoltam újra, meg vettem ki könyvet, mindig mást, valami régit, szépet, József Attilát, Szabó Lőrincet, miatta kezdtem olvasni, amíg volt még pénzem olvasójegyre, aztán kértem kölcsön könyvet, mindig valami szépet, mert már lettek újra barátaim, hogy halljon ilyen szépeket, legyen műveltebb, mint a szülei, és hallja, amiket a sosem ismert nagyszüleitől kapott, hogy ne legyen ilyen falusi tirpák bunkó, akinek többet ér a feleségénél és a kisfiánál egy ilyen névtelen KURVA, és csak olvastam neki, főleg az Altatót, azt nagyon szerette, meg én is, én talán még jobban is, lefekvés előtt olvastam neki a verseket, aztán adtam egy puszit, mindig úgy aludt el, hogy aludj el szépen, kis Jankó, picúr kis lovagom, és már aludt is, vagy ha nem is, úgy tudott tenni, talán öntudatlanul is, tapintatból, sosem tudtam. És aztán én még sokáig fennmaradtam sírni, mert aztán már csak olyankor tudtam, aztán már azt is – kikapcsoltam.

A kötet megvásárolható a kiadó webáruházában:

Prae Kiadó

2024. május 23., csütörtök

A Prae Kiadó a Margó Irodalmi Fesztiválon

 Kocsis Gergely és Tallér Edina könyvbemutatója a Margó Irodalmi Fesztiválon

 

Május 23-án, csütörtökön 20.30-tól a Margitszigeten, a Kristály Hajó Színpadán.

Esemény

 

A szerzőkkel György Alida beszélget.

Közreműködik: Gerner Csaba


Kocsis Gergely

A varjúszellem

Krimi Ma sorozat

 

„A fővárosi detektívet, akit háborús traumák kísértenek, a nagy magyar Alföld egy unalmas kisvárosába küldik felderíteni egy hétköznapinak tűnő gyilkosságot. Persze hamar kiderül, hogy a dolgok messze nem olyan egyszerűek, ahogy első pillantásra tűntek… A varjúszellem a krimi és a misztika, a történelmi regény és a fantasy finom iróniával megírt, különleges ötvözete, amely a két világháború közötti, mágiával és legendákkal teli magyar vidék sötét titkaiba kalauzolja az olvasót.”

 

Péterfy Gergely

 

Adler Vilmos, az első világháborút megjárt katona leszerelése után detektívként találja meg a helyét a világban. 1922 februárjában az álmos mezővárosba, Karattyánra utazik, hogy kiderítse, ki ölte meg a befolyásos államtitkár unokahúgát. A novemberi hideg ellenére a nőt kisestélyiben találták meg a templom mögötti parkban – megfojtották. Adlernek azonban nemcsak bonyolult és vérfagyasztó esetekkel kell szembenéznie, hanem háborús veteránként saját magával, múltjával és kísértő emlékeivel is.

A detektívet poszttraumás stressz szindróma gyötri, emlékképei túlnőnek tudatán, és beférkőznek a mindennapok eseményei közé. Valóság és képzelet összemosódik, az egyre aggasztóbb történések mellett pedig meg kell küzdenie azzal, ahogyan próbára teszi a saját tudata. Vajon képes-e kellőképpen nyitott lenni elméje, amikor minden kapaszkodó kicsúszik a kezéből? Kocsis Gergely regényében közélet és történelem, krimi és horror szálai fonódnak lidérces, felkavaró történetté, melynek legfőbb kérdése, hogy a holtak mentik meg az élőket, vagy fordítva.


Szerkesztette: Péczely Dóra

Borítóterv: Szabó Imola Julianna

 

Tallér Edina

Jóemberek

 

Margit és Dénes átlagos budapesti házaspár szokványos lakótelepi élettel, látszólag csekély igényekkel és vágyakkal, rég elfeledett és elfojtott álmokkal, soha meg nem valósított tervekkel. Amikor az asszony idős édesanyja meghal, nekivágnak Kiskunhalasnak, ám útközben lerobbannak a parányi Jakabszálláson, és egy ideig ott ragadnak. A helyi pacalozó tulajdonosa, Nyúzó Jóska, a titkait féltve őrző böllér, akit sérült arca miatt csak Idegzsábának hívnak, és az őket mindenhová követő vén albínó ikerpár, a Jolikák sorsdöntő módon sodródnak bele Margiték életébe. A kialakult helyzetben a párnak szembesülnie kell vele, hogy az utazás és a folyvást kiújuló viták, veszekedések, kicsinyes csetepaték mellett valami más, meghatározóbb dolog is történt velük.

A szerző kiváló humorral és gazdag iróniával festi meg a fővárosi és vidéki Magyarország jelenét és közelmúltját. Az egzisztenciális és a generációkon átívelő szorongás, álmok és valóság, hűtlenség és magány, és persze a vágy egy jobb, tartalmasabb életre egyszer s mindenkorra eldönti, a főhősök merre tartanak útjukon, és vajon közös-e az út. Tallér Edina regénye beültet a hátsó ülésre, hogy aztán együtt vágjunk neki a párkapcsolati road tripnek, egyenesen Jacobsville felé.


Szerkesztette: Péczely Dóra

Borítóterv: Szabó Imola Julianna

 

Láng Orsolya és Locker Dávid könyvbemutatója a Margó Irodalmi Fesztiválon

 

Május 25-én, szombaton 12.45-től a Margitszigeten, a Kristály Könyves Színpadán.

Esemény

 

A szerzőkkel Horváth Florencia beszélget.
Közreműködik: Valcz Péter

Láng Orsolya

Ház, délután

 

 

A délelőtti program után a ház délután elegánsan eklektikus berendezésű, kellemesen fényezett, de ha kell, kellemesen árnyas is. Tehát árnyékolástechnikailag megfelelő. Csendes és élénk. Élénk és nyugodt. A jövevény eleinte zavarban van. Mégiscsak begurult ide a melankólia sötét golyója a folytatásnak hitt irányból. Aztán nagyítólencsén át láthattunk egy ölelkezést egy távoli ház emeleti lakásában. Közben meg elszabadult az ajándékpokol: sorjáznak a jobbnál jobb versek, mégsem árt meg a jóból a sok.

 

Láng Orsolya új kötetében bizalmasának fogadja az olvasót, és megmutatja, milyen, amikor apró balladák képei keverednek emberközi kapcsolatok jeleneteivel, ahogy az anyanyelvünk között az idegen szavak. Olyan természetesen, hogy ha valaki mögöttünk kellően lágy akcentussal ejti ki egy sziget fővárosának a nevét, közel kerülünk a nagybetűs Költészethez. Mi a siker titka, ha nem ez?

 

Mohácsi Balázs


Szerkesztő: Lapis József

Borítóterv: Láng Orsolya

 

Locker Dávid

Beszédkényszer

 

Kemény István ismertetője: „Európai vagyok, Jézus és Platón tanítványa.” Hogy lehet ezt a védtelen, de csodálatos mondatot leírni úgy, hogy a mai olvasó ne mosolyodjon el a romantikus nagyotmondáson? Egyszerű: olyan elementáris költői hitelt kell szerezni hozzá, amitől az olvasó álla leesik, tanult cinizmusa elpárolog. Locker Dávid verseinek ilyen hitele van. Kiderül belőlük, hogyan válik egy határon túl született, vidéken felnőtt magyar fiú a 21. században Jézus és Platón valódi tanítványává, hány megalázó és torokszorító helyzeten kell túljutnia gyerekként, kamaszként, hány eleve vesztett vitát kell végigküzdenie egyetemen és kocsmában. Hogyan bírja tűzön-vízen át, hősiesen, de ha kell, saját magát is kinevetve, épségben megőrizni idealizmusát. Locker Dávid verseskönyve nemcsak egy remek első kötet, hanem minden jel szerint egy nagy költészet kezdete.



Szerkesztette: Péczely Dóra

Borítóterv: Szabó Imola Julianna


A kötetek megvásárolhatóak a kiadó webáruházában

Prae Kiadó

2024. május 8., szerda

Locker Dávid: Beszédkényszer – Megjelenik május 8-án!

 Locker Dávid

Beszédkényszer

 

Megjelenik május 8-án!

Prae Kiadó



 Prae Kiadó, 2024

Szerkesztette: Péczely Dóra

Borítóterv: Szabó Imola Julianna

 

Könyvbemutató a Kis Présházban

Május 8-án, szerdán 19 órától

 

A szerzővel és Péczely Dóra szerkesztővel Korsós Gergő beszélget.




Láng Orsolya és Locker Dávid könyvbemutatója a Margó Irodalmi Fesztiválon

Május 25-én, szombaton 12.45-től a Margitszigeten, a Kristály Könyves Színpadán.


 

A szerzőkkel Horváth Florencia beszélget.
Közreműködik: Valcz Péter


A kötetről

 

Kemény István ismertetője: „Európai vagyok, Jézus és Platón tanítványa.” Hogy lehet ezt a védtelen, de csodálatos mondatot leírni úgy, hogy a mai olvasó ne mosolyodjon el a romantikus nagyotmondáson? Egyszerű: olyan elementáris költői hitelt kell szerezni hozzá, amitől az olvasó álla leesik, tanult cinizmusa elpárolog. Locker Dávid verseinek ilyen hitele van. Kiderül belőlük, hogyan válik egy határon túl született, vidéken felnőtt magyar fiú a 21. században Jézus és Platón valódi tanítványává, hány megalázó és torokszorító helyzeten kell túljutnia gyerekként, kamaszként, hány eleve vesztett vitát kell végigküzdenie egyetemen és kocsmában. Hogyan bírja tűzön-vízen át, hősiesen, de ha kell, saját magát is kinevetve, épségben megőrizni idealizmusát. Locker Dávid verseskönyve nemcsak egy remek első kötet, hanem minden jel szerint egy nagy költészet kezdete.

 

A szerzőről



A szerző portréját Bach Máté készítette.

 

Locker Dávid 1998-ban született Szatmárnémetiben, jelenleg Budapesten él. Költő, kritikus, az ELTE BTK irodalomtudományi doktorandusza. Ez az első kötete.

 

Versek a kötetből

 

Bőrhiba


Nyolcévesek lehettünk, mikor nagyanyánk arcán

kinőtt a hüvelyknyi, csomós dudor.

Daganat, mondta anyám, miután visszahozták a kórházból.

Nem értettük, miről beszél,

nekünk csak röhögni volt kedvünk.

Képtelenek voltunk bármit kezdeni a felismeréssel,

hogy nagyanyánk már nem az,

aki a fejünkben él.

Mintha a hiba az arcán eltakarta volna,

aki mögötte van.

Pókfészek, mondta egyikünk,

és a nevetéstől a fejünk a csempének koccant.

Másnap reggel egyikünk sem merte bevallani,

hogy azt álmodta,

nagyanyánk arcán a hiba felfakad,

és ezernyi szőrös láb indul felénk.


*

A koronavírusban elhunytakat nem szedhetik ki a hullazsákból.

Apám azonban ismerte a temetkezési vállalkozót,

így megkérte, hogy a ravatalozóba menet

álljon meg pár percre a házunk előtt.

Ha már nem láthatja utoljára,

hadd tapogassa meg az anyját: vajon ő-e?

Én mosolyogtam magamban:

komolyan, mennyi esély van rá, hogy összecserélnek két halottat?


Aztán a hullaszállítóban mégiscsak

meg kellett kapaszkodnom

a fényesre csiszolt karosszériában.

De nem azért, mert valaki mást találtunk a kocsiban.

És nem akkor, amikor apám, mint akit fejbe rúgtak, kifordult a kocsiból.


Hanem akkor, amikor anyám

a nővérek rutinjával a zsákhoz lépett,

amiben a hullaház hidegétől

csempévé fagyva feküdt valami,

ami minden volt,

csak nem a nagyanyám.

Akkor, amikor végigsimítva a gyerekké összement testet,

az arcának ahhoz a pontjához ért,


és hátranézve azt suttogta:

ő az.


A kispolgár vallomása


Egy őszi hétvégén, tíz lehettem,

beállított a pentelei szomszédunk,

Feri bácsi, elkísérem-e a feleségéhez.


Mikor a templom melletti ösvényen

a temetőbe értünk,

Feri bácsi a dísztelen kőlapnak

kezdett magyarázni a mindennapjairól.

Én zavaromban a templomtornyot néztem,

amiről a fény, mint valami kétségbeesetten szép üzenet,

ideragyogott a lombok közül.


Fogalmad sincs, micsoda mélység lakozik az elromlásban,

mondtam két és fél év után az első barátnőmnek.

Néztem, ahogy sírva felszáll az adonyi buszra,

aztán szomorú, őszi sétára indultam a Duna-parton.

Néztem a Gellért-hegy mögött eltűnő kompokat,

és arra gondoltam,

hogy igen, ezt a szépséget csak a költők érthetik.


Dávid, te nem érted, mi az a dekadencia,

mondtad te, az új barátnőm évekkel később,

mert megkérdeztem, miért nem iszol,

ha egyszer szomjas vagy.

Ekkor már túl voltál két terápián, harminc éven

és egy debütköteten.

Nyilván zavart, ahogy persze a korod is,

de igyekeztem a markomban maradt ősz hajszálaidról

a lombhullásra gondolni, ahogy végigseper szikrázó körutakon.

Pedig csak menekülni szerettem volna.


Most, hogy már van valaki,

akivel élmény egy vasárnapi bevásárlás,

akivel ironizálunk az elterjedt gyereknevelési szokásokon,

de lebukunk egy piruló mosollyal,

akivel a problémák nem témák,

hanem egyszerűen: problémák,

már bevallhatom.


Igen, most már bevallhatom,

hogy az őszben nem a fagyosan búcsúzó szelet szeretem,

hanem a kályhák melegét.

Nem az okos megfejtéseket,

hanem a problémátlan csöndeket.

És a templomokét –

ha misére nem is megyek el.

Hogy bűntudatom van, ha napokig nem dolgozom.

És igen, bevallom, hogy szeretem a vasárnapi húslevest!

És hogy sosem a fájdalomról akartam verset írni,

hanem arról, hogy minden közismert aggály ellenére

mégiscsak szép, hogy élek.


Most már szégyen nélkül elmondhatom.

És ez így van akkor is,

ha néha,

arra a pentelei délutánra emlékeztető ködös hajnalokon,

mint folyókba hajított, felejtésre szánt,

hívogatóan fel-felbukó rettenet,

eszembe jutsz.


Forgatás


Hogy elfelejtsük,

kamerába beszélünk,

megbontjuk mindketten

a második üveget is.


Előtte a téma: bezártság, unalom,

muszájból dolgos napok.

Így nem lehet élni,

sóhajtjuk a fejünk rázva.

A Deákon ittunk ilyet egyszer, emlékszel?

Hogy hol kezdtük az estét?

Hogy ki volt a leghülyébb?

Egymás szavába vágva magyarázzuk.


A tekintetünk leginkább akkor válik réveteggé,

mikor a végét kezdjük ecsetelni.

Hogy ott, hajnal felé, hogyan szorultunk be

a vihar elől egy eresz alá.

Hogy az egyik hogyan ázott bőrig

az érthetetlenül velünk ragadt csajjal csókolózva,

és a másik hogyan rohant ki a zuhogó esőbe

felnézni az égre széttárt karokkal,

ahogy egy igazi ripacshoz illik.


Mire a végére érünk,

kiürül a második is.

Hát igen, akkor boldogok voltunk,

sóhajtjuk a kamerába,

és mint minden valódi művész,

most sem hazudunk.


Csak azt nem említjük,

mikor aznap,

a zivatar után hazatántorogva,

egyikünk végignézett

az összehamuzott sörösdobozokon,

aztán az ablakon át

ki a reggeli égre,

és tudva, figyelik,

azt sóhajtotta fátyolos hangon:

Így nem lehet élni.


 

Megvásárolható a kiadó webáruházában:

Prae Kiadó