Ljuba Jakimcsuk a PesTexten november 12-én! – Ukrajna hangja, költészetben

 Ljuba Jakimcsuk a PesTexten

– Ukrajna hangja, költészetben

 

Hogyan lehet verset írni, amikor egy világ összeomlik körülöttünk? Hogyan lehet nyelvet találni a háborúra, az otthon elvesztésére, a pusztításra – és mindarra, amire talán nincsenek is szavaink?

 

November 12-én a PesText vendége szerzőnk, Ljuba Jakimcsuk, az egyik legizgalmasabb kortárs ukrán költő, akivel Donbaszi sárgabarackok című kötetének magyar fordítója, Vonnák Diána beszélget 17 órától a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

 

Egy óra költészetről, háborúról, otthonról, nyelvről és arról, hogyan képes az irodalom megszólaltatni azt is, amire hétköznapi szavaink már nem elegendőek.

Esemény

A Donbaszi sárgabarackok verseiben a háború, a nélkülözés, a pusztítás és a túlélés mindennapi tapasztalata jelenik meg – de Jakimcsuk költészete ennél jóval tovább megy. A nyelv határait kutatja: hogyan lehet megszólaltatni azt, aminek nincs nyelve?

Hogyan lehet újraalkotni egy költői univerzumot akkor, amikor az összeomló világ maga tesz nyelvtelenné?

Jakimcsuk erre nem egyszerű válaszokat ad. A nyelvet szétszedi, újraépíti, játékba hozza a költészeti hagyománnyal, és olyan lírai világot teremt, amely egyszerre személyes és történelmi, fájdalmas és elementáris. Vonnák Diána fordítása pedig érzékenyen teremti újra mindezt magyarul.

 

A helyszínen kötet megvásárolható, a beszélgetést követően a szerző dedikálja is könyvét.

 

A beszélgetés nyelve ukrán, magyar tolmácsolással, tolmácsgépet biztosítanak.

 

A részvétel ingyenes.

 

Ljuba Jakimcsuk

Donbaszi sárgabarackok

 

Donbaszi sárgabarackok – Prae Kiadó

Prae Kiadó, 2026

Fordította: Vonnák Diána

Szerkesztette: L. Varga Péter

 

A kötetterv és az illusztrációk Okszana Joris és Nazar Hajducsik munkája.

A borító a 2023-as ukrán kiadás alapján készült.

 

Fülszöveg

Meddőhányók, tárnák, gyárkémények. És BTR harckocsik. Ljuba Jakimcsuk szemével a Donbasz keserédes, tágassággal teli modern mese, a helyszín, ahol az ukrán avantgárd elejtett fonalát újra fel lehet venni – és immár egy évtizede elvesztett, megszállt otthon. A Donbaszi sárgabarackok pimasz, játékos és bátor szembenézés az addig ismert világ összeomlásával, egy költő számvetése azzal, hogy eszköze, lételeme, a nyelv kifordul magából, széthullik, elnyűvi a valóság. Ahelyett, hogy újra egésszé erőltetné, Jakimcsuk a dadogásokból, nyelvbotlásokból, szójátékokból gyúr új nyelvet, és ezen az új hangon követi, naplózza végig az évet, amikor minden megváltozott. Kevés ilyen erős és eltéveszthetetlen hangot találni a kortárs európai költészetben.

 

A szerzőről

A szerző portréját Alina Ruda készítette.

 

Ljuba Jakimcsuk (1985) ukrán költő, újságíró, forgatókönyvíró. A donbaszi Pervomajszkban született, bányászcsaládban. Luhanszkban és Kijivben tanult, Kijivben él. Verseit tucatnyi nyelvre lefordították, hazájában többek között a Bohdan-Ihor Antonics-díjat és a Szmoloszkip-díjat nyerte el, az USA-ban a Kovalev Foundation nemzetközi költészeti díját. 2022-ben a Grammy-gálán szavalt John Legend műsorában. A Szó háza: befejezetlen regény (2021) című játékfilm dramaturgja, számos zenei és színházi projekt alkotója.

 

Versek a kötetből

 

nem érkeznek meg a levelek

hozzám a levelek már rég nem érkeznek meg

nem azért, mert a fronton meghalt valakim

vagy mert a küszöbön átlépve összeesett

mint egy bögre, ami nem tudja tartani magát

mint a levágott haj

bogárral virággal teli széna

nem ezért

 

a krónikát költők írják

így főképp a szív dolgairól szól

a szív meg csak ketyeg mint a falióra

kamrás félhold-óra

kinyújtott csillagkezekkel

azt kérik, mindent éljek meg

azt kérik, éljek még

hogy emlékezzek Mária mamára

aki szeretett nagybetűkkel írni

füzetek esővonalába

 

de hozzám a levelek nem érkeznek meg

sem szálló pitypanggal

sem postagalambbal

 

a galambok most csak influenzát hoznak

a pitypang csak szellőt

 

még a postásnő is

részmunkaidős, csak a nyugdíjat hozza

az én kedves postásnőm

elkezdett leveleket írni nekem

az utolsó apostol ebben a világban

aki az összes betűt ismeri

 

Ivan Velikovszkijnak

hogyan öltem

most minden családi kapcsolatom telefonos

és minden családi kapcsolatom kihallgatják

tudni akarják, kit szeretek jobban, anyát-e vagy apát

tudni akarják, mitől beteg a mamám, aki a kagylóba kiált: jaj, jaj

kíváncsiak arra is, mit gondol a húgom a barátjáról

aki korábban az én barátom volt

 

most minden telefonos kapcsolatom vérrokonság

a vérem mindenből kihallható

tudniuk kell, hány százalék benne az ukrán,

a lengyel, az orosz és hogy van-e benne cigány

és tudniuk kell, hogy kinek adtam belőle

hogy a hemoglobinszintem zuhant-e le vagy a tető

és hogy lehet-e sejtfalból határfalat húzni

 

köztem és anyám közt sírhalmok százai

és nem tudom, hogyan ugorjam át őket

köztem és apám közt száz lövedék repül

és nem tudom madárnak látni őket

köztem és a húgom közt fém pinceajtó

középen ásónyéllel kitámasztva

köztem és a mamám közt imából paraván

vékony selyemfal, nem ereszt át semmit, de semmit

 

annyira egyszerű telefonon tartani a kapcsolatot a családdal

annyira könnyű a számlát inszomniával és nyugtatókkal kiegyenlíteni

és mint a részegség, olyan hallgatni ahogy a másik vére a fejhallgatón dobol

főleg, hogy közben az enyém sörétté csomósodik és kilő

puff!!

 

Megvásárolható a kiadó webáruházában

Prae Kiadó

 

Lázár Bence András: Így tűnünk el mindannyian – Megjelenik november elején!

 Lázár Bence András

Így tűnünk el mindannyian

Megjelenik november elején!

Prae Kiadó

 

Prae Kiadó, 2026

 

Szerkesztette: Péczely Dóra

Olvasószerkesztő: L. Varga Péter

Borítóterv: Szabó Imola Julianna

 

A kötetről

Egy júniusi éjszaka Lisszabonban. Egy pszichiáter főorvos és egy pszichológus, akik évek óta ugyanazon az úton sietnek a Klinikák felé. Egy tányér kacsakagyló, egy bár zárás előtt, egy kék ház Bairro Altóban. Aztán egy mondat, ami után minden megváltozik: innentől úgyis mindegy.

Lázár Bence András kisregénye megállóról megállóra követi Perr Rebeka és Weisz Máté történetét Nápolytól Rómán, Barcelonán, Madridon és Párizson át Bécsig.

Az idő itt nem egyenes vonalban halad. A mondatok visszatérnek, mint a metró ugyanazokba a megállókba, csak mindig más irányból, és közben egyre több derül ki arról, mit hagyunk magunk mögött, amikor döntést hozunk. Egy elvesztett gyermekről, hitről, egy házasságról, amely Nápolyban kezdődik, és egy ablakról, amely a Szabadság hídra nyílik.

Az Így tűnünk el mindannyian szerelmi történet és családregény, ugyanakkor zenei szerkezetű kísérlet arra, hogyan lehet elmesélni egy életet, amelyet mindenki csak töredékesen lát.

 

Beleolvasó

 

Kálvin tér. Budapest. Doktor Losonczi.

Rebeka, leérve a Múzeum körút és a Szabó Ervin tér kereszteződése közötti aluljáró lépcsőin, azt gondolta, ez a nap más lesz, mint a többi. Napszemüvegének sötétbarna lencséjén tükröződött az aluljáró hajléktalanjainak árnyéka. Napszemüvegének sötétbarna lencséje mögött hiába az önbizalom, a tegnap estére és az aznap hajnalra gondolva hol zöldes, hol egészen sötétbarna szemének zugában könnyként gyülemlett fel az érzelmek feszültsége, amit már jó három hónapja cipelt a vállán, mint a Barcelona feliratú vászontáskát. De az aluljáró üveghasábjainak tükrében ugyanolyan nő volt, mint a többi. Napszemüvegben és a Barcelona feliratú vászontáskával. 

Nem tudhatta a mozgólépcsőn vele szemben felfelé siető tömeg, amely figyelte ezt a nőt, nem tudhatta, hogy már négy hónapja, hogy a napszemüveg sötétbarna lencséje mögött a hol zöldes, hol egészen sötétbarna szemekben ott van egy férfi. Egy férfi, aki talán többet jelentett neki ezekben a napokban, mint bárki más ebben a Budapest nevű városban, ebben a Magyarország nevű országban, ezen a kontinensen, ezen a Föld nevű kőzetbolygón, ebben a belvárosi aluljáróban a Múzeum körút és a Szabó Ervin tér kereszteződésében, a fölfelé igyekvők szempárjaiban, a Marilyn Monroe-t idéző napszemüveg sötétbarna lencséjében. De ezt leszámítva ugyanolyan nő volt, mint a többi. Napszemüvegben és a Barcelona feliratú vászontáskával. 

De mit várt Perr Rebeka ettől a naptól? Mitől volt ez a nap nem egy szokványos keddi nap? Mert érezte, hogy ez a mai nap nem ugyanolyan lesz: nemcsak a Kálvintól a Tömő utcán át, a Klinikák kora reggeli zajától egy rendelő kiélezett csendjéig halad, hogy a férjével, aki épp annyira kiszámítható, mint amilyennek akkor akarta, hogy kiszámítható legyen egy férfi, amikor igent mond az oltár előtt, a szokásos helyen, a Síp utca nyolc szám alatt megigyanak egy ristrettót, ahogy minden hétköznap délután fél ötkor – hanem valami egészen más történhet. De mit várt Perr Rebeka ettől a naptól?

A napszemüveg sötétbarna lencséjében tükröződő aluljáróban a hajléktalan árnyéka éppen annyira volt ennek a napnak a része, mint a papírlap, amit Perr Rebeka kabátjának zsebében gyűrt felismerhetetlenné, amikor a Múzeum körút és a Szabó Ervin tér kereszteződésében eltűnt ennek a keddi napnak a reggelében. A papírlap, amin egy ultrahangvizsgálat időpontja szerepelt. A papírlap, ami talán örökre megváltoztatja Perr Rebeka életét. 

De ki volt ez a férfi a napszemüveg sötétbarna lencséje mögött? Perr Rebeka ugyanolyan nő volt, mint a többi. Napszemüvegben és Barcelona feliratú vászontáskával. Egy Barcelona feliratú vászontáskával, amit három hónapja cipel együtt az érzelmek feszültségével. 

Ugyanennek a keddi napnak a reggelén egy bizonyos Weisz Máté sietett az Erzsébet híd felől a Ferenciek terére, hogy elérje a metrót, hogy utána a Tömő utcán át, a Klinikák kora reggeli zajától egy rendelő kiélezett csendjéig vigye a szerelvény. Ahol Weisz Mátét főorvosnak hívják. Igaz, Weisz Máténak nem volt napszemüveg a decemberi éjjelek sötétségét idéző szilvamagbarna szemén, Weisz Máténak vállán nem volt Barcelona feliratú vászontáska. De Weisz Máté ismerte ezt a bizonyos Perr Rebekát és nem úgy, mint aki a Síp utca nyolc szám alatt hétköznapi délutánokon, fél ötkor ristrettót rendel. Weisz Máté is emlékezett a tegnap estére és a ma hajnalra. Weisz Máté is a vállán cipelte az érzelmek feszültségét már jó három hónapja. Weisz Máté látta a papírlapot, ami örökre megváltoztathatja Perr Rebeka életét ezen a bizonyos keddi napon. Weisz Máté ismerte a zöldes, néha egészen sötétbarna szemeket, ismerte Perr Rebeka bőrének a homok és a tengervíz egyvelege alkotta illatát, ismerte Perr Rebeka izmainak feszülését, ismerte a nyakát, a csontok ritmusát, ismerte Perr Rebeka ajkának a rándulását, miközben ujja ki-be jár ölében, ismerte a zihálását, ismerte a napszemüveg sötétbarna lencséjét és a Barcelona feliratú vászontáskát, amit ő vásárolt jó három hónapja. Weisz Máté tudta Perr Rebeka történetét, tudta a kiszámítható férfit, tudott az elhunyt gyermekről, tudott mindent, ami Perr Rebeka. A nő, aki ugyanolyan nő volt, mint a többi a Múzeum körút és a Szabó Ervin tér kereszteződése között. 

De mit várt Perr Rebeka ettől a naptól? A napszemüveg sötétbarna lencséjében tükröződő aluljáróban a hajléktalan árnyéka éppen annyira volt ennek a napnak a része, mint a papírlap, amit Perr Rebeka kabátjának zsebében gyűrt felismerhetetlenné, amikor a Múzeum körút és a Szabó Ervin tér kereszteződésében eltűnt ennek a keddi napnak a reggelében. És úgy volt része doktor Losonczi a nőgyógyászati szakrendelőben délután kettőkor, mint az Erzsébet híd autótengere, mint Weisz Máté a decemberi éjjelek sötétségét idéző szilvamagbarna szemével és a férfi, aki ristrettót rendel a Síp utca nyolc szám alatt, fél ötkor, minden hétköznap délután. 

Perr Rebeka tudta, hogy Weisz Máté nem csak egy férfi. Weisz Máté neki a férfi, akinél senki nem jelentett többet, mint bárki ebben a Budapest nevű városban, ebben a Magyarország nevű országban, ezen a kontinensen, ezen a Föld nevű kőzetbolygón, ebben a belvárosi aluljáróban a Múzeum körút és a Szabó Ervin tér kereszteződésében, az üveghasábok tükröződésében, a fölfelé tartó mozgólépcső szempárjában, a Marilyn Monroe-t idéző napszemüveg sötétbarna lencséjében. És Perr Rebeka tudta, hogy a mai nap legalább négy ember életét változtathatja meg. És Perr Rebeka tudta, hogy a férfi, aki a Síp utca nyolc szám alatt fél ötkor, minden hétköznap délután ristrettót rendel, nem lehet a gyermekének az apja. És Perr Rebeka emlékezett arra a februári napra, amikor a Múzeumkert oldalában egy garzonlakás spalettái mögött Weisz Mátéval megértették, hogy innentől úgyis mindegy.

Aztán délután kettő lett. Perr Rebeka az utolsó páciensétől is elköszönt ezen a keddi napon. És ott állt napszemüvegben, ujjait tördelve, és várta, hogy doktor Losonczi megvizsgálja. És nem gondolt másra, csak a tegnap éjszakára, a mai nap hajnalára, amikor Weisz Mátét szorította ágyékához, és megígérte, szeretni fogja, ameddig van Barcelona, ameddig áll benne a katedrális, ameddig zajlik ez az életnek nevezhető időmúlás, és ameddig vannak szavak, amelyekkel mindezt el tudja mondani. Perr Rebeka tudta, hogy az élete megváltozhat ezen a keddi napon. Ahogy a napszemüveget levette, hol zöldes, hol egészen sötétbarna szemének zugában, mint hajnalban a Múzeum körút és a Szabó Ervin tér kereszteződése közötti aluljárójában, felgyűlt az elmúlt három hónap érzelmeinek feszültsége. Könnyei a nőgyógyászati rendelő hideg kőburkolatán koppantak, és semmi sem számított onnantól. Doktor Losonczi csak egy rövid mondatot gépelt a vizsgálati lapra: Perr Rebeka terhes.

Amint Rebeka leért a Múzeum körút és a Szabó Ervin tér kereszteződés aluljárójának lépcsőjén, arra gondolt, ez a nap más lesz, mint a többi. Kedd délután volt. Perr Rebeka, aki ugyanolyan nő volt, mint a többi, napszemüvegben és Barcelona feliratú vászontáskával haladt egyre mélyebbre a Kálvin tér metrómegállójának üveghasábjai között. A felfelé tartó mozgólépcsőn hazafelé siető tömeg nem tudhatta, hogy már három hónapja van egy férfi. Egy férfi, aki aznap délutánra többet jelentett, mint a Síp utca nyolc szám alatti ristretto, aki többet jelentett aznap délutánra, mint a Budapest nevű város, a Magyarország nevű ország, a kontinens, a Föld nevű kőzetbolygó.

Perr Rebeka ugyanolyan nő volt, mint a többi. Napszemüvegben és Barcelona feliratú vászontáskával. 

 

Megvásárolható a kiadó webáruházában 

Prae Kiadó

Lichter Péter: 33 klasszikus avantgárd film – Megjelent!

 Lichter Péter

33 klasszikus avantgárd film

Megjelent!

Prae Kiadó

Prae Kiadó, 16:9 Könyvműhely, 2026

Szakmai lektor: Gelencsér Gábor

Borítóterv: Szabó Imola Julianna

 

Fülszöveg

Mi az avantgárd film?

 

Szinte minden, a témába vágó szakirodalom e kérdés megválaszolásával indít, jóllehet az avantgárd és kísérleti filmek több mint száz éve léteznek, és immár legalább fél évszázada rendszeresen foglalkoznak velük filmtörténészek és filmkritikusok. Sőt, az utóbbi években a körülöttük zajló filmtudományos diskurzus mintha még inkább felélénkült volna. Ennek ellenére ez a filmcsoport – vagy filmkészítési gyakorlat – valószínűleg a filmtörténet egyik legnehezebben definiálható jelensége. Ennek oka, hogy az avantgárd és kísérleti filmek lényegüknél fogva kerülik a megszokott kategóriákat: alapvetően nem mesélnek történetet, sőt gyakran „hagyományos” szereplőik sincsenek, vagyis teljes mértékben szembemennek az általunk ismert filmkészítési és filmnézési normákkal. De miért születtek meg ezek a különös mozgóképek, és hogyan jöttek létre? Mi a lényegük? Mitől izgalmasak? És egyáltalán: miért érdemes nézni őket? Ez a könyv – a maga töredékes módján – a kiválasztott harminchárom filmen keresztül próbál választ adni ezekre a kérdésekre.

 

A szerzőről

A szerző portréját Mariia Kashtanova készítette.

 

Lichter Péter filmrendező, filmesztéta, a PTE BTK Filmtudományi Tanszékének adjunktusa, a Prizma folyóirat szerkesztője. Korábbi kötetei: A láthatatlan birodalom (2016), Utazás a lehetetlenbe (2018), 52 kultfilm (2018), Kalandos filmtörténet (2019, Kránicz Bencével közösen), Steven Spielberg filmjei (2020), 52 hátborzongató film (2021), Kubrick-akció (2021), A hollywoodi alakváltó (2022), 52 humoros film (2022), Az amerikai film rövid története (2023), 52 érzéki film (2023), Doktor Horror (2024), Frankenstein eksztázisa (2024), A VHS gyermekei (2024), A detektív, aki tintahalakkal álmodott (2025), Hogyan tesznek boldoggá a kísérleti filmek (2025), A detektív, aki baglyokat filmezett (2026)

 

Részlet a kötetből

 

Hans Richter: Ritmus 21 (1921)

 

Kezdetben csak fény volt és sötétség.

Felberreg a vetítőgép. Vibráló fénypászma hasítja át a moziterem poros levegőjét. A formák egyszer csak életre kelnek: egymás árnyékába harapó kockák, a semmibe nyíló szeszélyes perspektívák, a tér mágikus örvénylései. A film megtalálta lényegét: a mozgás örömét, a ritmus extázisát, a formák karneválját.

A mozivászon nem pusztán egy üres felület, ami egy sötét teremben, néhány tucat szék elé állítva várja a vetítést, hanem forradalmian új érzéki tapasztalatok tárháza, az esztétikai felforgatást és a fekete mágiát ötvöző új művészet kapuja. Ez a mindent megváltoztató felismerés hajtotta a tízes-húszas évek művészeit, akik nem elégedtek meg a legfilmezett színházzal és a mozgóképpé alakított irodalommal, hanem meglátták az új médiumban a lehetőséget, hogy valóban egy új művészetté, a hetedik művészetté váljon. Ehhez viszont meg kellett találniuk az esszenciáját: mi teszi a filmet igazán filmmé? Mi a lényege? Mi a filmszerűség abszolútuma? Ezek voltak az avantgárd filmesek legégetőbb kérdései.

Nehéz elképzelni, hogy pontosan mit is élhettek át a korai absztrakt filmek legelső nézői. A kulturálisan rendkívül termékeny húszas években járunk: ekkoriban a modern irodalom, a zene és a képzőművészet úttörői korábban soha nem ismert ösvényeket fedeztek fel, de a film még mindig alig tudta elhagyni a társművészetek mankóit. Nem a mozi volt a határfeszegető esztétikai tapasztalatok otthona: a kulturális elit nem is tekintette többnek a filmet, mint látványos technológiával feltupírozott cirkusznak, a vásári mutatványosok legújabb bűvésztrükkjének. Más fiatal művészekhez hasonlóan egy harminchárom éves, német festő viszont nem így gondolta: Hans Richter (1888–1976) a festészetének érzéki kiterjesztését látta a mozgókép médiumában. Richter eleinte az expresszionista irányzat hatása alatt alkotott, majd a tízes évek végén a dadaizmus és a konstruktivizmus esztétikai irányelvei tettek rá mély benyomást. Akkor jött Richter első igazi művészi áttörése, amikor a svéd festőművésszel, Viking Eggelinggel (1880–1925) papírszalagokra festett absztrakt képekkel kísérletezett. „Az az ötletünk támadt, hogy hosszú papírszalagokra tudatosan készítsünk folytatólagos, összefüggő folyamatot formákból és formák csoportjaiból – ezek voltak az első »filmszalagjaink«” – írja Richter a memoárjában.[1] Egy ihletett pillanatban zseniális ötletük támadt: mi lenne, ha a képeket nem papír, hanem celluloidszalagra rögzítenék? És mi lenne, ha ugyanezeket a képeket megmozdítanák? Ekkor született meg (újra) az absztrakt film.

 

Megvásárolható a kiadó webáruházában

Prae Kiadó

 

A Prae Kiadó az Őszi Margón / Tóth Kinga, Mohácsi Balázs és Weber Kristóf bemutatói

 A Prae Kiadó az Őszi Margón

Tóth Kinga

Mariamachina 

Prae Kiadó

Prae Kiadó, 2026

Szerkesztette: Péczely Dóra

Olvasószerkesztő: L. Varga Péter.

Borítóterv: Tóth Kinga grafikája felhasználásával Szabó Imola Julianna

 

Könyvbemutató az Őszi Margón október 16-án

ESEMÉNY

Időpont: október 16., péntek 18.30

Helyszín: Nemzeti Táncszínház, Kávézószínpad

 

A szerzővel Perintfalvi Rita beszélget.

Perintfalvi Rita ajánlója

„Tóth Kinga verseskötete olyan, mint egy diptichon, egy posztmodernkori, lélekből faragott szárnyasoltár. Ha kinyitod, női szenteket, szeretőket, apácákat, medvének született fiút, virágleányt találsz benne. Imákkal, liturgikus ünnepekkel, lelki- és beszédgyakorlatokkal fűszerezve az életről és halálról, a bűnbánatról és megtisztulásról, a vágyról és az elengedésről. Amikor a táblaképen a versek egy része megújulva visszatér, a kötet meditációvá, mantrává válik. A szavak hömpölygő folyama és a képek játéka ellenálhatatlan erővel magával ragadja az olvasót. Maga is a diptichon, az oltár részévé válik. Végbemegy a transzformáció.”

 

A szerzőről

Tóth Kinga író-költő, hangperformer, vizuális alkotó. Munkásságáért Hazai Attila Irodalmi Díjjal, Margó Különdíjjal, Hugo Ball támogatói díjjal, Bernhard Heidsieck- díjjal és az Ingeborg Bachmann-díj KELAG-díjával tüntették ki. Legutóbbi kötete a Prae Kiadónál: AnnaMaria sings/singt/énekel, 2023

óth Kinga portréját Verena Mayrhofer készítette.

 

Mohácsi Balázs

Újabb narancsok gurulnak el

Prae Kiadó

Prae Kiadó, 2026

Szerkesztette: Péczely Dóra

Olvasószerkesztő: L. Varga Péter

A borítótervet Schuller Mária és Mohácsi Balázs kollázsának felhasználásával Szabó Imola Julianna készítette.

 

Könyvbemutató az Őszi Margón október 16-án

Esemény

Időpont: október 16., péntek 19.30 óra

Helyszín: Nemzeti Táncszínház, Kamaraterem

A regényről

Az Újabb narancsok gurulnak el egy költő íróvá válásának története. Fejlődésregény, amely a személyes létezés és a kulturális hagyomány szövevényének szétszálazására vállalkozik: mi történik, ha az apa halála után érvényét veszti egy már lezárt verseskötet? Mi marad az apa, és mi a versek helyén? Kitölthető-e a hiány, ha sem a kötet nem írható újra, sem az apa nem kelthető életre? Művelhető-e a szőlő az apa helyett, és munkára fogható-e az irodalom a jelentésüket vesztett szavak helyén?

Apák és mesterek, követendő és kikezdett hagyományok története rajzolódik ki Mohácsi Balázs első regényében, amely olyan, mint egy anatómiai bábu: láthatóvá válik benne minden szerv, ér, idegpálya és izom, ami működteti az emberi testet – csak az identitást adó „felszín” hiányzik.

Az Újabb narancsok gurulnak el az érvényét vesztett kézirat és a lezárult életszakaszok romjain kinövő avantgárd kísérlet. Műfajtalankodása – vers és próza, novella és esszé, írói program és kutatási terv, szonettszerkezet és lexikonregény, autofikció és családtörténet, kollázs és tipográfiai játék – olyan organizmust alkot, amely a mű helyébe lép: a bábu groteszk gólemként életre kel.

Milbacher Róbert

 

A szerzőről

A portrét Hock Zoltán készítette.

Mohácsi Balázs (1990) költő, kritikus, irodalomtörténész, Pécsett él. Előző kötete: Hungária út, hazafelé (Jelenkor, 2018)

Weber Kristóf

Nyál

Láng Orsolya rajzaival

Prae Kiadó

Letölthető 

Prae Kiadó, 2026

Szerkesztette: Balogh Endre

Borítóterv és illusztrációk: Láng Orsolya

 

Könyvbemutató az Őszi Margón október 17-én

ESEMÉNY

Időpont: október 17., szombat 18 óra

Helyszín: Nemzeti Táncszínház, Kamaraterem

A szerzővel Orcsik Roland beszélget.

Fülszöveg

Nagyvárosban élő, vidéki környezethez nem szokott plátói szerelmespár női tagja kibérel egy falusi házat. A pár itt tölt el három napot. A testi közelség és a testiség elutasítása olyan feszültség forrása lesz, ami tragédiához vezet.

Weber Kristóf ritmikus prózával mutatja be a szerelmesek hétköznapi történetét és kapcsolódásuk képtelenségét. Az egyforma hosszúságú mondatokat, frázisokat és fejezeteket tartalmazó, zárt szövegkompozíció a szerző szándéka szerint zenemű, de értelmezhető kisregényként vagy monodrámaként is.

Szerzője intenciója szerint jelen kötet színpadi mű és egy opera szövege, utóbbinak kottája a Prae Kiadó webshopjából díjmentesen letölthető.

 

Weber Kristóf ajánlása 

2025 márciusában meghalt Tolnai Ottó. Vele volt egy régi tervem: csináljunk egy melodrámát egyetlen színészre. Aztán nem csináltuk meg, és mikor meghalt, akkor szembesültem azzal, hogy már nem is fogjuk. Emiatt írtam meg ezt a történetet. Ekkortájt olvastam Gunther Kletetschka elméletét arról, hogy nemcsak a tér, hanem az idő is lehet háromdimenziós. Az elmélet felszabadító hatással volt rám. Így írhatok olyan autofikciót, amelyben nemcsak a múlt, hanem az általam elképzelt jövő is tényezővé válik. A kialakításhoz egy középkorban gyakori formát használtam: a ritmikus prózát. A szöveget hangként kezeltem, így a Nyál egy szövegkompozíció, azaz zenemű is, melyhez Láng Orsolya készített illusztrációkat. A történet pedig egy plátói szerelmespár kapcsolatának feszültséggel teli három napját meséli el a pár férfi tagjának szemszögéből. Weber Kristóf. 2026. szeptember 9.