Megjelenik Octavia E. Butler: A talentumok példázata című könív július 28-án az Agave Könyvek

Octavia E. Butler:

A talentumok példázata

„Olvastam, hogy az újságírók által „az apokalipszis”– vagy még gyakrabban, még keserűbb kifejezéssel „a dögvész” – néven illetett viharos időszak 2015-től 2030-ig tartott, másfél évtizedig tartó káoszt eredményezve. Ez nem igaz. A dögvész sokkal hosszabb ideig okozott szenvedést. Jóval 2015 előtt felütötte a fejét, talán már az ezredforduló előtt. És még nem ért véget.”

Végre magyarul is elérhető lesz az egyik leghíresebb kortárs sci-fi regény, mely 1998-ban megjósolta Donald Trump elnökségét, és annak hatásait.

Megjelenés: július 28.
Fordító: Huszár András, Farkas Veronika
Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, 448 oldal

 

Leírás

A talentumok példázata 1998-ban jelent meg és azonnal zajos sikert aratott, elnyerte többek közt a legjobb regénynek járó Hugo-díjat is. A magvető példázata című regény folytatása a Földmag-duológia zárása, melyet első publikálásakor a Los Angeles Times Margaret Atwood disztópiájával, az azóta szintén kultkönyvvé érett A szolgálólány meséjével állított párhuzamba. Butlert teljes irodalmi pályafutása során leginkább a különféle társadalmi berendezkedések érzékeny kritikája mozgatta, mely ebben a regényében tetézett: a vallási fundamentalizmus borzongató árnyoldaláról rántja le a leplet.

Mégis, kultikus státuszát leginkább a benne ábrázolt amerikai elnök, Andrew Steele Jarret alakja adja, aki valóságos keresztényellenes üldöztetést hajt végre az Egyesült Államokba, és erre építve hatalmát a következő szlogent használja: „Make America Great Again”. A kötet nem véletlenül Donald Trump 2016-os elnökválasztási kampánya alatt – és így közel húsz évvel első megjelenése, és tíz évvel a szerző halálát követően – újra a bestsellerlisták élén találta magát, hisz a republikánus elnökjelölt ugyanezt a mondatot tűzte a zászlajára. A regény ugyanakkor disztópikus felhangjai okán nem csupán ebben jósolta meg a 2010-es, 2020-as éveket, és az amerikai közállapotokat. Tanulságos regény arról, milyen látnoki erővel bírt az XX. század második felének egyik legsokoldalúbb amerikai sci-fi szerzője, akinek műve huszonöt évvel az első publikálás után is aktuális és izgalmas olvasmány.

Fülszöveg

A ​magvető példázata Nebula-díjas folytatásában tovább követhetjük Lauren Olamina történetét a 2030-as évek társadalmi és gazdasági válsággal küszködő Kaliforniájában. Lauren, aki meg van győződve arról, hogy az emberiség problémáinak megoldását a csillagok gyarmatosítása jelenti, a híveivel együtt azon dolgozik, hogy megtegye az ehhez szükséges előkészületeket. De a társadalmi összeomlás és a fanatikusok feltörése következtében a teljes közössége rabszolgasorba kerül, és a lányát is elrabolják. Laurennek fel kell vennie a harcot az ellenfeleivel, hogy megteremthesse az új világrendet.

Octavia E. Butler Földmag-duológiájának befejező kötete szédületes látomás és egyben komoly figyelmeztetés a jövőnkre nézve. Az 1998-ban megjelent regény a klímaváltozás valóra vált jóslata mellett kitüntetett figyelmet kapott az USA-ban nemrég, ugyanis a történetben mellékszereplőként megjelenő amerikai elnök az “Ismét naggyá tenni Amerikát”-szlogennel népszerűsíti magát, amit aztán később Donald Trump is használt az elnökválasztási kampányához.

A szerzőről

Octavia E. Butler 1947. június 22-én született a kaliforniai Pasadenában szegény fekete szülők gyerekeként. Az apja cipőfényesítő volt, az anyja pedig szobalányként és takarítónőként dolgozott, akit Octavia gyerekként sokszor elkísért, és ekkor szembesült először az elnyomás jelenségével, ami később több regényének is meghatározó elemévé vált. A tudományos fantasztikummal fiatalon találkozott a helyi könyvtárban, ahova sokszor azért menekült, mert nem tudott beilleszkedni a többi gyerek közé.

Az 1960-as évek végén egy kisebbségi íróknak szervezett workshopon az írása lenyűgözte az egyik tanárt, Harlan Ellisont, akinek bátorítására Butler beiratkozott a hathetes Clarion Science Fiction Writers Workshopba. Ott találkozott Samuel R. Delanyvel, akivel később nagyon jó barátokká váltak. Butler a workshop elvégzése után el tudta adni az első novelláit (a legelsőnek a jogait maga Ellison vette meg), és egyre több időt szentelt az írásnak. Sikerét jól illusztrálja, hogy az első, Patternist című sorozatát követően 1978-tól csak az írásból élt.

Butlernek 2006. február 24-én bekövetkezett haláláig több mint tíz regénye és két novelláskötete jelent meg, a történeteit számos magazin és antológia közölte. 1984-ben legjobb novella, 1985-ben pedig legjobb kisregény kategóriában is kitüntették a Hugo-díjjal, ezen kívül kétszer kapott Nebula-, egyszer Locus-díjat. A műveinek központi témái a társadalmi berendezkedések kritikája, az emberi test fejlesztése génmanipulációval, különféle mutációkkal és az idegenekkel való kapcsolatfelvétel által, valamint az afrofuturizmus. Leghíresebb regényei a Hajnallal kezdődő Xenogenezis-trilógia, illetve a Kindred és a Földmag-duológia.

Mások a kötetről

„A szépirodalom egyik legkifinomultabb hangja. Butler nem vonakodik szembenézni a rasszizmussal, szexizmussal, szegénységgel és tudatlansággal, miközben bemutatja az olvasónak az emberi természet rémségeit és szépségeit is.” - The Washington Post Book World

„Nagyszerű…, provokatív..., egy olyan példabeszéd, amin érdemes elgondolkozni.” - The Plain Dealer

„Lenyűgöző... magával ragadó és végtelenül eredeti.” - Denver Post

Idézetek a kötetből

„Olvastam, hogy az újságírók által „az apokalipszis”– vagy még gyakrabban, még keserűbb kifejezéssel „a dögvész” – néven illetett viharos időszak 2015-től 2030-ig tartott, másfél évtizedig tartó káoszt eredményezve. Ez nem igaz. A dögvész sokkal hosszabb ideig okozott szenvedést. Jóval 2015 előtt felütötte a fejét, talán már az ezredforduló előtt. És még nem ért véget.”

„Ma beiktatták Jarretet. Meghallgattuk rövid, szenvedélyes beszédét. Volt itt bőven „Amerika, Amerika, Isten árassza rád kegyelmét”, meg „Isten áldja Amerikát”, meg „Egy és oszthatatlan nemzet Isten színe előtt”, honszeretet, törvény, rend, szent becsület, zászlók mindenütt, Bibliák mindenütt, zászlókat és Bibliákat lengető emberek.”

„Elmondom, mi történt. Múlt héten kedden, a nap végén éppen két Faircloth gyereket rajzoltam le, és közben egy iskolai projektjükről beszélgettem velük. A történelemóráikon akkoriban fedezték fel a második világháborút, és csatahajók, tengeralattjárók és repülőgépek modelljeit akarták elkészíteni. Beszámolókat akartak írni a nagyobb csatákról, és alaposabban utána akartak járni a Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombáknak. Lenyűgözték őket a háború hangos, robbanásszerű eseményei, de fogalmuk sem volt róla, hogy milyen hatalmas témakört választottak, ahogy arról sem, hogy miért is vívták azt a háborút, a legvázlatosabb körvonalait leszámítva. Úgy döntöttem, hogy lerajzolom őket, miközben erről beszélgetünk és pontosítjuk a részleteket.”

„Az összes kisgyermekünk eltűnt. Az összes. Larkintól, a legkisebbtől kezdve a Faircloth fiúkig, a legnagyobbakig mindnek nyoma veszett. Ezt azzal magyarázták nekünk, hogy meg kellett menteniük a gyermekeinket a bűneinktől. Hogy „tisztességes keresztény házakba” kerültek. Azt mondják, soha többé nem láthatjuk őket, hacsak hátat nem fordítunk a „pogányságnak”, és be nem bizonyítjuk, hogy olyan emberekké váltunk, akikre rá lehet bízni keresztény gyermekeket.”

 

Agave Könyvek

Octavia E. Butler: A magvető példázata - ("Megjelenik augusztus 31-én!")

 Híres posztapokaliptikus regény a reményről és az erőszakról – egy díjnyertes szerző tollából. Az 1984-hez és A szolgálólány meséjéhez hasonló remekmű.

John Green, New York Times

Octavia E. Butler: A magvető példázata

(Parable of the Sower)

Megjelenik augusztus 31-én!

Agave Könyvek Kiadó 

Octavia E. Butler regényei Margaret Atwood könyveihez hasonlóan az utóbbi években modern klasszikusokká váltak, csak míg Atwood A szolgálólány meséjével a nők elnyomására hívta fel a figyelmet, addig Butler az idegengyűlölettel és a klímaváltozással foglalkozott.

A magvető példázatával kezdődő kétkötetes, Földmag című duológiája igazi látnoki könyv: a második részben az USA megválaszt magának egy szélsőséges, radikális elnököt, aki a „Make America Great Again" jelmondattal kampányol.

A magvető példázata tavaly, 27 évvel a megjelenését követően New York Times Bestseller lett.
Butler minden(!) művének elkeltek a megfilmesítési jogai.

Érdemes megnézni a szerző életművéről készült TED-videót (magyar felirattal).

Fordította: Huszár András

Fülszöveg

2024-et írunk: a klímaváltozás elviselhetetlen károkat okoz világszerte, járványok, háborúk és tartós vízhiány sújtja az emberiséget. Los Angeles külső részén fegyveres erőkkel védett, zárt közösségek próbálnak biztonságban fennmaradni a fosztogatókkal szemben, akik gondolkodás nélkül ölnek a túlélésük érdekében.

Lauren Olamina az egyik ilyen közösségben él családjával. Apja lelkész, és másokkal együtt azért küzd, hogy megőrizze az emberiség méltóságát és azokat az értékeket, amik egyszer naggyá tettek minket. Miközben apja a helyes úton próbálja tartani a gyülekezetét, Lauren hiperempátiával küzd – egy ritka betegséggel, melynek során rendkívül érzékennyé válik mások fizikai fájdalmával szemben.

Egy nap fosztogatók törnek be a közösségbe, és bekövetkezik, amitől mindenki tartott: otthonukat hátrahagyva menekülniük kell a farkastörvények uralta senkiföldjén. Lauren a túlélőkkel együtt északra tart, és idővel a vezetőjükké válik; ráadásul az út során megfogalmazódik benne egy új hitvilág alapja, ami az egész emberiség számára a túlélést jelentheti.

Octavia E. Butler 1993-as és mára klasszikussá vált disztópiája évről évre egyre aktuálisabb. A magvető példázata számtalan írót inspirált, és a műfaj egyik legfontosabb modern műveként tartják számon – hatását jól illusztrálja, hogy 2020-ban, huszonhét évvel a megjelenése után New York Times Bestseller lett.

  

 

Blörbök

„Butler a sci-fi úttörője, a műfaj egyik legkiemelkedőbb szerzője."
– Entertainment Weekly

"Megdöbbentő történet. Ijesztő látomás a szomorú jövőről, amelyet az emberek tudatlanságának, rasszizmusámak és kapzsiságának köszönhetünk, és kísérteties párhuzamba állítható a jelenlegi utunkkal. A főhőse a túlérzékeny tinédzser, Lauren, akinek bátorsága és esze végtelen inspirációs forrás. "
– Bolha, Wall Street Journal

„Megragadó történet a túlélésről, és megrendítő beszámoló arról, hogyan tudunk fejlődni egy széteső világban."
– New York Times Book Review

„Octavia Butler a Maya Angelou, James Baldwin és Toni Morrison alkotta szerzői liga nélkülözhetetlen tagja. A sci-fi és a szépirodalom nagymestere, regényei megismertetik az olvasót az emberi faj lehetőségeivel és veszélyeivel, miközben leckéket kapunk a törzsiség, a faji kérdések, a társadalmi nemek és szexualitás problémáiról.”
– O, The Oprah Magazine

„Az afrofuturizmus és a szélesebb értelemben vett sci-fi műfajának fundamentuma. Egy olyan világban játszódik, amely mindössze tíz év múlva bekövetkezik, amelyben a víz ugyanolyan értékes anyag, mint az olaj, a kábítószerfüggőség rombolja a közösségeket, és politikai vezetője a „Make America Great” szlogen égisze alatt építi ki politikai hatalmát. "
– Buzzfeed

„Pofátlanul előrelátó és bölcs könyv. Érdemes elolvasni azoknak, akik egy jobb világ felépítésére törekszenek, miközben ez a járvány továbbra is leleplezi, mennyire tarthatatlan, mennyire romlottan egyenlőtlen az amerikai életmód, és mindig is az volt."
– Yaa Gyasi, New York Times

„Butler – akár egy világítótorony, amely a megértés szigetéről magasodik fölénk a tengerből. Fogalmam sem volt, hogyan juthatok el oda, de tudtam, hogy életmentő számomra. Egyfajta ellenállás. Butler és az olyan írók, mint Ursula Le Guin, Toni Morrison és Margaret Atwood a műfaj alapelveit használták fel, hogy felfedjék a jelen igazságtalanságait és bemutassák az evolúciónkat."
– Brit Marling, New York Times

„Butler szokatlan melegséggel, érzékenységgel, őszinteséggel és megértéssel meséli el történetét; noha a sci-fi olvasók felismerik benne a jövőbeli Földet, Lauren Olamina és elképzelései olyanok, mint egy fa a csemeték között."
– Publishers Weekly

Octavia E. Butler 

1947. június 22-én született a kaliforniai Pasadenában szegény fekete szülők gyerekeként. Az apja cipőfényesítő volt, az anyja pedig szobalányként és takarítónőként dolgozott, akit Octavia gyerekként sokszor elkísért. Ekkor szembesült először az elnyomás jelenségével, ami később több regényének is meghatározó elemévé vált. A tudományos fantasztikummal fiatalon találkozott a helyi könyvtárban, ahova sokszor azért menekült, mert nem tudott beilleszkedni a többi gyerek közé.

Az 1960-as évek végén egy kisebbségi íróknak szervezett workshopon az írása lenyűgözte az egyik tanárt, Harlan Ellisont, akinek bátorítására Butler beiratkozott a hathetes Clarion Science Fiction Writers Workshopba. Ott találkozott Samuel R. Delanyvel, akivel később nagyon jó barátokká váltak. Butler a workshop elvégzése után el tudta adni az első novelláit (a legelsőnek a jogait maga Ellison vette meg), és egyre több időt szentelt az írásnak. Sikerét jól illusztrálja, hogy az első, Patternist című sorozatát követően 1978-tól csak az írásból élt.

Butlernek 2006. február 24-én bekövetkezett haláláig több mint tíz regénye és két novelláskötete jelent meg, a történeteit számos magazin és antológia közölte. 1984-ben legjobb novella, 1985-ben pedig legjobb kisregény kategóriában is kitüntették a Hugo-díjjal, ezen kívül kétszer kapott Nebula-, egyszer Locus-díjat. A műveinek központi témái a társadalmi berendezkedések kritikája, az emberi test fejlesztése génmanipulációval, különféle mutációkkal és az idegenekkel való kapcsolatfelvétel által, valamint az afrofuturizmus.

Leghíresebb regényei a Hajnallal kezdődő Xenogenezis-trilógia, illetve a Kindred és a Földmag-duológia.

Részlet a kötetből

 

Amit megérintetek,
azt megváltoztatjátok.
Amit megváltoztattok,
az megváltoztat titeket.
Nincs más igazság,
csak a változás.
Isten: a változás.

Tegnap éjjel megint jött a visszatérő álmom. Végül is, számíthattam volna rá, hiszen a vívódás hozza elő – olyankor szoktam ezt álmodni, amikor a saját horgomra akadva vergődöm, és úgy teszek, mintha nem történne semmi szokatlan. Amikor apám lánya próbálok lenni. Ma van a születésnapunk: én a tizenötöt töltöm be, apám az ötvenötöt. Holnap igyekszem majd a kedvére tenni; nemcsak neki, hanem a közösségnek és Istennek is. Előző éjjel tehát arra emlékeztetett az álmom, hogy mindez hazugság. Azt hiszem, muszáj lesz írnom az álmomról, a szóban forgó hazugság ugyanis rettenetesen zavar.
Repülni tanulok, felemelkedem a levegőbe. Senki nem tanít rá, magamtól, apránként sajátítom el a repülés képességét, álomról álomra veszem a leckéket. Nem valami burkolt kép, cserébe makacsul vissza-visszatér. Sok leckén túl vagyok már, egyre jobban megy a repülés. Egyre magabiztosabb vagyok, de azért még mindig félek. Nem tudom igazán irányítani magam.
Előredőlök az ajtó felé. Úgy néz ki, mint ami a folyosóra nyílik a szobámból. Mintha messze lenne, mégis arrafelé hajolok. Megfeszülök, és merev tagjaimmal elengedem a kapaszkodót, ami eddig megakadályozta, hogy felemelkedjem vagy elessem. A levegőnek nyomakodok, felfelé török; nem emelkedem, de nem is zuhanok lefelé. Egyszer csak megmozdulok, mintha a rettegés és öröm határán feljebb siklanék, fel a pár méterrel a padló felett lebegő légrétegre.
A nyitott ajtó irányába úszom. Hűvös, sápadt fény árad be a szobába. Hirtelen jobbra csúszok; még egy kicsit. Látom, hogy célt fogok téveszteni, és a falba csapódni, de nem tudok megállni vagy megfordulni. Elsodródom az ajtótól, és a hűvös ragyogást másféle fényár váltja fel.
Ég a szemközti fal. Lángok lobbantak fel a semmiből, elemésztik a falat, felém kúsznak, nyújtóznak. A tűz rohamosan terjed. Belesodródok. Felcsapnak körülöttem a lángok. Kapálózva, vergődve próbálok visszaúszni a biztonságba, markolom a levegőt, a tüzet, rúgkapálok, meggyulladok! Sötétség.
Néha félig kiránt az álomból, amikor elborítanak a lángok. Nem egy jó érzés. Ha teljesen felébredek, nem tudok visszaaludni. Próbálom, de sosem szokott sikerülni.
Ezúttal félálomban maradok. Fokozatosan átcsúszom az álom második felébe – a hétköznapi, valóságos részébe, ami ténylegesen megtörtént velem évekkel ezelőtt, kiskoromban, bár akkor nem tűnt fontosnak.
Sötétség.
Fény dereng fel.
Csillagok.
Rám vetül hűs, halovány, hunyorgó fényük.
– Gyerekkoromban nem láthattunk ilyen sok csillagot – meséli a mostohaanyám. Spanyolul beszél, az anyanyelvén. Mozdulatlanul áll, és eltörpül a Tejút széles sávját szemlélve. Sötétedés után kimentünk leszedni a kimosott ruhákat a szárítókötélről. Napközben szokás szerint rekkenő hőség volt, kiélvezzük a kora esti lehűlést. A Hold nem sütött ki, mégis tisztán látunk a sötétben: csillagok borítják az égboltot.
A városnegyed fala tömören, komoran magasodik a közelben. Kuporgó állatnak tűnik, aki talán ugrásra készül – fenyegetőbb, semhogy védelmet nyújtana. Ám mostohaanyám ott áll mellettem, és ő nem fél. A közelébe húzódom. Hétéves vagyok.
Felnézek a csillagokra, a sűrű, sötét égre.
– Miért nem láttátok a csillagokat? – tudakolom. – Mindenki látja őket. – Én is spanyolul szólok hozzá, ahogy tanította. Így valamiért meghittebb a beszélgetés.
– A városi fények miatt – feleli. – Lámpák, fejlődés, növekedés. Csupa olyasmi, amikkel már nincs erőnk foglalkozni ilyen hőségben és szegénységben. – Szünetet tart. – Amikor annyi idős voltam, mint te, anyám azt mondta, hogy a csillagok… már az a kevés, amit láttunk… ablakot nyitnak a mennyországba. Isten azon keresztül tart szemmel minket. Majdnem egy évig hittem neki. – Mostohaanyám átnyújt egy nyalábot a kisöcsém pelenkáiból. Átveszem, visszasétálok a házhoz, ahol mostohaanyám a nagy fonott ruháskosarat hagyta, és a többi ruhadarab tetejére stószolom a pelenkákat. A kosár megtelt. Hátrafordulok, és látva, hogy mostohaanyám nem engem figyel, hátrahanyatlok a ropogós, tiszta ruhák puha halmára. Egy pillanat erejéig zuhanás közben mintha lebegnék.
Háton fekve nézem a csillagokat. Megkeresek egy-két csillagképet, és megnevezem a részeit. Apám édesanyjának csillagászati könyvéből tanultam meg a neveiket.
Hirtelen üstökös fénycsóvája hasít át nyugat felé az égbolton. Utánabámulok, drukkolok, hátha megpillanthatok még egyet. Aztán mostohaanyám szólít, és visszasétálok mellé.
– Most is égnek lámpák a városban – mondom neki. – Mégsem rejtik el a csillagokat.
– Messze nincs belőlük annyi, mint régen – csóválja a fejét. – A mai fiataloknak fogalmuk sincs, hogy annak idején… nem is olyan régen… mennyire ki voltak világítva a városok.
– Én jobban örülök a csillagoknak – jegyzem meg.
– A csillagok nem kerülnek pénzbe. – Mostohaanyám vállat von. – A magam részéről szeretném inkább visszakapni a városi fényeket, amint csak lehet. Dehát, a csillagokat megengedhetjük magunknak.

 

Előrendelhető extra kedvezményekkel! 

Agave Könyvek Kiadó

Octavia E. Butler: A magvető példázata (Parable of the Sower) - ("Híres posztapokaliptikus regény a reményről és az erőszakról – egy díjnyertes szerző tollából. Az 1984-hez és A szolgálólány meséjéhez hasonló remekmű. John Green, New York Times")

Híres posztapokaliptikus regény a reményről és az erőszakról – egy díjnyertes szerző tollából. Az 1984-hez és A szolgálólány meséjéhez hasonló remekmű.

John Green, New York Times

 

Octavia E. Butler: A magvető példázata
(Parable of the Sower)

Megjelenik augusztus 31-én! 

Agave Könyvek Kiadó

Octavia E. Butler regényei Margaret Atwood könyveihez hasonlóan az utóbbi években modern klasszikusokká váltak, csak míg Atwood

A szolgálólány meséjével a nők elnyomására hívta fel a figyelmet, addig Butler az idegengyűlölettel és a klímaváltozással foglalkozott.

A magvető példázatával kezdődő kétkötetes, Földmag című duológiája igazi látnoki könyv: a második részben az USA megválaszt magának egy szélsőséges, radikális elnököt, aki a „Make America Great Again" jelmondattal kampányol.

 A magvető példázata tavaly, 27 évvel a megjelenését követően New York Times Bestseller lett.
Butler minden(!) művének elkeltek a megfilmesítési jogai.

Érdemes megnézni a szerző életművéről készült TED-videót (magyar felirattal):

TED - Videó

Fordította: Huszár András

Fülszöveg

2024-et írunk: a klímaváltozás elviselhetetlen károkat okoz világszerte, járványok, háborúk és tartós vízhiány sújtja az emberiséget. Los Angeles külső részén fegyveres erőkkel védett, zárt közösségek próbálnak biztonságban fennmaradni a fosztogatókkal szemben, akik gondolkodás nélkül ölnek a túlélésük érdekében

Lauren Olamina az egyik ilyen közösségben él családjával. Apja lelkész, és másokkal együtt azért küzd, hogy megőrizze az emberiség méltóságát és azokat az értékeket, amik egyszer naggyá tettek minket. Miközben apja a helyes úton próbálja tartani a gyülekezetét, Lauren hiperempátiával küzd – egy ritka betegséggel, melynek során rendkívül érzékennyé válik mások fizikai fájdalmával szemben.

Egy nap fosztogatók törnek be a közösségbe, és bekövetkezik, amitől mindenki tartott: otthonukat hátrahagyva menekülniük kell a farkastörvények uralta senkiföldjén. Lauren a túlélőkkel együtt északra tart, és idővel a vezetőjükké válik; ráadásul az út során megfogalmazódik benne egy új hitvilág alapja, ami az egész emberiség számára a túlélést jelentheti.

Octavia E. Butler 1993-as és mára klasszikussá vált disztópiája évről évre egyre aktuálisabb. A magvető példázata számtalan írót inspirált, és a műfaj egyik legfontosabb modern műveként tartják számon – hatását jól illusztrálja, hogy 2020-ban, huszonhét évvel a megjelenése után New York Times Bestseller lett.

Blörbök

„Butler a sci-fi úttörője, a műfaj egyik legkiemelkedőbb szerzője."
– Entertainment Weekly

"Megdöbbentő történet. Ijesztő látomás a szomorú jövőről, amelyet az emberek tudatlanságának, rasszizmusámak és kapzsiságának köszönhetünk, és kísérteties párhuzamba állítható a jelenlegi utunkkal. A főhőse a túlérzékeny tinédzser, Lauren, akinek bátorsága és esze végtelen inspirációs forrás. "
– Bolha, Wall Street Journal

„Megragadó történet a túlélésről, és megrendítő beszámoló arról, hogyan tudunk fejlődni egy széteső világban."
– New York Times Book Review

„Octavia Butler a Maya Angelou, James Baldwin és Toni Morrison alkotta szerzői liga nélkülözhetetlen tagja. A sci-fi és a szépirodalom nagymestere, regényei megismertetik az olvasót az emberi faj lehetőségeivel és veszélyeivel, miközben leckéket kapunk a törzsiség, a faji kérdések, a társadalmi nemek és szexualitás problémáiról.”
– O, The Oprah Magazine

„Az afrofuturizmus és a szélesebb értelemben vett sci-fi műfajának fundamentuma. Egy olyan világban játszódik, amely mindössze tíz év múlva bekövetkezik, amelyben a víz ugyanolyan értékes anyag, mint az olaj, a kábítószerfüggőség rombolja a közösségeket, és politikai vezetője a „Make America Great” szlogen égisze alatt építi ki politikai hatalmát. "
– Buzzfeed

„Pofátlanul előrelátó és bölcs könyv. Érdemes elolvasni azoknak, akik egy jobb világ felépítésére törekszenek, miközben ez a járvány továbbra is leleplezi, mennyire tarthatatlan, mennyire romlottan egyenlőtlen az amerikai életmód, és mindig is az volt."
– Yaa Gyasi, New York Times

„Butler – akár egy világítótorony, amely a megértés szigetéről magasodik fölénk a tengerből. Fogalmam sem volt, hogyan juthatok el oda, de tudtam, hogy életmentő számomra. Egyfajta ellenállás. Butler és az olyan írók, mint Ursula Le Guin, Toni Morrison és Margaret Atwood a műfaj alapelveit használták fel, hogy felfedjék a jelen igazságtalanságait és bemutassák az evolúciónkat."
– Brit Marling, New York Times

„Butler szokatlan melegséggel, érzékenységgel, őszinteséggel és megértéssel meséli el történetét; noha a sci-fi olvasók felismerik benne a jövőbeli Földet, Lauren Olamina és elképzelései olyanok, mint egy fa a csemeték között."
– Publishers Weekl

Octavia E. Butler

1947. június 22-én született a kaliforniai Pasadenában szegény fekete szülők gyerekeként. Az apja cipőfényesítő volt, az anyja pedig szobalányként és takarítónőként dolgozott, akit Octavia gyerekként sokszor elkísért. Ekkor szembesült először az elnyomás jelenségével, ami később több regényének is meghatározó elemévé vált. A tudományos fantasztikummal fiatalon találkozott a helyi könyvtárban, ahova sokszor azért menekült, mert nem tudott beilleszkedni a többi gyerek közé.

Az 1960-as évek végén egy kisebbségi íróknak szervezett workshopon az írása lenyűgözte az egyik tanárt, Harlan Ellisont, akinek bátorítására Butler beiratkozott a hathetes Clarion Science Fiction Writers Workshopba. Ott találkozott Samuel R. Delanyvel, akivel később nagyon jó barátokká váltak. Butler a workshop elvégzése után el tudta adni az első novelláit (a legelsőnek a jogait maga Ellison vette meg), és egyre több időt szentelt az írásnak. Sikerét jól illusztrálja, hogy az első, Patternist című sorozatát követően 1978-tól csak az írásból élt. 

Butlernek 2006. február 24-én bekövetkezett haláláig több mint tíz regénye és két novelláskötete jelent meg, a történeteit számos magazin és antológia közölte. 1984-ben legjobb novella, 1985-ben pedig legjobb kisregény kategóriában is kitüntették a Hugo-díjjal, ezen kívül kétszer kapott Nebula-, egyszer Locus-díjat. A műveinek központi témái a társadalmi berendezkedések kritikája, az emberi test fejlesztése génmanipulációval, különfélemutációkkal és az idegenekkel való kapcsolatfelvétel által, valamint az afrofuturizmus.

Leghíresebb regényei a Hajnallal kezdődő Xenogenezis-trilógia, illetve a Kindred és a Földmag-duológia.

Részlet a kötetből

 

Amit megérintetek,

azt megváltoztatjátok.

Amit megváltoztattok,

az megváltoztat titeket.

Nincs más igazság,

csak a változás.

Isten: a változás.

Tegnap éjjel megint jött a visszatérő álmom. Végül is, számíthattam volna rá, hiszen a vívódás hozza elő – olyankor szoktam ezt álmodni, amikor a saját horgomra akadva vergődöm, és úgy teszek, mintha nem történne semmi szokatlan. Amikor apám lánya próbálok lenni. Ma van a születésnapunk: én a tizenötöt töltöm be, apám az ötvenötöt. Holnap igyekszem majd a kedvére tenni; nemcsak neki, hanem a közösségnek és Istennek is. Előző éjjel tehát arra emlékeztetett az álmom, hogy mindez hazugság. Azt hiszem, muszáj lesz írnom az álmomról, a szóban forgó hazugság ugyanis rettenetesen zavar.
Repülni tanulok, felemelkedem a levegőbe. Senki nem tanít rá, magamtól, apránként sajátítom el a repülés képességét, álomról álomra veszem a leckéket. Nem valami burkolt kép, cserébe makacsul vissza-visszatér. Sok leckén túl vagyok már, egyre jobban megy a repülés. Egyre magabiztosabb vagyok, de azért még mindig félek. Nem tudom igazán irányítani magam.
Előredőlök az ajtó felé. Úgy néz ki, mint ami a folyosóra nyílik a szobámból. Mintha messze lenne, mégis arrafelé hajolok. Megfeszülök, és merev tagjaimmal elengedem a kapaszkodót, ami eddig megakadályozta, hogy felemelkedjem vagy elessem. A levegőnek nyomakodok, felfelé török; nem emelkedem, de nem is zuhanok lefelé. Egyszer csak megmozdulok, mintha a rettegés és öröm határán feljebb siklanék, fel a pár méterrel a padló felett lebegő légrétegre.
A nyitott ajtó irányába úszom. Hűvös, sápadt fény árad be a szobába. Hirtelen jobbra csúszok; még egy kicsit. Látom, hogy célt fogok téveszteni, és a falba csapódni, de nem tudok megállni vagy megfordulni. Elsodródom az ajtótól, és a hűvös ragyogást másféle fényár váltja fel.
Ég a szemközti fal. Lángok lobbantak fel a semmiből, elemésztik a falat, felém kúsznak, nyújtóznak. A tűz rohamosan terjed. Belesodródok. Felcsapnak körülöttem a lángok. Kapálózva, vergődve próbálok visszaúszni a biztonságba, markolom a levegőt, a tüzet, rúgkapálok, meggyulladok! Sötétség.
Néha félig kiránt az álomból, amikor elborítanak a lángok. Nem egy jó érzés. Ha teljesen felébredek, nem tudok visszaaludni. Próbálom, de sosem szokott sikerülni.
Ezúttal félálomban maradok. Fokozatosan átcsúszom az álom második felébe – a hétköznapi, valóságos részébe, ami ténylegesen megtörtént velem évekkel ezelőtt, kiskoromban, bár akkor nem tűnt fontosnak.
Sötétség.
Fény dereng fel.
Csillagok.
Rám vetül hűs, halovány, hunyorgó fényük.
– Gyerekkoromban nem láthattunk ilyen sok csillagot – meséli a mostohaanyám. Spanyolul beszél, az anyanyelvén. Mozdulatlanul áll, és eltörpül a Tejút széles sávját szemlélve. Sötétedés után kimentünk leszedni a kimosott ruhákat a szárítókötélről. Napközben szokás szerint rekkenő hőség volt, kiélvezzük a kora esti lehűlést. A Hold nem sütött ki, mégis tisztán látunk a sötétben: csillagok borítják az égboltot.
A városnegyed fala tömören, komoran magasodik a közelben. Kuporgó állatnak tűnik, aki talán ugrásra készül – fenyegetőbb, semhogy védelmet nyújtana. Ám mostohaanyám ott áll mellettem, és ő nem fél. A közelébe húzódom. Hétéves vagyok.
Felnézek a csillagokra, a sűrű, sötét égre.
– Miért nem láttátok a csillagokat? – tudakolom. – Mindenki látja őket. – Én is spanyolul szólok hozzá, ahogy tanította. Így valamiért meghittebb a beszélgetés.
– A városi fények miatt – feleli. – Lámpák, fejlődés, növekedés. Csupa olyasmi, amikkel már nincs erőnk foglalkozni ilyen hőségben és szegénységben. – Szünetet tart. – Amikor annyi idős voltam, mint te, anyám azt mondta, hogy a csillagok… már az a kevés, amit láttunk… ablakot nyitnak a mennyországba. Isten azon keresztül tart szemmel minket. Majdnem egy évig hittem neki. – Mostohaanyám átnyújt egy nyalábot a kisöcsém pelenkáiból. Átveszem, visszasétálok a házhoz, ahol mostohaanyám a nagy fonott ruháskosarat hagyta, és a többi ruhadarab tetejére stószolom a pelenkákat. A kosár megtelt. Hátrafordulok, és látva, hogy mostohaanyám nem engem figyel, hátrahanyatlok a ropogós, tiszta ruhák puha halmára. Egy pillanat erejéig zuhanás közben mintha lebegnék.
Háton fekve nézem a csillagokat. Megkeresek egy-két csillagképet, és megnevezem a részeit. Apám édesanyjának csillagászati könyvéből tanultam meg a neveiket.
Hirtelen üstökös fénycsóvája hasít át nyugat felé az égbolton. Utánabámulok, drukkolok, hátha megpillanthatok még egyet. Aztán mostohaanyám szólít, és visszasétálok mellé.
– Most is égnek lámpák a városban – mondom neki. – Mégsem rejtik el a csillagokat.
– Messze nincs belőlük annyi, mint régen – csóválja a fejét. – A mai fiataloknak fogalmuk sincs, hogy annak idején… nem is olyan régen… mennyire ki voltak világítva a városok.
– Én jobban örülök a csillagoknak – jegyzem meg.
– A csillagok nem kerülnek pénzbe. – Mostohaanyám vállat von. – A magam részéről szeretném inkább visszakapni a városi fényeket, amint csak lehet. Dehát, a csillagokat megengedhetjük magunknak.

Előjegyezhető extra kedvezményekkel!

 Agave Könyvek Kiadó