Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a Vályi-Nagy Erika írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek Törtarany c. könyve jelent meg eddig, amit a Scolar Kiadó oldalán lehet megrendelni. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!
|
Forrás: Vályi-Nagy Erika szerzői oldala |
Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?
Talán addig a pontig
szaladnék vissza az időben, hogy a középiskolai Babits Mihály önképzőkörben
megírtam életem első novelláját, egy létráról. Még most is emlékszem, egy könyvtári,
karcsú, sötétbarna létra volt, képzeletemben az égig felmásztam rajta. És
közben rájöttem, hogy írni csodálatos dolog. Úgy terveztem, írok hamarosan egy
regényt… Ehhez képest teljesen más irányt vett az életem az érettségi után
műszaki, majd pénzügyi diploma, utána egy informatikai cég projektasszisztensi pozíciója.
Talán meg se fogalmaztam, hogy mennyire hiányzik az írás, amikor egy nap belefutottam
a MUOSZ (Magyar Újságírók Szövetsége) hirdetésébe, miszerint női újságírás
stúdió indul V. Kulcsár Ildikó (Nők Lapja újságírója) vezetésével. Úgy éreztem,
ott a helyem. Már az első alkalommal sikerült kitűnni, és ha létezik egyenes
út, akkor az enyém az volt, mert fél év múlva már megírtam az első cikkemet a
Nők Lapjába. Innentől kezdve számos női lapnál dolgoztam, újságíróként,
szerkesztőként, vezetőszerkesztőként és főszerkesztőként. Printben és online
területen, szerettem a szakmámat, örültem, hogy írhatok. Míg el nem érkeztem a
következő mérföldkőhöz az életemben a Covid idején. Megszűnt az általam
vezetett Kismama magazin, én pedig döntéshelyzet elé kerültem. Folytatom tovább
az újságírást, vagy valami másba vágok, és itt jön a képbe az önképzőköri létra,
meg a szépirodalom. Hogy írni akarok, de már nem újságcikket, és mi volna, ha
megvalósítanám a régi álmomat. Nem volt könnyű elkezdeni az első történetet, de
az újságírói rutin sokat segített. Megszületett az első, majd a második regény,
én pedig haladtam tovább az úton: kiadót kerestem, korrektúráztam, könyvborítók
között válogattam, bemutatóra készültem. A regényírás mellett felépítettem egy
online újságírói kurzust, ez is egy régi vágy megvalósítása. Engem is egy jó
újságírás tanfolyam indított el a pályán, szeretném ezt most ugyanúgy másoknak
megadni.
Törtarany c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott
az írás folyamata?
Maga az írás
folyamata cirka húsz évig tartott. Addig érlelgettem magamban a gondolatot,
hogy egy regény írásába belevágjak, aztán amikor végre elindult a történet, egy
év alatt a végére is értem. Persze sokszor átírtam, újrakezdtem, kitöröltem,
megint újrakezdtem, de az már kifejezetten örömteli tevékenység volt, élveztem,
hogy halad a történet, alakulnak a sorsok, élnek a karakterek.
Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?
A Törtarany című
regény egy mai korban játszódó, nagyon is aktuális történet. A karakter a
fejemben született meg, de attól még sok megfelelője szaladgál az utcákon, sok
olvasónak lesznek ismerősek a főszereplővel megtörtént dolgok, események.
Kicsit leástam a múltba is, próbáltam megmutatni, milyen családi események, milyen
minták formálják az utunkat, azaz ebben a könyvben Amira útját. Miért szédít
meg egy vidéki kislányt a csillogás? Mi az ára a külföldi utazásoknak, balatoni
vitorlázásoknak gazdag öregurakkal? Hogyan kebelezi be a budapesti éjszaka a
gazdagságra, luxusra vágyó nőket, és mi történik akkor, ha az események nem úgy
alakulnak, mint ahogy azt ezek a lányok elképzelték?
Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?
Nem zsánerben
gondolkodtam, mikor írni kezdtem. Egyszerűen csak vitt a történet. Nagy büszkeség
a számomra, hogy a Törtarany a „magyar irodalom” tábla alatt jelent a
könyvesboltokban. Maradnék is ennél a kategóriánál.
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
Felemelő és
félelmetes is egyszerre. Hiszen innentől kezdve ki kell adnom a kezemből az
eddig csak a kezem alatt formálódó történetet, meg kell mutatnom másoknak, a
kiadó vezetőjének, béta-olvasóknak, barátoknak és ez minden alkalommal egy
újabb megmérettetés. Bekúsznak a fejembe a nehéz kérdések – Mi van, ha nem
tetszik majd? Ha nem értik meg? Ha azt mondják, hogy ez rossz? – de igyekszem
ezeket uralni és haladni a kijelölt úton. Nagy erő és kitartás kell ehhez.
Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem
gondolkodtál még ezen?
Nem, mert szeretem a
nevem, és huszonéve ezen a néven publikálok.
Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?
Eddig még csak egy
könyvem jelent meg, így erről tudok beszámolni. Szép tavaszi nap volt, március
9-e. Hívtak a kiadóból, hogy megjöttek a kötetek, mehetek őket átvenni.
Robogtam át a városon, szándékosan szép ruhát választottam – fehér blúzt,
elegáns nadrágot – hogy ekképpen is megünnepeljem a regényem érkezését. Utána a
férjemmel beültünk egy kávézóba, és együtt örültünk a gyönyörű borítónak és
annak, hogy egyetlen elütést se láttam se a címben, se a hátoldalon. Aznap még sok
barátom ölelgetett meg a nagy nap tiszteletére.
Tervezett és tudatos folyamat számodra az
írás vagy impulzív?
Mint írtam, az újságírásból
jövök, így tudom, hogy az írás folyamata mindig tudatos. Tudatosan kell időt
szakítani az írásra, a nagy ötletek hamar elillannak, ha nincs mögöttük
kitartás, alázat, akarat. Tudatosságot igényel az is, hogy lássam, miként kell
felépítenem egy történetet, tudatosság kellett ahhoz, hogy beiratkozzak több
írókurzusra, és fejlesszem magam. Az impulzivitás inkább ahhoz kell, hogy vigye
tovább a történetet, ami esetleg éppen leült és nem igazán halad tovább.
A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket
nehezen tudtál megírni?
Minden jelenet
kedvenc, mert ami nem volt az, az kikerült. Sokszor átírtam, újraírtam,
megszerkesztettem a történetet, sokszor mérlegeltem minden mozzanatot,
jelenetet a könyvben. Ami maradt, az nem véletlenül maradt, fontos szerepe van,
hogy értsük a regényt.
Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet,
amihez nyúlsz?
Hosszas gondolkodás után. Újságíróként is
mindig figyeltem a környezetemet, a világot, az embereket, ezt a figyelmet, ha
lehet, még jobban megsokszoroztam, mióta regényt írok. Mivel a regényim mai
történetek, mai emberekről, ezért kötelességem is folyton pásztázni a környezetemet,
hiszen így gyűjtök inspirációt az íráshoz.
Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava
számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?
A középiskolai magyartanárom, Szafián Zsuzsanna az egyetlen,
aki végigköveti az egész írás folyamatát. Tehát vele megbeszélem már a témát
is, és a fejezetekből is küldök át neki mindig egy adagot, hogy véleményezze.
Érdekes? Jó a nézőpont? Élnek a karakterek? Ő mindig segít, hogy merre
haladjak. Második körben vannak az érzékeny, íráshoz is értő, irodalomszerető
barátaim, írótársak, akik megkapják a nyers kéziratot. Szép, hosszú folyamat ez
is, mire a regény abba a fázisba jut, hogy el merem küldeni a kiadóba.
A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?
Nem születtem író, hanem
„csak” olvasó családba. Tehát mindig sok könyv vett körül, értéknek számított
az írás és az irodalom. Egyik legfontosabb bútordarab a könyvespolc volt, sok
időt töltöttem el már gyerekként azzal, hogy a köteteket rendezgetem, hol
magasság szerint pakolgatom át őket, hol a szerzők szerint ABC sorrendben. Megfogom
mindent, tapogatom, néha meg is szagolom. És ha egy ilyen családban végre
valaki megír egy regényt, az nagy büszkeség mindenkinek. A könyvbemutatón
együtt örült a család, ami azt hiszem, mindannyiunk számára nagy öröm volt.
Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?
A regényírás nem egy
gyorsvágta, tehát idén nem jövök ki már több könyvvel. Jövő tavasszal jelenik
majd meg a következő regényem, ugyanúgy a Scolarnál. Most kezdődnek a szerkesztési,
borítótervezési munkák, tehát újabb izgalmas szakaszbe kerül a könyv. Közben
persze írok, újságcikkeket és egy újabb regényt is, természetesen.
A könyvet itt tudjátok beszerezni:
Scolar Kiadó
Vályi-Nagy Erika Szerzői oldala