2018. november 22., csütörtök

Friss könyvek, tegnap szerdán érkeztek hozzám.

Tegnap igencsak érkezett jó néhány adag könyv. Amit most be is mutatok nektek. Álomgyár Kiadótól és Mogul Kiadótól ugyanakkor Napkút Kiadótól és Gyémántfelhő Kiadótól is érkezett néhány könyv. Jó ideje nem került fel ez a fajta könyvajánló a blogra. Így megígérem, hogy újra kezdem és folytatom.  A könyvek előbbi recenziók az utóbbi vásároltak. Ezeket, a könyveket fogom majd elolvasni a közeljövőben, és majd hozok véleményt róluk. Egyik izgalmasabb, min a másik. Alig váron, hogy elkezdhessen elolvasni.

Következő adagom is érkezni fog néhány héten belül. Addig is jó olvasást! 




Acsai Roland 
Csonhavazás


Tartalom:
„Per kihajolt emeleti szobája ablakán. A párkányon megroppant valami a keze alatt. Felnézett az égre, és észrevette a fehéren hulló csontokat.”
Az elképzelt város elképzelt emberei nem tudják, miért hullanak csontok az égből, de egyesek azt rebesgetik, hogy az égben a jó és a rossz angyalok csatája zajlik, ami hatással van a város lakóinak – különösen Per, Ethümia és Hanna – életére. 
Vagy talán fordítva? A földi harcok, tettek és döntések hatnak az égben zajló küzdelmekre?
Hamarosan kiderül.

„Valamiféle apokalipszis történt, amit az emberiség szinte nem is vett észre. Nem a nap aludt ki, nem söpört végig a világon szökőár, vagy éhínség. De Per tudta, hogy apokalipszis utáni időszakot élnek. 
Talán nem a bolygó apokalipszise volt ez, csupán a léleké. 
Nem is egy léleké, soké, és ezek az apró, magányos és személyes apokalipszisek összeadódtak. 
Talán ezért hullott hó helyett csont az égből.”


Palotás Petra
Vénasszonyok nyara


Tartalom:
Létezik ​halhatatlan szerelem?
Az ötvenes évek elején német gimnazista lányok Balatonfüreden töltenek egy nyarat. A borász Péterffy család jóképű, festőpalánta fia könnyen magába bolondítja Esthert, a messziről jött diáklányt, és ő maga sem tud ellenállni az északi lány ártatlan szépségének. 
A bontakozó szerelmet azonban csírájában elfojtják részben a lány szülei, részben pedig a történelmi változások, melyek következtében egy esztendő múlva már hiába keresi Esther a füredi villájukból kitelepített magyar családot. 
Mennyi esély van rá, hogy az egykori fiatalok útjai több mint hatvan év elteltével újra keresztezzék egymást? 
A lehetetlen mégis megtörténik Rügen szigetén, egy idősek otthonában, ahol a nyolcvanhat éves művész előrehaladott demenciájának köszönhetően egy furcsa szerelmi háromszög részesei lesznek. 
Vajon milyen titkokat rejt a múlt, és milyen ismeretlen veszélyeket a jövő? 
Palotás Petra legújabb regényében, melyet a valós élet és egy igaz történet indított útjára, a múlt szálait bogozva szövi a jelen fonalát. Az elbeszélés szerelmet vall Balatonfürednek, bemutatja egy elegáns idősek otthona mindennapjait, mesél az északkeleti szigetvilág tájairól, miközben olyan részben még mindig tabu témákat feszeget, mint az időskori szexualitás, a szülő-gyermek kapcsolat, az önfeláldozás vagy a csillapíthatatlan honvágy.



Corinne Michaels
Még egyszer, kérlek

Tartalom:

Idővel igazán jó lettem abban, hogy mikor szálljak ki a játékból. 
Először is: a férjem. Életem legjobb döntése volt, hogy elváltam tőle. De egyedülálló anyaként, miközben épp munkát keresek, nem könnyű kifújnom magam. Így amikor egy hírességekkel foglalkozó oldal blogger pozíciója az ölembe hullik, úgy érzem, megütöttem a főnyereményt. 
Legalábbis az első megbízásig, amikor először találkoztam Noah Frazierrel, aki… gyakorlatilag meztelen volt és nedvesség csöpögött róla. 
A szívem majd kiugrott a helyéről, és képtelen voltam egy épkézláb mondatot kinyögni. A szépen kidolgozott hasizma, az ellenállhatatlan vigyora és a kristálykék szeme túl tökéletes volt ahhoz, hogy igaz legyen. Úgyhogy mit tettem? Jól berúgtam és megaláztam magam, naná. 
Én kész vagyok elfelejteni azt a kínos estét, miközben Noah nem szándékszik hagyni, hogy továbblépjek. Helyette inkább megszervezte, hogy egy jelentős tudósítást írjak róla, ezzel biztosítva, hogy még több időt töltsünk együtt. Egyik zavarba ejtő pillanat a másik után, egyik csók a másik után, és mielőtt megállíthattam volna magam, rájöttem, hogy belezúgtam. 
De amikor bekövetkezik az elképzelhetetlen, vajon hibáztathatom-e őt, ha kiszáll a játékból? 
Mit nem adnék még egy utolsó alkalomért… 

Ella Maise
Imádlak, Jason Thorn!
Tartalom:
Az első perctől kezdve odavagyok érte… 
Jason Thorn… a bátyám legjobb gyerekkori barátja. 
Ó, hogy milyen iszonyatosan szerelmes voltam ebbe a fiúba! Ugye milyen romantikus? Ahogy az ember lánya érzi az izgalmas bizsergést, amikor először átéli, amint szárnyra kapnak azok a híres pillangók – és csakis Jason miatt! Csakhogy egyszer véget ér a tündérmese, sárba tiporják az álmaidat, utána pedig biztos, ami biztos, darabokra törik a szívedet is. Ez a fiú pontosan ezt tette velem. 
Miután túljutottunk az álmok sárba tiprásán, ő lett az a srác, akit messze elkerültem. Amikor egy szörnyű tragédia történt a családjában és elköltöztek, én készen álltam arra, hogy mindörökre elfelejtsem. 
Mára igazi filmcsillag lett belőle. Olyan szupersztár, akiért a nők őrjöngő lelkesedéssel rajonganak. Olyan ez, mint egy valóra vált álom, ugye? Szerintem egyáltalán nem. 
Hogy ki vagyok én? Olive, egy újdonsült írónő. Vagyis hát ÉN írtam azt a könyvet, amit filmre visznek, mégpedig Jason főszereplésével! Ezenkívül az internet azzal van tele, hogy én vagyok az a szerencsés lány, akit a szupersztár Jason Thorn hamarosan feleségül vesz. 
Most megint azt gondolod, hogy a világ legmázlistább csaja vagyok? Hát nem. Szó sincs semmi ilyesmiről. 

Lucy Dawson
Temetetlen múlt
Tartalom:
Elvesztetted a gyermeked, és sosem fogsz tudni megbocsátani magadnak. És most valaki elhatározta, hogy meg kell érte fizetned… 
Tizenhét évvel ezelőtt valami történt Jess kislányával, Bethszel. A szörnyűség emlékétől a mai napig kirázza a hideg. Jess mindent megtett, hogy megbékéljen annak a tragikus napnak az eseményeivel és a saját szerepével benne. 
Csak egyetlen pillanat volt… de egész életében fizetni fog a bűnösségéért. 
Hogy eltávolodhasson régen elkövetett hibáitól, Jess elköltözik, hogy új életet kezdhessen a családjával. De amikor ijesztő dolgok kezdenek az új otthonában történni, amelyek látszólag összefüggnek azzal, ami Bethszel történt, Jess rájön, hogy a múltja utolérte őt. Valaki úgy gondolja, Jess még nem fizetett meg eléggé, és elhatározza, hogy a nő szenvedni fog mindazokért a titkokért, amelyeket annyi éven át őrzött. 
Lucy Dawson bestsellerszerző első, magyarul megjelenő thrillerében évtizedes, hátborzongató titkokra derül fény. Az írónő pszichológiai tanulmányait kamatoztatva vezeti be az olvasót az anyai fájdalom és bűntudat lélektanába.

L. J. Wesley
Brooke
Tartalom:
Egy baleset, ami mindent megváltoztat. Brooke emlékek nélkül a saját testének börtönébe kerül. A kezelések hatására lassan visszatérő emlékei meggyötrik a lelkét. Vajon miként viseli ezt az időszakot? Ugyanaz az ember lesz, aki volt? Van még bármiféle jövő Brooke számára?

Sipos Gergő
Szent Domonkos kertje
Tartalom:
1854. Rejtélyes hírek érkeznek a szabadságharc elveszett gyémántjai felől. Fenyvessy Mártont, a törvényen kívüli kémhálózat ügynökét — egy úgynevezett “kísértetet” — küldik értük. Ő azonban holtan találja az egyetlen embert, aki ismerte a politikai és gazdasági okokból is jelentős kincsek rejtekhelyét. 
Ezért megkezdődik a versenyfutás az idővel, és Mártonnak minden ügyességére és logikai érzékére szüksége lesz ahhoz, hogy megfejtse a hátrahagyott jeleket, melyekkel a kincsvadászok már évek óta sikertelenül próbálkoznak. Minderre csupán néhány órája van, mielőtt leszáll az éj. 
Ebben a feszült hangulatú történelmi krimiben, hidegvérű gyilkosságokon, áruláson és összeesküvéseken keresztül vezet az ösvény Szent Domonkos kertjébe, amely titkait csak az arra érdemesek előtt tárja fel.

Morgan Matson
Váratlan minden
Tartalom:
Andie mindent eltervezett. Ha az ember egy politikus lányaként nő fel, hamar megtanulja, hogy mindent meg lehet tervezni, ki lehet magyarázni, vagy a kettőt egyszerre. Főleg ami a jövőt illeti. Szakmai gyakorlat? Pipa. Remek barátok? Pipa. Srácok? Pipa (feltéve, ha három hétnél nem hosszabb időről van szó).
De ez még a botrány előtt volt. Mielőtt még az apjával egy házban kellett lennie. Mielőtt irdatlan mennyiségű kutyát sétáltatott volna. És még Clark előtt. Majd a következő pár hónap mindent megváltoztatott. Mert a lényeg, hogy ha minden pontosan el van tervezve, akkor semmi váratlan nem történhet. És abban meg mi a buli?

Leda D'Rasi
A dög

Tartalom:

Érezted ​valaha a megcsalás fájdalmát? A hazugság kínkeservét? A porig alázás szégyenét? Akkor ez a könyv neked íródott, és mindenkinek, aki hasonló emlékek közt őrlődik, azon gondolkodva: Miért tette ezt velem? 
A kérdés azonban szerintem inkább az: Számít a miért? Nem! Kit érdekel? Van, amire nincs magyarázat, nincs bocsánat! Kapard össze magad, lépj túl a dolgon és válj azzá, akivel ezt soha a büdös életben nem teheti meg többé senki! 
Abigail – élete legpocsékabb napján – saját sírjában ébred. 35 éves, elhagyott, kiközösített, naiv… egy szóval: balek. Neki már mindegy. Úgyis épp feladni készül. Nem úgy a segítője, aki sajátos szemlélettel viszonyul az emberszabású vagy emberarcú férgekhez. Ő minden csak nem nebáncsvirág, és akkor is kirángatja Abby-t a lelki posványból, ha az beledöglik is. Ez is egy opció. A másik pedig az, hogy Abby kihantolja magát, lelke mélyéről előhívja Dög-énjét, és olyan bosszút áll, hogy a fal adja a másikat. 
Jól hangzik? Akkor tarts velem! 
Én vagyok a Dög! És van számodra egy történetem…


Ella Steel
Sors - Fordító


Tartalom:

Jesse Keller, egy öntelt, nagyképű férfi. Úgy érzi ő a Férfi szó tökéletes megtestesítője. Kamionjával járva a világot mindenkinél többre tartja magát. Nagyobb, erősebb, tekintélyt parancsolóbb, akár a kamion egy személyautónál. Magányosan tölti mindennapjait nem keresve senki társaságát. A nőket felszedi, használja, majd eldobja. 
Egy nap azonban Jesse rátalál egy eszméletlen nőre, és megmenti őt. 
Mi történik, ha a nő magához tér? Egy nő, akinek nincsenek emlékei. Egy nő, akinek nincs hová mennie. 
A nő, aki nem bírja elviselni a férfi önteltségét… A vonzalom, ami egymáshoz láncolja őket. Mi történik, ha a nőnek visszatérnek az emlékei? Elbírnak a múlt súlyával? Jesse hajlandó feláldozni nyugodt életét egy nőért, vagy a könnyebb utat választja? 
Mert sosem tudhatod, melyik nap tartogat számodra sorsfordító eseményeket.

Emma Chase
Egy ágyban a herceggel
( Uralkodj magadon 1. )


Tartalom:
Nicholas Arthur Frederick Edward Pembrook Wessco királyságának trónörököse, úgy is mondhatnánk, méltóságos őszexisége, elképesztően vonzó, ellenállhatatlanul jóképű és szégyentelenül öntelt – de hát ki ne lenne az, ha folyton hajbókolnak előtte? 
De egyszer csak egy hóeséses manhattani éjszakán a herceg találkozik egy fekete hajú szépséggel, akinek esze ágában sincs meghajolni előtte. Helyette inkább belevág egy tál pitét a herceg képébe. 
Nicholas a fejébe veszi, hogy kideríti, vajon a lány is olyan ízletes-e, amilyen a pitéje. Trónörökösként hozzászokott, hogy megkap mindent, amit csak akar. 
Egy herceggel randizni nem éppen olyan, amilyennek a pincérnőként dolgozó Olivia Hammond elképzelte.

Adott egy folyton ítélkező királynő, egy lelkesen helytelenítő másodörökös, egy csapat könyörtelen lesifotós és a nyilvánosság fürkésző tekintete. 
Bár ló húzta hintón tartanak a Roll Royces-ok felé, és újabban senkit nem nyakaznak már le, a királyi család tagjai még messze vannak attól, hogy maguk közé fogadjanak egy közembert. 
De Oliviának mindez talán megéri Nicholasért. 
Nicholas úgy nőtt fel, hogy az egész világ őt figyelte, és most a házasságával készülnek ugyanezt tenni. Itt az ideje, hogy eldöntse, ki is ő valójában, és ami még ennél is fontosabb, mit szeretne az életben: királyként uralkodni… vagy egyszerű férfiként örökké birtokolni Olivia szerelmét.


Meghan March
Téged akarlak
( Mr. Mount bűnös élete 1. )



Tartalom:

Nem ismersz, de én irányítok mindent, amit csak látsz, vagy éppenséggel nem látsz. 
A kapcsolataim nem ismernek határt és a vágyaim mindig teljesülnek. 
Sosem kellett kölcsönkérnem, sőt egy éppen hanyatló családi vállalkozás tartozik is nekem.
Lenyűgöz, hogy pont ő tartozik nekem. 
Nem is sejti, hogy felkeltette az érdeklődésemet. 
Nem is lehetett volna körültekintőbb. 
Ő is az enyém lesz. A részemmé fog válni. Talán meg is tartom örökre. 
Ideje, hogy begyűjtsem, ami az enyém. 
Keira Kilgore, mostantól Lachlan Mount tulajdona vagy.


Marie M.
Amikor a nő még facér
Hancúrcica társra talál
(Marie M. 1)


Tartalom:

Nem mindennapi könyvet tart kezében az olvasó: a kronologikus blogbejegyzésekből összeállított kötet a női lélek mélységeibe kalauzol. Szerzőnk, a bloggerinából íróvá avanzsált MARIE M. megosztja velünk kétségeit, gondolatait, érzelmeit, benyomásait. Intim részletekben bővelkedő írása lerántja a leplet az online társ- és partnerkeresés zavarba ejtő miliőjéről is, miközben hősnőnk egyik férfi ágyától a másikig sodródik. Hogyan éli meg mindezt belülről? Vajon megtalálja-e a nagy Őt (ez-e a célja egyáltalán)? És önmagát? Vezet-e valahová a „teremtés koronái" közötti, féktelennek tűnő szexuális kalandozás?

Dee Dumas
Piszkos Alku
( Szerelem vihara 1. )


Tartalom:

Engedd, ​hogy téged is megbabonázzon a Kelet csábító illata! 
Mathieu Darrieux nagy álma vált valóra, amikor megalapította párizsi parfümgyárát, melyet lányával közösen vezet. A francia parfüm különleges, keleties alapanyagait egy kairói férfitól, Qasimtól szerzi be, akivel végül társtulajdonosi viszonyba kerülnek, így a cég óriásivá növi ki magát. 
Egy félreértés azonban nemcsak a két férfi barátságát, de a társtulajdonosi viszonyukat is tönkre teszi, aminek következményeként Qasim kilép a cégből, ezzel a csőd szélére sodorva egykori üzlettársát. 
Zoé, Mathieu lánya, nem tudja tovább nézni apja álmának megsemmisülését, ezért úgy dönt, Kairóba utazik, hogy segítséget kérjen Qasimtól. Bár a férfi elutasítja őt, a fiának, Zakariának megesik rajta a szíve. Zakaria hiába szerelmes évek óta Zoéba, képtelen önzetlenül segíteni a lánynak, ezért egy olyan tisztességtelen ajánlatot tesz, ami miatt a nő gyűlölete a férfi iránt tovább mélyül. 
Vajon egy fiatal nő feláldozná magát az apja álma miatt? S ha igen, beleszerethet egyáltalán a gyűlölt férfiba? Ráadásul előbb-utóbb szembesülnie kell Zakaria múltjával is. S mi történik akkor, ha ebből a múltból felbukkan egy ismeretlen gyermek?


Karina Halle
Nem lennék nélküled
( McGregor testvérek története 1. )


Tartalom:

Egy fogadalommal kezdődött minden… 
Linden McGregor magas, életerős és veszedelmesen jóképű helikopterpilóta, skót akcentussal. Mellesleg évtizedek óta Stephanie Robson legjobb barátja. 
Azonban néhány kapcsolatot nem lehet beskatulyázni, kategorizálni, címkét adni neki. 
A húszas éveikben mindketten sokat randiztak San Franciscóban, és amikor már kezdtek besokallni, kitaláltak egy egyezséget: ha harmincéves korukra nem élnek komoly kapcsolatban, összeházasodnak. 
Eleinte jó mókának tűnt az egyezség, de ahogy teltek az évek, és a szeretők száma csak növekedett, úgy az alku kezdett egyre inkább valósnak tűnni. 
Szex kell. A barátságukra komoly megpróbáltatás vár. Érzelmi hullámvasút elindítva. 
Az egyezség mindent megváltoztat. 


A könyveket az Álomgyár Kiadó, Gyémántfelhő kiadó és Mogul Kiadó, Napkút Kiadó oldalán keresd fel.