Meg is hoztam a következő részt Jud Meyrin: A múlt bűnei c. könyvből a
következő részét. Hogy tetszett a múltkori rész? Folytatjuk továbbra is Prológus
résszel.
Most ebben a részben
megismerhetjük Alexandert az exeri rendőrségtől és Fannyval, akivel közel 10
éve alig látták egymást. Jó olvasást
mindenkinek!
– De ő legalább jóképű volt.
– Az igaz. Túlságosan is. Szerintem többet áll tükör előtt,
mint én – grimaszolt Fanny. Jobbnak látta, ha eltereli a beszélgetést nem
létező szerelmi életéről, ám mielőtt megszólalhatott volna, kopogás hallatszott
a bejárat felől.
– Még bőven van idő nyitásig – jegyezte meg Fanny, de Kate
már fel is pattant, hogy ajtót nyisson.
Egy magas, már-már hórihorgas alak lépett be a küszöbön.
Onnan, ahol Fanny ült, csak talpig fekete ruháját és sötét haját lehetetett
látni, ami kicsit a nyakába lógott, kócosan, mintha azelőtt túrt volna bele,
hogy bekopogtatott a kávézóba.
– Az exeteri rendőrségtől jöttem – szólalt meg hivatalos
hangon, és felmutatta az igazolványát.
A mély baritont hallva Fannyt elöntötte valami fura,
nyugtalanító érzés, amit nem tudott hová tenni. Homlokráncolva fürkészte a
férfit, közben fél füllel észlelte, hogy Kate felszisszen. Fanny a barátnője
felé fordult, akinek örök-vidám arcát félelem árnyékolta be.
– Ugye nem a kisfiammal történt valami? – kérdezte Kate
ijedten.
– Dehogy, ne aggódjon! – A zsaru távolságtartó hangja
barátságosabbá vált. – Csak néhány rutin kérdést kell feltennem.
Kate, aki újra lendületes önmaga volt, miután eloszlatták
aggodalmát, nyomban serénykedni kezdett.
– Jöjjön be! Készíthetek valamit önnek?
– Köszönöm, egy kávé jól jönne. – A férfi a pulthoz lépett,
közben körülnézett, és Fanny most már látta az arcát. Döbbenten bámulta a
jellegzetes sasorrot, az ismerős, fekete tekintetet. Aztán az emlékei mélyéről
előkúsztak jóval zavarbaejtőbb képek is, olyan élesen, mintha nem is sok-sok
éve, hanem tegnap történt volna minden.
– Helló, Alexander! – nyögte ki.
– Fanny? – A férfi szemében megcsillant a felismerés, és még
valami más is. Nem öröm, ezt Fanny könnyedén megállapította. – Hogy kerülsz
ide? – kérdezte Alexander, amikor már elviselhetetlenül hosszúra nyúlt a
feszültséggel teli csend.
– Én készítem a kávézóba az ételeket – vonta meg Fanny a
vállát, de közben a hátán végigfutott a borzongás. – Pár éve költöztem
Ivybridge-be.
– Azt hittem, végleg az Államokban maradtál.
Alexander tekintetéből ki lehetett olvasni a fel nem tett
kérdést, Fanny azonban úgy döntött, figyelmen kívül hagyja.
– Én pedig azt, hogy réges-rég a Kougar Enterprisest
irányítod.
– Másképp alakultak a dolgok. Inkább nyomozónak álltam –
kerülte meg Alexander is a választ, közben le sem vette a szemét a nőről. Fanny
hátán újabb borzongáshullám indult útnak, és még a szája is kiszáradt. Innia
kellett egy kortyot a teájából, hogy meg tudjon szólalni.
– Ha jól hallottam, kérdéseket akartál feltenni Kate-nek.
Addig én megcsinálom azt a kávét.
Nem törődött Kate furcsálló pillantásaival, örült, hogy
hátat fordíthat, és annak is, hogy lefoglalhatja a kezét valamivel. Miközben a
pult mögött tevékenykedett, hallotta, ahogy a másik kettő leül egy távolabbi
asztalhoz, de a beszélgetést a kávéfőző morajától már nem tudta kivenni.
Készített egy sima eszpresszót Alexandernek, és hogy legyen oka tovább távol
maradni, kirakott pár kekszet egy tányérra, közben végig a múlt járt a fejében.
Sosem tudott kiigazodni ezen a férfin, a jelenléte mindig nyugtalansággal
töltötte el, talán egy kicsit tartott is tőle. Aztán azon az estén minden
megváltozott... De most nem szabad erre gondolnia! Legyűrte a menekülhetnékjét,
és odament az asztalhoz.
– Köszönöm! – nézett fel rá Alexander, ahogy letette elé a
poharat és a tányért. – Lenne néhány perced? Kérdeznék tőled is.
Fanny helyet cserélt Kate-tel, és várakozóan a férfira
pillantott. Alexander vonásai élesebbek lettek, mióta nem látta, és le merte
volna fogadni, hogy a szája sarkában húzódó ránc nem a nevetéstől mélyült el
ennyire. Hiába telt el tíz év, a mogorva Alexander Kougar egy cseppet sem
változott, és ez furcsa mód megnyugtatta.
– Jártál a régi malom környékén az elmúlt napokban? –
tudakolta a férfi.
– Nem. Nem igazán esik útba.
– Találkoztál idegenekkel? Ismeretlen járművel, ami furcsa
helyen parkolt?
Fanny elgondolkozott, hogy hová is vezethetnek ezek a
kérdések. Talán betörtek valahová?
– Nem – jegyezte meg végül.
– Nem láttál valami szokatlant? Valakit, aki máshogy
viselkedett, mint általában?
Fanny megrázta a fejét.
– Ha mégis eszedbe jut valami, hívj fel! – nyújtott át neki
a férfi egy névjegyet.
– Mi történt? – érdeklődött Fanny elsüllyesztve a nadrágja
zsebében az apró lapot.
Alexander kiismerhetetlen pillantást vetett rá. A szeme
ugyanolyan tökéletesen el tudta rejteni a gondolatait, mint a sötét, vastag függöny,
amit a színpad elé eresztenek le, hogy elrejtsék a következő jelenet
előkészületeit a nézők elől.
– A gondnok észrevette, hogy megállt a kerék a régi
malomnál. Azt hitte, meghibásodott. Hívott egy szerelőt, aki ma reggel kiment,
és megnézte, mi történt.
A már-már monoton beszámolót hallva Fannyt hatalmába
kerítette valamiféle rossz előérzet, amitől borsózni kezdett a háta.
– És mi volt a gond?
– Egy hulla. Beszorult a malomkerék alá.
A könyvet itt tudjátok beszerezni:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése