Beleolvasó rovatomban, egy előrendelhető könyvből hozok nektek részleteket, Laura Brooke Robson: A hazavágyók átka című könyvből, mely Multiverzum Kiadó gondozásban 2026.júniusában jelenik meg.
Laura Brooke Robson
A hazavágyók átka
Fülszöveg
Amikor Stenlandban elérkezik a skeldszezon ideje, három nő arra ébred, hogy három, hollókarmokra emlékeztető fekete csík jelent meg a homlokán, azaz skeld lett. A szezon bármikor elkezdődhet, s három hónapig tart. Ez idő alatt kővé válnak azok, akikre a skeldek ránéznek.
Tess anyja is skeld lett, így ölte meg a lánya gyerekkori szerelme, Soren szüleit. Tess elmenekül a szeles szigetről, s maga mögött hagyja családját és barátait. Elviselhetetlen számára a gondolat, hogy egy napon ő is gyilkossá válhat, s talán épp azzal az emberrel végez, akit szeret. Soren otthona a sziget, és nem törődik azzal, hogy a skeldek miatt bármikor kővé válhat. Tess és Soren képtelenek egymás nélkül élni. Tess megpróbál hazatérni Soren kedvéért, Soren pedig elhagyja a szigetet, hogy a lánnyal lehessen. Vajon mennyit ér a szerelem? Érdemes kockára tenni érte egy másik ember életét?
Lenyűgöző romantikus történet a döntésekről, a felelősségről és a megbánásról.
Az otthonkeresésről, kötődéseinkről és a szerelemről. Elvágyódásról és hazatérésről, csalódásról és újrakezdésről, életről és halálról.
ENGEDÉLLYEL
ELŐHANG
A sziklafal peremén áll egy kőből faragott férfi. A hó összegyűlik a szempilláján és a szája apró repedéseiben. A szája résnyire nyitva, mintha mondani készülne valamit. A háta mögött kitartóan kavarog az óceán felől áramló, jéghideg köd.
A sziklafal peremén három nő áll arccal a mélység felé fordulva, szorosan egymás mellett.
– Ezt nem értem – mondja az egyik.
– Úristen! – kiált fel a másik.
A harmadik nem szól semmit.
A VISSZATÉRÉS
2022
A huszonhatodik születésnapomon tértem vissza Stenlandba, de az időzítés nem volt szándékos. Eredetileg úgy terveztem, egy nappal korábban érkezem, de a gépem nem tudott leszállni a szél miatt, ezért az éjszakai komppal kellett átmennem a szigetre Aberdeenből. Egyedül voltam, amikor felébredtem az imbolygó fülkében, és alig kaptam levegőt.
Felöltöztem, kimentem a fedélzetre, és tőlünk egy kilométerre megpillantottam a sziget körvonalát. Fekete homok, tőzegtetős házak, csipkézett hegyormok. Csak egy utas volt rajtam kívül a kompon, egy huszonéves, hátizsákos turista, aki kihajolt a korláton, és hányt. A kapitány úgy méregetett, mintha azt kívánta volna, hogy én is hányjak, mert ez azt bizonyította volna, hogy elszoktam a hullámzástól, amíg távol voltam. Nem üdvözölt név szerint, de tudtam, hogy ismer. Stenlandban mindenki ismert mindenkit. Nem akartam hazajönni, de Linnea-nak ez volt az egyetlen kérése. Felajánlottam neki, hogy inkább meglepem egy nyaralással, egy ruhával vagy egy kerámia étkészlettel, de mindegyikre nemet mondott. Az volt az egyetlen kérése, hogy Kitty és én legyünk a koszorúslányai. Amikor leléptem a rámpáról a kikötő betonjára, megpillantottam a Hedda kávézóján lógó, ünnepi zászlót: Gratulálunk, Henrik és Linnea! A kávézó mögött kavargó ködmedencében állt a templom komoly, rusztikus szürke épülete. A kőszobrokra tekert, vörös gyapjúcsíkok lobogtak a szélben.
Képtelen voltam rájuk nézni.
A csizmámmal kinyitottam a kávézó ajtaját, mire megszólalt az ajtó fölött lógó csengő. Szűz Mária megbotránkozva nézett rám a falon függőfestményről. A helyiségben szokás szerint erjedt halszag terjengett. Egy cseppet sem hiányzott, mert nem hagytam, hogy hiányozzon. A kávézó üres volt, és a zaj alapján Hedda a hátsó helyiségben pakolt, ezért zsebre dugtam a kezem, és szemügyre vettem a pultot. Elégedetten megállapítottam, hogy Hedda végre beszerzett egy bankkártyaleolvasót.
A menü alapján itt árulták a sziget legfinomabb capachinóját, és azt gyanítottam, hogy a turisták jóízűen kuncognak, amikor meglátják. Ezek az ostoba stenlandiak képtelenek helyesen leírni azt, amit árulnak. Először elszégyelltem magam, utána dühös lettem.
Amikor Hedda belépett az eladótérbe, és csípőre tette a kezét, megállapítottam, hogy öregebb lett.
Megigazítottam a sporttáskám pántját, hogy ne csússzon le a vállamról.
– Szerintem ülj le! – javasolta Hedda, utána kitöltött nekem egy bögre kávét.
Leültem a nyikorgós székre. Hedda tejszínt és cukrot tett a kávémba, utána odanyújtotta nekem a börgét.
– Úgy nézel ki, mint egy hulla, amit mikrohullámú sütőben keltettek
életre – közölte. Amikor belekortyoltam a kávéba, Hedda elégedetten bólintott, majd visszament a pult mögé, rádobott egy szelet pitét és egy villát egy tányérra, és lerakta a bögrém mellé az asztalra. A pitének karalábé és birkahús szaga volt, ezért vágtam egy grimaszt.
– Úgy tűnik, még mindig olyan jókat lehet veled beszélgetni, mint egy döglött sirállyal – állapította meg Hedda.
– Köszönöm a kávét, Hedda.
Hedda lemondóan felsóhajtott.
Kinyílt az ajtó, és berontott Kitty, mint egy szélroham. Combig érő bőrcsizmát és hosszú gyapjúkabátot viselt, és lila színű volt a rúzsa. Amikor meglátott, odaszaladt hozzám, félrelökött egy széket az útból, és talpra rángatott, hogy megölelhessük egymást.
– Úgy viselkedtek, mintha még sosem találkoztatok volna – morogta
halkan Hedda. A stenlandiaknak nem volt arányérzékük. Számukra a világ a szigetből állt, és minden egyébből, ami a szigeten kívül helyezkedett el. Mivel mi nem a szigeten éltünk, Hedda természetesen feltételezte, hogy állandóan együtt vagyunk, pedig karácsonykor találkoztam Kittyvel utoljára. Amikor együtt voltunk, mindig olyan érzésem volt, mintha mi lennénk a világ legkisebb létszámú túlélőcsoportja.
– Korán érkeztél! – kiáltotta Kitty. – Ha jól emlékszem, kilenc órában állapodtunk meg. Nem számít. Most voltam Linnea-nál, megint felpróbálta a menyasszonyi ruhát, de az anyja azt mondta, hogy túl szűk, úgyhogy ennyit erről, utána felbukkant Henrik, hogy elintézze az elintéznivalóját, bármi volt is az, úgyhogy Linnea-nak le kellett vennie a ruhát, és nekem... Hedda, aki Kitty háta mögött állt, felemelte a kezét, és egy tátogó csőrt formált az ujjaival, az értésemre adva, hogy Kittynek be nem áll a szája.
– ...nekem rögtön eszembe jutott, hogy úgyis bemegyek a városba, hogy találkozzak Tess-szel, úgyhogy be tudom vinni a szabóhoz a ruhát.
– Kitty széttárta a kezét. – És íme, itt vagyok!
– Szia!
Kitty belekortyolt a kávémba, vágott egy grimaszt, és megint megölelt. Mielőtt kiléptünk a kávézóból, Hedda a kezembe nyomta a pitét, és adott egy szelet barna kenyeret is.
– Rossz előérzetem van – mondtam, miután becsukódott mögöttünk
az ajtó.
– Nem csodálom, mert Hedda legalább hat evőkanál cukrot rakott
a kávédba.
– Skeld előérzetem, Kitty.
– Ne parázz, csak három napig leszünk itt! Rövid és vidám kiruccanást manifesztálok magunknak, úgyhogy ne próbálj túltenni rajtam valami rémséggel.
Előrendelhető
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése