Egy regény Richard Osman olvasóinak, amíg az új Csütörtöki nyomozóklubra várunk

 Bob Mortimer: 

A Szacuma-rejtély

„Ha véletlenül belém botlanál az utcán, valószínűleg a filléres szürke öltönyömet viselem fehér inggel és nyakkendővel (munkanapokon) vagy a barna kordbársony dzsekimet farmerrel és pólóval (szabadnapokon).”

Mintha Salvador Dalí írt volna forgatókönyvet egy Hitchcock-filmhez

Megjelenés: március 12.
Fordító: Kéri Andrea
Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, 256 oldal

Leírás

Richard Osman kétségkívül divatot teremtett. Noha A csütörtöki nyomozóklub és folytatásai alapvetően P. G. Wodehouse és még inkább Tom Sharpe regényeinek nyomvonalán haladtak, mégis fordulatos cselekményükkel és szerethető karaktereikkel önálló stílust teremtettek. Nem véletlen, hogy Benjamin Stevenson tavalyi A családomban mindenki gyilkos című kötete is nagy sikert aratott a hazai olvasók körében, most pedig itt van a népszerű angol humorista, Bob Mortimer bemutatkozó regénye.

Mortimer pár évvel ezelőtt döntött úgy, hogy ír egy regényt, mely megidézi Haruki Murakami munkásságát... majd rájött, hogy nem tud írni. Később aztán a keze ügyébe került Spike Milligan egyik könyve, amiből viszont rájött, hogy mi is lehet a valódi célja az írással, ugyanaz, mint a stand uppal: megnevettetni a közönséget. Így aztán 2021-ben megírta a memoárját, melynek fogadtatása egyértelműen meggyőzte arról, hogy az emberek értékelik, amikor nem a tévé képernyőjén mond, hanem egy könyvben ír vicces gegeket. Ezt követően döntötte el, hogy végre belekezd abba a regénybe, amit már oly régóta tervezgetett.

Mortimer szerint A Szacuma-rejtély egy magányos emberekről szóló metatörténet, tipikus, mókás szerelmi regény pár jól sikerült bűnügyi csavarral… és néhány beszélő mókussal. Mortimer persze nem hazudtolja meg önmagát: stand up fellépései alapvetése is az önkritika, nem véletlenül a főhős, Gary alakjában ott lapul Mortimer saját fiatalsága is. Egy könyv a humor és a krimi szerelmeseinek.

Fülszöveg

A bestselleríró és humorista Bob Mortimer briliánsan vicces első regénye garantáltan egy új kedvenc A csütörtöki nyomozóklub rajongóinak!

Gary Thorn beül egy sörre Brendannal, akit munkából ismer. Miután Brendan hirtelen lelép, Gary találkozik egy lánnyal is a kocsmában. A nevét ugyan nem tudja, mégis beleszeret, ahogyan kell. Miután viszont a lány is hirtelen távozik, Garynek csak a könyv marad emlékül, amit a kezében látott: A Szacuma-rejtély.

Nem sokkal később Brendannek végleg nyoma vész, ami Garynek jó apropó arra, hogy felkutassa a lányt, akit magában immár csak Szacumaként emleget, hátha ő segíthet kideríteni, mi történt a férfival. Pláne, hogy azóta már más, elég gyanúsan kinéző alakok is nagyon szeretnék megtalálni. Hamarosan őrült nyomozás veszi kezdetét Dél-London utcáit bejárva ebben a képtelen történetben, mely telis-tele van felejthetetlen szereplőkkel, a humoráról nem beszélve.

A szerzőről

Bob Mortimer angol humorista, író, televíziós személyiség és színész. Eredetileg jogászként diplomázott, a punk mozgalom csúcsán a saját maga által alapított Dog Dirt nevű zenekar frontembere volt, de írt dalt Chris Reának is. Az igazi hírnevet a Vic Reeves-el közösen 1986-ban megalapított és azóta is futó Vic & Bob című szkeccsműsor hozta meg a számára. Első regénye, A Szacuma-rejtély rögtön a sikerlistán élén debütált.

A sorozat korábbi köteteiről írták

„Imádni fogod!” - INDEPENDENT

„Vicces, okos és elragadó” - SUNDAY TIMES

„Fergeteges” - DAILY MAIL

„Spike Milliganhez hasonlóan Mortimernek is sikerül megcsillogtatnia páratlan humorérzékét egy regény keretei között.” - DAILY TELEGRAPH

„A közkedvelt humoristának a noir fikcióhoz is van érzéke; első regényét szürrealista humora teszi egészen különlegessé.” - OBSERVER

„Egy nem mindennapi romantikus thriller; mintha Salvador Dalí írt volna forgatókönyvet egy Hitchcock-filmhez.” - DAILY MIRROR

„A komikus-legenda Bob Mortimer első regénye épp olyan vicces, sajátos és mókusbarát, mint amit tőle elvárhatunk. Emellett egész jó is.” - HEAT

Részlet a kötetből

„A nevem Gary. Harmincéves jogi asszisztens vagyok egy londoni ügyvédi irodánál. Egyedül élek egy egyszobás lakásban egy hatvanas évekbeli önkormányzati lakótelepen, Peckhamben. A lakásom mindössze ötperces sétára van a munkahelyemtől, és ez a tény rendkívül boldoggá tud tenni, amikor éppen kedvem tartja. Az átlagosnál is alacsonyabb vagyok, az orrom ellenben már-már komikusan nagy.

Ha véletlenül belém botlanál az utcán, valószínűleg a filléres szürke öltönyömet viselem fehér inggel és nyakkendővel (munkanapokon) vagy a barna kordbársony dzsekimet farmerrel és pólóval (szabadnapokon). Bár előbb vennéd észre az orromat, mint a ruhámat. A hajam ápolt és rendezett, hátul és oldalt rövidre nyírva, oldalsó választékkal és magasra tupírozva, hogy afféle pompadúrfrizurát formázzon. Mandulavágású barna szememet nevezték már szomorúnak és barátságosnak is mindössze huszonnégy óra leforgása alatt. Senkinek titulálni engem igazságtalan lenne, de egy futó ismeretségnél több ritkaságszámba menne.

Az egyetlen igaz barátom Londonban az egyik lakótelepi szomszédom. A múlt héten sikerült egész jó kapcsolatba kerülnöm egy lánnyal, de ma reggel alaposan befürödtem, és pofára estem. Azt hittem, ő is kedvel, de kiderült, hogy nagyot tévedtem. Szerintem szerelmes voltam belé, vagyis biztos vagyok benne, és ha őszinte akarok lenni, még mindig az vagyok. Életemben először rendesen összetörték a szívemet.

Anyám mindig azt mondta, hogy elég jó képzelőerővel vagyok megáldva, és a javamra kellene fordítanom – hogy ne unatkozzam, és némi örömöt és célt vigyek az életembe. Olyasmit magyarázott, hogy ha képes vagy elképzelni valamit, ami még sosem történt meg veled, aztán pont abban a helyzetben találod magad, már felkészültebben tudsz szembenézni a dologgal. Jobban megbecsülöd, ugyanakkor könnyebben megbirkózol vele. Sajnos a képzelőerőm e pillanatban nem igazán válik a javamra, habár anya mentségére legyen mondva, máskor rendszerint igen.

Egyesek egész nap az okostelefonjukat bújják. Hát én nem. Én sok-sok éve ugyanazt az egyszerű Nokia telefont használom, és sosem pazaroltam az időmet a közösségi oldalakra meg hasonlókra. Nem látom értelmét, pont elég idegen van az életemben. Így ha kimozdulok, nem szegem le a fejem, és az elmém megtelik az engem körülvevő látvánnyal és hangzavarral: vitatkozó szomszédok (úgy sejtem, a mosógép szűrőjének cseréje okán), egy betört ablak (azt hiszem, egy felnőtt méretű létrával töketlenkedő gyerek zúzta be), elhagyatott autók sárvédőit borító rozsda (úgy hiszem, a kocsit egy megtébolyodott borkereskedő hagyta sorsára), egy tócsa iránt különös érdeklődést mutató kutyák (véleményem szerint a kutyákat Aktatáska Zaknek és Hosszúkás Paszternáknak hívják).

Ha ezek a látványosságok és gondolatok mégsem bizonyulnak elég serkentőnek, hagyom, hogy a képzeletem magasabb fokozatra kapcsoljon.”

Apának lenni - "A legnagyobb kaland, amit férfi átélhet" - Tillmann Prüfer könyve február 28-tól a könyvesboltokban!

„A legnagyobb kaland, amit férfi átélhet”

Tillmann Prüfer

Apának lenni

Miért van égetően szükség új apákra

A népszerű ismeretterjesztés gyöngyszeme Prüfer az apa-gyermek kapcsolatról, a modern apa új szerepalternatíváiról írt humoros könyve.

Megjelenik február 28-án!

Líra

Libri

Multiverzum Kiadó, 2024

Fordította: Tallai Gábor

Szerkesztette: Péczely Dóra

Borítóterv: Bukodi Attila

A szerző személyes élményeit feldolgozva mesél a szülői szerepek és a családi élet mai dilemmáiról és új perspektíváiról – a hagyományos apaszerep mellett felvázolva az apák mai új lehetőségeit, bemutatva azt a szülői szerepegyüttest, amelyben a férfiak is aktív résztvevői gyermekeik életének.

Könyvbemutató

március 25-én, hétfőn 18 órától a Hadik Kávéház Galériáján.

A belépés díjtalan.

Fülszöveg

Apának lenni az élet egyik legnagyobb kalandja, és nem mindegy, hogyan vágunk bele. Tillmann Prüfer, aki aZEITmagazin főszerkesztő-helyettese,olyan apa, aki ágyba viszi a reggelita lányainak,és aki elfogadja, hogy a kamaszok „rendetlensége” afféle egészséges lázadás. Prüfer Apának lenni című könyvében végiggondolja a hagyományos apaszerepeket, hogy felmutasson helyettükújakat, melyek mindegyike egyetlen célra irányul: légy része gyermeked életének, ne csak érzelmileg nehezen elérhető, a távolból gondoskodó apaként élj! Az a„szerszámosláda”, aminek eszközeit minden apának kínálja, meggyőző és inspiráló. A szerszámok használatának végeredménye, hogy gyermekeink önállóvá válnak, miközben egy életen át képesek kötődni az apjukhoz. Az új apák nemzedéke itt kopogtat az ajtón. Ők már nem csupán arra vannak rendelve, hogy megteremtsék a család anyagi hátterét, hanem teljes szívvel és lélekkel vesznek részt gyermekeik nevelésében. Persze ahhoz, hogy előlépjen az apák új nemzedéke, szükség van a nők támogatására. Nélkülük nincsen új apa.

Ajánlások

„Ennek a könyvnek az elolvasása után legszívesebben újrakezdeném apaként.”

Jan Weiler író, színész

„Tillmann Prüfer Németország legismertebb apukája.”

Perspective Daily

„Tillmann Prüfer szerint, akinek négy lánya van, itt az ideje, hogy megteremtsük az apaság pozitív képét.”

perlentaucher.de

A szerzőről

A szerző portréját Max Zerrahn készítette.

Tillmann Prüfer (1974) a ZEITmagazin főszerkesztő-helyettese, író, négy lány édesapja. A magazin hasábjain 2018 óta heti rendszerességgel jelenteti meg nagy népszerűségnek örvendő cikksorozatát, a Prüfer lányait. Két korábbi könyve, azEz apáé, vagy dobjuk ki? és a Tedd már le végre azt a kütyüt!hamarosan a sajtó és az olvasóközönség kedvence lett. Tillmann Prüfer Berlinben él családjával. Az Apának lenni című könyve a híres Rowohlt Kiadónál jelent meg 2022-ben.

Idézetek a könyvből

„Miképp találjuk meg saját utunkat a sokféle apamodell között?”

„Hogy férfiként az apa mit képvisel a társadalom és a gyermek számára, nagyon különböző dolgok.”

„Végre magunk írhatjuk meg az apa szerepét az élet nagy forgatókönyvében!”

„Képtelenség annyi ostobaságot elkövetni, amit egy apa ne tudna helyrehozni.”

„Az ifjú apa gyakran magányos vándor a babakocsi mögött.”

„Lemondunk mindenről, szexről, alvásról, étvágyról, de cserébe értelmet nyer az életünk.”

„Ugyanúgy végződik a gyerekekkel való foglalkozás, mint ahogy kezdődött: kevés alvással.”

„A legnagyobb büntetés minden férfi számára, ha saját tükörképével kell elboldogulnia.”

„Soha nem érezzük magunkat annyira erősnek, mint amikor gyermeket nevelő apák vagyunk.”

Részletek a kötetből

„Csak egyvalaki létezik a világon, aki megtaníthat, milyen is a jó apaság. A saját gyereked.”

„Arra rábírni a gyerekeket, hogy azt tegyék, amit mi szeretnénk, amúgy is hosszadalmas folyamat. Például jómagam nagyon örültem volna, ha lányaim a következőképpen eszik a spagettit: végy egy villát, majd annak forgatásával legföljebb három vagy négy tésztát tekerj fel! Ezután vezesd a villát a szádba! Ezen a projekten, mondjuk, tizenöt éve dolgozom. Ezzel szemben gyerekeim spagetti evéskor bal könyökükre támaszkodva fejüket a tányér magasságáig eresztik le, majd az evőeszközt egy trágyavillához hasonlóan használva a szájukba lapátolják a tésztát, amilyen gyorsan csak lehet. Elég gyakran főzünk tésztát.”

„Minderről lemondani csak azért, mert apák lettünk, hát ez elsőre elég szörnyen hangzik, és lássuk be, igenis vannak rettenetes pillanatai. Ami mégis megdöbbentő, hogy ez az egész ijesztően boldoggá tesz. Semmink nincsen, és mégsem érezzük a hiányt. Olyan ez, mintha egy másik országba költöznénk, ahol a boldogság pénzneme valami egészen új dolog. Ami korábban még feltétlenül szükségesnek tűnt, semmivé foszlott, és hirtelen olyasvalakivel vagyunk együtt, akiért minden erőfeszítés kész nyeremény. Lemondunk mindenről, szexről, alvásról, étvágyról, de cserébe értelmet nyer az életünk.”

„Ha azonban a férfiak apák lesznek, elmagányosodnak. Jól mutatja ez, milyen mélyen határoznak meg bennünket a társadalmi szerepek. A bélyeggyűjtés, a fociszenvedély vagy a hétvégi kertmánia mind identitások, melyek egy tevékeny férfira jellemzőek, aki más férfiakkal (és nőkkel) ugyanazon szenvedélyben osztozik. Ezzel szemben az apaság nem tűnik olyan tulajdonságnak, olyan jellemző sajátságnak, amelyről másokkal beszélgethetünk. Egy bébi apja ezért egyúttal mindig magányos apa is. Hacsak valami meg nem változik végre!”

A fordító utószava

Tillmann Prüfer szívből apa. Mindent tud, amit egy apának tudnia kell. Hogy csak egyet mondjak: aki mindennap reggelit visz kamasz lányainak az ágyba, az a szeretetnek, a gondoskodásnak és az alázatnak kivételes magasságaiban mozog. Bár e könyv témája az új típusú apa, szögezzük le, ilyen apák mindig is voltak, ha nem is oly sokan. A megszólítható, mindig jelen lévő, figyelmes és szelíd, szerető apa típusa nem új keletű. Legfeljebb ritka. Tillmann Prüfer megküzdött azért, hogy közéjük tartozhasson. Ebben, mint megvallja, felesége volt tanítómestere, ahogy jómagam sem lehetnék feleségem nélkül olyan apa, amilyen vagyok. Ez a könyv sok apának segíthet. Megértővé, rugalmassá, beszédképessé tehet bennünket. És nekünk szükségünk van erre.

            Apám a régi iskolához tartozott. Keveset beszélt, jelenlétével szeretett. Most is érzem a hiányát, azt, hogy milyen csodás lett volna, ha többet mond el vívódásaiból, tapasztalataiból. Jobb lett volna. Neki is, nekem is. De a tanulás, a felismerés csodákat hoz. Ahogy jómagam felismertem, min kell változtatni, hogy „elég jó apa” lehessek, úgy teheti meg ezt minden apa, aki közel engedi magához ezt a könyvet. Elsőre könnyűnek tűnik, hiszen a könyv fő üzenete, hogy legyünk jelen a gyermek életében, figyeljünk rá, töltsünk vele annyi időt, amennyit csak tudunk. De a régi minták bizony makacsok, tipikusnak és ideálisnak vélt apai és anyai feladatokat közvetítenek, melyeket jól ismerünk, hiszen mi magunk is megélhettük őket gyerekként. Hazudnék, ha azt mondanám, rám nem voltak hatással ezek a régi beidegződések. Évtizedeken át kora reggel mentem dolgozni és későn értem haza. Az, hogy a gyerekeket sokáig én vittem oviba vagy az iskolába, nem számít, mert reggel fél nyolc körül szinte aludtunk útközben. Prüfer könyvét olvasva sok mindent másképp csinálnék ma. Egy dologra azonban büszke vagyok: rengeteget meséltem nekik este, fejből kitalált történeteket, sőt, néha azt kértem, adják meg a szereplőket, én meg történetet faragok köréjük.

            Fontos könyv ez. Igazság szerint minden leendő apának (és anyának) jó volna elolvasnia. Őszinte, szívet melengető vallomás. Prüfernek igaza van, számomra sincs nagyobb örömforrás, mint a gyerek. A gyereknevelés pedig élethosszig tartó feladat. Ha a nebulók megkezdik felnőtt életüket, mi akkor is a szüleik maradunk, mint szülők pedig valahogy úgy működünk, mint egy biztonságos kikötő. Ha a tenger viharos, ha a hullámok átcsapnak a vitorlán, ott vagyunk mi, akik megmutathatjuk gyerekeinknek, mit és hogyan kell tenni ilyenkor. Például egymással szemközt leülni egy fotelbe és beszélgetni.

Tallai Gábor

Előrendelhető a kereskedelmi hálózatokban:

Líra

Libri

Öt év után eposzi történettel folytatódik Pierce Brown Vörös lázadás-sorozata - megjelenés: február 27.

 Pierce Brown: 

Fényhozó I-II.

„A nap 4,6 milliárd éve dühöng. Én tizenhatot töltöttem ezzel.”

Öt év után eposzi történettel folytatódik Pierce Brown Vörös lázadás-sorozata

Megjelenés: február 27.

Fordító: Török Krisztina

Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, 832 oldal

Leírás

2022. július 22-én történt San Diegóban, a ComicCon rendezvény keretén belül, hogy Pierce Brown bejelentette, készül a Vörös lázadás-sorozat hatodik, vagyis a második trilógia harmadik kötete. A hír komoly visszhangot váltott ki a spekulatív irodalmat kedvelők körében, hisz a széria korábbi műveinek jelentőségét olyan lapok, mint a Kirkus Review, vagy a Publishers Weekly, egyenesen Orson Scott Card Végjátékához, vagy Az éhezők viadalához hasonlították, ami annak maradandóságot illeti.

És valóban: bár akadtak meglepő sci-fi sikerek a 2010-es években is (Andy Weir vagy Ernest Cline) Brown gyönyörű prózával megírt, monumentális története regényről-regényre, évről-évre fejlődött, és hozta ugyanazt a magas minőséget, amitől hamar a műfaj rajongóinak kultikus kedvence vált belőle, ami óriási diadalmenet, tekintve, hogy az első kötetre több, mint száz visszautasítás érkezett, köztük 32 ügynöktől, miközben Brown a szülei garázsa feletti kis szobában csiszolta a kéziratot Seattle külvárosában.

Mikor 2018-ban Brown itt járt Magyarországon, az SFmag egy interjúban megkérdezte tőle, mi okozhatta a széria kimagasló sikerét. A szerző így válaszolt: „Vegyíti az ismerőst az újjal, és elkeni a zsánerhatárokat. Nem science fiction, hanem science fantasy, sok tekintetben mitologikus. Például az, ahogy Darrow meséli a történetet nagyon drámai, szinte már operára hajaz. Közben pedig olyan témákat érint, mint a terrorizmus, az elnyomó kormány, a propaganda, a manipuláció, a romantika abban az értelemben, hogy mit vagy hajlandó feláldozni a szerelemért, mi fontosabb a szerelemnél, és a Vörös lázadásban van, ami fontosabb a szerelemnél.” Mi sem fogalmazhattuk volna meg jobban, az pedig külön öröm, hogy Brown tervez még egy hetedik kötetet is, amivel pontot tesz majd a teljes történet végére. Addig viszont itt van nekünk a Fényhozó, hogy közel 900 oldalon engedjen elmerülni ebben a fantasztikus világban.

Fülszöveg

Arató ​legendává vált, emberből mítosszá nőtte ki magát. A hívei világok megmentőjét, a Lázadás vezérét látják benne. Ő az, aki mindenkit megszabadít a láncoktól. E mellett viszont ő Darrow is, a Mars vörös földjének szülötte. Férj, apa és barát.

Most a világtól távol, a naprendszer egy kietlen szegletében, az otthonától és a Merkúr csatamezőin elszenvedett megsemmisítő vereségtől messze tengődik egy aprócska szemét-szatelliten, és vágyódik haza feleségéhez és uralkodójához, Virginiához, hogy együtt szálljanak szembe a vérszomjas trónkövetelő-hódító Lysanderrel és seregeivel. Lysander viszont egyébre sem tud gondolni, mint hogy a Lázadást elsöpörve visszaállítsa az Aranyak uralmát. Azt sem bánja, ha világok pusztulnak, csak beteljesíthesse saját hatalomvágyát.

Nem olyan rég még az Aratóért kiáltott a világ, hogy a rabság igáját lerázza. A mostani küzdelmekben azonban már Darrowra volna szükség, akinek viszont kell a szerettei – Virginia, Sevro vagy Cassius – támogatása, hogy megvédje a Köztársaságot. Innen indul Darrow hosszú hazautazása, ez a bolygók közötti kalandos vándorlás a végtelen űrben, ahol régi barátok találnak egymásra, új szövetségek kovácsolódnak, miközben a régi, nagy vetélytársak csatamezőkön vagy éppen földalatti folyosókon, űrhajók gyomrában feszülnek egymásnak. Hiszen Eo álma él és örök, és a sötétség korát egy új kor váltja fel: a fény, a győzelem és a remény ideje.

 

A szerzőről

Pierce Brown hajlandó volt elvállalni bármit, mielőtt megélhetett az írásból: közösségi médiával foglalkozott egy startup vállalkozásnál, kulimunkákat végzett az ABC Studios Disney részlegében, kifutófiú volt az NBC-nél, és még egy szenátusi választásban is segédkezett az amerikai kormánynak.

A Vörös lázadás című első regényére már a megjelenése előtti hónapokban sokan felfigyeltek, így aztán nem volt meglepő a robbanásszerű sikere. 2014 végén az olvasók szavazatai alapján Brown elnyerte vele a legnagyobb nemzetközi könyves közösségi oldal, a Goodreads díját a legjobb elsőkönyves szerző kategóriában. Ezt követte az Arany háború című folytatás, ami megismételte az első rész sikerét, sőt, jócskán túl is szárnyalta. Brown ismét elnyert érte egy Goodreads-díjat, ezúttal a legjobb sci-fi kategóriában. A trilógia befejező része Hajnalcsillag címmel jelent meg, ami újabb Goodreads-díjat nyert a legjobb sci-fi kategóriában.

Miközben az egész világ arra kíváncsi, hogy fognak-e filmet forgatni a könyvekből, Brown új ciklusba kezdett: A káosz évei és A sötétség kora című regényekben tovább meséli Darrow küzdelmét, ráadásul ezúttal több új szereplő nézőpontján keresztül is követhetjük a történetet.

 

A sorozat korábbi köteteiről írták

„Emlékezetes történet bosszúról, hadviselésről és hatalomvágyról, mely a Trónok harca és Az éhezők viadala legjobb pillanatait idézi.” – Kirkus Reviews

„Pompás bemutatkozó regény… A Vörös lázadás túlmutat korunk disztópia regényein.” - USA Today

„Elképesztő fordulatokban bővelkedő, letehetetlen regény… egyaránt kötelező a klasszikus sci-fit és az új iskola epikus disztópiáit kedvelőknek.” - Examiner.com

„Csavarokban és fordulatokban rendkívül gazdag, letehetetlen könyv. Brown trilógiája csillagos ötös.” – Booklist

„Pierce Brown lenyűgöző… Ütős regénye minden olvasójában sokáig megmarad.” - The Huffington Post

„Elképesztő kaland, nagyívű, izgalmas utazás… Pierce Brown szédítően jó első regénye egyszerre idézi Az éhezők vidalát, a Legyek urát és a Végjátékot… Megvan benne minden, amitől nagy és szárnyaló sikerre kaphat.” - Entertainment Weekly

A Michael Bay filmjeire jellemző akciójeleneteket senki nem találja ki és írja meg annyira jól, mint Pierce Brown. Kivétel nélkül mindegyik őrülten véres, lehengerlő és lélegzetelállító. Minden és mindenki folyton száztíz százalékon pörög.” - NPR

 

Részlet a kötetből

„A Napunk szemétholdak gyűrűjében lebeg a sötétségben. Réges-régen, amikor az ember átformálta a bolygókat, a terraformálással lenyesett törmeléket holdnyi tömbökbe olvasztotta az orbitális tömörítőgépekben, és utána a Napba lőtte őket. A Sol gravitációs ereje megragadta a hatalmas tömböket, és majdnem mindig a nukleáris tűzhalál vetett véget a több évszázados halotti meneteknek. Ám a mai napig akad számos bolyongó szeméthold, amely egyre csak kering lomhán a rá váró végső megsemmisülés körül.

A valaha Határvidék-1632-esként nyilvántartásba vett, rég elfeledett szeméthold kietlen felszínéhez horgonyozva, egy kilométer magas hulladékszakadék árnyékában lapul az Archimédész nevű korvett. A hajótesten marsi rabszolgákból katonákká lett száműzöttek nyüzsögnek. Hegesztőfáklyáink izzítják a burkolatot. Űrruháink bűzhödt mocsarak. Az otthonunktól kétmillió kilométernyire ragadtunk, és én izzadságban, undorban és elégedetlenségben fortyogok.

Az a szarveretes Bellona. Az a tenyérbemászó Páratlan szar.

Ha még egyszer találkozom vele, eltöröm a térdét. Neki kellene ezt a hajót kurkásznia, és ezt a képébe is vágnám, ha nem nyúlta volna le a bázis egyetlen röpképes ereklyéjét, és Rózsaszín tettestársával, a tetves Auraével nem lépett volna olajra, amíg én aludtam. Még egy kis üzenetecskét is hagyott, hogy nyalogassam a sebeimet, és a nyamvadt ócskavasát, a lerobbant hajóját a nyakunkba varrva dobbantott, hogy kezdjünk vele valamit, ha tudunk. A mocsok.

Cassius veleszületett lekezelő géniuszát még az a több mint tíz év sem tudta megfakítani, amelyet Olümpia tágas sírhalmaitól távol tengetett. És ami a legrémesebb, és egyben tökéletesen rá vall, hogy átkozottul ráérősre vette a tempót. Hat hete elhúzott a Csillagerődbe – a Merkúr és a Vénusz bolygópályái közötti nappályás kereskedelmi állomásra –, hogy az Archimédészhez szükséges héliumot beszerezze. Én pedig eközben vagy a szemétholdunk bugyraiban kialakított ótvaros Arész Fiai bázisunkon aszalódom, vagy az ő hajójára tapadva szorgos algaként hegesztgetek végig hosszú napokat, miközben fájdalmasan futunk ki az időnkből.

Hádészre, talán ki is futottunk belőle végleg.

Minthogy a külvilággal minden kapcsolatunk megszakadt, fogalmam sincs, hogyan alakult a háború, amit én robbantottam ki. Nem tudhatom, hogy Virginia és Victra vajon legyűrte-e a Perem és a Mag Aranyainak egyesített haderejét. Azt sem tudhatom, hogy vajon végül Sefi visszatért-e a Köztársasághoz, vagy hogy Lysander a Merkúron felettem aratott diadalát kihasználva nem foglalta-e el a Hajnaltrónt.

Nem tudhatom, hogy az ellenség felperzselte-e a Marsot, feldúlta-e az otthonomat, a családomat. 

Eszembe jut a Mars és a felföldi mocsarak és a susogó rengetegek…

Nem. Virginia arra kért, hogy tartsak ki.

Nem először ülök börtönben, tudom, hogy ki kell űznöm a fejemből az otthon minden gondolatát, mielőtt még felőrölnek. A haragba próbálok menekülni, ahogy máskor is. Harcolni akarok. Muszáj harcolnom. Ilyen vagyok, a sorsom a végtelen, hiábavaló küzdelem. Itt azonban harc helyett, a nyughatatlan természetemet csitító haladás helyett csak a generátorok monoton zúgását és az összefolyó napok parttalan zsolozsmáját kapom.

Én kezdtem ezt a háborút, és mások zárják le. El kell innen szabadulnom. Hogy Atalantia pusztuljon. És vele Atlas. Lysander. Elképzelem, ahogy a lábam előtt vergődnek, de a fülem süket a rimánkodásukra, kezem kiszorítja belőlük az életet, vérerek pattannak szét a szemeikben.

Heves vágyálmaim sem vigasztalnak, hiszen a valaha bolygókat megrendítő dühöm kicsorbult. Legendás híremet megtépázta a vereségem, a seregemet megtizedelte számtalan hibám, barátaimat és családomat elidegenítették tőlem az elvárásaim. A gyűlölet nem hozza vissza, amit elveszítettem, nem támasztja fel azt, amit elpusztítottam.

A nap 4,6 milliárd éve dühöng. Én tizenhatot töltöttem ezzel. Nem csoda, hogy a nap jobban bírja nálam. Még a Cassius iránti haragom is csak szalmaláng, folyton kihuny bennem, képtelen vagyok táplálni a saját indulataimat, nem tudok tovább lobogni a világra, önmagamra. Már nem, azok után, amiket elkövettem, már nem.

Eliszkoltam a Merkúrról, a puszta életemet mentettem, a Szabad Légióimat és az önbecsülésemet hátrahagyva. Elhoztam a Mars fiait arra a távoli bolygóra, szavakkal csábítottam magammal őket, hogy bevégezhetjük ezt a háborút, és aztán elhagytam őket, kiszolgáltattam őket az ellenségnek, hogy a saját bőrömet mentsem. A szívem a Merkúr sivatagában pihen a katonáimmal, csak a testem tombol tovább, mit se törődve a pusztítással, amit maga mögött hagy. 

A könyvet itt tudjátok beszerezni.:

Agave Könyvek 

Ha bírtad Cujo ámokfutását, Ken Greenhall szociapata bullterrierjét imádni fogod - megjelenés: február 20.

Ken Greenhall:

Pokolfajzat

„Szerintem csak azért váltak uralkodó fajjá, mert olyan sok van belőlük. Nincs más magyarázat.”

Ha bírtad Cujo ámokfutását, Ken Greenhall szociapata bullterrierjét imádni fogod

Megjelenés: február 21.
Fordító: Uram Tamás
Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, 208 oldal

Leírás

Amikor 1983-ban megjelent Stephen King új regénye, a Cujo, mindenki elhűlt a megveszett bernáthegyi borzalmas ámokfutását látva, a szerző pedig megkezdte elképesztő sikerszériáját, mely a ’80-as években végképp a legnagyobb élő horroríróvá emelte.  Üdvözölték újszerű és merész témaválasztását, holott a megvadult kutya alakja nem számított újdonságnak a zsáner piacán.

A ponyvahorrorokkal zsúfolt 70-es években, egész pontosan 1977-ben jelent meg először Ken Greenhall Pokolfajzat című regénye, azonban sajnos gyorsan el is tűnt a köztudatból.  1989-ben Baxter címen megfilmesítették ugyan az ördögi történetet, de a XXI. század fanatikus horrorkedvelőin kívül sajnos így is igen kevesen ismerik.

Ezen felbuzdulva Grady Hendrix 2017-ben célul tűzte ki maga elé, hogy az előző század kultikus horrorklasszikusait visszaépíti az irodalmi világba. Kiadta tehát a több száz címet magába foglaló Paperbacks from Hell (Ponyvák a pokolból) című ajánló jellegű könyvet. A megjelenés kapcsán azt nyilatkozta, hogy sikernek könyveli el, ha valaki miatta elolvassa a Pokolfajzatot. Egy műfajban, amit az olcsó és könnyen elérhető könyvek jellemeznek, Greenhall képes volt valami kiemelkedőt alkotni.

A Pokolfajzat egy Baxter nevű bullterrier sátáni útját meséli el a tökéletes gazdáig. Az ártatlannak tűnő blökit veszett ambíció hajtja. Betekintést kaphatunk egy szociopata házikedvenc gondolataiba, aki mindent megtesz, hogy a számára megfelelő háztartásába kerülhessen. A The Guardian egyenesen úgy fogalmazott Greenhall kapcsán, hogy ő „Shirley Jackson jéghideg és precíz prózájának örököse”

Fülszöveg

Milyen lehetőségek rejlenek a testi erőmben?

Mi lenne, ha az öregasszony egyik reggel, ahogy ott áll a lépcső tetején, hirtelen azt érezné, hogy valami meglöki a lábát hátulról? Mi lenne, ha a levegőbe markolva előreesne, és az egyik lépcsőfok peremébe verné vékony falú koponyáját? Hogyan alakulna a sorsom, miután rátalálnak mozdulatlan testére a lépcső aljában?

Ilyen gondolatok járnak a tökéletes gazdira vadászó Baxter, a szociopata bullterrier fejében, miközben első áldozata végzetét tervezgeti. Ken Greenhall idegborzoló regénye a horrorirodalom egyik elveszett klasszikusa, melyből 1989-ben Baxter címmel nagy sikerű filmadaptáció készült, nemrég pedig a Valancourt Books mutatta be ismét a műfaj mai rajongóinak.

A szerzőről

Ken Greenhall Detroitban született angol bevándorlók gyermekeként 1928-ban. Már nagyon fiatalon munkát vállalt egy lemezboltban, aztán hamar besorozták katonának, és szolgált Németországban is. Később a Wayne Állami Egyetemen szerzett diplomát, és New Yorkba költözött, ahol kézikönyveket szerkesztett, többek közt az Encyclopedia Americana és New Columbia Encyclopedia számos kiadását.

Greenhall mindig nagy rajongója volt a természetfelettinek, és idővel felhagyott a munkájával, hogy minden idejét az írásnak szentelhesse. Az első regényeit álnéven írta anyja lánykori nevét használva (Jessica Hamilton), így jelent meg 1977-ben a Pokolfajzat, ami a leghíresebb műve lett, a nyolcvanas években kultusz övezte a horror rajongói közt, és 1989-ben Baxter címmel filmet is forgattak belőle.

Greenhall 2014-ben hunyt el. Azóta több könyvét is újra kiadta a horror egyik legjelesebb amerikai kiadója, a Valancourt Books, melynek eredményeként Greenhall rajongótábora mára nagyobb, mint bármikor korábban.

 

Mások a kötetről

„A bizarr történetek mellőzött klasszikusa; ugyanaz a súlycsoport, mint a Karambol vagy A darázsgyár.” - Fright.com

„Sokkal inkább ott volna a helye a köztudatban, és nem csak „kult-klasszikus” alapműként…” - Too Much Horror Fiction

„Egy szerző, akit bűnös módon elhanyagol a mai olvasóközönség… Legfőbb ideje, hogy ünnepelni kezdjük Ken Greenhallt.” - Jonathan Janz

 

Részlet a kötetből

„Éjszakánként sokat nyugtalankodom. Néha irigylem az öregasszonyt, amiért olyan gondtalanul alszik. Észre se veszi az engem zavaró sietős lépteket, a kiáltásokat és a több tucat megmagyarázhatatlan eredetű zajt.

Először nehezemre esett elhinni, hogyan lehet egy élőlény olyan közönyös, mint ő. Csakis a legnyilvánvalóbb hangokat és szagokat érzékeli. De rengeteg időt tölt azzal, hogy mindent megbámul, és teljesen értelmetlenül és szinte folyamatosan motyog hozzám és azokhoz az emberekhez, akikkel találkozunk.

Az éjszakával viszont nem foglalkozik. Nem zavarja a sötétségben olyan magabiztosan és nesztelenül surranó, portyázó macskák gondolata. Láthatóan fogalma sincs róla, mennyire megbízhatatlanok az éjszaka teremtményei, és időnként muszáj csaholással figyelmeztetnem a körülöttünk ólálkodó idegenek veszélyes közelségére.

Lehet, hogy nyugtalanabbul aludna, ha ez a zegzugos ház nem védelmezné. Lenyűgözőnek és kényelmesnek tartom a házat, de nem tölt el biztonságérzettel. Rengeteg nyomot őriz a korábbi lakók után – olyan emberek után, akik már soha nem térnek vissza ide. Nyilvánvaló, hogy a biztonság és az állandóság a házra vonatkozik, nem a lakóira.

Esténként, mielőtt lefeküdne aludni, az öregasszony kinyitja a hátsó ajtót, és kienged az éjszakába. Feszülő húgyhólyaggal, kitágult orrlyukakkal rohangászom a szagokkal teli, gyomos udvaron. A sötétségben nem vonják el vizuális ingerek a figyelmemet. Az orromat a földhöz nyomva teljesen az illatokra összpontosítok, a gazdag sokféleségre a ház levegőjének áporodottsága után.

Először azt a helyet keresem fel, ahol gyakran találok patkányürüléket. A lábamat éppen csak megemelve otthagyom a saját illatomat. Hatalmas területet kell átvizsgálnom, és az öregasszony nagyon kevés időt hagy nekem. Bizonyos estéken, különösen, amikor valami azonosíthatatlan élőlény nyomaira bukkanok, úgy kell erőszakkal visszavinnie a házba, a nyakörvemet rángatja, és türelmetlenül sipítozik rám.

Odabent felmegyünk az emeletre. Ő bezárkózik a fürdőszobába, és elvégzi azokat a teendőit, melyeknek nem lehetek tanúja. Én közben fekszem az ágyon, és felidézem magamban a friss élményeket. Volt idő, amikor egész éjjel ezeken az emlékeken gondolkodtam. Mostanában viszont, miután az öregasszony ágyba bújik, és horkolni kezd, távozom a hálószobából. Lemegyek a földszintre, a karmom hangosan kopog a lépcső csillogó, csupasz fafelületén. Lent odamegyek az ablakhoz, és az utca túloldalán álló házat figyelem, amíg el nem sötétedik.

Utána fekszem a szófán, és a fiatal párra gondolok. Várom, hogy meghalljam a halk, fura hangokat, amiket a sötétben adnak ki magukból. Ha velük élnék, azt hiszem, nem volna olyan része a napjaiknak, amit nem láthatnék.

Visszamegyek a lépcsőn az emeletre, és leülök az öregasszony ágya mellé. Homályos alakját figyelem. Hallgatom hangos lélegzését. És várom a reggelt.”

Előrendelhető

Agave Könyvek

Utolsó regényével jelentkezik a kultikus Viharsziget és a Titokzatos folyó írója

 Dennis Lehane: 

Apró irgalmak

„BOSTON OSTROM ALATT! Csatlakozz a dél-bostoni közösség büszke tagjaihoz, valamint az aggódó szülőkhöz!”

Utolsó regényével jelentkezik a kultikus Viharsziget és a Titokzatos folyó írója

Megjelenés: február 13.
Fordító: Rusznyák Csaba
Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, 320 oldal

Leírás

Mi újdonságot lehet elmondani egy olyan kaliberű szerzőről, mint Dennis Lehane? Hogy a modern noir egyik megteremtője és úttörője? Hogy bűnben tapicskoló művei megmutatják miként lehet a krimi egyben szépirodalom is? Vélhetően, ha Lehane kizárólag a Titokzatos folyót és a Viharszigetet írja meg, neve már aranybetűkkel kerülne be a bűnügyi irodalom nagykönyvébe, és hollywoodi elfoglaltságai miatt egy darabig úgy tűnt, többé már nem tér vissza a prózairodalom terepére.

Szerencsénkre talált némi lyukat tetemes elfoglaltságai közt, aminek mi rajongók örülhetünk a leginkább, így elkészülhetett vélhetően Lehane regényírói pályafutásának hattyúdala, ami a tengerentúli kritikusok szerint inkább ékkő, vagy korona, és legalább olyan szépen csillog, mint a fentebb említett kultikus stand alone művei.

Az Apró irgalmak című, Lehane pályafutását megkoronázó művet 2023-ban az Amazon az év legjobb krimi/thriller regényének választotta, miközben az amerikai krimi új üdvöskéje, S. A. Cosby, az Éles tárgyak és a Holtodiglan írója, Gillian Flynn, valamint maga a horror koronázatlan királya, Stephen King is az év legjobb regényének nevezte.

A The New York Times azt írta róla: „kíméletlenül ábrázolja az ostobák fanatizmusát”, míg a Kirkus Review szerint „az emberi lélek mocskának éjsötét krónikája”, míg a National Public Radio kiemelte, milyen sokrétűen mutatja be a rasszizmus ma is túlságosan aktuális kérdéskörét. Ahogy az egy Lehane regény esetén lenni szokott, a megfilmesítés jogai persze rögtön elkeltek, a jelenlegi tervek szerint az Apple Tv+ készít majd sorozatot a műből.

Ha ez Lehane utolsó műve – tekintve, hogy lassan betölti a hatvanat, és évekre előre be van táblázva Hollywoodban – akkor bizton állíthatjuk, hogy ez a méltó lezárás, amit mindenkinek érdemes olvasnia.

 

Fülszöveg

A Viharsziget és a Titokzatos folyó világszerte ünnepelt szerzője egy új mesterművel tér vissza családi szeretetről, alattomos hatalomról, forrongó gyűlöletről és mindent elemésztő bosszúról Boston történetének egyik legviharosabb epizódjával a háttérben.

1974, a nagy nyári hőhullám idején. Egy este Mary Pat tinédzser lánya, Jules nem jön haza. Ugyanazon az estén holtan találnak egy fiatal fekete fiút, akit rejtélyes körülmények közt gázolt el a metró.

A két esemény egymástól függetlennek tűnik, Mary Pat azonban a gyermeke utáni kétségbeesett keresés közben olyan dolgokra bukkan, amelyeket jobb lett volna nem feltárni – kérdezősködése zavarja Marty Butlert, az ír maffia főnökét és a neki dolgozó embereket, akik nem nézik jó szemmel az üzletükre fenyegetést jelentő kutakodást. A háttérben pedig ott lüktet és forrong a város állami iskoláinak erőszakkitörésekhez vezető deszegregációs törekvése.

Az Apró irgalmak szenzációs thriller, a bűnözés és hatalom brutális tablója, valamint az amerikai rasszizmus sötét szívének bátor portréja. Olyan delejező és kíméletlen könyv, amilyet csak Dennis Lehane tud írni.

 

A szerzőről

Dennis Lehane, a modern noir koronázatlan királya, 1966. augusztus 4-én született Boston Dorchester negyedében. Itt nevelkedett, a regényeinek többsége is ezen a környéken játszódik. Két diplomát szerzett Floridában: az elsőt az Eckerd College-ban, a másodikat pedig a Florida International Universityn. Mielőtt főállású író lett, értelmi fogyatékos és érzelmileg sérült gyerekekkel foglalkozott, de volt pincér, parkolóőr, sofőr, rakodómunkás és könyvesbolti eladó is.

Az első regényét még az egyetemi évei alatt írta saját szórakoztatására: az Egy pohárral a háború előtt 1994-ben jelent meg, főszerepben Angie Gennaro és Patrick Kenzie magándetektívekkel. A kötet nagy kritikai elismerésben részesült, és később hatrészes sorozattá nőtte ki magát, ráadásul a negyedik, Hideg nyomon című kötetből Ben Affleck filmet forgatott.

Lehane eddigi legsikeresebb regényei mégis az önálló művei. A Titokzatos folyó 2001-ben látott napvilágot, és szinte azonnal kultikus magasságokba emelkedett. Később Clint Eastwood készített belőle Oscar-díjas filmet. Lehane ezt követően 2003-ban megírta a Viharszigetet, amit számos irodalmi díjra jelöltek, és meghatározta a következő évek trendjeit – nem csak az irodalomban. A történetből 2010-ben Martin Scorsese forgatott felejthetetlen filmet Leonardo DiCaprio főszereplésével.

Lehane a 2010-es évek második felétől kevésbé aktív regények terén, az idejét Hollywoodnak szenteli. Olyan sorozatok írásában és produceri munkálataiban vett részt, mint például a Fekete madár, A kívülálló, a Mr. Mercedes, A vérvonal árnyai vagy a Boardwalk Empire – Gengszterkorzó. 2023-ban, hosszú kihagyás után új regénnyel is jelentkezett: az Apró irgalmakkal visszatért Bostonba, és a város 1970-es években kirobbant szegregációs válságának színfalai előtt játszódó, lebilincselő hatású thrillert mesél el. A kötet óriási sikert aratott a rajongók körében.

Mások a kötetről

„Gondolatébresztő, dühítő és abszolút letehetetlen.” - Stephen King

„Az Apró irgalmak Boston 1974-es, iskolai szegregációs válságának színfalai előtt játszódó, lebilincselő hatású thriller, főszerepben egy mindenre elszánt nővel, akit nem lehet semmibe venni. Gondolatébresztő, pulzáló, releváns és kompromisszummentes sztori az egyik legjobb kortárs író tollából.” - Gilliam Flynn

„Dennis Lehane egy szupernóva, új regénye pedig a naprendszer összes bolygóját rohadtul kilövi a pályájáról. Eddig is sikert sikerre halmozott, de sosem volt ennél igazabb, szívszakítóbb, fontosabb írása. Amerika faji rémálmának közepette az Apró irgalmak csakis azokat a kérdéseket teszi fel, amelyek a legjobban számítanak: „Mi fog változni? Mikor fog változni? Hol fog változni? Hogyan fog változni?” Ezt a könyvet képtelenség letenni, sötét fényei pedig sokáig veled maradnak majd.” - Junot Díaz

„Dennis Lehane úgy hámozza le karakterei rétegeit, ahogyan egy szobrász találja meg egy angyal arcát egy kőtömbben. Az Apró irgalmak egy mesteri történetmesélő csúcsteljesítménye, klasszikus Lehane. Gyönyörű, brutális, lírai és elviselhetetlenül őszinte. Kihagyhatatlan.” - S. A. Cosby

„Dennis Lehane rezzenéstelen arccal tár elénk egy sötét történetet, melyet az olvasó sosem fog elfelejteni.” - James Lee Burke

„Gyönyörű. Dennis Lehane teljesen letaglózott a számomra teljesen ismeretlen világ szívembe plántálásával. Az Apró irgalmak frenetikus és szívszorító, dühítő és felejthetetlen.” - Jacqueline Woodson

„Ez a feszes, megkapó thriller egyben önvizsgálat – az íróé és az olvasóé is.” - Kirkus Reviews

„Letaglózó és felejthetetlen… lenyűgöző regény rasszizmusról, erőszakról és szülői bosszúról.” - Library Journal

Részlet a kötetből

„Mary Pat becsukja az ajtót, és arra fordul meg, hogy a lánya a konyhaasztalon ülve pöfékel, persze az ő cigarettáját.

– Kurvára nincs áram – mondja Jules.

– Talán „jó reggelt!” – válaszolja Mary Pat. – A „jó reggelt!” is megteszi.

– Jó reggelt! – Julesnak sikerül ragyogó, mégis hűvös mosolyt rávillantania. – Le kéne zuhanyoznom, mama.

– Hát zuhanyozz.

– Hideg a víz.

– Kibaszott harminckét fok van odakint. – Mary Pat magához húzza a doboz Slimst a lánya könyökétől.

Jules a szemét forgatva beleszív a cigijébe, és hosszan, lassan kifújja a füstöt a mennyezet felé.

– Mit akart?

– Ki, Brian?

– Aha.

– Honnan ismered te Brian Shea-t? – Mary Pat meggyújtja aznapi második cigarettáját.

– Mama – nyitja tágra a szemét Jules. – Nem ismerem Brian Shea-t. Csak tudom, hogy kicsoda Brian Shea, ahogy az egész környék tudja. Mit akart?

– Tüntetni fognak. Gyűlést tartanak pénteken.

– Semmi sem fog megváltozni. – Lánya fásult, nemtörődöm hangon válaszol, de Mary Pat látja a tekintetében a félelmet, látja a sötét táskákat a szeme alatt. Mindig nagyon szép lány voltál, Jules, gondolja. Mindig is igazán szép lány. És most láthatóan öregszik. Tizenhét évesen. Aminek egynél jóval több oka lehet – például, hogy a Commonwealthben nőtt fel (nem az a hely, ami ontaná magából a szépségkirálynőket és a divatmodelleket, bármilyen szépnek szülessenek is); hogy elveszítette a testvérét; hogy a mostohaapja egy nap kisétált az ajtón, pedig már elhitte, hogy velük fog maradni. Hogy szövetségi rendeletre kénytelen az utolsó iskolaévét egy olyan környéken tölteni, amelyik nem arról híres, hogy a fehér gyerekek nyugodtan császkálhatnak arrafelé sötétedés után; nem is beszélve arról, hogy alig tizenhét éves, és ki tudja, miféle bajokba keveredik a fafejű barátaival. Mary Pat tudja, hogy az utcákat elöntötte a fű és az LSD, meg persze mindenhol ott van a pia. Southie-ban a gyerekek egy üveg Schlitzet és egy doboz Luckyt szorongatva csusszannak ki az anyjuk méhéből. És akkor még ott van a Sorscsapás – az ocsmány barna por meg a kurva tűk hozzá, amelyek alig egy év alatt hullákat vagy hullajelölteket csinálnak egészséges gyerekekből. Ha Jules megmarad a piánál meg a ciginél, esetleg néha feldobja a hangulatát egy-egy jointtal, csak a szépségét veszíti el. Ezen a környéken mindenki elveszíti a szépségét. De Isten óvja attól, hogy rákapjon a Sorscsapásra. Abba Mary Pat is belehalna.”

A könyvet itt lehet előrendelni.

Agave Könyvek