Kun Péter - Az eltépett húr - Szabó Ákos könyve megjelenik június 2-án! Bemutató Június 10-én lesz.

 „…mindig többet akart, mindig feljebb, mindig magasabbra…”

 

Szabó Ákos

Kun Péter – Az eltépett húr

 

Megjelenik június 2-án!

Multiverzum Kiadó

Multiverzum Kiadó, 2024

 

Szerkesztette: Tarcsa Zoltán

Borítóterv: Bukodi Attila

 

Fülszöveg

Kun Péter az Edda korszakos jelentőségű gitárosa volt – fiatalon robbant be a magyar rockéletbe, és ugyanilyen fiatalon távozott is közülünk. Tragikus balesete örökre félbeszakított egy rendkívül ígéretes pályát, ám az általa játszott dallamok és a róla őrzött emlékek megmaradtak mindazokban, akik ismerték, hallgatták, szerették.

 

Szabó Ákos könyve nemcsak tisztelgés egy különleges tehetség előtt, hanem egy hiánypótló portré is. A szerző mélyinterjúkra, korabeli dokumentumokra és saját kutatásaira építve rajzolja meg Kun Péter életútját, zenei világát és emberi arcát. A gazdag képanyag – ritka fotók, relikviák, személyes emlékek – segít visszarepíteni az olvasót egy különleges korszakba, amikor a rockzene még életforma volt, és minden akkord mögött sorsok húzódtak.

 

Könyvbemutató Százhalombattán a Barátság Kulturális Központban június 10-én, 18 órától

Esemény

Helyszín: Barátság Kulturális Központ, Kamaraterem – Százhalombatta, Szent István tér 5.

Résztvevők: Szabó Ákos, a kötet szerzője, Kun Szilárd, Kun Péter testvére és Tarcsa Zoltán, a Multiverzum Kiadó vezetője

A bemutatón korábban nem látott, archív képeket vetítünk.

 

A belépés díjtalan, de előzetes jegyfoglalás szükséges.

A rendezvényre ingyenes belépőjegyek átvehetők személyesen a Barátság Kulturális Központ jegypénztárában nyitvatartási időben, valamint az érdeklődők e-mailen is leadhatják foglalásukat a email címen. Az emailen lefoglalt jegyeket június 10-én 17.45-ig tartjuk.

 

Rövid részlet a kötetből

„Kunos hirtelen lassítani kezdett, mintha a hajnali szél egyszerre tisztábbra mosta volna az ünneplésben megfáradt, tompa elméjét, majd úgy döntött, visszafordul. Hajnal volt, a nap első sugarai épphogy feltűntek a keleti horizonton, amikor Agárd irányából egy autó motorjának mély hangja hallatszódott a csendben. Kunos döntött: megfordul és visszatér a Vikingbe, ahonnan jó negyedórával korábban elindult. Ekkor két, hirtelen közeledő fényszórót pillantott meg, amelyek pászmájának origójában pontosan a gitáros versenymotorja – ahogy korábban nevezte „a másik szerelme” – állt. Ebben a pillanatban lelassult minden, mint amikor lassított felvételt lát a néző: a száz kilométeres óránkénti sebességet jóval túllépő kisbusz a pillanatok tört része alatt a motorhoz ért. A helyzet drámaiságát érzékelő sofőr ekkor hirtelen elrántotta a kormányt, kétségbeesve megpróbálta kikerülni az út közepén forduló manővert végző motorost, ám késő volt: a busz pont a motort és utasát találta el. Kun Péter azonnal meghalt.”

 

A szerzőről

Szabó Ákos, író-történész-szerkesztő, 1979-ben született Budapesten. 1979-ben született Budapesten. Felsőfokú tanulmányait a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán és a Lublini Katolikus Egyetemen végezte. Kutatási területei közé tartozik a XX. századi Magyarország második felének történelme, a korszak kultúrájának, művészetének, zenei életének mélyreható vizsgálata. Határokon átívelő kutatásai az egykori Csehszlovákia és Lengyelország filmművészetének, zenei életének, kultúrájának számos aspektusát vizsgálta. Dolgozott a Magyar Távirati Iroda kiemelt szerkesztőjeként, tevékenyen részt vett kulturális projektek megvalósításában, zenei témájú írások, interjúk szerkesztésében.

 

Tudományos tevékenysége mellett régóta érdekli a rockzene. Hosszú évek óta foglalkoztatja a tragikus sorsú gitárzseni, Kun Péter biográfiája, munkássága. 

Szabó Ákos a kötetről

Egy szikár tényeken alapuló biográfiát tart a kezében az olvasó, amely a tragikus sorsú gitárzseni, Kun Péter életétútját mutatja be. A könyvből kiolvasható a történészi alapossággal végzett kutatómunka eredménye, amely tényfeltáró jelleggel mutatja be Kunos életének minden fontosabb mozzanatát, a Tritontól az Eddán át egészen utolsó, tragikus órájáig. A sosem látott fényképekkel, érdekes – eddig sehol sem publikált – interjúkkal gazdagított munka méltó emléket állít annak a fantasztikus tehetségnek, akit egy egész ország gyászolt 1993 nyarán.

„Határozott meggyőződésem, hogy generációm legtöbb tagja úgy érezte Péter halálakor: egy részünk nekünk is meghalt azon a velencei hajnalon. Idolunk, példaképünk, fiatal lelkünk eszményképe volt Kunos és az általa megtestesített életérzés. Kun Péter volt a mi James Deanünk, Jimi Hendrixünk, vagy épp Freddie Mercurynk. Olyan zseni, aki nagyon korán távozott”.

 

(Szabó Ákos)

 

A kötet előrendelhető a kiadó webáruházában:

Multiverzum Kiadó

 

Michael Wendroff: Ki mint vet... - Megjelent!

 A gonosznak sok arca van.

 

Michael Wendroff

Ki mint vet...

 

Megjelent!

Multiverzum Kiadó

 

Multiverzum Kiadó, 2024

Fordította: Novák Gábor

Szerkesztette: Botos Kitti

 

Fülszöveg

Hátborzongató gyilkosságok tartják rettegésben a várost és kényszerítenek két nyomozót, hogy életük legnehezebb feladatával nézzenek szembe. Jack Ludlum, aki mindig az erejével érvényesíti akaratát, most legnagyobb riválisával, Jill Jarreddel, a briliáns és intuitív nyomozóval kényszerül egy csapatba. Miközben az Incelek közössége és a fehér felsőbbrendűséget hirdető csoportok titkos világába vetik bele magukat, a helyi hatóságok és az FBI közötti konfliktus, valamint a gyilkosságok körüli médiaőrület tovább bonyolítja a nyomozást.

Valóban egy sorozatgyilkos szedi áldozatait? Vagy valami egészen más történik a háttérben? Vajon az állandó összetűzéseik a vesztüket okozzák majd, vagy képesek lesznek összefogni, hogy megállítsák a gyilkost, mielőtt egymást pusztítják el?

 

A Ki mint vet… egy lendületes thriller, amely a szerelem, a veszteség és az időn átívelő, megingathatatlan kötelékek bonyolultságát vizsgálja. Pergő tempójával és magával ragadó karaktereivel ez a regény az első oldaltól az utolsóig lebilincsel, és még sokáig gondolkodásra késztet.

 

Ajánlások

 

„A Ki mint vet… őrületes tempóval indul, és egészen a váratlan befejezésig nem lassít le.” – Lisa Black, a New York Times bestsellerszerzője

 

„Egy adrenalinnal fűtött regény, amelyben két nyomozó – Jill Jarred és Jack Ludlum – könyörtelenül követi a véres nyomokat, amelyeket egy sötét igazságérzettel rendelkező sorozatgyilkos, halálos fehér felsőbbrendűségi csoportok és egy magányos, elidegenedett fiú hagy maga után az erőszak forgatagában.” – Kathleen Kent, a New York Times bestsellerszerzője.

 

A szerzőről

Michael Wendroff marketingtanácsadó, író.

Michael kiadói háttérrel rendelkező családban nőtt fel. Édesanyja – aki már nincs közöttünk – a Dell Publishing szerkesztője, valamint a Belmont Books elnöke volt, és ezzel a könyvkiadás egyik első női felsővezetőjeként írt történelmet. Nevelőapja, Henry Morrison – szintén elhunyt – pedig számos bestseller szerző irodalmi ügynöke volt, valódi nagyágyú a szakmában. Michael számára különleges inspirációt jelentett egy Robert Ludlum (legismertebb műve a Jason Bourne könyvsorozat) házában tett látogatás is, ahol láthatta, amint Bob minden reggel három órán át sárga jegyzettömbökre ír. Michael szerencsére már számítógépen dolgozhat.

Üzleti mesterdiplomáját a New York-i Egyetemen szerezte, ahol korábban alapszakos tanulmányait is végezte. Az NYU Hírességek Csarnokába is beválasztották. Az írás mellett szívesen teniszezik, hajózik és utazik. Nős, három gyermek édesapja.

Érdekesség: Michael dédapját a koppenhágai egyetemről hívták meg, hogy Thomas Edison New Jersey-i laboratóriumában dolgozzon. Számos szabadalmat szerzett, többek között a műanyag gomb feltalálásáét – a korabeli újságokban „A gombkirály” néven emlegették. Michael azóta is büszkén visel gombos gallérú ingeket, amikor csak teheti.

Részlet a regényből 

  

A kapun a következő felirat állt: „Az illetéktelen behatolókat lelőjük. 

A túlélőket újra lelőjük.” A hajnal még váratott magára, az éjszakai égbolt sötét volt, a létesítmény pedig csendes, akár egy temető. A kunyhó komoran magasodott a távolban: a bűn barlangja, egy hely, ahol a fegyverkereskedők idejük nagy részét töltötték. A rendőrségi egység a lehető leghalkabban közelítette meg a helyszínt, a kísérteties csendet csak a cipőtalpak alatt elroppanó gallyak nesze törte meg. A félelem lábujjhegyen tipegett át a lelkükön,jeges ujjaival végigkövette nyughatatlan gondolataik körvonalait. Levegőt is alig mertek venni, nem tudhatták, vajon a halálukba sétálnak-e. Tisztában voltak vele, hogy az ingatlan tulajdonosa, a csoport vezetője nem tréfált a felirattal. Amit viszont nem tudtak, hogy a megrohamozásra váró faház padlóján egy csecsemő mászik. Jon Eddie mindeddig bajnoknak tekintette magát. Most viszont megértette, hogy az életéért harcol. A negyvenkét éves, dülledt szemű, bozontos szakállt és fu manchu bajuszt viselő férfit szinte beborította saját önelégültsége, ugyanúgy, mint robusztus testének majdnem minden négyzetcentiméterét a tetoválások. Büszke volt a csapatra, amelyet összehozott. Szeretett magára egyszerű vállalkozóként tekinteni, hiszen az évente megrendezett fehér hatalom zenei fesztiválja, a Nordic Fest az egész országból vonzotta a bőrfejűeket. Az Angry Arianshoz és a No Alibihez hasonló „hatecore” bandáknak helyet adó rendezvény, amelyen az üvöltő szónokok folyamatosan terjesztették idióta ideológiájukat, szép jövedelmet biztosított neki – az általa meghatározott tagdíjak és a megszerzett hozzájárulások mellett. Legfőbb bevételi forrása azonban a virágzó drogüzlet volt, azon belül is a met, a moll és természetesen az opioidok terjesztése. Barátnője, Krystal ráüvöltött a csecsemőre, hogy hagyja abba a sírást. A nő nem volt éppen egy mintaanya. Felkapta a kislányt, és alaposan meg akarta rázni, amikor Eddie mozgást észlelt a ház előtt. Odakint fülsiketítő volt a dübörgő csend. A főcsapat két rendőrét jelölték ki a területet körbevevő kerítés melletti sűrű, fás terület átfésülésére. Tudták, hogy az örökzöldek mögött gyakran állnak őrszemek – ha így van, ki kell őket iktatni, amilyen gyorsan és halkan csak lehet, mielőtt még megindul a roham. Mindenki teljes készültségben várakozott. Bár hűvös volt az idő, verejtékfoltok sötétlettek az egyenruhákon. Valamivel előrébb, a faház közelében hatalmas méretű kerekekkel felszerelt kisteherautó állt. A távcső lencséjén keresztül jól látszott a hátsó lökhárító egyik nagy horpadására felragasztott matrica: két, keresztbe rakott AR-15-ös sziluettje, és mellette a szlogen: „A fehér győzelemért”. 

Az egyik zsaru, a mamutfenyő méretű Jack jóval társa fölé tornyosult, bár az is magasabb volt az átlagosnál. Fejével a fák vonala felé biccentett, és önelégült képpel nézett le a másik rendőrre. 

– Készen állsz, Jill? – kérdezte magabiztosan. 

A nő a szemét forgatta. Az egyenruhája makulátlan volt. 

– Csst! Tudod, hogy képes vagyok gondoskodni magamról! – suttogta. Jack halkan nevetett. 

– Az biztos, Jill. – Majd halk mormolással hozzátette: – Csak ne legyél az utamban! Jill a fogát csikorgatta, de nem reagált az ugratásra. Állandóan versengtek, már a rendőr-akadémia óta; olyanok voltak, mint két versenyló, akik fej fej mellett vágtáznak a cél felé. Jill eltökélten próbálta bizonyítani, hogy van olyan jó, mint a férfi. Sőt, még jobb is. A csapat parancsnokára néztek, aki bólintott. Lassan elindultak előre, légzésük felgyorsult. Ahogy a kerítés közelébe értek, ágak zörgését hallották a fák közül. Krystal soha nem akart anya lenni. Igazából hiányzott belőle az ambíció ahhoz, hogy céljai legyenek. Csapdába esett egy szánalmas életben, akár egy szél nélkül veszteglő vitorlás, és éppen pultosként dolgozott egy bárban, amikor megismerkedett Jon Eddie-vel. Nem volt valami menő bár: ha beléptél a rozoga ajtón, azonnal megcsapott a keserű sör, a cigarettafüst és a sós verejték állott szaga. A félhomályos belső teret hosszú, ragacsos bárpult uralta, néhány ütöttkopott bárszékkel és elhasználódott poháralátétekkel. A falakat hámló, nikotintól elszíneződött tapéta borította, a padlót pedig szétszórt mogyoróhéj és kiömlött szesz. A hasonlóan lestrapált törzsvendégek általában az italuk fölé görnyedve, üres tekintettel bámultak a semmibe. Kivéve, ha Jon Eddie is jelen volt. Eddie gyakran vonzotta magához a tömeget, olyan embereket, akik felnéztek rá vagy féltek tőle. Krystalt legfőképpen mocskos szája és tekintélyt parancsoló jelenléte vonzotta. Eddie nyilvánvalóan nagymenőnek képzelte magát, és kétségtelenül veszélyes kurafi is volt. Krystal azonban azt az embert látta benne, aki meg tudja őt védeni. Először taszította a férfi süket dumája. Később jobb híján elkezdett hinni neki, sőt, le is nyűgözték a nagy ívű eszmék, amelyekre mindenki lelkesen bólogatott. Egy este, amikor bezárt a bár, Eddie a parkolóban várt rá. Akarta őt. Krystal azonnal meglátta, amikor kilépett a hátsó ajtón. Szinte észrevehetetlen vállrándítással beszállt a kisteherautóba. Éjszaka ott maradt a férfinál, és ez így ment egy hónapon át. Miután teherbe esett, véglegessé vált a kapcsolatuk. Legalábbis ő így gondolta. 

  

Megrendelhető a kiadó webáruházában 

Multiverzum Kiadó

Metropolisz - Könyvbemutató és filmvetítés a Goethe Intézetben május 22-én

 Thea von Harbou: Metropolisz

Fitz Lang: Metropolis

Könyvbemutató és filmvetítés a Goethe Intézetben május 22-én

Esemény

Időpont: május 22. 18.30

Helyszín: Goethe Institut, 1092 Budapest, Ráday u. 58.

 

A kötetről

Multiverzum Kiadó

 

Multiverzum Kiadó, 2025

A Nyomdai Műintézet és Kiadóvállalat nevével jegyzett, 1929-as eredeti fordítást átdolgozta: Tarcsa Zoltán

Borítóterv: Bukodi Attila

 

Ez a könyv nem a jelenről szól.

Ez a könyv nem a jövőről szól.

Ez a könyv nem játszódik semmilyen meghatározott helyen.

Ez a könyv nem kíván semmilyen politikai irányzatot, semmilyen osztályt, semmilyen pártot sem szolgálni.

Ez a könyv mindössze egy történet, amely arról a felismerésről szól, hogy a szívnek kell közvetítenie az agy és a kéz között.

 

Thea von Harbou

A távoli jövőben egy gigantikus városban, Metropoliszban a várost fenntartó, nyomorgó és végkimerülésig dolgoztatott munkások (a kezek) és a felettük uralkodó, a pénz bűvöletében élő zsarnok (az agy) közötti konfliktus a végkifejlete felé száguld. Különös események veszik kezdetüket: egy leány az eljövő reménységről prédikál a titkos katakombákban, egy robot lázítani kezd a fennálló rend ellen, egy dúsgazdag ifjú pedig kiváltságos helyzetét eldobva a város sötét bugyraiba merül. Valóra válik-e a prófécia, s az elveszett fiú lesz-e a szív, mely megbékítheti a káosz örvényében sodródó feleket?

 

Thea von Harbou 1927-ben megjelent regénye alapján készült Fritz Lang máig ikonikus, grandiózus némafilmje, amely óriási hatást gyakorolt a science fiction műfaj fejlődésére. Az expresszionista, mégis modern hangvételű regény most először jelenik meg bővített, átdolgozott fordításban. A szöveg a korábbi kiadásokból kimaradt részekkel, az új idegen nyelvű változatok nyomán rekonstruálva kínálja a történetet az olvasóknak.

 

Sötét vízió az emberiség jövőjéről

– A kötet és a belőle készült film keletkezésének körülményei

 

A Metropolisz ötlete Fritz Lang német filmrendező 1924-es New York-i látogatása során született: a rendezőt lenyűgözték a vakító fények és a magas épületek (pedig New York olyan ikonikus épületeinek építése, mint az Empire State Building vagy a Chrysler Building, még el sem kezdődött az). Az ötleten egy évig közösen dolgoztak feleségével, Thea von Harbou-val, aki 1926-ban egy regényt írt belőle. A mű először az Illustriertes Blatt című folyóiratban jelent meg folytatásokban, majd a rá következő esztendőben közösen filmforgatókönyvvé dolgozták át. Az ebből készült filmet 1927-ben mutatták be előbb Németországban, majd Amerikában.

Sötét vízió ez az emberiség jövőjéről (pontosabban a mi jelenünkről, mert a mű a 2000-es években játszódik az alkotók szerint); fő tanítása, hogy az együttérzés hiányában – ahogyan Marx fogalmazott – „az emberi haladás ahhoz az irtózatos bálványhoz hasonlatos, aki csak megöltek koponyájából issza a nektárt”. A könyv olyan, mintha a romantika találkozott volna a szociáldarwinizmussal; szenvedélyes és fordulatos, egyben disztópikus látomás is a végletekig nyomorított munkásosztály szenvedéseiről és a forradalom értelmetlenségéről.

2010-ben a magyar közönség is megismerhette a film restaurálására a 2000-es évek elejétől tett folyamatos erőfeszítések eredményét, a film egy, az összes elérhető nyersanyagból gondosan összeállított, 4K minőségben felújított, digitális változatát. Épp itt volt hát az ideje, hogy a magyar olvasók megismerhessék a film alapjául szolgáló a regény csonkítatlan szövegét is. A mű ezen új kiadásában minden, a korábbi megjelenésekből kihagyott (vagy kifelejtett) szövegrészt visszaállítottunk, arra törekedve, hogy a kihagyott részek fordítása simulékonyan illeszkedjen a meglévő szöveghez, amelyet azonban mondatról mondatra ellenőrizve modernizáltunk, közelítettünk a mai nyelvhasználathoz (elvégre mégiscsak egy majdnem százesztendős szövegről van szó).

 

Tarcsa Zoltán

 

Részlet a kötetből

 

„– Csupán azt tudom, amit láttam… És amit láttam, borzasztó

volt… Végigmentem a géptermeken, amelyek olyanok voltak,

mint a templomok. És mindegyik fehér templomban egy-egy

isten lakozott. Láttam Baált és Molochot, Huitzilopochtlit és

Durgát; néhányuk szörnyű társaival együtt állt ott, némelyikük

rettentő magányában. És láttam Juggernaut isteni kocsiját és a

Hallgatás Tornyait, Mohamed sarló alakú kardját és Golgota

keresztjeit. És mindenfelé gépek, gépek, gépek, ott nyugodtak

emelvényeiken, akár az istenségek templomi trónszékükön, és élték

istenhez hasonló életüket, szem nélkül is mindent látva, fül nélkül

is mindent hallva, száj nélkül is hirdetve önnön dicsőségüket,

se nem nőként, se nem férfiként is nemzve és megfoganva szülnek,

élettelenül is megtöltve templomuk levegőjét életerejük soha

el nem fogyó leheletével. És az isten-gépek mellett ott voltak az

isten-gépek rabszolgái: az emberek, akiket felőröl a gépek vágya

a társaságra és a gépek magánya. Nem kell terhet rakodniuk:

a terhet a gép rakodja. Nem kell semmit sem emelniük és eltolniuk,

a gép emel és tol. Nincs más dolguk, mint a helyükön állva

örökké ismételni egy mozdulatot a gépük mellett. Másodpercre

pontosan mindig ugyanazt a mozdulatot. Van szemük, de csak

egyet látnak: a manométer skáláját. Van fülük, de csak egyet hallanak:

a gépük zúgását. Figyelnek és ügyelnek, és nem gondolnak

másra, csak egyetlen dologra: ha éberségük meginog, akkor a gép

felébred színlelt álmából, és száguldani kezd, míg darabokra nem

zúzza önmagát. És a gép, melynek nincsen se feje, se agyveleje,

de örökkön örökké éber, egyre csak szívja őre agyvelejét, szívja

megbénult koponyáját, és nem hagyja abba mindaddig, míg végül

a kiszívott koponya végén csak egy embernek már nem, gépnek

még nem nevezhető, üresre szivattyúzott, elhasznált lény lóg. És

a gép, mely kiszürcsölte és fölfalta az ember gerinc- és agyvelejét,

kitörölte koponyája boltozatát hosszú, lágy zúgásának hosszú, lágy

nyelvével, a gép bársonyezüst fényben tündököl, olajjal balzsamozva,

szépen és ellenállhatatlanul – Baál és Moloch, Huitzilopochtli

és Durga. És akkor te, apám, ráteszed ujjad a kis kék fémlemezre,

és Metropolisz, a te nagy, pompás, szörnyű városod, felbömböl,

és üvöltése azt jelenti, hogy friss csontvelőre és emberi agyra

éhes, és az eleven élelem behömpölyög, mint egy folyó, a templomokhoz

hasonló géptermekbe, miközben az elhasznált anyagot

kiáramlik…

Hangja elcsuklott. Ujjait tördelve nézett az apjára:

– De mégiscsak emberek, apám!

– Sajnos, azok.

Az apa hangja úgy csengett a fiú fülében, mintha hét lezárt

ajtó mögül szólna.

– Hogy az emberek oly könnyen elhasználódnak a gépek

mellett, Freder, nem a gép falánkságát bizonyítja, csak az emberanyag

silányságát. Az ember a véletlen terméke, Freder. Ha öntési

hiba van benne, akkor nem lehet visszaküldeni az olvasztóba.

Kénytelenek vagyunk elhasználni abban az állapotában, amilyen.

Sajnos, a statisztikák is igazolják, hogy munkásaink munkabírása

hónapról hónapra csökken…

Freder fölnevetett. Nevetése azonban olyan szárazon és

fonnyadtan tört ki belőle, hogy Joh Fredersen felkapta a fejét.

Összehúzott szemhéja alól nézett fiára, szemöldöke lassan felhúzódott.

– Nem tartasz tőle, apám – feltéve, hogy a statisztikának igaza

van és az emberanyag egyre rohamosabb ütemben romlik –, hogy

egy szép napon nem lesz már élelem az emberevő isten-gépek

számára, és az üveg, az acél és a gumi Molochja és az alumínium

platinaerekkel futtatott Durgája nyomorultul éhezni kényszerül?

– Ez az eset elképzelhető – mondotta Metropolisz agyveleje.

– És mi lesz akkor?

– Akkor – mondotta Metropolisz agya – már készen kell állnia

annak, ami az embert pótolja.

– És mi lenne ez? Egy megjavított ember? Netán egy gépember…?

– Talán – mondotta Metropolisz agya.

Freder kisimította homlokából nedves haját. Előrehajolt,

annyira, hogy lélegzete apját érte.

– Akkor hadd mondjak neked valamit, apám – suttogta –, legyen

rá gondod, hogy a gépember fejet ne kapjon, legalábbis arcot ne!

Vagy olyan arcot adj neki, mely mindig mosolyog! Add neki egy

bohóc arcát! Vagy zárt sisakot tégy a fejükre! Hogy meg ne rémüljön

az, aki látja! Mert amikor ma végigmentem a géptermeken,

láttam a férfiakat, akik a gépeidet őrzik. És minthogy jól tudták,

ki vagyok, mindegyiket üdvözöltem, egyiket a másik után. De

egyetlenegy se köszönt vissza. A gépek már a végsőkig feszítették

idegeiket. S amikor néztem őket, apám, egészen közelről, olyan közelről,

mint ahogyan most téged nézlek, akkor a tulajdon arcomat

láttam… Minden egyes ember, apám, aki a gépeidnél raboskodik,

az én arcomat viseli, a te fiad arcát…

– Akkor az az arc az enyém is, Freder, mert mi egy vérből valók

vagyunk – mondotta a nagy Metropolisz ura. Az órára pillantott

és kinyújtotta kezét egy kapcsoló után. Valamennyi helyiségben,

amely az Új Bábel Tornya koponyája alatt helyezkedett el, felgyulladt

egy fehér színű lámpa.

– És nem tölt el téged rémülettel – kérdezte a fiú –, amikor

tudod, hogy annyi árnyék, annyi szellem dolgozik a te nagy műveden?

– A rémület korát már magam mögött hagytam, Freder.

Freder sarkon fordult és elindult, akár egy vak, tapogatózó

kézzel, először el is hibázta az ajtót, majd aztán rátalált. Kinyitotta

és kiment. Az ajtó bezárult mögötte, és ő csöndesen állt egy

helyiségben, mely idegennek és hidegnek tűnt.

Jöttére a helyiségben az eddig székeken ülve várakozó alakok

felálltak és mélyen meghajoltak Joh Fredersen, Metropolisz urának

fia előtt.

Freder csak egyet ismert fel közülük; Keskeny volt az.

Visszaköszönt az őt üdvözlőknek, de még mindig ott állt, nem

messze az ajtótól, mintha nem tudná az utat. Háta mögött Keskeny

surrant el Joh Fredersenhez igyekezve, aki maga elé parancsolta.

Metropolisz ura az ablaknál állt, háttal az ajtónak.

– Várj! – szólt a sötét, széles, szögletes hát.

Keskeny nem mozdult. Nesztelenül lélegzett, lesütött szemmel,

mintha álltában aludnék. De szája, melyen feszülésig pattantak az

izmok, a figyelem megtestesülésévé változtatta őt.

Joh Fredersen tekintete végigjárta a nagy Metropoliszt, amely

tengerként morajlott alatta, fényhullámai magasra csaptak.

A fény-Niagarák leomló hullámai, a tornyokat körbetáncoló

színek ragyogásában Metropolisz egészen áttetszővé vált.

A reflektorok fénypengéi által kúpokra és kockákra szeldelt épületek

felizzottak, lebegő tornyokként nyúltak az égbe, és a fény

úgy ömlött le oldalukon, mint az eső. Az utcák is magukba szívták

ezt a ragyogást, mely elvegyült a szüntelen folyamként áramló

járművek maguk elé vetett fénykúpjainak csillogásával.

Csak a székesegyház, amelynek tornyán a csillagokkal koronázott

Szűz Mária állt, terült el sötéten, mintha egy fekete óriás

aludta volna varázslatos álmát a városban.

Joh Fredersen lassan hátrafordult. Észrevette az ajtóban álló

Keskenyt. Keskeny köszöntötte urát. Joh Fredersen némán, lassú

léptekkel végigsétált a szobán, majd megállt a férfi előtt. Úgy nézett

végig rajta, mintha a férfi legbelsőbb énjét akarná kihámozni

átható tekintetével.

Keskeny azonban meg sem rezdült a fürkész pillantás súlya

alatt.

Joh Fredersen halk hangon csak ennyit mondott:

– Mostantól kezdve fiam minden cselekedetéről értesülni szeretnék.

Keskeny meghajolt, várt egy kicsit, majd tisztelgett és elment.

Már nem találta urának fiát ott, ahol hagyta. És nem is az rendeltetett

számára, hogy megtalálja.”

 

Kapható a kiadó webáruházában

Multiverzum Kiadó