Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Lena C. Fox írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek Fényben járó bestiák (Fényben járó bestiák 1.) jelent meg fantasyként, az Underground Kiadó gondozásában.
Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?
Esküszöm, ez a legproblémásabb kérdés, mert alapvetően nem tartom magam egy érdekes jelenségnek, de azért teszek egy próbát. Jelenleg Kaposváron élek a párommal, kis családunkat öt (3 kutyus, 2 cica) mentett kis tünemény teszi teljessé. Van egy kb. 14 éves sportolói múltam, versenyszerűen táncoltam és szerencsére ez idő alatt sikerült párszor a dobogó felső fokára állnom. Szabadidőmben a PC játékok nyüstölése mellet szívesen rajzolok, amit pofátlanul ki is használok, hogy az olvasóim számára kézzel készített apróságokat gyártsak. Szeretek olvasni és van is rá lehetőségem, cserébe szörnyű alvó vagyok, de ahogy mondani szokták, majd pihenek a sírban. Minden másról pedig beszéljenek inkább a soron következő kérdések és válaszok.
Fényben járó bestiák című könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?
A fantasy zsánerhez mérten talán többet, mint az várható lett volna. Rengeteget okosodtam állati viselkedéssel, mitológiával, vallással, folklórral és földrajzzal kapcsolatos témákban, csak hogy egy párat említsek. A műfaj leírhatatlan mértékű szabadságot ad, viszont valós színtéren, a modern korban kezdődik a történet, így fontosnak találtam, hogy mondjuk a városok közti távolságok, az utazások ideje, utcanevek, de akár a szerepeltetett vérállatok viselkedési formái is hozzák azon állatokéit, amikről mintázva lettek. Ezek a kutatómunkával töltött órák a saját világom szabályainak lefektetésében is rengeteget segítettek.
Arra, hogy meddig tartott megírni, pontosat nem tudnék mondani. Nagyon gyerek voltam még, mikor először körvonalazódni kezdett a történet alapja, ami azóta rengeteget változott (ebben a pillanatban is épül és szépül), ha úgy tetszik, beérett velem együtt. Mindenesetre ahhoz, hogy az első olyan példányt, ami már mások számára is elérhető, a kezembe vehessem, bő 12 év kellett.
Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?
Az első kötetben mondhatni majdnem egyforma az arány. De ahogy haladunk előre a történetben a valóság egyre inkább érvényét veszti majd, hogy egy olyan urban fantasy világot kapjunk, ami reményeim szerint egyedi élményt nyújt majd az olvasóknak.
Hány részeste tervezed a könyvet?
Jelen állás szerint a fő szálat 4-5 kötet öleli majd fel. Szerencsére már mindegyik rész központi motívuma megvan, ahogy az is, hogy zárul végül a sztori, így minden csak oldalszám függvénye és persze azé, hány kisebb „nem várt” döntést hoznak meg útközben a karakterek.
Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?
Tizenhat éves, élénk fantáziájú, de eléggé magamnak való gyerek voltam, aki a filmek, mesék, könyvek és úgy nagy általánosságában a történetek világába menekült. Talán butaságnak hangzik, de az a kisgyerek rengeteg nehézségen jutott túl úgy, hogy fejben a saját kis sztorijait pörgette. Végül egy beszélgetés során felmerült, hogy miért ne lehetne az egyik ilyenből egy könyv. Lett.
Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?
Abszolút. Ahogy a zenék, úgy az írás/olvasás terén is mindenevő vagyok. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem a fantasy áll a szívemhez a legközelebb és nem ilyen jellegű történetek születnek majd többségében, de a terveim közt szerepelnek ettől teljesen eltérő ötletek is. Akár romantikus vagy horror sztorik.
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
Egyszerre katartikus és üres. Elképesztő érzés, mikor az ember leüti az utolsó entert mégis nehéz. Én még csak azt sem mondhattam, hogy a kézirat elkészültével el kellett búcsúznom a karaktereimtől, hiszen egy sorozatról beszélünk, mégis hiányérzetet hagyott maga után. Tette ezt minden alkalommal, mikor valamiért újra elő kellett vennem és valószínűleg ez akkor sem lesz másként, mikor a készülő javított/bővített verzió utolsó gombnyomására jön el az idő. Örök hullámvasút.
Miért pont ez az írói álneved? Ha nem álneved, akkor esetleg nem gondolkodtál-e, hogy legyen?
Bár készült belőle egy két
videóból álló beszámoló, de sokan így is elmennek mellette, hogy nekem a
kezdetek kezdetén volt egy afféle „szerzőtársam”. Amolyan testvérré avanzsált
nem várt ajándék, aminek borzalmas vége lett.. Ő szerette volna a „Fox” részt
én pedig kitaláltam az L.C.-t. Gyakorlatilag jól hangzott, megvettük alapon.
Részben az ő tiszteletére került a kötetre az L. C. Fox név. És ez így is marad,
hiszen nagyon megszerettem és most már az olvasóim is így ismernek rám.
Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?
Igazából adta magát. Kiskoromban a nagybátyám baráti társasága gyakran összeült szerepjátékozni. Emlékszem, amikor csak lehetőségem adódott, lapozgattam a vastag szabálykönyveket, karakterkészítési segédleteket és csak ámultam a fegyverek, varázstárgyak vagy akár a szörnyek képein. Onnantól kezdve gyakorlatilag bármiből a fantasy-t választottam. Könyvből, videó játékból, filmből…
Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?
Mikor megjött a mintapéldányt, csak ültem és néztem. Azt hiszem, nem hittem el. Igazából még most sem hiszem. Annyira szürreális, hogy kézbe vehetem, fellapozhatom és ugyanezt bárki más is megteheti, ott és akkor, amikor csak szeretné és ezzel vadidegen embereknek szerezhetek örömöt. Nagyon remélem, hogy sosem jön el a pillanat, mikor egy megjelenés csak a következő lesz a sorban.
Tervezett és tudatos folyamat számodra az
írás vagy impulzív?
Is-is. Az évek során megtanultam, hogy bizonyos dolgokat jobb megtervezni, így útközben nem érnek váratlan és nagyon nagy fejfájást okozó meglepetések. Ilyen például adott kötetre vonatkozóan a történet és a karakterek íve, a „muszáj” jellegű események fixálása vagy a megírt fejezetek tömör leírása egy dokumentumon belül. Így sokkal kevesebb történetvezetési hibára és pontatlanságra van lehetőség. Minden megvan a maga kis helyén, aminek meg kell lennie, így nem a több száz oldalas kéziratot kell böngésznem, ha valamit vissza akarok keresni.
Ezzel szemben gyakran emlegetem a szereplők önálló gondolatait. Ez már teljesen az impulzív része. Eltervezek egy jelenetet, nekiülök, de a hangulat és a karakter nem arra visz. Ilyenkor 90%-ban a karakter és az „akarata” nyernek. Az is teljes mértékben ez a kategória, mikor valami rám jön és azonnal ki kell írnom, bele kell forgatnom valamibe. Akkor is, ha hajnali kettőkor kondul meg a harang…
A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?
Pont nemrég tettem fel egy videót, ahol nekiültem egy résznek, ami korábban már hetek óta nyomasztott. A szereplőim sem egyszerűsítették a helyzetet, de bevallom, én sem magamnak. Miután végeztem azzal a jelenetsorral, pár napig semmihez sem tudtam hozzányúlni, úgy éreztem, valamit elveszítettem magamból. Tényleg szörnyen voltam…
Persze a másik oldalra is van példa bőven. Egy-egy jól sikerült dialógus vagy akciójelenet mindig mosolyt tud csalni az arcomra.
Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?
Eddig kivétel nélkül mindegyik egy 2-3 mondatban összefoglalható gondolatfoszlányként kezdte. Egy zene, illat, érzelem vagy akár egy élethelyzet hatására. Ha úgy érzem, van benne potenciál, akkor bekerül a nagyon kreatívan „Még” névre keresztelt dokumentumba, ahonnan valószínűleg kéziratként fog kikerülni. Mindig minden ötletet feljegyzek, legyen szó tájleírásról, új cselekményről vagy szereplőről, mert nem tudhatom, hol és mikor lesz szükségem rájuk.
Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?
Ez nem egy egyszerű kérdés. Családon belül csak a párom, ő is csak azért, mert nem egy nagy olvasó, és ha fel is vesz bármit, akkor az első választása nem az én zsáneremre esik. Innen tudom, hogy ha nem tudja letenni, az jó jel, nem pedig csak elfogultság. Úgy gondolom, mindenképp jól jön, ha a nyers verziót a szerkesztő előtt még látja egy író és 2-3 bétaolvasó. Mindkét fél teljesen más meglátásokkal képes építeni a szerzőt. Boltsek Erik pályatársammal és mondhatom, hogy jó barátommal rendszeresen küldünk át egymásnak fejezeteket „elbírálásra”, és hála az égnek működik, mert úgy gondolom, mindketten képesek vagyunk, ha kell, kegyetlenül őszinték, lenni és a legfájóbb „hibákat” is kiemelni.
Ezen felül tartom magam hozzá, hogy minden olvasó véleménye egyformán fontos, az egybehangzó kritikák átrágásáról már nem is beszélve. Amíg a vélemény korrekt és őszinte, addig lehet jó és rossz egyaránt, a szerző jó esetben tanul/épül belőle.
A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?
A korai szakaszban azt hitték, csak valami hóbort, majd kinövöm. Szerencsére nem így lett. Ma már mondhatom, hogy büszkén újságolják a barátoknak/ismerősöknek.
Mit üzensz az olvasóidnak?
Hihetetlenül szeretem őket és
hálás vagyok nekik, amiért ezt és a még előttünk álló utazást lehetővé teszik.
Elképesztő emberekről beszélünk, akik minden szavukkal és megnyilvánulásukkal
csak építenek, támogatnak és fogják a kezem még a legnehezebb pillanatokban is,
ha ők ezt nem is tudják. Köszönöm nekik, hogy velem vannak ezen a
próbálkozásokkal, sírással és nevetéssel teli hullámvasúton. Minden értük van
és lesz. Ja, és persze ha Kaposvár környékén járnának, várom őket egy jó beszélgetésre,
meg egy kávéra!
