A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fairbooks Kiadó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fairbooks Kiadó. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. október 31., szombat

Jeffrey KNox: Rá-Ro Extra - ("Remélem újabb történettel rukkol elő, és ismét hazai pályán fog írni. Nagyon szeretem az olyan történeteket, ami magyar helyszínek, nevekkel vannak megírva. Ez valahogy sokkal jobban áll hozzám."

 ~~~ Recenzió ~~~

Szeretném megköszönni Jeffrey Knox írónak, hogy elolvashattam a Rá-Ro Extra című zombis könyvét, imádtam Nagyon szeretem a zombis filmeket és sorozatok, így könyvben is naná, hogy elolvastam. A könyv, a FairBooks kiadó gondozásában jelent meg.



Jeffrey Knox
Rá-Ro Extra


Tartalom

Vajon mi rejlik egy több mint százéves, brutálisan elhanyagolt, felújításra ítélt magyar kórház falai között? Ide érkezik Józsi és brigádja a Rá-Ro Extra Kft. képviseletében, hogy légtechnikai munkálatokat végezzen a komplexum infektológiai épületében.

Azonban elszabadul valami, ami fertőzőbb és halálosabb, mint bármi, amit egy magyar kórházban el tudnánk képzelni.

A Pokol megnyílik, Józsinak és társainak pedig a túlélésért kell küzdeniük a rohamosan gyarapodó zombihadsereggel szemben.

Itt nem a halál a horror, hanem a továbblét.


Véleményem
5/5

Amikor elkezdtem olvasni a könyvet eszembe jutott, hogy mennyire kevés olyan hazai író van, aki zombis történeteket ír. Egy kezemen meg tudom számolni és végtelenül szomorú vagyok. Mert azért horror zsánerben íródó hazai író kevés van, mint a romantikus erotikus/dark romance zsánerben, tömve vannak. Ami nem baj, de azért lehetne több is.  Szerintem. Az elmúlt években ez a harmadik ilyen zombis jellegű könyv, amit elolvastam, és imádtam.

Komolyan, pasik ilyen amikor munkába mennek?? Ne már… Jókat vigyorogtam rajtuk és sokszor homlokomat csapkodtam.. Mondtam is magamban, anyám borogass… Ebben a történetben nem csak félelem és borzongás van, hanem humor is.  Elég jól megfér egymás mellett a humor és a borzongás is.

Gondolkodtam, hogyan is írjam meg a véleményemet, hogy ne legyen spoiler. Eléggé nehéz. Viszont azt el tudom mondani, hogy Jeffrey Knox verhetetlen. Egyszerre szórakoztatott és féltem, borzongtam is.

Még, még…. Remélem újabb történettel rukkol elő, és ismét hazai pályán fog írni. Nagyon szeretem az olyan történeteket, ami magyar helyszínek, nevekkel vannak megírva. Ez valahogy sokkal jobban áll hozzám. 

Mindig is szerettem a zombis filmeket, sorozatokat. Olvasni sajnos keveset, ez a harmadik ilyen könyv amit elolvastam. Könyvben sokkal, de sokkal részletesebben van megírva, mint egy filmben. Ott pl nem a saját képzelet által látod a zombit, viszont a könyvben sokkal másabb, és felkavaróbb is. Ezért is szeretek inkább olvasni, mert így magam el tudom képzelni milyen is lehet az adott személy, egyes jelenetek a könyvből. 

Egy tanács, ha olvasod, ne egyél. Főleg az olyan részeknél amikor is… Inkább nem mondom… Mert bizony volt felkavaró részek is benne, pont ettől horror, a horror. Nem?

Vizuális vagyok, nagyon élénken látom az adott részt a könyvben az eseményeket, így igencsak erős volt.... Volt olyan is, amire azt mondtam fúúúj… Meg amikor juuuj…. Aztán jaaaj, ez még nekem is fájt…

Szóval kedvencem lett ez a könyv. Aztán még valami eszembe jutott, nem lehetne megfilmesíteni? Annyira adná, a Budapestet…. Hehe… Meg a zombikat az Oktogonnál…

Lényeg, a lényeg szuper volt ez a könyv. Érdemes elolvasnod, ha szereted a zombikat. Jeffrey Knoxban nem csalódsz.


Jeffrey Knox írói oldala

Jeffrey Knox webshop

FairBooks Kiadó

2026. október 27., kedd

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! E A. Szandra - ("Úgy vedd a kezedbe a könyvet, hogy tudd, nem vagy egyedül. Szabad hibáznod, és mindig méltó vagy a szeretetre.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban  E A. Szandra írónővel beszélgettem, akinek a nemrégiben jelent meg Bűverő című könyve a FairBooks Kiadónál.


Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Rögtön a legnehezebb kérdés.

Jelenleg 34 éves vagyok, egy kis faluban élek a családommal, van kutyánk, meg dolgozgatok, tök átlagos életet élek, és szeretem. Főleg azért, mert sose tudtam eldönteni, mi akarok lenni, ha nagy leszek, csak annyit tudtam, hogy boldog. És mivel gyerekkorom óta szerettem történeteket kitalálni, valahogy az egész jött magától, hogy írjak egy könyvet. Úgyhogy író is lettem, és ezt is szeretem. De közben folyamatosan fejlesztem magam, és mivel nagyon szeretek olvasni is, a szerkesztés bugyraiba is belekóstoltam már, és hát azt is szeretem. Meg a macskákat. A macskákat főleg szeretem.

Bűverő című könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Inkább úgy fogalmaznék, némi kutatómunkát igényelt, hogy valamennyire hitelesen tudjam átadni a helyszíneket, a cselekményt, bizonyos részelemeket, amik nem is mindig kerültek bele konkrétan a történetbe, hanem a háttérben munkálkodnak. Ilyen volt például, amikor ki kellett számolnom, az általam választott – éppen akkor eladó – házig hány percig tart az út kocsival a bevásárlóközponttól. De nem ez volt az oka, amiért magát a történetet hat év alatt sikerült megírnom. Egyrészt, mert még az írástechnika elején jártam, amikor nekikezdtem, sokszor voltak fennakadásaim, blokkjaim. Másrészt mert bizonyos elemeket a saját életemből merítettem, és meg kellett találnom a módját, hogyan tudnám azt a mondanivalót, amit ebből szánok átadni, úgy megfogalmazni, hogy a történet velejárója legyen.

Van kedvenc könyved? Ha igen melyek azok?

Több is, mert azokat én máris kedvencemnek mondom, amik valamit adnak hozzám. És legtöbb esetben így is van. De ha muszáj választanom egyet, akkor az Victor Hugotól A nyomorultak című könyve, annak nagyon sokat köszönhetek.

Ha viszont a Bűverőt veszem alapul, akkor két (három) könyvet mondanék azonnal: J.L.Armentrout – Várok rád és Bízz bennem, és Jessica Sorensen – Ella és Micha titka. Ezeket olvasva fogalmazódott meg bennem a Bűverő alapötlete, és hogy mi az, amit szeretnék vele átadni az olvasóimnak.

Kiknek íródott a történet, miről szól?

A Bűverőt mindenképp fiatal felnőtt hölgyeknek ajánlom, esetleg még a gimnazista éveik végén járó lányoknak (bár felhívnám a szülők figyelmét, hogy előbb olvassák el ők, és aztán döntsenek, ugyanis vannak benne erősebb paprikás jelenetek). A besorolást is New Adult kategóriába teszem, hiszen a főszereplőm, Somogyi Odett is ebben a korban van éppen, 21 éves. Egy kocsmában dolgozik, habár ez messze áll az álmaitól, de mára eljutott odáig, hogy csak szeretne végre boldog lenni. Ebben segíti őt Gyeke Tamás, lakótársa és fogadott bátyja, bár ezzel neki is megvannak a saját céljai. Arra viszont egyikőjük sem számít, hogy Odett egy borús februári napon összetalálkozik régi kedves osztálytársával, Fekete Andrással, és onnantól kezdve valahogy úgy adódik, hogy többször is felbukkan. Odettnek pedig szép lassan rá kell jönnie, hogy az egyetlen, aki a boldogsága útjában áll, az ő maga.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Ez egy remek kérdés, de nem olyan egyszerű válaszolni rá. Mivel most a Bűverőről van éppen szó, ennek kapcsán el tudom mondani, hogy vegyes a repertoár, de nagyon figyeltem, hogy minden valós elem jól, hitelesen épüljön bele az általam megálmodott világba. Számomra a legfontosabb a karakterhűség, és mivel az életben oly sok minden befolyásolhat minket (akár egy lekésett busz, akár egy váratlan zivatar), ezeket szeretném úgy átadni, hogy az olvasó is beleélhesse magát.

Ettől függetlenül vannak a tarsolyomban fantasy ötletek is, ahol jobban elrugaszkodtam a valóságtól: saját rendszereket, kultúrákat és történelmet hoztam létre. De ez egy másik történet.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Mondhatnám a sokak által már ismert „gyerekkorom óta szeretek írni” szöveget, ami igaz is, de még nagyon sok év állt előttem, hogy eldöntsem, valóban, komolyan foglalkozni szeretnék vele. Szerettem mindig történeteket kitalálni, eljátszani a babáimmal, és amikor megtanultam az ábécét, teljesen elbűvölt a tinta a papíron. Mindig voltak szárnypróbálgatásaim, de végül hamar abbahagytam őket. Igazából 18 évesen ültem le hosszabb időre, akkor találtam ki egy olyan történetet, ami a mai napig él bennem – és tervezem egyszer olvasók elé tárni, ha képes leszek felnőni hozzá. Körülöttem minden barátom, ismerősöm a pályaválasztás nehézségein, a jövőjüktől való izgatott félelmein haladt, én viszont megrekedtem. Nem tudtam, merre induljak, mit akarok egyáltalán. Igazából nekem jó volt úgy, ahogy volt, csak muszáj volt mégis valamit. Ezért inkább nem indultam semerre – legalábbis nem ezen a téren. Bedugtam a fülembe a bömbölő zenét, elővettem egy spirálfüzetet, leültem a padhoz, és hagytam, hogy vigyen a képzeletem. Az pedig akkora világot tárt elém, hogy nem bírtam betelni vele. Mostanra pedig elképzelni nem tudom enélkül az életemet.

Miért pont ez az írói álneved? Ha nem álneved, akkor esetleg nem gondolkodtál-e, hogy legyen?

Természetesen nem ez a hivatalosan dokumentált nevem, de nem is akartam túlzottan elvonatkoztatni tőle. Valóban Szandrának hívnak (és egyéb becenév), de az előtte lévő két kezdőbetűvel a szüleim előtt tisztelgek, azok az ő vezetéknevük első betűje. Hiszen ha az ő irodalomszeretetük nincs, én most biztosan nem lennék itt.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Minden esetben romantikusban, igen.

Nem is a rózsaszín habcsókos, szirupos, mindenképp happy enddel záródó történetekre gondolok feltétlen – bár azzal sincs gondom. Hanem mert ez az, ami szerintem bármit képes befolyásolni. A szeretet sokféle lehet, jótékony is, káros is, minden attól függ, hogy a szereplők hogyan állnak hozzá, életük mely szakaszában vannak éppen. Én ezeket a kapcsolatokat veszem górcső alá, probálom megérteni, ábrázolni. Persze a végén boldog befejezéssel zárni, de sokszor nem megy olyan simán.

De ez nem kizárólag reális zsánerben működik, szoktam más közegbe is áthelyezni, akár urban fantasy.


Milyen érzés volt amikor pontot tettél a történet végére?

Mivel ez egy duológia első része, még nem mondanám, hogy sikerült letennem azt a pontot. Ha viszont csak ezt a kötetet nézzük, akkor… jó. Mondhatom, hogy büszke voltam magamra, mivel hat év munkáját sikerült olyan szintre felhoznom, hogy a pályázaton a kiadó kiválassza, és hogy mostanra olvasók elé kerüljön. De mellette a felelősséget is intenzívebben éltem át, mivel nem jelenthetem ki hátradőlve, hogy elvégeztem a munkát… még ott van a fele, amihez szintén fel kell kössem a gatyát – főleg, hogy ezzel már nem érek rá évekig totojázni.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Nem tudnék konkrétan egyikre se mutatni, valahogy nálam karöltve működik a dolog.

Mármint az elsődleges, amikor megszületik az ötlet, olyankor én csak ülök és „mozizok” a fejemben. Olyankor ismerem meg a karaktereimet, a cselekményt, a főbb plotokat. Ezeket vázlatba szedem, ha maradtak meg bennem kifejező mondatok, jelenetek, azokat lejegyzem. Csak utána állok neki a tényleges írásnak, mert pontosan tudom, honnan hová kell tartani… de még ez sem teljesen biztos: néha akadnak kerülőutak, néha bele kell lépnem más szereplő nézőpontjába, néha olyan meglepetések érnek engem is, hogy sokkba kerülök pár napig.

A Bűverőt egy részesre terveztem eredetileg, de aztán annyi ilyen zökkenés jött közbe, amit a szereplők hoztak magukkal a tényleges írás alatt, hogy rájöttem, kettőbe kell szedjem.

Vannak a könyvben kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Hogy is mondjam… mindegyik és egyik sem? Nem tudnék választani kedvencet, számomra az egész összefonódik. Viszont sok olyan jelenet volt, amivel nehezen boldogultam. Azt hiszem, a legdurvábban a veszekedéseknél nyilvánult meg. Én alapból konfliktuskerülő típus vagyok, de ha belekerülök, akkor is utólag vagyok okosabb. Ebből adódóan borzasztó nehezen ábrázoltam a vitás részeket.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Mindig van valami, ami löketet ad, de nincs egyetlen forrás. Van, amit álom szült, egy jelenet. Van, amikor egy érzést próbálok megfogni. A Bűverő kiindulópontja az akkori olvasmányaim, ugyanis egyre idegesített, hogy a New Adult könyvekben mind egyetemisták a szereplők, én viszont olyat akartam, ahol pont az egyetemet hagyják ki.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Az írói fejlődés útján szerencsére több olyan sorstársammal találkoztam, akikkel segítőkészen állunk egymáshoz, az ő véleményük sokat számít… de igazából csak akkor szeretem megmutatni nekik, ha késznek találom. Elsősorban én magam szeretek a dolgok mélyére járni, összeilleszteni a darabkákat, beleszőni a részleteket. Szóval ha kész a kézirat, azt a barátaim olvassák el elsőként.


A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Örültek neki és büszkék rám. A férjem mindenben segít, támogat, és próbál a realitás talaján tartani. Ő az, aki tudja, mennyire nehéz is ez a pálya, de ott van mellettem, hogy megéljem az álmomat.

Mit üzensz az olvasóidnak?

Úgy vedd a kezedbe a könyvet, hogy tudd, nem vagy egyedül. Szabad hibáznod, és mindig méltó vagy a szeretetre.

A könyveim elsősorban azért íródnak, hogy szórakoztassanak, de próbálok olyan helyzeteket, olyan karaktereket hozni, ami ismerős lehet, és olyan utakat mutatni, amik nem tökéletesek, de igazak. Akárhogy is, az olvasás összeköti az embereket. És én minden kedves olvasómnak hálás vagyok, hogy részese a történetemnek!


Köszönöm ezt a lehetőséget, hogy bemutatkozhassak, és kicsit többet mutassak meg a Bűverőből. És a remek interjút, a szuper kérdéseket!


Én köszönöm a lehetőséget!


E.A.Szandra facebook oldala

FairBooks Kiadó

2026. szeptember 24., csütörtök

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Jeffrey Knox - ("Ennél a könyvnél sok mindent nem kellett külön kutatnom, mert húsz évig benne éltem abban a közegben, amiről írtam. Ismertem a munkafolyamatokat, a brigádok működését, a beszédmódot, a humort és magát a kórházi helyszínt is.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban Jeffrey Knox írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveről. Az írónak nemrégiben jelent meg Rá-Ro Extra című horror regénye. Épp pár napja kezdtem elolvasni, igazából csak belelapoztam, de ott is ragadtam. Nagyon tetszik, hogy magyar helyszín, magyar nevekkel íródott ez a történet.


Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Alapvetően egy eléggé kíváncsi, introvertált ember vagyok, akit egész életében túl sok minden érdekelt egyszerre. Szeretek alkotni, tervezni, barkácsolni, dolgokat szétszedni és megérteni, hogyan működnek. Ugyanígy érdekelnek az élőlények, az emberi psziché, a társadalom vagy akár az is, hogy miért viselkedünk úgy, ahogy.

A filozófia különösen közel áll hozzám, főleg azok a kérdések, amelyekre nincs egyszerű vagy biztos válasz. Talán ezért szeretek annyira történeteket is kitalálni: egy regényben össze lehet ereszteni mindazt, ami az embert foglalkoztatja. Ráadásul ott még az a rengeteg látszólag haszontalan tudás is egyszer csak használhatóvá válik, amit az ember az évek során kíváncsiságból összeszedett.

Rá-Ro Extra című regényed sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Ennél a könyvnél sok mindent nem kellett külön kutatnom, mert húsz évig benne éltem abban a közegben, amiről írtam. Ismertem a munkafolyamatokat, a brigádok működését, a beszédmódot, a humort és magát a kórházi helyszínt is. A történet gerincét, az összes fontosabb eseménnyel együtt körülbelül három hét alatt írtam meg. Utána még hónapokig javítottam és bővítettem. Ebben az is benne volt, hogy sokáig nem mertem senkinek megmutatni, úgyhogy mindig találtam még valamit, amit lehetett piszkálni rajta. Így lett két év. 

Miért pont horror?

Nagyon korán megtalált. Nyolcévesen láttam először az Evil Deadet, akkor még Az erdő szelleme címen, hangalámondásos kalóz VHS-en. Rendesen traumatizált, aztán valamiért mégis egyre jobban érdekelt. Tízéves korom körül már rendszeresen horrorokat néztem, később pedig a régi olasz zombifilmek és Peter Jackson Hullajója is nagy kedvencek lettek. Gyerekként vonzottak a filmes trükkök és a maszkok, és talán a horrorban van ezekből a legtöbb.

Felnőttként már mást is látok benne. Azt vettem észre magamon, hogy amitől félek, az sokszor csak addig igazán félelmetes, amíg ismeretlen. Ezért inkább közel megyek hozzá, megpróbálom megérteni, valahogy magamhoz ölelni — és onnantól rendszerint veszít az erejéből. A horror erre nagyon jó terep. Közben a félelem a saját múlandóságunkkal is szembesít. Ezt nem feltétlenül sötét gondolatnak tartom; szerintem ahhoz, hogy az ember teljesebben éljen, néha arra is emlékeznie kell, hogy az ideje véges.

Tervezed folytatni a történetet vagy más történetet fogsz írni? Továbbra is horror zsánerben fogsz alkotni?

A Rá-Ro Extrát eredetileg teljesen önálló történetnek írtam, ezért sokáig biztosan azt mondtam volna, hogy nem lesz folytatása. Azóta viszont meglepően sokan kérik, úgyhogy már nem zárom ki. A következő könyvekkel mindenesetre más irányokat is szeretnék kipróbálni. Nem akarok egyszerűen „a zombis horroríró” maradni: van romantikus horror és realista sci-fi horror ötletem is. A horror valószínűleg sokáig velem marad, de inkább eszközként, nem ketrecként.

Miről és kiknek szól a történet?

A felszínen egy véres, groteszk zombihorror egy magyar építőipari brigádról, amely egy öreg kórházban beletenyerel valamibe, amibe nagyon nem kellett volna. Nekem viszont személyesebb ennél. Akkor már tudtam, hogy húsz év után otthagyom az építőipart, Józsiék pedig az utolsó brigádom voltak. Nagyon megszerettem őket, ezért a könyv részben búcsúajándék lett nekik és annak az egész korszaknak. A humor is ezért ilyen fontos benne: szerettem volna megőrizni valamit abból, ahogy együtt dolgoztunk és egymást szórakoztattuk.

Volt benne egy tudatosabb szándék is. Szerettem volna, ha olyan melósok is könyvet vesznek a kezükbe, akik egyébként ritkán olvasnak. Rengeteg ember nem találkozik olyan történettel, amelyben a saját világára, nyelvére és humorára ismerhet. Arra gondoltam, talán ha egyszer róluk szól egy regény, könnyebb megszeretniük az olvasást.

A másik oldalról pedig közelebb akartam hozni ezt a közeget azokhoz is, akik kívülről hajlamosak csak annyit látni, hogy „melósok”. Szerintem nagyon alulértékelt rétegről van szó. Ezek az emberek szó szerint a két kezükkel építik fel azt a világot, amelyben mindannyian élünk: a lakást, ahová hazamegyünk, a boltot, ahol ételt veszünk, a kórházat, ahol kezelnek bennünket, az irodát, ahol mások dolgoznak. Nem idealizálni akartam őket, hanem emberként megmutatni: a humorukkal, hibáikkal, érzéseikkel, hülyeségeikkel és méltóságukkal együtt.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Szeretem a valós talajba ágyazott lehetetlenségeket. Ha a közeg, az emberek és a reakcióik hitelesek, az olvasó meglepően nagy őrültséget is elfogad. Erre Stephen King Mángorló című novellájánál figyeltem fel igazán. Mire tudatosult bennem, hogy mekkora eszméletlen baromság maga az alapötlet, már rég élveztem a történetet. Akkor gondoltam először, hogy valamit nagyon tud az öreg. Azóta engem is az érdekel, hogyan lehet a legvadabb ötletet annyira valóságos közegbe tenni, hogy egy idő után az olvasó egyszerűen elfogadja a szabályait.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Harmincnégy éves koromig leginkább akkor írtam, amikor udvarolni kellett – én voltam az a srác a csapatban, akihez a többiek is fordultak, ha valami igazán szépet kellett írni. 2020-ban viszont sokakhoz hasonlóan én is nehéz időszakot éltem át, és művészetterápiaként kezdtem el komolyabban írni. Rajzolni és festeni mindig szerettem, de rájöttem, hogy szavakkal sokkal több mindent lehet egyszerre kifejezni. Ráadásul az írás talán a legolcsóbb művészeti forma: kell hozzá egy papír és egy toll, és fel lehet építeni vele egy egész világot. Annyira bevált, hogy elkezdtem tudatosan tanulni az írást. A Rá-Ro Extra már annak a próbája volt, hogy végig tudok-e vinni egy hosszabb, összefüggő történetet.

Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?

Igen. Engem nem annyira a műfaji hűség érdekel, inkább az, hogy egy adott történethez melyik eszköztár működik a legjobban. Most kifejezetten izgat, mit lehet kezdeni a horrorral, ha romantikával, sci-fivel vagy akár egészen realista történettel keverem. Még keresem a saját utamat, és ezt jelenleg inkább lehetőségnek érzem, mint problémának.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Furcsa. Hónapokig folyamatosan jár a fejemben a történet: egy jelenet, egy mondat, egy megoldás, amit még jobbá lehetne tenni. Aztán egyszer csak el kell engedni. Amikor már a nyomdában van, különösen szokatlan, hogy többé nem tudok hozzányúlni. Ugyanakkor nagyon jó érzés, amikor a sok különálló ötlet és jelenet végül egyetlen egésszé áll össze. Onnantól már nem valami félkész dolog él a fejemben, hanem létezik nélkülem is.

Miért pont ezt az írói álneved? Ha nem álneved, akkor esetleg nem gondolkodtál-e, hogy legyen?

A valódi nevemet úgy gondoltam, nehéz lehet marketingelni, így mindenképp álnévben gondolkoztam. Nem mintha baj lenne vele, de egy ütősebb név szerintem már eleve figyelemfelkeltő. A Jeffrey rész Jeffrey Combs színész előtt tiszteleg. Imádom a filmjeit, és erősen összekapcsolódik bennem azzal a horrorvilággal, amin felnőttem. A Knox viszont sokkal prózaibb, nincs különösebb legenda mögötte: kellett a Jeff mellé egy jól hangzó vezetéknév, és egyszer újraindult a Samsung telefonom. A kezdőképernyőn ott volt a „Secured by Knox” felirat. Néztem egy darabig, aztán arra gondoltam: Jeffrey Knox… ez nem is rossz. Így maradt.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Nem. Gyerekkorom óta találtam ki történeteket, csak akkor még inkább filmként képzeltem el őket, és nem is mind horror volt. Maga az írás sokáig egyáltalán nem volt tervben. A horror viszont gyerekkorom óta közel áll hozzám, ezért természetes volt, hogy az első regényem ebben a műfajban született meg. Hosszú távon viszont több zsánert is szeretnék kipróbálni, valószínűleg mindegyiket valamilyen horroros elemmel keverve.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Nagyon vártam, és közben rettenetesen izgultam. Egész életemben alkottam valamit, de ez volt az első alkalom, hogy egy munkámat tényleg kiengedtem a kezemből idegen emberek elé. Addig a kézirat az én világom volt, aztán egyszer csak nyomtatott könyv lett belőle, amit bárki megvehet, szerethet vagy utálhat. Sokáig teljesen komolyan azt vártam, hogy betegnek fognak titulálni és paradicsommal dobálnak majd.

A kéziratot végül a FairBooks egyik játékára küldtem be, ahol hibrid kiadást nyertem. A fogadtatás pedig sokkal jobb lett, mint amire számítottam. Az olvasói visszajelzések különösen megleptek: egészen más érzés úgy alkotni, hogy egyszer csak visszajön valami abból, amit az ember kiadott magából. Nekem ez többet jelentett, mint előtte gondoltam volna.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Mindkettő. A Rá-Ro Extra nagy része úgy készült, hogy napközben munka közben gondolkodtam rajta, estére pedig már tudtam, merre menjen tovább. Más jelenetek viszont szinte készen, ösztönösen jöttek. Most, hogy összetettebb történeteken dolgozom, jobban támaszkodom vázlatra, de nem szeretném annyira megtervezni a könyvet, hogy engem már ne tudjon meglepni. Szükségem van arra, hogy írás közben én is felfedezzek valamit.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

A tetős jelenetet nagyon szeretem, mert szinte tervezés nélkül szakadt ki belőlem, mégis lendületes lett. Simon utolsó jelenete egészen másért áll közel hozzám, a végső nagy rock and roll finálét pedig egyszerűen élvezet volt megírni.

A nehézség inkább abból jött, hogy a főbb szereplők mögött valódi kollégáim álltak, akiket szerettem. Figyelnem kellett arra, hogy a humor ne rajtuk, hanem velük együtt nevessen. Elég sajátos érzés este szörnyű dolgokat kitalálni egy karakterrel, aztán másnap ugyanazzal az emberrel együtt dolgozni – de mivel ők maguk is benne voltak a játékban, ez inkább összekovácsolt minket, mintsem feszültséget okozott.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Nincs biztos receptem, vagy bevett szokásom. Inkább az történik, hogy gyűlnek bennem különféle információk, kérdések, helyzetek és furcsa részletek, aztán egyszer két egymástól távoli dolog összeér. A Rá-Ro Extránál ilyen volt a régi zombifilmek szeretete és az a sötét kórházi pince, ahol éppen dolgoztunk. Sok történet nálam egy egyszerű „mi lenne, ha?” kérdéssel indul, aztán addig piszkálom, amíg saját szabályai és következményei nem lesznek.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Van néhány barátom, akik szívesen elolvassák, amit írok, nekik mutatom meg először, és meg is fogadom a tanácsaikat, főleg ha többen ugyanott akadnak el vagy ugyanarra reagálnak. Béta csoportban is szoktam jelentkezni, ha már tesztolvasóra érett szövegem van. Ha jó meglátást ajánl bárki, akkor meg szoktam fogadni. Muszáj, mert tömérdek átolvasás után az ember már átsiklik a szöveg hibái felett.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

A családom régóta tudja, hogy elég elvont, introvertált alkotó alkat vagyok, ezért azon nem lepődtek meg, hogy valamit megint csinálok. Szerintem festményre, szoborra vagy valamilyen furcsa saját készítésű tárgyra jobban számítottak, mint egy könyvre. Nem különösebben olvasós a közvetlen környezetem, mégis jól fogadták és támogatnak benne. Nekik is érdekes lehetett látni, hogy abból, amit eleinte csak magam miatt kezdtem, egyszer csak megjelent regény lett.

Mit üzensz az olvasóidnak?

Azt, hogy imádom őket. Komolyan! Amióta megjelent a regényem, minden új reakció, értékelés vagy üzenet meg tudja dobogtatni a szívemet. Egész életemben alkottam valamit, de ez az első alkalom, hogy amit létrehoztam, igazán eljut más emberekhez, és ők vissza is jeleznek rá. Ezt még mindig nehéz megszoknom.

Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki időt adott a könyvemnek, végigment velem ezen az őrült történeten, nevetett rajta, undorodott, izgult vagy csak annyit gondolt közben, hogy „ez teljesen beteg”. Nekem már az is rengeteget jelent, hogy valaki pár órára belépett abba a világba, amit én raktam össze.


Jeffrey Knox írói oldala

FairBooks Kiadó

Instagram

Weboldal

2025. július 25., péntek

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Lilah Miller - ("Engem az utazásaim inspirálnak leginkább. Központi szerepe van annak, hol játszódnak a történeteim, akkor is, ha fiktív helyszínen, mint az Egynyári.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Lilah Miller írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek Egynyári címú romantikus könyve jelent meg FairBooks Kiadó gondozásában.


Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Sziasztok! Lilah vagyok, harmincnégy éves, házas, kutyás.

Azt hiszem, az befolyásolta leginkább a személyiségemet, hogy az egyetem elvégzése után elköltöztem Magyarországról. Ha ez nem történik meg, valószínűleg nem lenne az Egynyári sem.   

Szabadidőmben – ha éppen nem írok – utazom, a kutyámmal sétálok, túrázok és olvasok.

A munkám nem ennyire izgalmas, egy üzletlánc ügyvezető-helyetteseként dolgozom.

Az Egynyári című könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Körülbelül egy év alatt készültem el a kézirattal, aztán ehhez jött még néhány hónap javítás és átírás a szerkesztőm javaslatára.

Kutatómunkát nem sokat igényelt, mert például a helyszíneket, amikről írok benne, mind saját tapasztalatok inspirálták.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Úgy fogalmaznék, hogy valóság inspirálta fiktív szereplők, cselekmények és helyszínek jelennek meg bennük.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Gyerekkorom óta írok, akkoriban még Sailor Moon és Buffy inspirálta rövid történetekkel szórakoztattam saját magamat. Az első regényemet tizenévesen kezdtem el írni és évekig tartott, mire befejeztem. Azt soha nem szerettem volna, hogy bárki elolvassa őket. Egészen mostanáig.

Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?

Az a bizonyos első befejezett kéziratom fantasy, de valószínűleg abból sosem lesz nyomtatott könyv.

Jelenleg a romantikában érzem jól magam, de ki tudja, talán egyszer újra kedvet kapok a fantasyhoz.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Nehéz elengednem a szereplőket és nehéz ténylegesen befejezettnek tekinteni egy kéziratot. Addig nem is igazán tudom, amíg nyomdába nem kerül.

Sokan írói álnevet használnak. Miért pont ez az írói álneved?

Szerettem volna valamennyire elkülöníteni az írói énemet a civiltől, ezért használok álnevet. Igazából a saját nevem angolosított változata. Mivel külföldön élek, a keresztnevemet egyébként is Lilah-nak ejtik, csak itt máshogy írják. Egyszer viszont Londonban, a Starbucksban a kávémat így kaptam, akkor tetszett meg a Lilah.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Nem, a romantika az Egynyárival kezdődött, előtte az első regényemet írtam hosszú-hosszú éveken át, ami fantasy volt.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Szürreális, hogy ezentúl bárki elolvashatja, még most sem szoktam hozzá teljesen a gondolathoz. Különlegessé tette a megjelenést, hogy a Könyvhétre jött ki, és én is akkor, a dedikálás előtt találkoztam vele először.

Annak nagyon örülök, amikor social media felületeken jön velem szembe az Egynyári.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Inkább mondanám impulzívnak. Nagyjából megvan a történet váza, és hogy miről szeretnék írni, aztán a cselekményt sokszor a szereplőim alakítják, ahogy egyre jobban megismerem őket. Csak arra figyelek, hogy ne vigyék el más irányba a sztorit, mint amerre haladnia kell.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

A kedvencem egyértelműen a Londonban játszódó rész. A női főszereplőm, Maribel végre felnőtt az élethez, nem az a naiv lány már, aki húszévesen, a történet elején volt.

Azt hiszem, a sztori végét volt a legnehezebb megírnom. Többször is átdolgoztam, apró részleteket javítottam, amik aztán teljesen megváltoztatták a befejezés hangulatát.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Engem az utazásaim inspirálnak leginkább. Központi szerepe van annak, hol játszódnak a történeteim, akkor is, ha fiktív helyszínen, mint az Egynyári.

Máskor elég egy mondat, ami eszembe jut vagy egy zeneszám hangulata ahhoz, hogy kitaláljak egy sztorit.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A szerkesztőm, Tira Nael. Ő az egyedüli, aki látja a kéziratot minden hibájával együtt. Nem érzem komfortosnak, hogy bárki más elolvassa, amikor még esetleg tele van logikai bukfenccel, indokolatlan cselekménnyel.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

A férjem a legnagyobb támogatóm, még úgy is, hogy nem tud magyarul, és sosem fogja tudni elolvasni a történeteimet. Rajta kívül mindenki mást viszonylag későn avattam be abba, hogy könyvem jelenik meg, mert nem szeretek olyan dologról beszélni, ami még nem biztos.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Először is, szeretném megköszönni, hogy elolvasták az Egynyárit.

Idén nem várható tőlem semmi más. Jelenleg két kéziraton is dolgozom, de még mindkettőnek viszonylag az elején járok.

Köszönöm az interjút!

Én köszönöm! 

Lilah Miller írói oldala 

FaiBooks Kiadó

2025. július 17., csütörtök

FairBooks Kiadó nagy nyári akciója az e-könyvek kedvelőinek. ("Romantasyt, lmbtq regények, romantikus krimik... ")

Azoknak szól ez az akció, akik szeretnek e-könyvet olvasni, vagy épp nem igazán akarnak nyomtatott könyvet cipelni, de olvasni szeretnének. FairBooks Kiadónál több zsánerben le akciózta a könyveit. 

Hogy miket is? Romantasyt, lmbtq regények, romantikus krimik... És még sorolhatnám is, de íme a lista az akciós könyvekre. Ne hagyjátok, mert igencsak rövid a határidő.

FairBooks E-book nyári akció











Őszi megjelenések e-könyvben.





2024. december 1., vasárnap

FairBooks Kiadó könyvbemutató november 30-a. (Fantasztikus esemény.")

Könyvbemutatón jártam november 30-án Pesten, FairBooks Kiadó eseményére, mely Jud Meyrin, Büksi Zsuzsanna, Tira Nael és Hajnal Kitti könyveit mutatták be. Számomra mindig nagy élményt jelentett elmenni egy ilyen eseményre. Sajnos idén ez az utolsó is. Mivel nem olyan könnyű elindulni 80km-ről. Ilyen messze lakok Budapesttől. 


Jud Meyrin és Büksi Zsuzsanna köteteik bemutatása kezdődött, felkonferálta Tira Nael. 


Nagyon jó hangulatban telt el az esemény. Könyvekről beszélgettek, kérdések özöne és persze a jelenlévők is kérdezhettek is. Nekem lett volna kérdésem, de mivel eléggé introvertált vagyok, nehezen tudok mindenki előtt feltenni a kérdést. Így inkább csendben maradtam és figyeltem. 



Aztán később pontban 16.00-kor elkezdődött Hajnal Kitti és Tira Nael könyvbemutatója, beszélgetést, aki kezdeményezte Jud Meyrin. Nagyon jó volt hallgatni, figyelni. Csak sajnos nem tudtam végig ott maradni. Itt is volt beszélgetés, kérdések kötetekből felolvasás is. A jelenlévők sokat, sokfélét kérdezgettek.  

Hajnal Kitti: Kötelék és Tira Nael: Igézet című könyveiket mutatták, méltatták. Ezeket a könyveket befogom majd szerezni. 

Összességében egy fantasztikus könyv eseményen voltam. Szeretek eljárni, bár ne lenne messze. A könyvbemutató Bookta Kávézóban lett megtartva, ahol én finom cappuccinót kértem.  

Remélem jövőre is elfogok jutni több könyves bemutatóra majd. Nagyon élveztem a találkozást, beszélgetéseket, és a közös fotózásokat is. Jud Meyrinnel és Büksi Zsuzsannával készült közös képek. Hajnal Kittivel és Tira Nailel nem tudtam, mert el kellett mennem a bemutató végéről. De remélem legközelebb lesz lehetőségem.


Jud Meyrin

Büksi Zsuzsanna

Jud Meyrin: Szökevény hableány és Büksi Zsuzsanna: Kék rózsa
Bookta Kávézó

Az esemény után elsétáltam édesapámmal Parlament felé, mert nem láttam sosem esti kivilágítva a Parlamentet. Számomra nagy élmény volt ott lenni, bár nem sokáig, de készítettem egy kis fotót. Méltó lezárása volt a tegnapi napnak.