Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Markovics Botond, akinek idén jelent meg saját nevén Felfalt kozmosz címmel. - ("Alapvetően regényíró vagyok, és már javában a következő regényen dolgozom, így másra nagyon nem volt időm idén.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a  Markovics Botond írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről.  Az író Brandon Hackett-ként ismerhetitek, akinek számos nagyszerű könyvek jelentek meg az Agave Könyveknél. Idén saját nevén jelentette meg Felfalt kozmosz címmel. Markovics Botond Zsoldos Péter díjjal tüntették ki.

Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. 

A Felfalt kozmosz sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Történettől függően viszonylag sok kutatást végzek a regény jegyzetelése alatt is, és az írás közben is, részben azért is, mert az adott témákhoz kapcsolódó ismeretterjesztő könyvek, tudományos cikkek egyben újabb és újabb ötleteket, irányokat is tudnak adni. Viszont ami talán az egyik legnehezebb része is számomra az írásnak, hogy mindez nem mehet a történet, megértés kárára, ezért arra törekszem, hogy bármilyen tudományos részlet is kerül elő, azt mindig le tudjam képezni irodalmilag, érthető, befogadható formában. Ha ez sikerül, akkor többnyire azok számára is érthető, akik még sosem találkoztak az adott témával, miközben, aki mélyebben ismer egy adott tudományterületet, az pedig megtalálja azokat az apró morzsákat, ami alapján esetleg látja a mélyebb összefüggéseket.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Is-is. A regényeim alapvetően a jövőben játszódnak, kitalált vagy valószínűleg idővel majd megjelenő technológiák, meglévő vagy tovább gondolt, néha fiktív tudományos elméletek, jelenségek közepette. Azonban minden a jelenből indul ki, és a szöveg többnyire reagál, visszahat is jelenünkre a spekulatív fikció eszközei segítségével.

Pl. a Xeno című regényemben több idegen civilizáció és kultúra keveredik egymással, ami lehetőséget adott arra, hogy körüljárjam a rasszizmus, idegengyűlölet témakörét, és közben próbáltam egyedi idegen fajokat bemutatni, eljátszani a nyelvek és a megértés nehézségeivel, valamint azzal, hogy létezhet-e értelmes élet rajtunk kívül, és ha igen, miért nem találkoztunk még velük.

Míg a most megjelenő Felfalt kozmoszban egy más fizikai törvényeknek engedelmeskedő környezetet akartam megteremteni, ami részben fantázia, részben viszont az ismert fizikai törvények egy-egy elemének megváltoztatásából ered. Eközben pedig egy nem létező, fantáziámból táplálkozó fizikai jelenség kapcsán pl. a szabad akarat létezésének kérdését tudtam boncolgatni a történet és a szereplők sorsán keresztül.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Nyolc éves koromban írtam le az első történeteimet, szóval, hosszú út vezetett idáig. Akkortájt már aktívan olvastam, képregényeket, és könyveket is, és rájöttem, hogy én is szeretek történeteket kitalálni, bármilyen formában. Próbálkoztam képregényrajzolással is, de aztán az írás mellett döntöttem, így tudtam a legjobban elmondani azokat a történeteket, amelyeket szerettem volna.

Eddig Brandon Hackett-ként ismertek az olvasók, idén saját neveden adod ki a Felfalt kozmosz könyved. Miért változtattad meg?

Amikor elkezdtem publikálni (2002-ben), a spekulatív fikciós zsánerekben (science fiction, fantasy, weird, horror) még mélyen élt az angolszász álnév használata, még az olvasók is szinte igényelték, és egy álneves könyv sokkal jobban fogyott még évekig, mint egy magyar írói névvel fémjelzett kötet. Ez még a 90-es évek eleji rendszerváltásból eredt, amikor betört hazánkba az angolszász zsánerirodalom, és a magyar íróknak muszáj volt angol álnevek mögé rejtőzniük, mert erre volt igény.

Ez mostanra már teljesen megváltozott. Régóta gondolkodtam már a váltáson, de egy időben úgy voltam vele, hogy talán már késő, az írói álnév túlságosan hozzám nőtt. Az utóbbi 4-5 évben viszont egyre többször kaptam olyan beszélgetésbe meghívást, vagy novella felkérést, ahol zavarni kezdett az álnév, több helyen el is hagytam inkább. Most pedig, ennél a regénynél már megszületett bennem a döntés, hogy ezt saját néven szeretném, és szerencsére az Agave kiadó is pont ugyanígy gondolkodott, kb. egyszerre dobtuk be az ötletet, szóval, ez egy gyors, közös elhatározás volt.

Persze, a Brandon Hackettet egyelőre még azért ott hagytuk a borítón, de idővel, néhány év múlva majd az is eltűnik.

A Felfalt kozmosz könyvedben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Persze, van egy sor jelenet, amit nagyon szerettem, rögtön például az első két fejezet, amely felvezeti a regény fő konfliktusát, fenyegetését, ami egyúttal oda vezet, hogy a három főszereplő testvér egy komoly személyes drámába csöppen. Szerettem a másik univerzumban játszódó részeket is, amelyeket azonban nehéz is volt megírni, és szerettem az apró karakterpillanatokat is, amikor a főhősök éppen nem a világ problémáinak megoldásán dolgoztak, hanem csak úgy éltek.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Elsőként a páromnak adom oda, aki szintén író, és vele aktívan beszélgetünk egymás szövegeiről írás közben is. Aztán van pár barát, ismerős, akinek adok a véleményére, és szerencsére meg is mondják kendőzetlenül, ha kell. És mivel a regényem első változatai még nem az igaziak, kellenek ezek a visszajelzések, hogy a lehető legjobbra csiszoljam a szöveget.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Alapvetően regényíró vagyok, és már javában a következő regényen dolgozom, így másra nagyon nem volt időm idén. Azonban azért az év első felében írtam két novellát, az egyik a Hévízben jelent meg, és Neumann Jánosról és mesterséges intelligenciákról szól egy alternatív múltban, a másik pedig a Continental Magazine-ban olvasható, de az egyelőre csak angolul.

De akár még az is elképzelhető, hogy jövőre érkezik valami, novellánál hosszabb lélegzetű írás.

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Dörgő Sándor - ("A múzsa mindig akkor csókol homlokon, amikor a legkevésbé várnám. Volt már, hogy az M7-es autópályán kellett megállnom egy benzinkúton, hogy gyorsan felskicceljek egy novellaötletet.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a Dörgő Sándor írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak eddig antológiákban vett részt, de jövőre egy regénnyel fog megjelenni.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Dörgő Sándornak hívnak, Szegeden születtem, de jelenleg Budapesten élek, kedves feleségem, egy tacskó és egy mentett cica társaságában. Jogi végzettségem van és az elmúlt öt évben javarészt tudományos munkákat publikáltam, de aztán a koronavírus járvány alatt visszatértem a fikciós irodalomhoz, amiben már általános iskolás korom óta próbálgattam a szárnyaimat. Imádom a sci-fit, a fantasyt, a videójátékokat és a társasjátékokat és az ezek iránt tanúsított rajongás alapjaiban határozza meg a munkásságomat a mai napig. Ahogy a bevezetőben is írtad az elmúlt két év kifejezetten termékeny volt, hat novellám jelent meg/jelenik meg különböző antológiákban és jelenleg első regényem befejező munkálatait végzem, remélem 2024 első hónapjaiban ezt is kézbe vehetik majd az olvasók.

Több antológiában is jelentek meg a történeteid, meddig tartott az írás folyamata?

Ez nagyon változó. Úgy gondolom, hogy gyorsan írok, persze ez relatív. Magammal szemben nagyon szigorú határidőket szoktam támasztani, amiket rendszerint megszegek, de mégis adnak egy keretet az alkotó folyamatnak. A tudományos publikációkhoz sokszor elég szűkös határidők kapcsolódtak – egy időben újságíróként is kipróbáltam magam, ott ez az állítás hatványozottan volt igaz – így megtanultam, hogy lehet sokat írni egy nap alatt. Persze ez nem mindig sikerül. Konkrét számokról beszélve, első nyomtatásban megjelent novellámat, ami a Marysol Könyvkiadó Vérmesék c. antológiájában jelent meg körülbelül két este alatt írtam. Nagyon rövid történet volt, de szerintem még így is viszonylag gyorsnak tekinthető. A Marsbook Kiadó Hallhatatlanok c. pályázatának fődíját elnyerő Kegyes hazugság című novellám, habár hosszabb volt szintén két délután alatt állt össze. Úgy érzem, ahogy fejlődök az írásom is egyre gyorsabb lesz. Persze külső tényezők is bejátszanak, de az esetek többségében azt tudom mondani, hogy napi 1500-2000 szót meg tudok írni különösebb gond nélkül.

Az antológiában is részt veszel, milyen érzés, amikor bekerül az egyik történeted?

Fantasztikus. A nyomtatott szóhoz való hozzáállásom talán kicsit ódivatúnak hathat, de számomra ez az emberiség kollektív emlékezetének fő megőrzési formája. Ennek megfelelően szavakba nehezen önthető érzés volt, amikor megkaptam az e-mailt az első novellám elfogadásáról. Az ÉN gondolataimat is meg akarták őrizni és ez iszonyú boldoggá és büszkévé tett. Ez az érzés az ezt követő megjelenéseknél is fennmaradt, ha nem erősödött. Persze ennek a gondolkodásmódnak megvannak a hátulütői is. Iszonyatosan maximalista vagyok, így amikor a megjelenésről jön a hír, akkor mindig kicsit összeszorul a gyomrom, hogy: „Vajon nem rontottam el valamit? Nem maradt benne egy elgépelés? Nekem akarták egyáltalán küldeni ezt a levelet?” Ilyenkor általában megnézem a címsort, hogy biztos én szerepelek-e ott és utána ez az érzés elmúlik. *nevet*

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

A történeteim jelentős része sci-fi, így természetesen van egy erős fantasztikus elem bennük. Abban a tekintetben azonban valóság is keveredik a fantasztikumra, hogy ezen tudományos-fantasztikus elemeket mindig igyekszem valós tudományos utánajárással megalapozni. Talán ezt nevezhetnénk hard- sci-fi-nek is. Jogász vagyok, így persze ezt egy laikus szemével tudom csak végezni, de úgy gondolom, hogy ez segít abban, hogy át tudjak adni komplex, absztrakt fizikai vagy matematikai jelenségeket az olvasónak úgy, hogy tényleg bárki megértse. Egy szakmabeli valószínűleg túlzó egyszerűsítésnek tartaná a megoldásaimat, de úgy vagyok vele, hogy a szórakoztató irodalomban ezt az áldozatot meg lehet és meg kell hozni. A valóságból azonban nem engedek, értem ezalatt a szereplők érzelemvilágát és döntéseit. Ha az nem valódi, az olvasó nem fog tudni kapcsolódni. Azt mondanám tehát, hogy írásaimban mindig a fantázia és a valóság szintézise a cél.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Általános iskolában, a napköziben annyira unatkoztam, hogy elkezdtem történeteket firkálgatni a füzetem hátuljába. Akkoriban néztük meg sutyiban a srácokkal a Pearl Harbor című filmet és teljesen lenyűgözött. Én is akartam ilyen történeteket írni, bajtársiasságról, önfeláldozásról, bátorságról. Aztán egy beadandó fogalmazást kellett írnunk szabadon választott témában, és akkor úgy éreztem: „Na most eljött az én időm!” *nevet* Emlékszem mindenki arról írt, hogy elment Szilvásváradra a szünetben és milyen jó volt, vagy milyen jót játszott a játszótéren a barátaival én pedig beadtam egy tizenkét oldalas kis novellát egy űrhajósról, aki lezuhan egy mentőkapszulában egy dzsungellel borított bolygóra, ahol megküzd hatalmas pókszerű lényekkel, akik végül felfalják. Mondanom se kell nem kis meglepetést okoztam az osztályfőnökömnek, aki ettől a ponttól kezdve mindig pontosan meghatározta miről is kell írni fogalmazást. *nevet* 2010-ben jelent meg először nyomtatásban, magánkiadásban egy novellám a családomnak karácsonyi ajándék gyanánt. Ez a történet az 1914-es ypres-i békéről szólt, a mai napig jó emlék ez az írás, lehet hogy egyszer újraírom. A lényeg, hogy azóta az alkotás iránt érzett szenvedélyem szinte folyamatos.

Úgy tudom, 2024-ben jelenik a regényed, mesélnél róla?

Természetesen. Egy sci-fi regényről van szó, amit BEVITEL-nek kereszteltem el. A történet középpontjában egy szöveges alapú kalandjáték áll, ami gyökeresen másként viselkedik, mint kellene neki. A főhős egy videójátékfejlesztő, aki egy szerencsés/szerencsétlen véletlen folytán rátalál erre a játékra és onnantól egy hajsza veszi kezdetét, ami a főhős életéről és az univerzum sorsáról is dönthet. A Facebook oldalamon már sok apróságot elhintettem a regényről, nagy hatással volt rám Ernest Cline „Ready Player One” című könyve és Cixin Liu „Háromtest trilógiája”. Első gondolatra úgy határoztam meg a könyvet, hogy egy olyan elméleti fizikával és hard sci-fi elemekkel terhelt regény ez, amelyet Steven Spielberg rendezett. A téma alapvetően könnyed és mindenki számára hozzáférhető és megvan benne szerintem a Spielbergre jellemző „rácsodálkozás” érzés, de aki el akar majd mélyedni a motívumrendszerben és a regényben említett tudományos megoldásokban, azok is megkapják majd, amit akarnak.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Nagyon szeretnék egyszer írni egy nagyszabású történelmi regényt. Vannak is a fiókban már ötleteim hozzá, pontosabban egy történelmi-fikciós regényhez, de ez nagyon távlati terv még. Jelenleg a következő két regény vázlata már startra készen áll a gépemen, így el leszek látva munkával, de egyszer rászánom magam a történelmi regényre biztosan. A másik nagy szerelmem a weird, pontosabban a klasszikus, múlt század közepére jellemző weird. H.P. Lovecraft, Weird Tales stb. Az olvasóim talán hamarabb kaphatnak ilyen történetet tőlem – talán még idén – mint gondolnák, és remélem ugyanolyan jó visszajelzéseket fogok kapni erre is, mint kaptam a sci-fi történeteimre.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Fellélegzek. *nevet* Viccet félretéve, nem vagyok annyira érzelgős típus. Izgulok persze, hogy minden úgy alakult-e, ahogy terveztem, de nem nehéz búcsút vennem egy kézirattól. Ahogy bezárom a szövegszerkesztőt, azonnal elkezdek agyalni a következő íráson és a szerkesztésig vagy megjelenésig vissza sem nézek. Megjelenés után azonban szinte soha sem olvasom el az írásaimat. Olvasom én eleget őket szerkesztéskor. *nevet* Mindig félek, hogy találok valamit, amit másként csináltam volna, így inkább meghagyom őket, úgy ahogy az én emlékeimben élnek. Lehet kicsit szemellenzős ez a mentalitás, de úgy érzem így tudok gyorsan haladni a projektekkel. Minden történet egyszer véget ér és sosem szabad megrekedni.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Nincsen írói álnevem, a polgári nevemen írok. Talán annyiban álnév ez is, hogy a dr. előtagot semmilyen írásomban és felületen nem használom, mert az nem erről szól. Van dr. Dörgő Sándor, a jogász és Dörgő Sándor, az író. Ez két külön dolog. Az egyetlen közös, hogy minkét hivatás iránt végtelen alázatot érzek. Szerintem ezt csak így lehet csinálni. Nem tartok attól, hogy ez a két oldalam bármilyen lehetőségtől is megfosztana, hiszen hagyományosan jogász-író nemzet vagyunk, sok neves irodalmi alakunk praktizált akár ügyvédként, akár más hivatásnemben. Számos kollégát ismerek a kortárs irodalomban is, akik fantasztikusak a polgári hivatásukban és mellette remek írásokat publikálnak. Korábban divatos volt az angolszász csengésű írói álnév, de nekem valahogy sosem tetszett. Magyar szerző vagyok, magyar nyelven írok és erre büszke is vagyok. Ha esetleg egyszer sikerülne kilépni a nemzetközi porondra, akkor szeretném az országom hírnevét a saját nevemmel öregbíteni. Persze én könnyebb helyzetben vagyok, a nevem egyszerűen kiejthető más nyelveken is, de az írói álnév elvetése sokkal inkább elvi megfontolásból történt, semmint praktikus okokból.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Első sci-fi olvasmányélményem „A kupolaváros titka” volt Nemerétől. Teljesen lenyűgözött. Nagyszüleimnél olvastam nyári szünetben és szinte együltő helyemben végeztem vele. Korábban már említettem, a legelső „proto-novellám” is sci-fi volt, így igen elmondható, hogy ez volt a terv a legelejétől. Voltak sci-fi elemekkel tarkított horror próbálkozásaim is, de azt kell mondjam, hogy a fő erősségem és szerelmem az a sci-fi.

Milyen érzés volt, amikor az antológia könyved meg jelent?

Az első megjelenésem leírhatatlan élmény volt. Emlékszem egy Atipikus szerződések joga zárthelyi dolgozatra készültem Szegeden az egyetemi könyvtárban – sokat elmond arról az időszakról, hogy a csomagomat is oda címeztem – amikor jött az SMS, hogy megérkeztek a kötetek. Lélekszakadva rohantam az automatához, és ahogy kezembe vettem és megláttam a nevemet a tartalomjegyzékben, azonnal tudtam, hogy ezt akarom csinálni. Úgy éreztem része lettem valami időtlennek, amit irodalomnak hívunk. Persze naiv elképzelés volt, de ott és abban a pillanatban fantasztikus érzés volt. Annyira elmerültem az örömben, hogy másnap sikeresen meg is buktam a zárthelyin, de még ez sem vette el a kedvemet. Kinyílt egy ajtószámomra, amit soha többé nem akartam bezárni.

Hogyan jutottál Helma Kiadóhoz? Illetve, akik szeretnének bejutni, mit kell tenni?

A Helma Kiadóval egyelőre a Magyar Könyv is Magyar Termék mozgalom kapcsán kerültem kapcsolatba, habár a kiadványaikat korábban is ismertem. A közösségi médiás felületeken találkoztam a megjelenéseikkel és a mozgalommal és azonnal egyetértettem a törekvéseikkel. A mozgalom honlapján és a Helma Kiadó weboldalán úgy gondolom minden érdeklődő megtalálja a szükséges információkat. További együttműködés köztem és a Helma Kiadó jelenleg nincsen, ugyanakkor én nyitott vagyok egy esetleges jövőbeli közös projektre, nagyra tartom a Kiadónál megjelenő kiadványokat.

Milyen Helma kiadónál lenni, illetve támogató íróként jelen lenni?

Jelenleg támogató író vagyok a Magyar Könyv is Magyar Termék mozgalomban és ezzel egy szuper közösséghez tartozom. Remek írók tartoznak ehhez a kis kollektívához és mindannyian ugyanazt a célt tartjuk a szemünk előtt: a hazai irodalom előremozdítását. Az ilyen protekcionista szemléletű eszmék úgy gondolom, kiemelt fontossággal bírhatnak az egyre jobban globalizálódó világban, mondom ezt úgy, hogy kedvenc szerzőim nem kizárólag magyarok. Meg kell találni a hazai olvasóknak az arany középutat, hiszen itthon is vannak remek írók és a külföldi név sem garancia a minőségi írásra. Véleményem szerint ebben segít a mozgalom. Támogató íróként továbbá jogosultak vagyunk használni a mozgalom logóját a kiadványokon, amit szeretnék is elhelyezni a jövőre érkező új könyvem hátoldalán.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Nem vagyok annyira tehetséges, hogy kizárólag impulzívan tudjak írni. Nekem szükséges a minimális tervezés vagy mondjuk úgy, vázlatkészítés. Vannak írók, akik leülnek és a zsebükből előhúznak egy fantasztikus regényt. Én nem ilyen vagyok. Talán a tudományos írásaimból fakad az a mentalitás, hogy minden írásom előtt megalkotom a világot, a karakterek jellemrajzait, bizonyos fontos jeleneteket stb. Persze nagyon sok olyan elem van, ami írás közben jön és szerintem ettől válik valóságossá az egész. A karakterek reakciói sosem tervezettek, néhány váratlan fordulat írás közben ugrik be, a dialógusok mindig az adott pillanatban születnek. De mindenképpen tudatos íróként jellemezném magam, bár ez az életem egyéb területére is igaz. Kivéve, ha könyv- vagy társasjáték-vásárlásról van szó. Akkor impulzív vagyok. *nevet*

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Mindig az a kedvenc jelenetem, amit éppen írok. És mindig az a legnehezebb, amit éppen írok. Ez nálam mindig így van. Maximalista vagyok, de imádok írni, így ez a kettősség Damoklész kardjaként lebeg minden alkotási folyamat felett. De, ha egy abszolút kedvenc jelenetet kéne említenem, akkor talán a Kegyes hazugság című írásom zárójelenetét említeném, ahogy a főhős a Himalája felett átbukó napot nézi. Az valahogy a szokásosnál is jobban velem maradt és szinte érzem a hideg hegyi levegőt az arcomon minden alkalommal, amikor eszembe jut. Arra a jelenetre büszke vagyok. Hatásos lett.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

A múzsa mindig akkor csókol homlokon, amikor a legkevésbé várnám. Volt már, hogy az M7-es autópályán kellett megállnom egy benzinkúton, hogy gyorsan felskicceljek egy novellaötletet. A legutóbb megjelent Atlanti Rezervátum című novellám alapötlete egy Afrika felett repülő utasszállító gép rettenetesen szűk ülésében született. Szóval nem tudnék mondani egy konkrét forrást, ahonnan az ötleteimet merítem. Az viszont minden novellámra elmondható, hogy a magva mindegyiknek egy szó vagy jelenség. Ez megjelenik a gondolataimban, belekapaszkodom és építek köré egy világot. Szerencsésnek mondhatom magam, mert folyamatosan támadnak jobb-rosszabb regény, illetve novellaötleteim, így külön megerőltetésre nincsen szükségem. Reméljük ez sokáig így marad még. Az viszont elmondható, hogy az eredeti ötlet és az elkészült mű rettenetesen különböző. A lelke ugyanaz, de a történetalkotás sokszor dinamikus folyamat, sok újratervezéssel és át huzalozással.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Minden alkalommal a feleségem az első, aki elolvassa, korrektúrázza, szerkeszti és véleményezi. Ő ismer a legjobban és az ő véleményére adok legfőképpen. Sok esetben javasolta egy-egy kicsit meredekebb történet kapcsán elmeorvosi segítség igénybevételét, de szerintem igazából minden történetemet szerette. Még az is, aminek a végén pókok ették meg a főszereplő arcát. *nevet* Ő az egyetlen, aki aktívan beleszól a történet alakulásába. Itt meg is ragadnám az alkalmat, hogy megköszönjem neki a rengeteg szeretetet és segítséget. Nélküle sehol sem lennék.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Először kicsit óvatosan álltak a dologhoz. Támogatóak voltak, de nem gondolták, hogy ilyen „komolyra” fordulhat a dolog, hogy két év alatt 5-6 megjelenésig jussak. Mostanra azonban normalizálódott a dolog. Látom, hogy büszkék rám, megosztják az írói oldalam posztjait, olvassák a novellákat. Ez nagyon nagy erőt ad, hogy folytassam ezt az egészet. Nagymamámnál ott állnak a vitrinben a megjelent írásaim. Ez csodálatos érzés.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Hálásan köszönöm nekik azt, hogy az idejüket arra fordítják, hogy a történeteimet elolvassák. Köszönöm nekik azt a sok kedves szót, amit a különböző platformokon kapok. Megígérem nekik, hogy az eddigi minőségből nem fogok engedni és a továbbiakban is olyan írásokkal fogok szolgálni, amelyek elgondolkodtatnak és szórakoztatnak is egyben. Idén még kettő novellát tervezek, ebből egyet ingyen olvashatnak majd el az olvasók. Ez lesz a Rettegés a sikátorban és ez egy klasszikus rémtörténet lesz. Az írói felületemen ezzel kapcsolatban heteken belül minden információt meg fognak találni az olvasók. A regényem, a BEVITEL pedig reményeim szerint jövő év elején fog a boltok polcaira kerülni. Ezen kívül van pár olyan projektem, amit még szeretnék a következő hónapokban megvalósítani, de nem szeretnék elhamarkodott kijelentéseket tenni, maradjon valami meglepetésfaktor is.

Dörgő Sándor írói oldala

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Julia RedHood - (" Ami mostanság motivál a hátborzongató témák, természetfeletti, a jövőben ezekre fókuszálok majd. Sose voltam romantikus író, ez többször is bebizonyosodott számomra, egyszerűen képtelen vagyok boldog szerelemről történetet írni.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem  Julia RedHood írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek 12 könyve jelent meg eddig és kettő antológiában is részt vett. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

 

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Jelenleg kisgyerekes anyuka vagyok, egy a szlovák határhoz közeli településen élek, és hobbiként írok, ha időm engedi. Hat éven át ingyenes e-könyveket töltöttem fel Google Playre, de most is tervezek ilyet. Szeretem megajándékozni az embereket. Mivel az írás a szórakozásom, nem érzem szükségét annak, hogy minden könyvemért pénzt kérjek.

Tizenkét könyved jelent meg, ezsok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

12 könyvem közül jelenleg hét érhető el. Egy megjelenése napokon belül megtörténik, először e-könyv formában. Hét évig tartott a könyvek megírása, azután kezdtem komolyabban foglalkozni a dologgal, hogy sikert értem el egy pályázaton. A nagyon régi írásaim közül hármat tartok a fiókomban, szerkesztésre várnak, tehát újra meg fognak jelenni valamikor. A legtöbb kutatómunkát Védtelenül-sorozatom igényelte, mert két betegség szerepel benne. Két évig tanulmányoztam az Osteogenesis Imperfectát (csonttörékenység), és egy évig az alsóvégtag bénulást. Ennek a sorozatomnak az első kötete fog megjelenni nemsokára, a másodikat novemberben tervezem beküldeni a kiadómnak.

Az antológiában is részt vettél, milyen érzés volt, hogy bekerült az egyik történeted?

Az első volt számomra meglepetés (Stigma). A második antológiának nemcsak szerzője voltam, hanem a kiadás folyamatában is segítettem, a KIC alapítója adott nekem lehetőséget arra, hogy tagja legyek a szerkesztőségnek. Most is készülőben van két kötetünk, egy verseskötet és egy fantasy antológia.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Mindkettő ugyanannyira jelen van. Fantasy zsánerű írásaimban is keverem a valóságot a kitalált világgal. Épp egy misztikus thrilleren dolgozom, amire szintén jellemző két világ összemosódása.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

14 évesen, amikor megnéztem egy dokumentumfilmet egy gyilkosról, ez nagyon inspirált. Akkoriban Anne Rice rajongó voltam, és nyilván imádtam a vért, gyilkolást, vámpírokat. Azóta 13 év telt el, de a depresszív, sötét hangulat megmaradt, romantikus könyveimre is gyakran jellemző.

Gondoltál már arra, hogy nyomtatott formában add ki?

Ebben az évben három könyvem jelent meg nyomtatásban. El is adtam a legtöbbet, párat őrzök magamnál, hogy teljesen azért ne fogyjon el.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Két zsánerben írok (romantikus dráma, thriller), és ez így is marad, újat egyelőre nem szeretnék. Ami mostanság motivál a hátborzongató témák, természetfeletti, a jövőben ezekre fókuszálok majd. Sose voltam romantikus író, ez többször is bebizonyosodott számomra, egyszerűen képtelen vagyok boldog szerelemről történetet írni. Ezért van az, hogy olyan elemekkel rakom tele a regényeimet, ami feszültséggel tölti meg. Leginkább a depresszió és a félelem ábrázolása megy jól.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Elégedettség érzése tölt el, mintha befejeztem volna egy feladatot.

 Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Utálom az eredeti nevemet. Nem látnám szívesen a könyveimen. Stephen King egyik könyvéből vettem a keresztnevet, mert olyan sokszor olvastam, és megtetszett. A vezetéknév az eredeti nevemre utal.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Igen.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Rossz. Mert elrontottam. Mivel nyomtatás volt csak egyszerűen felgyújtottam. Ezen még ma is nagyon jót nevetek. (Nem tudom, van-e még egy ilyen elvetemült ember, mint én.) Mentségemre szóljon, húszéves voltam.

Hogyan jutottál Helma Kiadóhoz? Illetve, akik szeretnének bejutni, mit kell tenni?

Én külsős író vagyok, és az Ágenda a kiadóm.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Ez is-is. Történettől függ.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

A legutóbb megjelent könyvem minden egyes fejezete nehéz volt, de ez az egyetlen, amiben egy teljes fejezet vált a kedvencemmé.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Csak úgy megszületnek. Ülök és eszembe jut. Ha kicsit eltávolodok a könyvtől, zene szokott inspirálni.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Jelenleg senki se szól bele. Az írás folyamata számomra egyéni élmény, csak akkor javíttatom ki, ha teljesen kész.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Férjem mindenben támogat. Ott volt velem az első dedikálásomon is és büszkén állt mellettem. Ez szerintem mindent elárul.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Mi várható? Védtelenül-sorozatom első két kötete e-könyvként. Illetve Wattpadon is írok, mert nagyon szeretek, ott egy thriller könyvem fejeződik be hamarosan, illetve egy sötétebb, romantikus fantasyt kezdek el utána.

Ágenda Kiadó

Julia RedHood írói oldala

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Koronczi Zsolt - ("Nem is a megjelenés döbbentett meg, hanem, hogy viszik. Az embereket érdekli és tetszik nekik. ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Koronczi Zsolt írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak eddig két könyve jelent meg, Szénpor és szerelem, Az elveszett emberség címmel.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Budapesten születtem a nyolcvanas években. Vendéglátó ipari iskolát végeztem, majd szakirányú érettségit szereztem, valamint egy üzletvezetői képesítést. Elkezdtem a főiskolát is, de egy ponton el kellett döntenem, hogy tanulok vagy dolgozom, mert a kettő együtt nem ment. Nyitott személyiség vagyok. Szeretek új dolgokat megismerni, kipróbálni, felfedezni.

Szénpor és szerelem, Az elveszett emberség c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Kezdjük a Szénporral. A kutatómunka mondhatni 1995 óta tart. Ebben az évben jártam először Görögországban, és nagyon megfogott. Az évek során sok arcát megismertem a hellén kultúrának. Lenyűgözött a történelme, a mitológiája, a zene és a nyelv egyaránt. Senki nem értette, hogy mit szeretek a görögökben. Mivel nem tudtam elmondani, gondoltam megírom. Az egyik nyaralás alkalmával annyi új impulzus ért, hogy jó táptalaj volt egy történethez. Persze voltak fejezetek, amikhez több kellett, mint a megfakult emlékek és a fotók. A Meteora kolostorokról szóló fejezethez két könyvet használtam, amit ott vettünk a kolostorok lábánál 1996-ban. Akkoriban sok magyar fedezte fel ez az országot, és rengeteg volt a magyar nyelvű könyv, amit ott fordítottak. Van benne pár nyelvtani hiba, de így autentikus. Valamit, régi felvételeket és drón videókat néztem a kolostorról. Így született a Szénpor és szerelem. Maga az írás kb. 3 évig tartott.

Az elveszett emberség ötlete 2006-2117 körül fogalmazódott meg bennem. Persze akkor még jóval kezdetlegesebb volt, és a koncepció ugyanez volt, de egy kihalt szállodában játszódott volna. Az évek alatt többször belekezdtem, de a történet nem akart összeállni. Szerettem volna egy kalandregényt írni, amihez tanácsot kértem Leslie L. Lawrence-től. Ő azt mondta, hogy írjam meg, és ő elolvassa. Maga az egész, hogy egy hóborította bolygón játszódjon, Ausztriában fogalmazódott meg bennem, ahol olyan volt a tél, mint a mesekönyvekben. Gyűltek az ötletek, és az impulzusok, de nem sikerült összerakni a történetet. Egy nap úgy gondoltam nekiállok és megírom, mert ha nem teszem meg, soha nem készül el. A Covid sok mindent elvett, de adott időt arra, hogy megírjam, így 6 hét alatt elkészültem vele. A javítás kicsit váratott magára.  

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Minden történetem más. A Szénpor sokkal inkább áll a valóság talaján, mint Az elveszett emberség. A Szénpor napjainkban játszódik, valód helyen, helyszíneken, amit rengeteg magyar ismer. Olyan embereket is említek benne, akikkel mások is találkozhattak, vagy csak láttak a patikában, vagy hallottak róluk. A karaktereim és a történet persze fikció, de a környezet az valós, és élettel teli. Ezt úgy rekonstruálni, hogy mindenkinek ismerős legyen az a Sarti, amit én ismerek, de összhangban legyen azokkal, amik változtak az évek során, nem volt könnyű, de nagyon érdekes volt felidézni az utcákat, a kukoricás nénit, Eleni pékségét.

Az elveszett emberség viszont egy teljesen fiktív világban játszódik. Egy elképzelt jövőképben, ami talán nem is az, aminek látszik. A sci-fi műfajnak egyik sarokköve a világépítés, hogy a fiktív kor hitelesen legyen tálalva az olvasó előtt. A helyszínek megalkotása, a benne szereplő népek és kultúra megalkotása komoly feladat volt. Megalkotni egy teljesen új népet, kultúrával, hagyományokkal, harcmodorral, vallással pályám egyik legnagyobb kihívása volt, ugyanakkor a legszórakoztatóbb is. Bevallom, bajban vagyok, mert nem szeretnék spoilerezni, de biztos vagyok benne, hogy az olvasóknak tetszeni fog a történet.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Gyerekkoromban imádtam a képregényeket, és szerettem rajzolni. Akkoriban nem volt akkora Marvel és DC dömping, mint manapság. Ha jól emlékszem Superman és Batman, Pókember, X-Men, Transformers volt, amiben kimerült a repertoár. Volt egy Marvel Extra nevű kiadvány, ami egyfajta összekötő kapocs volt. Ebbe kerültek a folytatásos történetek részei, valamint más szuperhős történetek. Először ezeket rajzoltam, mixeltem, majd később megalkottam az első saját karaktereimet. A rajzolást felváltotta az írás. Megszületett egy Csillagszövetség című történetem, ami hemzsegett a befejezetlen mondatoktól, elnagyolt karakterektől. Ez a történet már rég elveszett. Talán egyszer újra írom. De az tény, ha ez a történet nincs, ma nem létezne a Szénpor és szerelem, és Az elveszett emberség. 

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Igen. Több éve írtam egy krimit, Teátrális gyilkosságok címmel, amit csak szerkesztenem kell. Szívesen kipróbálnám magam a horror műfajban. Ebben a tekintetben a Szénpor álomjelenetei elég jóra sikerültek. De mindenképp szeretnék egy kalandregényt írni. Számomra az a megfejthetetlen misztikum.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Nagyon jó. Hihetetlen, hogy ennyi oldalt meg tudtam tölteni, és sose értem, hogyan sikerült.

Sokan írói álnevet használnak. Te miért döntöttél úgy, hogy mégis saját néven jelenjenek meg az írásaid?

Úgy gondolom, ha már alkotok, Szeretném, ha Koronczi Zsolt kapná mind az elismerést és a kritikát, nem pedig Pete Jones. Gondoltam rá, hogy a következő regényt Cilian Jones néven írom, de nem vitt rá a lélek. Bár, most így belegondolva, ha egy olyan történetet akarok írni, ami kiesik a komfortzónámból, majd előveszem az alteregómat.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

A romantikus zsánert szerintem sokan alábecsülik. Mindenkinek a csöpögős ponyvák ugranak be, ahol a férfinak olyan izmai vannak, amilyen nem létezik, vagy Danielle Steele. Az utóbbi sok olyan regényt írt, ami maradandó. Viszont az elmúlt két évtizedben számos író publikált ebben a zsánerben, férfi és nő egyaránt. Talán Nicholas Sparks az egyik legismertebb férfi a műfajban. De ott van például Jojo Moyes, az angol írónő, akinek a romantikus regényeit mindkét nem élvezettel olvashatja, mert olyan témákhoz nyúl, amik mindenkit megérintenek (pl. Mielőtt megismertelek, Miután elvesztettelek). Mikor belekezdtem a szénporba, egy olyan könyvet akartam írni, mint a Napsütötte Toszkána, és az volt a szándékom, hogy férfi és nő is olvassa. Mivel a könyvfesztiválon két férfi is magának dedikáltatta a Szénport, szerintem elértem a célom. Valószínű, hogy visszatérek még ehhez a zsánerhez, mert sok jó történetet lehet benne elmesélni.

A sci-fi mindig érdekelt. Valójában én ebben a műfajban akartam írni, de Az elveszett emberségig ez nem sikerült. Számomra mindig űrállomásokat, technikai fejlődést, idegen fajokat jelentett. Aztán később megismertem a sci-fi másik oldalát, ami tudományos alapokon nyugszik. Asimov a favorit ebben a zsánerben. Vannak még ötleteim, csak győzzem megalkotni őket.

Érdekel a történelmi regény, valamint a Dickens által papírra vetett emberi sorsok ábrázolása. Talán kipróbálom magam egy ilyen törtétben is.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Nem is a megjelenés döbbentett meg, hanem, hogy viszik. Az embereket érdekli és tetszik nekik. Mikor belekezdek egy történetbe, mindig tartok attól, hogy milyen lesz. Hiába van jó vázlatom, remek kutatómunkám, a sztori bármikor vehet egy olyan irányt, amitől az élvezhetetlen és pocsék lesz. Az elveszett emberségnél túl sok minden volt, amin elcsúszhatott volna a dolog, de szerencsére sikerült egy izgalmas történetet írni, ami biztosra veszem, hogy tetszeni fog mindenkinek.

Hogyan jutottál Helma Kiadóhoz, mint támogató íróként? Illetve, akik szeretnének bejutni, mit kell tenni?

A Magyar Könyv is Magyar Termék, tetszett a mozgalom, hogy a magyar írók könyveit szeretnék népszerűsíteni. Egy kezdő írónak elég rögös út vezet a kiadókhoz, és az olvasókhoz egyaránt. Sajnos nálunk nincsenek irodalmi ügynökök, mint Amerikában, akik segítik az írókat az érvényesülésben. Örülök, hogy egyre több ilyen szervezet van, aki próbálja visszahozni a régi irodalmi életet. 

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Tudatosnak mondanám, de ugyanakkor kellenek az impulzusok egy történet kezdéséhez. Vázlat alapján megyek, de egy ponton mindig félre rakom. De a mindennapokban sok impulzus és, és bármilyen apróság elindíthat egy változást, ami más irányt mutat.

Az impulzivitás is sokrétű dolog. Írás közben van, hogy annyira magával ragad a sztori, hogy folytatni kell, még akkor is, ha már elalszom. Németországban volt, hogy hajnalba felkeltem, befejeztem egy fejezetet, majd visszaaludtam.

De az impulzivitás a kezdésnél is fontos. Ha egy Viktoriánus korban játszódó történetbe kezdenék, először is mindenképp ráhangolódnék, megismerve a kort, a szellemiséget. Keresek egy olyan videojátékot, ahol be tudom járni a terepet. Amikor úgy érzem, hogy szívesen élnék abban a világban, nekilátok a történetnek. Persze vázlat nélkül nem állok neki semminek. Az kell.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Sok kedvenc jelenetem van. A szénporban szinte mindet szeretem. Sokat jártam ott, és nekem ezek inkább emlékek, mint sem leírt fejezetek. Sok helyszín hordoz kellemes emlékeket, akár a lovaglás, akár a Meteora kolostorok. Talán a Meteorás fejezet volt a legnagyobb kihívás, meg persze a vacsoraest, mert ott hangulatot kellett teremteni. Hányszor néztem vissza a régi videókat, és hallgattam azokat a zenéket. Eleni a történetben sok mitológiai történetet mesél. Ezek kiválasztása sem volt egyszerű, adagolása még nehezebb, de annál nagyobb élvezet.

Az elveszett emberség sokkal nehezebb volt. Valahogy úgy éreztem magam, mint George Lucas, mikor a Csillagok Háborúját forgatta 1977-ben. Nem ismerte a trükköket, meg a vizuális effekteket, csak azt tudta, hogyan kell filmet csinálni. Én tudtam, hogyan kell írni, jól vezetni ezt a történetet, és bár szeretem a sci-fit, nehéz volt neki kezdeni. Főként a szimbolika, és világépítés volt kihívás, a törzsek bemutatása, a harci jelenetek érdekes ábrázolása és még sorolhatnám. Bár nem tudtam, hogy fogom ezeket összefésülni, de minden részét szeretem.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Ez nehéz kérdés. Van, hogy csak egy kósza gondolat. Lehet, hogy látok valamit és jó lenne mesélni róla. Ilyen volt India és Marokkó. Folyamatosan naplót írtam, fotóztam mindent, amit tudtam. Olyan élményeim voltak, amiket szívesen beleszőnék egy történetbe. Marokkónál ugyanez. De megihletett már egy karneváli álarc, egy dal, vagy csak épp, hogy láttam egy kiselefántot. Ehhez még nincs teljes történet, de fejben már alakul.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A bétaolvasást mindig másra hagyom. Az elveszett emberséget Leslie L. Lawrence bétázta, ami nagy megtiszteltetést volt. A Pannonius Irodalmi Kör Észak-Pesti ágazatának, melynek egy rövid ideig alapító elnöke voltam, szoktam megmutatni, tanácsot kérni. Jó olyan embernek megmutatni, aki nem ismert minket, mert elfogulatlan és rávilágít azokra a hibákra, amiket nem vennénk észre. Két kéziratomat a Magyar Íróképző egyik volt hallgatója olvasta és látott el javítási tanácsokkal.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Anyukám gondolta, hogy ez lesz a képregény rajzolás miatt. Édesapám megkönnyezte az elsőt, Az elveszett emberséget szintén, főleg mert azt neki ajánlottam. A dedikálásaimon, bemutatóimon mindig ott vannak. Az unokatestvéreim meglepődtek, de nagyon várták. Kell majd vidéken is dedikálnom, hogy ott lehessenek ők is.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Először is szeretném nekik megköszönni, hogy a boltban az én könyveimet választották, és remélem ajánlották a barátaiknak, ismerőseiknek. Az idén új publikációm már nem lesz, viszont tervezek dedikálásokat, író-olvasó találkozókat, amikről mindig tájékoztatni az olvasóimat a Facebook-on, a Instagram-on, és a Tiktok-on, ahol mindenkit várok sok szeretettel. Ha tetszettek a történetek, kérem, osszák meg velem az élményeiket.

Jövőre szeretnék új regénnyel jelentkezni. De erről majd később mesélek.

Köszönöm a bizalmat az olvasóközönségemnek.

Őszinte tisztelettel.

Koronczi Zsolt

 

 

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Bacsa Zsófia - ("Idén télen a Jillian Rosedale című regényem kapható lesz a New Line kiadónál, illetve Merítés díj jelölést kapott ifjúsági kategóriában a moly.hu oldalán, amire nagyon büszke vagyok. ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a Bacsa Zsófia írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek az Jillian Rosedale ifjúsági c. könyve jelent meg. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

Kérlek, mesélj magadról,mit lehet tudni rólad?

31 éves, egy gyermekes anyuka vagyok, diplomás agrármérnök, aki Mindszenten nőtt fel és él mai napig. Nagyon szeretem ezt a kis várost, nagyon csendes és ez az alkotáshoz számomra nélkülözhetetlen a nyugalom és a jó, vidékies levegő. Már 2015 óta bontogatom a szárnyaimat az írás terén, de az igazi utam 2020-ban a covid beköszöntével indult el és azóta nincs megállás. Elkezdtem itthon dolgozni illusztrátorként. Sok megkeresésem volt mesekönyvek illusztrálására, valamint verseskötetekhez is készítettem már szép alkotásokat. Az élet mindig is a művészet felé sodort, és úgy hiszem, hogy ezen az úton is fogok maradni még nagyon sokáig.

Jillian Rosedale c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

A regényemet még gimnazista koromban kezdtem el írni, de közel sem hasonlít már az első verzióhoz a történet. a kézirat több, mint tíz éves. Amikor elkezdtem írni, akkor még nem nagyon gondoltam abban, hogy megjelenik nyomtatott formában. Kutatómunkát nem igényelt a történet. Két évvel ezelőtt rajzoltam meg a karaktereket, és úgy voltam vele, hogy „jók lesznek azok valamire”, de még akkor sem gondoltam, hogy újra előveszem a kéziratot, pedig minden évben elvettem és hozzátettem egy kicsit. Végül a tavalyi évben jött az elhatározás, hogy megírom és Jillian története élni fog. Megérte rá várni.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Szeretek párhuzamot vonni a valóság és a fantázia szülte világaim között. Így dolgoztam fel sok traumáimat, hogy ezekbe a csepp kis történetekbe írtam bele azokat a dolgokat, amik megtörténtek velem. Nagyon ritkán írok olyan történeteket, amely nem a fantázia világában zajlik, amiben nincsenek esetleg varázslények, vagy vérszívó vámpírok. Hogy miért? Talán abban érzem magam otthon és kényelmesen.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Az első kis novellámat, még 2010 környékén írtam meg, de akkor még nem fogott el a késztetés, hogy mindenáron tollat ragadjak és folytassam az alkotásnak ezt a műfaját. A szenvedély érzése sokkal később érkezett az életemben, 2017-ben. Simeonov Todor Apeva pályázatával indult el a szenvedély. Onnantól minden évben megjelent egy-egy apevám az ő köteteibe és nem volt megállás. Az ajtók kitárultak.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Igen. Szeretnék horror történeteket is írni, és már készülőben is van egy kézirat, amelynek címe „Amikor a felhők leszállnak”. A fantasy regényeimben is jelen vannak horror elemek, és most szeretném magam elmélyíteni a témában és a műfajban.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Elégedett voltam, de ez tartott egy napig, mert a következő lépésen járt az eszem, hogy még mennyi munka lesz vele, mielőtt még könyv formájában kézbe vehetem. Egy alkotó mindig talál hibát saját munkájában és én nem szégyellem mondani, hogy még mindig lehetne tökélesebb az írásom. De ezt a történetet nem magamnak írtam, hanem nektek, és eljött az ideje annak, hogy befejezzem, máskülönben sosem adtam volna ki.

Nem gondolkodtál még írói álnéven?

Nem gondolkodtam egyáltalán. Szeretem a nevemet, és vállalom a munkáimat (ha jók, ha rosszak).

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

A határozott válaszom igen. Szeretem ezt a zsánert. Határ a csillagos ég.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Remek érzés volt, de ugyanakkor frusztráló is, hiszen az emberek elé tettem valamit, amibe belepillanthatnak. Egy darabot belőlem. Az első könyvemnél az összes létező hibát elkövettem, amit lehetett, de nem bánom, hogy ez így történt, mert máskülönben nem tartanék itt. Odafigyelek, hogy ne történjen meg ugyanaz a hiba.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Többnyire impulzív. Ritkán tervezek meg egy történetet. Ha tervezéshez nyúlok, akkor ott rövid határidővel kell dolgozzak.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Kifejezetten kedvenc jelenetem nincs, én egészében szeretem a történetet. Viszont van egy jelenet, ami 1,5 hónapig tartott a megírása, és alig van 3 oldalnyi az egész. Az első erotikus jelenet. Nem olyan könnyű megírni, mint ahogy tűnik.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Sokat olvasok, és néha elég egy meghatározó gondolat egy könyvből, ami elindít bennem egy különálló történetet. Vagy egy zene, ami kivált egy érzést és úgy érzem, történetbe kell foglalnom.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Sok olyan író ismerősöm van, akiknek már 1-2 tucat könyvük megjelent,   és vannak köztük olyanok, akiknek bátran odaadom a nyers művet és adok a szavukra, mert bízom a saját tapasztalataikban. Van 2-3 béta olvasóm, akik olvassák, és friss szemmel próbálják kiszűrni a hibákat.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Elfogadták, hogy írok. Nagy figyelmet nem kaptam tőlük. Igazából most kezd beérni munkám gyümölcse, mert már a családom is elismeri, amit csinálok.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Idén télen a Jillian Rosedale című regényem kapható lesz a New Line kiadónál, illetve Merítés díj jelölést kapott ifjúsági kategóriában a moly.hu oldalán, amire nagyon büszke vagyok. De új regény, vagyis a folytatása, amelynek címe „Duncan, egy démon emlékei”, majd csak a jövő évben lesz kapható. Az „Amikor a felhők leszállnak” című regényemet idén be szeretném fejezni és pályázatokra szeretném beadni.

Bacsa könyvek oldala

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Boltsek Erik - ("Arra jutottam, hogy kardinális kérdés, hogy pontosan hol írok, és mire írok. Bizonyos nehéz fejezetek kidolgozásánál azzal játszottam, hogy egyszer a számítógépen írtam, egyszer telefonon, egyszer post-itekre rövidke mondatok formájában, hol pedig komplett A/4es oldalakat töltöttem meg részletgazdag leírásokkal, amiből vagy ennyit vagy annyit használtam fel a végén.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Boltsek Erik írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak Párhuzamos létezés c. könyve  jelenik meg, amit a Publio Kiadó oldalán lehet majd megrendelni. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Mielőtt belevágnék, szeretném megköszönni, hogy felkértél erre az interjúra, és lehetőséget teremtettél arra, hogy kezdőként bemutatkozhassak egy számomra új közösségnek.

Komárom-Esztergom megyéből, Tatabányáról származom, de már több, mint tíz éve Budapesten élek és dolgozom. Az új közösséget azért is emeltem ki, mert világéletemben logisztikai pályára készültem, utána pedig ezen a területen is helyezkedtem el. A művészet különböző formákban és módokon mindig jelen volt az életemben, de csupán hobbiként. Persze megvolt a „rocksztár leszek” korszakom is 18 éves korom tájékán, amikor még zenekari szinten basszusgitároztam és koncerteztünk, de ugyebár nem lesz mindenkiből rocksztár.

Párhuzamos létezés c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Ha röviden szeretném ezt megválaszolni, azt mondanám, hogy az írás 20-30% volt a teljes folyamatból, a kutatás pedig 70-80%. Minden egyes évszám, helyszín, tárgy, személy, bizonyos esetekben komplett családfák áttanulmányozása, népszámlálási adatok átbogarászása, korabeli térképek átnézése, és így tovább. Annak ellenére, hogy ez mennyi időt vett igénybe, kifejezetten élveztem, hiszen így az én tudásom is bővült, és hasznos ismeretekre is szert tettem. A hitelesség jegyében a szereplők neveit is aszerint válogattam össze, hogy az adott államban, évben és környezetben mennyire volt valószínű, hogy valakit Richardnak, Antonionak vagy éppenséggel Jeremiásnak neveztek el a szülei. Amennyiben kiemelt jelentőségű tárgyakról volt szó, azt is felkutattam, hogy ha – példának okáért – egy 150 éves tárgyról beszélünk, akkor azt miből és hogyan készítették el akkoriban.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

A kettő kéz a kézben jár egymással. Felhasználtam valódi eseményeket, melyeket vagy így vagy úgy beépítettem a történet folyásába. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy az adott esemény kiemelten fontos vagy hogy egyáltalán fontos a történetre nézve, viszont autentikusabbnak éreztem, ha valamely szereplőm egy valódi esemény körül bukkan fel, vagy éppenséggel részese annak, ami formálja valahogy a személyiségét. Továbbá ilyen események felhasználásával szándékoztam mélységet adni az adott jelenetnek, és visszaadni valamit az adott évből vagy korszakból.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Történetmeséléssel már egészen korán próbálkoztam, még Általános Iskolában, bár az inkább egy nagyon gagyi, South Park ihlette képregény próbálkozás volt, nem túl sok történettel, amiről mesélhettem volna. Az igazi próbálkozások a már említett dalszövegek voltak, amiket Középiskolában firkálgattam, amikor éppen eltalált egy érzés, vagy valamilyen behatás ért, amire így akartam reagálni. Az igazi szenvedély pedig 2022 januárjában indult, amikor elhatároztam, hogy befejezem azt a könyvet, amit 2014 és 2016 között írtam – szintén azért, hogy egy engem ért behatást lereagáljak vele.

Más zsánerben is tervezed kipróbálni magad?

Vannak elképzeléseim rá, és van is már 2-3 új regényötletem, melyek eltérőek a Párhuzamos Létezés stílusától, de az még a jövő zenéje, hogy miként futják ki magukat. Az első regényem eleve több zsánert vonultat fel, melyek úgy gondolom, hogy szépen illenek egymáshoz, és jól harmonizálnak, de természetesen ezt majd az olvasók állapítják meg, hogy valóban megvan-e a kémia.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Annyit elárulhatok, hogy nem egy könnyed, vasárnap délutáni kávé mellett letudható, egy szálon futó történetről beszélünk, így roppant nehéz volt meghatározni, hogy hol is kellene hogy legyen a vége. Még mielőtt elküldtem volna a kiadónak, voltak fejezetek melyek kikerültek, voltak fejezetek melyek bekerültek, és volt néhány átrendeződés is a sorrendben, hogy az időrend és a történet folyása lineáris(abb) legyen. Azt mondjuk meg kell említsem, hogy az első néhány fejezettel az egyik részem elégedett, a másik pedig addig javítgatná, amíg el nem kopik a billentyűzet, de azt hiszem, hogy ez az elsőkönyves írók népbetegsége lehet.

Nem gondolkodtál még írói álnéven?

Gondolkodtam rajta, de úgy voltam vele, hogy a saját nevemet szeretném látni a borítón. Szép és hatásos misztikumot lehet felépíteni egy írói álnév köré, és a két keresztnevem miatt egy esetleges rövidítéses elrendezés is felmerült, de végül úgy döntöttem, hogy a vezetéknevem egyedisége miatt „megtartom”.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Valahogy úgy érzem, hogy az eddig bejárt életutam és tapasztalataim miatt konstans jelen van egy amolyan küzdelem az élet bizonyos erőivel szemben. Sokat elárul az is, hogy a dalszövegeim többsége fájdalom feldolgozásáról és annak megértéséről szóltak, vagy éppenséggel egy csalódást mesélnek el. Talán bizonyos metál irányzatokhoz ezek a témák passzoltak akkoriban, de ebből kiindulva egy drámai színtér felépítése könnyebb volt, mintha egy vidám történettel kezdtem volna. Egy posztomban említettem, hogy 2006-2007 környékén az RPGMaker 2000 programmal is próbálkoztam, és emlékeim szerint az egyik első játékom címe „Halál Közelben” volt, ami szintén beszédes.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Itt inkább azt említeném meg, hogy milyen volt, amikor a Publio igent mondott. Konkrétan megmondva három kiadót kerestem meg, közülük ketten jeleztek vissza pozitívan, és noha mindkettőnek nagyon örültem, a Publio-t választottam. Hogy milyen érzés volt? Felfoghatatlan. Az az igazság, hogy nem is nagyon akartam elhinni, hogy az, amit „összehordtam” méltó lehet arra, hogy bármilyen formában felkerüljön neves könyvesboltok polcaira, és valahol még most sem hiszem el. De talán majd akkor, amikor látom is, hogy ott vannak, akkor elkezdem majd elfogadni.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Azt kell mondjam, hogy is-is. Van, amikor pontosan tudom, hogy mit szeretnék elmesélni a következő bekezdésben vagy fejezetben, és ennek felállítom a nyers kereteit, amit az esetek többségében egy-egy impulzív gondolattal töltök meg, hogy egyedi legyen, remélhetőleg a lehető legközhelymentesebb eredményt elérve ezzel. Van, amikor egy pillantás, egy tárgy, egy érzés vagy illat beindít valamit, amiről tudom, hogy felhasználhatom egy jelenethez, hogy jobbá és hitelesebbé tegyem, vagy éppenséggel eljuttat valami teljesen máshoz, amire nem is gondoltam volna az elején.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Kedvenc jeleneteim, kedvenc fejezeteim és karaktereim is vannak, bár ezutóbbiban voltak meglepő fordulatok számomra is, amikor képes voltam megszeretni egy karaktert, akit az elején magam sem kedveltem. Reményeim szerint a fontosabb szereplők karakterfejlődései érezhetőek és jól felépítettek az olvasók szempontjából is, ugyanis itt-ott valódi érzelmi hullámvasutat tartogatok számukra.

A nehezen megírható részeket illetően… volt olyan romantikus szál, amivel meggyűlt a bajom, és vissza kellett menjek bizonyos fejezetekhez, hogy organikusak legyenek, és ne azt vegye észre az olvasó, hogy egyszer csak valaki vonzódik valakihez, és nincs előzménye. A másik, a nehezebb, amikor egy szereplőtől meg kell válni. Úgy gondolom, hogy ezt nem lehet csak úgy egyik oldalról a másikra megvalósítani – legalábbis fontosabb szereplők esetében, -ugyanis ha sikerül azonosulni az adott személlyel, az olvasó is jobban átérzi a fájdalmat, amit ő átél.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

A legkülönbözőbb dolgok adhatnak ihletet a következő gondolathoz. Példának okáért egyszer a csupaszív mudim (Cole) mellkasán lévő fehér pamacsból „merítettem”, és ez az apró részlet egy kulcsfontosságú tényezővé vált egy igazán fontos jelenetben.

Arra jutottam, hogy kardinális kérdés, hogy pontosan hol írok, és mire írok. Bizonyos nehéz fejezetek kidolgozásánál azzal játszottam, hogy egyszer a számítógépen írtam, egyszer telefonon, egyszer post-itekre rövidke mondatok formájában, hol pedig komplett A/4es oldalakat töltöttem meg részletgazdag leírásokkal, amiből vagy ennyit vagy annyit használtam fel a végén.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Legelsőként a feleségem, Ani látta és mondott róla véleményt, és mivel az első néhány fejezet… hagy(ott) némi kívánnivalót maga után, így sok terelgetés kellett, mire olyan formát öltött, ami vállalható a nagyobb közönségek előtt is. Őt követte egy nagyon kedves krimi rajongó kollégám, Andi (Szöszi). Az ő véleményükön felbátorodva engedtem betekintést másoknak is, és jelenleg négy olyan ember van, akiknek adok a szavára, és olykor kikérem a véleményüket erről-arról.

Kísérleteztem is a szerencsével és a sorssal, ugyanis amikor egy válaszúthoz jutottam, ahol mindkét végkifejletet szívesen kidolgoztam volna, rábíztam azt Anira és a kollégáimra. Biztosan hülyének gondoltak, amikor odaléptem hozzájuk azzal, hogy „Kontextus nélkül; igen vagy nem?”. Ez egy nagyon jó ötletnek és kihívásnak bizonyult, ami által megmentettem szereplőket, és volt, aki közel főhősi rangra emelkedett azután, hogy néhányszáz oldal alatt kiírtam volna a történetből.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Meglepődve fogadták a dolgot. Nyílt titok, hogy a családban inkább én vagyok a kreatív, míg édesapám és bátyám a szakmaibb személyiségek. Meg is kérdezték, hogy mégis hogy van nekem agyam ahhoz, hogy egy ilyen sok szereplős és oldalas történetet felépítsek. A válasz? Magam sem tudom pontosan, de így, hogy lassan két éve minden egyes nap foglalkozom a Párhuzamos Létezés univerzumával, az egyik énem már ott él abban a világban, és harmadik személyként valahol részese is a történéseknek, ami fantasztikus érzés.

A megjelenésnek nagyon örülnek. Nem hibáztatom őket, hogy nem gondolták volna, hogy rábólintanak a művemre, ugyanis nekem is voltak bőven kételyeim, de összességében nagyon büszkék és örülnek neki.

Mit üzensz az olvasóidnak,  mi várható még tőled az idén?

Az idei év a Párhuzamos Létezésé, de a FB oldal elindulásával nem csak a bemutatóról és a megjelenés dátumával tervezem traktálni a követőimet, hanem betekintést nyújtok az írói folyamatba, inspirációkba, ötletekbe, és természetesen magamról is elárulok néhány dolgot, ami talán magyarázatot adhat bizonyos dolgokra a történetben.

Azt pedig majdnem kifelejtettem, hogy a jövőbeni tervekről és regényekről is elhintek majd apró részleteket alkalomadtán.

Előrendeléssel kapcsolatos infókat az író fb oldalán olvasható majd.

Boltsek Erik írói oldala