Megjelent - „Őrült, de zseniálisan és szórakoztatóan." ‒ Robert Repino: Mort(e)

Robert Repino

Mort(e)

 

Megjelent!

Multiverzium kiadó

Fordító: Zónai Melinda

Felelős szerkesztő: Péczely Dóra

Olvasószerkesztő: Lehotka Gábor

Borítóterv: Kapo Ng

Címlap illusztráció: Sam Chung @ A-Men Project

A kötetről

 

Robert Repino Mort(e) című posztapokaliptikus sci-fijében egy ősi, bosszúvágytól fűtött hangyakirálynő egy biokémiai szer segítségével beszélő, intelligens és öntudatra ébredt állato „Őrült, de zseniálisan és szórakoztatóan."kból sereget hoz létre, hogy leigázza az emberiséget és átvegye a Föld feletti uralmat. Ezzel kezdetét veszi a „névtelen háború”, amelynek végső célja az állatokon esett évezredes sérelmek megtorlása, az emberiség kiirtása.

 

A világ sorsa egy macska, Mort(e) kezében van, aki közönséges házimacskából lesz háborús hős és vonakodó messiás. Életveszélyes küldetéseken vesz részt, miközben a rettegett emberi biofegyver, az EMSAH-vírus nyomába ered. Ám valójában csak egyetlen dolog érdekli: hogy megtalálja barátját, Shebát, a kutyát. Bár Mort(é)t erősen kínozzák házikedvencként megélt pillanatai, de az emlékek bátorságot adnak neki, hogy leküzdje nemcsak az ember által irányított múltat, de felvegye a harcot a hangyák tervezte jövő szörnyűségeivel szemben is. A macska Sheba reménytelennek tűnő keresése közben átélt kalandjai során bepillantást nyerünk az összetört földi világ túlélőinek életébe, mely éppolyan félelmetes, mint szívszorító.

 

Robert Repino amerikai szerző első regénye sötét disztópia, de egyben fordulatos és izgalmas fantasy is, amely megjelenésének évében elnyerte az io9 popkulturális blog „Az év legjobb science fiction és fantasy regénye” díját.

 

Ajánlások

 

„Akárcsak világviszonylatban az Állatfarm, a Mort(e) is egy megható és gyönyörű történetet sző, izgalommal és rettegéssel fűszerezve. Nem hasonlít semmire, amit valaha olvastál, és hosszú ideig fogsz még beszélni róla azután is, hogy elolvastad.”

‒ Paste Magazine, 2015 Legjobb Könyve

 

„Ez a könyv egyszerűen hihetetlen, és az általam eddig olvasott egyik sci-fi regényhez sem fogható! Miközben Repino végigvezet az események során és bemutatja a teremtményeket, amelyekkel Mort(e) a kalandjai során találkozik, az olvasó alapos betekintést nyer ebbe a széttöredezett világba, amely legalább annyira inspiráló, mint amennyire szívszaggató. A történet még jóval azután is kísért, hogy elolvastam.”

‒ BookRiot.com: A legjobb novemberben olvasott könyve.

 

„A Mort(e) egy vad, apokaliptikus világba repíti az olvasót, amelyben az óriáshangyák olyan vírussal fertőzik meg az állatokat, amelytől amellett, hogy megvadulnak, emberszerű intelligenciára is szert tesznek. Mort(e) leghőbb vágya, hogy újraegyesüljön Shebával, a szomszéd kutyával, aki egykor megmutatta neki, mi a feltétlen szeretet. Barátja megtalálására indított utazása, hátterében a színtiszta racionalitás és a miszticizmus közötti ideológiai háborúval, furcsán megindító történetté fejlődik.”

‒ The Washington Post: A legjobb új sci-fi és fantasy regények

 

„Ördögien szórakoztató debütálás borzasztóan jó sci-fi-be ágyazva. A fajok közötti háborúskodás olyan vad leírása, amely elolvasása után bizonyára az összes háziállat-tulajdonos elgondolkodik, amikor cirmos cicája legközelebb elviharzik mellette.”

‒ Kirkus

 

„Repino olyan komolysággal és őszinteséggel, és nem utolsósorban ünnepélyes, már-már homéroszi nyelvezettel adja elő ezt a történetet, hogy forgatókönyvének minden fölháborító, esetleg potenciálisan értelmetlen aspektusát elfedi és semmissé teszi. Mort(e) pikareszk élete valami olyasmit idéz, mint a Tom Jones, vagy Mark Helprin A Soldier of the Great War cimű alkotása. Lebilincselő regény.”

‒ Barnes and Noble

 

„A Mort(e) összetett, elbűvölő és gyakran véres… teljesen magával ragadó debütálás.”

‒ The Boston Globe

 

„Kalandos lendületet kölcsönöz az allegorikus vezérfonalnak. Őrültség vajon? Minden bizonnyal! Olyan gyorsan fogod lapozni, amennyire csak tudod? Még szép! Robert Repino Mort(e) című regényének minden egyes oldala magával ragadó.”

‒ ElectricLiterature.com

 

„Ez a science fiction legjava. Repino egy vad, fantáziadús és teljesen eredeti történetet tár elénk, amelyben nyoma sincs cukormáznak. Pellengérre állítja a jelenlegi, háborúval terhelt, vallás uralta, szándékosan megosztott társadalmunkat.”

‒ LitReactor.com

 

„Ez a regény mindenféle szempontból őrültség, de mindez nagyon jól áll neki. Repino megőrzi tébolyult magabiztosságát, miközben Mort(e) háborús történetből detektívregénnyé változik.”

‒ Slate.com

 

„George Orwell Állatfarmja óta nem olvastam ennyire provokatív könyvet… Ez a történet több szempontból is mélyreható: érinti a pszichológia, a filozófia és a vallás kérdésköreit, miközben az állatvilág azon felismerésére helyezi a hangsúlyt, mely szerint pont azzá váltak, amit a legjobban gyűlöltek ‒ emberré. Egy jól megírt és lebilincselő mű áll előttünk, melynek sorait minden sci-fi és fantasy rajongó habzsolni fogja. Kifejezetten ajánlott George Orwell, Richard Adams és Vishnu Sarma Pancsatantrája kedvelőinek.”

‒ The Thugbrarian Review Blog

 

„Az orwelli példázat és a sci-fi/akcióthriller elemeit ötvözve, a Mort(e) egy precízen felépített vádirat sok mindenről, ami rosszul működik egy társadalomban, és egyben a helyes dolgok ünneplése is.”

‒ Matthew Gallaway, a The Metropolis Case szerzője

 

„A Mort(e) csodálatos és furcsa, sosem negédes, és mindig megdöbbentő.”

‒ Cat Rambo, a Near + Far szerzője

 

„Egy állatias regény, amely leleplezi, valójában mennyire bestiálisak is vagyunk mi, emberek. Robert Repino Mort(e) című regénye ötletes, magával ragadó és ütős.”

‒ Ismet Prcic, a Shards szerzője

 

„Készülj fel egy eddig soha nem látott posztapokaliptikus kalandra, amely során az állatok kétlábú lényekké alakulnak át, majd felemelkednek, hogy megöljék saját ’gazdáikat’.”

‒ Barbara Theroux, Fact & Fiction Könyvesbolt (Missoula, MT)

 

 

A szerzőről

Robert Repino a Mort(e), a Culdesac, a D'Arc és a Malefactor című regények írója, amelyek a kritikusok által is elismert Névtelen háború sorozat részei (Soho Press, 2015, 2016 és 2017). Az ő nevéhez fűződnek a Spark and the League of Ursus és a Spark and the Grand Sleuth című regények is (Quirk Books, 2020 és 2021).

 

Repino az Emerson Főiskolán szerzett kreatív írásból MFA diplomát. Jelenleg a Gotham Writers' Workshop-ban dolgozik oktatóként. Napközben az Oxford University Press szerkesztője.

Robert Repino weboldal

Writingclasses

Részlet a kötetből

 

2. FEJEZET

A HYMENOPTERA UNUS TÖRTÉNETE

A királynő mindent látott. Szeme és csápjai szomjazták az egyre több és több információt, az illatokat, színeket és szavakat. Milliárdnyi lányának köszönhetően a Kolónia egyre mélyebbre hatolt az emberek világába, miközben ő éberen figyelt, és szívta magába az összes tapasztalást boldogan, amiért a dolgok alakulása minden elképzelését felülmúlta. Az ő elméje volt az egész Kolónia elméje, amely most lüktetett a növekedéstől, fényt fakasztva a sötétségből.

És ez felemésztette őt.

Ám ő a Hymenoptera Unus volt, a Különc Királynő lánya, akit az emberek az ördög kezének neveztek, az alvilág uralkodónőjének. Az ezzel járó felelősség és az átkozott gyötrelem egyedül őt terhelte. Soha, senki nem érthette meg, amit ő tud – főként a lányai, de az emberek és a felszínen élő állatok sem, akiket ő maga, holmi élő istent játszva szabadított föl a rabszolgaság alól. Gyermekei mindent föláldoztak volna érte, amiért hálás is volt, ám a világot képtelenek voltak az ő szemén keresztül nézni. Ők sosem éreznék magukat egyedül, hiszen egy egész részei voltak, ahogyan megbánást sem éreznének soha, mert az nem szolgálna számukra semmiféle célt.

Noha teste több ezer éves volt, elméje az egész Kolónia kollektív emlékezetének nyújtott otthont. Minden győzelmet, vereséget és szörnyű halált népe a kémia nyelvén rögzített, és az ő agyában tárolt. Egyetlen halál is épp elég borzalmas; ő többmilliárdnyit élt meg az évezredek során.

A névtelen háború derekán elérkezett a nap, amikor az emberek kis híján felfedezték búvóhelyét, amely az óceán közepén újonnan létrehozott Sziget mélyén rejtőzött. A föld remegett fölötte a harci gépeiktől. Bombákat és ásószerkezeteket hoztak magukkal, és ezerszámra érkeztek csizmáikkal dübörögve a talajon. A hatalmas, bálnaméretűre puffadt testű Királynő az üregében feküdt, több helyet elfoglalva, mint az egész Kolónia, amelyben a világra jött. Bármennyire szörnyen fejlett volt is az agya – hiszen szörny volt ő teljes egészében –, teste továbbra is magatehetetlen tojásrakó gépezetként működött, fogságban tartva lényét. Ezért nem engedhették túl közel jutni az embereket. Táncot lejtettek volna a teteme fölött, miután felgyújtották, azt gondolván, hogy beteljesítették a próféciát, amelyet varázskönyveik és kuruzslóik jövendöltek. A Kolónia nem így fog megszűnni, erre megesküdött. Több száz évnyi tervezés után vágott bele a háborúba, és addig nem fogja abbahagyni, amíg az összes ember meg nem hal, és a világot a benne élő összes lénnyel együtt a saját elképzelése szerint újjá nem teremti.

A talaj tovább remegett és morajlott, miközben az emberek a rovarokkal harcoltak odafönt. Újabb robbanás rázta meg az üreget, fellazítva némi földet, amely a padlóba csapódott. Az emberek immár rettegtek tőle, ami határozott visszafejlődést mutatott, mert míg egy sarokba szorított állat egyértelmű fenyegetést jelentett, a kihalással szembenéző ember kiszámíthatatlanná vált.

Körülötte nyüzsgő lányai rendületlenül nyalogatták hatalmasra duzzadt hasát, hogy tisztán tartsák a kosztól és a kórokozóktól, miközben ő ütemesen préselte ki magából a tojásokat. Ha az egész üreg beomlana, és szolgálólányai fejét szegnék, akkor is folytatnák a nyalást, amíg agyuk végleg le nem kapcsol a vér- és oxigénhiány miatt. Odaadásuk határtalan volt.

Óriási, az embereknél is hatalmasabbra tenyésztett dolgozók sora hurcolta állkapcsában az Alfa katonák duzzadt, szinte átlátszó lárváit. Ketté tudták harapni az embert, képesek voltak felborítani a tankot, és elbírták a rájuk zúduló számtalan lövedéket és ágyúgolyót. Miután ezek a szuperkatonák kikeltek, a Királynő teljesítette ősi küldetését: egyenként összeérintette velük csápjait, amivel átadta nekik a tudását. Természetesen nem az összeset, hanem épp csak annyit, amennyivel teljesíteni tudták feladatukat. Annál többet úgysem lettek volna képesek kezelni. A lányai is csupán követték a parancsait, nem elemezgették őket, vagy gyötrődtek miattuk, mint ő.

Aznap kihívást jelentett eldöntenie, mit osszon meg az új katonákkal. A Kolónia már nagyon közel került az emberek fölötti győzelemhez, mégis gyorsan elveszíthettek volna mindent. Sok-sok évvel ezelőtt saját anyjának, az úgynevezett Különc Királynőnek is ugyanerről kellett döntést hoznia. És a Különc akkor úgy döntött, hogy a Hymenopterának ad át mindent. Onnantól ez jelentette a Hymenoptera számára a hatalom, ám ugyanakkor minden szenvedése forrását is. Bármennyire is gyűlölte ezt az ajándékát, ha akkor nem fogadja el, a Kolónia réges-régen megbukott volna, és az emberek győznek.

Aznap a Királynő egy összefoglalót a háborúról és a Kolónia történelmét ültette be az Alfákba, egészen a nagyanyjáig, az Eltűnt Királynőig visszanyúlva. Az ő bukása robbantotta ki a konfliktust az emberek és a hangyák között. Ez a bolond királynő évezredekkel korábban uralkodott, és mivel bármilyen csekély ellenállás nélkül óriási területeket és föld alatti üregeket tartott a hatalma alatt, az egész bolygó jogos urának képzelte magát. Az ő faja volt a legrátermettebb a vezetésre: nem gátolta őket érzelgősség, félelem, és a tévhit sem, hogy az egész világot csak nekik teremtették.

Különc lárvakorában az Eltűnt Királynő túl későn vette észre, hogy a Kolónia vesztésre áll az emberekkel szemben, s ennek köszönhetően elveszítette a földet, élelmet, vizet és a többi teremtmény fölötti uralmát. És amíg az Eltűnt Királynő képtelen volt felfogni a körülötte ólálkodó veszélyt és tétlenül várakozott, egy seregnyi ember söpört végig a földön lerombolva a hangyabolyokat, amelyek városukkal szembeni ellenállásuk jeléül épültek. Sarujuk bűze és lépteik dübörgése túl későn.

Chrétien de Troyes: Perceval avagy a Grál meséje

 Chrétien de Troyes

Perceval avagy a Grál meséje

 

Megjelent!

Prae Kiadó

Prae Kiadó, 2023

Fordította: Vaskó Péter

Nyelvi lektor: Jeney Zoltán

Borítóterv: Vaskó Péter és Szilágyi N. Zsuzsa

Borítókép: Dante Gabriel Rossetti – The Damsel of the Sanct Grael (1874)

Könyvbemutató és dedikálás

 

2023. szeptember 21-én, csütörtökön 19 órától a Próféta Galériában (Budapest XI., Szent Gellért tér 3.)

 

Mi a Grál? Kit szolgál?

Könyvbemutató beszélgetés a Grálról, Artúr király lovagjairól, valamint talpraesett és kikapós udvarhölgyekről a fordítóval és a szerkesztővel, középkori zene kíséretében. Ha kíváncsi vagy, honnan ered a Grál-történet, mit szimbolizál ez a misztikus kehely, hogyan vált az európai kultúra egyik legnagyobb misztériumává, ott a helyed!

 

Közreműködnek: Vaskó Péter, a mű fordítója; Jeney Zoltán szerkesztő, középkorkutató; Balogh Endre kiadóvezető; Csörsz Rumen István irodalom- és régizene kutató; Molnár Katalin (ének).

 

A belépés díjtalan.

A bemutató után afterpartit tartunk a Kis Présházban.

(Budapest XI., Bartók Béla út 44.).

Esemény

 

Fülszöveg

 

„Mi a Grál? Kit szolgál?” Ez a fel nem tett kérdés mozgatja az artúri mondakör egyik legismertebb történetét. Chrétien de Troyes a középkor költő-varázslója volt, aki életre hívta az artúri mondakör olyan izgalmas figuráit, mint Lancelot vagy épp Perceval, és a legtöbb fejtörést okozó szimbólumát, a Grált. Chrétien ezen utolsó művében jelenik meg először a misztikus erővel bíró kehely, amelyet, mintha csak szándékosan történt volna, a regény befejezetlensége még titokzatosabbá tesz. A világtól távol felnőtt fiatal, épp csak lovaggá ütött Perceval találkozása a Grállal alapjaiban változtatja meg sorsát, és az élmény a legbensőbb kérdések kutatására sarkallja. Szabadság és szabálykövetés, kíváncsi féktelenség és korlátozó önuralom, szerelem és hódítás, ösztön és kultúra – mai szemmel is eleven kihívások teszik próbára a regény habozó és hibázó hőseit: a féktelen és ösztönös Percevalt és a visszafogott, tökéletes udvari lovagot, Gauvaint. Kalandok, párviadalok, varázslat és szerelem gazdag, sokjelentésű szimfóniája ez a mű, melyben a szereplők számára az igazi tét nem egy kehely, hanem önmaguk megtalálása.

 

 

A szerzőről

 

Chrétien de Troyes 12. századi költő, klerikus, az ófrancia költészet legjelentősebb alakja, aki udvari szerelmet dicsőítő műveivel elindította az artúri lovagregény divatját. Nála jelenik meg először a királynéba szerelmes Lancelot alakja, és hozzá kötődik a Grál szimbólumának megteremtése. Műveivel nagyban hozzájárult a nyugati regény műfajának kialakulásához.

 

 

A fordítóról

 

Vaskó Péter költő, műfordító, filmkritikus 1970-ben született, az ELTE magyar nyelv és irodalom, valamint film szakára járt, majd az egyetem Középkortudományi Doktori Programjában folytatta tanulmányait. Chrétien de Troyes Lancelot, a Kordé Lovagja című művét 1999-ben fordította magyarra (Prae Kiadó, 2020.). Önálló verseskötete Árnyéklovasság címmel jelent meg.

 

 

Részlet a kötetből

 

Találkozás a lovagokkal

 

Akkor történt mindez, midőn

fű, fa, mező tavaszidőn

zöldbe, virágba öltözött,

72         madárdal szólt, s friss örömöt

sugárzott minden, ami élt.

A végtelen lombú, sötét,

sűrű Kietlen Erdőnek

76         mélyén a magányos özvegy

ifjú fia korán reggel

lóra száll, s három gerellyel

indul anyja birtokáról,

80         hogy megnézze, a munkától

zsendülnek-e a zabföldek,

amit tucatnyi ökörnek

megfeszített erejével

84         tör a jobbágy hat ekével.

Mikor belép az erdőbe,

a szíve nyomban örömre

gyullad, s ahogy a madárdal,

88         a sok szín, illat magával

ragadja a napsütésben:

boldog tisztán és egészen.

Hogy merítsen még a jóból,

92         a fiú leszáll a lóról,

hagyja, kedvére legeljen,

fogja gerelyét, s mert ebben

igen ügyes, hajigálja:

96         kezében a könnyű dárda

pörög-forog meg nem állva,

dobálja előre-hátra.

Ámde egyszer csak meghallja,

100      hogy öt lovag vágtat arra

talpig vasban a fák között.

Levél reszket, föld dübörög,

ahogy jönnek, tölgyág csapkod

104      zengő vértet, döngő pajzsot,

láncing zörög, pata dobog,

az egész táj zeng-bong, morog.

A fiú megrökönyödve

108      hallja, ahogy mennydörögve

jönnek felé az erdőn át,

ám belőlük semmit se lát.

Ámulva mondja: „Lelkemre,

112      anyám sokat emlegette:

minden bősz fenevad között

legrútabbak az ördögök!

Arra tanított: keresztet

116      vessek, hogyha látnék egyet,

de nem követem tanácsát,

nem vetek keresztet, hátrább

sem lépek, fogom gerelyem,

120      és a legnagyobbra vetem.

Hiszem, hogy a többi ettől

eliszkol majd közelemből!”

Ekként biztatja hát magát,

124      amíg csak a csapat zaját

hallja. Ámde amint végre

a sűrűből előlépve

őket teljes pompájukban

128      láthatja, ezüst sisakban,

lándzsákkal, villogó vértben,

talpig acél napsütésben,

szórva vörös, kék s arany színt,

132      úgy érzi, hogy soha addig

még nem látott ilyen csodát,

s ujjongva, hangosan kiált:

„Én Istenem, szavamra, itt

136      ezek a te angyalaid!

Kérlek, hogy ne vedd bűnömnek,

hogy ördögnek véltem őket.

Jó anyám, igazat szóltál:

140      e földön az angyaloknál

szemkápráztatóbb lény nincsen,

egyedül csak maga Isten,

kinél nem lehet szebb semmi.

144      S ez, kit elöl látok menni,

aki közülük a legszebb,

oly csodás, a többieknek

fénye hozzá nem fogható,

148      ő lesz biz a Mindenható!

Anyám mindig mondja nekem:

ha imádom Úristenem,

boruljak le színe előtt.

152      Így fogom hát imádni őt

és vele minden angyalát.”

Földre is veti ott magát,

s mit anyja tanított neki,

156      imáit mind elrebegi.

Látva ezt az első lovag

így kiált: „Ne tovább, urak!

Ez a fiú a jöttünkre

160      reszketve borul a földre,

s ha mind körbeálljuk, félek,

úgy megrémül, életének

azon nyomban vége szakad.

164      És hát, aki halottakat

kérdez, választ hiába vár.

Így a többi lovas megáll,

vezetőjük pedig nyomban

168      az ifjúhoz megy, s szól: „Jól van,

ne félj, fiú!” „Én nem félek,

a Teremtőre, úgy éljek!

Te vagy Isten?” „Ejnye, dehogy!”

172      „Ki vagy tehát?” „Lovag vagyok!”

„Lovaggal még nem volt dolgom

– szól a fiú. – Bizony mondom,

nem is láttam, nem is tudtam,

176      hogy létezhet. De lám, úgy van,

hogy te szebb vagy Istennél is!

Bár ilyen lehetnék én is:

ilyen fényes és felséges!”

180      Erre még közelebb léptet

a lovas, s ezt kérdi tőle:

„Láttál-e itt az erdőbe’

öt lovagot és három lányt?”

184      Ámde a fiú a lándzsát

vizsgálgatja, nézegeti,

s a lovagot így kérdezi:

„Drága úr, aki lovagnak

188      hívod magad, e dolognak

mi a neve?” „Ó, barátom,

csapdába estem, úgy látom

– szól a lovag –, én akartam

192      hírt hallani tőled, s bajban

vagyok, mert te faggatsz engem!

Halld hát: mit itt látsz kezemben,

annak neve lándzsa.” Mire

196      szól a fiú: „Úgy vetik-e

ezt is, mint én a gerelyem?”

„Mondd, hogy lehetsz ily esztelen?

A lándzsa döfésre való!”

200      „És abban mi volna a jó?

Én itt e három gerellyel

többre megyek! Könnyűszerrel

eltalálok bármily vadat,

204      futó őzet vagy madarat,

nyíl sem repül sebesebben.”

„Mit sem érdekel ez engem

– szól a lovag –, kérdésemre

208      válaszolj inkább: jött erre

három szép hölgy öt lovaggal?”

Ám a fiú most a pajzzsal

foglalkozik, azt fogja meg:

212      „És ez itt mi?” „Türelmemet

vesztem lassan – szól a lovag –,

mert hiába: válaszokat

nem kapok, csak kérdéseket!

216      Megváltómra, én híreket

szeretnék tőled hallani,

ám te úgy teszel, mint aki

tanítóját kérdi folyton.

220      Ám de nem bánom, megmondom,

mi ez, mert megkedveltelek.

Pajzsnak hívják, mit viselek.”

„Pajzsnak?” „Úgy van, ez a pajzsom.

224      És igen nagy becsben tartom,

hű barát és védelmező.

Dárdát ha dob, nyilat ha lő

bárki felém, e pajzs engem

228      megóv a veszedelemben.”

Ekkor, akik hátrébb álltak,

a nagy szekereknél vártak,

jönnek, s kérdik: „Mondd, mit akar,

232      uram, tőled itt ez a gall?”

„Krisztusra, nem tehet róla,

de úgy hiszem, kelekótya.

Szokásaink nem ismeri,

236      bármit kérdek, kikerüli,

és folyton csak arról kérdez,

mi micsoda, s hogy ez és ez

mire való, mi célt szolgál.”

240      „Tudja, uram, a galloknál

együgyűbbet nem találhat.

Ostobábbak, mint az állat,

mit az eke elé fognak.

244      Hallgatni, mit hablatyolnak,

csak az idő fecsérlése.”

„Nem tudom, Jézus nevére,

mit gondoljak – szól a lovag –,

248      de én addig az utamat,

bizony mondom, nem folytatom,

amíg meg nem válaszolom

minden kérdését.” Majd ezzel

252      a fiúhoz türelemmel

így szól újra: „Felelj tehát,

láttad-e a három leányt

az öt lovaggal ez úton?

256      Szólj hát, fontos lenne tudnom!”

Ám ez inkább sodronyingét

tapogatja, s kérdez ismét:

„S ez mi lenne, miért hordod?”

260      „Nem láttál még ilyen dolgot?”

„Nem én!” „Ez a láncing. Nehéz,

mint a vas!” „A vas?” „Ide nézz,

acélból van minden szeme!”

264      „Uram, ily szépet, mint eme

vasing, soha nem láttam még!

Mire való?” „Ez, lásd, megvéd,

ha megdobnál gerelyeddel,

268      nem tudnál, bárhogy igyekszel

sebet ejteni énrajtam.”

„Nohát, mondhatom, nagy bajban

lennék, hogyha minden vadnak,

272      őznek, szarvasnak, vadkannak

ily láncinge lenne, többet

meg nem ölhetném már őket.”

A lovag most újra kérdi:

276      „Beszélj hát végre, Mennybéli

Urunkra kérlek, azokról

a hölgyekről s lovagokról!”

Ám a kíváncsi, esztelen

280      fiú csak kérdez szüntelen:

„És te, lovag, így születtél?”

„Nagy ég, dehogy!” „Hát hogy tettél

szert erre az öltözetre?”

284      „Látom, kíváncsi vagy erre,

elmondom hát, ha óhajtod.”

„Kérlek, mondd!” „E fegyvert, pajzsot,

láncinget, még nincs öt napja,

288      nekem Artúr király adta,

amikor lovaggá ütött.

És most szólj: mind, ki erre jött,

a csapat, mely itt vágott át,

292      vágtatott vagy csak poroszkált?”

 

 

Megrendelhető a kiadó webáruházában

Prae Kiadó