A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Robert Repino. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Robert Repino. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. december 3., vasárnap

Hangolódj a karácsonyra Mort(e)-csomagunkkal!

 Hangolódjunk együtt a karácsonyra! 


Válassz akciós könyvcsomagjainkból és ajándékozd szeretteidnek az olvasás élményét!

 

Lepd meg barátaidat vagy magad Robert Repino Mort(e) című regénye mellé egy vászontáskával!

Most egy csomagban!

 

Karácsonyi ajánlatunkat megtalálod a webshopunkban.

Multiverzum Kiadó

„Őrült, de zseniálisan és szórakoztatóan az."

 

Robert Repino

Mort(e)

Mort(e)



Multiverzum Kiadó, 2023

 

Fordító: Zónai Melinda

Felelős szerkesztő: Péczely Dóra

Olvasószerkesztő: Lehotka Gábor

Borítóterv: Kapo Ng

Címlap illusztráció: Sam Chung @ A-Men Project

A kötetről

Robert Repino Mort(e) című posztapokaliptikus sci-fijében egy ősi, bosszúvágytól fűtött hangyakirálynő egy biokémiai szer segítségével beszélő, intelligens és öntudatra ébredt állatokból sereget hoz létre, hogy leigázza az emberiséget és átvegye a Föld feletti uralmat. Ezzel kezdetét veszi a „névtelen háború”, amelynek végső célja az állatokon esett évezredes sérelmek megtorlása, az emberiség kiirtása

A világ sorsa egy macska, Mort(e) kezében van, aki közönséges házimacskából lesz háborús hős és vonakodó messiás. Életveszélyes küldetéseken vesz részt, miközben a rettegett emberi biofegyver, az EMSAH-vírus nyomába ered. Ám valójában csak egyetlen dolog érdekli: hogy megtalálja barátját, Shebát, a kutyát. Bár Mort(é)t erősen kínozzák házikedvencként megélt pillanatai, de az emlékek bátorságot adnak neki, hogy leküzdje nemcsak az ember által irányított múltat, de felvegye a harcot a hangyák tervezte jövő szörnyűségeivel szemben is. A macska Sheba reménytelennek tűnő keresése közben átélt kalandjai során bepillantást nyerünk az összetört földi világ túlélőinek életébe, mely éppolyan félelmetes, mint szívszorító.

Robert Repino amerikai szerző első regénye sötét disztópia, de egyben fordulatos és izgalmas fantasy is, amely megjelenésének évében elnyerte az io9 popkulturális blog „Az év legjobb science fiction és fantasy regénye” díját.

Ajánlások

„Akárcsak világviszonylatban az Állatfarm, a Mort(e) is egy megható és gyönyörű történetet sző, izgalommal és rettegéssel fűszerezve. Nem hasonlít semmire, amit valaha olvastál, és hosszú ideig fogsz még beszélni róla azután is, hogy elolvastad.”

‒ Paste Magazine, 2015 Legjobb Könyve

 

„Ez a könyv egyszerűen hihetetlen, és az általam eddig olvasott egyik sci-fi regényhez sem fogható! Miközben Repino végigvezet az események során és bemutatja a teremtményeket, amelyekkel Mort(e) a kalandjai során találkozik, az olvasó alapos betekintést nyer ebbe a széttöredezett világba, amely legalább annyira inspiráló, mint amennyire szívszaggató. A történet még jóval azután is kísért, hogy elolvastam.”

‒ BookRiot.com: A legjobb novemberben olvasott könyve.

 

„A Mort(e) egy vad, apokaliptikus világba repíti az olvasót, amelyben az óriáshangyák olyan vírussal fertőzik meg az állatokat, amelytől amellett, hogy megvadulnak, emberszerű intelligenciára is szert tesznek. Mort(e) leghőbb vágya, hogy újraegyesüljön Shebával, a szomszéd kutyával, aki egykor megmutatta neki, mi a feltétlen szeretet. Barátja megtalálására indított utazása, hátterében a színtiszta racionalitás és a miszticizmus közötti ideológiai háborúval, furcsán megindító történetté fejlődik.”

‒ The Washington Post: A legjobb új sci-fi és fantasy regények

 

„Ördögien szórakoztató debütálás borzasztóan jó sci-fi-be ágyazva. A fajok közötti háborúskodás olyan vad leírása, amely elolvasása után bizonyára az összes háziállat-tulajdonos elgondolkodik, amikor cirmos cicája legközelebb elviharzik mellette.”

‒ Kirkus

 

„Repino olyan komolysággal és őszinteséggel, és nem utolsósorban ünnepélyes, már-már homéroszi nyelvezettel adja elő ezt a történetet, hogy forgatókönyvének minden fölháborító, esetleg potenciálisan értelmetlen aspektusát elfedi és semmissé teszi. Mort(e) pikareszk élete valami olyasmit idéz, mint a Tom Jones, vagy Mark Helprin A Soldier of the Great War cimű alkotása. Lebilincselő regény.”

‒ Barnes and Noble

 

„A Mort(e) összetett, elbűvölő és gyakran véres… teljesen magával ragadó debütálás.”

‒ The Boston Globe

 

„Kalandos lendületet kölcsönöz az allegorikus vezérfonalnak. Őrültség vajon? Minden bizonnyal! Olyan gyorsan fogod lapozni, amennyire csak tudod? Még szép! Robert Repino Mort(e) című regényének minden egyes oldala magával ragadó.”

‒ ElectricLiterature.com

 

„Ez a science fiction legjava. Repino egy vad, fantáziadús és teljesen eredeti történetet tár elénk, amelyben nyoma sincs cukormáznak. Pellengérre állítja a jelenlegi, háborúval terhelt, vallás uralta, szándékosan megosztott társadalmunkat.”

‒ LitReactor.com

 

„Ez a regény mindenféle szempontból őrültség, de mindez nagyon jól áll neki. Repino megőrzi tébolyult magabiztosságát, miközben Mort(e) háborús történetből detektívregénnyé változik.”

‒ Slate.com

 

„George Orwell Állatfarmja óta nem olvastam ennyire provokatív könyvet… Ez a történet több szempontból is mélyreható: érinti a pszichológia, a filozófia és a vallás kérdésköreit, miközben az állatvilág azon felismerésére helyezi a hangsúlyt, mely szerint pont azzá váltak, amit a legjobban gyűlöltek ‒ emberré. Egy jól megírt és lebilincselő mű áll előttünk, melynek sorait minden sci-fi és fantasy rajongó habzsolni fogja. Kifejezetten ajánlott George Orwell, Richard Adams és Vishnu Sarma Pancsatantrája kedvelőinek.”

‒ The Thugbrarian Review Blog

 

„Az orwelli példázat és a sci-fi/akcióthriller elemeit ötvözve, a Mort(e) egy precízen felépített vádirat sok mindenről, ami rosszul működik egy társadalomban, és egyben a helyes dolgok ünneplése is.”

‒ Matthew Gallaway, a The Metropolis Case szerzője

 

„A Mort(e) csodálatos és furcsa, sosem negédes, és mindig megdöbbentő.”

‒ Cat Rambo, a Near + Far szerzője

 

„Egy állatias regény, amely leleplezi, valójában mennyire bestiálisak is vagyunk mi, emberek. Robert Repino Mort(e) című regénye ötletes, magával ragadó és ütős.”

‒ Ismet Prcic, a Shards szerzője

 

„Készülj fel egy eddig soha nem látott posztapokaliptikus kalandra, amely során az állatok kétlábú lényekké alakulnak át, majd felemelkednek, hogy megöljék saját ’gazdáikat’.”

‒ Barbara Theroux, Fact & Fiction Könyvesbolt (Missoula, MT)

A szerzőről


Robert Repino a Mort(e), a Culdesac, a D'Arc és a Malefactor című regények írója, amelyek a kritikusok által is elismert Névtelen háború sorozat részei (Soho Press, 2015, 2016 és 2017). Az ő nevéhez fűződnek a Spark and the League of Ursus és a Spark and the Grand Sleuth című regények is (Quirk Books, 2020 és 2021).

Repino az Emerson Főiskolán szerzett kreatív írásból MFA diplomát. Jelenleg a Gotham Writers' Workshop-ban dolgozik oktatóként. Napközben az Oxford University Press szerkesztője.

Robert Repino weboldal

Writinflgclasses


Részlet a kötetből

 

2. FEJEZET

A HYMENOPTERA UNUS RTÉNETE



AKIRÁLYNŐ MINDENT látott. Szeme és csápjai szomjazták az egyre több és több információt, az illatokat, színeket és szavakat. Milliárdnyi lányának köszönhetően a Kolónia egyre mélyebbre hatolt az emberek világába, miközben ő éberen figyelt, és szívta magába az összes tapasztalást boldogan, amiért a dolgok alakulása minden elképzelését felülmúlta. Az ő elméje volt az egész Kolónia elméje, amely most lüktetett a növekedéstől, fényt fakasztva a sötétségből.
És ez felemésztette őt.

Ám ő a Hymenoptera Unus volt, a Különc Királynő lánya, akit az emberek az ördög kezének neveztek, az alvilág uralkodónőjének. Az ezzel járó felelősség és az átkozott gyötrelem egyedül őt terhelte. Soha, senki nem érthette meg, amit ő tud – főként a lányai, de az emberek és a felszínen élő állatok sem, akiket ő maga, holmi élő istent játszva szabadított föl a rabszolgaság alól. Gyermekei mindent föláldoztak volna érte, amiért hálás is volt, ám a világot képtelenek voltak az ő szemén keresztül nézni. Ők sosem éreznék magukat egyedül, hiszen egy egész részei voltak, ahogyan megbánást sem éreznének soha, mert az nem szolgálna számukra semmiféle célt.

Noha teste több ezer éves volt, elméje az egész Kolónia kollektív emlékezetének nyújtott otthont. Minden győzelmet, vereséget és szörnyű halált népe a kémia nyelvén rögzített, és az ő agyában tárolt. Egyetlen halál is épp elég borzalmas; ő többmilliárdnyit élt meg az évezredek során.

A névtelen háború derekán elérkezett a nap, amikor az emberek kis híján felfedezték búvóhelyét, amely az óceán közepén újonnan létrehozott Sziget mélyén rejtőzött. A föld remegett fölötte a harci gépeiktől. Bombákat és ásószerkezeteket hoztak magukkal, és ezerszámra érkeztek csizmáikkal dübörögve a talajon. A hatalmas, bálnaméretűre puffadt testű Királynő az üregében feküdt, több helyet elfoglalva, mint az egész Kolónia, amelyben a világra jött. Bármennyire szörnyen fejlett volt is az agya – hiszen szörny volt ő teljes egészében –, teste továbbra is magatehetetlen tojásrakó gépezetként működött, fogságban tartva lényét. Ezért nem engedhették túl közel jutni az embereket. Táncot lejtettek volna a teteme fölött, miután felgyújtották, azt gondolván, hogy beteljesítették a próféciát, amelyet varázskönyveik és kuruzslóik jövendöltek. A Kolónia nem így fog megszűnni, erre megesküdött. Több száz évnyi tervezés után vágott bele a háborúba, és addig nem fogja abbahagyni, amíg az összes ember meg nem hal, és a világot a benne élő összes lénnyel együtt a saját elképzelése szerint újjá nem teremti.

A talaj tovább remegett és morajlott, miközben az emberek a rovarokkal harcoltak odafönt. Újabb robbanás rázta meg az üreget, fellazítva némi földet, amely a padlóba csapódott. Az emberek immár rettegtek tőle, ami határozott visszafejlődést mutatott, mert míg egy sarokba szorított állat egyértelmű fenyegetést jelentett, a kihalással szembenéző ember kiszámíthatatlanná vált.

Körülötte nyüzsgő lányai rendületlenül nyalogatták hatalmasra duzzadt hasát, hogy tisztán tartsák a kosztól és a kórokozóktól, miközben ő ütemesen préselte ki magából a tojásokat. Ha az egész üreg beomlana, és szolgálólányai fejét szegnék, akkor is folytatnák a nyalást, amíg agyuk végleg le nem kapcsol a vér- és oxigénhiány miatt. Odaadásuk határtalan volt.

Óriási, az embereknél is hatalmasabbra tenyésztett dolgozók sora hurcolta állkapcsában az Alfa katonák duzzadt, szinte átlátszó lárváit. Ketté tudták harapni az embert, képesek voltak felborítani a tankot, és elbírták a rájuk zúduló számtalan lövedéket és ágyúgolyót. Miután ezek a szuperkatonák kikeltek, a Királynő teljesítette ősi küldetését: egyenként összeérintette velük csápjait, amivel átadta nekik a tudását. Természetesen nem az összeset, hanem épp csak annyit, amennyivel teljesíteni tudták feladatukat. Annál többet úgysem lettek volna képesek kezelni. A lányai is csupán követték a parancsait, nem elemezgették őket, vagy gyötrődtek miattuk, mint ő.

Aznap kihívást jelentett eldöntenie, mit osszon meg az új katonákkal. A Kolónia már nagyon közel került az emberek fölötti győzelemhez, mégis gyorsan elveszíthettek volna mindent. Sok-sok évvel ezelőtt saját anyjának, az úgynevezett Különc Királynőnek is ugyanerről kellett döntést hoznia. És a Különc akkor úgy döntött, hogy a Hymenopterának ad át mindent. Onnantól ez jelentette a Hymenoptera számára a hatalom, ám ugyanakkor minden szenvedése forrását is. Bármennyire is gyűlölte ezt az ajándékát, ha akkor nem fogadja el, a Kolónia réges-régen megbukott volna, és az emberek győznek.

Aznap a Királynő egy összefoglalót a háborúról és a Kolónia történelmét ültette be az Alfákba, egészen a nagyanyjáig, az Eltűnt Királynőig visszanyúlva. Az ő bukása robbantotta ki a konfliktust az emberek és a hangyák között. Ez a bolond királynő évezredekkel korábban uralkodott, és mivel bármilyen csekély ellenállás nélkül óriási területeket és föld alatti üregeket tartott a hatalma alatt, az egész bolygó jogos urának képzelte magát. Az ő faja volt a legrátermettebb a vezetésre: nem gátolta őket érzelgősség, félelem, és a tévhit sem, hogy az egész világot csak nekik teremtették.
Különc lárvakorában az Eltűnt Királynő túl későn vette.

2023. október 7., szombat

Megjelent - „Őrült, de zseniálisan és szórakoztatóan." ‒ Robert Repino: Mort(e)

Robert Repino
Mort(e)

 

Megjelent!

Multiverzium kiadó



Fordító: Zónai Melinda

Felelős szerkesztő: Péczely Dóra

Olvasószerkesztő: Lehotka Gábor

Borítóterv: Kapo Ng

Címlap illusztráció: Sam Chung @ A-Men Project


A kötetről

 

Robert Repino Mort(e) című posztapokaliptikus sci-fijében egy ősi, bosszúvágytól fűtött hangyakirálynő egy biokémiai szer segítségével beszélő, intelligens és öntudatra ébredt állato „Őrült, de zseniálisan és szórakoztatóan."kból sereget hoz létre, hogy leigázza az emberiséget és átvegye a Föld feletti uralmat. Ezzel kezdetét veszi a „névtelen háború”, amelynek végső célja az állatokon esett évezredes sérelmek megtorlása, az emberiség kiirtása.

 

A világ sorsa egy macska, Mort(e) kezében van, aki közönséges házimacskából lesz háborús hős és vonakodó messiás. Életveszélyes küldetéseken vesz részt, miközben a rettegett emberi biofegyver, az EMSAH-vírus nyomába ered. Ám valójában csak egyetlen dolog érdekli: hogy megtalálja barátját, Shebát, a kutyát. Bár Mort(é)t erősen kínozzák házikedvencként megélt pillanatai, de az emlékek bátorságot adnak neki, hogy leküzdje nemcsak az ember által irányított múltat, de felvegye a harcot a hangyák tervezte jövő szörnyűségeivel szemben is. A macska Sheba reménytelennek tűnő keresése közben átélt kalandjai során bepillantást nyerünk az összetört földi világ túlélőinek életébe, mely éppolyan félelmetes, mint szívszorító.

 

Robert Repino amerikai szerző első regénye sötét disztópia, de egyben fordulatos és izgalmas fantasy is, amely megjelenésének évében elnyerte az io9 popkulturális blog „Az év legjobb science fiction és fantasy regénye” díját.

 

Ajánlások

 

„Akárcsak világviszonylatban az Állatfarm, a Mort(e) is egy megható és gyönyörű történetet sző, izgalommal és rettegéssel fűszerezve. Nem hasonlít semmire, amit valaha olvastál, és hosszú ideig fogsz még beszélni róla azután is, hogy elolvastad.”

‒ Paste Magazine, 2015 Legjobb Könyve

 

„Ez a könyv egyszerűen hihetetlen, és az általam eddig olvasott egyik sci-fi regényhez sem fogható! Miközben Repino végigvezet az események során és bemutatja a teremtményeket, amelyekkel Mort(e) a kalandjai során találkozik, az olvasó alapos betekintést nyer ebbe a széttöredezett világba, amely legalább annyira inspiráló, mint amennyire szívszaggató. A történet még jóval azután is kísért, hogy elolvastam.”

‒ BookRiot.com: A legjobb novemberben olvasott könyve.

 

„A Mort(e) egy vad, apokaliptikus világba repíti az olvasót, amelyben az óriáshangyák olyan vírussal fertőzik meg az állatokat, amelytől amellett, hogy megvadulnak, emberszerű intelligenciára is szert tesznek. Mort(e) leghőbb vágya, hogy újraegyesüljön Shebával, a szomszéd kutyával, aki egykor megmutatta neki, mi a feltétlen szeretet. Barátja megtalálására indított utazása, hátterében a színtiszta racionalitás és a miszticizmus közötti ideológiai háborúval, furcsán megindító történetté fejlődik.”

‒ The Washington Post: A legjobb új sci-fi és fantasy regények

 

„Ördögien szórakoztató debütálás borzasztóan jó sci-fi-be ágyazva. A fajok közötti háborúskodás olyan vad leírása, amely elolvasása után bizonyára az összes háziállat-tulajdonos elgondolkodik, amikor cirmos cicája legközelebb elviharzik mellette.”

‒ Kirkus

 

„Repino olyan komolysággal és őszinteséggel, és nem utolsósorban ünnepélyes, már-már homéroszi nyelvezettel adja elő ezt a történetet, hogy forgatókönyvének minden fölháborító, esetleg potenciálisan értelmetlen aspektusát elfedi és semmissé teszi. Mort(e) pikareszk élete valami olyasmit idéz, mint a Tom Jones, vagy Mark Helprin A Soldier of the Great War cimű alkotása. Lebilincselő regény.”

‒ Barnes and Noble

 

„A Mort(e) összetett, elbűvölő és gyakran véres… teljesen magával ragadó debütálás.”

‒ The Boston Globe

 

„Kalandos lendületet kölcsönöz az allegorikus vezérfonalnak. Őrültség vajon? Minden bizonnyal! Olyan gyorsan fogod lapozni, amennyire csak tudod? Még szép! Robert Repino Mort(e) című regényének minden egyes oldala magával ragadó.”

‒ ElectricLiterature.com

 

„Ez a science fiction legjava. Repino egy vad, fantáziadús és teljesen eredeti történetet tár elénk, amelyben nyoma sincs cukormáznak. Pellengérre állítja a jelenlegi, háborúval terhelt, vallás uralta, szándékosan megosztott társadalmunkat.”

‒ LitReactor.com

 

„Ez a regény mindenféle szempontból őrültség, de mindez nagyon jól áll neki. Repino megőrzi tébolyult magabiztosságát, miközben Mort(e) háborús történetből detektívregénnyé változik.”

‒ Slate.com

 

„George Orwell Állatfarmja óta nem olvastam ennyire provokatív könyvet… Ez a történet több szempontból is mélyreható: érinti a pszichológia, a filozófia és a vallás kérdésköreit, miközben az állatvilág azon felismerésére helyezi a hangsúlyt, mely szerint pont azzá váltak, amit a legjobban gyűlöltek ‒ emberré. Egy jól megírt és lebilincselő mű áll előttünk, melynek sorait minden sci-fi és fantasy rajongó habzsolni fogja. Kifejezetten ajánlott George Orwell, Richard Adams és Vishnu Sarma Pancsatantrája kedvelőinek.”

‒ The Thugbrarian Review Blog

 

„Az orwelli példázat és a sci-fi/akcióthriller elemeit ötvözve, a Mort(e) egy precízen felépített vádirat sok mindenről, ami rosszul működik egy társadalomban, és egyben a helyes dolgok ünneplése is.”

‒ Matthew Gallaway, a The Metropolis Case szerzője

 

„A Mort(e) csodálatos és furcsa, sosem negédes, és mindig megdöbbentő.”

‒ Cat Rambo, a Near + Far szerzője

 

„Egy állatias regény, amely leleplezi, valójában mennyire bestiálisak is vagyunk mi, emberek. Robert Repino Mort(e) című regénye ötletes, magával ragadó és ütős.”

‒ Ismet Prcic, a Shards szerzője

 

„Készülj fel egy eddig soha nem látott posztapokaliptikus kalandra, amely során az állatok kétlábú lényekké alakulnak át, majd felemelkednek, hogy megöljék saját ’gazdáikat’.”

‒ Barbara Theroux, Fact & Fiction Könyvesbolt (Missoula, MT)

 

 

A szerzőről



Robert Repino a Mort(e), a Culdesac, a D'Arc és a Malefactor című regények írója, amelyek a kritikusok által is elismert Névtelen háború sorozat részei (Soho Press, 2015, 2016 és 2017). Az ő nevéhez fűződnek a Spark and the League of Ursus és a Spark and the Grand Sleuth című regények is (Quirk Books, 2020 és 2021).

 

Repino az Emerson Főiskolán szerzett kreatív írásból MFA diplomát. Jelenleg a Gotham Writers' Workshop-ban dolgozik oktatóként. Napközben az Oxford University Press szerkesztője.



Részlet a kötetből

 

2. FEJEZET

A HYMENOPTERA UNUS RTÉNETE


A királynő mindent látott. Szeme és csápjai szomjazták az egyre több és több információt, az illatokat, színeket és szavakat. Milliárdnyi lányának köszönhetően a Kolónia egyre mélyebbre hatolt az emberek világába, miközben ő éberen figyelt, és szívta magába az összes tapasztalást boldogan, amiért a dolgok alakulása minden elképzelését felülmúlta. Az ő elméje volt az egész Kolónia elméje, amely most lüktetett a növekedéstől, fényt fakasztva a sötétségből.
És ez felemésztette őt.
Ám ő a Hymenoptera Unus volt, a Különc Királynő lánya, akit az emberek az ördög kezének neveztek, az alvilág uralkodónőjének. Az ezzel járó felelősség és az átkozott gyötrelem egyedül őt terhelte. Soha, senki nem érthette meg, amit ő tud – főként a lányai, de az emberek és a felszínen élő állatok sem, akiket ő maga, holmi élő istent játszva szabadított föl a rabszolgaság alól. Gyermekei mindent föláldoztak volna érte, amiért hálás is volt, ám a világot képtelenek voltak az ő szemén keresztül nézni. Ők sosem éreznék magukat egyedül, hiszen egy egész részei voltak, ahogyan megbánást sem éreznének soha, mert az nem szolgálna számukra semmiféle célt.

Noha teste több ezer éves volt, elméje az egész Kolónia kollektív emlékezetének nyújtott otthont. Minden győzelmet, vereséget és szörnyű halált népe a kémia nyelvén rögzített, és az ő agyában tárolt. Egyetlen halál is épp elég borzalmas; ő többmilliárdnyit élt meg az évezredek során.

A névtelen háború derekán elérkezett a nap, amikor az emberek kis híján felfedezték búvóhelyét, amely az óceán közepén újonnan létrehozott Sziget mélyén rejtőzött. A föld remegett fölötte a harci gépeiktől. Bombákat és ásószerkezeteket hoztak magukkal, és ezerszámra érkeztek csizmáikkal dübörögve a talajon. A hatalmas, bálnaméretűre puffadt testű Királynő az üregében feküdt, több helyet elfoglalva, mint az egész Kolónia, amelyben a világra jött. Bármennyire szörnyen fejlett volt is az agya – hiszen szörny volt ő teljes egészében –, teste továbbra is magatehetetlen tojásrakó gépezetként működött, fogságban tartva lényét. Ezért nem engedhették túl közel jutni az embereket. Táncot lejtettek volna a teteme fölött, miután felgyújtották, azt gondolván, hogy beteljesítették a próféciát, amelyet varázskönyveik és kuruzslóik jövendöltek. A Kolónia nem így fog megszűnni, erre megesküdött. Több száz évnyi tervezés után vágott bele a háborúba, és addig nem fogja abbahagyni, amíg az összes ember meg nem hal, és a világot a benne élő összes lénnyel együtt a saját elképzelése szerint újjá nem teremti.

A talaj tovább remegett és morajlott, miközben az emberek a rovarokkal harcoltak odafönt. Újabb robbanás rázta meg az üreget, fellazítva némi földet, amely a padlóba csapódott. Az emberek immár rettegtek tőle, ami határozott visszafejlődést mutatott, mert míg egy sarokba szorított állat egyértelmű fenyegetést jelentett, a kihalással szembenéző ember kiszámíthatatlanná vált.

Körülötte nyüzsgő lányai rendületlenül nyalogatták hatalmasra duzzadt hasát, hogy tisztán tartsák a kosztól és a kórokozóktól, miközben ő ütemesen préselte ki magából a tojásokat. Ha az egész üreg beomlana, és szolgálólányai fejét szegnék, akkor is folytatnák a nyalást, amíg agyuk végleg le nem kapcsol a vér- és oxigénhiány miatt. Odaadásuk határtalan volt.

Óriási, az embereknél is hatalmasabbra tenyésztett dolgozók sora hurcolta állkapcsában az Alfa katonák duzzadt, szinte átlátszó lárváit. Ketté tudták harapni az embert, képesek voltak felborítani a tankot, és elbírták a rájuk zúduló számtalan lövedéket és ágyúgolyót. Miután ezek a szuperkatonák kikeltek, a Királynő teljesítette ősi küldetését: egyenként összeérintette velük csápjait, amivel átadta nekik a tudását. Természetesen nem az összeset, hanem épp csak annyit, amennyivel teljesíteni tudták feladatukat. Annál többet úgysem lettek volna képesek kezelni. A lányai is csupán követték a parancsait, nem elemezgették őket, vagy gyötrődtek miattuk, mint ő.

Aznap kihívást jelentett eldöntenie, mit osszon meg az új katonákkal. A Kolónia már nagyon közel került az emberek fölötti győzelemhez, mégis gyorsan elveszíthettek volna mindent. Sok-sok évvel ezelőtt saját anyjának, az úgynevezett Különc Királynőnek is ugyanerről kellett döntést hoznia. És a Különc akkor úgy döntött, hogy a Hymenopterának ad át mindent. Onnantól ez jelentette a Hymenoptera számára a hatalom, ám ugyanakkor minden szenvedése forrását is. Bármennyire is gyűlölte ezt az ajándékát, ha akkor nem fogadja el, a Kolónia réges-régen megbukott volna, és az emberek győznek.

Aznap a Királynő egy összefoglalót a háborúról és a Kolónia történelmét ültette be az Alfákba, egészen a nagyanyjáig, az Eltűnt Királynőig visszanyúlva. Az ő bukása robbantotta ki a konfliktust az emberek és a hangyák között. Ez a bolond királynő évezredekkel korábban uralkodott, és mivel bármilyen csekély ellenállás nélkül óriási területeket és föld alatti üregeket tartott a hatalma alatt, az egész bolygó jogos urának képzelte magát. Az ő faja volt a legrátermettebb a vezetésre: nem gátolta őket érzelgősség, félelem, és a tévhit sem, hogy az egész világot csak nekik teremtették.

Különc lárvakorában az Eltűnt Királynő túl későn vette észre, hogy a Kolónia vesztésre áll az emberekkel szemben, s ennek köszönhetően elveszítette a földet, élelmet, vizet és a többi teremtmény fölötti uralmát. És amíg az Eltűnt Királynő képtelen volt felfogni a körülötte ólálkodó veszélyt és tétlenül várakozott, egy seregnyi ember söpört végig a földön lerombolva a hangyabolyokat, amelyek városukkal szembeni ellenállásuk jeléül épültek. Sarujuk bűze és lépteik dübörgése túl későn.