A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Októberi megjelenések. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Októberi megjelenések. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. október 12., csütörtök

Szürreális horror, epikus fantasy, szívmelengető romantika az Agave Könyvek októberi újdonságai közt.

Eddigi könyves pályafutásunk legfantasztikusabb Könyvfesztiválján vagyunk túl: John Scalzi díszvendégsége, és Nicholas Binge látogatásának emléke mindig elkísér minket. A gép azonban nem áll le, sőt: egészen izgalmas címekkel készültünk az őszre. Érkezik majd China Miéville méltó utódjának debütáló regényeegy emlékezetes csata a menny és pokol szolgái közt, és A boszorkány szíve szerzőjének új műve mágiáról és legendákról. Magnólia imprintünkbe az elmúlt évek egyik legnagyobb TikTok-sikerkönyve debütál, valamint folytatódik Kollár Betti elképesztő népszerűségre szert tett Kosársuli-története is.


Hiron Ennes: Pióca



A regény, melyet China Miéville-től hosszú évek óta hiába várunk

Az ​emberi civilizáció északi peremén, egy világtól elzárt kastélyban váratlanul meghal a báró orvosa. Utódjának kell megfejtenie a rejtélyt: hogyan tudta az Intézet elveszíteni sok teste közül az egyiket. A Tartományközi Orvosi Intézet évszázadokon keresztül úgy biztosította növekedését, hogy megtelepedett az ifjú elmékben és doktorokat faragott belőlük, idővel lecserélve minden emberi gyógyítót. Az Intézet azért létezik, hogy segítse az emberiséget: gyógyít és vág, egyengeti és megóvja a fajt az apokaliptikus borzalmaktól, amelyeket őseik a világra szabadítottak.

Most azonban a fagyott északon az Intézet gazdateste riválisra bukkan az evolúciós lépcső legtetején. Egy parazita terjed a báró kastélyában, mely eleve egy titkokkal, hazugságokkal, erőszakkal és félelemmel teli, sötét verem. Találkozásuk pedig szörnyű háború kitörésével fenyeget, melyben akármelyikük is győz, az emberiség veszíteni fog. Hiron Ennes bemutatkozó regénye őrült gótikus horror, melyben China Miéville szürreális stílusa találkozik Gerald Brom hátborzongató képi világával.

Christopher Buehlman: Két tűz között



A szerző egy csábítással és romlással teli világba hívja az olvasót, ahol a mennyben háború dúl, a földön pedig elszabadul a pokol…

1348-at írunk. Thomas, a kegyvesztett lovag rátalál egy fiatal lányra, aki magányosan él egy kihalt normann faluban. A fekete halál árvájaként és az ártatlanság hátborzongató megtestesítőjeként a lány elmondja Thomasnak, hogy a pestis csupán egy nagyobb kataklizma része. A bukott angyalok Lucifer vezetésével fellázadtak, hogy második háborút vezessenek a mennyország ellen, és az emberek világa is belekeveredett a viszályba.

Vajon csak félrebeszél, vagy az igaz hit vezeti? A lány azt állítja, hogy látta Isten angyalait. Hisz benne, hogy az álmaiban az igaz holtak beszélnek hozzá. És meggyőzi a hitetlen Thomast, hogy átkísérje őt az elfajzott vidéken, egészen Avignonba. Ott elmondja Thomasnak, hogy be fogja teljesíteni a küldetését: szembe fog nézni a gonosszal, ami a földet sújtja, és visszaadja ennek az elárult és gyilkos lovagnak a nemességet és a megváltás reményét, amit oly régen elérhetetlennek hitt.

Ahogy a pokol szabadjára engedi haragját, és fény derül a lány valódi természetére, Thomas angyalokkal és démonokkal, szentekkel és feltámasztott holtakkal teli, borzongató csatatéren találja magát, egy kétségbeesett küzdelem kellős közepén, amit nem kevesebbért vívnak, mint az emberek lelkéért.


Genevieve Gornichec: A vér szövetsége



A ​boszorkány szíve írójának legújabb könyve ősi legendákból táplálkozik: két nő élete fonódik össze ebben az elsöprő erejű történetben, amely a viking korban játszódik.

Oddny és Gunnhild gyerekkorukban ismerkednek meg egymással a 10. századi Norvégiában, és nem is különbözhetnének jobban egymástól. Oddny csendes, nyugodt életről álmodozik, míg Gunnhild minél nagyobb hatalomra szeretne szert tenni, és menekülni akar kegyetlen anyjától. Egy jósnő félelmetes jövendölése azonban sötét árnyékot vet Gunnhildra, Oddnyra és a nővérére, Signyre is. A három lány ezért vérszerződést köt egymással, és megfogadják, hogy mindig segíteni fogják a másikat.

Amikor viking portyázók felgyújtják Oddny otthonát és elrabolják Signyt, Oddny egyre távolabb kerül attól az élettől, amelyben reménykedett. Elhatározza, hogy mindenáron megmenti nővérét, de ezalatt egyre közelebb kerül az egyik fosztogatóhoz, aki részt vett az otthona elleni támadásban. Gunnhild időközben megszökött, évekig boszorkánynak tanult a messzi északon, és kénytelen tudomásul venni, hogy a sors a gyűlöletes Erik király felé tereli, aki egy nap egész Norvégia uralkodója lesz.

Bár a két nőt összekötő mágikus és érzelmi kötelék erős, amikor újra felbukkannak egymás életében, kapcsolatuknak olyan próbát kell kiállnia, amire egyáltalán nem számítottak.


Ashley Poston: Halott romantika



Florence ​Day a könyvszakma egyik legnépszerűbb romantikus szerzőjének a szellemírója, és komoly problémával küzd: egy szörnyű szakítást követően nem tud hinni többé a szerelemben. Számára a romantika halott.

Amikor új – és nem mellesleg túlságosan jóképű – szerkesztője nem hajlandó további hosszabbítást adni neki az új kézirat leadási határidejére, Florence felkészül rá, hogy búcsút intsen a karrierjének. Ráadásul nem sokkal később olyan telefonhívást kap, amire nem lehet felkészülni: haza kell térnie a szülővárosába eltemetni váratlanul elhunyt, imádott apját. Abba a közösségbe, ami soha nem értette meg őt, és ahol az évek során semmi nem változott.

Nem csak ezzel kell azonban szembenéznie. Az apja végakarata meglehetősen furcsa a temetésre kért ezer szál vadvirággal, Elvis fellépésével és a madarakkal. De a ravatalozóház ajtajában még furcsább dolog várja: egy szellem, aki pont olyan dühítően jóképű, mint korábban, és legalább annyira értetlenül áll a helyzet előtt, mint Florence. A romantika határozottan halott… de úgy tűnik, hogy az új szerkesztője is, és befejezetlen ügyük miatt a lány kénytelen átértékelni mindazt, amit valaha a szerelmes történetekről gondolt.

Ashley Poston első felnőtteknek írt regénye meghitt történet hazatalálásról, családról és szerelemről a Szívek szállodája stílusában.

Kollár Betti: Kosársuli 2. – Újra a pályán


Végre folytatódik a tavalyi év egyik legnagyobb ifjúsági sikerkönyve

Török Luca meg van győződve arról, hogy semmit sem tud a szerelemről. Korábban sosem csókolózott. Nem volt egy fiúja sem. Aztán jött Konrád. Konrád, aki Bokasérült lánynak nevezi, aki Túró Rudit vett neki, amikor letört volt, aki segített, amikor meghúzta a bokáját edzés közben, és akivel minden elsőt megtapasztalhat.

Luca azonban hamarosan szembesülni kénytelen a ténnyel, hogy egy párkapcsolatban sokkal több a kihívás, mint gondolta. Vajon normális a féltékenység? Miért ilyen nehéz őszintén kommunikálni? Kell ünnepelni a Valentin-napot és a hónapfordulókat? És miért van ennyi kérdés?

Közben a Kosársuliban továbbra is zajlik az élet, indul a második félév. Megkezdődnek a bajnokság mérkőzései, egyre több az edzés, egyre nagyobb a nyomás. És mintha Konrád újabban furcsán viselkedne. Vajon Luca képes lesz egyszerre a pályán és élete első párkapcsolatában is helytállni?

2022. október 12., szerda

Az Agave Kiadó októberi újdonságai Gabrielle Zevin és Philip K. Dick


Gabrielle Zevin: Világépítők
(Tomorrow, And Tomorrow, And Tomorrow)

Megjelenik október 25-én!

Agave Könyv Kiadó


Fordította: Varga Krisztina

Két gyerek, egy kisfiú és egy kislány találkozik egy kórházban 1987-ben. A lány a leukémiában szenvedő nővérét látogatja meg, a fiú egy autóbalesetből épül fel. Közös témájuk, a videójátékok iránti rajongás – a bennük található lebilincselő világok, az izgalmas versenyek és a mindennapi élet bajai elől nyíló menekülési lehetőség – különös barátságot eredményez köztük. Mégis nyolc év telik el, mire ismét találkoznak, ám sorsuk innentől végleg összefonódik.

Sam és Sadie az egyetemi éveik alatt futnak össze újra egy zsúfolt metróállomáson. A lány a fiú kezébe nyom egy floppy lemezt, amin a legújabb játéka található, amit az MIT haladó játékfejlesztés szemináriumára készített. Samet lenyűgözi a program, és meggyőzi Sadie-t, hogy alapítsanak egy játékfejlesztő céget, hogy megvalósítsák az álmaikat: tervezzenek játékokat, amelyek világai megigézik és beszippantják a kor egyre népszerűbb szórakozási formájának szerelmeseit.

Hamarosan szupersztárok lesznek a területükön. A siker és a csillogás azonban nem várt kihívások elé állítja mindkettejüket.

Gabrielle Zevin varázslatos és meghitt regénye egyrészt óda a videójátékok aranykorához; másrészt két ember története, akik a kreativitásukon keresztül keresik önmagukat, és introvertált személyiségük korlátait leküzdve igyekeznek felfedezni a szerelem és a szeretet különböző formáit.


“Döbbenetes erejű regény, az egyik legjobb, amit valaha olvastam. Zevin gyönyörű története az emberi szeretet és kreativitás szépségét, törékenységét és kitartását mutatja be lenyűgöző módon.”
John Green, a Csillagainkban ​a hiba szerzője

“A Világépítők felejthetetlen könyv az emberi kapcsolatokról, az alkotás szépségéről, valamint a szerelem és a szeretet bonyolult szintjeiről. Ritka gyöngyszem: meghitt hangvételű, de elsöprő erejű; modern szemléletű, de kortalan üzenettel bíró.”
Erin Morgenstern, az Éjszakai cirkusz szerzője

“Zevin új könyve szerelmeslevél az élethez, annak minden édenkertjével és aknamezejével. A Világépítők és emlékezetes szereplői nem ismernek határokat. Megnevettetik, tanítják, jobb emberré teszik az olvasót.”
Tayari Jones, az Egy amerikai házasság szerzője

“Egyszeri és megismételhetetlen teljesítménnyel megírt regény.”
PublishersWeekly

“Szenzációs… mintha Zevin ennek a könyvnek a megírására született volna. Egy szerelmeslevél a videójátékokhoz… El fogja varázsolni azokat, akik még sosem játszottak, és örök klasszikus lesz azoknak, akiknek a mindennapi életük része.”
KirkusReviews

Gabrielle Zevin számos, a New York Times és a nemzetközi kritika által is elismert bestseller szerzője. A könyveit harminckilenc nyelvre fordították le, közülük a legsikeresebb az Egy könyvmoly regényes élete, amely elnyert több irodalmi díjat, és film készült belőle.

Zevin jelenleg Los Angelesben él, és az írás mellett forgatókönyveken dolgozik.


Philip K. Dick: Kamu Rt.
(Lies Inc.)

Megjelenik október 18-án!

Agave Könyv Kiadó


 Fordította: Pék Zoltán

 

Katasztrofális túlnépesedés fenyegeti a Földet, amikor egy vállalat alternatív megoldást ajánl: teleportációt a Bálnaszáj bolygóra, amely csodás új otthonául szolgálhat a boldog és szorgalmas kivándorlóknak. Van azonban egy probléma: a teleportációs szerkezet csak egy irányban működik, tehát aki átmegy, örökre ott ragad.

 

Amikor Rachmael ben Applebaum felfedezi, hogy a boldog telepesekről készült felvételek némelyike hamisított, űrhajóval elindul egy tizennyolc éves utazásra, mert meggyőződése, hogy korántsem olyan idilli az élet a Bálnaszájon, amilyennek a hírekben mutatják, és bőven akadnak olyanok, akik haza akarnak térni.

 

Kamu Rt. Philip K. Dick egyik utolsó műve, melyet egy korábbi kisregényének kibővítésével nem sokkal a halála előtt fejezett be. A regény górcső alá veszi a diktatúrát, a valóságot és a hallucinációt, felvonultatva mindazon témákat, melyek az írót egész életében foglalkoztatták.

Philip K. Dick 1928-ban született Chicagóban. A modern sciencefiction történetének egyik legmeghatározóbb alakjaként hatalmas életművet hagyott maga után, amikor 1982-ben elhunyt. A könyvei számos elismerésben részesültek. 1963-ban Az ember a fellegvárban megkapta a sci-fi műfajának legnagyobb elismeréseként számon tartott Hugo-díjat. Két alkalommal ítélték neki a neves Brit SF-díjat: 1967-ben a PalmerEldritch három stigmája és 1979-ben a Kamera által homályosan című regényért. 1975-ben pedig a Csordulj, könnyem, mondta a rendőr kapta meg a tekintélyes John W. Campbell emlékdíjat.

Dick számos nagysikerű film alapjául szolgáló novella és regény szerzője. Az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című művéből forgatta Ridley Scott a Szárnyasfejvadászt. A WeCanRememberitforYouWholesale szolgált alapul Paul VerhoevenAz emlékmásának, Steven Spielberg pedig a MinorityReportból készítette a Különvéleményt. John Woo rendezte A felejtés bérét; 2006-ban a Kamera által homályosant Richard Linklater vitte vászonra, 2007-ben pedig Lee Tamahori a Nextet.

John Alan Simon kisebb költségvetésből dolgozott a Szabad Albemuth Rádión, amelyben többek közt AlanisMorissette is szerepel, miközben George Nolfi a Helyreigazító Csoport című novella alapján forgatta a Sorsügynökséget. 2012-ben bemutatták Az emlékmás új változatát, 2015-ben az Amazon elkészítette Az ember a fellegvárban sorozat verzióját, majd 2018-ban szintén az Amazon antológia-sorozatot indított Elektronikus álmok címmel, amelyben válogatott novelláit vitték vászonra.

 A könyvek előrendelhetőek a kiadó webáruházában!

 Agave Kiadó

Agave Könyvek