2020. december 25., péntek

Interjú Komlós Kinga írónővel, aki megalkotta személyes kedvenc könyvet az Eszement alku sorozatot - ("Szeretem, ha van egy kis izgalom, rejtély a romantikus szál mellett, és remélem, erről sokan hasonlóan vélekednek, így a szerelmi, romantikus szál mellé csempészek egy kis akciót, izgalmat, és persze szenvedélyt ...")

Szeretném megköszönni Komlós Kinga írónőnek, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Kingától az Eszement alku első részét volt szerencsém elolvasni a Végzetes alku címmel, ami számomra nagy kedvenc lett. Ebből az alkalomból, hogy nemrég megjelent a második része, gondoltam, készítek egy interjút az írónővel. Írónő könyvei a Gyémántfelhő Kiadó webshopján találhatóak.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad? Mikor kezdtél el igazán az írással foglalkozni?

Először is köszönöm szépen az interjút. Anya vagyok, feleség, háztartásbeli, dolgozó nő, gazdálkodó, és igen, még írogatni is elkezdtem nemrég. Mindig is közel állt hozzám az irodalom, az olvasás. Bármennyire hihetetlenül is hangzik, de az általános és középiskolában a versek álltak közelebb hozzám. Nem telt el úgy iskolai ünnepség, városi rendezvény, megnyitó, hogy ne szavaltam volna, mellette pedig anyanyelvi-szépkiejtési versenyeken is részt vettem, szép eredményekkel. Aztán életem későbbi szakaszában ez háttérbe szorult, de az olvasás iránti szenvedélyem sosem múlt el. A főiskolán – fogadásból egy hét alatt megírtam az első regényemet – a későbbi Szerelem Dominikán-t –, majd hol ide, hol oda pakolgattam, elővettem, átírtam, majd 2018-ban úgy gondoltam, megpróbálom kiadatni, és lesz, ami lesz… 

Úgy tudom, hogy először romantikus történetet írtál, mesélnél róla? 

Gyerekkoromban édesanyám jóvoltából „házhoz jött” az akkori Magyar Könyvklub Katalógus, sokszor választhattunk könyveket a testvéreimmel. A kedvenceim Johanna Lindsey és Kathleen E. Woodiwiss voltak. Mindig is imádtam a romantikus történeteket, de ezzel a kislányok általában így vannak. Első könyvem, a Szerelem Dominikán romantikus könyvnek íródott. Nem jártam még Dominikán, csak felkaptam egy utazási katalógust és a Dominikai Köztársaságnál nyitódott ki, így ez lett a könyv fő helyszíne. A történet két fiatal szerelmesről szól, akik nem lehetnek együtt, a férfi anyjának ármánykodása, és egy régi titok miatt.      

Hogyhogy romantikus krimi műfajra váltottál át? Miért nem inkább csak romantikus történettel folytattad?

Szeretem, ha van egy kis izgalom, rejtély a romantikus szál mellett, és remélem, erről sokan hasonlóan vélekednek, így a szerelmi, romantikus szál mellé csempészek egy kis akciót, izgalmat, és persze szenvedélyt az írásaimba, hogy még jobban elrepítse az Olvasókat egy „másik” világba. 

Az Eszement alkus sorozatról gondoltad volna, hogy sokaknak a kedvence lesz, köztük nekem is? Mit gondolsz, mennyire volt nehéz ezt a történetet megírni?

Nagy meglepetésként ért, hogy sokak kedvence lett az Eszement alkuk sorozat, nagyon örültem neki. A Végzetes alku egy könyvnek indult, és hirtelen ötletként pattant ki a fejemből a sztori. Kezdetben minden hivatás nehéz, legyen szó akár autószerelőről, vagy tanárról, akkor egy rendőri pálya miért ne lehetne az?  Gondoltam, legyen adott egy kezdő nyomozónő, aki nem igazán jeleskedik még a szakmájában, és a képbe kerül egy bűnöző, akinek „segítségre”van szüksége, így egy alkut ajánl a nyomozónőnek, amellyel mindketten jól járnak, és amely mindkettejük életét megváltoztatja. Ahogy írtam a történetet, és a mellékszereplőket is érintettem, képbe került a főhős barátnője, akiről aztán kiötlöttem a sorozat második részét, a Csábító alkut, így már a Végzetes alku sorozatként jelent meg. A második részt kissé nehezebb volt már írnom, mert az első résszel akadtak átfedések, hiszen a két történet az időben párhuzamosan fut. A sorozat következő – és egyben – utolsó része a Végső alku az első két rész közös folytatása lesz, várhatóan jövő tavaszra ölt könyv alakot.  

Nem gondolkodtál még azon, hogy írói álneved legyen?

Nem. Első pillanattól kezdve a saját nevemet használtam, meg sem fordult a fejemben álnév. Nem számít, hogy a könyveim milyen fogadtatásban részesülnek, ugyanúgy felvállalom, hogy én alkottam őket.

 

Környezetedben mit szóltak, hogy könyvet adtál ki, ráadásul nem is egyet?

A szűk családi körön kívül nem tudták, hogy könyvet fogok kiadatni. A rokonok, barátok, ismerősök, mind-mind meglepődtek, megdöbbentek, ugyanakkor örömmel és elismeréssel fogadták a „hírt”. A visszajelzéseikből ítélve a mai napig azt tapasztalom, hogy a könyvkiadás „nagydolog”, és örülök, hogy én is adhattam valamit az olvasói közönségnek. Nagyon sok biztatást, és támogatást kaptam Tőlük, és amikor már az Olvasóimtól is rengeteg pozitív jelzés érkezett, úgy éreztem, folytatnom kell azt, amit elkezdtem. 

 

A könyveket itt tudjátok beszerezni:

Gyémántfelhő Kiadó

Komlós Kinga szerzői oldala

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése