A következő címkéjű bejegyzések mutatása: A belső vad. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: A belső vad. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. szeptember 27., szerda

Tudtad-e? Virginia Sol

Tudtad-e? rovatomban Virginia Sol írónő hét érdekességet osztott meg velünk. A belső vad (Fogság 1.) címmel, Könyv Guru Kiadó gondozásában jelent meg.

Érdekességek A belső vad című regény első részéről.












2023. március 15., szerda

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Virginia Sol - ("Közel áll hozzám ez a műfaj, mind az irodalom, mind a filmek világát tekintve.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Virginia Sol írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek A belső vad 1.rész című, korábban megjelent könyvéről lesz szó, melynek első része a Fogság alcímet viseli. Íme az interjú, fogadjátok szeretettel!


Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Elsődlegesen azt, amit ilyenkor mindig elmondok, hogy nem szeretem ezt a kérdést. Hitvallásom, hogy az embereknek a művész munkái alapján kell dönteniük, hogy kedvelik-e az alkotót, nem pedig fordítva. Ebből kiindulva én nem magamat szeretném megismertetni az olvasókkal, hanem az írásaimat, azokban szívem-lelkem benne van. De, hogy némileg válaszoljak is a kérdésre, egyszerű halandó vagyok, aki az írás mellett fotózással is foglalkozik. Szabadidőmben leginkább az erdőket járom és madarakat fotózom, illetve állatorvosi rendelőben dolgozom asszisztensként. Idén leszek harminc, de már a húsznál is pánikoltam. 

A belső vad 1.rész - Fogság c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Jellemző rám, hogy minden írásomhoz kutatómunkát végzek. A belső vad esetében leginkább a maffián belüli hierarchiának néztem utána, illetve sok filmet néztem róluk, hogy jobban megértsem a hálózatukat. Nem tagadom, hogy számomra izgalmas ez a téma, még ha nem is pozitív. Semmi esetre sem szerettem volna másolni a filmekben látottakat, így saját „családot” alkottam meg, akik egyéni módon tartják a karmaik között a különböző területeket. A másik, ami kutatómunkát igényelt, az a disszociatív identitászavar, mellyel két szereplőm is küzd. Igen megosztó ez az elmeállapot, még a szakemberek között is vannak tagadói. Én nem vagyok szakmabeli, így ehhez a részéhez nem tudok hozzászólni, mindenesetre a mélylélektan és az elme különc viselkedési formái mindig is érdekeltek. Nem titok, hogy magam is depresszióval élek, ami minden téren megnehezíti a munkámat, mégis előszeretettel olvasok erről és az ehhez hasonló elmeállapotokról, mert amennyire képesek megtörni és az élettől ellehetetleníteni az embert, annyira izgalmas is az agynak ezen képessége.

Maga az regény megírása nagyjából 5-6 évig tartott, leginkább azért, mert nem voltam elégedett a végeredménnyel. Ennyi idő alatt kb. ugyanennyiszer is írtam újra a történetet az elejétől a végéig. A második részt már ennél jóval egyszerűbb volt megírni. Abban az egyik szál egy road movie-hoz hasonlít, s bár a szereplők által bejárt utat nagyjából én is bejártam már, nagy segítségemre volt a „guglimap”, hogy se a karaktereim, se én ne tévedjek el. 

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Még egy teljesen fiktív történet esetében is elkerülhetetlen, hogy az író némileg a már átélt eseményeire, tapasztalataira támaszkodjon, ugyanígy a karakterekkel kapcsolatban is meríteni fog a közeli vagy távolabbi ismerősei jelleméből. A belső vad például teljes mértékben kitaláció, olyannyira, hogy még a városka sem létezik, ahol játszódik, ellenben ezt a városkát már egy létező tájon, az Őrségben helyeztem el annak varázslatos volta miatt. De csak, hogy tetézzem, én még nem jutottam el az Őrségbe, ellenben bakancslistás hely számomra. A karaktereket viszont mind létező személyekről mintáztam, persze alakítottam rajtuk, egyeseket összegyúrtam, másokat teljesen átformáltam. A második regényem esetében, mely leginkább egy népmesére hasonlít, a történetet a nagyapám ihlette, akitől nagyon sokat tanultam, főként az állatokról. A regény mégsem erről szól, hiszen egy mítoszokat, legendákat és népmeséket alapul vevő történet, melynek középpontjában egy egymástól távol élő unoka és nagyapa áll. Én egész gyermekkoromban a nagyszüleimmel voltam, sosem kellett arra várnom, mikor utazunk már hozzájuk.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Tizenegy éves korom óta írok, azelőtt nem nagyon próbálkoztam ezzel, bár szóban is nagy mesemondó voltam. Akkoriban kezdtem el könyvmollyá válni, és némelyik történet annyira magával ragadott, hogy egyből tovább szőttem az élményeket. Emiatt eleinte elkerülhetetlenül másoltam az írókat, sőt volt olyan, hogy egy-egy rajzfilmet vagy filmet is átköltöttem és papírra vetettem. Amíg nem tanultam meg gépen írni, addig kézzel szántottam be több kétszáz oldalt.

Más zsánerben is tervezed kipróbálni magad? 

Igazából A belső vad is elég vegyes felvágott, bár tény, hogy elsősorban lélektani kriminek tartom. Közel áll hozzám ez a műfaj, mind az irodalom, mind a filmek világát tekintve. A másik könyvem, Az utolsó mesemondó viszont egy ifjúsági kisregény, mely népmese volta miatt a kicsiknek, míg a felnövés történet lelki része miatt inkább a nagyoknak szól. A jövőt meg majd meglátjuk.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Bár nincs gyermekem, azt hiszem pont ilyen érzés lehet, amikor végül elengeded a felnőtt gyermek kezét.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Virginia Sol annyit tesz, „tiszta lélek”. Ez egy emlékeztető a számomra. Az első regényem írása során, mely meglehetősen sok karaktert mozgat, és ahányan vannak, annyi félék, arra jöttem rá, hogy az életben a legnehezebb feladat embernek, s ezzel együtt „tiszta lelkűnek” maradni, de mindenáron meg kell próbálnunk. A Sol egyébként az angol soul-ból származik, de nem akartam ennyire konkrétan beleszőni.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Bevallom, sosem gondolkozom a műfajon. Én csak elkezdem a történetet, aztán majd az eldönti, hogy mi áll jobban neki az adott cselekményszálakkal és szereplőkkel.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Az első vázlatok mindig spontán születnek, emiatt sosem erőltetem az írást. Nincs olyan, hogy leülök órákra a gép elé, és agyalok, hogy vajon, miről is kellene most írnom. A téma és a történet valamilyen úton-módon úgyis mindig megtalál. Onnantól viszont, hogy megvan a vázlat, tervezni kezdek, bővíteni és színesíteni, ameddig úgy nem érzem, hogy elég. Nem szeretem túlhúzni a dolgokat, ezért tart sokáig egy-egy regény megírása. Mindig találok benne olyasmit, amit inkább kihúznék vagy átírnék. Ennek ellenére, az első regényem esetében okkal lehetne mondani, hogy „ámokfutó” a cselekménye. Pedig ez is szándékos volt.

A regényeidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Kimondottan kedvenc jelenetem ritkán van. Általában vagy egészben szeretem a regényt vagy sehogy, s ez utóbbi esetben bajban vagyok, mert az azt jelenti, hogy még magamnak sem tudtam megfelelni. Ilyenkor kezdődik az „újratervezés”. Másoknál ez nem jellemző, ha mások műveit olvasom, még be is jelölöm a kedvenc részeimet, amiket szívesen újra olvasok. Az, ha nehezen írok meg egy-egy jelenetet inkább a tálalás miatt van. A nehezen íródó részeket többször és több stílusban is megírom, amíg elég hatásos nem lesz.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Nehéz kérdés. Mindegyik történetemet más valami ihlette. Sokszor előfordul, hogy egy-egy álomfoszlány növi ki magát idővel egy egész történetté, máskor az erdőben járva szövődnek a gondolataim novellává vagy esetleg regénnyé. Olyankor magam vagyok, fenyőkkel körülvéve, a madarak dalolnak, és ilyenkor hagyom, hogy a fantáziám szabadon szárnyaljon. Az erdőbe nem viszem magammal a hétköznapi gondokat, csakis magamat, az élményeimet, az emlékeimet, és előbb-utóbb ezekből valami új kerekedik.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Nagyjából három olyan ember van jelenleg, akiknek minden további nélkül elhiszem, ha azt mondják egy írásomra, hogy ez most nem sikerült. Mindhármuknak más-más művemet szoktam megmutatni függően attól, hogy épp verset, novellát vagy regényt szeretnék véleményeztetni. Ketten szintén írók, egyikük a városi költő, míg másikuk korábban újságíróként dolgozott, jelenleg pedig szintén költőként működik. A harmadik személy pedig egy olyan barát, aki nem fél a szemembe mondani, ha valamin változtatnom kellene, és én ezért hálás vagyok neki.

Milyen érzés volt az első könyved megjelenésére készülni?

Sokáig fel sem fogtam, hogy ez megtörténik. Tizenöt évesen kezdtem el először a kiadáson gondolkozni, végül tíz évet kellett várnom rá, de azt hiszem, megérte. Tíz év alatt rengeteget komolyodott és ért nem csak a személyiségem, de a stílusom is. Persze még mindig nem az igazi. Ezt a fajta követ egy életen át csiszolni kell. 

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható tőled az idén?

Nem vetítenék előre semmit, hiszen nagyon nagy szerencse kell ahhoz, hogy az ember művét kiválasszák és megjelentessék. Én bizakodom, mert szeretném, ha idén megjelenne A belső vad II. része, mely a Szabadulás alcímet kapta, s mely a történet zárórésze is egyben, de ez a kiadón is múlik, akiknek elküldtem a kéziratot.

Könyv Guru Kiadó

Libri

PennaPrizma

Viginia Sol weboldala