Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Kántor István írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Az írónak hamarosan megjelenik Mózes szarvai című könyve az Első Szó Kiadó gondozásában.
Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?
Egy belsőépítészettel foglalkozó cégnél dolgozom, Dunakeszin lakom. Évekig éltem Budapesten is, ám eredetileg oroszlányi vagyok. Nagycsaládból származom, hat gyerek közül elsőként jöttem a világra, törtem az utat, ha úgy tetszik. Ez a „fúrófejű” tempó bizonyos tekintetben ma is a sajátom, de sokat visszavettem már ebből. Azt hiszem, ők azért pontosabb képet tudnának adni erről, hogy mennyire sikerült.
Szoktam faragni, szeretek főzni, ha tehetem, szívesen utazom. Tizenéves koromtól rengeteget olvastam, ma már jobbára szemezgetek, és azokkal töltök időt, amik tényleg igazán elkapnak. Nagyon szeretem a mozit, a színházat. Martin McDonagh színdarabjai, drámái állnak talán a legközelebb hozzám, aki két kedvenc filmem „elkövetője” is egyben. Az In Bruges és a Három óriásplakát Ebbing határában mindig a kedvenceim között lesznek. A színdarabjai közül pedig egyértelműen A párnaember a csúcs. Szeretem a filmeket, a sorozatokat is. Előbbiekből sajnos jóval kevesebb ma már az a minőség, ami visszaültet a képernyő elé, hogy huszadjára is újranézzem őket. A piac dominál, dömping van, akárcsak a könyvek esetében.
Mózes szarvai című regényed sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?
Akadtak bizonyos részletei, amikhez szükségem volt történeti-, művészettörténeti- és részben kulturális antropológiai kutatásokra is, ám ezek a cselekmény szempontjából inkább csak kitekintésekhez kellettek. Nagyjából öt hónapot vett igénybe az írás folyamata. A legintenzívebb az utolsó hónap volt, mikor munka után és hétvégén is átlagban 5-8 órát foglalkoztam vele naponta. Az azt megelőző hónapokban elég lazán vettem a dolgot. Egy-egy nap azért néha az utolsó hónapban is kimaradt, természetesen.
Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?
Ez a történet abszolút fiktív. Ugyanakkor nem egy fantáziavilágban, hanem a jelen rögvalóságában játszódik, még ha a pest megyei települést, ahol a sztori gerince zajlik, nem is találjátok meg a térképen. A fantázia jelenléte rendkívül jó kérdés a történet kapcsán, mivel a Mózes szarvai egy olyan groteszkkel átítatott lélektani dráma, ami E/1-ben íródott, és a fantázia, a főszereplőm szubjektív látásmódja, sajátos prizmája okozta fénytörés adja a sztori egyik ízét. A cím egy művészettörténeti utalás. Egy, a Vulgatában lévő hibás bibliafordítás okozta téves művészi interpretációra vonatkozik. Michelangelo híres szobrán emiatt vannak szarvak. Ennek az értelmezését azonban inkább az olvasóra hagynám.
Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?
Versek írásával kezdtem huszonévesen, de a meglátásom szerint a líra kevésbé az enyém, ami nem jelenti, hogy olykor ne kapna el a hangulat és a késztetés, hogy rímeket faragjak. Évente így is össze szoktam hozni egy-két verset. A harminchoz közel próbálkoztam először nagyobb lélegzetvételű prózai szöveg alkotásával, de azt 30-40 oldal után a digitális szemétbe hajítottam, mert nevetségesen gyengének találtam.
Nagyjából öt évvel ezelőtt elkészült már egy kéziratom, ami többek között miattam sem juthatott el kiadásig. Az egyébként abszolút szakavatott szemek visszajelzései alapján azonban éreztem, hogy lehet keresnivalóm a billentyűk mögött. Apropó, az akkor írt Tömb c. regényem is átdolgozás alatt áll, remélhetőleg idén annak a kiadása is megtörténik majd. 2020 óta csinálom a Facebookon a Sárgarugó (korábban Reflexiók) nevű oldalt, ahova mindenféle írásaimat fel szoktam tenni. Az oldal „Instagram-testvérét” csak nagyjából két hónapja hoztam létre.
Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?
A Tömb c. regényem inkább krimi/thriller, de annak is a lélektani vonala. A novelláimban pedig az emberi létet, érzelmeket és ezek bizonytalanságát igyekszem megfogni. Az ilyen, kisebb lélegzetvételű írásaim egy-egy hangulat köré épülnek. A regényötleteim között akad science-fiction jellegű is, de arról bővebben egyelőre nem beszélnék. A fejemben mostanában formálódó történet is talán a lélektani dráma kategóriájába szuszakolható inkább bele.
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
Először rendkívül felszabadító. Kicsivel később, mikor útjára indul, ahhoz hasonlítható, mint mikor a gyereket engeded először közösségbe. Nem tudsz rá hatást gyakorolni, miként reagálnak rá, hogy fog „viselkedni”, onnantól már csak arra lehet gondolni, hogy vajon mindent beletettem-e a „nevelésébe”.
Miért pont ezt az írói álneved? Ha nem álneved, akkor esetleg nem gondolkodtál-e, hogy legyen?
Egyáltalán nem gondolkodtam álnévben. Úgy voltam vele, vállalom saját névvel, ha pozitív lesz a fogadtatása, illetve azt is, ha részeg örömtáncok közepette égetik el a főtereken. Ez egyfajta megmérettetés, és úgy gondolom, hogy akár dicsőség, akár szégyenmenet lesz a vége, az én kezem műve, az én elmém lenyomata a regény. Mögötte kell állnom teljes valómmal. Ez persze nem azt jelenti, hogy másoknak ugyanígy kellene gondolkodniuk erről. Azt hiszem, ez ember- és zsánerfüggő is.
Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?
Ezen nem gondolkodtam. Jobbára szituációkat engedek szabadon, amikben embereket helyezek el, drámai teret hozok létre, és hogy ez milyen zsáner lesz, inkább következmény, mintsem szándék. Nem szeretném ilyen formán korlátozni magam.
Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?
Erre majd a közeljövőben fogok tudni választ adni. Kézbe kell vennem a könyvemet, hogy tudjam, milyen ez. Nem teljesen fogtam még fel, nem realizálódott egészen ez a dolog bennem, lévén az első regényem lesz, ami a napokban megjelenik majd. Szívesen válaszolok később erre is. Egészen biztosan készítek majd egy posztot az ezzel kapcsolatos érzéseimről.
Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?
Először a legteljesebb mértékben impulzív. Hagyom, hogy jöjjön valami ötlet, hangulat, amibe aztán két kézzel belekapaszkodom, lerángatom a földre, és megregulázom. Rendszerbe szedem, átgondolom, hova futhat ki, mit kezdhetek vele, milyen ruhákba öltöztethetem be. Nagyjából lerajzolok egy ívet, amin a történet végig tud futni, de a közbenső részleteket, mellékszereplőket nem feltétlenül találom ki előre, hanem engedem, hogy az egész éljen a fejemben, és ezek szinte maguktól keletkeznek. Talán ez a flow-élmény egyik hozadéka az írás kapcsán esetemben.
A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?
Kifejezetten kedvenc jeleneteim nincsenek, de vannak olyanok, amiknek a megírására szívesen emlékszem vissza. Van olyan közöttük, amit játszi könnyedséggel írtam meg, és akad pár olyan is, amivel jobban megizzadtam, mintha hegymenetben harcoltam volna teljes menetfelszerelésben. Nem mondhatom el, melyik tartozott egyikhez vagy másikhoz. Azt remélem, a végeredmény hasonlóan élményteli utazás lesz az olvasóknak, mint számomra az írás folyamata volt.
Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?
Ahogy említettem, ez nálam abszolút nem tudatos. Valószínűleg a tudatalattimban meglévő dilemmák, kérdések, összevetések, belső viták hoznak felszínre a fantáziám segítségével olyan szituációkat, amelyek segítenek teret és történetet alkotni. Régi gondolat, hogy nem lehet célunk válaszokat adni, inkább jó és érdekes kérdéscsomagot összeállítani, amivel aztán az olvasónak módjában áll valamit kezdeni. Hrabal mondta, hogy egy valamirevaló könyv nem azt a célt szolgálja, hogy az ember elaludjon mellette az ágyban, hanem hogy úgy, ahogy van, pizsamában rohanjon szétverni az író úr pofáját.
Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?
A hozzám legközelebb állók, barátok, család. Egy-két olyan ember, akinek adok a szavára, és tudom, hogy nem fognak kímélni. Ilyenkor nem dicshimnuszokra vágyom, hanem tárgyilagos véleményre. Jó, ha ez pozitív, de nem csinálok belőle ego-kérdést, ha rámutatnak a hiányosságokra, hibákra.
A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?
Örültek neki, és abszolút támogatólak léptek fel. Már épp jelezni akartam, hogy bizonyos okokból csak néhány példányt fogok tudni vinni, addigra mondták, hogy már többen meg is rendelték. Nagyon jólesett a hozzáállásuk.
Mit üzensz az olvasóidnak?
