Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Mick Deren írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Az írónak hamarosan megjelenik az Első Szó Kiadó gondozásában a Lanina – Bűnösök városa című regénye.
Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?
Sziasztok! Üdvözlöm minden kedves olvasótokat. Magamról csak röviden: 48 éves vagyok, Kecskeméten élek egy szép és nagy családban, de a szívem mindig palóc marad. Több mint húsz évig voltam „zugíró”. Azok közé tartoztam, akik a fióknak és rejtett mappáknak írtak verseket, novellákat és regényeket. Most viszont itt van az első regényem, és nagyon izgatott vagyok, hogy elnyeri-e majd az olvasók tetszését.
A Lanina – Bűnösök városa című regényed sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?
Ez a regény a családom történetéből indult ki. Apai nagyapám ’56-os forradalmár volt, akit 1958-ban egy kihallgatás során agyonvertek a rendőrök. Talán ezért is foglalkoztatott mindig ez a korszak. Körülbelül három éve ültem le először, hogy leírjam mindazt, amit a körülményekről megtudtam. Innen indult a történet.
Hogy ebből miként lett regény, az már nem egy előre megtervezett, kidolgozott eseménysor eredménye volt. Egyszerűen jöttek a gondolatok egymás után – főleg a „mi lett volna, ha” kezdetű kérdések. Mi lett volna, ha a két nagyapám ismerték volna egymást? Mi lett volna, ha másként alakulnak az események? Az a rendszer hogyan csinált hősöket egyszerű emberekből? Milyen lehetett mindez egy idegen szemével?
Így jutottunk el odáig, hogy végül már nem ők lettek a főszereplők, hanem egy kemény, mégis törékeny angol újságíró lány, aki csupán a szerelmét akarja megtalálni és megmenteni. Az írás során igyekeztem a fikciót a valósággal vegyíteni, és amennyire lehetett, a kor sajátosságai közé helyezni a történetet.
Ez egy sorozat első kötete lesz. Hány részesre tervezed?
Ez a Lanina-trilógia első kötete, így három részt tervezek. A második kötet már majdnem teljesen elkészült, a harmadik pedig előrehaladott állapotban van. Annyit elárulhatok, hogy a második részben a Tükrök városa lesz a cél, és Le Doc professzor – aki az első részben is komoly szerepet kap – súlyos bajba kerül. A harmadik kötetben pedig Lanina édesapjának utolsó kutatását szeretné befejezni, számos váratlan fordulattal.
Történeteidben mennyire van jelen a fantázia és a valóság?
A történetet valós események ihlették, de a konkrét cselekmények már fiktívek. Lanina egy teljesen kitalált személy. Arányaiban azt mondanám: 30% valóság, 70% fantázia. Nem érdemes dokumentarista pontosságot keresni benne. A cél a szórakoztatás, ezért néhol a kor sajátosságai a regény igényeihez igazodnak.
Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?
Erre már alig emlékszem. Annyi biztos, hogy iskolás koromban is szerettem írni, bár azok még messze voltak az igazi művektől. Talán a húszas éveim elején írtam az első sorokat füzetbe, ceruzával. Ezek aztán gyorsan a kukában vagy egy fiók mélyén kötöttek ki. Soha nem voltam velük elégedett annyira, hogy akár a publikálás gondolata is felmerüljön. Pár éve viszont sok minden megsemmisült abból, amit addig megtartottam, és akkor éreztem először, hogy hiba volt nem megpróbálni. Így jutottam el idáig.
Más zsánerben is kipróbálnád magad?
Készül egy teljesen más jellegű írásom is. Sokkal komolyabb és mélyebb téma: arról szól, mi történik velünk a halálunk után. Mit jelent az örök élet, mi a reinkarnáció, és mi az, amit én „lélekenergiának” hívok. Ez egy olyan történet lesz, amelyet egy különleges narrátor mesél el: valaki, aki 366 éve született meg először, és már kétszer élte át a halálát. Ő az egyetlen, aki emlékszik rá az elejétől a végéig. Tanulságos, filozofikus, mélyebb mű lesz – de még sok munka áll előttem vele.
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
Őszintén? Nem tudom. Valahogy sosem éreztem azt, hogy „kész”. Ezt a regényt is még százszor át tudnám írni. Amikor átolvasom, mindig jön egy új ötlet, vagy utólag nem tetszik benne valami. Most az volt az a pont, amikor el kellett küldenem a kiadónak. Kész volt, teljes volt – de bennem ez az érzés sosem zárult le.
Miért pont ezt az írói álnevet választottad?
Sokat gondolkodtam rajta. Szeretem a polgári nevemet, de valahogy nem illett bele ebbe az írói világba. Játszottam különböző változatokkal, míg végül a második keresztnevemből, Mihályból lett a Mick, a Dovicsin különböző formáiból pedig a Deren. Ez a név megtetszett, jól áll a regénynek, és tudok vele azonosulni. Elképzelhető, hogy a 366 című regényemet majd a polgári nevemen jelentetem meg.
Tervezett, tudatos folyamat számodra az írás, vagy inkább impulzív?
Teljesen impulzív. Van, hogy hetekig nem írok egy sort sem, aztán napokon át minden szabad pillanatomban. Ha este, amikor elcsendesedik a ház, elkap egy gondolat vagy egy történet, hajnalig is képes vagyok írni. Nem tudok kötelezően, előre megtervezve alkotni.
Vannak kedvenc jeleneteid? Volt olyan rész, amit nehéz volt megírni?
A nagyapám és a rendőrök története nagyon nehéz volt. Írás közben beleélem magam a jelenetekbe, ott álltam a kihallgatóteremben, láttam mindent. Megviselt, de talán segített is. Édesapám egy életen át hordozta annak terhét, hogy elvesztette az édesapját. Sajnos már ő sincs közöttünk, de biztos vagyok benne, hogy ha olvasná, számára is adna valamiféle feloldozást.
Kik láthatják először a kéziratodat?
Ezt a kéziratot először a kiadó látta, mert egy hosszú rejtőzködés után így dugtam ki a fejem az árnyékból. Később barátoknak is elküldtem. Az első visszajelzés egy egyetemi társam párjától érkezett, ami nagyon jól esett. Emellett egy fantasztikus író ismerősöm, Jakus Éva (Balassagyarmat) és Végi Zsolt is elolvasta, és megerősített abban, hogy jó úton járok. A következő kéziratomat már ők olvassák majd először. Minden kritikát és észrevételt szívesen fogadok, mert ettől csak jobb lesz a munka – és az olvasó is jobban szórakozik.
Mit üzensz az olvasóidnak?
Talán azt, hogy olvassanak sokat, és élvezzék minden pillanatát. Az olvasás felszabadító érzés. A fantáziánál nincs jobb színész vagy rendező, mi pedig, akik írunk, a szívünket-lelkünket tesszük bele.
