Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Kelemen Luci - ("Ha gyerekként szeretted a Momo-t vagy a Végtelen történetet, és szoktál arra gondolni, bárcsak felnőttek volna veled ezek a könyvek, otthon fogod érezni magad a világomban.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban, Kelemen Luci íróval készül egy interjú, mely nemrég jelent meg Szivárványpitypang című novellás kötet, mely 18 novellát tartalmaz.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Budapesten élek, a 32 felé csordogálok. Az írás régi útitársam, hivatásosan is hasonlókkal foglalkozom. Most ütöttem meg azt a mércét, amit közönségre méltónak érzek. Néha elkövetem azt a hibát, hogy elmegyek egy sakkversenyre. Írnom kéne inkább helyette!

Hány éves kortól ajánlod a Szivárványpitypang novellásköteted?

Felnőtt-irodalom, de remélem, ugyanazt a csillogást idézi vissza az olvasók szemében, mint a régi meseélmények. Ha gyerekként szeretted a Momo-t vagy a Végtelen történetet, és szoktál arra gondolni, bárcsak felnőttek volna veled ezek a könyvek, otthon fogod érezni magad a világomban.

Kicsit komolyabb, kicsit furcsább Rejtő Jenő – de ha Harry Potter nagykorú unokatestvérét keresed Budapest utcáin, a Szivárványpitypangot akkor is biztosan szeretni fogod.

Egy-egy novellás történet mennyi ideig tart meg írni?

Volt, ami két évbe tellett, volt, ami két napba. Én is változtam, a történetek is.

Miért pont novellák?

Széles skálát, sok színt, izgalmas sokféleséget szerettem volna bemutatni a debüt kötetemben. Egymás mellett áll az Élet Filmstúdió forgatókönyveket olvasó vad angyala és a financiális hüpszikétől félő rózsadombi idős hölgy. Az egyik a világ összes emberére frászt hoz, a másik meg retteg a LEVÉLtől a konyhaasztalán. És hányan vannak még, hányféle történetben! Regényekre még van időm.

Ha valaki novellát szeretne, hogyan álljon neki? Mit tanácsolsz?

Ismerd fel a korlátokat! Kevés időd van, kevés helyed, hogy maradandót alkoss. Ami egy regényben hosszas leírás, az egy novellában maximum egy gondolatfolt. 

Több zsánerben íródó novellák, melyik a kedvenced? 

Tizennyolc gyermek közül nehéz választani. Mindet másért szeretem nagyon. A legnagyobb ötletek a Halasztott halálokban vannak, a legjobb emberek az Exklusávban. Azt mondják, a Fagyis bácsin szoktak sírni. Gondolom, az jó dolog.

Miért pont Szivárványpitypang a címe?

Kötetszinten azért, mert sok színes és szokatlant ötletet fújok vele szerteszét most a világba, és ahogy a pitypang, én is csak reménykedni tudok, hogy a jövőben termékeny talajra hullanak a szürke beton helyett. Hogy a címadó novellában mit művelnek a szivárványpitypangok, és mi köze ehhez a varázsdarazsaknak, annak kiderítése már az olvasó feladata.

Miért pont ez az álneved? Ha esetleg nem az, gondolkodtál ezen?

Nem álnév – ha valamit, az anyakönyvezettet érzem annak. Koraszülött voltam, a harmadik trimeszter előtt érkeztem. Úgy nézett ki, nem fogok megmaradni. Édesanyám mellett lesütött szemmel sétáltak el a nővérek az osztályon. Az inkubátorban úgy viselkedtem, mint Lucifer. Ezt nemesítettem egy darabka fénnyé. Emlékeztet, hogy túlélek dolgokat, amiket más nem, és hogy mindent a magam módján csinálok. Sok furcsa kérdés forrása, de olyan kereszt, amit önként és boldogan viselek.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Nagyon korán. 1999, isaszegi kockaház. Az előszobában ülök a számítógép előtt, le sem ér a lábam a műanyag kerti székről, úgy pötyögök egy. txt fájlba. Regény, fejezetekkel, flashback-jelenetekkel, de a szereplők nevei azért még oda vannak ragasztva kis cetlin a monitor szélére, nehogy elfelejtsem őket. Négy fejezetig jutott akkor, tizenhárom évesen visszatértem hozzá, akkor tízezer szóra duzzadt. Nyilván nem az volt a legelső, de az az első emlékezetes.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Csendes, nyugodt mosoly egy márciusi reggelen. Egymillió szónyi inasoskodás és több mint huszonöt év csendes próbálkozgatása. És végre valami olyan készült el, amivel nem vártam görcsösen a barátok és írótársak megerősítését. Mert egyszerűen csak tudtam, hogy jó.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Mindig is leendő író voltam.  Nem tudsz a barátom lenni, ha ez neked testidegen. A beleszólás talán rossz szó – az írás bányamunka, a sötétben kaparsz ki a körmöddel valamit. Miután a felszínre hozod, kiderül, drágakő-e. A barátok, olvasótársak a fény, akik tudnak ebben segíteni. De nekik csak jó kérdéseik lehetnek, a válaszokat neked kell megtalálnod.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Büszkék rám, és nem azért, mert kész van, hanem azért, mert megugrottam a saját mércémet. Perfekcionistának mond mindenki, de szerintem csak igényes vagyok. De azt hiszem, minden perfekcionista ezt mondja magáról.

Zárásképpen, mit üzennél a jelenlegi/jövőbeli olvasóidnak?

Maradjanak nyitottak és kíváncsiak! Csak így lehet csodákra bukkanni.

Egy friss adalék, a könyve megjelenése óta megjelent két novellája a Defenestration és The Cafe Irreal magazinban, angol nyelven. A novellákat itt tudjátok elolvasni:

Defenestration

The Cafe Irreal

Szivárványpitypang oldal

Szeles Judit: Ibsen a konyhában Az ünnepi könyvhétre megjelenik! Prae kiadó gondozásában.

 Szeles Judit: Ibsen a konyhában
Az ünnepi könyvhétre megjelenik!

Könyvbemutató a Kis Présházban

(8) Szeles Judit: Ibsen a konyhában című könyvének bemutatója | Facebook

Időpont: június 9., csütörtök 18 óra
Helyszín: 1111 Budapest, Bartók Béla út 44.
A szerzővel Balázs Attila beszélget.


Dedikálás a Prae Kiadó könyvheti standján
Időpont: június 11., szombat 16 óra

Prae Kiadó, 2022
192 oldal, Ft

Szerkesztette: Péczely Dóra
Borítóterv: Balogh Franciska

Fülszöveg

A távoli északi világban még él egy történet arról a vadkacsáról, amelyik a víz alatti hínárba kapaszkodva inkább megfullad, mint hogy odafenn rabul ejtsék. Esetleg tepsibe kerüljön. Persze, elszáll, ha tud. Esetenként egészen messzire, azonban nem képes nyomtalanul elszakadni származási helyétől, folyton visszaréved, és az új környezetében való megélés technikájának tanulmányozása, mindennapi gyakorlása mellett folyvást emlékezik. Ezért tudnivaló, hogy a vertikális kacsa, amelyiknek fejjel lefelé csak a tollas püspökfalatja látszik ki a vízből, nem csupán élelmet keres odalenn, hanem bezzeg emlékdarabkákat is. Annak tetejébe, hogy az eltűnt testvérét szólongatja, mintegy „fügét mutat” a világnak. Van ebben tehát egy jó adag olyasmi, amit tragikomédiának nevezhetünk, s amelynek egyik legnagyobb mestere Henrik Ibsen volt. Ugyanakkor jó kérdés, hogyan is kerülhetett a világhírű Maestro Judit szerzőnk konyhájába? Ravasz dolog. És miket mondott ott? A válasz sajátos, egészen egyedi formájában megtalálható ebben a felettébb elmés és élvezetes, letehetetlennek minősíthető, érdekfeszítő olvasmányban. Amelyben megismerkedhetünk például egy doboznyi aranypihés kiskacsával is, továbbá egy flamingórózsaszín vibrátorral, meg sok egyébbel a tárgyi és szellemi világból. Eltöprenghetünk a szerző nyomán azon, hogyan tűnhet tónak egy tenger, a tengerben pedig hogyan tűnhet el példának okáért a strömstadi lélekbúvárok teljes csapata.

 

Balázs Attila

A szerzőről 

 

Szeles Judit (Csenger, 1969) 

Költő, író. Pályája újraindulása az Alföldhöz és a KULTer.hu-hoz köthető. Svédországban él 2003 óta, az uppsalai Litteraturcentrum tagja.

Korábbi kötetei: Ilyen svéd (versek, 2015), Szextáns (versek, 2018).

Az Ibsen a konyhában az első prózakötete.

 A szerző portréját Martin Larsson készítette.

Egy novella a kötetből

 

A novelláskötet

Egy fekete borítójú, vastag novelláskötet lapjai közül hullt az asztalra, ahogy kinyílt, az ellapult tárnics. Kék bársonykája megbarnult már; levélzöldje kifehéredett. Hogy került a könyvbe ez az encián? Könyvtári könyv, most kölcsönöztem, és még egyetlen sort sem olvastam el belőle, de ez az encián, vagy annak lenyomata, kihullván, rossz előérzetet váltott ki belőlem a kötettel kapcsolatban: síri hangulatom lett. Júlia pókhálóit szedegettem a kávéscsészéről, ami az asztalon volt, épp a kezem ügyében, amiből kávét szoktam inni, és a csészében besűrűsödött a kávé, akár a karamell, a finom, azsúros porcelánfindzsa aljára rakódott. Bevonta a pókháló. És szorongva néztem a préselt enciánt. Hogyan került a könyvbe? De aztán ahogy próbáltam ettől a kis csenevész lelettől elvonatkoztatni, és újból felemeltem a fekete borítójú, vastag novelláskötetet, kiesett a lapok közül egy halcsontváz is. Napszítta, vékony zsebfésű. Hirtelen nem is jutott eszembe, hogy a minap mit tanácsolt egy ismerősöm, mit kell tenni a halcsonttal, mire jó. Inkább azzal voltam elfoglalva, hogyan lehet ilyen fehér, meg hol a húsa, meg miért nincs szaga, édesvízi vagy tengeri hal volt-e. Kikapartam a karamellkávét a porceláncsészéből, és sokáig bámultam a két idegent. A tárniccsal kapcsolatban az a határozott érzésem volt, hogy valaki benne felejtette a könyvben, kaphatta, és kedves lehetett neki, és nekem azonnal meg kell tudnom, kinél volt előzőleg a könyv, mert egy szerencsétlen szerelmes azóta hiába keresi a kis enciánját, nekem vissza kell juttatnom tehát. De a halgerincről nem így vélekedtem. Valószínűleg beúszhatott a lapok közé, de mivel egyetlen novella sem szólt a tengerről vagy a folyókról, így a száraz lapok közé veszett. Ellenőrizni akartam a fekete borítójú, vastag novelláskötetben, hogy tartalmaz-e vizes témájú írást, vagy a feltételezésem helyes, és nincs ilyen benne. Ám, őszintén szólva, nem mertem a könyvhöz nyúlni, nehogy valami megint kiessen belőle. Kínosan éreztem magam, az asztalon két megérinthetetlen, idegen holmi, és nem tudom, mihez kezdjek velük. Felelősséggel tartozom azokért a tárgyakért, amik hozzám kerültek? Igazságtalan, hogy minden előzetes bejelentés, felkészítés, távirat vagy ilyesmi nélkül idetolakszik valakinek a valamije meg valaminek a váza. Feszülten kocogtattam a körmömmel a fehér porceláncsészét. Bosszantott, hogy a kávém is elpárolgott, nem tudtam egy jó kis feketét inni, kiszáradt a torkom, csak néztem a semmibe, mert a könyvre, a fekete borítójú, vastag novelláskötetre rá sem bírtam nézni. Vádoltam, hogy az tehet minderről, erről a lehetetlen helyzetről, és ez szemtelenség. Néztem hát a semmibe, szemizmaimat ellazítva, körmömmel a csészét kocogtatva, és megpróbáltam semmire sem gondolni. A fekete borító azonban duzzadni kezdett, egyre domborodott, telt, telt, mint egy nagy kelés, és két lapja résén kibuggyant belőle, patakzott belőle a fekete leves, elöntötte az asztalomat, alig tudtam felkapkodni a tárnicsot, a halcsontvázat meg a csészét, majd hirtelen a könyvet is kirántottam a szétfolyt, langyos léből, és minden mást elhajítottam, csak a könyvemet szorongattam a kezemben. Közelebb emeltem az arcomhoz, és éreztem, hogy már a legelején ezt kellett volna tennem, rendesen kézbe venni, mert az asztalra vetve, fél gondolattal beletúrva, kapkodva nem lehet, elszabadulhat, bohóckodhat, idegesíthet. Most jól fogtam. Határozottan. És megemeltem a borítóját, a legelső novellához lapoztam, jól kézben tartva a fekete borítójú, vastag novelláskötetet. Belevetettem magam a sorokba. A legutolsó novelláig elolvastam, az utolsó betűig. Megkönnyebbülten tettem le akkor az asztalra, töltöttem magamnak a melegen gőzölgő kávéból, két kockacukor, kis kavargatás, aztán lassú kortyolgatással inni kezdtem. Utána hűs ásványvíz következett. Cigarettára gyújtottam, és kéjes karikákat formáztam a füstjéből – barátságos kis gyűrűket, semmiségeket.

Előrendelhető a kiadó webáruházában:
Ibsen a konyhában – Prae Kiadó (praekiado.hu)