Köszönöm Bihary Péter, hogy elfogadtad az interjúfelkérésemet. Nemrégiben
olvastam el a Migránsok c. kötetet,
és úgy érzem, kötelező olvasmánnyá tenném az iskolákban. Ez a történet tükröt
tart az emberek elé, mert bizony nem minden rózsaszín akkor, ha külföldön kell
élnünk, dolgoznunk.
„Miért én menjek el ebből az országból? Itt a hazám. Megtanultam a
Himnuszt. Harcos vagyok, majd én megmutatom. Felesküdtem erre az országra
rendőrként. Az életemet is adtam volna érte, de rá kellett jönnöm, hogy ez az
ország már nem az, amelyikre felesküdtem.”
(Forrás: Migránsok c. könyv.)
1.
Mesélj kicsit magadról. Mit tudhatunk meg rólad?
1973-ban születtem Komlón egy
szoba-konyhás házban, ahol sem vécé, sem fürdőszoba nem volt. A szüleim legbátrabb húzása az volt, hogy
tanultak és felköltöztek Budapestre. Ez volt az ő nagy kiugrásuk, mint nekem a
Migránsoknak ihletet adó emigráció. Abban a politikai és társadalmi közegben ez
volt a legtöbb, amit megtehettek értünk a húgommal. Nem tudok elég hálás lenni
ezért nekik. Az iskoláim elvégzése után bevonultam sorállományú határőrnek,
majd a rendőrség állományába szereltem át.
A rendőrségi évek életem legjobb
időszaka volt. Hasznosnak éreztem magam. A magánélet látta kárát. Háromszor
nősültem, kétszer váltam. A matek nem az erősségem, de annyit leszűrtem, hogy
ezt a meccset minőségre és nem mennyiségre játszák, illetve rá kellett jönnöm,
hogy örök optimista vagyok. Hála az égnek megtaláltam a másik felem.
A rendőrségnél tapasztalt anyagi
és technikai hiányosságok megkeserítették a mindennapjainkat. Ha panaszkodtunk,
az volt a válasz központilag, hogy amennyiben nem tetszik, le lehet szerelni.
Megtettem. A közvetlen parancsnokaim nagyszerű emberek voltak. Büszke vagyok
arra, hogy velük szolgálhattam. Legtöbbjükkel a mai napig kapcsolatban vagyok.
Éva, aki a közrendvédelmi osztályvezetőm volt, elvállalta a Migránsok
próbaolvasását is. Itt is nagyon köszönöm neki. Ő igazi könyvmoly: nagyon sokat
segített, csiszolt a tanácsaival. A rendőrség után egy ideig csavarogtam a
világban. Éltem Detroitban, Windsorban és Torontóban. Jártam Kuvaitban,
Jemenben, Szíriában és a Közel-Kelet más országaiban. Imádtam a hangulatot, a miliőt és az
illatokat. Mikor hazaérkeztem, a
Ferihegyi repülőtér fegyveres szolgálatánál helyezkedtem el. Tizennégy évig
szolgáltam ott. Imádtam a repteret. Egy tanult barátom mondta mindig, hogy akit
a kerozin füstje megcsapott, sohasem szabadul. Teljesen igaza volt. Imádtam ezt
a munkám is. Tulajdonképpen nem is tekintettem munkának. Érdekes és
felelősségteljes munkakörben dolgoztam. Őrparancsnok helyettesként, sok ember
munkáját kellett hol irányítani, hol koordinálni. De minden jónak vége szakad
egyszer, így ennek is.
Sok írónál olvasható, hogy már gyermekkorában
írni kezdett. Elsősorban a fiókjának, majd felfedezték a tehetségét. Na, én nem
ilyen vagyok. 2019-ig jelentéseken és bevásárlólistákon kívül mást nem nagyon
írtam. Ellenben nagyon sokat olvastam. Igazi mindenevő voltam. Amikor még nem
volt kígyós játék a mobilokon, a vécén a toalett illatosító vásárlói
tájékoztatóját olvastam el ezerszer. Ha gondolod most is felmondom fejből.
2.
Honnan jött az ötlet, hogy az utazásodról, élményeidről és érzéseidről mesélj?Nehéz kérdés.
Az
első lökést az ostoba emberek üvöltve a pofámba vágott sztereotípiái
adták. Amikor megkapod, hogy „bezzeg neked könnyű.” Vagy le
hazaárulóznak, mert a lakcímkártyádon az áll, hogy „külföldi cím.”
Alapvetően, amikor az embert ilyen és hasonló atrocitások érik a
mindennapokban, főleg a social media felületein akkor ez kivált egy
válaszreakciót. Volt olyan időszaka az életemnek, amikor felvettem volna
a kesztyűt, de mára már lenyugodtam. Arra gondoltam, hogy meg kellene
mutatni azt, ami valójában történik. Nem, amit elképzelnek, amit esetleg
fröcsög a média. Az emberek többsége manipulálható és manipulálják is
őket, kőkeményen, minden oldalról.
Úgy gondoltam, hogy ha megírom az
utam, és megírom Esther útját, talán egy kicsit helyrebillen a mérleg. Azt
gondolom, hogy ha bizonyos emberek fejében megindult a gondolkodás fárasztó, de
felvilágosító folyamata, és nem ítél tudatlanul, hanem megvizsgálja a témát,
körbejárja azt, már megérte.
Egy dolog viszont folyamatosan
itt kattog a fejemben, amikor írok. A mentorom mondta még mielőtt az első
könyvem első betűjét leütöttem volna: „A könyv fegyver. Aki ír, az tanít.
Taníthatsz jóra, nevelhetsz szépre, de megvan a hatalmad ahhoz is, hogy
gyűlöletet szíts. Írni felelősség. Bánj jól a fegyvereddel.” Ezúton is köszönöm
Bridget Felber.
3.
Milyen mértékben van fantázia, és mennyiben valóság az írásaidban?
Hát erre a kérdésre, könnyű
válaszolni. „A veszett kutya” című regényem nagyrésze tapasztaláson alapul. A
rendőrségnél eltöltött éveim megajándékoztak megannyi történettel. Rengeteg
emberi sorsot láttam. Voltak vidám dolgok, de részese voltam tragédiáknak is. A
fantázia igazán abban segít, hogy ezek az egymástól többnyire független
cselekmények regénnyé álljanak össze. Emészthetőnek kell lennie. Úgy érzem az
írás nem csak a fantáziáról, szól. Amit én szeretnék, az az, hogy az olvasó a
szememmel lássa, amit én láttam. A visszajelzések szerint valamennyire sikerült
is megfelelnem a saját elvárásomnak, filmszerű élmény olvasni a könyveim. Ennél
jobb visszajelzés nem is kell.
A Migránsok egyértelműen több
fikciót tartalmaz. Az első részben, valós emberek valós élethelyzeteit lehet
megismerni. Esther és Rashid története szintén valós alapokon nyugszik.
Természetesen van benne fikció, de hogy mennyi és a történet mely részei azok,
az maradjon az én titkom.
„Becsület és hűség, barátom.Becsület és hűség. Nem felejtettem el a
becsületkódexünk pontjait. Chaque ancien reste mon compagnon d’arme, quelle que
soit sa nationalité, sa race, religion. Je lui manifeste toujours I’étroite
solidarité qui doit unir les membres d’une méme famille.
Nemzetiségére, származására, vallására való tekintet nélkül minden
veterán a bajtársam marad. Mindig a legnagyobb szolidaritással leszek irántuk,
mintha csak egy családhoz tartoznánk.”
(Forrás: Migránsok c. könyv.)
4.
Meddig tartott megírnod a két történetet?
Nem tartott sokáig. „A veszett
kutyánál” maga az írás gyorsan ment. Amikor a mentorom elolvasta az elküldött
fejezetet, és csak annyit mondott, hogy „gyorsan töröld ki a p.csába, mert
tudsz ennél jobbat is”, na az sok idő volt. Elsőként el kellett átkoznom, majd a wudu
babáját kellett megszurkálnom. Ez mind idő. Majd pár órát sajnálnom kellett
magam, meg agyalni azon, hogy mi a rossebért kellett nekem ebbe belevágni.
Aztán rá kellett jönnöm, hogy teljesen igaza van. Dramaturgia, lassítás,
gyorsítás… Sorolhatnám. A Migránsoknál már
gördülékenyebben ment a dolog. Meg is szabadultam a babájától. Munka mellett így is hónapok kellettek ahhoz, hogy a két könyv a
nyomdába kerülhessen.
5.
Estherről mondanál pár szót? Miért pont az ő történetét mesélted el?
Hát igen. Esther. Persze azt jó,
ha tudjuk, hogy nem ez az igazi neve. Kollégák voltunk. Amikor elmesélte a
történetét nagyon megragadott. Egy gyönyörű fiatal lány, aki megjárta a hadak
útját. Szó szerint. Mi a kis világunkban el sem tudjuk képzelni, hogy tízen pár
évesen elad a családod egy idős vagy idősebb fickónak, aki persze aznap
megerőszakol. Jó esetben tizenhárom
évesen már teherbe is ejt. Azt sem hiszem, hogy bárki el tudná képzelni, hogy
egy gyöngyösi vagy orosházi tömbház hatodik emeletén kivágják a csiklóját a
lánygyermeküknek, mert ez az évszázados tradíció. A menekülés határokon át.
Naponta tucatnyi alkalommal halljuk a rádióban, mindegy, hogy vezetsz vagy
vásárolsz, hogy migránsok, támadnak, illegálisan lépik át a határt stb.
Igen. Az emberi természet már
csak ilyen. Az én szüleim Budapestre „menekültek” a szegénység elől és a
fejlődés felé. Én szintén kiléptem a komfortzónámból. Akkor képzeljük el azt az
embert, aki az életéért fut. Nem érdeklik határok. Minél messzebb akar kerülni
a pokoltól. Eshter olyan őszinte, tiszta és gyermeki volt, hogy tudtam, meg
kell írnom a történetét. Egy kristály jutott róla eszembe. Nem voltak manírok,
nem volt megjátszás, megfelelni vágyás. Volt benne valami ősi tisztaság, amit
mi már ezer éve elveszítettünk.
6.
A családod miként állt ahhoz, hogy könyv formájában adtad ki a történetet?
Na, ja. A családom. Adrienn, a
feleségem mindenben támogatott. Valahogy együtt rezdült velem.,,A veszett
kutyából” Emma történetét olvastattam el vele. Amikor végzett nem szólt semmit. Meg kellett
emésztenie. Jóval később, már a kicsik lefeküdtek, csak annyit mondott: Ez
ütött. Nagyon jó. Csináld. Ettől a perctől fogva próbált tehermentesíteni,
amikor írtam. A nagylányom, Kíra támogatott mindenben. Sokat nem találkozunk,
mert mint minden tizenéves a szobájában él. Ha kilép onnan: akkor szeret, és
támogat. Hát elérkeztünk a legnagyobb segítségeimhez. A kicsik. Aisa és Arina.
Mindenben segítettek. Kaptam az íráshoz zenei aláfestést: Peppa malac, Bogyó és
Babóca. Éjjel nappal. Nem engedték, hogy magával ragadjon a történet, mert az
nekem biztos rossz lett volna, ezért ötpercenként jöttek, hogy éhesek, szomjasak,
pisilni kell, unatkoznak. Mindent egybevetve, lehetett volna sokkal rosszabb.
Írhattam volna egy börtönben is…
7.
A két könyvedet kiknek ajánlanád?
Visszakérdezek. Te kinek
ajánlanád? Én bárkinek, mert kell a pénz alkoholra, drogra és csajokra. Nem.
Viccet félre. A veszett kutyát annak ajánlom, aki szereti a zsarutörténeteket. Van
benne erotika így az az olvasói réteg is megtalálja a számítását, aki kedveli, ha egy szerző kendőzetlenül, cenzúrázatlanul adja át a
gondolatait. A Migránsokat pedig annak, aki
gondolkodó, vagy szeretne azzá válni.
8.
Várható-e a későbbiekben új kötet? Ha igen, miről szól majd?
Jelenleg „A veszett kutya”
folytatása félkész. Remélem, tavaszra elő tudok állni vele. Rendőrségi
történetek és némi ízelítő egy magánnyomozó hétköznapjaiból.
A másik félkész könyvem teljesen
más témájú. Ennek a történetnek az alapját a válás adja. A PAS szindrómáról
szól. Nem egyedül írom. Az írótársam Bridget Felber, aki, egy anya szemén
keresztül mutatja meg, milyen elveszíteni egy gyermeket PAS-os szülő koránt sem
áldásos tevékenységének eredményeként. Én apaként mutatom be, hogy miként
idegeníti el a válás után a gondozó szülő a gyermeket a külön élő szülőtől.
Igazi darázsfészekbe nyúlunk, de
nagyon kevés olyan család van, ahol, ha máshol nem, de baráti körben ne
találkoztak volna a problémával. Ez a könyv nem a nemek harcáról szól. A PAS
nemtelen pusztító. Talán a könyvünk segít időben felismerni, és túlélni ezt az
időszakot.
A harmadik könyvem még csak
vázlat. Ez a könyv egy igazi úthenger lesz. Egyelőre nem is szeretnék többet
elárulni róla.
Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget.
Én köszönöm az interjút!
Amennyiben bárkinek kérdése lenne a könyvekkel kapcsolatban, Facebookon
állok rendelkezésére.
A könyveket itt tudjátok beszerezni NewLine Kiadó oldalán.