A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Wattpad. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Wattpad. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. szeptember 27., vasárnap

Interjú Madács Viktóriával, akiért érdemes figyelemmel kísérni az írónő palánta munkáját.

Köszönöm Madács Viktóriának, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Számomra megtisztelő, hogy megjelenés előtt elolvashatom mindkét könyvét. Ez alkalomból szeretnék beszélgetni az írásról, könyvekről és arról, hogy miért pont abban a műfajban kezdte el írni. Jelenleg az egyik könyvét beadta egy pályázatra. Bízom benne, hogy elnyeri a zsűri a tetszését. 

 


Mesélnél egy kicsit magadról? Mikor kezdtél el írni?
Mi késztet arra, hogy írásra add a fejed?

Ha nem baj, kicsit kavarva fogok válaszolni a három kérdésre, mert úgy lesz látható a teljes kép. Örökletesen hajlamos vagyok a depresszióra (ezt szerencsére már sikerült kezeltetnem, egy éve kigyógyultam), és sok más mentális betegségre, amik miatt mindig vágytam arra, hogy elmenekülhessek egy másik világba, ahol vagy nem érnek utol a problémáim, vagy ahol láthatom, mások hogyan tudják kezelni őket. Nagyjából 11 évvel ezelőtt (12 éves koromban) kezdtem el belemászni a regényírásba, bár eleinte csak magamat képzeltem bele már ismert történetekbe (mint Harry Potter, Gyűrűk Ura, hasonlók). Aztán 14 éves koromban eszembe jutott, hogy megpróbálok írni egy teljesen saját regényt (sajnos ő nem sikerült a legjobban, de tervezem valamikor felújítani, mert az alapját még mindig nagyon szeretem). Azóta pedig minden nap írok pár oldalt, talán 50 hosszabb, rövidebb regény ötlete van jelenleg felvázolva a jegyzeteim közt, úgyhogy el vagyok látva ötletekkel, és mindet meg szeretném valósítani egyszer. És, hogy az íráson kívül másról is meséljek kicsit: cukrászatot tanultam, főként díszítőcukrászatot, így még a szakmámban is elkísér a kreatív munka, amiben bármikor el tudok veszni.

Az egyik könyvedet elolvastam, illetve újra olvasom, kérlek, meséld el, miért épp vérfarkasokról, vámpírokról meg tündékről kezdtél el írni? Van új, amit érdemes felhasználni? Nem félsz attól, hogy klisés lesz a történet, hogy az olvasó azt fogja mondani, hogy volt már többféleképpen?

A különféle misztikumok, mitológiák mindig magukkal tudtak ragadni, mert az általam nem igazán kedvelt valóság határait feszegeti, ráadásul ezen a területen tudom a legjobban elengedni a kreativitásomat (meg a sci-fiben, de ahhoz valamiért egyáltalán nem konyítok). A kezdetektől a fantasy volt a kedvenc zsánerem, szerettem elrugaszkodni a valóságtól, de közben úgy éreztem (korábban említett első regényem miatt), hogy a középkori világ nem igazán az én területem, így a mai világba vezettem a karaktereimet, a világomat. A vámpírok, vérfarkasok, és a többi lény igazából pont azért jutottak eszembe, mert szerettem volna kicsit belenyúlni a sablonokba, megcsavarni őket, hogy valami ismerőset, mégis újat alkossak belőlük. És nemrég kiderült, hogy sikerült megtennem ezt! Az általad olvasott regény után belekezdtem egy sorozatba, amikkel az univerzumomat szerettem volna bővíteni, illetve megismertetni másokkal, hátha mire eljutok a kiadás pillanatáig, már lesznek páran, akik valahol találkoztak a nevemmel, és szeretnék elolvasni azt a regénysorozatot is, amin (jelenleg) lassan 3 éve dolgozok. Az egyik ilyen rövid történet egy újságírót követ, aki a lényeimet interjúvolja meg, érdeklődik a mindennapi életükről, különféle erőikről, képességeikről. Őt beküldtem egy kisebb versenyre, ahol a magyar Wattpad legjobbjait keresik minden hónapban, első helyezést értem el vele „Egyéb” kategóriában, és a zsűritől kapott kritikában azt írták: sikerült teljesen új oldalról megfognom a különféle mitikus lényeket, főleg a vámpírokat, ezzel pedig tudtam újdonságokat mutatni.

Mennyire nehéz egy ilyen történetet, műfajt megírni? 

Szerintem ez több dologtól függ. Annyi biztos, hogy számomra nem okozott nehézséget megírni a regény első változatát, egészen a negyedik rész feléig jutottam vele, amikor elkezdtem meglátni a hibákat és összeférhetetlenségeket az univerzumban. Onnan jött a nehezebb rész: a világalkotás. Persze a lényeket már korábban megalkottam, de különféle szabályokat kellett állítanom, nehogy elszaladjon velem a ló, aztán néhol túl aprónak tűnő kérdéseket is meg kellett válaszolnom, hogy semmilyen hiba ne csúszhasson a „gépezetbe”. Még így is rengetegszer érzem úgy újraolvasásnál, hogy egy-két helyen máshogy is megoldhattam volna ezt-azt, de ezek igazából már tényleg csak apróságok. És, hogy egy kerekebb választ adjak a kérdésre: A fantasy történeteknél a kreativitás és (nem meglepően) a fantázia kulcs, amik mellett kiemelten fontos a szabályok és határok megszabása (pl.: meddig oldhatjuk meg csak mágiával a problémákat), így nem igazán nehéznek mondanám a megírását, sokkal inkább munkaigényesnek.

Mit gondolsz manapság, érdemes könyvet írni? Mert azt veszem észre, hogy egyre többen írnak és szeretnének kiadatni a könyveket. Te, hogyan látod ezt? 

Igen, én is egyre többeket látok írni, de mellette az olvasás is egyre elterjedtebb, vagyis van kereset az írók munkájára. Bár én akkor is ugyanúgy hajlanék az írói munka felé, ha már a halál se venne könyvet a kezébe. Nem igazán vagyok jó az emberekkel való „együttélésben”, ezzel viszont sokkal könnyebben ki tudom fejezni magam, és első sorban azért írok, hogy kiadhassam magamból azt, ami a fejemben kavarog. 

Milyen érzés, amikor leülsz és írsz? Van valami inspiráció, ihlet, amiért írsz?

Ha sikerül felvennem a történetem fonalát, a főszereplőm karakterét (mert általában E/1-ben írok), akkor ki sem lehet robbantani a billentyűzet elől. Úgy érzem magam, mintha bekerülnék abba a világba, amiről éppen írok, és többször megesett már, hogy együtt sírtam, nevettem, vagy dühöngtem a karaktereimmel. A történeteim alapját legtöbb esetben az álmaimból merítem, emiatt megesik, hogy reggelente az az első dolgom, hogy megnyitom a telefonomon a jegyzettömböt, majd legépelek mindent, amíg még friss az élmény. Viszont párom is rengeteget segít nekem, ötleteket ad (történetalapokhoz és hibajavításokhoz úgyszintén), biztat, és felemel a padlóról, ha éppen egy nehezebb időszakomat élem. És persze állítása szerint örökké ő lesz a legnagyobb rajongóm.

Szoktalak látni Téged a Béta csoportban, mennyire nehéz bétázót találni, ha találsz is mennyire megbízhatóak? Volt olyan, aki nem is segített neked? Mi szükség a Bétázóra, mesélnél róla?

A béták hihetetlenül fontosak a kezdő/amatőr írók számára, mert az ő tanácsaik alapján tudunk fejlődni, javítani a regényeinken, ráadásul egy külső szemlélő előbb veszi észre a hibáinkat (mind nyelvtani, mind történeti szinten), mint mi. Bétát találni könnyű, csak egy olyan hirdetés kell hozzá, amiben minden benne van, amire számítani lehet a történetben (így nem történik meg, hogy valaki olyasmibe fut bele valaki más regényében, ami számára felkavaró lehet). *És akkor jön a nehezebb oldal…* Jó bétát már sokkal nehezebb találni, mert ugye az ilyen csoportokban teljesen ingyen, saját szabadidejükből vállalják az emberek a bétázást. Eddig rengetegen jelentkeztek a hirdetéseimre, de csak tört része írt vissza, még kevesebb segített ténylegesen, és ennél is kevesebb rágta át magát a teljes regényen. A bétázás igazából fárasztó tud lenni, így nem csodálkozok rajta, mikor valaki feladja egy idő után (bár ilyenkor jólesne legalább egy üzenet, hogy ne is várjam a további véleményt). Eddig összesen két olyan bétám volt (egyikük a fantasymat, másikuk a meleg romantikusomat kapta meg), aki tényleg végigolvasta a regényt, minden hibára rámutatott (nyelvtanilag és történetileg is), amit javítanom kell, és nekik hihetetlenül hálás vagyok, nagyon kedvesek voltak, amiért megtették ezt nekem. Mint mondtam, sokan akadtak, akik vissza sem írtak, de voltak olyanok is, akik csak meg akarták tartani a látszatot, hogy ők segítenének, aztán úgyszintén köddé váltak. Egyetlen olyan személy volt (a meleg romantikus regényemet kapta meg), akire nagyon dühös lettem, mert egyáltalán nem azt csinálta, amit a hirdetésemben kértem, kiforgatta a szavaimat, ráadásul passzív-agresszív módon rágalmazni kezdett (homofóbiával és beszűkült látókörrel vádolt), miután nem fogadtam el, hogy hat oldal alapján reflektált az egész (306 oldalas) regényre.


A másik könyved egy LMBTQ meleg romantikus regény. Ez miként jött, hogy fantasy után egy ilyen műfajban elkezdj írni? 

Mivel a fantasy sorozatom egy sokkal sötétebb és súlyosabb hangulatú történetet foglal magába, szerettem volna tartani egy kis szünetet, mielőtt beleugrok a második rész újraírásába. Bele akartam vágni egy könnyedebb hangvételű regénybe, ezért elővettem egy régebbi ötletemet, ami csak porosodott a jegyzeteim között, és nekiálltam. A karaktereim szexualitását eddig is nyitottan kezeltem, a fantasymban is akadt több nem heteró szereplő (ráadásul, hogy csigázzalak kicsit, a második rész Roland szemszögéből fog játszódni), így nem éreztem sokkal másabbnak ezt a regényt, mint a másikat. Kikapcsolódásnak a nehezebb témák alól tökéletesen jó volt, ráadásul elengedhettem a romantikus oldalamat is, hogy kivételesen csak ezen legyen a hangsúly. 

Kezdő íróként mennyire nehéz érvényesülni ebben a szakmában, vagy sok író között lenni 

Igazából én kifejezetten élvezem azt is, ha tapasztaltabbak közt lehetek, és azt is, ha hozzám hasonló kezdők között. Jelenleg is tagja vagyok egy csoportnak, akikkel folyton segítjük egymást, tanácsokat adunk a másiknak, és időnként átbeszéljük a kapott kritikákat is, hogy könnyebben megláthassuk, mit lenne érdemes megfogadni, mit érdemes figyelmen kívül hagyni. Eddig sajnos nem adatott meg, hogy úgy igazán érvényesülhessek írói téren, csak kisebb versenyeken értem el bármilyen helyezést, de merek reményeket fűzni mind a mostani pályázathoz, mind a jövőbeniekhez. 

Melyik volt számodra nehezebb? Megírni A vadászok 1. és a Miattad c. köteteket. Hiszen két különböző műfajról van szó.

Jelenleg mindenképpen a Vadászokat mondanám, mert ott magába az univerzum felépítésébe és a dolgok működésébe (mágia, lények, hasonlók) is rengeteg energiát kellett fektetnem a történet mellett. A Miattad című regénynél főként saját tapasztalataimat használtam fel a történésekhez, pár karakter személyiségét és egymással való kapcsolatát a körülöttem lévő személyekből merítettem, vagyis ott konkrétan kiadtam magamból mindent, ami a valósággal kapcsolatos, miközben igyekeztem pozitív maradni, ezzel kvázi elengedni a múltban történt nehézségeket, amik a depresszióm alatt megestek velem. Persze itt sokkal finomabban adagoltam ezeket, a dolgokat, sokszor a mellékszereplők kaptak meg ezt-azt, így könnyed tudott maradni a hangulat, de közben meg tudtam mutatni, bizonyos eseteket, miként lehet lereagálni.

A többi könyveit a wattpadon lehet elolvasni NightmareGale14 néven.

Madács Viktória írói oldala