Interjú S.A.Locryn írónővel - ("A melegség, illetve úgy általában az LMBTQ+ emberek helyzete mindig is foglalkoztatott, és mindig is elkeserítőnek éreztem, hogy mennyire alulreprezentált ez a téma nemcsak a szakirodalomban, hanem a szép és szórakoztató irodalomban is.")

Köszönöm S. A. Locryn írónőnek, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónő első regénye a Gyufaláng, Tamás és Sándor életét, szerelmük kibontakozását mutatja meg a halál árnyékában. A könyv a Book Dreams Kiadó gondozásában jelent meg. Locryn hihetetlenül jól bánik az érzelmekkel, érzésekkel, a gondolatokkal. Az írása filmszerű élmény volt számomra, nagyon nagy hatatást gyakorolt rám. Az biztos, hogy nem egyszer olvasós ez a kötet. Ezért szeretném magát az írónőt és a történetét nektek bemutatni.

 

1.

Kérlek, mesélj kicsit magadról. Mit tudhatunk meg rólad? Hogy kezdődött számodra az írás?

Mindig is szerettem olvasni, gyerekkoromban engem a szüleim nem a tévénézéstől tiltottak el, hanem az olvasástól, amikor valami rossz fát tettem a tűzre. Azt hiszem, az írás is innen jött, szerettem volna elolvasni a saját történeteimet is. Az egyik mottóm is az, amit Beverly Cleary mondott: „Ha nem látod a polcon azt a könyvet, amit el akarsz olvasni, akkor írd meg.” És bár van rengeteg olyan könyv, amiket szívesen olvasok, és nagyon szeretek, mindig arra vágytam, hogy az én történeteim is ott legyenek azon a bizonyos polcon.

2.

Hogyan kezdted el az írói pályát, vagy esetleg teljesen random ötletként jutott eszedbe az írás

Kilenc évesen kezdtem el írni, az első történetem egy Fecskék és Fruskák fanfiction volt. Ezt még füzetbe írtam, amit mindenhova cipeltem magammal. Aztán lassan elkezdtem saját szereplőkről írni, és azóta sincs megállás. Rengeteg történet van a fejemben, sokszor nem is haladok velük olyan gyorsan, mint szeretnék.

3.

Hogy jött az ötlet, hogy megírd Tamás és Sándor történetét a háború árnyékában?

Nagyon sok háborús történetem van. Már gyerekkoromban is rettenetesen foglalkoztatott az első és a második világháború, és a szüleim sosem értették, hogy honnan jönnek a kérdéseim, amikkel bombáztam őket. Visszatekintve én sem értem... Az viszont biztos, hogy minden évben halottak napján, mikor kimentünk a temetőbe, végtelenül elkeserítőnek tartottam a katonasírok látványát. A temetőben van egy egész parcella „Névtelen hősöknek” rengeteg sírral, ennél szomorúbb pedig nincs is a világon. Azt hiszem, nekik is szerettem volna történetet adni. Azt nem állítom, hogy van annyi, hogy mindenkinek jusson, de azért nagyon igyekszem. Innen jönnek a háborús témáim. Tamás és Sándor esetében viszont a bajtársak közti érzéseket szerettem volna bemutatni, ami ennél sokkal többé nőtte ki magát, hiszen a Minden lettek egymásnak.

4.

Kik segítettek neked, hogy megvalósuljon könyv formában ez a történet?

Van egy barátnőm, a leghűségesebb béta olvasóm, és a legnagyobb kritikusom, aki mindent elolvas és véleményez, amit csak írok. Ő nagyon sokat segített, és tartotta bennem a lelket, amikor épp nem láttam értelmét, hogy érdemes folytatni, és megírni Tamás és Sándor történetét. Mellette a férjem segített nagyon sokat. Ő nagyon analitikus gondolkodású, és nagyon jó abban, hogy a logikai hibákat megtalálja egy-egy történetben. És a Gyufalángot is ezzel a kritikus szemmel nézte végig. Ő volt az, aki pályán tartotta Tamást, hogy ne szaladjon vele nagyon messze az a bizonyos ló. Ha olvastátok a könyvet, értitek, mire gondolok.

5.

Mit szóltak, hogy nem egy hagyományos romantikus történetet írsz, hanem történelmi melegregényt? Kaptál emiatt rossz kritikát vagy volt, aki csúnyán beszólt ezért? A családod miként fogadta, hogy LMBTQ történetet írsz?

A Gyufalángot általában jól fogadták az olvasók, eddig szinte csak pozitív vélemények érkeztek a könyvre, sőt általában elmondhatom, hogy a blogomon olvasható többi meleg történet is jó fogadtatást kapott. De persze nem minden ment ennyire könnyedén. Abszolút úgy látom, hogy mivel meleg történeteket írok, ezeket nagyon könnyű látatlanban szidni. Főleg Facebookon, különböző könyves és írós csoportokban szokott ilyen előfordulni. Volt már olyan, hogy az adminok léptek közbe egy-egy eldurvult komment hadjárat esetén.

A családomban nem tudja mindenki, hogy írok. Azt meg, hogy LMBTQ+-t, még kevesebben. Vannak olyan tagjai a családomnak, akikről tudom, hogy nincs értelme ilyenekről beszélni velük, és mivel nem vagyok önmagam ellensége, nem is erőltetem. Viszont, akik tudják, és olvasták, nekik nagyon tetszett, és örülnek is neki, hogy emellett döntöttem. Sőt minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy a lehető legjobban reklámozzák is a könyvet.

 6.

Voltak nehéz percek vagy jelenetek, amiket nem tudtál megírni? Van olyan jelenet, ami nem fért bele a könyvbe?

Több jelenet kimaradt a végleges verzióból. Egyrészt azért, mert túl hosszú lett volna a könyv, másrész azért, mert túl brutális lett volna tőle a történet. Egy-két csatajelenet például ilyen a háborúból. Valahol meg kellett húznom a vonalat, és így sajnos voltak olyan részek, amik nem kerültek bele. És igen, voltak bőven olyan jelenetek, amiknek a megírásával megszenvedtem. Az egyik ilyen az, amikor Sándort letartóztatják, és ami a fogságban történik vele. Egy kicsit bele is haltam, hogy olyan borzalmak történtek vele. Vagy Tamás családja és az ’56-os események. Itt is bőven voltak olyan pillanatok, amikor legszívesebben együtt sírtam volna Tamással és Sándorral.

7.

Mesélnél arról, hogy mi késztetett arra, hogy történelmi meleg regényt írj?

A melegség, illetve úgy általában az LMBTQ+ emberek helyzete mindig is foglalkoztatott, és mindig is elkeserítőnek éreztem, hogy mennyire alulreprezentált ez a téma nemcsak a szakirodalomban, hanem a szép és szórakoztató irodalomban is. És mivel a történelem mindig is nagyon érdekelt, adta magát a választás, hogy egy olyan kort mutassak be, amiben eleve nem volt könnyű élni, hát még úgy, hogy ilyen titkokat is cipelni kényszerült az ember. 

8.

Tudtommal várható a folytatás. Mesélsz róla? Miről fog szólni? Benne lesz Tamás és Sándor? Milyen korról fogunk olvasni a következő regényedben?

Igen, készül a Gyufaláng második része is. Tamás és Sándor továbbra is nagy szerepet kapnak benne, de a főszereplői a szomszéd gyerekek lesznek. Vagyis, akkor már fiatal felnőttek, hiszen a második kötet cselekménye ’56-ra koncentrál majd. De azt elmondhatom, hogy minden kérdésre választ kapunk majd, ami a Gyufalángban nyitott maradt.

9.

Kutatómunkát végeztél a történelmi háttér miatt? Ha igen, milyet és hányszor kellett igénybe venned?

Nagyon sokat kutattam, minden apróságnak tűnő dolognak utána akartam járni, hogy minél hitelesebb lehessen a könyv. A végén már nem is számoltam, hogy hány órát töltöttem különböző könyvek, tanulmányok és az internet bújásával. Volt egy egész dokumentumom a jegyzeteimnek. Annak ellenére is törekedtem a történelemhűségre, hogy pár eseményt szándékosan előre vagy hátra mozgattam az időben. Például a melegek elleni fellépéseket pár évvel korábbra, hoztam, hogy még feszültebbé tehessem a főszereplők körülötti atmoszférát.

10.

Tamásnak van egy érdekes képessége. Mért pont ezzel a képességgel ruháztad fel? Mindig is ez volt eredetileg? Szerinted a valóságban is létezik ez a képesség?

Eredetileg nem terveztem, hogy ennyire fontos szerepet kap majd ez a képesség, pár rémálomnak szántam. De akkor még valami hiányérzetem volt a történettel kapcsolatban, sőt Tamás is kissé „félembernek” tűnt. Kellett ez a képesség, hogy ki tudjon teljesedni, hogy az az ember lehessen, akivé végül kinőtte magát.

Én teljes meggyőződéssel gondolom, hogy létezik ilyen képesség, sőt sok ember meg is tapasztalta már, csak épp nem tudja, hogy erről van szó, ahogy nem tudja hasznosítani sem. Szerintem a „dejà vu” jelenség Tamás képességének egy enyhe formája. Valamikor korábban láttunk már egy a pillanatot, aztán elfelejtettük. Tamás viszont nem felejti el, ő képes cselekedni ezek alapján.

Forrás:Pillanatszilánkok

 

 

 

11.

Milyen visszajelzéseket kaptál eddig? Volt, amiből tudtál tanulni?

Kaptam nagyon hasznos észrevételeket, amiket igyekszem majd a következő könyveimben hasznosítani. Ilyen volt például, hogy hajlamos vagyok terjengősen, túl hosszú mondatokat használva fogalmazni. Erre nagyon igyekszem odafigyelni, hiszen fontos az, hogy az olvasó számára élvezetesek legyenek a történeteim.

12.

Mennyire könnyen engeded el a karaktereidet? Vagy nem tudod elengedni őket, mert írás közben közel kerülnek hozzád, és újabbnál újabb történeteken, töröd a fejed, ahol még szerepet kaphatnának?

Semennyire sem tudom elengedni őket. Tamás és Sándor olyanok, mintha régóta a barátaim lennének. Éppen ezért időről időre a magam szórakoztatására írok róluk hosszabb-rövidebb novellákat. Ezek közül néhány már az írói oldalamra is felkerült, de bőven vannak még róluk ilyen jelenetek.

És szerepet is fognak még kapni a későbbiekben, hiszen ahogy korábban már említettem, még visszatérnek a Gyufaláng folytatásában is.

13.

Miért pont S.A.Locryn az írói neved?

Az „S” és az „A” betűk a civil nevemből jöttek. A Locryn egy brit misztikus krimi sorozat egyik főszereplőjének a keresztneve. Mivel nagyon szeretem a sorozatot és a szóban forgó szereplőt is, az ő és az írónő (Harper Fox) tiszteletére választottam ezt a nevet. Egyébként magát az írói nevet akkor találtam ki, amikor pár éve indultam egy irodalmi pályázaton, és álnéven kellett beküldeni a pályaműveket. Akkor annyira megtetszett, hogy azóta is ezt használom.

14. 

Utolsó kérdésem, tervezel-e még más fajta történetet írni, vagy maradsz ennél a műfajnál? 

Abban egészen biztos vagyok, hogy továbbra is maradni fogok az LMBTQ+ főszereplőknél, de van még több zsáner, amiben szívesen kipróbálnám magam. Például valami sötétebb, horrorszerűségben, vagy valami teljesen modern környezetbe helyezett történetben. De mivel a történelmi zsáner áll a legközelebb hozzám, egészen biztosan abban is fogok írni még.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Book Dreams Kiadó

S.A.Locryn időkapszulái

További történeteit itt olvashatjátok:

Tamás és Sándor - Pillanatszilánkok

Beleolvasó: S.A. Locryn: Gyufaláng - ("A konyhában az étel illatát addigra kezdte elnyomni a koszos ruhák szaga. Sándor ismét gondolatban vállat vont azon, hogy mennyire nem zavarja. A fronton évekig mindüknek ilyen szaga volt. Csakhogy annak már vége, és a világ elvárja tőlük, hogy a régi rendbe illeszkedjenek.")

 Ma este egy beleolvasót hoztam még hozzá S.A. Locryn: Gyufaláng c. kötetéből. Ezúttal egy fürdőszobai jelenetet hoztam el, hogyan boldogulnak egymással, hogy most nem a fronton vannak. Miként viszonyulnak hozzá a mindennapi dolgokhoz, szükségletekhez.

S.A. Locryn:
Gyufaláng

Tartalom:

Nemessy Sándor százados önmaga árnyékaként éli életét a hamvaiból épp újjáéledő Budapesten.
1947 karácsony előestéjén talál rá a hadifogságból szabadult őrmesterre. Szép Tamás tudja, hogy meg kell változtatnia a jövőt, és meg kell mentenie a századost, mindig ez a szándék vitte előre.
Megtalálja-e az elhatározást magában, hogy az érzései szerint cselekedjen? Ha lesz hozzá mersze, vajon hagyják-e neki?
Lehet-e két férfi barátságából több egy bizalmatlansággal átitatott korszakban, amikor a másság főbenjáró bűn volt?

ENGEDÉLLYEL

 A konyhában az étel illatát addigra kezdte elnyomni a koszos ruhák szaga. Sándor ismét gondolatban vállat vont azon, hogy mennyire nem zavarja. A fronton évekig mindüknek ilyen szaga volt. Csakhogy annak már vége, és a világ elvárja tőlük, hogy a régi rendbe illeszkedjenek. A háború előtt nem engedte volna meg magának, hogy ennyire rossz házigazda legyen, de a normális világ formalitásai már rég nem érdekelték. Kizárólag Tamás miatt erőltette meg magát.
– Na jó, amíg te megküzdesz a teával, addig melegítek vizet, hogy meg tudj fürdeni. Meg készítek össze neked ruhákat, amiket felvehetsz ezek helyett – mutatott végig Tamáson.
Ő elvigyorodott ezen, épp megjegyezte volna, hogy tőle Sándor ugyan el is égetheti a régi ruháit, a benne levő fagyott lakókkal együtt. De mielőtt meg tudott volna szólalni, ismét összerántotta egész testét a köhögés. Sándor ezt végszónak tekintette, és felpattant az asztal mellől. Nem is jött vissza addig, amíg mindennel el nem készült.
– Gyere, megmutatom a fürdőszobát – intett az egyik ajtó felé. – Bekészítettem neked a ruhákat. Tettem be törölközőt és borotvát is. Maradj nyugodtan addig, amíg jól esik.
– Amíg ki nem hűl a víz – válaszolta vigyorogva Tamás.
– Akkor sokáig bent leszel – nevetett fel Sándor is –, a fürdőszoba nagyon jól tartja a meleget.
Azzal magára hagyta, bement a hálószobába áthúzni az ágyneműt. Miután végzett, visszatért a konyhába főzni még egy adag teát, és nekiállt előkészíteni mindent a karácsonyi ebédhez és vacsorához. A húsleves vidáman gyöngyözött a tűzön, és Sándor már épp a székelykáposztát készítette elő, mire Tamás előkerült a fürdőszobából. Lógott rajta a kék-fehér csíkos pizsama. Hitetlenkedve nézett végig magán, lábait a Sándortól kapott vastag zokniba bújtatta, és a küszöbön állva enyhe zavarában a lábujjain hintázott.
– Mikor ruhát emlegettél, nem gondoltam, hogy kórházi pizsamára gondoltál – próbálta elbagatellizálni a helyzet kellemetlenségét Tamás.
– Nem értem, mi a problémád vele – törölte meg a kezét egy konyharuhába Sándor, majd felemelte a pultról az előre odakészített teásbögrét. – Mi mást kellett volna rád adnom? Úgyis vissza akartalak fektetni az ágyba, még azelőtt, hogy ismét rád tör a köhögés.
Sándor elhallgatott. Pár pillanatig tartotta a bögrét, és várta, hogy Tamás elvegye tőle, de a másik nem mozdult meg, csak meredt rá, mintha kérni akarna valamit, de szégyellné magát miatta. Miután elunta a várakozást, Sándor letette a bögrét, és visszafordult Tamás felé. Figyelte azt a nyugtalanságot, sugárzó arcot, az összevont szemöldököt, a nedvességtől csillogó, bár valamennyire megregulázott, bozontos szakállat.
– Azt hittem, meg is borotválkozol – szólalt meg újra.
– Meg akartam – sütötte le a szemét Tamás –, de annyira remegett a kezem, hogy nem mertem belekezdeni...
Sándor sóhajtott egy nagyot. Azonnal megértette a másik zavarát. Fordított helyzetben ő is éppen így nem tudna mihez kezdeni a helyzettel.
– Gyere, megcsinálom. – Olyan természetességgel jelentette ki, hogy Tamás szeme elkerekedett a döbbenettől. Sándor elmosolyodott rajta. – Mi az? A fronton hányszor megcsináltuk? A sebesülteknek. Még téged is megborotváltalak, mikor nem tudtál mozogni... – hallgatott el egy pillanatra. – Miután megégtél...
– Igen, emlékszem – nyelt egy jól hallhatót Tamás –, de nem várhatom el...
– Ugyan miért nem? – Sándor őszintén nem értette. – Gyere.
A vállánál fogva vezetni kezdte Tamást, aki nem állt ellen neki. Sőt, mintha enyhült is volna a feszültség a tagjaiban attól az érintéstől. Ez Sándort is megnyugtatta, képtelen lett volna megmagyarázni a miérteket, de rosszul érintette volna, ha Tamás nem bízna úgy benne, ahogy régen.
A fürdőszobába vezette, ahol leültette a kád szélére. Tamás leengedte a kihűlt vizet, miután végzett, mert a kád teljesen üres volt, csak az oldalán lehetett látni némi szappan lerakódást, ami valószínűleg úgy maradhatott ott, hogy nem vette észre.
Sándor fogta az egyik sarokban tárolt kisebb lavórt, kiborította belőle a kacatokat, amiket benne tartott. Meleg vizet engedett bele, fogta a szappant, borotvát, és mindent, amire csak szüksége lehetett, Tamás elé készített. Ezután még odahúzta a sámlit, amire általában csak a ruháit szokta leszórni. Leült Tamással szemben egy vállára vetett törölközővel. Mielőtt viszont nekiállt volna beszappanozni a bozontos szakállt, Tamás pizsamájának a gombjai felé nyúlt. Ki akarta gombolni a felsőket, hogy kissé hátrébb lökhesse a másik vállán a pizsama felsőt. Nem akarta összeszappanozni, vagy semmi más módon összekenni.

 A könyvet itt tudjátok beszerezni:
Book Dreams Kiadó
S.A. Locryn írói oldala

Beleolvasó: S.A.Locryn: Gyufaláng - (" Nem akart spórolni azzal, amit előző nap vett. Tamásnak rendes ételre volt szüksége. Annak ellenére is, hogy Sándor tökéletesen jól emlékezett rá, hogy min voltak kénytelenek és képesek túlélni a háború alatt, a legjobbat akarta adni Tamásnak, amit szegényesen feltöltött konyhája csak lehetővé tett. ")

S.A. Locryn: Gyufaláng c. könyvéből újabb részletet hozok nektek. Tudom kissé el vagyok maradva, de igyekszem hozni a részleteket nektek. Folytatom a múltkori elkezdett részlettel. Tamás és Sándor ebben a részben, konyhában van és arról beszélgetni ki a jó házigazda. Tartsatok velem és olvassátok el.

S.A.Locryn:
Gyufaláng 

Tartalom:

Nemessy Sándor százados önmaga árnyékaként éli életét a hamvaiból épp újjáéledő Budapesten.
1947 karácsony előestéjén talál rá a hadifogságból szabadult őrmesterre. Szép Tamás tudja, hogy meg kell változtatnia a jövőt, és meg kell mentenie a századost, mindig ez a szándék vitte előre.
Megtalálja-e az elhatározást magában, hogy az érzései szerint cselekedjen? Ha lesz hozzá mersze, vajon hagyják-e neki?
Lehet-e két férfi barátságából több egy bizalmatlansággal átitatott korszakban, amikor a másság főbenjáró bűn volt?

  ENGEDÉLLYEL

 

Nem akart spórolni azzal, amit előző nap vett. Tamásnak rendes ételre volt szüksége. Annak ellenére is, hogy Sándor tökéletesen jól emlékezett rá, hogy min voltak kénytelenek és képesek túlélni a háború alatt, a legjobbat akarta adni Tamásnak, amit szegényesen feltöltött konyhája csak lehetővé tett. Ahogy elhatározásra jutott, épp becsukta volna a fridzsider ajtaját, mikor Tamás váratlan megszólalása magára vonta a figyelmét.
– Van pénzem – jelentette ki. – Nem kell neked eltartanod.
– Persze, hogy van – vont vállat Sándor, és iszonyatosan szégyellte magát, amiért a barátja azt volt kénytelen feltételezni, hogy rajta akar spórolni.
– Komolyan mondtam – erősködött Tamás –, mindent meg tudok fizetni, amit rám áldozol...
– Nem áldozat – vágott a szavába Sándor, majd lesütött szemmel félre fordult –, sajnálom, hogy nem vagyok jobb házigazda ennél.
– Neked sincs sok. Nem várhatom el...
– Nem! – Sándor hirtelen felé fordult, arcán a tiszt kifejezésével, aki régen volt. Nem tűrt ellentmondást. – Nem nyitok erről vitát. Kettőnk közül én vagyok az, akinek nem kell számolgatnia, hogy jön ki. Engem általában csak nem érdekel...
– Rendben – bólintott, mintha a fogát húznák.
Sándor mielőtt becsukta volna a hűtőszekrény ajtaját, megpróbált még egy bátorító mosolyt villantani Tamásra. Remélte, hogy sikerült, sosem volt erőssége a mosolygás. A fronton különösen nem, és azóta is inkább meghagyta másoknak.
Nekiállt tojást sütni. Először szalonnát darabolt egy serpenyőbe, majd hagymát vágott mellé, mikor sercegni kezdett a kisült zsír. Kevergette, várta, hogy kellőképpen üvegesre süljenek. Aztán a tojásokat is a serpenyőbe törte, míg azok sültek, egy kopott kannában vizet készített teának. Úgy gondolta, Tamásnak mindenképp jót tesz majd. Szerencsére a konyhában még valamennyi mézet is talált. Kávéból viszont teljesen kifogyott, és előző nap eszébe sem jutott, hogy vegyen.
Tamás minden mozdulatát figyelte, de nem szólt semmit. Éppen eléggé lefoglalta a csontjait is összerázó köhögés. Sándor ilyenkor óvatosan minden alkalommal hátrapillantott a válla felett. Próbálta megnyugtatni magát, hogy csak az aggodalom miatt érzi úgy, hogy a köhögés egyre rosszabb, és Tamás lélegzetvétele egyre sípolóbb.
Reggeli alatt nem nagyon beszéltek. Sándor szája szélén halvány mosollyal figyelte, ahogy Tamás minden érzékét leköti a reggeli. Azok odaadásával tépte a kenyeret, forgatta a szájában a falatokat, akik napok, sőt hetek óta nem jutottak rendes ételhez. Meglátszott rajta a hosszas koplalás. Nemcsak a soványságán, hanem azon is, hogy nem bírt sokat enni. Az elé tett ételnek talán csak a felével végzett, mikor eltolta maga elől a tányért.
– Később megeszem – mondta Sándornak szabadkozva.
– Rendben. – Sándor elcsomagolta a maradékot, és olyan helyre tette, ahol a loncsos macska véletlenül sem érheti el. Majd térült fordult, és egy jó nagy bögre mézes teát tett le Tamás elé.
– Ugye nem kukoricacsuhé tea? – szagolta meg gyanakodva az aranysárga italt.
– Az sajnos nem maradt a frontról – vigyorgott ironikusan Sándor. – Hársfa és citromfű. A piacon áruló füves nénjétől kaptam a keveréket, miután megtudta, hogy a fronton voltam.
– Hihetetlen, hogy vannak még olyanok, akik adnak abból, amijük van.
Sándornak nem kellett külön szóvá tennie, hogy nem lenne az otthonában olyan luxuscikk, mint a hársfavirág tea, ha az öregasszony nem szánja meg jóindulatúan. Pedig ő csak kukoricacsuhét szeretett volna a saját megfázására. Azt, amivel a fronton is gyógyították magukat. De a nénje csak kinevette, a kezébe nyomta a teát, és egy fillért sem fogadott el.
Tamás sem öntötte szavakba, hogy ő maga nem nagyon találkozott emberi kedvességgel, mióta hazatért a saját háborújából. Sándor értette abból az iménti egy mondatból. Átfutott az agyán, hogy talán szégyellnie kellene magát, hiszen ha nem Tamásról lenne szó, ő maga sem tartozna az adakozók közé. Éppen emiatt döbbentette meg most visszatekintve az öregasszony jó szándéka.
Tamás válla megremegett, és Sándor látta rajta, hogy próbálja visszanyelni az ismét feltörni készülő köhögést. Fogása lazult a bögrén, nehogy a köhögés rengései miatt kilöttyenjen a tea.

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Book Dreams Kiadó

S.A. Locryn írói oldala

Beleolvasó: S. A. Locryn: Gyufaláng - (" Ezután Sándor becsukta a bejárati ajtót, karon fogta Tamást és a konyhába vezette.")

Ma este egy exkluzív történelmi meleg regényről hozok nektek beleolvasót. S. A. Locryn: Gyufaláng címmel, ami hamarosan a véleményem is felkerül majd a blogomra. Most egy részletet hozok nektek, bízom benne tetszeni fog. Engem meggyőzött teljesen.

S.A. Locryn:
Gyufaláng

 

Tartalom:

 Nemessy Sándor százados önmaga árnyékaként éli életét a hamvaiból épp újjáéledő Budapesten.
1947 karácsony előestéjén talál rá a hadifogságból szabadult őrmesterre. Szép Tamás tudja, hogy meg kell változtatnia a jövőt, és meg kell mentenie a századost, mindig ez a szándék vitte előre.
Megtalálja-e az elhatározást magában, hogy az érzései szerint cselekedjen? Ha lesz hozzá mersze, vajon hagyják-e neki?
Lehet-e két férfi barátságából több egy bizalmatlansággal átitatott korszakban, amikor a másság főbenjáró bűn volt?

ENGEDÉLLYEL

1947.12.24

Sándor úgy döntött, eleget álltak már a hidegben, ezért intett a macskának, hogy menjen a dolgára, közben nem felejtette el megnyugtatni, hogy ha visszajönne, csak be kell kéretőznie. A macska erre puha léptekkel elügetett, és eltűnt a szomszéd lakásban. Ezután Sándor becsukta a bejárati ajtót, karon fogta Tamást és a konyhába vezette.
Azalatt a pár méter alatt, ami a szintén majdnem teljesen üres konyhától elválasztotta őket, többször meg kellett állniuk. Annyira heves rohamokban tört rá a köhögés Tamásra, hogy lihegett, és alig állt a lábán, mire Sándor végre le tudta ültetni az egyik magasabb konyhaszékre.
Tamás az asztal szélébe kapaszkodott, miközben átcsapott rajta még egy köhögéshullám, ami szinte minden tagját görcsbe rántotta. Önkéntelen mozdulattal vette el a felé nyújtott zsebkendőt, azonnal a szája elé tartotta, és felköhögött minden váladékot, ami csak fel tudott szakadni a tüdejéből. Észre sem vette, hogy mire lélegzethez jutott, Sándor már ki is vette a zsebkendőt a kezéből, és megszabadult tőle. Nem lepődött meg ezen az előzékenységen, a fronton ennél gyomorpróbálóbb dolgokat is tettek egymásért
– Szerencsére nem véres – rázta fel Sándor hangja.
Tamás nem tette szóvá a döbbenetét, amit afölött érzett, hogy Sándor megnézte a zsebkendőt. Fordított helyzetben minden kétséget kizáróan maga is ezt tette volna. Inkább csak egy szó nélkül bólintott, és még egyszer megtörölte a száját, majd a szemét is. Nem szerette, hogy könnyezik a köhögéstől.
Miután ismét látott, és a köhögési inger is nyugton hagyta végre, volt módja összerakni mindazt, amit Sándor lakásáról megtudott. Feltehetőleg majdnem minden ablaka az utcafrontra nézett, kivéve a konyhát, ahol most voltak, mert az a körgangra nyílt. Hatalmas, tágas szobák voltak a lakásban, egyértelműen túl nagy egyetlen embernek. Tamásnak több esze volt annál, hogy szóvá tegye.
A második dolog, amit észrevett, hogy szinte mindent por borít, kivéve a lakás gyakran használt részeit. Mint például a háló, vagy a konyha. El is merengett rajta, hogy Sándor tényleg ennyire nemtörődöm lett-e, mióta hazatért, hogy ennyire nem foglalkozik a saját otthonával. Mintha csak megérezte volna a gondolatait a másik, választ adott neki.
– A szemközti épület bombatalálatot kapott valamelyik utolsó bombázásban. A légnyomás miatt betörtek az utcára néző ablakok. Amikor hazajöttem süvített a szél a csupasz falak között. Sok időbe telt találni valakit, aki hajlandó volt gyorsan megcsinálni az ablakokat, és jó munkát is végzett. Meg eleinte nem is foglalkoztam vele. De így karácsony előtt mégis meg kellett terveznem, mit milyen sorrendben csináltatok meg a lakásban.
– És azt sem szereted, ha emberek vannak körülötted – tippelte meg az elbeszélés folytatását Tamás, és Sándor arcának rándulását látva biztos volt benne, hogy rátapintott az igazságra.
– Nem – rázta meg lemondóan a fejét Sándor –, nem bírok emberek közt lenni, nem bírom a zajokat, a szagokat. De honnan tudod?
– Onnan, hogy én sem bírom. – Tamás próbált biztatóan elmosolyodni, de úgy sejtette, nem sikerült. Majd egy pillanatra félre nézett, és inkább visszafordította a beszélgetés irányát. – Mikor készült el az utolsó ablakod?
Sándor ajka felfelé görbült, és Tamás már ennyiből tudta, mennyire hálás neki, hogy olyan egyszerű dolgokról beszélhetnek, mint betört ablakok megjavíttatása.
– Még nincs egy hete. Szívem szerint halasztottam volna még. Egyébként sem zavar a hideg, meg a por. A fronton ennél rosszabbat is el kellett viselnünk. De, amikor hallottam az alsó szomszédot arról panaszkodni, hogy karácsonyra hóvihar várható... mert érzi a csontjaiban... Meg a macska miatt is jobb a meleg.
Tamás elmosolyodott ennek hallatán. Majd szinte azonnal elkomorodott. Próbálta elfedni vonásai hirtelen változását, és az arcán tartani a mosolyt. De az, ahogy a tekintetéből eltűnt a fény, nem kerülte el Sándor figyelmét. Nem értette ezt a hirtelen változást, de azt sem tudta, hogyan kérdezhetne rá. Ezért inkább nekiállt előkészülni a reggelihez.
Kipakolt pár dolgot a konyhapultra, aztán kinyitotta a fridzsidert, hogy kivegye a tojást is. Egy pillanatra elmélázott a nyitott ajtó mellett, ujjai megfeszültek a fogantyún. Végzett egy gyors fejszámolást, hogy az, amit előző nap bevásárolt, meddig lesz elég. Arra jutott, hogy a két ünnep közt mindenképp kell még egyszer vásárolnia.

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Book Dreams Kiadó

S. A. Locryn Szerzői oldala