V. E. Schwab: Addie LaRue láthatatlan élete (The Invisible Life of Addie LaRue) - ("„Annyira elmerültem benne, hogy teljesen megfeledkeztem a való világról.” Jodie Picoult ")

 „Tökéletes egyensúly a sötétség és a fény, a mítosz és a valóság között.”
Alix E. Harrow

„Dacos, örömteli lázadás az idő, a sors és maga a halál ellen.”
Peng Shepherd

V. E. Schwab: Addie LaRue láthatatlan élete
(The Invisible Life of Addie LaRue) 

Egy élet, amire senki nem fog emlékezni.
Egy történet, amit soha nem felejtünk el.

V. E. Schwab tavaly ősszel megjelent regénye letarolta az amerikai piacot, több mint 200.000 példányos eladásával az elmúlt évek egyik legnagyobb fantasy sikere lett, ráadásul a mai napig megtalálható az ország nemzeti listájának legjobb húszas mezőnyében.

Több kritikus szerint ő napjaink legjobb fantasy szerzője, tehetségét Neil Gaimanéhez hasonlítják, aki ugyancsak rendkívüli elismeréssel beszélt erről a könyvről.

A filmkészítési jogok már a nemzetközi megjelenés előtt elkeltek.

Megjelenik augusztus 31-én!
Agave Könyvek Kiadó

Fordította: Ballai Mária

Fülszöveg

 

Franciaország, 1714: egy fiatal nő végső elkeseredésében fausti alkut köt egy titokzatos szellemalakkal, hogy örökké éljen, ám ezért cserébe súlyos árat fizet. A férfi megfosztja a világban elfoglalt helyétől, és arra kárhoztatja, hogy mindenki elfelejtse, akivel találkozik.

Így kezdődik Addie LaRue évszázadokat és kontinenseket átívelő, felejthetetlen története. Művészek múzsájaként vonul végig a történelmen, melynek során egyetlen társa a titokzatos kísértet, aki minden évben felkeresi az egyezségük évfordulóján.

Aztán egy napon, egy manhattani antikváriumban Addie belebotlik valakibe, aki emlékszik rá. És ekkor rájön, hogy nem menekülhet örökké a végzete elől.

Az Addie LaRue láthatatlan élete egyrészt a szerelem és az élet utáni végtelen vágyódás gyönyörű története, másrészt a művészetek és a tudás ünnepélyes himnusza. V. E. Schwab regénye a megjelenését követően számos országban bestsellerré vált, az olvasók és a kritikusok egyaránt ezt tartják írói pályája eddigi legfontosabb és legjobb művének. 

 

 Blörbök

“Addie LaRue arra kárhoztatott, hogy mindenki elfelejtse, ennek ellenére ellenállhatatlanul felejthetetlen karakter, és története a valószerűtlen halhatatlanság legélvezetesebb meséje.”
Neil Gaiman

„Az Addie LaRue láthatatlan élete egy olyan könyv, ami tökéletes egyensúlyt teremt a sötétség és a fény, a mítosz és a valóság között. Ironikus, de felejthetetlen.”
Alix E. Harrow

„Victoria Schwab egy évszázadokon átívelő, szédítő, kaleidoszkópszerű kalandra csábít minket, amely tele van szeretettel, veszteséggel, művészettel és háborúval – közben ezernyi apró, varázslatos pillanattal kápráztatja el az érzékszerveinket. Az Addie LaRue láthatatlan élete éppúgy a hatása alá vonja az olvasókat, mint a hősnőt a fausti alkuja. A regényben gyorsan követik egymást a fordulatok, és hol összetörik az olvasó szívét, hol örömmámorban úsztatják az igazán remek és elvetemült fondorlatok miatt.”
Naomi Novik

„Annyira elmerültem benne, hogy teljesen megfeledkeztem a való világról.”
Jodie Picoult

„Az Addie LaRue láthatatlan élete egy olyan könyv, amilyenbe csak egyszer fut bele az ember élete során... Dacos, örömteli lázadás az idő, a sors és maga a halál ellen – hatásosan emlékeztet arra, hogy a szerelem az egyetlen, ami elég varázserővel rendelkezik ahhoz, hogy mindent legyőzzön.”
Peng Shepherd

„Az Addie LaRue láthatatlan élete Schwab egyik korábbi regényéhez sem hasonlít – nagyszabású, mégis bensőséges, elsöprő erejű, de nem terjengős... Ha Addie bizonyít valamit, az az, hogy a tetteink és kapcsolataink hatása sokkal nagyobb és hosszabb életű annál, mint gondolnánk. Az Addie arcán szétszóródó hét szeplőhöz hasonlóan mi is létrehozzuk a saját csillagképünket, és én a mostani sötét időszakot fényesebbnek éltem meg amiatt, hogy az enyémben Addie is szerepelt.”
Slate

„Schwab csodás stílusban boncolgatja, milyen annak, aki olyan sokáig volt egyedül, hogy halálra rémül, amikor végül társra talál... Addie egy önálló és magával ragadó szereplő, akinek minden nehézség ellenére sikerül nyomot hagynia a világban.”
USA Today

„Schwab története szívet melengető és magával ragadó. A múltban játszódó részek azt a benyomást keltik, mintha gyertyafénynél olvasnánk őket... A könyv nem más, mint egy utalás arra, hogy a nőket kitörölték a feljegyzett történelemből. Ez az utalás azonban olyan finom, hogy szinte fel sem tűnik. Addie LaRue egy metafora, egy nő, aki szó szerint azért küzd, hogy észrevegyék, miközben éli a saját életét. Végig szurkoltam neki.”
New York Times Book Review

„Az utóbbi idők egyik legösztönzőbb, legellenállhatatlanabb és legelbűvölőbb regénye.”
Washington Post

„A szépirodalmi fikció eszköztára nem különül el lényegesen a többi fikcióétól, és V. E. Schwab új könyve, az Addie LaRue láthatatlan élete nemcsak a műfajában lenyűgöző könyv, hanem egy lenyűgöző könyv és kész... pompás, magával ragadó történet... Schwab gondos, ambiciózus és igényes író, aki sem a szereplőit, sem az olvasóit nem ereszti a markából... Ez a könyv nem keveri a műfajokat, nem haladja meg őket, hanem egyszerűen lényegtelenné teszi a létezésüket.”
Chicago Review of Books

„Egy életmű csúcsa... Átható, lírai próza, erkölcsi szempontból összetett, elbűvölő szereplők, egyedi mágia teljesen újszerű köntösben. Minden bizonnyal örök kedvenc lesz... Meghazudtolja a műfajokat, keveri a romantikát a történelemmel, a fantasyt a borzalmakkal ez a különböző korokon átívelő történet. Egy fiatal (és valójában nagyon idős) nőről szól, aki hol felülmúlja a halandókat, hol alulmarad velük szemben... romantikus, nagyra törő, kihívóan és határozottan reményteli történet. Egyszerre nagyszabású és bensőséges, olvasása közben felmerül a kérdés, hogy mi a művészet... Schwab a műfaj egyik legtehetségesebb írója... A könyv őszintén szólva bravúros és ámulatba ejtő.”
Tor.com 

V. E. Schwab

 

Részlet a kötetből

És Henry most már tudja, hogy túl sokat ivott.Próbált eljutni arra a pontra, ahol már nem érez semmit, de úgy gondolja, továbbment a kelleténél, és egy rosszabb helyre tévedt. Forog vele a világ, és ez az érzés már rég nem kellemes. Talál pár tablettát a hátsó sebében, még a testvére, Muriel adta neki a legutóbbi találkozásuk alkalmával. Azt mondta róluk, hogy kis, rózsaszín esernyők. Henry lenyeli őket, miközben a csepergés felhőszakadássá fajul. Csöpög a víz a hajából, kis erekben folyik végig a szemüvegén, és átáztatja az ingét.
Nem érdekli.
Talán az eső majd tisztára mossa.
Talán elmossa őt magát is.
Elér a házig, ahol lakik, egy darabig ácsorog a járdán, bámulja a tetőt és az eget. Valahogy ráveszi magát arra, hogy felmenjen a kapuig vezető hat lépcsőfokon, majd az azt követő huszonnégyen, bár tudja, a lakásában egy olyan múlt várja, amely nem tartogat neki jövőt. Ezért a lépcső tetején leroskad, hátradől, majd feltápászkodik. Egyszer csak a tetőn találja magát. Nem emlékszik, hogy került oda. Azon tűnődik, hány lépést kellene megtennie a széléig. Erőt vesz magán, megszakítja ezt a gondolatmenetet, a szeméhez nyomja a tenyerét, és azt mondja magának, hogy ez csak egy vihar.
Be kell deszkáznia az ablakokat, és ki kell várnia a végét.
Ez csak egy vihar.
Ez csak egy vihar.
Csak egy…
Nem tudja, mikor jelenik meg mellette a férfi.
Az egyik pillanatban még egyedül van, a másikban már nem.
Kattan egyet egy gyújtó, majd Henry látótere szélén megjelenik egy kis, táncoló láng. Aztán megszólal egy hang. Egy másodpercig olyan, mintha mindenhonnan áradna felé, aztán pontosan maga mellől hallja.
– Pokoli este.
Egy kérdés kérdőjel nélkül.
Henry oldalra pillant, és egy férfit pillant meg, aki elegáns, szénfekete öltönyt visel a kigombolt, fekete ballonkabátja alatt. Egy rémes pillanatig azt hiszi, a bátyja, David az. Aki azért jött, hogy emlékeztesse arra, mennyi mindenben csalódást okozott.
Az idegennek ugyanolyan fekete haja és kiugró állkapcsa van, mint a testvérének, de David nem dohányzik, soha életében nem keresné fel Brooklynnak ezt a részét, és korántsem ilyen jóképű. Minél tovább bámulja Henry az ismeretlent, annál kevesebb hasonlóságot fedez fel – és annál inkább tudatosodik benne, hogy a férfi nem lesz vizes.
Holott még most is zuhog az eső, és egyre jobban átáztatja a fiú gyapjúkabátját és pamutingét, hideg kezeket tapasztva a bőréhez. Az elegáns öltönyt viselő idegen semmilyen erőfeszítést nem tesz arra, hogy megóvja a gyújtó kis lángját vagy a cigarettát az esőtől. Szív egy nagy slukkot, és felfelé biccenti a fejét, mintha már várta volna az esőt.
Nem érik testét az esőcseppek.
Mindenhová potyognak körülötte, de ő száraz marad.
Henrynek arra gondol, hogy talán szellem. Vagy varázslat. Vagy ami a legvalószínűbb: hallucináció.
– Mit szeretnél? – kérdezi az idegen, miközben még mindig az eget bámulja.
Henry ösztönösen összerezzen, de a férfi hangja nem dühös, csak kíváncsi, érdeklődő. Feje lassan lefelé billen, majd Henryre néz. A fiú még soha nem látott olyan zöld szempárt. Olyan fényes, hogy csillog a sötétben.
– Most, ebben a pillanatban – pontosít az idegen. – Mit szeretnél?
– Boldog akarok lenni – felel Henry.
– Ah – sóhajt fel az idegen, miközben füst kúszik ki az ajkai közül –, azt senki nem adhatja meg neked!
Te nem.
Henrynek fogalma sincs arról, ki ez a férfi, vagy egyáltalán valóságos-e, de még az alkohol és a kábítószer ködén keresztül is világosan látja, hogy össze kellene végre szednie magát és be kellene mennie a házba. De nem tudja rávenni a lábát arra, hogy megmozduljon, túlságosan ránehezedik a világ, és most előtörnek, áradnak belőle a szavak.
– Nem tudom, mit akarnak tőlem – panaszolja. – Nem tudom, milyennek kellene lennem. Azt mondják, legyek önmagam, de nem gondolják komolyan, és én ebbe belefáradtam… – mondja elbicsakló hangon. – Belefáradtam abba, hogy csalódást okozok. Hogy olyan… nem arról van szó, hogy egyedül vagyok. Azzal nincs bajom. De ez… – Ujjaival az inge elejét markolássza. – Ez fáj.
Egy kéz emelkedik felfelé az álla alatt.
– Nézz rám, Henry! – mondja az idegen, akinek be sem mutatkozott.
Henry felpillant, a ragyogó szempárba néz. Lát benne gomolyogni valamit, mintha füst lenne. Az idegen gyönyörű, de vonásai egy farkast idéznek. Mohó és átható a tekintete, smaragdja rávetül a fiúra.
– Tökéletes vagy – duruzsolja a férfi, és hüvelykujjával végigsimítja Henry arcát.
Hangja olyan, mint a selyem, és Henry elolvad tőle, elolvad az érintésről, már-már az egyensúlyát is elveszti, amikor a férfi keze eltávolodik tőle.
– A fájdalom szép is tud lenni – mondja az idegen füstfellegeket eregetve. – Átalakító, teremtő erővel bír.
– De én nem akarok fájdalmat érezni – siránkozik Henry rekedt hangon. – Azt akarom, hogy…
– Azt akarod, hogy szeressenek.
Erre egy halk, üres hang felel, félig köhögve, félig zokogva.
– Igen.
– Akkor hagyd, hogy szeressenek!
– Úgy beszélsz, mintha az olyan egyszerű lenne.
– Az is. Ha hajlandó vagy megfizetni az árát.
Henryből fuldokló nevetés tör fel.
– Nem a megfizethető szerelemre vágyom.
Az idegen arcán átvillan egy sötét mosoly.
– Én meg nem a pénzről beszélek.
– Hanem?
Az idegen kinyújtja a kezét, és Henry szegycsontjára teszi.
– Az egyetlen olyan dologról, amit minden ember adni tud.
Henry egy pillanatig azt hiszi, az idegen a szívét akarja, még ha az össze is van törve – aztán megvilágosodik. Egy könyvesboltban dolgozik, sok hőskölteménnyel, allegóriával és mitológiai történettel találkozott már. Sőt, az élete első kétharmadát szent iratok tanulmányozásával töltötte, serdülőkorában rendszeresen olvasott Blake-et, Miltont és Goethét. De sok idő telt el azóta, hogy bármelyiket is többnek tartotta volna a mesénél.
– Ki vagy te? – kérdezi.
– Én vagyok az, aki ha gyújtóst lát, tüzet gyújt vele. Aki gondozásba veszi az emberi képességeket.
Henry az idegenre mered, akinek továbbra is száraz maradt a ruhája. Ördögi szépséget fedez fel az ismerős arcban, és hirtelen kígyószerűnek látja a szemét. Tudja, mivel áll szemben: egy éber álommal. Korábban is tapasztalt már hasonlót egy-két alkalommal, amikor kíméletlenül begyógyszerezte magát.
– Nem hiszek az ördögben – jelenti ki. – És nem hiszek a lélekben sem.
Az idegen a nyakát nyújtogatja.
– Akkor nincs mit vesztened.
Ekkor visszaárad a fiúba az a csontig hatoló bánat, amelyet az idegen társasága pár percig csillapított. Mintha még nagyobb nyomás nehezedne a berepedezett üvegre. Henry kicsit meginog, de az idegen elkapja.
A fiú nem emlékszik arra, mikor került elé a férfi, de most szemtől szemben állnak egymással. És amikor az ördög újra megszólal, új mélységet kap a hangja, egyenletes melegség árad belőle, és a fiúnak olyan benyomása támad, mintha egy takarót terítenének a vállára. Hagyja, hogy elmerüljön ebben az érzésben.
– Azt akarod, hogy szeressenek – mondja az idegen –, hogy mindenki szeressen. Azt akarod, hogy mindenkinek elég legyél. Én meg tudom ezt adni neked. És cserébe csak egy olyan dolgot kérek, ami nem is fog hiányozni. – A férfi kinyújtja a kezét. – Nos, Henry? Mit mondasz?
És a fiú kételkedik abban, hogy ebből bármi is valóságos lenne.
Ezért nem számít neki.
Vagy az is lehet, hogy az esőben álló férfinak igaza van.
Egyszerűen már nincs mit veszítenie.
Végül könnyen rászánja magát.
Olyan könnyen, mintha lelépne a szakadék széléről.
És lezuhanna.
Henry megfogja a férfi kezét. Az idegen megszorítja, elég erősen ahhoz, hogy felszakítsa a vágásokat a tenyerén. De a fiú végre már nem érzi a fájdalmat. Nem érez semmit sem. A sötétség elmosolyodik, és kimond három szót.
– Áll az alku.

Előjegyezhető extra kedvezményekkel!

Agave Könyvek Kiadó

Ariel Lawhon: Fedőneve Hélène (Code Name Hélène) - ("„Elképesztően olvasmányos beszámoló egy alig ismert, ugyanakkor rendkívüli történelmi alakról. Lawhon eddigi legjobb regénye.” Kirkus Reviews ")

 

„...ez a nő tényleg létezett, és ez az egész tényleg megtörtént...”

(Bookpage)

Ariel Lawhon: Fedőneve Hélène
(Code Name Hélène)

Ariel Lawhon igaz történeten alapuló történelmi regénye a társasági hölgyből kémmé avanzsált Nancy Wake életéről.

Már készül belőle a filmsorozat Elizabeth Debicki (The Crown, Tenet, The Night Manager) főszereplésével!

Megjelenik augusztus 31-én!

Agave Könyvek Kiadó

Fordította: Török Krisztina

 Fülszöveg

Nancy Wake 1936-ban Párizsban él, és a Hearst konglomerátum újságírójaként dolgozik. Itt ismeri meg a dúsgazdag francia iparmágnást, Henri Fioccát, akivel szerelmesek lesznek egymásba, majd össze is házasodnak. Nem sokkal később a németek megszállják Franciaországot, és az újdonsült Mrs. Fiocca kénytelen máris egy újabb nevet felvenni: egy háborús fedőnevet.

A Fedőneve Hélène Nancy Wake második világháborús krónikája, akinek a nevét a világon mindenkinek ismerni kellene. Megtudjuk, hogyan csempészett iratokat a Vichy szabad zónában, hogy az üldözöttek Spanyolországon át menekülhessenek a nácik elől. Végigkövethetjük a saját menekülését a Pireneusokon át, miután a Gestapo ötmillió frankos vérdíjat tűzött ki a fejére. Megismerhetjük az angol SOE (Különleges Hadműveletek Végrehajtó Egysége) soraiba való csatlakozásának körülményeit, és azt, hogyan lett ezután a francia ellenállás egyik legbefolyásosabb vezére.

A Fedőneve Hélène fordulatokban gazdag, izgalmas kémregény a második világháború időszakáról. Ariel Lawhon a történelmi hűséget megőrizve, részben a képzeletére hagyatkozva mutatja be Nancy Wake lebilincselő és mozgalmas történetét a szerelemről, az önfeláldozásról és a megingathatatlan eltökéltségről.

 

Blörbök

”Ariel Lawhon egyformán rabul ejti a történelmi regényeket és a II. világháború korát kedvelő olvasókat, valamint azokat, akik szeretik a vad, szókimondó, független nőalakokat. A Fedőneve Hélène mélységeiben mutatja be, hogy egyetlen, a félelemmel farkasszemet néző ember is milyen jelentős változásokat érhet el a viharos háborús időkben.”
Lisa Wingate, az Elrabolt életek New York Times bestsellerszerzője

„Lebilincselő történelmi regény... Ráadásul ez a nő tényleg létezett, és ez az egész tényleg megtörtént – szól a mantra az olvasó fejében, ahogy oldalról oldalra nem tér magához ámulatából.”
Bookpage

„Elképesztően olvasmányos beszámoló egy alig ismert, ugyanakkor rendkívüli történelmi alakról. Lawhon eddigi legjobb regénye.”
Kirkus Reviews

„Parádés... Lawhon a francia ellenállás legbelső berkeibe repít bennünket, azon belül is egy mindenre elszánt és rendkívüli ösztönökkel megáldott hősnő elméjébe, hogy láthassuk, milyen szokatlan bravúrral szállt szembe a nácikkal és a férfiak arrogáns szexizmusával…”
Booklist

„Lélegzetelállító történet... Lawhon az események kellős közepébe repíti az olvasót, az életteli, lendületes stílus pedig letehetetlenné teszi a könyvet. Ráadásul a részletes utószóból kiderül, hogy a Fedőneve Hélène nagyrészt történelmi tényeken alapul. Ez a regény igazi főhajtás hősnője előtt, aki rendkívüli emberként élte életét.”
Publishers Weekly 

Ariel Lawhon

Ariel Lawhon több történelmi regény szerzője, melyek rendre az amerikai eladási listák élén nyitottak. A 2018-as I Was Anastasia hozta meg az áttörést a pályáján, a kötet New York Times Bestseller lett. Az ezt követő Fedőneve Hélène az eddigi legsikeresebb regénye, sorozat is készül belőle Elizabeth Debicki főszereplésével. Lawhon Nashville mellett él férjével és négy fiával.

 

Részlet a kötetből

 

Bergerac
1942. december 8.

A fogadó emeleti szalonjában ülögélek, várok. Mauzac-ban délután négykor van őrségváltás. A körmömet piszkálgatom. Keresztbe vetem és hintáztatom a lábam. Olvasom A nyomorultakat, vagy egy órán keresztül forgatom a lapokat, de a szavak nem jutnak el az agyamig. Tudom, hogy ezek maradandó szavak, a világirodalom gyöngyszemei. De nem marad meg bennem semmi. Jean Valjean. Gyertyák. Fantine. Betegségek. Cosette. Párizs. Bandák. Gyilkosok. Rablók. Felkelések. Ceruzával alá vannak húzva a sorok, amelyek különösen tetszettek Henrinak. De nem találom a jelentésüket. Ennyi erővel a gombák történetéről is olvashatnék. Vagy a zivatarfelhőkről. A nyomorultak. Én vagyok a nyomorult, hogy csak várok. Mi tart ennyi ideig? Mi történt Garrow-val? Elkapták? Lelőtték? Él egyáltalán, miközben én könyvvel az ölemben ülök egy fotelben? Engem is elkapnak? Mauzac-ba zárnak Garrow-val együtt? Vannak ott egyáltalán női rabok? Vagy egyenesen Ravensbrückbe visznek, ahonnan aztán nincs barát, aki kiszabadíthatna? Jaj, hogy milyen átkozott helyeken kalandozik az elmém, amikor egy egész délutánon át félelemmel tömöm!

4:00
4:13
4:47
5:05
5:15
5:18

Nem vagyok ostoba. Indulnom kell. A bérelt biciklit a fogadó kerítésénél hagyom. Nem megyek vissza Bergerac-ba. Először úgyis ott keresnének. Kelet felé indulok, Lalinde irányába, ott szállok fel a vonatra. Hogy is álcázhatnám magamat? A nevemet nem árultam el Nyúlszájnak, de kétszer is találkoztunk, elég jó személyleírást tud adni rólam. A hajam és a szemem árul el leghamarabb. Váltás ruhát nem hoztam magammal, sok mindent nem tehetek. Nem ártana legalább egy parókát szereznem, ha esetleg élve visszaérek Marseille-be.

Felállok, fogom a táskámat, a fogadó ajtaja felé indulok, három lépést teszek, amikor megszólal a telefon a recepciós pultján. A fogadós lánya helyes, butácska tizenöt éves lány. Ő veszi fel.
– Allô – szól bele, hallgat egy sort, a szeme rám emelkedik. – Mademoiselle Carlier? Oui.
Furcsa, mennyire csak a saját szíve dobogását hallja az ember egy ilyen helyzetben. Négy szapora dobbanást számolok, a fülemben lüktet a vér, miközben a lányka a kagylót nyújtja:
– Magát keresik.
A pultra támaszkodom, a fülemhez emelem a hallgatót. Alig hallhatóan remeg csak a hangom:

– Lucienne Carlier.
– Nancy – hallom a rossz vonalon a távolból Ian Garrow elfúló hangját. Semmi kétség, az ő hangja az. – Köszönöm.
A fogadós lánya engem néz, világosbarna szemében kíváncsiság gyúlik.
– Nincs mit – felelem. – Vigyázzon az úton.
Leteszem a kagylót, megigazítom a táskám vállpántját, és elköszönök a lánytól.
Izzadtan és rémülten érek a lalinde-i vasútállomásra. De legalább időben. Előveszem a papírjaimat, a jegyemet, és leülök az első szabad helyre.
– Késésben, mademoiselle?
Középkorú német tiszt ül velem szemközt, a gyűrűtlen bal kezemet bámulja. A jobb fülcimpája hiányzik, mintha lerágta volna valami hegyes fogú, apró állatka. Igyekszem nem mosolyogni rajta. És erőt veszek magamon, hogy ne akarjam eldugni a kezemet. A gyűrűmet otthon hagytam, Henri vigyáz rá, mert ez a mostani egy olyan út, amin ha elkapnak, semmiképpen sem juthatnak el tőlem hozzá.
Kisodrom az izzadt hajtincset a homlokomból, és zavartan mosolygok a barnaingesre:
– Mindig késésben vagyok.
– Egy ilyen csinos lány és egyedül utazgat – mondja ciccegve. – Hova tart?
– Cannes-ba – hazudom.
– Kár – húzódik mosolyra a szája. – Én csak Marseille-ig megyek.
– És miért kár?
– Mert elvittem volna vacsorázni.
Aki ismer, egyből hallaná, mennyire hazug a nevetésem. De neki nem tűnik fel.
– Nekem nem lenne beleszólásom?
– Mibe?
– Hogy együtt vacsorázom-e magával.
– Talán nem hallotta? – kérdi.
– Mit?
– Elfoglaltuk Vichyt. Mostantól egész Franciaország megszállt terület. Maguknak az ég világon semmibe sincs mostantól beleszólásuk.

Előjegyezhető extra kedvezményekkel!

Agave Könyvek Kiadó

Octavia E. Butler: A magvető példázata (Parable of the Sower) - ("Híres posztapokaliptikus regény a reményről és az erőszakról – egy díjnyertes szerző tollából. Az 1984-hez és A szolgálólány meséjéhez hasonló remekmű. John Green, New York Times")

Híres posztapokaliptikus regény a reményről és az erőszakról – egy díjnyertes szerző tollából. Az 1984-hez és A szolgálólány meséjéhez hasonló remekmű.

John Green, New York Times

 

Octavia E. Butler: A magvető példázata
(Parable of the Sower)

Megjelenik augusztus 31-én! 

Agave Könyvek Kiadó

Octavia E. Butler regényei Margaret Atwood könyveihez hasonlóan az utóbbi években modern klasszikusokká váltak, csak míg Atwood

A szolgálólány meséjével a nők elnyomására hívta fel a figyelmet, addig Butler az idegengyűlölettel és a klímaváltozással foglalkozott.

A magvető példázatával kezdődő kétkötetes, Földmag című duológiája igazi látnoki könyv: a második részben az USA megválaszt magának egy szélsőséges, radikális elnököt, aki a „Make America Great Again" jelmondattal kampányol.

 A magvető példázata tavaly, 27 évvel a megjelenését követően New York Times Bestseller lett.
Butler minden(!) művének elkeltek a megfilmesítési jogai.

Érdemes megnézni a szerző életművéről készült TED-videót (magyar felirattal):

TED - Videó

Fordította: Huszár András

Fülszöveg

2024-et írunk: a klímaváltozás elviselhetetlen károkat okoz világszerte, járványok, háborúk és tartós vízhiány sújtja az emberiséget. Los Angeles külső részén fegyveres erőkkel védett, zárt közösségek próbálnak biztonságban fennmaradni a fosztogatókkal szemben, akik gondolkodás nélkül ölnek a túlélésük érdekében

Lauren Olamina az egyik ilyen közösségben él családjával. Apja lelkész, és másokkal együtt azért küzd, hogy megőrizze az emberiség méltóságát és azokat az értékeket, amik egyszer naggyá tettek minket. Miközben apja a helyes úton próbálja tartani a gyülekezetét, Lauren hiperempátiával küzd – egy ritka betegséggel, melynek során rendkívül érzékennyé válik mások fizikai fájdalmával szemben.

Egy nap fosztogatók törnek be a közösségbe, és bekövetkezik, amitől mindenki tartott: otthonukat hátrahagyva menekülniük kell a farkastörvények uralta senkiföldjén. Lauren a túlélőkkel együtt északra tart, és idővel a vezetőjükké válik; ráadásul az út során megfogalmazódik benne egy új hitvilág alapja, ami az egész emberiség számára a túlélést jelentheti.

Octavia E. Butler 1993-as és mára klasszikussá vált disztópiája évről évre egyre aktuálisabb. A magvető példázata számtalan írót inspirált, és a műfaj egyik legfontosabb modern műveként tartják számon – hatását jól illusztrálja, hogy 2020-ban, huszonhét évvel a megjelenése után New York Times Bestseller lett.

Blörbök

„Butler a sci-fi úttörője, a műfaj egyik legkiemelkedőbb szerzője."
– Entertainment Weekly

"Megdöbbentő történet. Ijesztő látomás a szomorú jövőről, amelyet az emberek tudatlanságának, rasszizmusámak és kapzsiságának köszönhetünk, és kísérteties párhuzamba állítható a jelenlegi utunkkal. A főhőse a túlérzékeny tinédzser, Lauren, akinek bátorsága és esze végtelen inspirációs forrás. "
– Bolha, Wall Street Journal

„Megragadó történet a túlélésről, és megrendítő beszámoló arról, hogyan tudunk fejlődni egy széteső világban."
– New York Times Book Review

„Octavia Butler a Maya Angelou, James Baldwin és Toni Morrison alkotta szerzői liga nélkülözhetetlen tagja. A sci-fi és a szépirodalom nagymestere, regényei megismertetik az olvasót az emberi faj lehetőségeivel és veszélyeivel, miközben leckéket kapunk a törzsiség, a faji kérdések, a társadalmi nemek és szexualitás problémáiról.”
– O, The Oprah Magazine

„Az afrofuturizmus és a szélesebb értelemben vett sci-fi műfajának fundamentuma. Egy olyan világban játszódik, amely mindössze tíz év múlva bekövetkezik, amelyben a víz ugyanolyan értékes anyag, mint az olaj, a kábítószerfüggőség rombolja a közösségeket, és politikai vezetője a „Make America Great” szlogen égisze alatt építi ki politikai hatalmát. "
– Buzzfeed

„Pofátlanul előrelátó és bölcs könyv. Érdemes elolvasni azoknak, akik egy jobb világ felépítésére törekszenek, miközben ez a járvány továbbra is leleplezi, mennyire tarthatatlan, mennyire romlottan egyenlőtlen az amerikai életmód, és mindig is az volt."
– Yaa Gyasi, New York Times

„Butler – akár egy világítótorony, amely a megértés szigetéről magasodik fölénk a tengerből. Fogalmam sem volt, hogyan juthatok el oda, de tudtam, hogy életmentő számomra. Egyfajta ellenállás. Butler és az olyan írók, mint Ursula Le Guin, Toni Morrison és Margaret Atwood a műfaj alapelveit használták fel, hogy felfedjék a jelen igazságtalanságait és bemutassák az evolúciónkat."
– Brit Marling, New York Times

„Butler szokatlan melegséggel, érzékenységgel, őszinteséggel és megértéssel meséli el történetét; noha a sci-fi olvasók felismerik benne a jövőbeli Földet, Lauren Olamina és elképzelései olyanok, mint egy fa a csemeték között."
– Publishers Weekl

Octavia E. Butler

1947. június 22-én született a kaliforniai Pasadenában szegény fekete szülők gyerekeként. Az apja cipőfényesítő volt, az anyja pedig szobalányként és takarítónőként dolgozott, akit Octavia gyerekként sokszor elkísért. Ekkor szembesült először az elnyomás jelenségével, ami később több regényének is meghatározó elemévé vált. A tudományos fantasztikummal fiatalon találkozott a helyi könyvtárban, ahova sokszor azért menekült, mert nem tudott beilleszkedni a többi gyerek közé.

Az 1960-as évek végén egy kisebbségi íróknak szervezett workshopon az írása lenyűgözte az egyik tanárt, Harlan Ellisont, akinek bátorítására Butler beiratkozott a hathetes Clarion Science Fiction Writers Workshopba. Ott találkozott Samuel R. Delanyvel, akivel később nagyon jó barátokká váltak. Butler a workshop elvégzése után el tudta adni az első novelláit (a legelsőnek a jogait maga Ellison vette meg), és egyre több időt szentelt az írásnak. Sikerét jól illusztrálja, hogy az első, Patternist című sorozatát követően 1978-tól csak az írásból élt. 

Butlernek 2006. február 24-én bekövetkezett haláláig több mint tíz regénye és két novelláskötete jelent meg, a történeteit számos magazin és antológia közölte. 1984-ben legjobb novella, 1985-ben pedig legjobb kisregény kategóriában is kitüntették a Hugo-díjjal, ezen kívül kétszer kapott Nebula-, egyszer Locus-díjat. A műveinek központi témái a társadalmi berendezkedések kritikája, az emberi test fejlesztése génmanipulációval, különfélemutációkkal és az idegenekkel való kapcsolatfelvétel által, valamint az afrofuturizmus.

Leghíresebb regényei a Hajnallal kezdődő Xenogenezis-trilógia, illetve a Kindred és a Földmag-duológia.

Részlet a kötetből

 

Amit megérintetek,

azt megváltoztatjátok.

Amit megváltoztattok,

az megváltoztat titeket.

Nincs más igazság,

csak a változás.

Isten: a változás.

Tegnap éjjel megint jött a visszatérő álmom. Végül is, számíthattam volna rá, hiszen a vívódás hozza elő – olyankor szoktam ezt álmodni, amikor a saját horgomra akadva vergődöm, és úgy teszek, mintha nem történne semmi szokatlan. Amikor apám lánya próbálok lenni. Ma van a születésnapunk: én a tizenötöt töltöm be, apám az ötvenötöt. Holnap igyekszem majd a kedvére tenni; nemcsak neki, hanem a közösségnek és Istennek is. Előző éjjel tehát arra emlékeztetett az álmom, hogy mindez hazugság. Azt hiszem, muszáj lesz írnom az álmomról, a szóban forgó hazugság ugyanis rettenetesen zavar.
Repülni tanulok, felemelkedem a levegőbe. Senki nem tanít rá, magamtól, apránként sajátítom el a repülés képességét, álomról álomra veszem a leckéket. Nem valami burkolt kép, cserébe makacsul vissza-visszatér. Sok leckén túl vagyok már, egyre jobban megy a repülés. Egyre magabiztosabb vagyok, de azért még mindig félek. Nem tudom igazán irányítani magam.
Előredőlök az ajtó felé. Úgy néz ki, mint ami a folyosóra nyílik a szobámból. Mintha messze lenne, mégis arrafelé hajolok. Megfeszülök, és merev tagjaimmal elengedem a kapaszkodót, ami eddig megakadályozta, hogy felemelkedjem vagy elessem. A levegőnek nyomakodok, felfelé török; nem emelkedem, de nem is zuhanok lefelé. Egyszer csak megmozdulok, mintha a rettegés és öröm határán feljebb siklanék, fel a pár méterrel a padló felett lebegő légrétegre.
A nyitott ajtó irányába úszom. Hűvös, sápadt fény árad be a szobába. Hirtelen jobbra csúszok; még egy kicsit. Látom, hogy célt fogok téveszteni, és a falba csapódni, de nem tudok megállni vagy megfordulni. Elsodródom az ajtótól, és a hűvös ragyogást másféle fényár váltja fel.
Ég a szemközti fal. Lángok lobbantak fel a semmiből, elemésztik a falat, felém kúsznak, nyújtóznak. A tűz rohamosan terjed. Belesodródok. Felcsapnak körülöttem a lángok. Kapálózva, vergődve próbálok visszaúszni a biztonságba, markolom a levegőt, a tüzet, rúgkapálok, meggyulladok! Sötétség.
Néha félig kiránt az álomból, amikor elborítanak a lángok. Nem egy jó érzés. Ha teljesen felébredek, nem tudok visszaaludni. Próbálom, de sosem szokott sikerülni.
Ezúttal félálomban maradok. Fokozatosan átcsúszom az álom második felébe – a hétköznapi, valóságos részébe, ami ténylegesen megtörtént velem évekkel ezelőtt, kiskoromban, bár akkor nem tűnt fontosnak.
Sötétség.
Fény dereng fel.
Csillagok.
Rám vetül hűs, halovány, hunyorgó fényük.
– Gyerekkoromban nem láthattunk ilyen sok csillagot – meséli a mostohaanyám. Spanyolul beszél, az anyanyelvén. Mozdulatlanul áll, és eltörpül a Tejút széles sávját szemlélve. Sötétedés után kimentünk leszedni a kimosott ruhákat a szárítókötélről. Napközben szokás szerint rekkenő hőség volt, kiélvezzük a kora esti lehűlést. A Hold nem sütött ki, mégis tisztán látunk a sötétben: csillagok borítják az égboltot.
A városnegyed fala tömören, komoran magasodik a közelben. Kuporgó állatnak tűnik, aki talán ugrásra készül – fenyegetőbb, semhogy védelmet nyújtana. Ám mostohaanyám ott áll mellettem, és ő nem fél. A közelébe húzódom. Hétéves vagyok.
Felnézek a csillagokra, a sűrű, sötét égre.
– Miért nem láttátok a csillagokat? – tudakolom. – Mindenki látja őket. – Én is spanyolul szólok hozzá, ahogy tanította. Így valamiért meghittebb a beszélgetés.
– A városi fények miatt – feleli. – Lámpák, fejlődés, növekedés. Csupa olyasmi, amikkel már nincs erőnk foglalkozni ilyen hőségben és szegénységben. – Szünetet tart. – Amikor annyi idős voltam, mint te, anyám azt mondta, hogy a csillagok… már az a kevés, amit láttunk… ablakot nyitnak a mennyországba. Isten azon keresztül tart szemmel minket. Majdnem egy évig hittem neki. – Mostohaanyám átnyújt egy nyalábot a kisöcsém pelenkáiból. Átveszem, visszasétálok a házhoz, ahol mostohaanyám a nagy fonott ruháskosarat hagyta, és a többi ruhadarab tetejére stószolom a pelenkákat. A kosár megtelt. Hátrafordulok, és látva, hogy mostohaanyám nem engem figyel, hátrahanyatlok a ropogós, tiszta ruhák puha halmára. Egy pillanat erejéig zuhanás közben mintha lebegnék.
Háton fekve nézem a csillagokat. Megkeresek egy-két csillagképet, és megnevezem a részeit. Apám édesanyjának csillagászati könyvéből tanultam meg a neveiket.
Hirtelen üstökös fénycsóvája hasít át nyugat felé az égbolton. Utánabámulok, drukkolok, hátha megpillanthatok még egyet. Aztán mostohaanyám szólít, és visszasétálok mellé.
– Most is égnek lámpák a városban – mondom neki. – Mégsem rejtik el a csillagokat.
– Messze nincs belőlük annyi, mint régen – csóválja a fejét. – A mai fiataloknak fogalmuk sincs, hogy annak idején… nem is olyan régen… mennyire ki voltak világítva a városok.
– Én jobban örülök a csillagoknak – jegyzem meg.
– A csillagok nem kerülnek pénzbe. – Mostohaanyám vállat von. – A magam részéről szeretném inkább visszakapni a városi fényeket, amint csak lehet. Dehát, a csillagokat megengedhetjük magunknak.

Előjegyezhető extra kedvezményekkel!

 Agave Könyvek Kiadó

Büksi Zsuzsanna: Kapcsolat: Bonyolult - ("Szívből merem ajánlani az olvasóimnak, könnyedebb nyári romantikus könyvet. Igazi strandolós olvasmány, ha nyaralni mennék, ezt vinném magammal. Nálam benne van Top 5 listámban, kedvencem lett ez a könyv. ")

~~~ Recenzió ~~~

Szeretném megköszönni Erawan Kiadónak és Büksi Zsuzsanna írónőnek, hogy elolvashattam Kapcsolat: Bonyolult címmel. Ritkán fordul elő, hogy egy könyvet pár óra alatt olvassam ki, de nagyon megfogott, beszippantott nem engedett el. Hajtott a kíváncsiság mi lesz Hannával és Gáborral. Ezek után mindenképpen figyelemmel fogom kísérni az írónőt, merem remélni, hogy további kötetekre lehet majd számítani.

 Büksi Zsuzsanna:
Kapcsolat: Bonyolult



Tartalom:

Hannát, a kiváló dokumentumfilmest többszörösen megsebezte az élet. Nemrég települt vissza Franciaországból, miután balesetben elveszítette szerelemmel szeretett férjét, Lucas-t. Évekkel ezelőtt egy kettős csalódás űzte őt külföldre. Egyszerre és együtt árulta el akkori szerelme, Gábor, és egykori iskolatársa, szívbéli barátnője, Zsófi. Ők ugyanis Hanna háta mögött összejöttek, majd házasságot kötöttek egymással. Gyerekük született. Igaz, később ők is megtapasztalhatják a szerelem mulandóságát. Gábor váratlanul hazaérve, félreérthetetlen helyzetben, egy férfi ölelő karjában találja Zsófit.


Hannát lelkiismeret-furdalás gyötri férje halálával kapcsolatban. Próbálja összerakni darabokra tört élete cserepeit. Eközben összefut a frissen csalódott Gáborral, aki szeretné helyreállítani kapcsolatát az egykor elhagyott Hannával. Vajon sikerül-e neki? Hannának fel van adva a lecke. Feledni fájón? Ölelni újra? Elveszni régi-új szerelemben? Hinni ismét abban, akiben egyszer már csalódnia kellett?

Egy elsőkönyves, magyar szerző, friss hang, robogó cselekmény, és éppen annyi romantika, ami megfűszerezi az életet. Büksi Zsuzsa humorral, finoman bánik a szereplőivel, és olyan helyzeteket teremt, amelyekben magunkra is ismerhetünk.


Véleményem
5/5

Nagyon örültem, hogy Büksi Zsuzsanna könyvét olvashattam, egy este alatt faltam be, alig tudtam letenni. Beszippantott, magával ragadott ez a szerelmi történet.
Hanna fájdalommal telve érkezett haza Budapestre, hogy új életet kezdhessen. De még ő sem gondolta volna, hogy mi vár rá idehaza.
Gördülékeny, olvastatta magát, egyszerű történet semmi sallang, felesleges mondatok nem voltak. Szeretem az olyan történeteket, ahol gyermek van. Csenge egyik kedvenc karakterem, utána jött Kornél. Jó pont az írónőnek, hogy lassan építette fel Gábor és Hanna kapcsolatát, noha Gábor egészen mást akart volna. De végül kénytelen rájönni, hogy bezony maga esett bele a saját csapdájában. Nem hiába, nem érdemes terveket szövögetni, a sors úgyis keresztül húzza.
Hanna lelki fájdalmával küszködve próbált Gáborral, Csengével tartani a kapcsolatot, amikor hazajött. Az a sok veszteség, a fájdalom, amit őt érte nagy lelkifurdalással párosult.
Végefelé megható volt, főleg az a rész, amikor Hanna Lucas kiállítását bonyolította le. Itt úgy éreztem békére lelt ő is és Lucas, lezárta magában ezt a kapcsolatot, ami nem volt könnyű. Vére tovább léphetett, új életet kezdhetett. Úgy érzem, Hanna mindent megtett, amiért hazajött.
Zsófival kapcsolatban kissé tévedtem, mert valahogy más vártam tőle, valahogy kettős személyiségével nem tudtam mit kezdeni. Egyik percben gyűlölte, másikban már szánakozva figyelte Hannát. Végig lehetett látni, hogy mekkora fejlődésen ment át. Ő is rájött, hogy mi volt a hiba, mi hiányzott az ő életében.
Első kötet, de korántsem az utolsó szerintem Büksi Zsuzsannától. Számomra kellemes volt olvasni, üdítően hatott rám ez a romantikus történet. Ahogy fentebb írtam nem voltak sallangok benne, nem volt túl magyarázva a történet, inkább hagyta hadd, menjenek a maguk útján. Ez tetszett nagyon, nem akart több lenni, mint ami. Szórakoztatni, kikapcsolni nagyon megtette. S azt hiszem, egyszer majd újra fogom olvasni.
Viszont előjött belőlem a "párosítsukösszeamellékszereplőket" énem.. Kornél és Judit... Elgondolkodtam azon, mi lenne, ha lenne nekik is egy külön történet. Bírtam Kornélt annak ellenére, hogy oltári beképzelt… Viszont nem bánnám, ha lenne külön története.

Mindenesetre egy kalap alatt kiolvastam, és úgy érzem, mint akit fejbe csaptak. Kissé hiányozni fog Gábor és Hanna. Azért elbírt volna az utolsó oldalon szerintem egy vagy két évvel később rész. Vajon mi lehetett volna később? Nem csak velük, hanem Zsófival, Csengével, és Hanna családjával.

Szívből merem ajánlani az olvasóimnak, könnyedebb nyári romantikus könyvet. Igazi strandoló olvasmány, ha nyaralni mennék, ezt vinném magammal. Nálam benne van Top 5 listámban, kedvencem lett ez a könyv.

A könyvet itt tudod beszerezni:

Büksi Zsuzsanna szerzői oldala

Erawan Kiadó

S. A. Locryn: Edinburgh kék fényei - ("Locryn, isten adta tehetsége van, amit kár lenne elpazarolnia. Dennis és Davis a kedvenceim lettek olvasás során, hiszen előbb munkatársak, majd barátok, és később talán többek lettek egymásnak. Dennis és Davis, mindketten hordoznak lelki sebeket a múltjukból, és még sem félnek belevágni egy új kapcsolatban. Sőt! Mindketten túl akarnak a lépni a múlton, a fájdalmat elfelejteni. ")

Szeretném megköszönni S. A. Locryn írónőnek, hogy lehetőséget adott, hogy elolvashassam Edinburgh kék fényei című könyvét. Számomra nagy kedvenc lett, imádtam Dennis és Davis évődéseit, az, ahogy ismerkedtek egymással és a helyzettel. A könyvet Smaragd Kiadó gondozásában jelent meg, és bízom benne, hogy további kötetek is megjelennek írónőtől, mert iszonyat nagy tehetség van benne, érdemes elolvasni a könyvét Edinburgh kék fényei-t hamar kedvenceddé válik.

 

 S. A. Locryn:
Edinburgh kék fényei

(18 éven felülieknek ajánlott)

Tartalom:

Pokolian ​indul a nap, Davist ultimátum elé állítják. Már az ötödik mentőtisztet akarják a nyakába sózni. Neki, a veterán, Afganisztánt megjárt orvosnak! Még hogy ő kiállhatatlan?! Csak annyit akar, hogy mindenki hagyja békén. Dennis sem vágyik ennél többre, mégis társak lesznek. Amikor beosztják Davis mellé, megfogadja, hogy nem hagyja magát még egyszer megfutamítani, hiszen eleget tűrt egész eddigi életében. Rázósan indulnak a közös napok. Dennisnek nem csak a melóba kell visszaszoknia, de társa értelmezhetetlen viselkedését is kezelnie kell. Sokáig azt hiszik, hogy ennél rosszabb nem is történhetett volna velük, de a végeláthatatlan műszakok és riasztások alatt egyre jobban megismerik egymást, rájönnek mi volt az, ami eddig hiányzott az életükből. Hogy ezt megtalálják, nem pusztán a környezetükkel, hanem saját érzéseikkel is meg kell küzdeniük. Sejtelmük sincs, hogy eddigi megpróbáltatásaik pusztán bemelegítésül szolgáltak ahhoz, ami rájuk vár. Vajon képesek lesznek közös nevezőre jutni, vagy elkerülhetetlen, hogy Davis elveszítse a munkáját?  

 Véleményem
5/5

Amikor először olvastam kisebb nagyobb részleteket az írónő oldalán, már akkor tudtam, hogy nekem ezt el kell olvasnom. Locryn, isten adta tehetsége van, amit kár lenne elpazarolnia. Dennis és Davis a kedvenceim lettek olvasás során, hiszen előbb munkatársak, majd barátok, és később talán többek lettek egymásnak.
Dennis és Davis, mindketten hordoznak lelki sebeket a múltjukból, és még sem félnek belevágni egy új kapcsolatban. Sőt! Mindketten túl akarnak a lépni a múlton, a fájdalmat elfelejteni.

Őszintén megmondom ez a fajta történet, jobban tetszik. Lassan indult a kapcsolatuk, néha viccesen, néha morcosan, néha távol egymástól, de mindig megoldották a gondjaikat. Olvasás közben megismerhettem Dennis és Davis családját, barátait, munkatársaikat és legfőképpen a gondolataikat, érzéseiket. Davis elég morcos volt, de ez csak a látszat, hiszen valójában egy érző lélek, aki igenis igényli, hogy szeressék. Csak sajnos túl sok lelki teher cipel, nyomja a vállát. Dennis pedig a családjától távol kellett élete legnagyobb döntését meghozni és ennek eredményeképpen, tért vissza mentősökhöz dolgozni. S itt ismerkedik meg Davis-el.

Nagyon szeretem filmekben, sorozatokban a mentősöket, rendőröket és tűzoltókat nézni. Így ez nekem ez a könyv számomra nagy kincs. Betekinthetünk mentősök hősies munkájukba,.ahol nem kis dolog életet menteni. Könyvben szereplők közül Tobyt kedveltem meg, bár eleinte nem tudtam igazán hova tenni, de később egészen megbarátkoztam vele. Adriann érdekes egy fickó, róla szívesen olvasnék még. Nat-ot nem tudom nem kedvelni, de számomra hogy is mondjam, harsány a viselkedése. S ez valahogy nem tetszik.
Van egy negatív szereplő, de szóra sem érdemes, annyira nem érdemel egy szót se. Nem bírom az ilyen előítéletes embereket.

Locryn élethűen írta le Dennis és Davis kapcsolatát, mintha ismerte volna őket vagy valakiről, mintázta, ki tudja. Mindenesetre nekem tetszett, kedvencem lett és nagyon várom a következő történetet, mert nagyon nincs még vége, szerintem. 

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Smaragd Kiadó

S. A. Locryn írói oldala

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Garajszki Rozika : Aminah - A szokás hatalma - ("Fenomenális, pedig az elsőben, amit kézbe vehetően kinyomtattak, csak két novellám volt. De attól is nagyon boldog voltam.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Garajszki Rozika írónőt, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak 1 saját könyve jelent meg eddig Aminah - A szokás hatalma címmel és három antológiában olvasható a novellái, amiket a Holnap Magazin Kiadó oldalán lehet megrendelni. Az Aminah-A szokás hatalma című regény a Líránál is kapható.

Íme az interjú, fogadjátok szeretettel.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Garajszki Istvánné vagyok, de Pitka Rozália néven születtem Kecskeméten. Kisiskolásként Lajosmizsén laktunk, az irodalom szeretete is ott ívódott belém. Ott szerettem meg a könyveket, és még elsősként a fagyipénzemen titokban iratkoztam be a könyvtárba. Később Dabasra költöztünk, de itt is minden alkalmat megragadtam, hogy verset és prózát mondhassak egy-egy versenyen, vagy csak úgy az osztálynak. Írni is elkezdtem még tinédzserként, de az élet másfelé terelt, így az első próbálkozásaim elvesztek. Pár éve kezdtem újra, mert már tudok időt szakítani az írásra.

Aminah című könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Maga az írás kábé két-három hónapig tartott, de azért igényelt némi utánanézést, mert részben az arab világban kell a főszereplőnek élnie, léteznie. Ezekről egy kedves ismerősömtől is hallottam, de voltak dolgok, aminek a neten néztem utána.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Sokan mondják, hogy ez akár a valóság is lehet, mert hallottak hasonló eseteket, de azért ez mind csak fikció. Próbálom ötvözni a valóságból vett elemeket és az elképzeléseimet. Ebből kerekedik egy olyan történet, amire azt mondják, ez akár meg is történhetett volna.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Tinédzserként kezdtem egy ifjúsági regénnyel, de valahogy nem tartottam jónak, és nem is vigyáztam a kéziratra, ami valóban kézirat volt, egy spirálfüzet lapjait írtam tele. Utána bekerültem a nagybetűs életbe, és az írás elmaradt, az olvasás is jóval kevesebb lett. De a fejemben azért éltek a történetek. Sőt sokszor mondtam azt egy filmre vagy könyvre, ezt én másképpen fejeztem volna be. Hát mikor újból tudtam magamra több időt szakítani, akkor ki is írtam magamból, amit lehetett.

 

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Egyelőre a szórakoztató, romantikus írások körül mozgok, nem tervezek más zsánert. A megírt novelláim nagy része is ebbe a zsánerbe sorolható, viszont más műfajban is írok. Vannak verseim, sőt a Gyóni Géza irodalmi kör által kiírt Szárnyalj velünk pályázat felnőtt kategóriáját is sikerült megnyernem egy jövőről szóló művemmel. Azóta az irodalmi kör lapjában, az Alkotóban rendszeresen jennek meg verseim és novelláim.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Először azt érzem, végre kész! Majd rájövök, még mennyi mindent kell javítanom, átírnom, hogy még jobb legyen. Az Aminah című regényem is leadtam a pályázatra, ahol 105 pályázó közül sikerült az első tízbe kerülnöm. Mikor értesítettek, hogy bekerültem a kedvezménnyel kiadható regények listájába, én addigra már kissé átírtam a könyvet. Szerencsére nem volt gond, és az átírt verziót szerkesztették meg nekem.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Végül is ez nem álnév. Garajszki Istvánné, Rozika vagyok. Az Istvánnét kihagytam, mert hát az nem igazán jó írói névként, így maradt a keresztnevem. Nem akartam álnevet, mert vállalom, amit leírok. A másik ok pedig, eleinte én is sokszor azért nem vettem meg könyveket, mert a név alapján nem tudtam, hogy magyar, én pedig a magyar szerzőket szerettem volna mindig is támogatni. Sokszor idő kellett hozzá, mire kiderítettem, ki is lapul a cifra és hangzatos írói név mögött.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Igen. Azt hiszem. Én is ezeket a könyveket szeretem olvasni. Bár mindig igyekszem komolyabb témát, valami tanulságot is belecsempészni az írásomba, de úgy, hogy ez szórakoztató legyen.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Fenomenális, pedig az elsőben, amit kézbe vehetően kinyomtattak, csak két novellám volt. De attól is nagyon boldog voltam. Most, mikor az Aminah megjelent, alig vártam, hogy végre megfoghassam. Ez csak az enyém. Tejes egészében az én írásom. Már a borító készítésénél teljesen oda voltam, Mert Somogyi Deák Mercédesz olyan klasszra rajzolta. BOLDOGSÁG! Csupa nagybetűvel.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Inkább tervezett. Már az a része, hogy minden este leülök a gépem elé, és írok. Vagy ha éppen nem vagyok jó formában, nem jönnek az ötletek, akkor javítok. Aztán van olyan, hogy javítás közben jön egy új ötlet, és törlök, majd újra írok.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Is-is. Voltak olyan részek, ahol nagyon könnyen és gyorsan haladtam, de olyan is, ami elgondolkodtatott, milyen megoldást válasszak ahhoz, hogy elérjem a kitűzött célom.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Néha egy híranyag, egy érdekes cikk, vagy egy dalszöveg az, ami megragad, elgondolkodtat. Ha sokat jár rajta az agyam, már tudom, hogy ebből lesz valami. Tovább gondolom, megoldást keresek hozzá, és már írom is. Tudom mivel szeretnék kezdeni, és hová akarok eljutni. Közben viszont még annyiszor változik, átalakul.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Él egy jó barátnőm Angliába. Minden novellám és regényem neki küldöm el először. Elolvassa, véleményez, én pedig javítok.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Örülnek neki. Bár a legelső regényemet elég hosszú ideig, egy évig titokban írtam. Csak az Angliában élő barátnőm tudta, min dolgozom minden áldott este, mert akkor még ő is itthon lakott. Azután, ahogy elkezdtem a novelláimat és a verseimet beküldeni a Holnap magazinhoz, és meg is jelentek, egyre inkább fény derült az esti elfoglaltságomra, és a családom is büszkén támogat. Bár azért a párom éjfél környékén már igyekszik ágyba parancsolni, mert sokszor kelek korán.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Ha ez a regényem beváltja a hozzá fűzött reményeim, ha tetszeni fog az olvasóknak és jó visszajelzéseket kapok, akkor szóba jöhet még az idén újabb regény kiadása. Van miből válogatni, mert jelenleg hét kötetnyi kézirat lapul a gépemen. Párat már előolvasókhoz is eljuttattam, de nem akartam addig egyet sem megjelentetni, míg el nem érek valahol valami elismerést. Szerintem 105 műből első tízbe kerülni azért már talán jelent valamit.

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Holnap Magazin

Garajszki Rozika írói oldala

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Anne Raven - ("Természetesen nagyon jó, de mivel az első három regényem csak ebook formátumban jelent meg, így amikor most áprilisban a NewLine Kiadónál az Illegális szerelmet végre nem e-könyvként, hanem nyomtatott könyvként tarthattam a kezemben, akkor vált valóra igazán egy álom.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Anne Raven írónőt, hogy meséljen kicsit magáról, és a  könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak Illegális szerelem című könyve jelent meg eddig, amit a NewLine Kiadó oldalán lehet megrendelni.

Íme az interjú, fogadjátok szeretettel.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad? 

Először is köszönöm szépen a felkérést, igazán megtisztelő. Magamról annyit, hogy anya vagyok, feleség, dolgozó nő, olyasvalaki, aki folyamatosan arra vágyik, hogy többet hozzon ki magából. Szeretem a természetet, imádok írni, olvasni, egy jó film előtt lustálkodni, de épp úgy szeretek új dolgokat felfedezni, tanulni, fejlődni. Vágyom rá, hogy egyszer eljussak azokra a helyekre, ahol már a regényeimben jártam, de arra is, hogy új helyeket fedezzek fel. Alapvetően kitartó személyiség vagyok, igyekszem pozitívan gondolkodni, és az idő az, amiből sosincs elég a számomra. 

Illegális szerelem című könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata? 

Az Illegális szerelem című regényem nem igényelt több kutatómunkát, mint a korábbiak, viszont azt hiszem, itt már igyekeztem a korábbi tapasztalataimat felhasználva a hátteret, a világot, amiben a regényem játszódik, sokkal jobban elmélyíteni, igazán hitelesen visszaadni. Maga az írás épp ezért tovább tartott, de ha jól emlékszem, szűk egy éven belül elkészültem vele.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Maga a történet egy általam kitalált, kreált világ. Hogy mennyire van valóság alapja? Ki tudja? Alapvetően az egész, minden szereplő, cselekmény, bizonyos helyszínek is a képzeletem szüleményei. 

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Azt hiszem 2016. volt számomra az az év, amikor az írás berobbant az életembe. Teljesen véletlenül, gyakorlatilag a semmiből csöppentem ebbe a világba. Akkortájt kezdtem el újra olvasni, élvezni a könyveket, a történeteket. Borzasztóan feltöltött. Tucatnyi szerző regényén voltam túl, amikor kezdett motoszkálni bennem a gondolat: mi lenne, ha én is megpróbálnám?  Hát így kezdődött…

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Nem tudom, egyelőre nem hiszem. Abban az egyben biztos vagyok, hogy olvasni, írni is ebben a zsánerben szeretek igazán. Nekem kell a habos-babos, szerelmes habcsók, a könnyed kikapcsolódás érzése, amit ez a műfaj megad a számomra. Nem mondom, hogy soha, és hogy nem csapongok egy kis krimi szál, néha erotikus vonal felé, de alapvetően maradok a gyökereimnél azt hiszem.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Felszabadító érzés, azt hiszem, ugyanakkor azonnali hiányérzettel is jár. A karakterek hozzád nőnek, behálózzák az életed, velük kelsz és fekszel, úgy beszélsz róluk, mint hús-vér emberekről, megszereted őket. Azt hiszem természetes, hogy az elengedésükhöz idő kell.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

A saját nevem túl hosszú, és kevésbé hangzatos szerzőként, így egy kicsit leegyszerűsítve, az angolra fordított változata mellett döntöttem.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Igen, abszolút! Ez vagyok én. Ez tesz boldoggá, ez kapcsol ki. Nem bírok semmi erőszakosat, véreset, brutálisat. Felkavar. A valóság tele van ilyen dolgokkal, épp elég ott megélni.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Természetesen nagyon jó, de mivel az első három regényem csak ebook formátumban jelent meg, így amikor most áprilisban a NewLine Kiadónál az Illegális szerelmet végre nem e-könyvként, hanem nyomtatott könyvként tarthattam a kezemben, akkor vált valóra igazán egy álom. Szóval valahol mérhetetlen büszkeséggel töltött el, de legalább ugyanennyire félelemmel is.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Valamennyire tervezett, valamennyire impulzív. Írás közben változnak a dolgok. Van egy kép a fejemben a történetről, a szereplőkről, helyszínről, de így sem tudom pontosan, mi fog történni velük, mi lesz a következő lépésük, csak megtörténnek a dolgok. A karakterek saját útra lépnek, saját döntést hoznak…

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Vannak kedvenc jeleneteim, vannak mumusaim. Az Illegális szerelemben az abszolút kedvencem a fotóstúdiós rész. Érzelmes volt, emberi, őszinte. Számomra azoknak a részeknek a megírása legnehezebb, amikben nincsenek mély érzelmek, de szükségesek a történet előremozdítása szempontjából.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Semmi speciális. Sok szerzőtől hallottam már, hogy zenét hallgat írás közben, de nekem ez nincs meg. A legtöbb esetben egy pillanat, egy szó, egy érzés, egy hely, esetleg egy filmjelenet vált ki belőlem ötleteket, ha pedig megvan az alap, arra építkezem.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Család, barátok, kollégák. Mindig ők az elsők, akiknek elküldöm. Fontos számomra milyen hatást, benyomást vált ki a regényem olyan embereknél, akik nem szakmai, csupán érzelmi, élmény szinten tesztelik. Aztán persze jöhet a szerkesztő, aki rávilágít azokra a dolgokra, amikre még figyelnem kell.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Azt hiszem, nem igazán hitték el, hogy ebből valaha is regény lesz, hogy tényleg végigcsinálom. Most már természetesen büszkék rám, támogatnak mindenben.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Az olvasóknak szeretném megköszönni a támogatást, a bizalmat. Igyekszem méltó lenni rá. Törekszem minél színvonalasabb, izgalmasabb történeteket írni a jövőben is, és remélem szeretni fogják azokat is. Annyit elárulok, hogy nem lustálkodom. Az Illegális szerelem folytatásán dolgozom. A megjelenést pedig jövő tavaszra tervezem.

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

NewLine Kiadó webshop

Anne Raven írói oldala