2024. február 14., szerda

Egy regény Richard Osman olvasóinak, amíg az új Csütörtöki nyomozóklubra várunk

 Bob Mortimer: 

A Szacuma-rejtély

„Ha véletlenül belém botlanál az utcán, valószínűleg a filléres szürke öltönyömet viselem fehér inggel és nyakkendővel (munkanapokon) vagy a barna kordbársony dzsekimet farmerrel és pólóval (szabadnapokon).”

Mintha Salvador Dalí írt volna forgatókönyvet egy Hitchcock-filmhez


Megjelenés: március 12.
Fordító: Kéri Andrea
Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, 256 oldal

Leírás

Richard Osman kétségkívül divatot teremtett. Noha A csütörtöki nyomozóklub és folytatásai alapvetően P. G. Wodehouse és még inkább Tom Sharpe regényeinek nyomvonalán haladtak, mégis fordulatos cselekményükkel és szerethető karaktereikkel önálló stílust teremtettek. Nem véletlen, hogy Benjamin Stevenson tavalyi A családomban mindenki gyilkos című kötete is nagy sikert aratott a hazai olvasók körében, most pedig itt van a népszerű angol humorista, Bob Mortimer bemutatkozó regénye.

Mortimer pár évvel ezelőtt döntött úgy, hogy ír egy regényt, mely megidézi Haruki Murakami munkásságát... majd rájött, hogy nem tud írni. Később aztán a keze ügyébe került Spike Milligan egyik könyve, amiből viszont rájött, hogy mi is lehet a valódi célja az írással, ugyanaz, mint a stand uppal: megnevettetni a közönséget. Így aztán 2021-ben megírta a memoárját, melynek fogadtatása egyértelműen meggyőzte arról, hogy az emberek értékelik, amikor nem a tévé képernyőjén mond, hanem egy könyvben ír vicces gegeket. Ezt követően döntötte el, hogy végre belekezd abba a regénybe, amit már oly régóta tervezgetett.

Mortimer szerint A Szacuma-rejtély egy magányos emberekről szóló metatörténet, tipikus, mókás szerelmi regény pár jól sikerült bűnügyi csavarral… és néhány beszélő mókussal. Mortimer persze nem hazudtolja meg önmagát: stand up fellépései alapvetése is az önkritika, nem véletlenül a főhős, Gary alakjában ott lapul Mortimer saját fiatalsága is. Egy könyv a humor és a krimi szerelmeseinek.

Fülszöveg

A bestselleríró és humorista Bob Mortimer briliánsan vicces első regénye garantáltan egy új kedvenc A csütörtöki nyomozóklub rajongóinak!

Gary Thorn beül egy sörre Brendannal, akit munkából ismer. Miután Brendan hirtelen lelép, Gary találkozik egy lánnyal is a kocsmában. A nevét ugyan nem tudja, mégis beleszeret, ahogyan kell. Miután viszont a lány is hirtelen távozik, Garynek csak a könyv marad emlékül, amit a kezében látott: A Szacuma-rejtély.

Nem sokkal később Brendannek végleg nyoma vész, ami Garynek jó apropó arra, hogy felkutassa a lányt, akit magában immár csak Szacumaként emleget, hátha ő segíthet kideríteni, mi történt a férfival. Pláne, hogy azóta már más, elég gyanúsan kinéző alakok is nagyon szeretnék megtalálni. Hamarosan őrült nyomozás veszi kezdetét Dél-London utcáit bejárva ebben a képtelen történetben, mely telis-tele van felejthetetlen szereplőkkel, a humoráról nem beszélve.

A szerzőről

Bob Mortimer angol humorista, író, televíziós személyiség és színész. Eredetileg jogászként diplomázott, a punk mozgalom csúcsán a saját maga által alapított Dog Dirt nevű zenekar frontembere volt, de írt dalt Chris Reának is. Az igazi hírnevet a Vic Reeves-el közösen 1986-ban megalapított és azóta is futó Vic & Bob című szkeccsműsor hozta meg a számára. Első regénye, A Szacuma-rejtély rögtön a sikerlistán élén debütált.

A sorozat korábbi köteteiről írták

„Imádni fogod!” - INDEPENDENT

„Vicces, okos és elragadó” - SUNDAY TIMES

„Fergeteges” - DAILY MAIL

„Spike Milliganhez hasonlóan Mortimernek is sikerül megcsillogtatnia páratlan humorérzékét egy regény keretei között.” - DAILY TELEGRAPH

„A közkedvelt humoristának a noir fikcióhoz is van érzéke; első regényét szürrealista humora teszi egészen különlegessé.” - OBSERVER

„Egy nem mindennapi romantikus thriller; mintha Salvador Dalí írt volna forgatókönyvet egy Hitchcock-filmhez.” - DAILY MIRROR

„A komikus-legenda Bob Mortimer első regénye épp olyan vicces, sajátos és mókusbarát, mint amit tőle elvárhatunk. Emellett egész jó is.” - HEAT

Részlet a kötetből

„A nevem Gary. Harmincéves jogi asszisztens vagyok egy londoni ügyvédi irodánál. Egyedül élek egy egyszobás lakásban egy hatvanas évekbeli önkormányzati lakótelepen, Peckhamben. A lakásom mindössze ötperces sétára van a munkahelyemtől, és ez a tény rendkívül boldoggá tud tenni, amikor éppen kedvem tartja. Az átlagosnál is alacsonyabb vagyok, az orrom ellenben már-már komikusan nagy.

Ha véletlenül belém botlanál az utcán, valószínűleg a filléres szürke öltönyömet viselem fehér inggel és nyakkendővel (munkanapokon) vagy a barna kordbársony dzsekimet farmerrel és pólóval (szabadnapokon). Bár előbb vennéd észre az orromat, mint a ruhámat. A hajam ápolt és rendezett, hátul és oldalt rövidre nyírva, oldalsó választékkal és magasra tupírozva, hogy afféle pompadúrfrizurát formázzon. Mandulavágású barna szememet nevezték már szomorúnak és barátságosnak is mindössze huszonnégy óra leforgása alatt. Senkinek titulálni engem igazságtalan lenne, de egy futó ismeretségnél több ritkaságszámba menne.

Az egyetlen igaz barátom Londonban az egyik lakótelepi szomszédom. A múlt héten sikerült egész jó kapcsolatba kerülnöm egy lánnyal, de ma reggel alaposan befürödtem, és pofára estem. Azt hittem, ő is kedvel, de kiderült, hogy nagyot tévedtem. Szerintem szerelmes voltam belé, vagyis biztos vagyok benne, és ha őszinte akarok lenni, még mindig az vagyok. Életemben először rendesen összetörték a szívemet.

Anyám mindig azt mondta, hogy elég jó képzelőerővel vagyok megáldva, és a javamra kellene fordítanom – hogy ne unatkozzam, és némi örömöt és célt vigyek az életembe. Olyasmit magyarázott, hogy ha képes vagy elképzelni valamit, ami még sosem történt meg veled, aztán pont abban a helyzetben találod magad, már felkészültebben tudsz szembenézni a dologgal. Jobban megbecsülöd, ugyanakkor könnyebben megbirkózol vele. Sajnos a képzelőerőm e pillanatban nem igazán válik a javamra, habár anya mentségére legyen mondva, máskor rendszerint igen.

Egyesek egész nap az okostelefonjukat bújják. Hát én nem. Én sok-sok éve ugyanazt az egyszerű Nokia telefont használom, és sosem pazaroltam az időmet a közösségi oldalakra meg hasonlókra. Nem látom értelmét, pont elég idegen van az életemben. Így ha kimozdulok, nem szegem le a fejem, és az elmém megtelik az engem körülvevő látvánnyal és hangzavarral: vitatkozó szomszédok (úgy sejtem, a mosógép szűrőjének cseréje okán), egy betört ablak (azt hiszem, egy felnőtt méretű létrával töketlenkedő gyerek zúzta be), elhagyatott autók sárvédőit borító rozsda (úgy hiszem, a kocsit egy megtébolyodott borkereskedő hagyta sorsára), egy tócsa iránt különös érdeklődést mutató kutyák (véleményem szerint a kutyákat Aktatáska Zaknek és Hosszúkás Paszternáknak hívják).

Ha ezek a látványosságok és gondolatok mégsem bizonyulnak elég serkentőnek, hagyom, hogy a képzeletem magasabb fokozatra kapcsoljon.”

2024. február 13., kedd

Valentin napra, hat romantikus könyv ajánló nektek. - (" Szerelem, szenvedély, kikapcsoldás, izgalom, humor.")

Február 14-e Valentin nap lesz, egyben könyv ajándékozás is. Ez alkalomból választottam nektek néhány számomra legkedvesebb romantikus könyveket. Sajnos nem volt könnyű kiválasztanom, ha tehetném, mindent felsorolnék, de akkor nem érnénk végére sem. Így azt a hat könyvet választottam, amit olvastam és szívből ajánlanék nektek.

Íme,a 6 kötet, mely a szerelmet, szenvedélyt, kikapcsolódást nyújt az olvasóimnak.


N. Simon Barbara
Érted sorozat


Tartalom:
Fehér ​Dániel elismert ügyvédként dolgozott, ám karrierjének olyan ármány vetett véget, melyet nem tudott lemosni magáról. Édesapja, Magyarország legismertebb cipővállalatának igazgatója, aki szeretné, ha leköszönése után fia venné át a vezetést a vállalat élén. Dániel semmit nem tud a kereskedelemről és hidegen hagyják a cipők. Apja kényszerítése miatt kénytelen az első számú Fashionshoes üzletben megtanulni az ezzel járó feladatokat.
Az üzlet jelenlegi vezetője Schwartz Zsófia, elvált, egy gyermekes családanya, aki szárnyai alá veszi Dánielt. Bár tudja, hogy ki ő, nem kivételez vele, kemény leckéket ad neki tiszteletről, kitartásról és alázatról. Zsófi életét volt férjével való kapcsolata is megnehezíti, ugyanis a férfi még nem törődött bele a válásba. Vajon Zsófi meg tud birkózni volt férjének manipulálásával?
A közös munka során Zsófi és Dániel egyre közelebb kerül egymáshoz, és olyan szerelem bontakozik ki kettejük között, ami mindent megváltoztat.
Felbukkan Dániel volt üzlettársa, aki még mindig úgy érzi, Dániel nem bűnhődött eleget múltban elkövetett hibái miatt. Dániel ismét mindent elveszíthet.
De mit akar a volt üzlettársa ennyire megtorolni?
Vagy esetleg nem is ő áll az események hátterében?
Mi mindenre képes az, akit bosszúvágy hajt?
Zsófi és Dániel kapcsolatát tragédiák sora árnyékolja be, megpróbálják egymást segíteni az élet viharaiban, de a bajok túlnőnek rajtuk. Dániel olyan terhet vesz a lelkére, ami egy életen át végigkíséri.
Szerelem, bosszú, emberrablás, gyilkosság…

Hadházi Anita
Örökölt múlt


Tartalom
Mit ​teszel, ha a kastéllyal együtt a múltját is megöröklöd?
London, 1819. Sophie Plumbury zavartalanul éli előkelő életét, mígnem apja vidéki birtokot örököl, és lányaival azonnal költözni akar. A Plumbury családot gazos park, omladozó falú kastély és egy mogorva házvezetőnő fogadja Berrytonban. Sophie nem is lehetne csalódottabb, nem érti, apjának mi oka van rá, hogy egy rozoga házért hátrahagyja kényelmes életüket, az úri társaságot. Gőgös viselkedésével magára haragítja a környék lakóit, még a falu elhivatott orvosával, Oliver Doyle-lal is összetűzésbe keveredik.
A kastély ráadásul nemcsak huzatos, hanem titkokat is őriz, a birtok néhai uráról különös pletykák keringenek a faluban. Sophie-t hidegen hagyják a történetek, amikor azonban kiderül, hogy az édesanyja fiatalon sok időt töltött itt, rájön, hogy talán ez a kastély a kulcs az asszony titokzatos múltjához. De nem csak a birtok kelti fel az érdeklődését. Bár megfogadta, hogy soha többé nem áll szóba Oliverrel, a sors úgy hozza, hogy segítséget kell kérnie tőle.

Steven Ricks
Hogyan nem lettünk sztárok
(Hogyan nem lettünk sztárok 1.)


Tartalom
Zack és Lisa életében egy közös van. Mindketten gyerekként elhatározták, hogy egyszer híres zenészek lesznek. Tehetségük ellenére egyikük élete sem úgy alakul, ahogy szeretnék, viszont váratlan találkozásuk új reményt ad nekik.
A zene közelebb hozza őket egymáshoz, mint gondolnák. Mire új barátaikkal zenekart alapítanak, már rajtuk kívül mindenki látja, hogy kapcsolatuk rég több, mint barátság. A siker elérése érdekében viszont hoznak egy szabályt, tilos a szerelmi viszony csapaton belül! De vajon barátaik is egyet értenek velük?
Fontosabb-e a hírnév a szerelemnél? Működhet-e egy zenekar barátság nélkül, és működhet-e egy barátság bizalom nélkül? De a legfőbb kérdés, működhet-e a kapcsolatuk szerelem nélkül? Mikor az élet váratlan akadályokat gördít eléjük, melyik utat választják majd, és a múltjuk mennyire nehezítheti meg életüket?

Renáta W.Müller
Pusztító tűz
(Éden 1.)


Tartalom
Mit ér az éden, ha nem oszthatod meg azzal, akire mindennél jobban vágysz?
Lord Azrael Olsen vállát nehéz teher, a két világ közötti titkos átjáró őrzőjének súlyos felelőssége nyomja. A zord természetű, megközelíthetetlen és kiábrándult szeráf szívét régóta jéghideg páncél borítja. Ám Avalon Bloom tiszta lélekkel harcol azért, amit akar, még akkor is, ha a szerelem veszélyes és tiltott ösvényekre vezeti.
Mi történhet, ha a sóvárgás a legszentebb ígéreted megszegésére csábít?
Létezik-e igaz út a kínzó vágy, és egy halott testvérnek tett eskü között?
Az Éden sorozat két elválasztott világ, Thetorisz és Terra Argosz fantáziavilágában játszódó felnőtt mese, tiltott vágyról, szerelemről, barátságról, hűségről, árulásról és hatalomvágyról.
+18 Erotikus tartalom

Holly Evans
Ahol az elefántok sírnak


Tartalom
Hayley Davisnek, a híres újságírónőnek megvolt mindene: szerelem, karrier, boldogság, tervek…
Ám egy nap mindent elveszít. Amikor azt hiszi, már nem lehet rosszabb, újabb kegyetlen
pofont kap az élettől.
Hogy magára találjon egészen Afrikáig menekül. Egy elefántrezervátumban keres menedéket a gondolatai, a lelkiismerete és sajgó szíve elől.
Liam tökéletes úriember; egy túlhajszolt milliomos, aki gyógyszerfüggőségén próbál túllépni és új életet kezdeni.
Hayley és Liam, a két megtört szív mágnesként vonzza egymást. De vajon sikerül boldogságra lelniük? Megsebzett lelkük tiszta kapcsolatot ígér, vagy egy újabb függőségbe menekülnek egymás karjaiban?
Holy Evans szívszorongató története a szerelemről, a megaláztatásról, a múlt démonjairól, az újrakezdésről és a feltétel nélküli szeretetről.
Ha szereted az elgondolkodtató romantikus, regényeket, ez a te könyved lesz!
Erotikus-romantikus kötet felső korhatár nélkül
Vigyázat! Spontán lélekfejlődést okozhat!

Elena Honoria
Varázslónő


Tartalom
A ​hatalom nem minden, a hatalommal játszani nem szabad.
Amikor Azoriában egy mágus olyan erőkkel játszik, ami meghaladja képességeit, nem várt folyamatokat indít el, ami nem csak az ő életére lesz hatással. Bár mindent megtesz, hogy a hibát helyrehozza, kénytelen felkeresni az emberek szerelmét őrző Varázslónőt.
A Varázslónő eleinte dühös a Mágusra, ám idővel a férfi közelsége olyan érzéseket kelt életre benne, amire nincs felkészülve, és esküjét figyelmen kívül hagyva, megszegi világuk szabályát. Ezzel végzetes hibát követ el.
A mindenség ura megbünteti őket.
Az emberi világba való száműzetés ideje alatt csak egyikük lehet tisztában azzal, honnan jöttek, kik is ők valójában, és így kell megoldást találniuk arra, hogy büntetésük alól felszabaduljanak.
Az eseményeket végig a szerelem mozgatja, még ha a szereplők sokszor ennek nincsenek is tudatában.
A regény főszereplője a legmélyebb érzelmeket éli át, és sokszor érzi úgy, hogy számára mindennek vége, nincs értelme tovább küzdenie a célért.
Ez a szívbemarkoló történet feltárja, milyen erőket mozgat meg két lélek szerelme, és mire lehetünk képesek a másikért.

2024. február 11., vasárnap

Apának lenni - "A legnagyobb kaland, amit férfi átélhet" - Tillmann Prüfer könyve február 28-tól a könyvesboltokban!

„A legnagyobb kaland, amit férfi átélhet”

Tillmann Prüfer

Apának lenni

Miért van égetően szükség új apákra

A népszerű ismeretterjesztés gyöngyszeme Prüfer az apa-gyermek kapcsolatról, a modern apa új szerepalternatíváiról írt humoros könyve.

Megjelenik február 28-án!


Multiverzum Kiadó, 2024
Fordította: Tallai Gábor
Szerkesztette: Péczely Dóra
Borítóterv: Bukodi Attila

A szerző személyes élményeit feldolgozva mesél a szülői szerepek és a családi élet mai dilemmáiról és új perspektíváiról – a hagyományos apaszerep mellett felvázolva az apák mai új lehetőségeit, bemutatva azt a szülői szerepegyüttest, amelyben a férfiak is aktív résztvevői gyermekeik életének.

Könyvbemutató

március 25-én, hétfőn 18 órától a Hadik Kávéház Galériáján.

A belépés díjtalan.

Fülszöveg

Apának lenni az élet egyik legnagyobb kalandja, és nem mindegy, hogyan vágunk bele. Tillmann Prüfer, aki aZEITmagazin főszerkesztő-helyettese,olyan apa, aki ágyba viszi a reggelita lányainak,és aki elfogadja, hogy a kamaszok „rendetlensége” afféle egészséges lázadás. Prüfer Apának lenni című könyvében végiggondolja a hagyományos apaszerepeket, hogy felmutasson helyettükújakat, melyek mindegyike egyetlen célra irányul: légy része gyermeked életének, ne csak érzelmileg nehezen elérhető, a távolból gondoskodó apaként élj! Az a„szerszámosláda”, aminek eszközeit minden apának kínálja, meggyőző és inspiráló. A szerszámok használatának végeredménye, hogy gyermekeink önállóvá válnak, miközben egy életen át képesek kötődni az apjukhoz. Az új apák nemzedéke itt kopogtat az ajtón. Ők már nem csupán arra vannak rendelve, hogy megteremtsék a család anyagi hátterét, hanem teljes szívvel és lélekkel vesznek részt gyermekeik nevelésében. Persze ahhoz, hogy előlépjen az apák új nemzedéke, szükség van a nők támogatására. Nélkülük nincsen új apa.

Ajánlások

„Ennek a könyvnek az elolvasása után legszívesebben újrakezdeném apaként.”
Jan Weiler író, színész

„Tillmann Prüfer Németország legismertebb apukája.”
Perspective Daily

„Tillmann Prüfer szerint, akinek négy lánya van, itt az ideje, hogy megteremtsük az apaság pozitív képét.”
perlentaucher.de

A szerzőről

A szerző portréját Max Zerrahn készítette.

Tillmann Prüfer (1974) a ZEITmagazin főszerkesztő-helyettese, író, négy lány édesapja. A magazin hasábjain 2018 óta heti rendszerességgel jelenteti meg nagy népszerűségnek örvendő cikksorozatát, a Prüfer lányait. Két korábbi könyve, azEz apáé, vagy dobjuk ki? és a Tedd már le végre azt a kütyüt!hamarosan a sajtó és az olvasóközönség kedvence lett. Tillmann Prüfer Berlinben él családjával. Az Apának lenni című könyve a híres Rowohlt Kiadónál jelent meg 2022-ben.

Idézetek a könyvből

„Miképp találjuk meg saját utunkat a sokféle apamodell között?”

„Hogy férfiként az apa mit képvisel a társadalom és a gyermek számára, nagyon különböző dolgok.”

„Végre magunk írhatjuk meg az apa szerepét az élet nagy forgatókönyvében!”

„Képtelenség annyi ostobaságot elkövetni, amit egy apa ne tudna helyrehozni.”

„Az ifjú apa gyakran magányos vándor a babakocsi mögött.”

„Lemondunk mindenről, szexről, alvásról, étvágyról, de cserébe értelmet nyer az életünk.”

„Ugyanúgy végződik a gyerekekkel való foglalkozás, mint ahogy kezdődött: kevés alvással.”

„A legnagyobb büntetés minden férfi számára, ha saját tükörképével kell elboldogulnia.”

„Soha nem érezzük magunkat annyira erősnek, mint amikor gyermeket nevelő apák vagyunk.”

Részletek a kötetből

„Csak egyvalaki létezik a világon, aki megtaníthat, milyen is a jó apaság. A saját gyereked.”

„Arra rábírni a gyerekeket, hogy azt tegyék, amit mi szeretnénk, amúgy is hosszadalmas folyamat. Például jómagam nagyon örültem volna, ha lányaim a következőképpen eszik a spagettit: végy egy villát, majd annak forgatásával legföljebb három vagy négy tésztát tekerj fel! Ezután vezesd a villát a szádba! Ezen a projekten, mondjuk, tizenöt éve dolgozom. Ezzel szemben gyerekeim spagetti evéskor bal könyökükre támaszkodva fejüket a tányér magasságáig eresztik le, majd az evőeszközt egy trágyavillához hasonlóan használva a szájukba lapátolják a tésztát, amilyen gyorsan csak lehet. Elég gyakran főzünk tésztát.”

„Minderről lemondani csak azért, mert apák lettünk, hát ez elsőre elég szörnyen hangzik, és lássuk be, igenis vannak rettenetes pillanatai. Ami mégis megdöbbentő, hogy ez az egész ijesztően boldoggá tesz. Semmink nincsen, és mégsem érezzük a hiányt. Olyan ez, mintha egy másik országba költöznénk, ahol a boldogság pénzneme valami egészen új dolog. Ami korábban még feltétlenül szükségesnek tűnt, semmivé foszlott, és hirtelen olyasvalakivel vagyunk együtt, akiért minden erőfeszítés kész nyeremény. Lemondunk mindenről, szexről, alvásról, étvágyról, de cserébe értelmet nyer az életünk.”

„Ha azonban a férfiak apák lesznek, elmagányosodnak. Jól mutatja ez, milyen mélyen határoznak meg bennünket a társadalmi szerepek. A bélyeggyűjtés, a fociszenvedély vagy a hétvégi kertmánia mind identitások, melyek egy tevékeny férfira jellemzőek, aki más férfiakkal (és nőkkel) ugyanazon szenvedélyben osztozik. Ezzel szemben az apaság nem tűnik olyan tulajdonságnak, olyan jellemző sajátságnak, amelyről másokkal beszélgethetünk. Egy bébi apja ezért egyúttal mindig magányos apa is. Hacsak valami meg nem változik végre!”

A fordító utószava

Tillmann Prüfer szívből apa. Mindent tud, amit egy apának tudnia kell. Hogy csak egyet mondjak: aki mindennap reggelit visz kamasz lányainak az ágyba, az a szeretetnek, a gondoskodásnak és az alázatnak kivételes magasságaiban mozog. Bár e könyv témája az új típusú apa, szögezzük le, ilyen apák mindig is voltak, ha nem is oly sokan. A megszólítható, mindig jelen lévő, figyelmes és szelíd, szerető apa típusa nem új keletű. Legfeljebb ritka. Tillmann Prüfer megküzdött azért, hogy közéjük tartozhasson. Ebben, mint megvallja, felesége volt tanítómestere, ahogy jómagam sem lehetnék feleségem nélkül olyan apa, amilyen vagyok. Ez a könyv sok apának segíthet. Megértővé, rugalmassá, beszédképessé tehet bennünket. És nekünk szükségünk van erre.

            Apám a régi iskolához tartozott. Keveset beszélt, jelenlétével szeretett. Most is érzem a hiányát, azt, hogy milyen csodás lett volna, ha többet mond el vívódásaiból, tapasztalataiból. Jobb lett volna. Neki is, nekem is. De a tanulás, a felismerés csodákat hoz. Ahogy jómagam felismertem, min kell változtatni, hogy „elég jó apa” lehessek, úgy teheti meg ezt minden apa, aki közel engedi magához ezt a könyvet. Elsőre könnyűnek tűnik, hiszen a könyv fő üzenete, hogy legyünk jelen a gyermek életében, figyeljünk rá, töltsünk vele annyi időt, amennyit csak tudunk. De a régi minták bizony makacsok, tipikusnak és ideálisnak vélt apai és anyai feladatokat közvetítenek, melyeket jól ismerünk, hiszen mi magunk is megélhettük őket gyerekként. Hazudnék, ha azt mondanám, rám nem voltak hatással ezek a régi beidegződések. Évtizedeken át kora reggel mentem dolgozni és későn értem haza. Az, hogy a gyerekeket sokáig én vittem oviba vagy az iskolába, nem számít, mert reggel fél nyolc körül szinte aludtunk útközben. Prüfer könyvét olvasva sok mindent másképp csinálnék ma. Egy dologra azonban büszke vagyok: rengeteget meséltem nekik este, fejből kitalált történeteket, sőt, néha azt kértem, adják meg a szereplőket, én meg történetet faragok köréjük.

            Fontos könyv ez. Igazság szerint minden leendő apának (és anyának) jó volna elolvasnia. Őszinte, szívet melengető vallomás. Prüfernek igaza van, számomra sincs nagyobb örömforrás, mint a gyerek. A gyereknevelés pedig élethosszig tartó feladat. Ha a nebulók megkezdik felnőtt életüket, mi akkor is a szüleik maradunk, mint szülők pedig valahogy úgy működünk, mint egy biztonságos kikötő. Ha a tenger viharos, ha a hullámok átcsapnak a vitorlán, ott vagyunk mi, akik megmutathatjuk gyerekeinknek, mit és hogyan kell tenni ilyenkor. Például egymással szemközt leülni egy fotelbe és beszélgetni.

Tallai Gábor

Előrendelhető a kereskedelmi hálózatokban:


Zombik hada nemcsak filmekben, sorozatokban vannak, hanem könyvekben is. - ("Olvass hazait!")

Zombik? Naná… Gondolom láttatok már sorozatként és filmként is a zombikat. The Walking Dead és The Last of Us sorozatok, ami manapság mennek streaming szolgáltatón. Mindkettőt láttam, de könyvben csak egyet, Kupa Richárd és Lengyel Dávid Holtak világa sorozat első részét olvastam. Érdekes volt hazai helyszínként, magyar névként olvasni zombis könyvet. Ha esetleg te nem olvastál zombis könyvet, akkor ajánlok neked kapásból három olyan magyar szerzőt, aki írt zombis könyvet. Érdemes zombis könyveket olvasni, mert azok is van olyan jók, mint filmek,sorozatok.



Lengyel Dávid és Kupa Richárd
Holtak világa  sorozat


Tartalom

Egy csapat katona érkezik a Kiskőrös mellett lévő egykori katonai laktanyához. A létesítmény területéről segélykérést észleltek. Azonban, mire odaérnek, nem találnak mást, csupán egy maroknyi túlélőt, hatalmas pusztítást, és élőholtak tömegét.

Egy katona, Andrássy Bálint tizedes az egyik szobában rábukkan egy kis könyvre, Kozma András naplójára. Miközben olvassa, egyre inkább bepillantást nyer ennek a húszas évei elején járó fiatalnak a küzdelmekkel teli életébe. Ez idő alatt arra is rájön, hogy egy nostradamusi jóslatnak köszönhetően ez a fiú már régóta számított rá, hogy egy napon a holtak életre kelnek…


Csák Viktor
Silent Zone


Tartalom

Cassius és Abigail hét éve járja a pusztaságot, ahol valaha Észak-Amerika virágzó városai álltak. A sokat látott férfi még a járvány elején vette szárnyai alá a fiatal lányt, akinek próbált mindent megtanítani a túlélésről. Feladata azonban nehéz: egyaránt meg kell küzdenie a veszett vadakká változott fertőzöttekkel és a fosztogatókkal, sőt, néha még Abigaillel is, aki egyre többször gondol mást a túlélésről, mint Cassius.
Vajon mi a kötelességük? Segíteni, akin csak tudnak, vagy a legjobb, ha csak magukkal és a saját életükkel törődnek?
Amikor találkoznak egy elpusztult telep két túlélőjével, Daviddel és Megannal, úgy döntenek, hogy segítenek nekik eljutni az egyik kolóniába, ahol Megan biztonságban megszülheti gyermekét. Csakhogy a megpróbáltatások java még hátravan, és a hosszú út során nemcsak a veszettektől kell tartaniuk.

Selena B. Lowell
Az árnyékfalu


Tartalom

Jenna vagyok.

Az életem egyik napról a másikra megváltozott, amikor felbukkantak az eszement teremtményekké vált emberek. Még abban a pillanatban sem hittem el, hogy a túlélés lesz a tét számomra nemcsak az Árnyékfalu kerítésein belül, hanem kívül is, egy jóval nagyobb apokalipszisben. Ám akkor váratlanul megérkezett az életembe Derek, aki reményt nyújtott nekem ebben a borzalmas világban, amit Liam tett pokollá. Vagy mégsem?

„A mi életünk most olyan, mint egy időzített bomba: bármikor robbanhat, bármikor szétmarcangolhat, bármikor elpusztíthat.”


Interjú Gréger Csabával, akinek tavaly jelent meg a mesekönyve, Mozaikvándorok és Varázslatos utazás címMind a gyerekek, mind a szülők nagyon szeretik a könyvet. A gyerekek azért, mert valóban elvarázsolja őket, a szülők pedig azért, mert örülnek, hogy végre van egy izgalmas regény, amit a gyerekük olvashat, és nincs tele borzalommal.")mel. - ("

Köszönöm Gréger Csabának, hogy újra interjút adott a blogomnak. Ezúttal egy gyerekeknek, ifjúságnak szóló mesekönyvéről beszélgetünk. A könyv címe Mozaikvándorok és a Varázslatos utazás (Mozaikvándorok 1.) címmel. A könyvet Marysol Könyvkiadó gondozásában jelent meg. A kötet gyönyörű illusztrált kép van, mint belsőleg, mint külsőleg.

Kérlek, mesélj magadról? Tudom, egyszer egy másik interjú során beszéltél magadról. Pár sort, ha lehet. 

Autodidakta írónak tartom magam, hiszen sosem tanultam írást, de mindig is csináltam. Gyerekkorom óta élek-halok a fantasy könyvekért, így nem csoda, hogy felnőttként pont ebbe az irányba indult el az írói karrierem. Hiszek benne, hogy a mese örökérvényű, és nem csak a gyerekeké, hanem a felnőtteké is. És hát mi a felnőtteknek szóló mese? A fantasy…

Milyen érzés gyermekeknek meséket írni? Te magad is olvasol meséket?

Írtam már hagyományos gyerekmesét is, de a Mozaikvándorok szerintem nem az. Sokkal inkább egy olyan minden korosztályhoz szóló kalandregény, ami az izgalmas történetet, szereplőket és fordulatokat éppenséggel a gyerekek számára is fogyasztható nyelvezetben tálalja. Én magam hiányoltam egy olyan komolyan vehető ifjúsági fantasy-t a piacról, ami átmenetet képez a klasszikus mesekönyvek és a nagyobbaknak szóló, már jóval félelmetesebb regények között. És mivel nekem is kisiskolás korú gyerekeim vannak, akiknek rendszeresen olvasok fel esténként, úgy döntöttem, hogy magam írok egyet. 

Van egy mottód: „Nagy küldetésem, hogy a gyerekek rávegyék az olvasásra”. Honnan ez a mottó, lelkesedés? Mit gondolsz, ma olvasnak eleget a gyerekek?

Úgy gondolom, hogy ma van egy átalakulás ebben a kérdésben. Volt egy generáció, aki szerintem nem, vagy alig olvasott, és akik esetében a tv és a videójátékok teljesen átvették a könyvek szerepét. Azt veszem észre azonban, hogy van egy olyan szülői korosztály – amibe én is tartozom -, aki kifejezetten fontosnak tartja, hogy a gyerek ne csak passzív, hanem aktív fogyasztója is legyen a történeteknek. Ez alatt azt értem, hogy egy animációs filmet nézve sokszor azt vehetjük észre a gyermekünkön, hogy csak bambul a képernyőre, ami nem meglepő, hiszen készre tálalva kap meg mindent. Ezzel szemben az olvasás gondolkozásra készteti a gyereket, szárnyal a képzelete, és nem utolsó sorban bővül a szókincse, ami a digitális kommunikáció túlsúlyos korunkban úgy gondolom, hogy alulértékelt dolog. A könyvemmel szerettem volna olyan eszközt adni a hozzám hasonlóan gondolkozó szülők kezébe, amivel le tudják ültetni a kanapéra a gyereket, mert a történet annyira varázslatos és izgalmas, hogy fel tudja venni a versenyt a képernyőn vibráló képekkel.

Gyerekkorodban volt kedvenc meséd?

Hagyományos értelemben vett mese nem annyira, bár én magam is nagyon szerettem a különböző klasszikusokat, amiket sokszor diafilmként ismertem meg. Viszont nyolc éves voltam, amikor a bátyám hazahozta a Gyűrűk Urát, és bár sokat nem értettem belőle, de megfertőzött a világa.

A meséidhez vannak saját illusztrált képek, ha nincsenek, akkor milyen együtt dolgozni egy illusztrátorral? Saját illusztrált képek, megalkotására mi inspirál? Mesélnél kicsit bővebben?

Szerencsésnek tartom magam, mert a felnőtteknek írt fantasy könyveim révén kiváló illusztrátorokkal ismerkedhettem meg. Közéjük tartozik Nagy Gergely festőművész is, aki rég óta dolgozik fantasztikus témájú műveken. Hamar kiderült, hogy remekül rá tudunk hangolódni a másik gondolataira, ami nagyon megkönnyíti a közös munkát. Amikor elkezdtem írni az első Mozaikvándorok könyvet, rögtön megkerestem Gergőt, hogy van-e kedve részt venni a projektben, és szerencsémre igent mondott, habár neki is az újdonság erejével hatott ez a könnyedebb, gyerekbarát stílus. Ráadásul ez esetben a szokásosnál is nagyobb kreatív szabadsággal dolgozhatott, hiszen rá bíztam, hogy melyik jelenetet és hogyan akarja megrajzolni, én már csak az első tervek elkészülte után kapcsolódtam be a munkába. Kivételt képet a borító festmény, amiről nagyon konkrét elképzelésem volt. Szerencsére pont olyanra – vagy inkább még jobbra – sikerült, mint ahogy azt gondoltam.  

Mennyi ideig tart egy mesetörténetet megírni?

Ahogy említettem, én inkább regényként tekintek a Varázslatos Utazásra, mint mesekönyvként. Ezt egyébként a hossza is alátámasztja, hiszen körülbelül 280 oldal. Ennek fényében a megírása is inkább hasonlított egy felnőtteknek szóló könyvhöz, mint egy klasszikus meséhez. Az első draft megírására jó pár hónap elment, de ehhez hozzájárul, hogy munka és család mellett nem annyira könnyű időt találni az írásra, mint ahogy szeretném. 

Mit gondolsz, a meseíróknak mennyire nehéz a helyzetük?

Azt gondolom, hogy ma minden írónak nehéz a helyzete Magyarországon, függetlenül attól, hogy milyen zsánerben alkot. A magánkiadás térnyerésének köszönhetően rengeteg új könyv jelenik meg, ami egyrészt remek dolog, mert lehetőséget ad a hozzám hasonló friss nevek számára, de egyúttal túlterheli a piacot. És sajnos a könyv megírása a könnyebbik része az egyenletnek – hiszen a könyv önmagában nem sokat ér, ha nem tud eljutni az emberekhez. Ez pedig – főként hagyományos kiadói hátszél nélkül – hatalmas energiát és tőkét igényel, amit magánemberként nem sokan képesek beletenni. Nem lehetetlen érvényesülni, de nagyon nehéz, és csak akkor lehet az ember sikeres, ha nem csak íróként, hanem marketinges szakemberként, sőt mi több szinte influenszerként is jelen van. Ez is izgalmas munka, de egyáltalán nem biztos, hogy mindenki képes ezt a felét önmaga is menedzselni. Én szerencsére a végzettségemből kifolyólag egyelőre még bírom a strapát.

A gyerekeknek, hogy tetszik a mese, amit írsz? Milyen visszajelzéseket kaptál a szülőktől, ill. gyerekektől a történeteidre?

Lekopogom: szerencsére kizárólag jó dolgokat kaptam vissza. Mind a gyerekek, mind a szülők nagyon szeretik a könyvet. A gyerekek azért, mert valóban elvarázsolja őket, a szülők pedig azért, mert örülnek, hogy végre van egy izgalmas regény, amit a gyerekük olvashat, és nincs tele borzalommal. Folyamatosan kapom a kérdéseket, hogy mikor jön már a második rész, és bevallom ez adja a legnagyobb motivációt ahhoz, hogy valóban el is készítsem. 

Milyen további mesekönyvek megjelenése várható tőled a jövőben? Jelenleg dolgozol valamin?

Mindenképpen szeretném, ha még 2024-ben megjelenhetne a második rész, de ez sok dolog függvénye. Egy ilyen könyvnek a finanszírozása nem kis tétel, tehát ezért is örülök minden egyes vásárlónak, hiszen általuk válik lehetővé, hogy kifizessem a pompás illusztrációkat például. Emellett írtam egy ténylegesen a legkisebbeknek és az óvodásoknak szóló klasszikusabb mesekönyvet is, aminek a megjelenése szintén egyeztetés alatt van. Ezt is nagyon várom, ugyanis egy újabb nagyon tehetséges illusztrátorral dolgozhatok együtt ebben a projektben. Emellett a terveim szerint idén visszatérek a felnőtt közönséghez is, és új megjelenésekkel tovább építem a „Halhatatlanok” brand alatt futó fantasy könyv sorozatomat. Szerencsére ez utóbbiban már kiváló szerzőtársaim is akadnak, így nem csak tőlem olvashatnak majd történeteket az olvasók. Illetve van egy még titkos projekt is a fejemben, ami kicsit eltér a tőlem megszokottól, de ha összejön, pont ezért lesz nagyon izgalmas. Ezt is nagyon várom, csak legyen időm mindenhez…

Zárásképpen, mit üzennél a jelenlegi/jövőbeli olvasóidnak?

Azt, hogy legyenek nyitottak, és adjanak esélyt a könyveimnek. Azt gondolom, hogy hatalmas szükség van minőségi magyar fantasy könyvekre, mert bár ma már nyelvi korlátok nélkül elérhető szinte minden nagy külföldi „név”, az mégsem ugyanaz, mintha valaki a saját anyanyelvünkön, a saját kulturális gyökereinkre építve ír egy fantasztikus regényt. Bízom benne, hogy minél több emberhez eljut majd a híre annak, amit csinálok, és remélhetőleg a legtöbbeknek tetszeni is fog. És ha egy emberrel több – legyen az gyerek, vagy felnőtt – fordul általam a magyar fantasy irodalom felé, már megérte az egész. 

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Marysol Könyvkiadó

Gréger Csaba írói oldala


2024. február 6., kedd

Monumentális sci-fi, kultikus horror, modernista noir az Agave Könyvek februári újdonságai közt

Monumentális sci-fi, kultikus horror, modernista noir az Agave Könyvek februári újdonságai közt



Februárban két nagy visszatérőt is köszönhetünk: hét évvel az előző kötete után végre új Dennis Lehane-regényt – állítólag az utolsót – adhatunk a kezetekbe, az Apró irgalmak ráadásul véleményünk szerint bőven odatehető a Titokzatos folyó mellé, 2023-ban az Amazon az év legjobb krimi/thriller regényének választotta, miközben az Éles tárgyak és a Holtodiglan írója, Gillian Flynn, valamint maga a horror koronázatlan királya, Stephen King is az év legjobb regényének nevezte. És ugyancsak visszatér öt év után Pierce Brown is, aki eposzi regényt alkotott a Vörös lázadás-széria rajongóinak, akik közel 900 oldalon izgulhatnak majd Darrow kalandjain. A hónapban egy igazi kuriózumot is hozunk, az 1970-es évek horror reneszánszának egyik mára elfeledett klasszikusát támasztjuk fel Ken Greenhall Pokolfajzat című regényének képében, mely már alapötletében és narrációjában is igazi gyöngyszem lehet a műfaj rajongói számára.


Dennis Lehane: Apró irgalmak

Utolsó regényével jelentkezik a Viharsziget és a Titokzatos folyó írója, Dennis Lehane


Viharsziget​és a Titokzatos folyó világszerte ünnepelt szerzője egy új mesterművel tér vissza családi szeretetről, alattomos hatalomról, forrongó gyűlöletről és mindent elemésztő bosszúról Boston történetének egyik legviharosabb epizódjával a háttérben. 1974, a nagy nyári hőhullám idején. Egy este Mary Pat tinédzser lánya, Jules nem jön haza. Ugyanazon az estén holtan találnak egy fiatal fekete fiút, akit rejtélyes körülmények közt gázolt el a metró.

A két esemény egymástól függetlennek tűnik, Mary Pat azonban a gyermeke utáni kétségbeesett keresés közben olyan dolgokra bukkan, amelyeket jobb lett volna nem feltárni – kérdezősködése zavarja Marty Butlert, az ír maffia főnökét és a neki dolgozó embereket, akik nem nézik jó szemmel az üzletükre fenyegetést jelentő kutakodást. A háttérben pedig ott lüktet és forrong a város állami iskoláinak erőszakkitörésekhez vezető deszegregációs törekvése. Az Apró irgalmak szenzációs thriller, a bűnözés és hatalom brutális tablója, valamint az amerikai rasszizmus sötét szívének bátor portréja. Olyan delejező és kíméletlen könyv, amilyet csak Dennis Lehane tud írni.

Ken Greenhall: Pokolfajzat

Ha bírtad Cujo ámokfutását, Ken Greenhall szociapata bullterrierjét imádni fogod


Milyen lehetőségek rejlenek a testi erőmben?

Mi lenne, ha az öregasszony egyik reggel, ahogy ott áll a lépcső tetején, hirtelen azt érezné, hogy valami meglöki a lábát hátulról? Mi lenne, ha a levegőbe markolva előreesne, és az egyik lépcsőfok peremébe verné vékony falú koponyáját? Hogyan alakulna a sorsom, miután rátalálnak mozdulatlan testére a lépcső aljában?

Ilyen gondolatok járnak a tökéletes gazdira vadászó Baxter, a szociopata bullterrier fejében, miközben első áldozata végzetét tervezgeti. Ken Greenhall idegborzoló regénye a horrorirodalom egyik elveszett klasszikusa, melyből 1989-ben Baxter címmel nagy sikerű filmadaptáció készült, nemrég pedig a Valancourt Books mutatta be ismét a műfaj mai rajongóinak.


Pierce Brown: Fényhozó I-II.


Öt év után eposzi regénnyel folytatódik Pierce Brown Vörös lázadás-sorozata


Arató ​legendává vált, emberből mítosszá nőtte ki magát. A hívei világok megmentőjét, a Lázadás vezérét látják benne. Ő az, aki mindenkit megszabadít a láncoktól. E mellett viszont ő Darrow is, a Mars vörös földjének szülötte. Férj, apa és barát.

Most a világtól távol, a naprendszer egy kietlen szegletében, az otthonától és a Merkúr csatamezőin elszenvedett megsemmisítő vereségtől messze tengődik egy aprócska szemét-szatelliten, és vágyódik haza feleségéhez és uralkodójához, Virginiához, hogy együtt szálljanak szembe a vérszomjas trónkövetelő-hódító Lysanderrel és seregeivel. Lysander viszont egyébre sem tud gondolni, mint hogy a Lázadást elsöpörve visszaállítsa az Aranyak uralmát. Azt sem bánja, ha világok pusztulnak, csak beteljesíthesse saját hatalomvágyát.

Nem olyan rég még az Aratóért kiáltott a világ, hogy a rabság igáját lerázza. A mostani küzdelmekben azonban már Darrowra volna szükség, akinek viszont kell a szerettei – Virginia, Sevro vagy Cassius – támogatása, hogy megvédje a Köztársaságot. Innen indul Darrow hosszú hazautazása, ez a bolygók közötti kalandos vándorlás a végtelen űrben, ahol régi barátok találnak egymásra, új szövetségek kovácsolódnak, miközben a régi, nagy vetélytársak csatamezőkön vagy éppen földalatti folyosókon, űrhajók gyomrában feszülnek egymásnak. Hiszen Eo álma él és örök, és a sötétség korát egy új kor váltja fel: a fény, a győzelem és a remény ideje.


Javában készülünk a tavaszi megjelenéseinkkel is, jön majd Bob Mortimer bemutatkozó kötete a Csütörtöki nyomozóklub rajongóinak, Alix. E. Harrow új regénye, mely Reese Witherspoon könyvklubjának is közös könyve volt, de folytatódik Edward Ashton Mickey7 című regénye is, míg a Magnólia imprintünkben érkezik Amber Smith Amilyen akkor voltam című regénye, mely 2016-os első megjelenése óta hivatkozási alap lett a nők ellen elkövetett erőszak és az abúzus tematikájában.

2024. február 2., péntek

Könyvek a Multiverzum Kiadónál 2024-ben

 A Multiverzum Kiadó tervei 2024-ben

A népszerű ismeretterjesztés gyöngyszeme februári újdonságunk, Tillmann Prüfer az apa-gyermek kapcsolatról, a modern apa új szerepalternatíváiról írt, humoros könyve. A szerző újságíró, a ZEIT magazin főszerkesztő-helyettese. Négy lány édesapja, Berlinben él családjával. A magazin hasábjain 2018 óta heti rendszerességgel jelenteti meg nagy népszerűségnek örvendő cikk-sorozatát, a Prüfer lányait.

Apának lenni – Miért van égetően szükség új apákra című kötetét a híres Rowohlt Kiadó publikálta 2022-ben. Prüfer személyes élményeit feldolgozva mesél a szülői szerepek és a családi élet mai dilemmáiról és új perspektíváiról – a hagyományos apaszerep mellett felvázolva az apák mai új lehetőségeit, bemutatva azt a szülői szerepegyüttest, amelyben a férfiak is aktív résztvevői gyermekeik életének.

Líra

Libri


Provokatív könyv az amerikai újságíró, David Harsanyi Eurotrash című, komoly társadalmi vitákat generáló munkája. Miközben a szerző páratlan ékesszólással bontja le az európai felsőbbrendűség mítoszait, igyekszik választ találni e nyugtalanító kérdésekre is: Mit jelent a föderális és a szuperállam közötti különbség? Hol ér véget egy nemzet szuverenitása? Több vagy kevesebb szabályozásra van-e szüksége a gazdaságnak? Eltűnik-e a modern társadalmakból a vallásos hit? S legfőképpen: az Atlanti-óceán melyik oldalán találhatunk problémáinkra jobb megoldásokat? A kötet tervezetten március végén kerül a könyvesboltokba.


Retrofuturista sorozatunk (H. G. Wells: A felszabadult világ, Arnould Galopin: Doktor Omega2023) egyedülálló darabbal gazdagodik ebben az évben. Liang Qichao 1908-ban megjelent Új korszak című regénye egyike a legkorábbi kínai tudományos–fantasztikus műveknek. Igazi különlegessége, hogy az elképzelt távoli jövőben, 1999-ben játszódó háborús történetben Magyarország is kiemelt szerepet kap! Ennek a sokáig Kínában is elfeledett regénynek ez az első idegen nyelvű változata, amely Tokaji Zsolt sinológus, műfordító munkáját dicséri.

2024-ben szeretnénk megjelentetni Demszky Gáborral készített életinterjú-kötetünket. A szerző Budapest egykori főpolgármestere, az SZDSZ volt elnöke, ismert liberális politikus. Nem csupán politikai karrierjéről, de több generációra visszatekintve felmenőiről is mesél. A kötetet olvasva megismerhetjük az életét és politikusi tevékenységét meghatározó eszméit és motivációit. Új munkájával kiegészíti a több mint egy évtizede megjelent könyveit, írásait, az eltelt idő távlatából újraértékelve a korábban publikáltakat.

Cthulhu hívása sikerén felbuzdulva folytatjuk H. P. Lovecraft Baranger illusztrációival kiadott albumainak sorozatát. Az őrület hegyei első kötetét az első félévben, a másodikat ősszel jelentetjük meg.

Őszi újdonságunk Hayley Campbell amerikai újságíró könyve, amelyben megrázóan tárja fel a halálozási iparág szakmai motívumait, a benne dolgozó emberek és a hozzá kapcsolódó foglalkozások jellemzőit. Izgalmas elemzés a halál pszichológiájáról.

Az irodalomterápia, más néven biblioterápia a művészetterápia egyik formája, melynek segítségével mélyíthetjük önismeretünket, óvhatjuk mentális egészségünket. Az év második felében  kiadjuk a szakterület egyik nagyágyújának, dr. Nicholas Mazzának „nagykönyvét”, a Poetry Therapyt. Ajánljuk a módszer iránt érdeklődőknek, a terapeutáknak és mindenkinek, aki már részt vett, vagy szeretne részt venni egy ilyen folyamatban, esetleg kíváncsi az írás, az irodalmi művek és az önismeret kapcsolatára. A kötet fordítója dr. Béres Judit, a Magyar Irodalomterápiás Társaság vezetője.