Róma és London után Budapesten dedikált a
nemzetközi sikerszerző
"Imádom Budapestet,
egyszerűen gyönyörű" -
mondta Vi Keeland a budapesti könyvbemutatója előtt, ahol közel ezer rajongó
várta az esős időben. A fáradhatatlannak tűnő sikerszerző a dedikálás kezdete
után öt órával is mindenkivel ugyanolyan kedves és közvetlen volt.
Az írónő könyvei már majd' 30 országban
jelentek meg és csak az Egyesült Államokban több mint kétmillió eladott
regénnyel büszkélkedhet. Először járt Budapesten, de elmondása szerint nem
utoljára, annyira lenyűgözte a város és a magyar rajongók, akik még
ajándékokkal is készültek.
"Ő az első nemzetközi írónk, akit meghívtunk,
és akinek bemutatót szerveztünk. Volt is némi izgalom, mert a könyvek csak
néhány órával a rendezvény előtt érkeztek meg a boltba. Más hangulatú lett
volna a könyvbemutató könyv nélkül..." mondta el Gönczi Péter az Álomgyár Kiadó egyik
vezetője."
R. Kelényi Angelika, aki maga is író, a
bemutató előtt rendezett sajtótájékoztatón arról kérdezte a szerzőt, hogy valós
személyekről mintázza-e a szereplőit, megtörtént eseteket dolgoz-e fel. Az
írónő nevetve mesélte, hogy a legújabb könyve egy fiatalabb férfi és egy
idősebb nő szerelméről szól, csak a férje meg ne tudja...
"Nagyon vártuk már. Imádjuk
a könyveit és az hihetetlen, hogy személyesen is találkozhattunk vele. Annyira
kedves volt." -
mondta egy lelkes olvasó, Mercédesz, aki Tassról érkezett a lányával és az
időjárás ellenére már két órával a bemutató előtt sorban állt.
Vi Keeland a bemutató másnapján már
repült is tovább, mert Lengyelországban folytatódik az európai turnéja.
A könyveket itt tudjátok majd beszerezni kedvezményes
áron:
A
megbízó és Csak szex címmel az Álomgyár Könyvesboltjában. A
novellát az Enyém leszel címmel kérd a rendelésed mellé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése