2020. június 27., szombat

Maradj otthon! 10.rész Gyémántfelhő Kiadó

Tehát akkor folytatom továbbra is a Maradj otthon! rovatomat, régen írtam már így arra gondoltam, hogy most a Gyémántfelhő Kiadó könyveit mutatnám be nektek. Kiszemeltem már néhány könyvet, amit későbbiekben szeretném beszerezni. A kiadót N. Fülöp Beáta vezeti, akinek számos könyve jelent meg az elmúlt időszakban. A kiadónál sok féle zsáner található, mint pl a romantika, krimi és thriller könyvek. S ezek közül mutatok meg nektek, amiket én is szívesen elolvasnám.





Kirsch Ákos:
Kolónia


Tartalom:
A teljesen víz borította, Poszeidón nevű bolygón Thalassa City városa jelenti az egyetlen kontinenst. 
A nyüzsgő város harmóniáját azonban váratlanul egy xenobiológus halála zavarja meg, akinek holttestére egy sikátorban bukkannak rá. Cale Jonson nyomozóhoz kerül az ügy, aki teljes gőzzel veti bele magát az eset kivizsgálásába. 
Amellett, hogy saját démonjaival is meg kell küzdenie, hamarosan kénytelen lesz rádöbbenni, hogy a gyilkosság hátterében egy sötét indíték áll, melynek titokban maradásáért ellenségei bármit képesek megtenni. 
Rövidesen gyökerestül megváltozik az élete, ahogy magával a halállal kénytelen farkasszemet nézni…

N.Fülöp Beáta:
Találkozunk Isztambulban


Tartalom:
"A ​katonaság és az erőszak elöl menekülő fiatal orvostanhallgató különös története, akit először migránsnak néznek, kirabolnak majd börtönbe zárnak, és üldözőbe veszi a gyémántmaffia is. 
A történet középpontjában egy rejtélyes karóra áll, egy hátlapjába vésett különleges számsorral… A bosszú kezdetét veszi, és lassan fény derül arra is, hogy a titokzatos múlt sötét titkai egészen a Sierra Leone-i polgárháborúig nyúlnak vissza. 
A múltból előtörő kegyetlen megtorlások sorozata nem kíméli sem a fiatal orvost, sem a családját. Tönkre teszi az igaznak hitt szerelmeket és a régi barátságokat. Az árulás és a bosszú mérge alattomosan kúszik be Isztambul varázslatosan misztikus utcái közé, csak úgy, mint a szívekbe, miközben ízelítőt kapunk a nők elleni erőszak brutális világából is. 
Vajon mi mindent bír el egy szerelem? 
Bosszút lehet-e állni úgy, hogy te magad közben ne válj kegyetlen vadállattá? 
Meddig képes egy nő tűrni az ellene irányuló erőszakot? 
A játszma végén a jók vajon elnyerik jutalmukat és a rosszak megkapják méltó büntetésüket? 
Végül Selim rátalál az igazságra, vagy a kíméletlen igazság találja meg őt?

Erőszakos, kegyetlen, néhol lélekromboló és szívszaggató. 
Találkozunk Isztambulban!"


Kirsch Ákos:
Árnyak a sötétben


Tartalom:
Sirokban eltűnik egy Kerekes László nevű férfi. Édesanyja a budapesti magánnyomozót, Halász Pétert bízza meg fia felkutatásával. Péter a helyszínre utazik, ahol hamarosan különös események történnek. 
Kísértetjárás üti fel a fejét, kutyák és emberek tűnnek el rejtélyes körülmények közepette, gyilkosságok borzolják a kedélyeket, és rémálmok kezdik gyötörni a lakosokat. Ezalatt az erdőben rejtélyes gombafajta jelenik meg. Két tinédzser korú fiú – Takács Kornél és Füzesi Dávid – szintén nekilátnak végére járni a történteknek, és a közeli hegyen bizarr rituálé szemtanúi lesznek.

Vajon mi áll a furcsa események hátterében? Miféle árnyak mozognak az éjszakában? A szereplők ezekre a kérdésekre keresik a választ, nem tudván, hogy amivel szembe kell nézniük, az a legvadabb képzeletüket is meghaladja!

N.Fülöp Beáta.:
Santorini szerelmesei


Tartalom:
Santorini szerelmesei, a kis szigetre vissza-visszatérő párok, akik egész fiatalságukat a Kikládokban töltötték a tenger mellett és a kék kupolás, fehérre meszelt házikók között. Bohém fiatalságuk, nagyra törő álmaik, felejthetetlen szerelmeket, és életre szóló barátságokat kovácsoltak közöttük. Így volt ez évekig, mígnem egyszer történt valami a szigeten, ami mindnyájuk életére árnyékot vetett, megváltoztatott mindent, és hosszú évekre feloszlatta a társaságot. Az elfeledett barátságok és halottnak hitt szerelmek azonban újra életre keltek egy váratlan utazás során. A múlt rejtélyei, eltemetett titkai így lassan a felszínre szivárogtak, és elindítottak egy megállíthatatlan lavinát.

N.Fülöp Beáta:
Marilia bonbonjai


Tartalom:
Egy fantasztikus történet egy nem mindennapi lányról, aki az őt ért sok kudarc ellenére is bátran kitart az álmai mellett. Mindeközben a gyönyörű Toszkán táj és Firenze szépségei, a helyi ízek ínycsiklandó kavalkádja, és az írónőtől már elválaszthatatlan szerelmi szál teszi lebilincselővé a történetet. Egy igazi 4:1-ben instant könyv, amelyben megtalálható a szerelem, sok-sok édes bonbonrecept, csodálatos útleírás és egy komplett motivációs tréning. Hát kell ennél több? Nem csak az álmaikért harcba szálló igazság harcosai számára nélkülözhetetlen ez a regény, hanem a gourmet-k, az utazni szeretők és a mély érzelmeket megélni vágyók könyvtárából sem hiányozhat a Marilia bonbonjai.

A könyveket itt tudjátok beszerezni:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése