2021. szeptember 27., hétfő

Álomgyár Kiadó izgalmas és felejthetetlen történetet hozta el, így kiválogattam számomra a legjobbakat.

Megint jöttem nektek Álomgyár szuper könyveivel, hihetetlenül mennyi jó könyvek jelentek meg idén, és mennyi minden fog későbbiekben. Így gondoltam merítek nektek pár könyvet, hogy mi az amit jó magam is szívesen elolvasnám. Nem hiába az egyik kedvenc kiadóm, még ha oly keveset írtam idén róluk. Pedig szuper jó könyveket hoznak nekem, nektek, nekünk az Álomgyár Kiadó Íme az a néhány könyv. Válogassatok! Ahol ez a jelzés van ( E ) az előjegyzést jelenti.



 R. Kelényi Angelika:
Heaven 

Tartalom:

Heaven ​Campel élete egyik pillanatról a másikra a feje tetejére áll.

Harmincharmadik születésnapján megtudja, hogy nem az, akinek eddig hitte magát, a szülei sem azok, akiket egyszerű, dolgos embereknek ismert, és a dédnagyanyja sokkal különlegesebb volt, mint amit el tud egyáltalán képzelni. Heaven két lábbal a földön áll, nem hisz a természetfelettiben, a túlvilágban vagy a misztikus ostobaságokban, de ezen a napon át kell értékelnie mindent, amit eddig a világról gondolt. A világról, amely egyetlen perc alatt részeire hullott…

Egy markáns nyomozó segítségével nekilát, hogy kiderítse a származását, megtudja végre, ki és miért gyilkolta meg azt, aki tudta a kérdéseire a válaszokat, miért üldözik sötét alakok, és miért segítik ijesztő idegenek. És a lehetetlen nemcsak lehetségessé, hanem a mindennapok részévé válik…

R. Kelényi Angelika minden szabályt felrúg, és történelmi vagy romantikus regény helyett egy misztikus krimivel sokkolja az olvasóit. Heaven Campel története egy lehetetlenül lehetséges sztori, amely tornádóként süvít végig az olvasók elméjén és lelkén.

 Meghan March:
Buja éjszakák

(Magnólia tánca 1.)

Tartalom:

A kísérteteknek halottnak kellene lenniük.
Én a magam részéről pontosan az is vagyok, mégsem tudom magam távol tartani Magnolia Marie Maisontól egyetlen napig sem, nemhogy egy évig. Hiszen már tizenöt éve nem láttam. Viszont, ha a szeme elé kerülök, biztosan meg akar ölni. És ismerem annyira, hogy tudjam, meg is tenné. Mégis teszem, amit kell, hiszen ezen múlik minden.
Magnolia, itt vagyok. Itt a kísértet, akivel azt csinálhatsz, amit csak akarsz. És ez a történet csak egyféleképpen végződhet: holtomiglan-holtodiglan.
Meghan March, a New York Times, a Wall Street Journal és a USA Today bestsellerszerzője ismét New Orleansba repíti az olvasókat, Lachlan Mount világába, ahol egy veszélyes és vakmerő antihős várja a szenvedélyes feloldozást.

 Vi Keeland: ( E )
Tiltott gyümölcs
(Rivaldafény 1.)

Tartalom:

Arra vágyom a legjobban, ami nem lehet az enyém!
Nyolc héttel ezelőtt aláírtam egy szerződést, ami akkor jó ötletnek tűnt. Jóképű agglegény, luxuskörülmények, és egy esély, hogy megnyerjük azt a főnyereményt, amire a családomnak olyan égető szüksége volt. Azonban voltak feltételek. Mi több, rengeteg.
Mással randizni tilos. Műsoron kívül szexelni tilos. A szerződés tartalmát felfedni tilos.
Miután tavaly önként lemondtam a férfiakról, úgy tűnt, nem lesz nehéz teljesítenem a feltételeket… legalábbis azt hittem. Azonban rájöttem, hogy magával az ördöggel paktáltam le… aztán beleszerettem a mocskos szájú fivérébe.
A New York Times, Wall Street Journal és USA Today bestsellerszerző Vi Keeland kétrészes, különálló történetekként olvasható sorozatában megmutatja, hogy a tiltott gyümölcs édessége semmihez sem fogható, ám az élvezetért nagy árat kell fizetni.

 Helen Hoang: ( E )
Amit a szív diktál
(Szerelem egyenlete 3.)


Tartalom

Anna ​Sun hegedűművész egy felkapott YouTube-videónak köszönhetően egyszeriben ismert és sikeres zenésszé válik, ő azonban kiégettnek és tehetetlennek érzi magát, mert akárhogy is igyekszik, azt a kivételes pillanatot sehogy sem sikerül megismételnie. Ráadásul a barátja bejelenti, hogy nyitott kapcsolatra vágyik. A megsebzett és dühös lány úgy dönt, hogy ő is beleveti magát az életbe. Azt tervezi, egyéjszakás kalandokkal fog bosszút állni, s minél elfogadhatatlanabbnak tűnik a partner, annál édesebb a revans.
A tetoválásokkal borított motoros, Quan Diep tökéletesnek tűnik a játékhoz, ám hamar kiderül, hogy Quannal lenni sokkal többet jelent szimpla szexnél. Amikor aztán tragédia történik a családjában, Anna hirtelen olyan szerepbe kényszerül, amelyre teljesen alkalmatlan; az elvárások és a terhek pedig egyre inkább maguk alá temetik. Anna és Quan egyre mélyebben érez egymás iránt, és küzdeni akarnak a szerelmükért, először azonban meg kell tanulniuk, miképpen álljanak ki saját magukért.

 Kendall Ryan:
Utálom, hogy kívánlak

(Kacér játszmák 3.)


Tartalom:

A ​szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket.
Nagy megpróbáltatás elé állított az élet egy imádni való, aprócska kislány személyében, aki az anyja szemét és az én sötét hajamat örökölte. Szeretném hinni, hogy jól boldogulok egyedülálló apaként, de őszinte lehetek? Kínlódom egy kicsit.
Amikor egy gyönyörű fiatal nő költözik a szomszédba, és felajánlja a segítségét, gyorsan megragadom az alkalmat, és felfogadom a lányom dadusának. Jessica fantasztikusan bánik a lányommal. Ráadásul türelmes, kedves és túl csinos is. A dadusok alkalmazásának első szabálya? Ne vidd ágyba a dadust. Feltett szándékom betartani ezt a szabályt. De ahogy telnek-múlnak a napok, kezdek rájönni, hogy milyen sok minden hiányzik az életemből.
Társaság. Románc. Intimitás. Ráébredek ugyan, hogy a szívemben van bőven hely még egy nő számára, de hiába, ez is csak egy újabb kihívás. A pokolian dögös dadus hamarosan elmegy Közép-Amerikába. Nincs értelme arról ábrándozni, hogy Jessica állandó része lehet az életemnek. Minél inkább közeledik az elválás ideje, annál nehezebb kordában tartanom az érzéseimet, mert a szívem egyszerűen nem hallgat rám. Ahogyan a libidóm sem. Tudjátok, hogy mit mondanak a szabályokról…

 Kendall Ryan:
Utálom, hogy akarlak

(Kacér játszmák 1.)


Tartalom:

Nemcsak a jó hírem forog kockán, hanem a szívem is.
Nem vagyok jó társnak. Ha valamire, hát erre megtanított a hátrahagyott összetört szívek és a tönkrement kapcsolatok hosszú sora. A haverjaim imádnak folyamatosan cikizni a legújabb szakítás miatt. Kösz, de inkább egy gyökérkezelés. És egy vaszektómia. Egyszerre.
A megváltás mégis megérkezik számomra – a dögös és tüzes Maren személyében. Aki mellesleg a barátom testvére, szóval egy csöppet sem kínos a dolog. De küldetésem van, és Maren hajlandó megtanítani mindarra, amiben eddig partnerként elbuktam. Hiányosságaimból a jelek szerint sok akad. És mindez igen hasznos is – egészen addig, amíg érzések nem ébrednek bennem.

 L. J. Shen:
Vakmerő

(Vágyak 1.)

 

Tartalom

Penn
Négy évem volt arra, hogy feldolgozzam, mit tett velem Daria Followhill, és a szívem mára jéggé vált.
Az enyém lett az első csókja.
Az övé pedig az, amit a legjobban szeretek.
Én szegény voltam.
Ő gazdag.
Hogy mi a jó a körülményekben? Hogy változnak. Gyorsan.
Most én vagyok a szülei legújabb kis projektje. A lakótársa. A kínzója. És a kapitánya annak a rivális focicsapatnak, amit annyira gyűlöl.
Én lettem a mostohatestvére!
Annak, aki tönkreteszi a legjobb dolgot az életemben, fizetnie kell, ő pedig a könnyeivel fog. Daria Followhill azt hiszi, ő A királynő. Én viszont be fogom bizonyítani neki, hogy nem több egy elkényeztetett kis hercegnőnél.

Daria
A klasszikus, lázadó punkok senkit sem izgatnak. De ha egy szemét ribi vagy? Ó, akkor beszólnak minden csípős megjegyzésért, gúnyos szemforgatásért és azért, ha az ellenségeid útjába állsz. Tudom, mert az vagyok.
Magas sarkúval baromi nagyot lehet döfni, amikor átsétálsz benne valakin, akit bántani akarsz.
Penn Scullynak teljesen kivéreztettem a szívét, majd otthagytam egy szemeteskukában egy verőfényes nyári napon.
Négy évvel ezelőtt azt kérte tőlem, hogy őrizzem meg neki az összes első alkalmamat.
Most a folyosó túloldalán lakik, és egyedül arra vágyom, hogy én legyek neki mindenben az utolsó.Amikor nekem adta a szívét, az utolsó szavai azok voltak: „semmi nincs ingyen”.
És most? Most ő fizet nekem.

 L. J. Shen:
Vagány

(Vágyak 2.)


Tartalom:

A legszebb szerelmi történetek tragikus véget érnek?

Luna Rexroth mindenki kedvenc szürke kisegere.
Aranyos.
Gondoskodó.Jótékony lélek.
Csöndes.
Kamu.
A szelíd, fiús külső mögött, amit mindenki szeret (és sajnál), egy olyan lány rejtőzik, aki pontosan tudja, mit és kit akar – nevezetesen azt a fiút a faházból, aki megtanította neki, hogyan kell jelnyelven káromkodni.
Aki megtanította nevetni.
Élni.
Szeretni.

Knight Cole mindenki kedvenc focihőse.
Gyönyörű.Sportos.
Kigyúrt.Népszerű.Hazug.
Ez a fenegyerek már a tekintetével is képes hanyatt vágni bárkit, de ő csak egy lányt lát: az utca szemközti oldalán lakó Lunát.
Luna azonban már nem olyan, mint volt. Már nincs szüksége a srác védelmére.
Egy váratlan fordulat hatására a Mindenszentek Gimnázium szépfiúja kénytelen belátni, hogy nem minden főszereplőből lesz hős.

 Claire Contreras:
Szétválasztva
(Szövevényes szerelem 1.)

 
Tartalom:

Szerelem a megfelelő pillanatban. Eddig nem hittem benne. Aztán jöttél te…
Sem a szerelemben, sem a megfelelő pillanatban nem hittem. A szerelem számomra azt jelenti, hogy együtt nézünk szembe az akadályokkal, és együtt oldjuk meg a nehézségeket. A pillanat pedig soha nem kedvezett. Az első hiba, amit elkövettem, hogy egyéjszakás kalandba keveredtem a legjobb barátommal. A második, hogy amikor újra találkoztunk, beleszerettem. A harmadik, hogy elengedtem, mert kénytelen voltam. A mi szerelmünk ugyanis nem állta volna ki a próbát.

Claire Contreras, New York Times bestsellerszerző kétkötetes sorozata hatalmas sikert aratott Amerikában. Az első rész a szerelem és a lángolás fájdalmas, szívszakító oldalát is bemutatja. Az élet mérlegének két tálcája a barátságot és a szerelmet teszi próbára.

Claire Contreras:
Összekötve

(Szövevényes szerelem 2.)

Tartalom:

Adj egy esélyt, hogy visszataláljak hozzád…
A szerelem nem mindig a megfelelő időben kopogtat. Az embert néha csak sodorják az érzelmei. Be kell vallanom, hogy még nem álltam rá készen. Tudom, hogy látni sem akarsz, beszélni velem még annyira sem, de kérlek, engedd, hogy megmagyarázzam. Elmesélem, hogyan tört darabokra a szívem, amikor kiléptél az életemből. Elmondom, hogyan alakult az életem nélküled.

A Szövevényes szerelem-sorozat második kötetében az író még mélyebbre merít minket Tessa és Rowan szívbe markoló és reményteljes történetében. Vajon mi a szerelem igazi próbája?


Bihary Péter: ( E )
Veszett kutya
 

Tartalom:

Bihary ​Péter egy sziporkázó, a való életből táplálkozó regényt írt a rendszerváltás utáni Magyarországról.
Hősei rendőrök, akik az új rendszer hajnalának polgárait védték, és még ha angyalok nem is, de nagyszerű emberek voltak. Az, hogy a rendszerváltás után nem szabadult el a pokol, elsősorban nekik köszönhető. A szerző előttük tiszteleg ezzel a könyvvel.
A rendszerváltás időszakában a régi beidegződések még működtek, de a zsaruk teljesen új problémákkal szembesültek, amikre senki sem készítette fel őket – egy olyan korszakban, amikor a munkát számítógépek, mobiltelefonok és modern technikai eszközök nélkül kellett végezni, előkapni egy bélást és megkeresni a legközelebbi telefonfülkét.
Az író, Bihary Péter egy betárazott Szerjózsa a 90-es évek reményekkel és legvadabb változásaival telt időszakából, hiánypótló, kíméletlenül szókimondó stílussal, aki egy letehetetlen könyvet alkotott. Mert ez a regény olyan, mint a román medve: nem játék. Beszippant, magával ragad, könnyedén felemel, aztán kíméletlenül földhöz csapkod.
Mert hogy írja maga a szerző

Palotás Petra:
Előbb utóbb szerelem
 
 
Tartalom:

Egy a menyasszonya által kikosarazott fiatal tanárember, egy a hetedik X felé közeledő nagymama, és két harmincas lány; négy ember, akik különbözőbbek nem is lehetnének. Egy valami azonban mégiscsak közös Vica, Laura, Dóri és Barnabás sorsában: akarva akaratlanul mindannyiuk életébe bekúszik a huszonegyedik század nagy kerítője: egy internetes társkereső oldal. Az új kapuk azonban nem csupán új esélyeket, hanem új veszélyeket is maguk mögött rejtenek, melyeket hol humorral, hol bánattal átitatva olykor még a legszűkebb környezetüknek sem mernek bevallani. Tisztességtelen ajánlatok, bűnös szenvedélyek, vígjátékba illő első randik, szívszorító szakítások, és beteljesült érzelmek kavalkádja kísérik a főhősök útjait. Hogy milyen hatással lesz a négy főszereplő egymás életére, hogy lesz-e a győztes a virtuális világ szerelmi csataterén és hogy milyen könnyedén válhat tettesből áldozat….kiderül, ha elolvassák Palotás Petra valóságot hűen idéző, legújabb regényét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése