2022. augusztus 17., szerda

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Haklik Tamás - ("Nem kellett kutatómunka, mert szinte mindent vágtam, a bűncselekményekhez kötődő részleteket, a drogok hatásait és a szlengeket is, meg egyébként is olyan korban és közegben játszódik a Beton, amit nagyon jól ismerek. ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Haklik Tamás írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúttal is köszönöm, hogy elfogadta az interjú felkérésemet. Az írónak nemrég a Beton című kötete jelent meg, amely a Talentum House kiadónál, valamint a Líra és a Book24 webshopjában kapható. Íme az interjú, fogadjátok szeretettel!


Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

1980-ban születtem Ózdon, és jelenleg is itt élek a feleségemmel. Szakmámat tekintve szociálpedagógus vagyok, 2003-tól hajléktalanellátásban dolgozok. Szenvedélyem a rapzene, akik olvasták vagy olvasni fogják a Betont, azoknak ez lejön. Sokat köszönhetek a rapnek, valószínűleg ez a regény sem született volna meg, ha nem létezne a műfaj. Akár a mottóm is lehetne az a gondolat, ami ezzel kapcsolatban olvasható a Betonban: „a rap hatalom”.

Beton című könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Bár Magyar Ricsi képzeletbeli személy, és maga a sztori is a fantáziám szüleménye, sok olyan szegmense van a történetnek, amit saját élettapasztalatból merítettem, amiket meg nem, azokra is volt rálátásom, mivel elég széles az érdeklődési köröm. Az egész olyan volt, mintha hullámvasúttal tennék időutazást, és a szerelvény három hónap alatt célba ért. Nem kellett kutatómunka, mert szinte mindent vágtam, a bűncselekményekhez kötődő részleteket, a drogok hatásait és a szlengeket is, meg egyébként is olyan korban és közegben játszódik a Beton, amit nagyon jól ismerek. Hollandiában még sosem jártam, ezért az Ördögök a paradicsomban című fejezethez kellett némi utánanézés, hogy vannak-e dombos részek az országban, és keresnem kellett egy kultikus holland rajzfilmet, mert azokat nem ismerem, Ricsi egyik spanja meg imádja őket, ezért szükségem volt egy filmcímre (nevet). Ja, meg nem voltam biztos abban, hogy mivel hígítják a kokaint, mielőtt utcán terítik, szóval erre is ráböngésztem. Cél volt, hogy minél hitelesebb gangsta legyen a Ricsim. (nevet) 2018 nyarán írtam meg a regényt, persze utána még csiszolgattam, bővítettem, átírogattam bizonyos részeket, de voltak olyan sorok is, amiket töröltem.


Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság? 

Ha valaki felteszi ezt a kérdést a Beton kapcsán, általában nem megyek bele konkrétumokba, de rébuszokban meg minek beszéljek? Legyen az, hogy veled és az interjút olvasókkal most kivételt teszek! Magyar Ricsi részben az én alteregóm, az ő sztorijában és az én életemben több párhuzam is van. Talán a legerősebb egyezés a gyerekkori betegség, ami miatt lenézik, kiközösítik a suliban. Nekem is baromi sok konfliktusom volt emiatt, egy olyan dolog miatt, amiről nem tehettem. Tíz év körüli kölyök voltam, amikor az osztályfőnököm kikotyogta a diáktársaimnak, hogy epilepsziás roham miatt nem mentem aznap iskolába. Álmomban kapott el, semmit nem észleltem belőle, de az osztályom néhány nagyképű tagja elérte, hogy az egész közeg egy értéktelen trágyadombnak nézzen, és én is így tekintsek magamra. Sokáig elhittem, hogy kevesebb vagyok az egészséges embereknél. Az a durva, hogy a suliban sosem volt semmi bajom, és összesen kétszer-háromszor lehetett rohamom, azoknak a férgeknek elegendő támadási felület volt, hogy hallomásból tudnak róla, ugyanúgy, mint Ricsi esetében. Azt gondoltam, a szülők sem a legszebben kommunikálták le velük, olyanokat mondhattak, hogy „habzik a szája meg remeg az egész teste”, és ez undort váltott ki belőlük. Aztán, amikor egy cigány srác került az osztályba és őt is ugyanígy lenézték, akkor jöttem rá, hogy nem konkrétan a betegségem a problémájuk, hanem bármilyen jellegű másság ellenszenvet szül azokban, akik hajlamosak a gyűlöletre. Felismertem, hogy nem én vagyok a rossz, hanem az ő hozzáállásukkal van gond. Szóval az Újonc című fejezet is valóságra épül, akárcsak a Közellenség... A rap iránti rajongás, gondolom egyértelmű párhuzam, a Yo!MTVRaps ugyanúgy bekebelezett, mint Ricsit – nem is volt kérdés, hogy a műsor neve rákerüljön a borítógrafikára. Néhány barátság kialakulása, szobafestős sztorik, bulizós történetek, rendőri zaklatás a rapper külső miatt, a Békés-megyei késelős incidens, füvezős baráti társaság, a szánkózós meg a habpartis baleset szintén valóságból erednek, de csak részben. A családon belüli erőszak meg a keményebb bűncselekmények teljesen fikciók, de ezek is simán megtörténhetnek, vagy megtörténhettek volna, hiszen nem egy olyan embert ismerek, akivel megestek hasonlók. Maradjunk annyiban, hogy sosem dílerkedtem és nem akartam megölni senkit sem! (nevet)

A novelláim közül a Break szinte száz százalékban igaz történet, a Semmi cécó szintén.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély? 

Már általános suliban szerettem papírra vetve mesélni, imádtam fogalmazásokat írni, sokkal több örömöt találtam ebben, mint a királyok történelmi múltjának bemagolásában. A fősulin szintén szerettem a házi dolgozatokat, amikben saját szemszögből kellett bemutatni bizonyos dolgokat, nem valaki más tanulmányait átadni. Később cikkeket írtam hiphop kultúrával foglalkozó online magazinoknak, aztán a Borzongás horrormagazinnak köszönhetően nyomtatott sajtóban is megjelentek cikkeim. 2015-ben határoztam el, hogy prózában is kipróbálom magam, ekkor írtam meg egy barátom kalandos élettörténetét regényformában, teljesen valós események alapján. Ahhoz nem találtam kiadót, de több fejezet megjelent irodalmi folyóiratokban, és díjnyertes dokumentumfilm is készült a kézirat alapján, szóval adódtak kisebb sikerek, ezekből motivációt merítettem, éreztem, hogy nem szabad leállnom. Jól tettem, mert a Beton végül megjelent, és az eddigi vélemények szerint imádják az olvasók.


Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

A feleségem szerint horrort is írhatnék, hiszen az egyik kedvenc műfajom, meg a Betonnak is intenzív az erőszakfaktora, és tele van fordulatokkal. Ennek ellenére jelenleg nem érzek késztetést erre, viszont fejben már megírtam két újabb regényt, valamikor rászánom magam, hogy ezek is elkészüljenek. Az egyik a ’80-as években kezdődik, egy testvérpárról szól, akik utálják a rendszert, öntörvényű punkok, és felnőve eltávolodnak egymástól, mert teljesen más irányba alakul az életük. A másik egy kollégiumi sztori egy baráti társaságról, ez két év eseményeit mutatja be a kétezres évek elején, nagyon kevés fikcióval.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Tudnék rá hasonlatot, de nem biztos, hogy illik ide. A feleségem tudja. (nevet)

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Ez a polgári nevem. Álnéven nem gondolkodtam, mert nem érzem, hogy szégyellnivalóm lenne az írásaim miatt, vagy bármi okom lenne elfedni a valós nevemet.


Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Igen, a felnövéstörténet mindig közel állt hozzám, meg a Beton témáját a szubkulturális jellege miatt is magaménak tudom érezni. Fontosnak tartom, hogy üzeneteket adjak át a prózáimmal, de ne legyenek szájbarágósak, hanem inkább izgalmasak és helyenként humorosak.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Sosem próbáltam a kokaint, de ez olyan lehet. (nevet) Aznap, amikor először a kezembe vettem a kötetet, fel voltam pörögve, mint aki túl sok kávét ivott, és az első tiszteletpéldányt fülig érő mosollyal adtam át. Szóval mindenkinek azt tanácsolom, hogy ne kokainozzon, inkább írjon könyvet! (nevet)


Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

A kettő egyvelege. A Beton vázlata fejben született meg, akárcsak az előbb említett, készülőben lévő regényeim alapjai. Amikor hozzáfogtam megírni, már tudtam, hogyan fog kezdődni, mi lesz a vége, és a kettő között miképpen alakul a főszereplő sorsa, nem kellett papír alapú vázlat – a piszkozatot egyébként is unalmas folyamatnak tartanám. Beleéltem magam a lehetséges helyzetekbe, konfliktusokba, Ricsi érzelmi világába, motivációiba. Berántott, aztán sodort magával ez az egész. Áradtak belőlem a mondatok, mint másnapos kamaszból a reggeli. (nevet)

A kötetben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amit nehezen tudtál megírni?

Eléggé egoistának tűnnék, ha felsorolnám az összes kedvenc jelenetemet, meg spoilerezni sem akarok. (nevet) Van, amelyik a drámaisága miatt tetszik, van olyan részlet, ami a humora miatt jön be, de olyan is, ami szerintem megfogalmazásban lett bivalyerős. Meg persze olyanok is vannak, sőt többnyire olyan fejezetek, amikben az előbb felsorolt szempontok mindegyike ütős egyveleget alkot.

Vannak olyan történetfoszlányok, amik régi sebeket tépkedtek, de nem mondanám, hogy nehéz volt megírni ezeket, legfeljebb néha pihentetnem kellett az írást egy rövid ideig. Igazából ezek a múltidézések még jót is tettek a regénynek, mert jobban beleéltem magam Ricsi agresszív énjébe, és a narráció is hitelesebb lett. Mondhatom, hogy eggyé váltam a főszereplővel: ha rosszkedvű volt a sztoriban, átvettem azt az idegállapotot, ha nevetett, vele együtt derültem, ha felbosszantották, én is ingerültebb voltam. Említettem már, egy hullámvasút volt ez, pszichikai hullámvasút, nagyon erősen vitt magával. Biztos vannak olyan emberek, akiknek megterhelő lehet szembenézni múltbéli dolgokkal, vagy csupán beleérezni egy bántalmazott, sikertelen kölyök életébe, de engem ez csak hajtott előre, hogy minél jobb legyen a végeredmény.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Igen, van inspiráció. Az élet.


Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Legelőször a feleségemnek, a szüleimnek és a bátyámnak mutattam meg, mivel ők állnak a legközelebb hozzám.
Az irodalmi tanácsokat meg szoktam hallgatni, aztán vagy megfogadom, vagy nem. Ez attól is függ, hogy ki olvassa, mennyire ért hozzá, meg milyen szinten képes azonosulni a történettel. Ha valaki világéletében csak klasszikus szépirodalmat olvasott, vagy nyálas romantikus regényeket, annak nem akarok megfelelni azzal, hogy „oké, ezt most itt átfogalmazom”. A történet alakulásába meg senkit nem engedek beleszólni, a szerkesztett verzióból sem lettek kivágva jelenetek, illetve csak egy, egy nemi erőszak jelenet. Meggyőzött a szerkesztőm, hogy az nem kéne bele, aztán végül úgy alakítottam a szöveget, hogy konkrétan nincs leírva, mi történik, csak sejteni lehet. A sokkoló, drámai hatás volt a lényeg számomra.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Eleinte szerintem úgy voltak vele, hogy „jól van, csináld, ha jól esik”! (nevet) A feleségemnek már a félkész kéziratból is mutogattam fejezeteket, ő már akkor mondta, hogy tehetséges vagyok, és úgy láttam rajta, hisz benne, hogy ebből valami jó sülhet ki. Aztán, amikor készen lettem a Betonnal, a családom többi tagját is érdekelni kezdte. Megjelenéskor mindenki örült neki, gratuláltak hozzá.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Újabb regény idén biztos nem, de novellák publikálása tervben van, és a Beton kapcsán lesz több interjúm. Ha még nem olvastátok, menjetek rá! Nem a megszokott irodalmi élmény lesz, ezt garantálom! Ha ezen túl vagytok, szurkoljatok, hogy készüljön film belőle! Kövessétek be a Haklik Tamás: Beton – regény Facebook-oldalamat, ott mindig megosztok érdekességeket, és régebbi novellákat is kiposztolok majd! Vigyázzatok magatokra meg egymásra is! Ja, és rendeljetek Beton pólót a Keleti blokktól!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.