Méhes Károly
Kezdő vak
Megjelent!
Prae Kiadó, 2026
Szerkesztette: Péczely Dóra
Borítóterv Méhes Károly fotójának, valamint a szerző önarcképének felhasználásával: Szabó Imola Julianna
Olvasószerkesztő: L. Varga Péter
Fülszöveg
Méhes Károly kötete az emberi élet végességével való számvetés. A hétköznapok apró rezdüléseit éppúgy ebből a perspektívából vizsgálja, mint a földi lét alapvető kérdéseit vagy a költészet szerepét. A mulandóság nagy toposzát, a kötet szerint „vacak misztériumát” a versek hol egy alma életén, hol a személyes veszteségek növekvő számán keresztül mutatja meg. Visszatérő elemek a költői kérdések vagy a bizonytalanságról tett állítások, amelyek égető hétköznapiságukkal a legrövidebb költeményekben is erős feszültséget hoznak létre.
A Kezdő vak című kötet poétikája mégis azt a felismerést hozza, hogy az emberi élet a megválaszolhatatlan kérdések, a fájdalom, a végesség ellenére egyedi és csodálatos – hiszen aki veszít, annak volt mit elveszítenie. Az évszakok körforgásának megélése, a mindennapi örömökben való elmerülés és a nehézségek viszonylagosságának megértése melankolikus, de játékos, életigenlő költői világot hoz létre, amelyben elmerülni az olvasó számára is otthonos lehet.
A szerzőről
Méhes Károly (1965) versekkel kezdte pályáját, és bár a későbbiekben erőteljesen a próza, azon belül is főképp a novella felé fordult, sosem hagyott fel a költészettel. Ennek bizonyítékai rendszeres publikációi a Jelenkorban, a Vigiliában, a Műhelyben és az Élet és Irodalomban, valamint a Prae kiadónál 2022-ben megjelent kötete (A fikusz téliesítésének napja), amelyben az utóbbi évtized termésének legjavát adta közre.
A szerző portréja önarckép.
Versek a kötetből
Az évek száma
Nem már nem akarok feltétlenül százötven évig élni
Gyerekként amikor e jóslatot hallottam és azonnal elhittem
büszkeség töltött el már csak amiatt is mennyire sok
időm van semmivel nem kell kapkodni ráérek: százötven év
Nyilván tudtam mágusi túlzás ez az asztrológusi előrelátás
és titokban magamban kiegyeztem kilencvennyolc évvel
mutatván – ugyan kinek? – mértéktartó szerénységemet
még a száz év sem kell ennyivel bőven megelégszem
mert a kilencvennyolcig is rengeteg – ma már úgy mondom –
rettenetesen sok idő volt még hátra vagy inkább előre
Nem már egyáltalán nem akarok százötven sem kilencvennyolc
évig élni és nem tudom érdemes-e mindezt hangoztatni vagy
épp annyi az értelme mint valaha elhinni ezeket a számokat
Nem lettem bölcs csupán látom amit látok és – megint csak önző
módon persze – nem kívánom azt hogy mások majd ugyanazt
lássák rajtam-bennem amit én látok most és emiatt a kívánságom
miatt egy cseppet sem szégyellem magam mert ez talán őszinte
és esetleg értelmes kívánság sőt kívánás miközben még rengeteg
akár hóbortosnak tűnhető ötletem és tervem van de az biztos
hogy már ez is köztük szerepel legalábbis néha eszembe jut
Az út
Bárányfekete felhők alatt caplattunk
és csak azért beszéltünk a vihartól
való félelmünkről hogy
ne kelljen beszélni arról
a rettegésről hogy fogalmunk
sincs hová tartunk
ez a latyakos út voltaképp
miféle és hová vezet
A nap kezdete
Reggelente a galambbúgás mélabújába
szinte percnyi pontossággal belehasít a szirénaszó
Ezzel kezdődik igazából a nap
Amikor elhalkul a sivítás még szendergek kicsit
a galambok rendíthetetlenül burukkolnak
de csukott szemmel is tudom
az élet már sokkal kegyetlenebb
addig jó míg fekhetek semmit téve
jobb lenne semmire sem gondolni
csak félő hogy az már maga a halál
Megvásárolható a kiadó webáruházában
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése