2026. május 18., hétfő

Zborai Krisztina nyerte a Prae Kiadó krimipályázatát – Nagy Judit Áfonya és Veres Tamás is díjazott

 Zborai Krisztina nyerte a Prae Kiadó krimipályázatát

Nagy Judit Áfonya és Veres Tamás is díjazott


A Prae Kiadó 2025 nyarán hirdette meg második krimipályázatát magas színvonalú regénykéziratok létrehozására. Krimi Ma elnevezésű sorozatához kapcsolódó pályázata célja a hazai, szépirodalmi igénnyel megírt krimi kínálatának bővítése, az iránta való érdeklődés élénkítése. A kiírásra 2025-ben több mint 120 pályamű érkezett. A short listen 11 mű szerepelt, végül most első, második és harmadik helyezettet is megnevezett a zsűri.

A pályázat első körében a kiadó szerkesztői, Balogh Endre, Péczely Dóra és L. Varga Péter választotta ki azokat a pályaműveket, amelyek szerzőit felkérte a teljes kézirat megalkotására. Az elkészült pályaműveket a kiadó szerkesztői mellett a Krimi Ma sorozat szerzőivel – Bánhidi Lilla, Gráczer L. Tamás, Lichter Péter és Pintér Tibor – kiegészült zsűri értékelte, és több ülésben hozta meg a döntést. Egy regénypályázat kiírásakor még nem tudhatjuk, miképp alakul a beérkező művek színvonala – a zsűri a kéziratokhoz igazította a díjak számát, ami most a klasszikus első, második és harmadik helyezést jelentette. 

A helyezések a következőképpen alakultak: 

1. Zborai Krisztina: Egy hátvéd ne legyen gentleman

A regény 1930-ban játszódik a kor újságírói, futballistái és nyomozói közt. Az MLSZ négy éve vezette be a profi szabályokat, és már senki sem tudja megmondani, tulajdonképpen mennyi pénz is van a magyar futballban. A Flora Hunniának (csak a regényben létező csapat) jó éve van, pazar idényt fut – és kapusuknak, Czirmay Ákosnak sikerül a csoda: angliai szerződést köt. Ám egy este meggyilkolt férfi holttestére bukkan Czirmay házában a fiatal újságíró, Bródy Mór. 

2. Nagy Judit Áfonya: Szirén

Anikó és Gina egy ikerpár, akiket gyerekkorukban elhanyagolt az anyjuk, ami a két lány személyiségfejlődésére rányomta a bélyegét. Egyedül apai nagyszüleiknél leltek vigaszt. A lányok 14 éves korukban bentlakásos iskolába kerülnek. Felnőttként Anikó ügyvéd, aki főleg bántalmazott nőket véd büntetőperekben, Gina pedig rendőr lesz.

3. Veres Tamás: Gyilkosság a Kaksinál 

A finn bútorvállalat, a Kaksi (jelentése finnül: kettő) raktárában két gyilkosság történik. Ceglédi Tibor főfelügyelő és társa, a nőcsábász Reiner József felügyelő kapják az ügyet. Ahogy szűkíteni próbálják a gyanúsítottak listáját, egyre több lesz belőlük. Bori Boróka rendőrkapitány – egyben Ceglédi felesége – nemcsak a nyomozással, hanem a család ügyeivel is folyton zaklatja.

A szerzőket a kiadó megkereste, a regények fejlesztése-szerkesztése a közeljövőben elkezdődik. A most nem díjazottak közt is több ígéretes kéziratot talált a zsűri, szerzőikkel a Prae Kiadó felveszi a kapcsolatot. Egyben minden pályázónak további jó munkát kívánt a zsűri, bízva, hogy tovább dolgoznak, és az elkövetkező években előbb-utóbb felbukkan a nevük a magyar krimi kapcsán.

Hamarosan sor kerül az ünnepélyes díjátadóra is, a pontos helyszínről és időpontról értesíteni fogjuk a sajtó képviselőit.

Itt olvasható a pályázati kiírás, itt pedig a beérkezett pályamunkákról és a short list kialakulásáról szóló híradás.

A pályázat támogatója a Kultúrbölcső Zrt.

A Krimi Ma sikerét mutatja, hogy a korábbi alkalommal nyertes Gráczer L. Tamás sorozata, A budai hóhér a két kiadást megért A háromfa hölgye és Az Úr szukái után tavaly megjelent Szentháromsággal már trilógiává bővült, és Bánhidi Lilla Sorsod Borsod című munkája krimiként egyedülálló módon a Margó-díjon harmadik helyezett lett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése