Emily St. John Mandel:
Kerülőutak
„Az Egyesült Államok összeomlását követő első tavasszal Ari kegyelemnek érezte a zsakarandák virágzását.”
Polgárháború, megfigyelőállam, széthulló Amerika – Emily St. John Mandel hátborzongatóan aktuális új regénye
Megjelenés: szeptember 29. - Könyvfesztivál
Fordító: Ács Eleonóra
Nyomdai kivitelezés: keménytábla, védőborító, 432 oldal
Miről szól a könyv?
A Kerülőutak egy széthullott, polgárháború utáni Amerikából induló, időn és téren átívelő regény párhuzamos valóságokról, eltűnésekről és az identitás bizonytalanságáról. Emily St. John Mandel egy rejtélyes Los Angeles-i éjszakából kiindulva épít fel nagyszabású történetet, amelyben ugyanannak az életnek és ugyanannak a világnak több lehetséges változata kezd egymásba csúszni.
Miért aktuális most?
Mandel jövőbeli Amerikája olyan kérdéseket nagyít fel, amelyek már ma is meghatározzák a közbeszédet: mi az egyensúly szabadság és biztonság viszonyában, és milyen társadalom születhet a politikai polarizációból, az állami megfigyelésből és az intézményekbe vetett bizalom összeomlásából? Az Kerülőutak különlegessége, hogy mindezt nem politikai tézisregényként, hanem sodró, rejtélyekkel teli szépirodalomként vizsgálja.
Leírás
Emily St. John Mandel az Tizenegyes állomás óta a kortárs angolszász irodalom egyik legizgalmasabb határátlépője: regényeiben a szépirodalom, a disztópia és a spekulatív fikció úgy olvad össze, hogy közben mindig az emberi kapcsolatok maradnak a középpontban. Korábbi könyvei Nemzeti Könyvdíj- és PEN/Faulkner-jelölést, Arthur C. Clarke-díjat és Barack Obama ajánlását hozták el számára, a Tizenegyes állomásból pedig nagyszabású HBO-sorozat készült.
A Kerülőutak ezt a sajátos írói világot viszi tovább, de minden korábbinál nagyobb léptékben: Los Angelestől Görögországon és egy futurisztikus Párizson át egészen a Holdig vezet, miközben évtizedeken és alternatív történelmi lehetőségeken keresztül kapcsolja össze a szereplői sorsát. Mandel ismét azzal játszik, amit a Tizenegyes állomás és az Üveghotel olvasói már jól ismernek: milyen törékeny konstrukció az a valóság, amelyet állandónak hiszünk.
A regény kritikái kiemelkedőek: a Kirkus, a Booklist és a Library Journal egyaránt rajong érte, a Kirkus pedig Mandel legjobb könyvének nevezte. A Kerülőutak egyszerre irodalmi kirakós, politikai disztópia és nagyívű történet arról, mi marad az emberből, amikor az addig biztosnak hitt világ nem létezik többé.
Fülszöveg
Los Angeles, 2031. Az Egyesült Államok háborúban áll saját magával, de hosszú idő után először reményteli a helyzet: kikiáltották a Kaliforniai Köztársaságot, eltörölték a kijárási tilalmat, a városban mindenki ünnepelni készül.
Ari nemrég szabadult a börtönből, és lakótársával egy házibuliba tart, ami örökre megváltoztatja az életét. Valaki a meghívottak közül nyomtalanul eltűnik. Valaki más pedig lehetetlen módon felbukkan.
Évek telnek el, és Ari új emberré válik, de az a régi este továbbra sem hagyja nyugodni. Ami történt, az nemcsak a valóságról alkotott képét törte szilánkokra, de felvetette egy másik, jobb világ ígéretét is.
Emily St. John Mandel új regénye a polgárháborúban szétszakadt jövőbeli Amerikából Görögország tengerparti sziklái közé vezet, ahol fegyverkereskedők húzzák meg magukat egy elegáns üdülőhelyen, majd a kupola alá zárt Párizson át egészen egy holdbéli kolóniáig ível. Felejthetetlen főhőse eközben széttöredezett idővonalakon és árnyékvilágokon át követi egy lehetetlen rejtély nyomait.
A Kerülőutak megrendítő történet a biztonság áráról, a polgárait megfigyelés alatt tartó állam veszélyeiről, valamint a szeretet és veszteség viszonyáról. Rekviem egy nyugtalanítóan ismerős világért, és lenyűgöző regény arról, miként őrizhetjük meg emberségünket a legnagyobb változások közepette is.
A szerzőről
Emily St. John Mandel kanadai születésű író, aki jelenleg New Yorkban és Los Angelesben él. Legismertebb regénye a Tizenegyes állomás, amiért elnyerte a rangos Arthur C. Clarke-díjat, 37 országba értékesítették a jogait, és az HBO Max sorozatra adaptálta. A könyvei azóta is több tucat nyelvterületen jelennek meg, és a sikerlistákon nyitnak. Barack Obama a megjelenésük évében Az üveghotelt és a Sea Of Tranquilityt beválogatta a kedvenc olvasmányai közé.
A könyvről mondták
„Mennyei érzés alámerülni Mandel képzeletének világában.” - Naomi Alderman
„Mandel legjobb regénye a Tizenegyes állomás óta… Egyszerre sodró olvasmány és bravúros bizonyítéka annak, milyen erkölcsi és filozófiai mélységek rejlenek a spekulatív irodalomban.” - Kirkus
„Mandel új disztópiája azt vizsgálja, mi mindent veszítünk el, amikor a biztonság reményében gondolkodás nélkül rohanunk előre; himnusz mindahhoz, ami odavész, amikor felbomlik a világ rendje.” - Library Journal
Részlet a kötetből
„Az Egyesült Államok összeomlását követő első tavasszal Ari kegyelemnek érezte a zsakarandák virágzását. A fák ugyanazon a héten borultak virágba, amikor a nemzetközi békefenntartó csapatok kivonultak Los Angelesből, és a virágok megjelenése a külföldi katonák hiányával együtt bódult reményt keltett. 2031 tavaszán mindenki tudta, hogy a várost egyetlen terrorista támadás választja el a katasztrófától, ám ez a veszély csak még színesebbé, elevenebbé tette az évszakot.
Ari számára közel két évtized után ez volt első szabadlábon töltött tavasz, és órákon át sétálgatott az utcákon. A börtön ingerszegény pusztasága után a város elemi erővel hatott rá. Állandóan azt várta, hogy a világ részletei megszűnnek rendkívülinek lenni, ám ez mindeddig nem következett be. Körülötte senki sem vette észre a zsakarandákat, mert Los Angelesben minden hónapban virágzik valami, ő azonban a liláskék virágokba öltözött fákkal szegélyezett utcákat járva azt gondolta: Istenem! Micsoda hely! Már betöltötte a negyvennyolcat, de fiatalabbnak érezte magát, mert a világ nagy része új volt a számára.
Az Egyesült Államok egy puccsot követően szétesett. Egy hét alatt több tagállam is elszakadt az országtól, akár egyedül, akár a szomszédjaival szövetségben, és egy hónapon belül kitört a háború. Mostanra a harcok nagyrészt lecsillapodtak, Ari pedig a konfliktus nyomában maradt zavaros helyzetbe érkezett meg.
– Ha arra gondolok, milyen volt a város egy évvel ezelőtt… – jegyezte meg Gloria. Gloria Arival osztozott az Echo Parkban lévő apró lakáson. Körülbelül tíz évvel fiatalabb volt Arinál, és menekültként érkezett Tennesseeből, ahol rivális milíciák harcoltak egymással. Gloria a hálószobában aludt, Ari a nappaliban, ahol az ajtókeretre tűzött régi lepedő szolgált ajtó gyanánt, és a miniatűr konyhában találkoztak. Gloria ideje nagy részét online hírek böngészésével töltötte, a szeme tágra nyílva, üresen tükrözte vissza a laptop képernyőjének kék fényét. A város egy évvel korábbi helyzete jelentette a kedvenc beszédtémáját.
– Tudom – mondta Ari gyengéden, bár nem tudta. Nem ugyanazokkal az élményekkel rendelkeztek. Egy évvel ezelőtt Ari börtönben ült egy olyan helyen, amely immár egy másik országhoz tartozott, Gloria pedig egy másik lakótárssal bujkált ebben a lakásban.
De ma feloldották a kijárási tilalmat, és amikor Ari korábban sétálni indult, az elkapott beszélgetésekből az a benyomása támadt, hogy ezen az estén Los Angelesben mindenki ki fog mozdulni.
– Mikor kell elindulnunk a buliba? – kérdezte Ari.
– Ó, nem is tudom. – Gloria gyakran elbizonytalanodott, amikor felmerült, hogy el kellene hagynia a lakást, Ari viszont reménykedett benne, hogy ma este más lesz. A lakótársa tekintete elkalandozott, és Ari tudta, hogy a kijárási tilalom képzeletbeli szirénáira fülel. – Talán mehetnél egyedül. Írhatok Kareemnek, hogy csak te leszel ott.
– Nem ismerem a barátaidat – mutatott rá Ari. – Kínos lenne, ha nélküled állítanék be.
Ami valójában nem volt igaz. Miután felnőtt életének nagy részét börtönben töltötte, már nem igazán ijesztették meg egy Silver Lake-i összejövetel társasági bonyodalmai. Ugyanakkor egész életében előérzetek gyötörték, és most mintha láthatatlan szálak vonzották volna abba a buliba. El kellett menniük, mert később ott akartak volna lenni, ám Ari tudta, hogy ezt nem érdemes megpróbálnia elmagyarázni. Ráadásul aggasztotta Gloria szétszórtsága, az a benyomás, hogy túl sok időt tölt a négy fal között. Ha valami történt volna Gloriával – például ideg-összeroppanást kap, vagy beleolvad a tapétába, mint valami szellem egy rajzfilmben –, akkor Arinak nem lett volna hol laknia.
– De mi van, ha buliba menni balszerencsét hoz? – vetette fel Gloria. – Legutóbb pont a sacramentói megállapodás éjszakáján voltam egyben.
Ez a megállapodás hozta létre hivatalosan a Kaliforniai Köztársaságot, de ugyanezen az éjszakán történt a Highland Park-i merénylet is, amikor egy, az Egyesült Államokhoz hű fanatikus felrobbantotta magát egy zsúfolt házibuli nappalijában. Amikor a támadás híre kipattant, Gloria épp nem messze, egy másik összejövetelen tartózkodott. Már korábban is emlegette azt az estét, és most, ahogy akkor is, Ari biztosra vette, hogy eltitkol valamit.
– Nem gondolkodhatsz így – felelte neki. – Ez babonaság. Azt mondtad, hogy már máskor is buliztál Kareemnél, igaz? És azokon az estéken nem történt semmi rossz.
– Igen. Tudom, hogy igazad van. – Gloria egy pillanatra elhallgatott. – Csak amikor bulikra gondolok, mindig a bombák jutnak eszembe.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése