Folytatódik a Dungeon Crawler Carl-sorozat és visszatér Benjamin Stevenson – Ünnepi Könyvhét az Agave Könyveknél

 Folytatódik a Dungeon Crawler Carl-sorozat és visszatér Benjamin Stevenson – Könyvheti megjelenések az Agave Könyveknél

Soha ennyi megjelenéssel nem készültünk még az Ünnepi Könyvhétre: 5 magyar és 5 külföldi könyvet hozunk majd, és a nagy mennyiség miatt ezúttal két külön levélben mutatnánk be őket. Harmadik kötetével folytatódik Matt Dinniman Dungeon Crawler Carl-sorozata, amit még mindig imádnak az itthoni olvasók, de jön Alix E. Harrow Hugo-díjra jelölt regénye, Az örökkévaló is. Krimifanoknak jó hír, hogy folytatódik Benjamin Stevenson Ernest Cunningham-szériája, a negyedik kötet érkezik Ebben a bankban mindenki tolvaj címmel. Az inkognitóját gondosan őrző Hiron Ennes másodszor bizonyítja, hogy ő China Miéville igazi örököse, és bemutatkozik Iliana Xander, akit a tengerentúlon már most Freida McFadden kihívójaként emlegetnek.

 

Matt Dinniman: Carl anarchista szakácskönyve

Megjelenés: június 9. - Könyvhét

A harmadik kötetet pedig ősszel a negyedik követi majd

 

Tisztelt utasaink! Köszöntjük önöket a Vasútvesztőn!

A vágány mellett, kérjük, vigyázzanak!

Az intergalaktikus valóságshow pörög tovább: a ranglista felállt, a szponzorok kiválasztották a kalandoraikat, de a népszerűségnek nagy ára van. Carl és Muffin Hercegnő a negyedik emeletre érve olyan kihívásokkal szembesül, amelyeket már nem oldhatnak meg csupán ketten. De hogyan bízhatnának bárkiben, ha egyszer vérdíjat tűztek a fejükre?

A Vasútvesztő mérnöki teljesítménye példa nélküli a Kazamatakaland a világ körül történelmében. Klasszikus gőzmozdonyok és modern metrószerelvények színes kavalkádja tekereg egy látszólag kibogozhatatlan csomóban. A vonatokon hátborzongató szörnyek tanyáznak, a megállók nem nyújtanak biztonságot, és a következő emeletre vezető lépcsők karnyújtásnyira, mégis elérhetetlenül várják a játékosokat.

Ám van remény. A kalandorok most először kénytelenek összedolgozni annak érdekében, hogy megoldják a Vasútvesztő fejtörőit. És a titok nyitja egy látszólag haszontalan könyv lapjai között rejlik.

Új teljesítmény! Jegyet váltottál a Vasútvesztőre!

Utazni szeretnél, vagy küzdeni a túlélésért? Esetleg mindkettő?

Alix E. Harrow: Az örökkévaló

Megjelenés: június 9. - Könyvhét

A Starling-ház és a Tízezer ajtó szerzőjének eddigi legsikeresebb kötete

 

Egy legenda. Egy hazugság. Egy felejthetetlen szerelem.

Ez a történet ott kezdődik, ahol majd véget is ér: a tiszafa alatt. Ez az ősi fa oly hatalmasra nőtt, hogy egy külön világot alkot; azt beszélik, a lombja alatt másképp telik az idő. Miután egy árva lány kihúz egy kardot a kérgéből, sir Örökkévaló Una néven lovaggá és nemzete legnagyobb hősévé válik.

Évszázadokkal később Owen Mallory, a bukott katona és nehézségekkel küszködő tudós beleszeret Una legendájába. A nő története háborúba, poros levéltárak mélyére, végül pedig egyenesen a múltba vezeti. Owen azért utazik vissza az időben, hogy Una biztosan beteljesítse a sorsát… még ha ez minden alkalommal össze is töri a férfi szívét.

Kettejük élete különös módon kapcsolódik össze: arra ítéltettek, hogy újra és újra eljátsszák ugyanazt a hősies tragédiát, hogy a legenda ezer év múltán is fennmaradjon.

Az egyik találkozásuk során azonban valami megváltozik, és ez hatással lehet a végzetükre is. Mindketten rájönnek arra, hogy egy új befejezés írásához nemcsak magát a történelmet kell megváltoztatniuk, hanem azt is, amit eddig magukról hittek. És ehhez életük legnehezebb küzdelmét kell megvívniuk.

Alix E. Harrow, a Tízezer ajtó és A Starling-ház sikerszerzője eddigi legambiciózusabb műve igazi csúcspont az életművében, letehetetlen könyv a legendákról, szerelemről és árulásról – arról, amiért fantasyt olvasunk.

Benjamin Stevenson: Ebben a bankban mindenki tolvaj

Megjelenés: június 9. - Könyvhét

Az Ernest Cunningham-sorozat várva várt folytatása

Tíz gyanúsított. Tíz rablás. Egy újabb lehetetlen rejtély, amit csak Ernest Cunningham oldhat meg.

Az elmúlt években elég sok gyilkosságot sikerült felgöngyölítenem. De egy bankrablás… na, az még nekem is új. Túsz pedig még sosem voltam.

Az ajtókat lezárták, senki sem juthat ki vagy be. Így, amikor valakit holtan találnak a bankban, hirtelen minden túsz gyanúsítottá válik:

A BANKRABLÓ

A FIÓKVEZETŐ

A BIZTONSÁGI ŐR

A KISFIÚ

A PRODUCER

A PAP

A RECEPCIÓS

A BETEG

A GONDOZÓ

ÉS MÉG ÉN IS

Hamarosan kiderül, hogy nem csak egyvalaki tervezte kirabolni ma a bankot. És nem mindenki a pénzért jött. Ki mit akar ellopni? Mi ér olyan sokat, hogy gyilkoljanak érte? És vajon meg tudom oldani az ügyet, mielőtt a rendőrség ránk töri az ajtót, hogy megmentsen minket?

Ernest Cunningham, mindannyiunk kedvenc nyomozójának legújabb kalandja pont olyan csavaros és szórakoztató, mint az eddigiek. Benjamin Stevenson méltán népszerű sorozata immár milliós eladással büszkélkedhet világszerte.

Iliana Xander: Szeretettel, Anya

Megjelenés: június 9. - Könyvhét 

Az álnéven publikáló író a semmiből robbant be a thrillerpiacra

Sikerszerző. Anya. Gyilkos?

Mackenzie Casper ragyogó eszű egyetemista, leginkább mégis az édesanyja miatt ismerik, aki komor hangulatú, fordulatos thrillerek rendkívül népszerű szerzője volt, ám nemrég váratlanul elhunyt autóbalesetben. Míg világszerte rajongók milliói gyászolják kedvenc írójukat, a nyomozókat nem hagyja nyugodni a kérdés: valóban baleset történt?

A búcsúztató napján aztán Mackenzie rejtélyes borítékot kap, a benne lévő lapok pedig édesanyja naplójából származnak. Az első lap tetején ez áll:

Eláruljak egy titkot?

Szeretettel, Anya

Mackenzie pedig az oldalakat elolvasva sokkoló dolgokról értesül. Aztán nem sokkal később megérkezik a második boríték. Majd a harmadik…

Mackenzie saját nyomozásba kezd, és olyan titkokra bukkan, amelyek minden képzeletet felülmúlnak. Hamar rájön, hogy anyja hírnévhez vezető útját sötét hazugságok szegélyezték, és most talán ennek fizette meg az árát. És Mackenzie hamarosan megérti, hogy rosszabb is történhet valakivel annál, mint hogy meggyilkolják…

Iliana Xander eredetileg szerzői kiadásban megjelent regénye az utóbbi évek egyik legizgalmasabb, legtöbb feszültséggel teli thrillere. A könyvnek azóta több mint harminc országba elkeltek a jogai, Xandert pedig Freida McFadden kihívójának tekintik.

Hiron Ennes: Férgek szimfóniája

Megjelenés: június 9. - Könyvhét

A weird fiction új fenegyereke, és China Miéville méltó örököse

Egy kártevő elpusztítására küldték. Helyette egy szörnyeteggel találta szemben magát.

Legyetek üdvözölve Tiliard dekadens és halálos városában! Egy metropoliszban, melyet egy ősi fa tönkjéből vájtak ki: lombozatában a társadalom elkényeztetett elitje mérgező parfümökkel torzítja el a többiek elméjét, gyökerei között pedig kártevőirtók csapatai vadásznak hátborzongató teremtményekre, melyek nem csak különösek, de gyakran egészen veszélyesek is.

Ebben a bonyolult, kaotikus városban Guy Moulène kártevőirtót egyetlen egyszerű cél mozgatja: meg akarja akadályozni, hogy a húga is adósként élje le az életét. Az ő érdekében bármilyen munkát elvállal, legutóbbi prédája viszont merőben különbözik az eddigiektől: egy szépségre éhes, sárkányméretű százlábú, melynek halálos a mérge, és mohón falja a műalkotásokat. Ahogy a gigantikus féreg a csatornáktól az operaházig megemészti Tiliardot, mérge átalakítja a város jövőjét.

Épeszű ember nem eredne a lény nyomába. Guy-nek azonban nincs más választása.

Hiron Ennes, a Pióca díjnyertes szerzőjének várva várt második regénye nem puszta szörnyvadászat: a Férgek szimfóniája groteszk, sötét fantasztikum, amely társadalmi rétegeket, korrupt hatalmat, valamint a szépség és romlás felforgató kapcsolatát vizsgálja.

Agave Könyvek

Richard Thomas: Megtestesült – Weir∂ Zóna – Megjelenik május 12-én!

 Richard Thomas

Megtestesült

Weir∂ Zóna

 

Megjelenik május 12-én!

Multiverzum Kiadó

 

Multiverzum Kiadó, 2026

 

Fordította: Farkas Balázs

Szerkesztette: Botos Kitti

Borítóterv: Botos Kitti

Fülszöveg

Sebastian Pana bűnevő. Feladata, hogy magára vegye a halottak vétkeit, mielőtt azok továbblépnek. A fagyott Északon – ahol a sötétség hónapokig nem engedi fel a napot – repedés nyílik a valóság szövetén, és a túloldalról torz, húsból és bűnből született lények szivárognak át a tundrára. Hamar világossá válik: a bűn nem tűnik el. Testet ölt.

 

Három hang szólal meg ebben a dermesztő, hipnotikus regényben: egy megfáradt bűnevő, akit felemészt a teher; egy anya egy pusztuló, idegen világból, aki életet próbál teremteni a rothadásból; és egy fiú, aki ráébred, hogy a megváltás nem örökség, hanem választás.

 

A Megtestesült lassan izzó, hipnotikus, arktikus horror – költői és kegyetlen meditáció a bűnről, a gyászról és arról a vékony fátyolról, amely elválasztja az embert a szörnyetegtől.

 

„A Megtestesült olvasása elementáris erejű, zsigeri élmény – a weird kozmikus horror legtisztább formája. Brutális és kérlelhetetlen regény, amely léptékében és gondolatiságában is epikus. A teremtményhorror lélegzetelállító: végtelenül egyedi és lenyűgözően sokszínű. Thomas biztos kezében még a legvadabb bestia is emberivé válik, és képes a megváltásra. Őszintén nem is tudom, hogyan írhatnám le másként ezt a meditatív, szörnyűséges, törékeny, jégcsapszerűen éles regényt. Meg kell kóstolnod neked is!”

– Sam Rebelein, Bram Stoker-díjra jelölt, Wonderland Book Award díjas szerző

 

Ajánlások 

„Lebilincselően hátborzongató, természetfeletti thriller a távoli Északi-sarkvidéken. Megragadja azt a rettegést, amikor az ember egyedül marad a fagyott sötétségben – valamivel, ami kimondhatatlanul borzalmas. Különös és izgalmas!”

– Jonathan Maberry, a New York Times sikerlistás írója, a V-Wars – Vérháború alkotója, többszörös Bram Stoker-díjas szerző

 

„Thomas kiváló érzékkel idéz meg rémálomszerű képeket – egyszerre élesen kirajzolódókat és kegyetlenül nyerseket. (…) A regény legfélelmetesebb vonása azonban különös, folyton elmozduló szerkezete, amely sosem engedi, hogy az olvasó biztos talajt találjon a lába alatt. (…) Brian Evenson rajongói élvezni fogják – és talán meg is borzonganak majd e jeges történettől.”

– Kirkus Reviews

 

„Megrázó betekintés egy, a világ végére száműzött bűnevő életébe. Richard Thomas a sarki fényt is egy kegyetlen történet szolgálatába állítja, amely a fagyott tundrán való túlélésről és az egész emberiség szenvedéséről szól. Kegyetlenül szép, kozmikus és szívszorító: a Megtestesült egy önálló univerzum.”

– Gus Moreno, az amerikai közszolgálati rádió és a New York Public Library által 2021 legjobb könyvei közé választott regény, a This Thing Between Us szerzője

 

„A Megtestesültben Richard Thomas igazi mestere az alkímiának: a túlélőtörténet, a gyógyító mágia, a kozmikus horror és a valódi környezeti rettegés elemeiből tiszta, sötét aranyat kovácsol – elbűvölőt, valóban weirdet és mélységesen félelmeteset.”

– Lisa Morton, Bram Stoker- és Black Quill-díjas horroríró

 

„Thomas szereplői a világok közti vékony fátyol mögé pillantanak, és egy baljós, ám nem reménytelen tájat térképeznek fel. A Megtestesült még jóval az utolsó oldal után is veled marad.”

– A. G. Slatter, A holtak grimoárja díjnyertes szerzője

 

„Hideg jégként éget. A klasszikus weird irodalom hagyományából kovácsolva az elszigeteltség érzése egy pillanatra sem enyhül, még akkor sem, amikor a tétek a lehetetlenségig fokozódnak. A Megtestesült bepillantást enged egy sötét kapuba, ahol az ártó lények túlságosan is készek átlépni a küszöbön. Ez Thomas a legjobb formájában: sötét, kérlelhetetlen és fájdalmasan megváltó.”

– John Palisano, Bram Stoker-díjas szerző

 

„Thomas részletgazdag, transzcendens világot teremt, amely egyszerre teli van szépséggel és kegyetlenséggel. A szörnyek száma megszámlálhatatlan, mégis marad bennünk annyi bátorság, hogy reméljünk. Eddigi munkái közül ez a kedvencem.”

– Mercedes M. Yardley, Bram Stoker-díjas szerző

 

„A Megtestesült olvasása elementáris erejű, zsigeri élmény – a weird kozmikus horror legtisztább formája. Brutális és kérlelhetetlen regény, amely léptékében és gondolatiságában is epikus. A teremtményhorror lélegzetelállító: végtelenül egyedi és lenyűgözően sokszínű. Thomas biztos kezében még a legvadabb bestia is emberivé válik, és képes a megváltásra. Őszintén nem is tudom, hogyan írhatnám le másként ezt a meditatív, szörnyűséges, törékeny, jégcsapszerűen éles regényt. Meg kell kóstolnod neked is!”

– Sam Rebelein, Bram Stoker-díjra jelölt, Wonderland Book Award díjas szerző

 

„Lassan izzó, numinózus történet… a horror zsáner egyik legjobbjától. A Megtestesült pazar és baljós feltárása az emberi bűn természetének.”

– Lee Murray, Bram Stoker-díjas szerző

 

„Richard Thomas a horror műfajának egyik meghatározó alakja, és legújabb könyve ismét bizonyítja, miért. Különös, mély és elementáris erejű történet a jóról és a rosszról.”

– Gwendolyn Kiste, Lambda Literary- és Bram Stoker-díjas szerző

 

„Thomas a zsigeri horror művészetének egyik legkiválóbb mestere. A Megtestesült olyan hideg és makulátlan, mint a tél a mély sarkvidéken.”

– Laird Barron, Az Imágó szekvencia és más történetek novelláskötet Shirley Jackson-díjas szerzője

 

„Gyászos elmélkedés a bűn magányáról és arról az összekötő kozmikus hálóról, amely embert és szörnyet egyaránt összefűz. Richard Thomas olyan transzcendens ékesszólással, olyan éleslátó empátiával ír bukásunkról – a gonosz és az isteni iránt egyaránt –, hogy az képes újraéleszteni az olvasó hitét a horrorirodalom erejében.”

– Clay McLeod Chapman, Bram Stoker- és Shirley Jackson-díjra jelölt szerző

 

Részlet a kötetből

„Minden helyszín egyedi. Töltöttem már időt a sivatag bénító forróságában. A nedves lápvidék nyomasztó növénytakarójában. Az ősinek és háborítatlannak tűnő, sűrű erdőben. Mindegyik hely kínált valamit, és más módon követelt áldozatot. Itt, a hidegben, a távoli északon, a kegyetlen szelek és véget nem érő tél fogságában sajátságos kihívások jellemezték a munkát. Így az első héten, miközben első étkezésemre készültem, bebarangoltam a vidéket, hogy lássam, miféle szövetségesekre, ellenségekre, erőforrásokra és csapdákra számíthatok.

Nem kellett csalódnom. Az első hosszabb éjszaka közeledtével, miután a kunyhót bebiztosítottam, elhatároztam, hogy sétálok egyet, felfedezem a közvetlen környéket. Csomagoltam farmernadrágot, hosszú melegítőalsót, két pár zoknit, a bakancsomat, vastag garbót, súlyos pulóvert, kötött sapkát, szigetelt kesztyűt, tetejébe pedig egy viharkabátot. Majd megtanulok mindent a hidegről és az esőről, a jégről és a hódaráról, a réteges öltözködést is kiismerem, de ez időbe telik, és elkövetek néhány hibát. Mindenki elköveti őket, a fagyás okozta sérülés elkerülhetetlen itt. Elég egy kis rés a ruházaton, néhány centi szabadon hagyott bőr. Első a tűszúrás, aztán az érzéketlenség, mielőtt égni és dagadni kezd. Először viaszosan fehérré, merevvé válik, érintésre hideg marad még a kunyhó meleg biztonságába visszatérve is. Rá egy napra felhólyagosodik, csúnyán, mérgesen, enyhülés nélkül. Ha elég mély a fagyás, a hús megfeketedik, mint a szén, megkeményedik, mint az öreg jég, ahogy a bőr lassan elhal. Elég elveszíteni egy ujjat vagy lábujjat, hogy az ember ne kövesse el még egyszer ugyanazt a hibát.  Legalábbis így hallottam. Ha már erdő volt mögöttem, nyilvánvalóan ott kellett kezdenem. Így hát túrázni indultam, amikor a nap magasan állt, átléptem  boltíven, ami a burjánzó erdőbe vezetett, a hasadék alig egy villanám volt a nappali világosságban. Az ösvényt jól letaposták, érdekelt, mi vonzhatta a helybélieket az erdőbe, a dombokra, a komoran figyelő sziklás hegyekbe. Minél messzebb jutottam az úton, annál csendesebb lett. A madárcsicsergés, a hívó dalok, a röpködés és neszezés háttérzajjá szelídült. Már nem iszkoltak apró erdei állatok, ahol az erdő sűrűbbé és sötétebbé vált körülöttem. Azt feltételeztem, hogy amint ténylegesen elérem a hegyet, minden ritkulni kezd, kihal – a magasban ritkább a levegő, hidegebbnek kell lennie. De még nem így történt. Egyelőre bokrok, bozótok, növények fogtak közre szorosan. Egyszerre volt megnyugtató és fojtogató. Kellett némi idő, mire észleltem a jelenlétet, egyelőre a jeges lejtőn igyekeztem stabilan lépkedni, egyre mélyebbre hatoltam a hófödte lucfenyők gallyai között. Minél magasabbra jutottam, minél jobban izzadtam, annál jobban lüktetett egy ér a nyakamban. Lehúztam a kabát cipzárját, megálltam, ahol az ösvény megszakadt, egy természetes kilátónál, ami felfedte a sziklás partvidéket, a kikötő csillogását odalent, meg azon túl az óceánt. Először a szagát éreztem meg, érett pézsma, nedves széna, koszos felmosórongy, ázott kutya keveréke. A távolban ágak roppantak, sűrű növényzet simult valamihez, gyengéd susogás, majd a föld súlyosan megremegett. A vízről az ösvényre pillantottam, fel és le, vissza az erdőbe, próbáltam olyan mélyre látni az ágak között, amennyire az erdő engedte. Erdei fenyők, lucfenyők imbolyogtak a szélben, ropogva, hajladozva mozogtak. Odafönt madarak károgtak, fekete tollak surrogása halkult, ahogy távolodtak. Latolgattam, hogy visszafordulok, habár alig fogtam bele, így hát folytattam az utat, fel az ösvényen, magasabbra és magasabbra, egyre meredekebb emelkedőn. Elhaladtam egy kidőlt hemlokfenyő mellett, kettétörött, fekete seb húzódott az egyik oldalán. Az ösvényre esett, akadályozta utamat, így egy pillanatra elgondolkodtam, hogy elmozgassam-e. Túl nehéznek bizonyult, és ahogy súlyát saccolgatva próbáltam megemelni, három karomnyomot vettem észre rajta, hosszú hasítások alatt a csupasz, kéregtől megfosztott fa. Választhattam: lehajolok és átkúszok alatta, vagy visszafordulok. A szél erőre kapott, súlyos fellegek sodródtak felém, vihar kúszott le a hegyről, látszólag a semmiből, ahogy a hőmérséklet csökkent, a bőröm pedig lehűlt. A nap gyorsan telt, gyorsabban, mint reméltem, veszítettem némi időt talán amiatt, hogy gondolataimba merültem, vagy mert megigézett a természet, így hát elindultam visszafelé. Néhány perc múlva egy ürülékhalmot fedeztem fel az ösvény közepén. Amikor felfelé tartottam, még nem volt ott. Nem lehetett sem nyúlé, sem prérifarkasé. A csomós halom gőzölgött a hidegben, fehér darabkák ragadtak a csillogó, nyálkás, sötét anyagba. Csontok, fogak, valami inas, bunda, szőr – nem tetszett ez az egész. Természetellenesnek tűnt, nem eviláginak. Nem lehetett sem medve, sem hiúz. Valami egészen más volt ez. Hirtelen el akartam tűnni a hegyről. Míg azzal foglalatoskodtam, hogy biztosítsam a kunyhót, talán kimaradt valami. Csak azért, mert a hasadék kicsi volt, nem jelentette azt, hogy először szakadt fel. Hibát követtem el. Azt feltételeztem, akkor hívtak ide, amikor az egész megkezdődött, az átfordulás pontján, akkor, amikor itt megjelent. Tévedtem. Túl lassan értem ide. Elkéstem.

És ebben a pillanatban elmosolyodtam, nevettem, arra gondoltam, milyen kínos volna sikoltva leszaladni a hegyről, ijedezni egy kidőlt fa és egy kupac szar miatt, meg néhány különös hang és szag miatt, ami az erdőből jött.

– Nyugi, Sebastian! – suttogtam magamnak.

És ekkor megláttam.

Alig hat méterre tőlem derengett a látóterembe, ott rejtőzött a fatörzsek barnájában, beolvadt a föld és a levelek közé, két hatalmas szarv ágaskodott az ég felé. Egy pillanattal ezelőtt még tényleg ágak voltak, a két izzó szem csupán bogyók, most horkantás és súlyos zihálás töltötte meg a levegőt fémes ízzel, fanyar haraggal, rothadó fogak szagával.

Futottam. Szaladtam le a dombon, próbáltam nem elesni ennyi réteg ruhában, bakancsom gyökerekben és földbe süppedt kövekben akadt meg, nem néztem hátra, de füleltem. Ó, nagyon is hallgatództam, füleim csaknem hátramaradtak, hogy észleljék és megértsék azt, ami mögöttem az erdőben járt: utánam jön vajon, vagy ott marad, ahol volt? Talán éppen jóllakott, és fáradt, vagy ragaszkodik a területéhez. Bizonyosan nem követett, nem üldözött, miközben az erdőben és az ösvényen kóboroltam. Baloldalt valamin megakadt a szemem, habár vonakodtam odanézni, az ösvényre kellett figyelnem, mégis megpillantottam a vöröset, a csillogó fehéret, végül rajta maradt a tekintetem az őzsuta kitörött végtagjain. Fejét bunda és izmok groteszk csomójába csavarták, kibelezve hevert az avaron, gyomra szétcsapva, mintha valami érdekes dolgot kerestek volna odabent, ékkövet, drogot vagy eltemetett titkokat. Belei hosszú kötélként kúsztak ki, törött lábai furcsa szögekben meredtek felfelé, szeme nyitva volt, nyelve kilógott, rég elhalkult sírás és sikoly a torkába temetve. Ekkor már estem-keltem, kezemet magam előtt tartva, már látszódott a boltív az erdő szélén, átrohantam a nyíláson, hátrafordítottam a fejem, hogy meglássam azt, ami minden bizonnyal utolért már. Száraz fűre zuhantam, arccal előre, karjaim elnyúltak előttem, megfordultam, nyílt a szám, sikolyra készen – nem volt ott semmi. Csak a havas némaság, a fagyos eső első cseppjei, felhők gördültek, hogy eltakarják a napot. Hangokat hallottam a völgyből – halászok, csapódó kalapácsok, egy fedő hangos záródása, dudaszó és nevetés, bizonyosan lecövekelt ponyva remegése a szélben, és persze a saját lélegzetem, súlyosan kísérte a mellkasomban a fájdalmat.

Nem voltam egyedül idekint.

Azt hittem, több időm maradt, hogy még nem kezdődött el. De úgy tűnt, itt már zajlott a dolog. Attól féltem, ideje az étkezésnek.

De nem gálára vagyok hivatalos.

Improvizálnom kell, méghozzá gyorsan.

Már sikerült átjönnie.

És talán többen is vannak.”

Megvásárolható a kiadó webáruházában

Multiverzum Kiadó

Markovics Botond új regénye egyszerre űropera, testhorror és kapitalizmuskritika

 Markovics Botond: 

Bionauták

A hatszoros Zsoldos Péter-díjas szerző új regénye egyszerre űropera, testhorror és kapitalizmuskritika

Megjelenés: június 9. – Ünnepi Könyvhét
Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, 306 oldal

 

 

Miről szól a könyv?

A Bionauták egy idegen, élő égitest belsejébe vezet, ahol a klasszikus űrutazás helyét a szó szerint húsba vágó felfedezés veszi át. A történet középpontjában egy fiatal örökös és egy tapasztalt űrfelfedező kényszerű szövetsége áll, akik egy hatalmas, biológiai organizmusként működő világ mélyére merülnek. Ahogy haladnak előre, egyre világosabbá válik, hogy a környezetük nem pusztán egzotikus díszlet, hanem egy komplex, saját törvények szerint működő rendszer, amelyben az emberi jelenlét inkább zavaró tényező, mint uralkodó erő.

 

Miért aktuális most?

A regény központi dilemmája – mit kezd az emberiség azzal, amit nem ért, de ki akar használni – különösen élesen rezonál a jelen technológiai és gazdasági folyamataira. A Bionauták nemcsak a felfedezés romantikáját bontja le, hanem azt is megmutatja, milyen könnyen válik az ismeretlen kizsákmányolásának terepévé. Egy olyan korszakban, amikor a biotechnológia, az űrkutatás és a nagyvállalati érdekek egyre szorosabban fonódnak össze, a könyv felvetései – érző rendszerek határainak figyelmen kívül hagyása, a profit logikájának mindent felülíró ereje – nyugtalanítóan ismerősnek hatnak.

 

Leírás

 

Az új regény kétségkívül a korábbi Brandon Hackett írói álnevet végleg maga mögött hagyó Markovics Botond eddig legambiciózusabb alkotása, ami már eleve a teljes cselekményt egy sosem látott, eredeti közegbe helyezi. A Bionauták egyik legnagyobb erénye eközben, hogy radikálisan újragondolja az idegenség fogalmát: nem humanoid fajokkal vagy klasszikus civilizációkkal dolgozik, hanem egy olyan biológiai rendszerrel, amelynek működése alapjaiban kérdőjelezi meg az emberi érzékelés határait.

 

Az ország legnépszerűbb, immáron hatszoros Zsoldos Péter-díjas sci-fi írója, Markovics Botond aprólékosan felépített világa egyszerre érzéki és fenyegető. Itt a „táj” nemcsak környezet, hanem aktív, reagáló közeg. A regény feszes tempója mögött fokozatosan bontakozik ki egy mélyebb réteg, amely az emberi kíváncsiság és önhittség természetét vizsgálja, miközben egyre világosabbá válik, hogy a feltárás vágya nem feltétlenül jár együtt a megértés képességével.

 

A Bionauták egy duológia első része, melynek folytatása és zárása Bionauták a végtelenben címmel az őszi Könyvfesztiválra érkezik majd.

 

Fülszöveg

 

A Sirius A csillag körül keringő karneusz nem bolygó és nem aszteroida: egy hatszáz kilométer átmérőjű, kőzetbőrrel védett élőlény, amelynek testéből az emberiség évtizedek óta bányássza a különböző luxusélelmiszerek, kozmetikumok és gyógyszerek alapanyagát. A kitermelésből született meg a Venter-dinasztia multimilliárdos vállalatbirodalma és a Föld kényelmes hazugsága, hogy a karneusz nem érző lény.

 

Yis Venter, a család ifjú örököse a csillaghoz érkezve egy életre szóló kalandot remél: végre találkozhat a legendás űrfelfedezővel, a húsbányászatot irányító Julia Pollarddal, és bejuthat a karneusz belsejébe, ahová a legtöbb ember sosem merészkedne.

 

Ám nem tudja, hogy Pollardot csempészettel vádolják meg, és a családja nem látogatóba érkezik, hanem elszámoltatni a nőt. Pollard azonban nem tolvaj, és nem adja meg magát. Felismeri, hogy Yis védelmet jelenthet a számára, ezért menekülése során magával ragadja a fiút.

 

Miközben Yis és Pollard a karneusz egyre veszélyesebb részeibe sodródik, a húsvilág mélyén idegen szervek, makrofág ragadozók, eltűnt expedíciók és titkos bázisok mögött felsejlik egy fenyegetés, amelynek árnyékában a Föld hatalmi játszmái jelentéktelenné zsugorodnak.

 

Markovics Botond új regénye grandiózus sci-fi-odisszea a hús univerzumában. Egy sodró tempójú történet a felfedezés megszállottságáról, a személyes áldozatokról és egy idegen entitásról, amely talán egyfajta ítélet az egész emberiség felett.

A szerzőről

 

Markovics Botond 1975-ben született közgazdász, többszörös Zsoldos Péter- és Monolit-díjas író. Az első írásai és az azokat követő regényei Brandon Hackett álnéven jelentek meg több mint húsz éven át, elválasztandó az írást a hivatalos munkájától. A 2023-as Felfalt kozmosz óta viszont polgári nevén publikál. Botond regényeit 2012 óta az Agave Könyvek jelenteti meg, legújabb műve a Bionauták.

Részlet a kötetből

 

„Amint Yis Venter magához tért a Sirius A csillaghoz tartó űrutazás kétéves hibernációjából, eddig soha nem tapasztalt, mardosó éhséget érzett. Többen figyelmeztették, hogy az út legkellemetlenebb része az ébredés lesz, amikor a teste azonnal követelni kezdi az energiát, a valóság azonban kíméletlenebbnek bizonyult, mint képzelte.

Miután az android segédek izomlazítót és reanimációs szérumot fecskendeztek reszkető tagjaiba, kábán, merev izmokkal küzdve a csillaghajó lakosztályának panorámaablakához botorkált, és azonnal megpillantotta a szürke kisbolygóra emlékeztető karneuszt, körülötte a félkör alakú Sarló űrállomással.

Hát megérkeztek végre!

A családi ékkő, ahogy az apja nevezte a lényt, mintha csak egy birtokolható tárgy lenne.

Pedig Yis számára nyilvánvalóan élőlény volt: egy tetszhalott, idegen életforma, aminek a testéből a munkásaik húst bányásztak. Egyesek szerint nem bányászat volt ez, hanem kínzás, azonban független biológusok megállapították, hogy a karneusz nem érző életforma, így nem is okozhattak neki fájdalmat. Ez alapján pedig az Intersztelláris Bíróság engedélyezte a kitermelést.

Persze hogy engedélyezte, hiszen vacsorára a bírók is sült karneuszhúst ettek. Az egész Föld a karneuszból lakmározott, mármint azok a kiváltságosok, akik meg tudták fizetni.

Yis egy titokzatos, idegen leviatánt látott maga előtt, és most a közelségétől a torkában dobogott a szíve. Gyerekkora óta el akart jutni ide, és még az sem riasztotta el, hogy az utazás oda-vissza több mint négy évre kiszakította a földi életből.

Négy év! Ennyivel idősebb lesz minden barátja, míg ő továbbra is húszéves marad. Teljesen kiesik az életükből. De ha közben elfelejtik, akkor nem is voltak igazán a barátai.

A Csillagevő pályamódosításba kezdett, és ahogy az ablak a Sirius A felé fordult, a vakító erejű, kristálykék fényözön váratlan hevességgel ragyogta be a lakosztályt, és szinte perzselte Yis arcát.

Hamarosan átszállnak a kőbőr rétegébe ékelt talapzatokon függő Sarló állomásra, ahol találkozhat Julia Pollarddal, az egykori híres űrfelfedezővel, a húskitermelés jelenlegi igazgatójával. Azt ugyan nem teljesen értette, hogy Pollard miért vállalt el egy ilyen unalmas menedzseri pozíciót, de majd ezt is megkérdezi tőle. Hallani akarta a történeteit a Beta Hydri-expedícióról, és arról, hogy mi minden rejtőzhet a karneusz testében. Mert biztos volt benne, hogy a nő számos utazást tett már a hústárnáknál mélyebbre is.

A korgó gyomra visszarángatta a valóságba.

Egy szilikonbőrű android meghozta a Venterek szárnyas V-címerével ékesített, a nyomtatástól még meleg ceremóniaöltönyét, és miközben ő felöltözött, felszolgálta az ebédjét is. Yis falni kezdte a vérbormártásban úszó, félig átsütött, tenyérnyi karneuszszínhúst, és ebben a pillanatban úgy érezte, hogy soha ilyen finomat nem evett még.

Közben az android lágy hangon sorolni kezdte a napirendjét:

– A helyi idő: 13:18. Az átszállás 14:50-kor kezdődik, ami alatt javaslom a Sarló állomás biztonsági protokolljának, valamint a karneuszbiológia alapjainak áttekintését. Becsült dokkolás a Sarlóra 17:55-kor. A fogadási ceremónia 18:15-től kezdődik.

Nyílt az ajtó, és Daria nagynénje sietett be a kabinba, a nyomában Ned Freemannel, a család proktorával.

Daria Venter a génterápiának köszönhetően százéves kora ellenére is fiatalos külsővel rendelkezett, ezüstszínű haját lófarokba fogva viselte, olívazöld nadrágkosztümje pedig tökéletesen illett különc személyiségéhez.

Ned első ránézésre csupán egy átlagos férfinak tűnhetett: szénfekete, göndör haj, csokoládébarna bőr, széles arccsont, erős borosta, rókára emlékeztető tekintet. Fehér ing, sötét nadrág. Fegyelmezett, visszafogott, és általában nem keltett különösebb feltűnést. Yis azonban tudta, mire képes: genetikai programozása és a testébe ültetett csúcstechnológiás eszközök révén akár egy komolyabb algoritmussal és egy kisebb hadsereggel is könnyen felvette a versenyt.

– Farkaséhes vagy te is, igaz? – kérdezte a nagynénje.

– Még annál is éhesebb! – felelte Yis tele szájjal.”

Agave Könyvek

Mit ér a tehetség egy diktatúrában? – Kovács Krisztián új regénye tudomány és hatalom veszélyes kapcsolatáról

 Kovács Krisztián: 

A fény magányossága

A tehetség lehetőség és kísértés is – Kovács Krisztián új regénye a tudomány és a hatalom veszélyes kapcsolatáról

Megjelenés: június 9. – Ünnepi Könyvhét
Nyomdai kivitelezés: keménytábla, védőborító, 336 oldal

 

 

Miről szól a könyv?

A fény magányossága egy magyar csillagász története a hetvenes évek Budapestjén, az űrverseny utáni korszakban. A tudományos hírnév, a személyes lojalitás és a politikai elvárások között lavírozó főhősnek szembe kell néznie azzal a kérdéssel, meddig őrizhető meg a szakmai és erkölcsi függetlenség egy olyan rendszerben, ahol a tudásnak ára van.

 

Miért aktuális most?

A regény egy múltbeli történeten keresztül vizsgálja a tehetség és a hatalom viszonyát: mit kezd a rendszer azokkal, akik kiemelkednek, és milyen kompromisszumokra kényszerül az, aki érvényesülni akar. A kérdés ma sem veszített aktualitásából.

 

Leírás

 

A fény magányossága a magyar tudományos élet egy különös korszakába vezet vissza: a hetvenes évek közepére, amikor az űrverseny láza már csillapodóban volt, a hidegháború mégis minden szakmai kapcsolat fölé árnyékot vetett. Ebben a világban a tudomány nem csupán kutatás és felfedezés kérdése volt, hanem intézményi érdekek, politikai elvárások és személyes kompromisszumok bonyolult hálója.

 

Kovács Krisztián regénye egy csillagász életén keresztül vizsgálja ezt a közeget. A történet középpontjában egy olyan tudós áll, aki a nyilvánosság előtt a tudomány lelkes népszerűsítője, miközben a háttérben folyamatosan mérlegelnie kell, milyen árat hajlandó fizetni a szakmai előrejutásért. A múlt eseményei, egy elveszett barát kutatása és a hatalom felől érkező elvárások egyaránt arra kényszerítik, hogy újragondolja saját döntéseit.

 

A fény magányossága egyszerre történelmi regény és lélektani dráma. A budapesti tudományos élet, az űrkutatás hőskora és a hidegháború hétköznapjai egy olyan történet hátterét adják, amely a tudományos kíváncsiság, a személyes lojalitás és az erkölcsi felelősség határterületeit vizsgálja. A regény végső kérdése egyszerűnek tűnik, mégis nehéz válaszolni rá: vajon megőrizhető-e a függetlenség egy olyan világban, ahol a tehetség gyakran nemcsak lehetőség, hanem kísértés is.

 

Fülszöveg

 

1975, Budapest, az űrverseny végén. A hidegháború enyhülni látszik, az Apollo–Szojuz-korszak a technológiai együttműködés illúzióját kínálja, a hétköznapokat mégis az alkalmazkodás, a hallgatás és a kimondatlan határok szabják meg.

 

Kajetán Andor csillagász a magyar tudományos élet egyik legismertebb arca: a Csillagvizsgáló Intézet büszkesége, a televízió kedvence. A felszín alatt ugyanakkor gyász és depresszió gyötri, rossz döntések és kétes alkuk következménye, melyek mélyen a múltjába nyúlnak. És hamarosan ismét útelágazáshoz érkezik, egy újabb rossz döntés pedig már az egész hátralévő életére és szakmai munkájára végzetes kihatással lehet.

 

Andor ugyanis a munkáján túl a katonai felderítés informátora, aki külföldi útjairól hazatérve beszámol a történésekről, és jelentéseket ír kinti kollégáiról. Egyik este a tartótisztje megkeresi azzal, hogy a rendszer meghálálná eddigi tetteit, és arra kérik, fejezze be volt kollégája és barátja, Kemenesi György tanulmányát, mely jelentős tudományos felfedezést ígér a Végső Sors-elmélet kutatásában, ami az univerzum tágulását vizsgálja.

 

Kovács Krisztián valós eseményeken alapuló történelmi regénye lélektani tanulmány tudományos kíváncsiságról és lojalitásról, apaságról és elhallgatásról, nagyívű története Budapest második világháborús bombázásától a Szputnyik fellövésén át egészen a holdra szállásig, majd még annál is tovább vezet. A fény magányossága ugyanakkor feszült thriller arról, hogyan válik erkölcsi csapdává a határok feszegetése, és milyen árat fizet az, aki áruba bocsátja tehetségét a politikai hatalom számára.

 

A fény ugyanis nem válogat: nemcsak megvilágít, hanem le is leplez.

 

A regényről mondták

 

„Kovács Krisztián briliáns regénye nyugtalanítóan pontosan rezonál a jelenre, és hogy a kezdetben jelentéktelennek tűnő, apró kompromisszumok idővel hogyan ejtik csapdába az embert a hatalom, az ambíciók és a lelkiismeret útvesztőiben.” - Al Ghaoui Hesna

 

“A fény magányossága a döntések könyve. De dönthetünk-e valaki helyett, aki már nincs? Mit kezdünk a másik munkájával, emlékével, a közös idővel? Kovács Krisztián regénye megmutatja, hogy az igaz barátság ereje akár kozmikus távolságokat is áthidalhat.” - Juhász Anna

 

„Kérem, ne féljenek a sötétségtől. A sötétség csak annyit kér, figyeljenek rá.” – kéri Kovács Krisztián csillagász főhőse a pódiumon állva a közönségtől, és voltaképp a szerző is ezt kéri tőlünk, olvasóktól a legújabb könyvével. A fény magányossága ugyanis leginkább a sötétségről szól. A sötétségről, ami úgy borul barátság, tudomány, hűség és kétség fölé, hogy néha lehetetlennek tűnik kitérni előle, pedig a sötétségtől nem szabad félni. De figyelni mindig muszáj rá.” - Szlavicsek Judit

 

A szerzőről

 

Kovács Krisztián 1987-ben született Zalaegerszegen, főiskolai tanulmányait Szombathelyen végezte. 2018-ban megalapította az Ectopolis Magazin online kulturális portált, melynek 2022-ig főszerkesztője volt. Ugyanebben az évben jelent meg az első regénye Hiányzó történetek címmel, amit azóta további három követett. A 2024-es Ablakok az ébrenlétben bekerült a Nők Lapja Irodalmi Díj döntőjébe. Feleségével, kislányával és tacskójukkal Gyömrőn él.

Idézetek a kötetből

 

„1956 októbere van, Andor huszonnégy éves. Már közel két éve nem diák, de a kollektív hevület miatt annak érzi magát. Bár tudja, hogy egzisztenciája az államtól függ, mégis húzza a lába, a szíve, menne, ha tehetné, ki a közterekre, a Műegyetemhez, vagy meghallgatni Sinkovits Imrét a Nemzeti lépcsőjén. Mindig is tartózkodott a politikai vitáktól, de most érzi, hogy történelmi pillanatot él át. Érti a forradalom célját, hisz abban, hogy a tudomány fejlődését csupán annak függetlensége és teljes szabadsága képes biztosítani. Bűntudatot érez, amiért cserben hagyja a fiatalságot, ha nem indul el, de ha elindul, ugyanezt érezné a kollégái miatt. Ifjonti idealizmusa és szakmai lojalitása vív harcot egymással szüntelenül azokban a napokban, kívülről azonban nyugodtnak tűnik, mint aki pontosan tudja, mit csinál. A forradalom már zajlik, de ő továbbra is végzi a munkáját. Fotólemezeket hív elő a laborban, katalogizál, pályaszámításokat végez, jelentéseket ír, és azzal, hogy nem változtat a napi rutinján, hiába az elvágyódás, tulajdonképpen állást is foglal. Ezt persze sosem ismerné be. Fiatal még, nem hisz a balsorsban, ahhoz kell még pár év.”

 

„Egy Münchenből Washingtonba tartó repülőgépen ül. Már az első pillanattól úgy érzi, barátok közé csöppent, pedig a velük utazó pártmegbízott mást se csinál, csak az információk adagolásáról szóló óvintézkedéseket sorolja. Andornak sokszor az az érzése támad, hogy ellenséges vonalak mögé készülnek, és hogy ez túlzás. Járt ő már hasonló úton, nem is egyszer. Alig egy évvel a diplomaosztó után Innsbruckban Wernher von Braunt hallgatta egy közel ezer férőhelyes ovális teremben, ahogy az amerikai rakétatechnológiát ecseteli. Rá egy évre Amszterdamban Kármán Tódor beszélt a lamináris áramlás stabilitásának szerepéről. Újabb egy évvel később Londonban megállt mellette egy ismerős, erősen kopaszodó, szemüveges férfi a piszoárnál, és megkérdezte, hogy tetszik neki a kongresszus. Az előadások az űrjog és a nemzetközi együttműködés kérdései körül forogtak, különös tekintettel a világűr békés felhasználásának lehetőségeire. Andor nem igazán élvezte, és ennek hangot is adott.

– Érthető, amit mond, no de ha nincs jogi szabályozás, akkor nem lennénk többek, mint Victor Frankenstein és Dr. Moreau szerelemgyerekei, nem gondolja? – kérdezte a kopaszodó férfi kimért angolsággal. Andor eltöprengett, miközben Arthur C. Clarke felhúzta a cipzárját, kezet mosott, és távozott.”

 

„A fogadáson mégis kénytelen szóba elegyedni a megjelentekkel. Egy Knoll Gyula nevű férfi különösen lelkes a társaságában. Elmeséli, hogy tulajdonképpen merő véletlenségből keveredett oda: két hónappal korábban még veterán repülőezredesként MiG–21-esekkel repült Taszáron. Romló látására hivatkozva kérvényezte az áthelyezését. Így került a Híradó Csoportfőnökséghez. Feladata a rádióelektronikai felderítés lett, felettesei úgy vélték, jó hasznát veszik a tapasztalatainak. Első hivatali megjelenése az a nap, erre összehozza a véletlen Kajetán Andorral. Ismeri az érdeklődési körét, mondja, és ez Andornak úgy hangzik, mint egy fenyegetés. Olvasta a cikkeit a földönkívüli élet kutatásáról meg a Fermi-paradoxon cáfolatáról. Még az egyik Mázlis Virgo-regényt is dicséri. Andor érzi rajta, a férfi vágyott rá, hogy találkozzanak, anélkül, hogy tudta volna, megtörténik-e valaha. Figyelmet színlel, de valójában ő vágyik figyelemre. Minden tagja vibrál, szavai keresik a kiutat.”

Magnólia Kiadó