Kiáltvány egy világért, amit még nem késő rendbehozni

Naomi Alderman: A jövő

A hatalom című bestseller szerzőjétől 

A jövő az, ahol a pénz van. 
A jövő néhány milliárdos, akik a pusztulásba kergetik a világot.
A jövő néhány barát, akik merész tervet szőnek. 
A jövő a történelem legnagyobb rablása? Vagy a civilizáció vége. 
A jövő itt van. 

Eredeti cím: The Future
Fordította: Borbély Judit Bernadett
Megjelenés: február 28.
Kivitelezés: keménytáblás védőborítóval, 432 oldal

Leírás

A hatalom című bestseller szerzője, Naomi Alderman új regényében a nem túl távoli és nem túl fényes jövőt festi le az olvasóknak egy nagy formátumú világvége történettel. Míg A hatalomban a nemek közötti konfliktusra hegyezte ki a cselekményt, addig A jövőben a társadalmi egyenlőtlenségekre és a természet, a bolygó elpusztítására reflektál.  Képzeljük el, hogy a világ három vezető techvállalata a mindennapjaink központi része. Nem tudunk létezni a szolgáltatásaik nélkül, egyéni és társadalmi szinten is pókhálóként fonják be az életünket, de jelenlétük pusztító az ökoszisztémára és a társadalomra nézve egyaránt. A cégek vezetői pedig a világ leghatalmasabb emberei, akiknek olyan eszközök és lehetőségek állnak rendelkezésükre, amelyekkel túl tudják élni a világ pusztulását. Ez a három ember pedig alaposan felkészült a világ minden táján épített biztonságos bunkereikkel és az életüket óvó szoftverrel. Amikor eljön a nap, csak megkapják a jelzést, ők pedig repülőre szállnak, és a kiválasztott embereikkel együtt irány az egyik luxusbörtön, amíg elül a baj. De vannak, akik ezt nem nézhetik tétlenül. A beavatottak egy kis csoportja nem ért egyet azzal, hogy csak a kiválasztottak egy része élheti túl. Szövetséget kötnek, hogy megakadályozzák a világ összeomlását és a civilizáció pusztulását. Ebbe a kalamajkába keveredik bele a túlélőspecialista influenszer, Zhen, aki egy szerelmi kaland után kerül fel azok listájára, akik aranyjegyet kaptak a túléléshez. De vajon meg lehet még menteni a világot, vagy csak azoknak osztottak lapot, akik elég gazdagok?

Ha a szituáció kicsit ismerős, ez nem véletlen. Sok közös pont van a valóság és a regény fiktív világa között, könnyen kitalálható, kik ihlették a tech milliárdosok karaktereit, és senkinek sem ismeretlen a közösségi oldalak és az algoritmusok befolyásolási képessége, a mesterséges intelligencia rohamtempójú térnyerése. A történetben fontos szerepet kap a Teremtés könyve, azon belül is Szodoma és Gomora pusztulásának története, illetve egy kitalált szekta vezetőjének példázata a rókáról és a nyúlról. A borítóról is visszaköszönő két állat története fontos a cselekmény szempontjából, de elsősorban a filozófiai alapot szolgáltatja a város-vidék, gyűjtögető-vadászó népek tengelyen. Hiszen csak az egyik élhet túl – vajon a róka vagy a nyúl lesz az?

A jövő okos és pimasz könyv, amely megmutatja, hogy mi felé haladunk féktelenül robogva. És lehet, hogy nem pár tíz év múlva jön el a világvége, de az út, amelyen járunk, előbb vagy utóbb a pusztulásba vezet. A kérdés, hogy még időben találunk-e másik csapást. Alderman feszültséggel és izgalommal teli könyve megmutatja, hogy nem csak egyetlen forgatókönyv létezik, nincsen késő ahhoz, hogy ne olyan legyen a jövő, mint amit a regény lapjain lefest.

Fülszöveg

Martha Einkorn egy nagy hatalmú médiamogulnak dolgozik, aki irányítása alá akarja hajtani a világot. A mogul pénzzel kitömött cégei privát időjárást üzemeltetnek, prediktív elemzéseket készítenek, álcázott fegyvereket gyártanak, miközben a csapból is folynak a technológiai próféciák. Martha legszívesebben kiszállna, de ekkor eszébe jut a példázat a rókáról és a nyúlról, amit még gyerekkorában hallott az apjától. A példázatban rejlő figyelmeztetés tagadhatatlanul kezd beigazolódni – márpedig ha ez így van, akkor egyáltalán mennyi idő lehet hátra a jövőből?  Lai Zhen túlélőművész, akit mindenki ismer az internetről. Éppen egy bérgyilkos elől próbál megszökni Szingapúrban, amikor a telefonján aktiválódik egy szoftver, és közli, hogyan tud elmenekülni szorult helyzetéből. Mit akarnak Zhentől, akik a szoftver mögött állnak, és mi mindent tudnak még a jövőről?   Ahogy Martha és Lai Zhen világa összefonódik, gyújtó erejű eseménysor veszi kezdetét. Martha engesztelhetetlenül tör előre, Zhent pedig a kíváncsiság hajtja – valami páratlanul szép kifejlet várja őket, vagy a civilizáció pusztulása?   A szerzőről Naomi Alderman A hatalom című bestseller szerzője, amellyel elnyerte a Women’s Prize For Fictiont, és amelyet a New York Times, a Washington Post és a Los Angeles Times is beválogatott az év könyveinek listájára, továbbá Barack Obama és Bill Gates is elolvasásra ajánlott. Műveit harmincöt nyelvre fordították le. Az Engedetlenség című regényéből készült amerikai produkció főszerepét Rachel Weisz játszotta, a filmet Magyarországon A rabbi meg a lánya címmel vetítették. Íróként részt vett a Perplex City és a Zombies, Run! című videójátékok fejlesztésében. Utóbbi több mint tízmillió játékossal rendelkezik. A Bath-i egyetemen tanít kreatív írást. Londonban él. Könyvei a 21. Század Kiadónál: A hatalom, Engedetlenség. Mások a kötetről „A jövő minden mást le fog söpörni a színtérről.” ‒ Margaret Atwood „Naomi Alderman zsenialitására vall, hogy letehetetlen könyvbe csomagolja gondolatébresztő meditációját. Őrületes, töprengésre késztető utazás. Annyi gondolatot indít be! Annyi érzést!” ‒ Karen Jay Fowler „Hogy lehet ennyire nagyívű elképzeléseket ilyen ellenállhatatlan köntösben tálalni? Körömrágós szerelmi történet és rafinált elmélkedés az emberi civilizáció pozitívumairól és negatívumairól. A jövő egy óriási wow.” ‒ Emma Donoghue „Lendületes, ravaszul megírt thriller, ökológiai fókuszú világvégesztori és izgalmas szerelmi történet. Alderman a rá jellemző éleslátással és humorral festi meg egyszerre magával ragadó és romlott futurista világát. Ellenállóink üdítően rugalmasak. Nem csupán átfogó tudás, de együttérzés és tisztánlátás is jellemzi őket, annak látják a világot, ami. …Számos emlékeztetőt kínál fel arra vonatkozóan ‒ hol egy gyönyörű hajnal, hol az emberi összetartás képein keresztül ‒, hogy igenis érdemes megmenteni a világot.” ‒ Boston Globe „A jövő annyira olvastatja magát, annyira tele van feszültséggel és érzelmi mélységekkel, és oly kiváló a befejezése, hogy egy pillanatig sem vártam a végét. Külön méltatandó, ahogy az ortodox zsidóként nevelkedett Alderman egészen új szempontok szerint tárja fel előttünk a Teremtés könyvét, közérthetővé téve a példázatokat közösségről, konfliktusról és túlélésről. Szinte elhisszük, hogy minden ellentétes bizonyíték dacára nem elkerülhetetlen a sivár jövő.” ‒ Los Angeles Times „A könyv legmeggyőzőbb érdeme, hogy plasztikusan ábrázolja ultra-komputerizált jövőnket. Alderman enciklopédikus tudása, kriptográfiától a bibliai hermeneutikáig, tudományos súlyt ad a regénynek.” ‒ New York Times „Alderman olyan karaktereket alkotott, akiket az olvasó legszívesebben mindenhová követne, még a világ végére is. Okos, figyelemébresztő mese a digitális technológiáról és az emberiség közösségéről.” ‒ Kirkus  „Merész, szexi, izgalmakban tobzódó regény, talán a legfanyarabb módon vicces könyv a civilizáció bealkonyulásáról.” ‒ BookPage „A véget nem érő intrikák és meglepő fordulatok letehetetlenné teszik.” ‒ Publishers Weekly „Naomi Alderman a huszonegyedik századi fikciós irodalom egyik legjelentősebb alkotójává nőtte ki magát. …Nehéz, mégis ellenállhatatlan olvasmány, mely engem már rögtön az első soránál megragadott. Sötét hangulatát át- meg átszövi a humor, az irónia, az együttérzés és egy hatalmas szerelem, mindez a legremekebb prózában.” ‒ Brooklyn Rail „A jövő egy többnézőpontú kalandregény világvégére készülő milliárdosokról. Alderman mesterien mozgatja a hatalmasokat, mielőtt bekövetkezne a könyv második felvonását bevezető robbanásszerű krízis, ahol már A vörös halál álarcának vidékén járunk, de Tony Stark-i túlélőöltözék fedi a testünket a totális pusztulás díszlete előtt. Ez a fantasztikus regény mélyre merül a világvégevárás ideológiájában, amikor arról álmodik az ember, hogy ha tényleg megtörténik, az ő személye mégiscsak fontos lesz.” – Cory Doctorow „Ez a könyv. Atyaég. Komoly elvárásaim voltak. Mindet túlszárnyalta. Szentséges isten. Mindenkinek ajánlani fogom.” ‒ Laurie Frankel, a Mindig ez van című bestseller szerzője „Játékos, metsző, ijesztően aktuális, és meglepően reményteli. Igazi hullámvasút, ugyanakkor erőteljes kiáltvány egy világért, ahol akár még rendbe is jöhetnek a dolgok. Egy kis Atwood meg egy kis Gibson, és minden ízében Alderman, briliáns mű, imádtam.” ‒ Lauren Beukes, New York Times bestsellerszerző „Manapság minden híradásban szó esik az AI-ról ‒ és a mesterséges intelligenciától való félelmünkről ‒, azt azonban mintha senki sem tudná, hogy miért is kellene félnünk és hová vezet ez az egész. Az egyetlen Naomi Alderman kivételével! Merész új regénye, A jövő az AI valamennyi csábító és elrettentő aspektusát megmutatja nekünk, miközben egy ITT ÉS MOST játszódó történetet mesél el, amely kontinenseken és világvégét hozó katasztrófákon ível át, miközben végig erősen személyes marad. Történet reklámfogásokról, ördögi (vagy egyenesen gonosz) algoritmusokról, szektákról és nagyvállalatokról, milliárdosokról, akik bármi áron mentenék a saját bőrüket, és öko-idealistákról, akik hasonló elszántsággal törekednek a világ megmentésére, és mindez nem másutt játszódik, mint Szodomában és Gomorában! Abszolút kötelező olvasmány!" ‒ Connie Willis, SFWA Grand Master „Elegánsan megírt, szórakoztató és ijesztő. Kihagyhatatlan olvasmány, minden szerző ilyet szeretne írni.” ‒ Nick Harkaway, a Titanium Noir szerzője „A jövő nem is lehetne időszerűbb és fontosabb. Most van szükségünk erre a könyvre. Meggyőző, átgondolt kézikönyv a társadalmi és technológiai változáshoz, útmutató egy jobb, zöldebb, szebb holnapért ‒ amely, ha nagyon akarjuk, akár a mi világunk is lehet ‒, egyúttal rendkívül mulatságos thriller szaftos tétekkel, egyre pörgősebb fordulatokkal, és olyan karakterekkel, akik talán már most, törékeny jelenünkben is léteznek." ‒ Alastair Reynolds, a Napok háza és a Jelenések tere szerzője Idézetek a könyvből „Azon a napon, amikor véget ért a világ, Lenk Sketlish, a Fantail közösségi hálózat alapító-vezérigazgatója egy különleges természeti szépségű helyen ült a vörösfenyők alatt hajnalhasadáskor, és a köldökéből próbált lélegezni.” „Egy életre megtanulta, hogy nem bízhat másokban. Csak akkor lesz biztonságban, ha elég független marad a túléléshez. A baráti közeledésekről bármikor kiderülhet, hogy csak manőverezés az egész valami kocsi hátsó ülésén egy csapat felcserélhető, röhögő fiatalember részéről, akik addig lökdösik, amíg egy utolsó piszkos megmozdulással ki nem taszítják a levegőbe.” „– Két főt hozhatsz magaddal. De hagyják hátra a telefonjaikat, rendben? Az összes kütyüt. Mondd, hogy vakációra mentek. Mondd, hogy én vettelek rá, és gyűlölsz engem. Oké?” „Valahol a világban egy eddig épphogy uralt helyzet kezdett teljesen kicsúszni az irányítás alól. Láncreakció. Egy tigris ólálkodott a dzsungelben.” „Amikor becsapódtak a lövedékek két televízióba és a Zhen mellett álló turistába, Zhen a valóságban nem alkalmazta sem a verbális számbavétel stratégiáját a félelme leküzdésére, sem a 4-7-8 légzéstechnikát. Csak a saját hülye hangját hallotta a fejében: lehet, hogy be fogsz pisilni.”  „– Az egész világ rá van kötve az időjárás-megfigyelési rendszerre. A drónrajok egy-egy zónát felügyelnek, de szükség esetén nagyobb csoportokat is alkothatnak. Szemerkélést állíthatunk elő a tájfunokból. Ha pedig arra van szükség, hogy eső essen a tiszta kék égből... Selah megnyomott egy gombot az alkarján lévő kijelzőn. Majd színpadiasan elővett egy Anvil márkájú esernyőt, és feltartotta a feje fölé. A meghívott vendégek mosolyogva pillantottak fel. Azúrkéken szikrázott a londoni égbolt ezen a kristálytiszta januári délelőttön. Aztán megcsillant a levegő, és tompa morajlást lehetett hallani. Hunyorítva jól látszott, ahogy a porszemek gömbszerű alakzattá állnak össze magasan a konferenciaközpont fölött. – Nézzék! – kiáltott fel valaki, és az égre mutatott, mint valami bibliai próféta. Egy felhő volt kialakulóban. Először kicsi volt, aztán sötét felleggé dagadt a horizonton, és egyre sebesebben közeledett az épület felé.” „– Mindenkinek világos, hogy mire kell nekik a technika, ugye? Köze sincs az egésznek a segítségnyújtáshoz. A saját bunkerjeikhez kell a cucc. Irányítani tudják az időjárást. Hogy bármi történik is a világban, náluk mindig legyen eső, ha kell, és mindig süssön nekik a nap, ha kell. Bárhol vannak is. És bármi történjék is velünk, többiekkel. – Nyilván – mondta Selah Nommik. – Ezek fegyvert csináltak az időjárásból – tette hozzá Badger Bywater.  – Ne itt – mondta Martha, aki mindig félre tudta tenni az érzéseit, mindig el tudta leplezni, hogy magányos, és mindig képes volt a józan belátásra. Ez volt az utolsó alkalom az apokalipszis előtt, hogy ez a négy ember megmutatta magát a nyilvánosságnak.” „– Milyen jövő ez? – merengett Marius. – Én is biztonságban cellámban, te is biztonságban celládban. Mindenki biztonságban, se beszéd, se vidámság, se szex. Individualizmus. – Van ebben azért logika – felelte Zhen. – A túlélésre törekvők célja, hogy életben maradjanak. Fogadok, hogy Nommik magával hozza majd a top embereit, akik eleve ismerik egymást. De ha valami váratlan fenyegetés üti fel a fejét... szeretnék azt izolálni. – Ez hely sírkamra – mondta Marius. – Gyászold el magad, már úgyis halott vagy.” „Amit biztosan tudtak: eddig négyen voltak, most már csak hárman maradtak. Körbeülték a tábortüzet, egy percre sem akartak megválni a melegtől és a fénytől. Mindnyájan szkafanderben voltak.”

Van kiút a bántalmazás traumájából, Amber Smith regénye megmutatja, merre

 Amber Smith: 

Amilyen akkor voltam

„Miért nem fogtam fel, hogy valami nincs rendjén – rohadtul nincs rendjén –, amikor megéreztem a matrac süppedését a súlya alatt.”

Van kiút a bántalmazás traumájából, Amber Smith regénye megmutatja, merre

Megjelenés: március 12.
Fordító: Kéri Andrea
Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, élgrafikás, 368 oldal

Leírás

Amber Smith túlélőként sajnos sokat tud a fizikai és szexuális bántalmazásról. Részben ennek hatására vált íróvá. Eddigi legismertebb és legtöbbet hivatkozott regényében, az Amilyen akkor voltamban a tizennégy éves Edent megerőszakolja a bátyja legjobb barátja, aki egyben az iskolájuk egyik népszerű alakja. Edent megbénítja a sokk; szégyenében képtelen elmondani, hogy mi történt vele. Eltemeti addigi énjét, és nemsokára egy önpusztító spirálban találja magát, ahol nehéz bízni másokban, kötődni másokhoz, vagy segítséget kérni.

Az Amilyen akkor voltam feltárja a trauma által ejtett mély sebeket, és megmutatja egy fiatal lány erejét, aki megküzd a kamaszkor csalódásaival és elviselhetetlen fájdalmaival, az első szerelemmel és az első szívfájdalommal, a megszakadt és újraélesztett barátságokkal, miközben megtanulja elfogadni a túlélés erejét, amelyről nem is tudta, hogy ott rejtőzik a szívében.

Az eredetileg 2016-ban megjelent regény mára kultikus hatású, komoly témája ellenére lebilincselő történetmeséléssel bír, melynek során az olvasó az utolsó oldalig szurkol Edennek. A kötet mostanra majdnem 100 milliós TikTok eléréssel rendelkezik, és mindmáig sokszor visszakerül az eladási listákra. Ráadásul Smith megírta hozzá a várva várt folytatást tavaly.

Kiemelt fontossága miatt különleges megjelenést is kap: az Amilyen akkor voltam a hagyományos kiadás mellett előrendelhető limitált, élgrafikás kiadással is. Ebből kevés készül és picit többe kerül, de úgy éreztük, hogy ez a történet megérdemli, hogy elérhető legyen ilyen ritkább formában is.

Fülszöveg

Eden ​legszívesebben visszamenne az időben. Arra a bizonyos napra. Hogy mindent másképp csináljon: ne nevessen a srác poénjain, kerülje a pillantásait az este folyamán, és mindenképpen zárja be a hálószobája ajtaját.

A szóban forgó éjszakán ugyanis Edent a bátyja legjobb barátja megerőszakolta, a lány világa pedig összeomlott. Ami egykor egyszerű volt, most komplikálttá válik. Amit Eden egykor szeretett – akit egykor szeretett –, most gyűlöli. Amit egykor igaznak vélt, abból most hazugság lett. Már semminek sincs értelme, és bár Eden tudja, hogy el kellene mondania valakinek a történteket, nem képes rá. Ezért inkább eltemeti. Azzal az emberrel együtt, aki valaha volt.

Amber Smith provokatív bemutatkozó regénye feltárja a trauma által ejtett mély sebeket, és megmutatja egy fiatal lány erejét, aki megküzd a kamaszkor csalódásaival és elviselhetetlen fájdalmaival, az első szerelemmel és az első szívfájdalommal, a megszakadt és újraélesztett barátságokkal, miközben megtanulja elfogadni a túlélés erejét, amelyről nem is tudta, hogy ott rejtőzik a szívében.

A szerzőről

Amber Smith az Amilyen akkor voltam és Amilyen most vagyok című New York Times Bestseller-regények szerzője. Buffalóban nőtt fel, jelenleg Charlotte-ban él a feleségével menhelyről örökbefogadott kutyák és macskák egyre nagyobb társaságában. Festőművész képzésen szerezte a diplomáját, és az írás mellett régóta kiáll a mentális egészségre való odafigyelés és az LMBTQ+ emberek egyenlősége mellett, valamint a nemi alapú erőszak ellen. Könyvei célja, hogy párbeszédet kezdeményezzenek és változást érjenek el e témákban.

Részlet a kötetből

„Sok mindent nem tudok. Nem tudom, miért nem hallottam az ajtó csukódását. Egyáltalán mi a francért nem zártam be az átkozott ajtót. Miért nem fogtam fel, hogy valami nincs rendjén – rohadtul nincs rendjén –, amikor megéreztem a matrac süppedését a súlya alatt. Miért nem sikítottam, amikor kinyitottam a szemem, és megpillantottam, ahogy bemászik a takaróm alá. Miért nem próbáltam küzdeni ellene, amikor még volt rá esélyem.

Nem tudom, meddig feküdtem ott utána azt mondogatva magamnak: szorosan hunyd le a szemed, és próbáld meg, könyörgöm, csak próbáld meg elfelejteni. Próbálj meg kizárni minden rosszat, mindent, amiről úgy érzed, soha többé nem gyógyulhatsz fel belőle. Ne törődj az ízzel, amit a szádban hagyott, a lepedő ragacsos nedvességével, a combodba sugárzó tűzzel, a gyomorforgató fájdalommal; ezzel a golyóval, ami átszakított, és valahogy a gyomrodba fúródott. Nem, nem sírhatsz. Mert nincs miért sírnod. Hiszen ez csupán egy álom volt, egy rossz álom – egy rémálom. Nem történt meg. Nem történt meg. Nem történt meg. Folyton ez jár a fejemben: NemTörténtMegNemTörténtMegNemTörténtMeg. Ismételd, ismételd, ismételd! Akár egy mantrát. Akár egy imát.

Akkor még nem tudtam, hogy ezek az elmémben felvillanó képek – egy film valaki másról, valahol máshol – soha nem tűnnek el, folyamatosan pörögnek majd a fejemben, örökre kísérteni fognak. Újra lehunyom a szemem, de csak azt látom, azt érzem, azt hallom: a bőrét, a karját, a lábát, a kezét, ami túl erősen markol, a leheletét magamon, ahogy izmok feszülnek, csontok ropognak, a testem megtörik, én pedig egyre gyengülök, elhalványulok. Ezek az érzések… nincs más, csak ez.

Fogalmam sincs, hány óra telik el, mire a szokásos vasárnap reggeli lármára riadok: a tűzhelyen csörömpölő edények és serpenyők hangjára. Az ajtó alatt ételszag kúszik be: szalonna, palacsinta, anya kávéja. A tévé hangjai: napközben hidegfront vonul át felettünk, viharok várhatók; apa időjárás-jelentése. A mosogatógép morajlása. A kerge kutya az utca túloldalán csahol, mint mindig, valószínűleg a semmire. Aztán ott a kosárlabda szinte észrevehetetlen, ütemes pattogása a harmatos aszfalton, lábak csoszogása és cipők nyikorgása a felhajtón. A mi szerencsétlen, álmos külvárosunk, mint minden más szerencsétlen, álmos külváros lassan, kótyagosan ébred, saját jelentéktelenségéről mit sem sejtve, csak még egy szombatot kívánva, rettegve a házimunkától, a templomtól, az elintéznivalóktól és a hétfő reggeltől. Az élet zajlik, csak úgy megtörténik, megy tovább, mint mindig. Normálisan. És nem tudok szabadulni a tudattól: akár felébredek, akár nem, minden folytatódik. Elborzaszt ez a normalitás."

Agave Könyvek

Egy regény Richard Osman olvasóinak, amíg az új Csütörtöki nyomozóklubra várunk

 Bob Mortimer: 

A Szacuma-rejtély

„Ha véletlenül belém botlanál az utcán, valószínűleg a filléres szürke öltönyömet viselem fehér inggel és nyakkendővel (munkanapokon) vagy a barna kordbársony dzsekimet farmerrel és pólóval (szabadnapokon).”

Mintha Salvador Dalí írt volna forgatókönyvet egy Hitchcock-filmhez

Megjelenés: március 12.
Fordító: Kéri Andrea
Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, 256 oldal

Leírás

Richard Osman kétségkívül divatot teremtett. Noha A csütörtöki nyomozóklub és folytatásai alapvetően P. G. Wodehouse és még inkább Tom Sharpe regényeinek nyomvonalán haladtak, mégis fordulatos cselekményükkel és szerethető karaktereikkel önálló stílust teremtettek. Nem véletlen, hogy Benjamin Stevenson tavalyi A családomban mindenki gyilkos című kötete is nagy sikert aratott a hazai olvasók körében, most pedig itt van a népszerű angol humorista, Bob Mortimer bemutatkozó regénye.

Mortimer pár évvel ezelőtt döntött úgy, hogy ír egy regényt, mely megidézi Haruki Murakami munkásságát... majd rájött, hogy nem tud írni. Később aztán a keze ügyébe került Spike Milligan egyik könyve, amiből viszont rájött, hogy mi is lehet a valódi célja az írással, ugyanaz, mint a stand uppal: megnevettetni a közönséget. Így aztán 2021-ben megírta a memoárját, melynek fogadtatása egyértelműen meggyőzte arról, hogy az emberek értékelik, amikor nem a tévé képernyőjén mond, hanem egy könyvben ír vicces gegeket. Ezt követően döntötte el, hogy végre belekezd abba a regénybe, amit már oly régóta tervezgetett.

Mortimer szerint A Szacuma-rejtély egy magányos emberekről szóló metatörténet, tipikus, mókás szerelmi regény pár jól sikerült bűnügyi csavarral… és néhány beszélő mókussal. Mortimer persze nem hazudtolja meg önmagát: stand up fellépései alapvetése is az önkritika, nem véletlenül a főhős, Gary alakjában ott lapul Mortimer saját fiatalsága is. Egy könyv a humor és a krimi szerelmeseinek.

Fülszöveg

A bestselleríró és humorista Bob Mortimer briliánsan vicces első regénye garantáltan egy új kedvenc A csütörtöki nyomozóklub rajongóinak!

Gary Thorn beül egy sörre Brendannal, akit munkából ismer. Miután Brendan hirtelen lelép, Gary találkozik egy lánnyal is a kocsmában. A nevét ugyan nem tudja, mégis beleszeret, ahogyan kell. Miután viszont a lány is hirtelen távozik, Garynek csak a könyv marad emlékül, amit a kezében látott: A Szacuma-rejtély.

Nem sokkal később Brendannek végleg nyoma vész, ami Garynek jó apropó arra, hogy felkutassa a lányt, akit magában immár csak Szacumaként emleget, hátha ő segíthet kideríteni, mi történt a férfival. Pláne, hogy azóta már más, elég gyanúsan kinéző alakok is nagyon szeretnék megtalálni. Hamarosan őrült nyomozás veszi kezdetét Dél-London utcáit bejárva ebben a képtelen történetben, mely telis-tele van felejthetetlen szereplőkkel, a humoráról nem beszélve.

A szerzőről

Bob Mortimer angol humorista, író, televíziós személyiség és színész. Eredetileg jogászként diplomázott, a punk mozgalom csúcsán a saját maga által alapított Dog Dirt nevű zenekar frontembere volt, de írt dalt Chris Reának is. Az igazi hírnevet a Vic Reeves-el közösen 1986-ban megalapított és azóta is futó Vic & Bob című szkeccsműsor hozta meg a számára. Első regénye, A Szacuma-rejtély rögtön a sikerlistán élén debütált.

A sorozat korábbi köteteiről írták

„Imádni fogod!” - INDEPENDENT

„Vicces, okos és elragadó” - SUNDAY TIMES

„Fergeteges” - DAILY MAIL

„Spike Milliganhez hasonlóan Mortimernek is sikerül megcsillogtatnia páratlan humorérzékét egy regény keretei között.” - DAILY TELEGRAPH

„A közkedvelt humoristának a noir fikcióhoz is van érzéke; első regényét szürrealista humora teszi egészen különlegessé.” - OBSERVER

„Egy nem mindennapi romantikus thriller; mintha Salvador Dalí írt volna forgatókönyvet egy Hitchcock-filmhez.” - DAILY MIRROR

„A komikus-legenda Bob Mortimer első regénye épp olyan vicces, sajátos és mókusbarát, mint amit tőle elvárhatunk. Emellett egész jó is.” - HEAT

Részlet a kötetből

„A nevem Gary. Harmincéves jogi asszisztens vagyok egy londoni ügyvédi irodánál. Egyedül élek egy egyszobás lakásban egy hatvanas évekbeli önkormányzati lakótelepen, Peckhamben. A lakásom mindössze ötperces sétára van a munkahelyemtől, és ez a tény rendkívül boldoggá tud tenni, amikor éppen kedvem tartja. Az átlagosnál is alacsonyabb vagyok, az orrom ellenben már-már komikusan nagy.

Ha véletlenül belém botlanál az utcán, valószínűleg a filléres szürke öltönyömet viselem fehér inggel és nyakkendővel (munkanapokon) vagy a barna kordbársony dzsekimet farmerrel és pólóval (szabadnapokon). Bár előbb vennéd észre az orromat, mint a ruhámat. A hajam ápolt és rendezett, hátul és oldalt rövidre nyírva, oldalsó választékkal és magasra tupírozva, hogy afféle pompadúrfrizurát formázzon. Mandulavágású barna szememet nevezték már szomorúnak és barátságosnak is mindössze huszonnégy óra leforgása alatt. Senkinek titulálni engem igazságtalan lenne, de egy futó ismeretségnél több ritkaságszámba menne.

Az egyetlen igaz barátom Londonban az egyik lakótelepi szomszédom. A múlt héten sikerült egész jó kapcsolatba kerülnöm egy lánnyal, de ma reggel alaposan befürödtem, és pofára estem. Azt hittem, ő is kedvel, de kiderült, hogy nagyot tévedtem. Szerintem szerelmes voltam belé, vagyis biztos vagyok benne, és ha őszinte akarok lenni, még mindig az vagyok. Életemben először rendesen összetörték a szívemet.

Anyám mindig azt mondta, hogy elég jó képzelőerővel vagyok megáldva, és a javamra kellene fordítanom – hogy ne unatkozzam, és némi örömöt és célt vigyek az életembe. Olyasmit magyarázott, hogy ha képes vagy elképzelni valamit, ami még sosem történt meg veled, aztán pont abban a helyzetben találod magad, már felkészültebben tudsz szembenézni a dologgal. Jobban megbecsülöd, ugyanakkor könnyebben megbirkózol vele. Sajnos a képzelőerőm e pillanatban nem igazán válik a javamra, habár anya mentségére legyen mondva, máskor rendszerint igen.

Egyesek egész nap az okostelefonjukat bújják. Hát én nem. Én sok-sok éve ugyanazt az egyszerű Nokia telefont használom, és sosem pazaroltam az időmet a közösségi oldalakra meg hasonlókra. Nem látom értelmét, pont elég idegen van az életemben. Így ha kimozdulok, nem szegem le a fejem, és az elmém megtelik az engem körülvevő látvánnyal és hangzavarral: vitatkozó szomszédok (úgy sejtem, a mosógép szűrőjének cseréje okán), egy betört ablak (azt hiszem, egy felnőtt méretű létrával töketlenkedő gyerek zúzta be), elhagyatott autók sárvédőit borító rozsda (úgy hiszem, a kocsit egy megtébolyodott borkereskedő hagyta sorsára), egy tócsa iránt különös érdeklődést mutató kutyák (véleményem szerint a kutyákat Aktatáska Zaknek és Hosszúkás Paszternáknak hívják).

Ha ezek a látványosságok és gondolatok mégsem bizonyulnak elég serkentőnek, hagyom, hogy a képzeletem magasabb fokozatra kapcsoljon.”

Apának lenni - "A legnagyobb kaland, amit férfi átélhet" - Tillmann Prüfer könyve február 28-tól a könyvesboltokban!

„A legnagyobb kaland, amit férfi átélhet”

Tillmann Prüfer

Apának lenni

Miért van égetően szükség új apákra

A népszerű ismeretterjesztés gyöngyszeme Prüfer az apa-gyermek kapcsolatról, a modern apa új szerepalternatíváiról írt humoros könyve.

Megjelenik február 28-án!

Líra

Libri

Multiverzum Kiadó, 2024

Fordította: Tallai Gábor

Szerkesztette: Péczely Dóra

Borítóterv: Bukodi Attila

A szerző személyes élményeit feldolgozva mesél a szülői szerepek és a családi élet mai dilemmáiról és új perspektíváiról – a hagyományos apaszerep mellett felvázolva az apák mai új lehetőségeit, bemutatva azt a szülői szerepegyüttest, amelyben a férfiak is aktív résztvevői gyermekeik életének.

Könyvbemutató

március 25-én, hétfőn 18 órától a Hadik Kávéház Galériáján.

A belépés díjtalan.

Fülszöveg

Apának lenni az élet egyik legnagyobb kalandja, és nem mindegy, hogyan vágunk bele. Tillmann Prüfer, aki aZEITmagazin főszerkesztő-helyettese,olyan apa, aki ágyba viszi a reggelita lányainak,és aki elfogadja, hogy a kamaszok „rendetlensége” afféle egészséges lázadás. Prüfer Apának lenni című könyvében végiggondolja a hagyományos apaszerepeket, hogy felmutasson helyettükújakat, melyek mindegyike egyetlen célra irányul: légy része gyermeked életének, ne csak érzelmileg nehezen elérhető, a távolból gondoskodó apaként élj! Az a„szerszámosláda”, aminek eszközeit minden apának kínálja, meggyőző és inspiráló. A szerszámok használatának végeredménye, hogy gyermekeink önállóvá válnak, miközben egy életen át képesek kötődni az apjukhoz. Az új apák nemzedéke itt kopogtat az ajtón. Ők már nem csupán arra vannak rendelve, hogy megteremtsék a család anyagi hátterét, hanem teljes szívvel és lélekkel vesznek részt gyermekeik nevelésében. Persze ahhoz, hogy előlépjen az apák új nemzedéke, szükség van a nők támogatására. Nélkülük nincsen új apa.

Ajánlások

„Ennek a könyvnek az elolvasása után legszívesebben újrakezdeném apaként.”

Jan Weiler író, színész

„Tillmann Prüfer Németország legismertebb apukája.”

Perspective Daily

„Tillmann Prüfer szerint, akinek négy lánya van, itt az ideje, hogy megteremtsük az apaság pozitív képét.”

perlentaucher.de

A szerzőről

A szerző portréját Max Zerrahn készítette.

Tillmann Prüfer (1974) a ZEITmagazin főszerkesztő-helyettese, író, négy lány édesapja. A magazin hasábjain 2018 óta heti rendszerességgel jelenteti meg nagy népszerűségnek örvendő cikksorozatát, a Prüfer lányait. Két korábbi könyve, azEz apáé, vagy dobjuk ki? és a Tedd már le végre azt a kütyüt!hamarosan a sajtó és az olvasóközönség kedvence lett. Tillmann Prüfer Berlinben él családjával. Az Apának lenni című könyve a híres Rowohlt Kiadónál jelent meg 2022-ben.

Idézetek a könyvből

„Miképp találjuk meg saját utunkat a sokféle apamodell között?”

„Hogy férfiként az apa mit képvisel a társadalom és a gyermek számára, nagyon különböző dolgok.”

„Végre magunk írhatjuk meg az apa szerepét az élet nagy forgatókönyvében!”

„Képtelenség annyi ostobaságot elkövetni, amit egy apa ne tudna helyrehozni.”

„Az ifjú apa gyakran magányos vándor a babakocsi mögött.”

„Lemondunk mindenről, szexről, alvásról, étvágyról, de cserébe értelmet nyer az életünk.”

„Ugyanúgy végződik a gyerekekkel való foglalkozás, mint ahogy kezdődött: kevés alvással.”

„A legnagyobb büntetés minden férfi számára, ha saját tükörképével kell elboldogulnia.”

„Soha nem érezzük magunkat annyira erősnek, mint amikor gyermeket nevelő apák vagyunk.”

Részletek a kötetből

„Csak egyvalaki létezik a világon, aki megtaníthat, milyen is a jó apaság. A saját gyereked.”

„Arra rábírni a gyerekeket, hogy azt tegyék, amit mi szeretnénk, amúgy is hosszadalmas folyamat. Például jómagam nagyon örültem volna, ha lányaim a következőképpen eszik a spagettit: végy egy villát, majd annak forgatásával legföljebb három vagy négy tésztát tekerj fel! Ezután vezesd a villát a szádba! Ezen a projekten, mondjuk, tizenöt éve dolgozom. Ezzel szemben gyerekeim spagetti evéskor bal könyökükre támaszkodva fejüket a tányér magasságáig eresztik le, majd az evőeszközt egy trágyavillához hasonlóan használva a szájukba lapátolják a tésztát, amilyen gyorsan csak lehet. Elég gyakran főzünk tésztát.”

„Minderről lemondani csak azért, mert apák lettünk, hát ez elsőre elég szörnyen hangzik, és lássuk be, igenis vannak rettenetes pillanatai. Ami mégis megdöbbentő, hogy ez az egész ijesztően boldoggá tesz. Semmink nincsen, és mégsem érezzük a hiányt. Olyan ez, mintha egy másik országba költöznénk, ahol a boldogság pénzneme valami egészen új dolog. Ami korábban még feltétlenül szükségesnek tűnt, semmivé foszlott, és hirtelen olyasvalakivel vagyunk együtt, akiért minden erőfeszítés kész nyeremény. Lemondunk mindenről, szexről, alvásról, étvágyról, de cserébe értelmet nyer az életünk.”

„Ha azonban a férfiak apák lesznek, elmagányosodnak. Jól mutatja ez, milyen mélyen határoznak meg bennünket a társadalmi szerepek. A bélyeggyűjtés, a fociszenvedély vagy a hétvégi kertmánia mind identitások, melyek egy tevékeny férfira jellemzőek, aki más férfiakkal (és nőkkel) ugyanazon szenvedélyben osztozik. Ezzel szemben az apaság nem tűnik olyan tulajdonságnak, olyan jellemző sajátságnak, amelyről másokkal beszélgethetünk. Egy bébi apja ezért egyúttal mindig magányos apa is. Hacsak valami meg nem változik végre!”

A fordító utószava

Tillmann Prüfer szívből apa. Mindent tud, amit egy apának tudnia kell. Hogy csak egyet mondjak: aki mindennap reggelit visz kamasz lányainak az ágyba, az a szeretetnek, a gondoskodásnak és az alázatnak kivételes magasságaiban mozog. Bár e könyv témája az új típusú apa, szögezzük le, ilyen apák mindig is voltak, ha nem is oly sokan. A megszólítható, mindig jelen lévő, figyelmes és szelíd, szerető apa típusa nem új keletű. Legfeljebb ritka. Tillmann Prüfer megküzdött azért, hogy közéjük tartozhasson. Ebben, mint megvallja, felesége volt tanítómestere, ahogy jómagam sem lehetnék feleségem nélkül olyan apa, amilyen vagyok. Ez a könyv sok apának segíthet. Megértővé, rugalmassá, beszédképessé tehet bennünket. És nekünk szükségünk van erre.

            Apám a régi iskolához tartozott. Keveset beszélt, jelenlétével szeretett. Most is érzem a hiányát, azt, hogy milyen csodás lett volna, ha többet mond el vívódásaiból, tapasztalataiból. Jobb lett volna. Neki is, nekem is. De a tanulás, a felismerés csodákat hoz. Ahogy jómagam felismertem, min kell változtatni, hogy „elég jó apa” lehessek, úgy teheti meg ezt minden apa, aki közel engedi magához ezt a könyvet. Elsőre könnyűnek tűnik, hiszen a könyv fő üzenete, hogy legyünk jelen a gyermek életében, figyeljünk rá, töltsünk vele annyi időt, amennyit csak tudunk. De a régi minták bizony makacsok, tipikusnak és ideálisnak vélt apai és anyai feladatokat közvetítenek, melyeket jól ismerünk, hiszen mi magunk is megélhettük őket gyerekként. Hazudnék, ha azt mondanám, rám nem voltak hatással ezek a régi beidegződések. Évtizedeken át kora reggel mentem dolgozni és későn értem haza. Az, hogy a gyerekeket sokáig én vittem oviba vagy az iskolába, nem számít, mert reggel fél nyolc körül szinte aludtunk útközben. Prüfer könyvét olvasva sok mindent másképp csinálnék ma. Egy dologra azonban büszke vagyok: rengeteget meséltem nekik este, fejből kitalált történeteket, sőt, néha azt kértem, adják meg a szereplőket, én meg történetet faragok köréjük.

            Fontos könyv ez. Igazság szerint minden leendő apának (és anyának) jó volna elolvasnia. Őszinte, szívet melengető vallomás. Prüfernek igaza van, számomra sincs nagyobb örömforrás, mint a gyerek. A gyereknevelés pedig élethosszig tartó feladat. Ha a nebulók megkezdik felnőtt életüket, mi akkor is a szüleik maradunk, mint szülők pedig valahogy úgy működünk, mint egy biztonságos kikötő. Ha a tenger viharos, ha a hullámok átcsapnak a vitorlán, ott vagyunk mi, akik megmutathatjuk gyerekeinknek, mit és hogyan kell tenni ilyenkor. Például egymással szemközt leülni egy fotelbe és beszélgetni.

Tallai Gábor

Előrendelhető a kereskedelmi hálózatokban:

Líra

Libri

Öt év után eposzi történettel folytatódik Pierce Brown Vörös lázadás-sorozata - megjelenés: február 27.

 Pierce Brown: 

Fényhozó I-II.

„A nap 4,6 milliárd éve dühöng. Én tizenhatot töltöttem ezzel.”

Öt év után eposzi történettel folytatódik Pierce Brown Vörös lázadás-sorozata

Megjelenés: február 27.

Fordító: Török Krisztina

Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, 832 oldal

Leírás

2022. július 22-én történt San Diegóban, a ComicCon rendezvény keretén belül, hogy Pierce Brown bejelentette, készül a Vörös lázadás-sorozat hatodik, vagyis a második trilógia harmadik kötete. A hír komoly visszhangot váltott ki a spekulatív irodalmat kedvelők körében, hisz a széria korábbi műveinek jelentőségét olyan lapok, mint a Kirkus Review, vagy a Publishers Weekly, egyenesen Orson Scott Card Végjátékához, vagy Az éhezők viadalához hasonlították, ami annak maradandóságot illeti.

És valóban: bár akadtak meglepő sci-fi sikerek a 2010-es években is (Andy Weir vagy Ernest Cline) Brown gyönyörű prózával megírt, monumentális története regényről-regényre, évről-évre fejlődött, és hozta ugyanazt a magas minőséget, amitől hamar a műfaj rajongóinak kultikus kedvence vált belőle, ami óriási diadalmenet, tekintve, hogy az első kötetre több, mint száz visszautasítás érkezett, köztük 32 ügynöktől, miközben Brown a szülei garázsa feletti kis szobában csiszolta a kéziratot Seattle külvárosában.

Mikor 2018-ban Brown itt járt Magyarországon, az SFmag egy interjúban megkérdezte tőle, mi okozhatta a széria kimagasló sikerét. A szerző így válaszolt: „Vegyíti az ismerőst az újjal, és elkeni a zsánerhatárokat. Nem science fiction, hanem science fantasy, sok tekintetben mitologikus. Például az, ahogy Darrow meséli a történetet nagyon drámai, szinte már operára hajaz. Közben pedig olyan témákat érint, mint a terrorizmus, az elnyomó kormány, a propaganda, a manipuláció, a romantika abban az értelemben, hogy mit vagy hajlandó feláldozni a szerelemért, mi fontosabb a szerelemnél, és a Vörös lázadásban van, ami fontosabb a szerelemnél.” Mi sem fogalmazhattuk volna meg jobban, az pedig külön öröm, hogy Brown tervez még egy hetedik kötetet is, amivel pontot tesz majd a teljes történet végére. Addig viszont itt van nekünk a Fényhozó, hogy közel 900 oldalon engedjen elmerülni ebben a fantasztikus világban.

Fülszöveg

Arató ​legendává vált, emberből mítosszá nőtte ki magát. A hívei világok megmentőjét, a Lázadás vezérét látják benne. Ő az, aki mindenkit megszabadít a láncoktól. E mellett viszont ő Darrow is, a Mars vörös földjének szülötte. Férj, apa és barát.

Most a világtól távol, a naprendszer egy kietlen szegletében, az otthonától és a Merkúr csatamezőin elszenvedett megsemmisítő vereségtől messze tengődik egy aprócska szemét-szatelliten, és vágyódik haza feleségéhez és uralkodójához, Virginiához, hogy együtt szálljanak szembe a vérszomjas trónkövetelő-hódító Lysanderrel és seregeivel. Lysander viszont egyébre sem tud gondolni, mint hogy a Lázadást elsöpörve visszaállítsa az Aranyak uralmát. Azt sem bánja, ha világok pusztulnak, csak beteljesíthesse saját hatalomvágyát.

Nem olyan rég még az Aratóért kiáltott a világ, hogy a rabság igáját lerázza. A mostani küzdelmekben azonban már Darrowra volna szükség, akinek viszont kell a szerettei – Virginia, Sevro vagy Cassius – támogatása, hogy megvédje a Köztársaságot. Innen indul Darrow hosszú hazautazása, ez a bolygók közötti kalandos vándorlás a végtelen űrben, ahol régi barátok találnak egymásra, új szövetségek kovácsolódnak, miközben a régi, nagy vetélytársak csatamezőkön vagy éppen földalatti folyosókon, űrhajók gyomrában feszülnek egymásnak. Hiszen Eo álma él és örök, és a sötétség korát egy új kor váltja fel: a fény, a győzelem és a remény ideje.

 

A szerzőről

Pierce Brown hajlandó volt elvállalni bármit, mielőtt megélhetett az írásból: közösségi médiával foglalkozott egy startup vállalkozásnál, kulimunkákat végzett az ABC Studios Disney részlegében, kifutófiú volt az NBC-nél, és még egy szenátusi választásban is segédkezett az amerikai kormánynak.

A Vörös lázadás című első regényére már a megjelenése előtti hónapokban sokan felfigyeltek, így aztán nem volt meglepő a robbanásszerű sikere. 2014 végén az olvasók szavazatai alapján Brown elnyerte vele a legnagyobb nemzetközi könyves közösségi oldal, a Goodreads díját a legjobb elsőkönyves szerző kategóriában. Ezt követte az Arany háború című folytatás, ami megismételte az első rész sikerét, sőt, jócskán túl is szárnyalta. Brown ismét elnyert érte egy Goodreads-díjat, ezúttal a legjobb sci-fi kategóriában. A trilógia befejező része Hajnalcsillag címmel jelent meg, ami újabb Goodreads-díjat nyert a legjobb sci-fi kategóriában.

Miközben az egész világ arra kíváncsi, hogy fognak-e filmet forgatni a könyvekből, Brown új ciklusba kezdett: A káosz évei és A sötétség kora című regényekben tovább meséli Darrow küzdelmét, ráadásul ezúttal több új szereplő nézőpontján keresztül is követhetjük a történetet.

 

A sorozat korábbi köteteiről írták

„Emlékezetes történet bosszúról, hadviselésről és hatalomvágyról, mely a Trónok harca és Az éhezők viadala legjobb pillanatait idézi.” – Kirkus Reviews

„Pompás bemutatkozó regény… A Vörös lázadás túlmutat korunk disztópia regényein.” - USA Today

„Elképesztő fordulatokban bővelkedő, letehetetlen regény… egyaránt kötelező a klasszikus sci-fit és az új iskola epikus disztópiáit kedvelőknek.” - Examiner.com

„Csavarokban és fordulatokban rendkívül gazdag, letehetetlen könyv. Brown trilógiája csillagos ötös.” – Booklist

„Pierce Brown lenyűgöző… Ütős regénye minden olvasójában sokáig megmarad.” - The Huffington Post

„Elképesztő kaland, nagyívű, izgalmas utazás… Pierce Brown szédítően jó első regénye egyszerre idézi Az éhezők vidalát, a Legyek urát és a Végjátékot… Megvan benne minden, amitől nagy és szárnyaló sikerre kaphat.” - Entertainment Weekly

A Michael Bay filmjeire jellemző akciójeleneteket senki nem találja ki és írja meg annyira jól, mint Pierce Brown. Kivétel nélkül mindegyik őrülten véres, lehengerlő és lélegzetelállító. Minden és mindenki folyton száztíz százalékon pörög.” - NPR

 

Részlet a kötetből

„A Napunk szemétholdak gyűrűjében lebeg a sötétségben. Réges-régen, amikor az ember átformálta a bolygókat, a terraformálással lenyesett törmeléket holdnyi tömbökbe olvasztotta az orbitális tömörítőgépekben, és utána a Napba lőtte őket. A Sol gravitációs ereje megragadta a hatalmas tömböket, és majdnem mindig a nukleáris tűzhalál vetett véget a több évszázados halotti meneteknek. Ám a mai napig akad számos bolyongó szeméthold, amely egyre csak kering lomhán a rá váró végső megsemmisülés körül.

A valaha Határvidék-1632-esként nyilvántartásba vett, rég elfeledett szeméthold kietlen felszínéhez horgonyozva, egy kilométer magas hulladékszakadék árnyékában lapul az Archimédész nevű korvett. A hajótesten marsi rabszolgákból katonákká lett száműzöttek nyüzsögnek. Hegesztőfáklyáink izzítják a burkolatot. Űrruháink bűzhödt mocsarak. Az otthonunktól kétmillió kilométernyire ragadtunk, és én izzadságban, undorban és elégedetlenségben fortyogok.

Az a szarveretes Bellona. Az a tenyérbemászó Páratlan szar.

Ha még egyszer találkozom vele, eltöröm a térdét. Neki kellene ezt a hajót kurkásznia, és ezt a képébe is vágnám, ha nem nyúlta volna le a bázis egyetlen röpképes ereklyéjét, és Rózsaszín tettestársával, a tetves Auraével nem lépett volna olajra, amíg én aludtam. Még egy kis üzenetecskét is hagyott, hogy nyalogassam a sebeimet, és a nyamvadt ócskavasát, a lerobbant hajóját a nyakunkba varrva dobbantott, hogy kezdjünk vele valamit, ha tudunk. A mocsok.

Cassius veleszületett lekezelő géniuszát még az a több mint tíz év sem tudta megfakítani, amelyet Olümpia tágas sírhalmaitól távol tengetett. És ami a legrémesebb, és egyben tökéletesen rá vall, hogy átkozottul ráérősre vette a tempót. Hat hete elhúzott a Csillagerődbe – a Merkúr és a Vénusz bolygópályái közötti nappályás kereskedelmi állomásra –, hogy az Archimédészhez szükséges héliumot beszerezze. Én pedig eközben vagy a szemétholdunk bugyraiban kialakított ótvaros Arész Fiai bázisunkon aszalódom, vagy az ő hajójára tapadva szorgos algaként hegesztgetek végig hosszú napokat, miközben fájdalmasan futunk ki az időnkből.

Hádészre, talán ki is futottunk belőle végleg.

Minthogy a külvilággal minden kapcsolatunk megszakadt, fogalmam sincs, hogyan alakult a háború, amit én robbantottam ki. Nem tudhatom, hogy Virginia és Victra vajon legyűrte-e a Perem és a Mag Aranyainak egyesített haderejét. Azt sem tudhatom, hogy vajon végül Sefi visszatért-e a Köztársasághoz, vagy hogy Lysander a Merkúron felettem aratott diadalát kihasználva nem foglalta-e el a Hajnaltrónt.

Nem tudhatom, hogy az ellenség felperzselte-e a Marsot, feldúlta-e az otthonomat, a családomat. 

Eszembe jut a Mars és a felföldi mocsarak és a susogó rengetegek…

Nem. Virginia arra kért, hogy tartsak ki.

Nem először ülök börtönben, tudom, hogy ki kell űznöm a fejemből az otthon minden gondolatát, mielőtt még felőrölnek. A haragba próbálok menekülni, ahogy máskor is. Harcolni akarok. Muszáj harcolnom. Ilyen vagyok, a sorsom a végtelen, hiábavaló küzdelem. Itt azonban harc helyett, a nyughatatlan természetemet csitító haladás helyett csak a generátorok monoton zúgását és az összefolyó napok parttalan zsolozsmáját kapom.

Én kezdtem ezt a háborút, és mások zárják le. El kell innen szabadulnom. Hogy Atalantia pusztuljon. És vele Atlas. Lysander. Elképzelem, ahogy a lábam előtt vergődnek, de a fülem süket a rimánkodásukra, kezem kiszorítja belőlük az életet, vérerek pattannak szét a szemeikben.

Heves vágyálmaim sem vigasztalnak, hiszen a valaha bolygókat megrendítő dühöm kicsorbult. Legendás híremet megtépázta a vereségem, a seregemet megtizedelte számtalan hibám, barátaimat és családomat elidegenítették tőlem az elvárásaim. A gyűlölet nem hozza vissza, amit elveszítettem, nem támasztja fel azt, amit elpusztítottam.

A nap 4,6 milliárd éve dühöng. Én tizenhatot töltöttem ezzel. Nem csoda, hogy a nap jobban bírja nálam. Még a Cassius iránti haragom is csak szalmaláng, folyton kihuny bennem, képtelen vagyok táplálni a saját indulataimat, nem tudok tovább lobogni a világra, önmagamra. Már nem, azok után, amiket elkövettem, már nem.

Eliszkoltam a Merkúrról, a puszta életemet mentettem, a Szabad Légióimat és az önbecsülésemet hátrahagyva. Elhoztam a Mars fiait arra a távoli bolygóra, szavakkal csábítottam magammal őket, hogy bevégezhetjük ezt a háborút, és aztán elhagytam őket, kiszolgáltattam őket az ellenségnek, hogy a saját bőrömet mentsem. A szívem a Merkúr sivatagában pihen a katonáimmal, csak a testem tombol tovább, mit se törődve a pusztítással, amit maga mögött hagy. 

A könyvet itt tudjátok beszerezni.:

Agave Könyvek