A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bob Mortimer. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bob Mortimer. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. február 14., szerda

Egy regény Richard Osman olvasóinak, amíg az új Csütörtöki nyomozóklubra várunk

 Bob Mortimer: 

A Szacuma-rejtély

„Ha véletlenül belém botlanál az utcán, valószínűleg a filléres szürke öltönyömet viselem fehér inggel és nyakkendővel (munkanapokon) vagy a barna kordbársony dzsekimet farmerrel és pólóval (szabadnapokon).”

Mintha Salvador Dalí írt volna forgatókönyvet egy Hitchcock-filmhez


Megjelenés: március 12.
Fordító: Kéri Andrea
Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, 256 oldal

Leírás

Richard Osman kétségkívül divatot teremtett. Noha A csütörtöki nyomozóklub és folytatásai alapvetően P. G. Wodehouse és még inkább Tom Sharpe regényeinek nyomvonalán haladtak, mégis fordulatos cselekményükkel és szerethető karaktereikkel önálló stílust teremtettek. Nem véletlen, hogy Benjamin Stevenson tavalyi A családomban mindenki gyilkos című kötete is nagy sikert aratott a hazai olvasók körében, most pedig itt van a népszerű angol humorista, Bob Mortimer bemutatkozó regénye.

Mortimer pár évvel ezelőtt döntött úgy, hogy ír egy regényt, mely megidézi Haruki Murakami munkásságát... majd rájött, hogy nem tud írni. Később aztán a keze ügyébe került Spike Milligan egyik könyve, amiből viszont rájött, hogy mi is lehet a valódi célja az írással, ugyanaz, mint a stand uppal: megnevettetni a közönséget. Így aztán 2021-ben megírta a memoárját, melynek fogadtatása egyértelműen meggyőzte arról, hogy az emberek értékelik, amikor nem a tévé képernyőjén mond, hanem egy könyvben ír vicces gegeket. Ezt követően döntötte el, hogy végre belekezd abba a regénybe, amit már oly régóta tervezgetett.

Mortimer szerint A Szacuma-rejtély egy magányos emberekről szóló metatörténet, tipikus, mókás szerelmi regény pár jól sikerült bűnügyi csavarral… és néhány beszélő mókussal. Mortimer persze nem hazudtolja meg önmagát: stand up fellépései alapvetése is az önkritika, nem véletlenül a főhős, Gary alakjában ott lapul Mortimer saját fiatalsága is. Egy könyv a humor és a krimi szerelmeseinek.

Fülszöveg

A bestselleríró és humorista Bob Mortimer briliánsan vicces első regénye garantáltan egy új kedvenc A csütörtöki nyomozóklub rajongóinak!

Gary Thorn beül egy sörre Brendannal, akit munkából ismer. Miután Brendan hirtelen lelép, Gary találkozik egy lánnyal is a kocsmában. A nevét ugyan nem tudja, mégis beleszeret, ahogyan kell. Miután viszont a lány is hirtelen távozik, Garynek csak a könyv marad emlékül, amit a kezében látott: A Szacuma-rejtély.

Nem sokkal később Brendannek végleg nyoma vész, ami Garynek jó apropó arra, hogy felkutassa a lányt, akit magában immár csak Szacumaként emleget, hátha ő segíthet kideríteni, mi történt a férfival. Pláne, hogy azóta már más, elég gyanúsan kinéző alakok is nagyon szeretnék megtalálni. Hamarosan őrült nyomozás veszi kezdetét Dél-London utcáit bejárva ebben a képtelen történetben, mely telis-tele van felejthetetlen szereplőkkel, a humoráról nem beszélve.

A szerzőről

Bob Mortimer angol humorista, író, televíziós személyiség és színész. Eredetileg jogászként diplomázott, a punk mozgalom csúcsán a saját maga által alapított Dog Dirt nevű zenekar frontembere volt, de írt dalt Chris Reának is. Az igazi hírnevet a Vic Reeves-el közösen 1986-ban megalapított és azóta is futó Vic & Bob című szkeccsműsor hozta meg a számára. Első regénye, A Szacuma-rejtély rögtön a sikerlistán élén debütált.

A sorozat korábbi köteteiről írták

„Imádni fogod!” - INDEPENDENT

„Vicces, okos és elragadó” - SUNDAY TIMES

„Fergeteges” - DAILY MAIL

„Spike Milliganhez hasonlóan Mortimernek is sikerül megcsillogtatnia páratlan humorérzékét egy regény keretei között.” - DAILY TELEGRAPH

„A közkedvelt humoristának a noir fikcióhoz is van érzéke; első regényét szürrealista humora teszi egészen különlegessé.” - OBSERVER

„Egy nem mindennapi romantikus thriller; mintha Salvador Dalí írt volna forgatókönyvet egy Hitchcock-filmhez.” - DAILY MIRROR

„A komikus-legenda Bob Mortimer első regénye épp olyan vicces, sajátos és mókusbarát, mint amit tőle elvárhatunk. Emellett egész jó is.” - HEAT

Részlet a kötetből

„A nevem Gary. Harmincéves jogi asszisztens vagyok egy londoni ügyvédi irodánál. Egyedül élek egy egyszobás lakásban egy hatvanas évekbeli önkormányzati lakótelepen, Peckhamben. A lakásom mindössze ötperces sétára van a munkahelyemtől, és ez a tény rendkívül boldoggá tud tenni, amikor éppen kedvem tartja. Az átlagosnál is alacsonyabb vagyok, az orrom ellenben már-már komikusan nagy.

Ha véletlenül belém botlanál az utcán, valószínűleg a filléres szürke öltönyömet viselem fehér inggel és nyakkendővel (munkanapokon) vagy a barna kordbársony dzsekimet farmerrel és pólóval (szabadnapokon). Bár előbb vennéd észre az orromat, mint a ruhámat. A hajam ápolt és rendezett, hátul és oldalt rövidre nyírva, oldalsó választékkal és magasra tupírozva, hogy afféle pompadúrfrizurát formázzon. Mandulavágású barna szememet nevezték már szomorúnak és barátságosnak is mindössze huszonnégy óra leforgása alatt. Senkinek titulálni engem igazságtalan lenne, de egy futó ismeretségnél több ritkaságszámba menne.

Az egyetlen igaz barátom Londonban az egyik lakótelepi szomszédom. A múlt héten sikerült egész jó kapcsolatba kerülnöm egy lánnyal, de ma reggel alaposan befürödtem, és pofára estem. Azt hittem, ő is kedvel, de kiderült, hogy nagyot tévedtem. Szerintem szerelmes voltam belé, vagyis biztos vagyok benne, és ha őszinte akarok lenni, még mindig az vagyok. Életemben először rendesen összetörték a szívemet.

Anyám mindig azt mondta, hogy elég jó képzelőerővel vagyok megáldva, és a javamra kellene fordítanom – hogy ne unatkozzam, és némi örömöt és célt vigyek az életembe. Olyasmit magyarázott, hogy ha képes vagy elképzelni valamit, ami még sosem történt meg veled, aztán pont abban a helyzetben találod magad, már felkészültebben tudsz szembenézni a dologgal. Jobban megbecsülöd, ugyanakkor könnyebben megbirkózol vele. Sajnos a képzelőerőm e pillanatban nem igazán válik a javamra, habár anya mentségére legyen mondva, máskor rendszerint igen.

Egyesek egész nap az okostelefonjukat bújják. Hát én nem. Én sok-sok éve ugyanazt az egyszerű Nokia telefont használom, és sosem pazaroltam az időmet a közösségi oldalakra meg hasonlókra. Nem látom értelmét, pont elég idegen van az életemben. Így ha kimozdulok, nem szegem le a fejem, és az elmém megtelik az engem körülvevő látvánnyal és hangzavarral: vitatkozó szomszédok (úgy sejtem, a mosógép szűrőjének cseréje okán), egy betört ablak (azt hiszem, egy felnőtt méretű létrával töketlenkedő gyerek zúzta be), elhagyatott autók sárvédőit borító rozsda (úgy hiszem, a kocsit egy megtébolyodott borkereskedő hagyta sorsára), egy tócsa iránt különös érdeklődést mutató kutyák (véleményem szerint a kutyákat Aktatáska Zaknek és Hosszúkás Paszternáknak hívják).

Ha ezek a látványosságok és gondolatok mégsem bizonyulnak elég serkentőnek, hagyom, hogy a képzeletem magasabb fokozatra kapcsoljon.”