Lev Grossman:
A fényes kard
„Ezen a királyságon lovagolt keresztül Arthur király, és akárhová ment, a nyomában visszatért a rend és a béke. Ő volt az utolsó fénysugár a sötétségben.”
A varázslók-trilógia szerzője fantasyként írta újra az Artúr-mondakört
.jpg)
Megjelenés: május 6.
Fordító: Kleinheincz Csilla
Nyomdai kivitelezés: keménytáblás, 608 oldal
Leírás
Lev Grossman, A varázslók-trilógiával világhírűvé vált szerző, új regényében, a A fényes kardban merészen újraértelmezi az Artúr-legendát. A történet középpontjában Collum, egy ifjú lovag áll, aki Camelotba érkezik, hogy csatlakozzon a Kerekasztalhoz, ám megdöbbenve tapasztalja, hogy Artúr király már halott, és a birodalom romokban hever. A megmaradt lovagok – Sir Palomides, a bagdadi muszlim; Sir Dinadan, egy transznemű harcos; és Sir Dagonet, a bohóc, akit tréfából ütöttek lovaggá – mind kívülállók, akik most új küldetésre indulnak: visszaállítani Camelot dicsőségét egy olyan világban, ahol a mágia és a hit egyaránt megrendült.
Grossman tíz éven át dolgozott a regényen, amelyben a klasszikus legendák elemeit modern témákkal ötvözi. A történetben a kereszténység és a pogány hagyományok, a mágia és a valóság, valamint a társadalmi kirekesztés és az identitás kérdései egyaránt megjelennek. A regény különös figyelmet fordít a mellőzött karakterekre, új perspektívát nyújtva az ismert történetekhez.
A fényes kard nem csupán egy újabb Artúr-mese; ez egy mélyen emberi történet az összetartozásról, az önazonosságról és arról, hogyan találhatunk reményt egy széthulló világban. A regény számos elismerést kapott, többek között a The New York Times, a TIME és a Vox is az év legjobb könyvei közé sorolta.
Grossman új regénye a klasszikus mítoszok újraértelmezéséről, a társadalmi sokszínűségről és a kortárs fantasy irodalom fejlődéséről is tanúsítványt állít ki. Friss, releváns és mélyen emberi történet.
Fülszöveg
Egy Collum nevű, tehetséges ifjú lovag érkezik Camelotba, hogy felvételt nyerjen a Kerekasztal tagjai közé, de már elkésett: Arthur király két héttel korábban elesett a camlanni csatában, és csupán maroknyi lovag maradt életben.
A túlélők azonban nem legendás hősök, mint Lancelot vagy Gawain, hanem a Kerekasztal különcei, köztük Sir Palomides, a szaracén, és Sir Dagonet, Arthur udvari bolondja, akit csak tréfából ütöttek lovaggá. Mellettük pedig csak Nimue áll, Merlin egykori tanítványa, aki elárulta és egy domb alá zárta mesterét.
Rájuk hárul a feladat, hogy újjáépítsék Camelotot ebben a kibillent világban: bár a kereszténység Istene magára hagyta Britanniát, Morgan le Fay vezetésével visszatértek a királyságba a tündérek és a régi istenségek. A lovagoknak fel kell kutatniuk az Excaliburt, hogy a romokban heverő ország ismét egyesülhessen, ám előtte még meg kell fejteniük, hogyan bukhatott el a magányos és nagyszerű Arthur király.
A fényes kard az új évezred első nagy arthuri eposza, a hagyományokhoz hűen tele párbajokkal és kalandokkal, csatákkal és lovagi tornákkal, varázskardokkal és halászkirályokkal. Ugyanakkor esendő és mégis erős férfiak és nők története, akik annak ellenére próbálják meggyógyítani széttört világukat, hogy őket magukat is megtörte az élet.
A szerzőről
Az 1969-es születésű Lev Grossman közel 15 évig főállású munkatársa és könyvkritikusa volt a TIME-nak, mellette pedig szinte az összes többi jelentős amerikai magazinban is publikált vendégszerzőként. Az első könyveit a szabadidejében írta, mára azonban főleg ebből él: legjelentősebb műve A varázslók-trilógia, melynek mindegyik része New York Times Bestseller lett, lefektette a 21. századi fantasy alapköveit, és ötévados sorozat készült belőle. Az eddigi legutolsó műve 2024-ben jelent meg A fényes kard címmel, mely eredeti módon értelmezte újra az Arthur-mondakört.
Grossman többnyire Brooklynban él, de sok időt tölt Sydney-ben is, ahonnan felesége származik. Három gyerekük és évről évre egyre több macskájuk van.
Mások a kötetről
„Újszerű és lebilincselő történet az Arthur-mondakörről a Kerekasztal azon színes lovagjainak szemén keresztül, akik máskor nem kapnak elég figyelmet a mesékben. A varázslók szerzője ismét varázslatot hajtott végre.” - George R. R. Martin
„Mindenkinek, aki szeretett volna a Kerekasztal mellett ülni. Egyszerűen elbűvölő.” - Rebecca Yarros
„Gyönyörűen megírt, kellőképpen fura, ám rettentő emberi megközelítése Arthur királynak, ami egyszerre érződik modernnek és ősinek. Arra az örömre és ámulatra emlékeztet, amit gyerekként éreztem, mikor Arthur királyról és azokról az időkről olvastam, amikor még a világ fényes volt, tele izgalmakkal.” - Joe Abercrombie
„Ez a regény legalább annyira szól az Arthur-mondakörről, mint a róla alkotott elképzeléseinkről. Könnyedén szövi egybe a hit, a kötelesség és az identitás témáit a klasszikus kalandregények erényeivel – az ilyen történetek miatt olvasunk fantasyt.” - Ava Reid
„A leginkább A varázslók című sorozatról ismert Grossman csúcsformáját hozza A fényes kardban.” - The New York Times Book Review
„Az Arthur-legenda izgalmas, új megközelítése… Káprázatos.” - The Washington Post
Részlet a kötetből
„És ló meg páncél nélkül Collum senki és semmi. Egy árva fattyúkölyök, szegény, mint a templom egere, aki igen messze vetődött az otthonától. Vissza soha nem mehet. Arról alaposan gondoskodott, nem igaz?
Még csak azt sem tudta, kivel mérkőzik. Pusztán a véletlen vagy Isten akarata – ezúttal is hála érte! – sodorta útjába ezt a férfit, aki egy görbe kőris alatt ült a réten, fejét kezébe temetve, mintha a napfény súlya elviselhetetlenül nehezedne rá. Felnézett, és kihívást intézett Collumhoz, márpedig ki tesz ilyesmit manapság? Mintha csak a mesékből lépett volna elő. Akárki volt is ez a lovag, a régi iskola hívei közé tartozott.
A páncélja is ódivatú, mellvértje damaszkolt fekete acél, finom ezüst csigákkal és egy rózsával a közepén. Egy gazdag ember páncélja. Egy nemesé. Sisakjának csőrszerű, hegyes orra volt, és Collumhoz hasonlóan vergescut hordozott, a tapasztalatlan lovagok egyszerű, fehér pajzsát. Collum azért használta, mert valójában – mint azt megkísérelte elmagyarázni – egyelőre még egyáltalán nem volt lovag, nem tette le az esküket, de más okai is lehettek a vergescunak, mint például ha valaki megszégyenülése miatt el akarta rejteni kilétét. Sir Lancelot is olykor vergescut használt, máskülönben senki nem állt volna ki ellene.
Ugyan ez a férfi nem Lancelot volt, de ő is átkozottul jól küzdött. Igencsak tapasztalt. Collum magasabbra nőtt, ám a titokzatos lovag gyorsabban mozgott – alig látta mozdulni, aztán a csuklója – csatt! – elzsibbadt, és – peng! – lepattant páncélkesztyűjéről egy apró rögzítőszeg, mindörökre eltűnve a fűben. Ellenfele ügyesen Collum közelébe lépett, és bal kezével a csuklója után kapott, mire az ifjú kovácsfújtatóként zihálva hátraszökkent, azonban megbotlott. A férfi ekkor máris bedöfte kardját a résbe, ahol a karvértje nem illeszkedett tökéletesen, és lekanyarított egy élesen kunkorodó, fényes acélforgácsot.
Kihasználva előnyét, visszakézből lesújtott Collum fejére, hajszálnyival vétve csak el…”
.jpg)
%20(1).jpg)
%20(2).jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
