A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Figura Kiadó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Figura Kiadó. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. július 25., péntek

Gunnar Helgason: Anya megkattant – Megjelenik augusztus végén!

 Gunnar Helgason

Anya megkattant

 

Megjelenik augusztus végén!

Líra



Figura Könyvkiadó, 2025.

 

Fordította: Patat Bence

Borítóterv és illusztráció: Rán Flygenring

Szerkesztette: dr. Dávid Gyula

 

A kötetről

 

Eredetileg 2015-ben jelent meg. Az izlandi gyerekolvasók az év legjobb könyvének választották, elnyerte az Izlandi Könyvkereskedők Gyerekkönyvdíját, az Izlandi Irodalmi Díjat, jelölték a Nyugat-skandináv Irodalmi Díjra, és az IBBY beválogatta az „Outstanding Books for Young People with Disabilities” kategóriába. Azóta több különálló folytatását szintén az év legjobb könyvének választották.

Ifjúsági regény, leginkább a 10 év fölöttieknek (kb. 14-16 éves korig) ajánljuk.

 

A történet elején a 12 éves Stella a konyhában (gondolatban) vallatja az anyját, akinek a száját előzetesen betömte egy konyharuhával. Anyja ugyanis mindenkinek elmondta, hogy Stellának megjött a menstruációja, amin ő joggal felháborodott. Az ötfős család rajta kívül egy egyetemi oktató apából, egy csak kis szerepekhez jutó operaénekes anyából, fociőrült kisöccséből és a tizenhat éves bátyjából áll.

 

Stella úgy érzi, anyja „megkattant”. (Való igaz, hogy anyja mindenről nyíltan beszél, szétszórt, kelekótya, de végtelenül szereti a gyerekeit.) Stella elhatározza, hogy megváltoztatja az anyját. Erre három hete van a 13. születésnapjáig, ha el akarja kerülni, hogy „leégesse” őt a barátai előtt.

Anyja bocsánatot kér Stellától a pletykálkodásért, engesztelésül ruhákat szeretne venni a lányának. Az üzletben – és amúgy állandóan – énekel, Stella folyamatosan kellemetlenül érzi magát a társaságában lehengerlő és szókimondó stílusa miatt. Az anya lehengerlő stílusa mindenkinek szól, legyen az a szomszéd, akit egy kerti medencéről igyekszik meggyőzni, egy flegma üzleti eladó, vagy az anyósa, akinek azért olvas be, mert Stellát még egyszer sem hívta át magához, hogy ott aludjon nála.

 

Stella mindvégig kínosnak találja az anyja által okozott jeleneteket (pl. a bátyja általában félmeztelenül mászkál otthon, mire az anyja azzal veszi rá, hogy öltözzön fel az étkezéshez, hogy maga is levetkőzik félmeztelenre), ugyanakkor érzi a belőle áradó jóindulatot, szeretetet, és hogy mindig védelmébe veszi őt.

 

A regény egyik visszatérő motívuma a sport: kiderül, hogy Stella korábban edzett, és ahhoz, hogy folytassa, szüksége lenne egy drága felszerelésre. A végkifejletben az addig szívtelennek ítélt és Stellát valamiért szégyellő nagymama eladja a gyűrűjét, és megveszi Stella születésnapjára a vágyott felszerelést. Az anyát beugrónak felkérik Carmen szerepére. Az előadás után felhívja magához Stellát a színpadra, és a közönség előtt is elmondja, mennyire büszke rá és jövőbeli sporteredményeire. Ez itt a lányom, 13 éves, és képzeljék: megjött neki!

 

A regényt abszurd, mulatságos helyzetei, fura, ellentmondásos, de épp ezért életszerű szereplői, eredeti humora, valamint laza, könnyed, a mai tizenévesekhez illő nyelvezete teszi szerethetővé. A tini olvasók könnyen azonosulhatnak az én-elbeszélő Stellával.

 

Végig ott lebegnek előttünk ezek a kérdések: Ki normális? Ki nem az? Milyen korlátokat állítunk magunk elé? Vállaljuk-e magunkat? Kell-e (egyáltalán: lehet-e) bárkit megváltoztatni? Vajon mindenki bolond egy kicsit? A könyv bohókás, ugyanakkor szeretetteljes és elfogadó hangvétele és légköre önmagában is például szolgálhat sok gyerek és felnőtt olvasó számára.

 

Gunnar Helgason



1965-ban született Izlandon. Színész, színházi és televíziós rendező, produkciós menedzser, műsorvezető, író. Két független színház alapítója. Nem hétköznapi, jópofa, extravagáns figura. 1992 óta ír gyerekkönyveket, Izlandon újabb műveivel 2011 óta a gyerekkönyv-bestsellerlisták élén. 2013-ban az izlandi gyermekkultúráért végzett munkájáért neki ítélték az IBBY Spring Awardot.

 

Részletes bemutatkozás izlandiul és angolul LINK


Részlet a kötetből


1. A  kihallgatás

 

Anya megkötözve és betömött szájjal ült a konyha-

széken, és tágra nyílt, rémült szemmel kérdőn meredt

rám. Úgy tűnt, nem érti, mi történik. Úgy tűnt, fo-

galma sincs, miért kötöztem meg, és miért világítok

az arcába a lámpával, mint egy kihallgatáson.

– Megígéred, hogy nem kiabálsz, ha kiveszem a

szádból a konyharuhát? – kérdeztem jéghideg han-

gon.

Bólintott, és a szeme megtelt könnyel. Láttam,

hogy mindjárt elsírja magát. Remek. Három héten

át én bőgtem miatta, most rá került a sor. Egy hét

volt hátra a születésnapomig, és azt akartam, hogy

tökéletesen sikerüljön. Addig le kellett zárnom ezt az

ügyet.

Kioldottam a tarkóján a csomót, és amint kikerült

a konyharuha a szájából, szipogva megkérdezte:

– Stella drágám, mit csinálsz? Miért viselkedsz í…

– Pszt! Itt most én kérdezek! – kiáltottam. Nem

akartam kiabálni. Nyugodt és higgadt akartam ma-

radni, és választ akartam kapni a kattant anyámtól.

Választ arra, hogyan volt képes így elárulni.

Ekkor lépett be Palli bátyám a konyhába.

– Pszt! Itt most én kérdezek! – kiáltottam. Nem

akartam kiabálni. Nyugodt és higgadt akartam ma-

radni, és választ akartam kapni a kattant anyámtól.

Választ arra, hogyan volt képes így elárulni.

 

Ekkor lépett be Palli bátyám a konyhába.


2. Anya, a kattann

 

– Még mindig a konfirmációs vacsoráról beszéltek? – kérdezte

Palli. Felkapcsolta a lámpát a konyhában, majd a hűtőszekrény-

hez lépett, hogy tejet vegyen elő. Félmeztelenül, mint mindig.

– Jaj, Palli, egyszer az életben vegyél fel valamit! – szólt rá

Anya fáradtan, és felállt. Palli nem válaszolt. Anya nyugodtan

odajött hozzám, a fejemet finoman a két kezébe vette, és azt

mondta:

– Drága Stella, ne haragudj. Csak nagyon büszke vagyok a

kislányomra. Nem magától értetődő, hogy ez problémamen-

tes, és nagyon boldog vagyok. Érted?

– Mi a gond? – kérdezte Palli tejbajuszosan. Amint haza-

ért az iskolából vagy a kézilabdaedzésről, mindig rövidnadrá-

got vett fel. CSAK rövidnadrágot. Aztán kifosztotta a hűtőt.

– Tulajdonképpen mi történt azon a konfirmációs vacsorán?

Mert hát, Stella, már három hete emiatt őrjöngsz!

– Mindenkinek elmondta, hogy… hogy… á, semmi!

– Mélt oldibálsz mindig Anyával? – kérdezte Siggi, aki

egy barna, barcelonás pólóban szintén megjelent a konyhá-

ban. Ugyanolyan koszos volt, mint mindig. Mintha minden-

nap sárban hemperegne iskola után. Vagy talán az iskolában?

Néha azt is nehéz volt észrevenni, hogy szőke a haja. Amikor

Siggi reggel felvette a barcelonás pólót, az még rendesen kék

és vörös volt, mostanra viszont barna lett. Odahúzott egy szé-

ket a szekrényhez, ahol a kekszet tartjuk, és felmászott rá.

– EGYÁLTALÁN NEM ORDIBÁLOK MINDIG! –

ordítottam.

– Pontosan! – hümmögött Palli. Hallottam, hogy Apa lép

be a bejárati ajtón.

– Most nincs keksz – közölte Anya. – És Palli, ezredszerre

kérlek, vegyél fel egy pólót! Mindjárt vacsorázunk.

Megfordultam, és legszívesebben eltűntem volna, el ebből

az értetlen családból, de Apába botlottam, aki éppen a konyha

felé tartott.

– Csak lassan, lassan – mondta, és megdörzsölte a kordbár-

sony nadrágja alatt a sípcsontját, ahol nekiütköztem, és köz-

ben letette a bevásárlószatyrokat a padlóra. Annyit se mond-

tam, hogy bocsánat, csak megpróbáltam elsuhanni mellette.

– Anya, Stella mélt ilyen mélges? – kérdezte Siggi, és becsuk-

ta a szekrényke ajtaját. Letettem arról, hogy kimenjek a kony-

hából, Anya felé fordultam, és keresztbe fontam a karomat.

– Na, Anya, miért vagyok ilyen mérges? – kérdeztem vádoló

hangon, és szúrós tekintettel Anyára meredtem. Gondoltam,

hogy most majd megtörik. Térdre rogy, és zokogva kér bocsá-

natot. A két fiú meg Apa mind Anyára nézett.

– Jaj, Stella drágám, már mondtam, hogy ne haragudj – só-

hajtott. Oké, bocsánatot kért, de az nem elég. Nem rogyott

térdre előttem.

– Nem érdekel! Egyáltalán nem lett volna szabad elmonda-

nod, és ezt már nem lehet meg nem történtté tenni. Most már

mindenki tudja!

– Nem, nem, dehogy, csak a nők. Tudod, hogy mi, nők bi-

zalmasan kezeljük egymás titkait, és… – tiltakozott Anya, és

úgy kacsintott rám, mintha valami titkos klub tagjai lennénk.

Pedig egyáltalán nem, így félbeszakítottam:

– Bizalmasan!? Haha!!! Bizalmasan elmondtam neked, te

pedig… nem mindenkivel akartam közölni. Csak veled!

– Micsodát? – kérdezte Siggi és Palli kórusban.

– Megjött a vérzése! – bökte ki Anya, mielőtt még leállít-

hattam volna.

– ANYA!!!

– Oké! Akkor gratulálok, vagy… nem kéne? – mondta Palli

bizonytalanul. A bátyám tizenhat éves, és általában az önbi-

zalom szobra. De most nem az.

– Vélzés!? Kélsz egy tapaszt? Hozok egy tapaszt! – mondta

Siggi. Leugrott a székről, és a kacatosfiók felé vette az irányt,

ahol a sebtapaszokat tartjuk.

– Nem, nem kell tapasz! – mordultam Siggire.

– Nem, Siggi, nem olyan vérzés. Tudod, hogy honnan jön

az a vérzés, ami Stellának most megjött? Hát a…

– ANYA! – hörögtem, hogy leállítsam, mielőtt túlságosan

belelendülne. Kérdő tekintettel nézett rám. Siggi forgatta a

szemét. Elege lett abból, hogy kiabálok.

– Stella drágám, ez az élet természetes része. Miért ne le-

hetne róla beszélni?

– Kata, szívem… – kezdte Apa, de Anya csak nyomta to-

vább:

– Elvégre én is szoktam vérezni. Minden nő szokott, ez ter-

mészetes dolog.

– Stella most mál nő lett? – kérdezte Siggi meglepetten.

Nem is csoda. Hisz csak tizenkét éves voltam. Nála hat év-

vel idősebb. Illetve már majdnem tizenhárom, hogy pontos

legyek.

– Kata, szívem, nyilvánvalóan kellemetlen ez neki – mondta

Apa nyugodt hangon. Köszi, Apa. Apám, az egyetemi tanár

megszokta, hogy akkor is higgadtan beszéljen a dolgokról,

amikor mások már jól felhúzták magukat.

– Jódehát, Erlingur, muszáj, hogy… szóval muszáj, hogy

meg tudjuk beszélni a dolgokat a családban, nem? És Stella,

drágám, ne légy ennyire érzékeny és öntudatos. Te sem vagy

más, mint a többi lány – mondta Anya fáradtan.

– Nem vagyok más? NEM VAGYOK MÁS? – kiabáltam,

de eszembe jutott, hogy igaza van Sigginek, hogy örökké or-

dibálok. Dacosan a családomra pillantottam. Palli és Siggi

meg sem mert szólalni.

– Hát persze, hogy ebben a tekintetben olyan vagy, mint

minden más lány, és örüljünk neki. Így értettem – magyaráz-

ta Anya olyan nyugodtan és kedvesen, amennyire csak bírta.

Mintha szögesdrótot húzogattak volna át a fülemen.

– Ó, máj gád!!! – mondtam, és úgy értettem: Képtelenség

veled beszélni!

– Figyelj csak, szívem – szólalt meg Anya, és szavait Apá-

hoz intézte. – Beszéltél a szomszéd Hannival a jakuzziról?

Hát persze, válts csak témát, mintha mi sem történt volna.

Anya ebben zseniális.

– Nem, de.… holnap beszélek vele – hümmögte Apa, és fe-

lém fordult.

Lehajolt, átfogta a vállamat, szürkéskék szemével a szürkés-

kék szemembe nézett, és nyugodtan azt mondta: – Természe-

tesen átlagos lány vagy, Stella drágám, ugyanakkor egészen

egyedi is. Ez a legjobb kombináció, nem? – Azzal megpuszilt,

felállt, a hűtőhöz lépett, és azt kérdezte: – Ki kér hamburgert?

– Én! – kiáltotta Siggi. Az iménti beszélgetés nyilvánvalóan

véget ért.

– Addig nincs vacsora, amíg mindenki fel nem öltözik eb-

ben a házban! – közölte Anya. Palli a fejét csóválta, fürtjei

körbetáncoltak az arca körül. Anya csüggedten nézett Apára,

segítséget remélt tőle, de Apa éppen a bevásárlószatyrokból

pakolt ki, és úgy tűnt, hogy nem hallja. Anya rám pillantott.

Gyűlöletteli szemmel néztem rá, ő pedig olyan tekintettel

nézett vissza, amit nem tudtam mire vélni. Vagy bocsánatot

kért a szemével, vagy úgy nézett rám, mintha teljesen megkat-

tantam volna. Pedig nem én kattantam meg.

Ő volt a kattant.

A kattant Anya.

 

Előrendelhető a kereskedelmi hálózatokban:

Lira


2025. február 22., szombat

Caitlin Doughty: Megeszi a macskám a szememet, ha meghalok? – És más fontos kérdések a holttestekről

New York Times bestseller, a Goodreads Choice Award tudományos és technológiai díjának 2019-es nyertese





Caitlin Doughty

Megeszi a macskám a szememet, ha meghalok?

És más fontos kérdések a holttestekről

 

Megjelenik március 10-én!

Lira

Libri

Bookline


Figura Könyvkiadó, 2025

 

Fordította: Fejérvári Boldizsár

Szerkesztette: dr. Dávid Gyula

Borító-és kötésterv: Kiss Barnabás és Meszlényi Péter


Fülszöveg  


Igaz, hogy van egy titkos rekesz a repülőgépeken azoknak, akik az utazás során halnak meg?

Minden halállal kapcsolatos kérdés jó kérdés. A világ leghíresebb temetkezési vállalkozójának a könyvében a gyerekek nyíltan és őszintén kérdeznek a halálról. Caitlin Doughty szerint így is kell beszélni róla. De utánozhatatlanul laza stílusában, ám mindig tiszteletteljesen nem csak a gyerekeknek enged bepillantást a tabuk és gátlások fekete függönye mögé. Szakmai hozzáértéssel és humorral oszlat el sok mítoszt és kétséget a haldoklásról, a test bomlásáról és az azt kísérő jelenségekről. A szerző szerint az élet végét nem tehetjük kellemessé, de megismerhetjük, hogy ne féljünk a haláltól. Végül is a halál fontos eleme valóságunknak. Enélkül nincs élet, és előbb-utóbb mindannyiunkkal megtörténik.

És nem, ha meghalsz, a macskád nem eszi meg a szemedet. Vagy legalábbis nem azonnal.

 

Mi is ez a könyv? 

 

Összegyűjtöttem a legérdekesebb kérdéseket, amelyeket a halál kapcsán valaha feltettek nekem, majd megválaszoltam őket.

A halállal kapcsolatban nincs rossz kérdés, de a legegyenesebben és legkihívóbban a gyerekek kérdeznek. (Ezt különösen a szülőknek mondom.) Mielőtt először vállalkoztam erre a „kérdezz-felelek” játékra, azt hittem, a kiskölykök naivan ártatlan és éteri kérdéseket tesznek majd fel.

Hmm… távolról sem!

 

A fiatalok bátrabbnak és nemritkán fürgébb észjárásúnak bizonyultak a felnőtteknél. És nem riadtak vissza a véres belsőségektől sem. Habár foglalkoztatta őket néhai papagájuk halhatatlan lelke, inkább azt akarták tudni, hogy a kis kedvenc milyen gyorsan indul rothadásnak a juharfa alá temetett cipősdobozban.

 

A jelen kötet összes kérdése tehát 100%-ban etikus forrásból, szabadon tartott biogyermekektől származik.

A halál iránti érdeklődés teljesen normális dolog. Ahogy azonban az ember öregszik, magáévá teszi azt az elképzelést, hogy a halálról gondolkodni „morbid”, de legalábbis „fura”. Növekszik bennünk a félelem, és rossz szemmel nézzük azokat, akik szóba hozzák ezt a témát, csak hogy ne kelljen szembenéznünk a halállal.

 

Ez viszont probléma. A mi kultúrkörünkben a többségnem foglalkozik a halál témájával, és ettől csak még jobban félnek.

A halál kétségkívül kemény ügy. Szeretünk valakit, aztán fogja magát, és meghal. Ez olyan igazságtalan! És persze vannak erőszakos, hirtelen vagy elviselhetetlenül szomorú halálesetek is. De ez is realitás, ami nem feltétlen igazodik az elképzeléseinkhez.

 

A halál nem tréfadolog, de a halálról igenis sok mindent megtanulhatunk szórakoztató módon. A halál tudomány és történelem – művészet és irodalom. Átível minden koron és kultúrán, és egyesíti az egész emberiséget.

Sokan, s köztük én is, azt valljuk, hogy félelmeink egy részén úrrá lehetünk, ha megbarátkozunk a halállal, kiderítünk róla dolgokat, és a lehető legtöbb kérdést tesszük fel vele kapcsolatban.

 

(Caitlin Marie Doughty)

 

A szerzőről



Kezdőlap - Caitlin Doughty

 

Caitlin Marie Doughty (1984. augusztus 19.) amerikai temetkezési szakember, író, bloggerYouTubera halotti elfogadás és a nyugati temetkezési ágazat reformjának szószólója . A Los Angeles-i Clarity Funerals and Cremation tulajdonosa, az Ask a Mortician című websorozat alkotója, The Order of the Good Death (A Jó Halál Rendje) alapítója, és három bestseller könyv szerzője.

 

Doughty a hawaii Oahu állambeli Kaneohe-ban nőtt fel, ahol 8 évesen tanúja volt egy halálesetnek: egy gyerek lezuhant a bevásárlóközpont erkélyéről. Gyorsan elvitték a baleset helyszínéről, és soha többé nem esett szó róla. Több éven át megszállottja lett a saját vagy családtagjai halálától való félelemnek. Doughty szerint jobban felépülhetett volna az esetből, ha lehetőséget kapott volna, hogy szembenézzen a gyermek halálának valóságával.

 

Chicagói Egyetemen középkori történelem szakon végzett. A halálra és annak kultúrája volt a fő témája, 2006-ban diplomázott.  Ezt követően  San Franciscóba költözött, 22 évesen temetkezési irodákban keresett munkát. A Pacific Interment krematóriumábaalkalmazták. Felettese és munkatársai gyakran próbára tették: már az első munkanapján le kellett borotválnia egy holttestet, Doughty pedig bármilyen feladatot elvállalt. 

 

Doughty azt mondta, hogy munkája kezdete óta tudta, meg akarja változtatni a halállal kapcsolatos hozzáállását és meg szeretné találni a módját, hogy alternatív temetési megoldásokat kínáljon. A krematóriumban eltöltött egy év után Doughty részt vett a Cypress College Mortuary Science programjában, majd okleveles temetkezési szakemberként végzett. Megalapította a halállal foglalkozó, hasonló gondolkodású szakemberek egyesületét (The Order of the Good Death) olyan művészekkel, írókkal és akadémikusokkal, akiknek közös céljuk a halállal, a temetéssel és a gyászszal kapcsolatos nyugati attitűdök megreformálása.

 

Doughty fő inspirációja az a tapasztalat volt, hogy az elhunytak családjai gyakran nem voltak jelen a folyamatban, amit a nyugati kultúrákban megfigyelt halálszorongásnak és halálfóbiának tulajdonított. Ösztönözni akarta a halál elfogadását, valamint mozgalmat akart indítani a temetkezési ipar kiszélesítése érdekében.

 

Doughty meg akarja fordítani azt a hozzáállást, amely szerint „a halálról beszélni deviáns”. Dolgozik azon, hogy legyőzze azt a hiedelmet, hogy a holttestek veszélyesek és csak képzett szakemberek kezelhetik őket műszaki berendezések és speciális eszközök segítségével.

 

Doughty 2011-ben indult YouTube-sorozata, az Ask a Mortician, amelyben humoros módon morbid és olykor tabunak számító haláltémákat dolgoz fel. 2012-re 12 epizód után az Ask a Morticiant 434 ezren nézték meg, 2022 januárjában pedig 258 klipje volt a csatornának, összesen 215 milliós nézettséggel. Doughty tiszteletlen, szokatlan és szürreális hangvételével hatalmas közönséget teremtett annak a témának, amely sok potenciális néző számára elrettentő és lehangoló. Doughty ezt vallja: „Hihetetlenül komolyan veszem a munkámat és ezt az egész mozgalmat. Humorral csinálom a videókat, ez az életem, nagyon fontos számomra, hogy a halál pozitív üzenete eljusson az emberekhez." 

 

Részlet a kötetből

 

Eltemethetjük a nagymamát viking módra?

 

Á, szóval a Nagyi viking temetést akart? Tényleg? Mennyire menő már! Szinte sajnálom, hogy nem ismerhettem.

Attól tartok azonban, hogy szörnyű híreim vannak számo­tokra. Egyből kettő is: a Nagyi halott, ráadásul a „viking temetés” – legalábbis annak hollywoodi formájában – nem valóságos. Elképzelhetjük a véres csatában hős harcosként elesett Nagyi lepelbe borított holttestét, amint fahajóján ring a tengeren. A nemes járművet nénikéid lökték a habok közé. Anyukád felajzza íját, hogy lángoló nyílvesszője ragyogó ívet írjon az alkonyati égre, beleálljon a Nagyiba, és fellobbantsa őt. Halálában is olyan hőfokon lobog, ahogy életében tette.

Ez már nem is akármilyen kamu, hanem kamuvári kamufake.

Az meg hogy lehet!? Azért nevezik viking temetésnek, tadám, mert a vikingek így temetkeztek. Sajna, nem. A vikingek, e közkedvelt középkori rabló-kereskedő harcosok sok, érdekesebbnél izgalmasabb rituáléval búcsúztak a halottaiktól, de a lángoló hamvasztás nem tartozott közéjük. Nézzük inkább, miket csináltak valójában! A vikingek hamvasztottak – de csakis a szárazföldön. A máglyát esetenként hajó alakban eligazított és egymásra rakott kövek között építették fel (talán innen ered a fent vázolt elképzelés). Ha a halott különleges pozíciót töltött be, az egész hajóját a szárazföldre vonhatták, hogy egyfajta koporsóul szolgáljon neki, ezt nevezhetjük csónaktemetésnek. De tüzes nyilas tengeri hamvasztás nem volt.

Előre szólok, hogy bármennyire tapintatosan próbálod is helyreigazítani a lángoló hajós sztori történelmi hiteltelenségét, egyből jön majd a tromf: „az Ahmad ibn Fadlán-os csávó mondta”. Az Ahmad ibn Fadlán-os csávó az az internetes vitéz, aki váltig állítja, hogy az égő hajós kremálás hollywoodi verziója kőkemény valóság volt. Lépten-nyomon terjeszti, hogy színigaz minden, amit Ahmad ibn Fadlán, a tizedik századi arab utazó és útleírásszerző állít, akit egyébként úgy ismerünk, mint a „ruszok”, vagyis az északi germán viking kereskedők krónikását. Történeti forrásként azonban Ibn Fadlán problémás, többek között nem tekinthetjük egyáltalán elfogulatlannak. Úgy vélekedett például, hogy a vikingek „tökéletes fizikumúak”, higiéniai szokásaikkal szemben viszont nyíltan ellenséges volt. Krónikája leír egy igen kifinomult hamvasztási rítust, amelyben a ruszok egyik törzsfője részesült.

Ibn Fadlán szerint a ruszok tíz napig ideiglenes sírban tárolták a törzsfőt, akinek fontossága indokolta, hogy népe partra vontassa, majd faemelvényre állítsa a hosszúhajóját. A rituálét egy idősebb, a Halál Angyalaként ismert nő végezte (Ibn Fadlán, a fenébe is, róla miért nem írtál részletesebben!?). Ő ágyazott meg a törzsfőnek a hajón. A holttestet ezután kiemelték a sírból, átöltöztették, és összes fegyverétől övezve belefektették az ágyba. Rokonai égő fáklyákkal állták körül, majd lángra lobbantották a hajót, így a jármű és a faemelvény a törzsfő holttestével együtt a tűz martalékává vált. Ne feledjük: még mindig a szárazföldön vagyunk!

Ki tudja, honnan származik ez az egész mendemonda? A vikingek kifinomult hamvasztási eljárást alkalmaztak. Voltak hajóik. Ennyi? Kit érdekel, hogy hamvasztóhajóik nem voltak?

Tudom, most mire gondolsz. „Oké, belátom, a temetési tervem történelmileg nem teljesen hiteles. Egyébként se érdekel ennyire a viking történelem. Fókuszáljunk inkább a lángoló hajóra!” Hátrébb az agarakkal, drága piromániás barátom! Az égő hajós temetési rítust azért nem tette magáévá egyetlen kultúra sem, mert… nem működik!

Láttam én már szabadtéri halotti máglyát. A tűzgyújtást kö­vető első negyedórától tényleg leesik az ember álla. A holttest körül füst gomolyog, a testből vörösen izzó lángnyelvek csapnak fel. Érthető, hogy Hollywood lecsapott erre a látványvilágra: „Nagyon menő ez a tüzes máglya cucc, de mi lenne, ha átraknánk az egészet egy hajóra?” És itt van a bibi. A ragyogó lángolás tizenöt perce után még további sok-sok óra és rengeteg tűzifa kell ahhoz, hogy a holttest elhamvadjon. Egy átlagos kenu hossza öt méter körül van. Ahhoz elég fát lehet ráhalmozni, hogy a máglya fellobbanjon, de szakértő véleményre támaszkodva írom (a halottimáglya-rakók mondták el nekem), hogy a teljes hamvasztáshoz több mint egy köbméter fára lenne szükség. A tűznek nemcsak el kell érnie, de két-három órán keresztül meg is kell tartania a 650 °C-os hőmérsékletet. A folyamat során mindvégig újabb és újabb farönkökkel kell táplálnunk a holttest közvetlen közelében égő tüzet. Egy ötméteres viking csónak megközelítőleg sem tartalmazhatna elég tűzifát, még akkor sem, ha jól megraknánk fával. Ráadásul a tűz minden valószínűség szerint lyukat égetne a hajótestbe, mielőtt még elérhetné a holttest elégetéséhez szükséges hőfokot, úgyhogy ez a felállás egyáltalán nem hatékony. Ha a halotti csónak ilyen hamar kiég, mi marad utána? Az öbölben békésen ringatózó, félig elszenesedett hulla. Történelmi románc ide vagy oda, elég lelombozó lenne, ha Nagyi holttestét épp egy családi összeröffenés közepén vetné partra a víz.

Tudom, ez most talán rosszulesik, és nem örülök, hogy temetkezőként állandóan én vagyok a rossz hír hozója. De hadd ajánljak néhány másik megoldást!

Első: hamvasszátok el a Nagyit hagyományos krematóriumban, úgynevezett retortás kemencében. Végignézhetitek, ahogy Nagyi testét betolják a gépbe, és amikor megnyomjátok a tüzet fellobbantó gombot, énekeljetek viking harci indulókat! Lehetőség van rá, hogy a hamvasztás családi körben történjen. Ez­után a hamvakat foghatjátok, és rátehetitek egy aprócska viking csónakra, amit ha meggyújtotok, a hamvak bele fognak szóródni a vízbe. (Fontos: senkit sem biztatok arra, hogy gyújtogasson a városi csatornarendszerben. Merőben hipotetikus töltettel mondom, hogy ez menőn hangzik.)

Második: gondoskodjatok róla, hogy a Nagyi körmét tövig levágjátok a hamvasztás előtt. Az északi mitológia szerint előbb-utóbb bekövetkezik a Ragnarök gyűjtőnévvel leírt homályos, de komor világvége, melyet az istenek halálát és a világ megsemmi­sülését elhozó csata zár le. E csata során a bosszúszomjas sereg egy Naglfar, vagyis „Körömhajó” nevű óriási bárka fedélzetén érkezik majd. Nem tévedés, ez a hadihajó teljes egészében a holtak körméből épül majd fel. Úgyhogy ha nem szeretnétek, hogy a Nagyi körme is felelős legyen az univerzum pusztulásáért, elő a körömcsipeszekkel, és nyissz-nyassz! Ha ezeket a tanácsokat megfogadjátok, akkor oké, hogy nem lesz szó igazi „viking temetésről”, de legalább a lángoló hajóval és egy hősi manikűrrel vigasztalódhattok.

 

Előrendelhető a kereskedelmi hálózatokban:


Lira

Libri

Bookline