Gunnar Helgason
Anya megkattant
Megjelenik augusztus végén!
Figura Könyvkiadó, 2025.
Fordította: Patat Bence
Borítóterv és illusztráció: Rán Flygenring
Szerkesztette: dr. Dávid Gyula
A kötetről
Eredetileg 2015-ben jelent meg. Az izlandi gyerekolvasók az év legjobb könyvének választották, elnyerte az Izlandi Könyvkereskedők Gyerekkönyvdíját, az Izlandi Irodalmi Díjat, jelölték a Nyugat-skandináv Irodalmi Díjra, és az IBBY beválogatta az „Outstanding Books for Young People with Disabilities” kategóriába. Azóta több különálló folytatását szintén az év legjobb könyvének választották.
Ifjúsági regény, leginkább a 10 év fölöttieknek (kb. 14-16 éves korig) ajánljuk.
A történet elején a 12 éves Stella a konyhában (gondolatban) vallatja az anyját, akinek a száját előzetesen betömte egy konyharuhával. Anyja ugyanis mindenkinek elmondta, hogy Stellának megjött a menstruációja, amin ő joggal felháborodott. Az ötfős család rajta kívül egy egyetemi oktató apából, egy csak kis szerepekhez jutó operaénekes anyából, fociőrült kisöccséből és a tizenhat éves bátyjából áll.
Stella úgy érzi, anyja „megkattant”. (Való igaz, hogy anyja mindenről nyíltan beszél, szétszórt, kelekótya, de végtelenül szereti a gyerekeit.) Stella elhatározza, hogy megváltoztatja az anyját. Erre három hete van a 13. születésnapjáig, ha el akarja kerülni, hogy „leégesse” őt a barátai előtt.
Anyja bocsánatot kér Stellától a pletykálkodásért, engesztelésül ruhákat szeretne venni a lányának. Az üzletben – és amúgy állandóan – énekel, Stella folyamatosan kellemetlenül érzi magát a társaságában lehengerlő és szókimondó stílusa miatt. Az anya lehengerlő stílusa mindenkinek szól, legyen az a szomszéd, akit egy kerti medencéről igyekszik meggyőzni, egy flegma üzleti eladó, vagy az anyósa, akinek azért olvas be, mert Stellát még egyszer sem hívta át magához, hogy ott aludjon nála.
Stella mindvégig kínosnak találja az anyja által okozott jeleneteket (pl. a bátyja általában félmeztelenül mászkál otthon, mire az anyja azzal veszi rá, hogy öltözzön fel az étkezéshez, hogy maga is levetkőzik félmeztelenre), ugyanakkor érzi a belőle áradó jóindulatot, szeretetet, és hogy mindig védelmébe veszi őt.
A regény egyik visszatérő motívuma a sport: kiderül, hogy Stella korábban edzett, és ahhoz, hogy folytassa, szüksége lenne egy drága felszerelésre. A végkifejletben az addig szívtelennek ítélt és Stellát valamiért szégyellő nagymama eladja a gyűrűjét, és megveszi Stella születésnapjára a vágyott felszerelést. Az anyát beugrónak felkérik Carmen szerepére. Az előadás után felhívja magához Stellát a színpadra, és a közönség előtt is elmondja, mennyire büszke rá és jövőbeli sporteredményeire. Ez itt a lányom, 13 éves, és képzeljék: megjött neki!
A regényt abszurd, mulatságos helyzetei, fura, ellentmondásos, de épp ezért életszerű szereplői, eredeti humora, valamint laza, könnyed, a mai tizenévesekhez illő nyelvezete teszi szerethetővé. A tini olvasók könnyen azonosulhatnak az én-elbeszélő Stellával.
Végig ott lebegnek előttünk ezek a kérdések: Ki normális? Ki nem az? Milyen korlátokat állítunk magunk elé? Vállaljuk-e magunkat? Kell-e (egyáltalán: lehet-e) bárkit megváltoztatni? Vajon mindenki bolond egy kicsit? A könyv bohókás, ugyanakkor szeretetteljes és elfogadó hangvétele és légköre önmagában is például szolgálhat sok gyerek és felnőtt olvasó számára.
Gunnar Helgason
.jpeg)
1965-ban született Izlandon. Színész, színházi és televíziós rendező, produkciós menedzser, műsorvezető, író. Két független színház alapítója. Nem hétköznapi, jópofa, extravagáns figura. 1992 óta ír gyerekkönyveket, Izlandon újabb műveivel 2011 óta a gyerekkönyv-bestsellerlisták élén. 2013-ban az izlandi gyermekkultúráért végzett munkájáért neki ítélték az IBBY Spring Awardot.
Részletes bemutatkozás izlandiul és angolul LINK
Részlet a kötetből
1. A kihallgatás
Anya megkötözve és betömött szájjal ült a konyha-
széken, és tágra nyílt, rémült szemmel kérdőn meredt
rám. Úgy tűnt, nem érti, mi történik. Úgy tűnt, fo-
galma sincs, miért kötöztem meg, és miért világítok
az arcába a lámpával, mint egy kihallgatáson.
– Megígéred, hogy nem kiabálsz, ha kiveszem a
szádból a konyharuhát? – kérdeztem jéghideg han-
gon.
Bólintott, és a szeme megtelt könnyel. Láttam,
hogy mindjárt elsírja magát. Remek. Három héten
át én bőgtem miatta, most rá került a sor. Egy hét
volt hátra a születésnapomig, és azt akartam, hogy
tökéletesen sikerüljön. Addig le kellett zárnom ezt az
ügyet.
Kioldottam a tarkóján a csomót, és amint kikerült
a konyharuha a szájából, szipogva megkérdezte:
– Stella drágám, mit csinálsz? Miért viselkedsz í…
– Pszt! Itt most én kérdezek! – kiáltottam. Nem
akartam kiabálni. Nyugodt és higgadt akartam ma-
radni, és választ akartam kapni a kattant anyámtól.
Választ arra, hogyan volt képes így elárulni.
Ekkor lépett be Palli bátyám a konyhába.
– Pszt! Itt most én kérdezek! – kiáltottam. Nem
akartam kiabálni. Nyugodt és higgadt akartam ma-
radni, és választ akartam kapni a kattant anyámtól.
Választ arra, hogyan volt képes így elárulni.
Ekkor lépett be Palli bátyám a konyhába.
2. Anya, a kattann
– Még mindig a konfirmációs vacsoráról beszéltek? – kérdezte
Palli. Felkapcsolta a lámpát a konyhában, majd a hűtőszekrény-
hez lépett, hogy tejet vegyen elő. Félmeztelenül, mint mindig.
– Jaj, Palli, egyszer az életben vegyél fel valamit! – szólt rá
Anya fáradtan, és felállt. Palli nem válaszolt. Anya nyugodtan
odajött hozzám, a fejemet finoman a két kezébe vette, és azt
mondta:
– Drága Stella, ne haragudj. Csak nagyon büszke vagyok a
kislányomra. Nem magától értetődő, hogy ez problémamen-
tes, és nagyon boldog vagyok. Érted?
– Mi a gond? – kérdezte Palli tejbajuszosan. Amint haza-
ért az iskolából vagy a kézilabdaedzésről, mindig rövidnadrá-
got vett fel. CSAK rövidnadrágot. Aztán kifosztotta a hűtőt.
– Tulajdonképpen mi történt azon a konfirmációs vacsorán?
Mert hát, Stella, már három hete emiatt őrjöngsz!
– Mindenkinek elmondta, hogy… hogy… á, semmi!
– Mélt oldibálsz mindig Anyával? – kérdezte Siggi, aki
egy barna, barcelonás pólóban szintén megjelent a konyhá-
ban. Ugyanolyan koszos volt, mint mindig. Mintha minden-
nap sárban hemperegne iskola után. Vagy talán az iskolában?
Néha azt is nehéz volt észrevenni, hogy szőke a haja. Amikor
Siggi reggel felvette a barcelonás pólót, az még rendesen kék
és vörös volt, mostanra viszont barna lett. Odahúzott egy szé-
ket a szekrényhez, ahol a kekszet tartjuk, és felmászott rá.
– EGYÁLTALÁN NEM ORDIBÁLOK MINDIG! –
ordítottam.
– Pontosan! – hümmögött Palli. Hallottam, hogy Apa lép
be a bejárati ajtón.
– Most nincs keksz – közölte Anya. – És Palli, ezredszerre
kérlek, vegyél fel egy pólót! Mindjárt vacsorázunk.
Megfordultam, és legszívesebben eltűntem volna, el ebből
az értetlen családból, de Apába botlottam, aki éppen a konyha
felé tartott.
– Csak lassan, lassan – mondta, és megdörzsölte a kordbár-
sony nadrágja alatt a sípcsontját, ahol nekiütköztem, és köz-
ben letette a bevásárlószatyrokat a padlóra. Annyit se mond-
tam, hogy bocsánat, csak megpróbáltam elsuhanni mellette.
– Anya, Stella mélt ilyen mélges? – kérdezte Siggi, és becsuk-
ta a szekrényke ajtaját. Letettem arról, hogy kimenjek a kony-
hából, Anya felé fordultam, és keresztbe fontam a karomat.
– Na, Anya, miért vagyok ilyen mérges? – kérdeztem vádoló
hangon, és szúrós tekintettel Anyára meredtem. Gondoltam,
hogy most majd megtörik. Térdre rogy, és zokogva kér bocsá-
natot. A két fiú meg Apa mind Anyára nézett.
– Jaj, Stella drágám, már mondtam, hogy ne haragudj – só-
hajtott. Oké, bocsánatot kért, de az nem elég. Nem rogyott
térdre előttem.
– Nem érdekel! Egyáltalán nem lett volna szabad elmonda-
nod, és ezt már nem lehet meg nem történtté tenni. Most már
mindenki tudja!
– Nem, nem, dehogy, csak a nők. Tudod, hogy mi, nők bi-
zalmasan kezeljük egymás titkait, és… – tiltakozott Anya, és
úgy kacsintott rám, mintha valami titkos klub tagjai lennénk.
Pedig egyáltalán nem, így félbeszakítottam:
– Bizalmasan!? Haha!!! Bizalmasan elmondtam neked, te
pedig… nem mindenkivel akartam közölni. Csak veled!
– Micsodát? – kérdezte Siggi és Palli kórusban.
– Megjött a vérzése! – bökte ki Anya, mielőtt még leállít-
hattam volna.
– ANYA!!!
– Oké! Akkor gratulálok, vagy… nem kéne? – mondta Palli
bizonytalanul. A bátyám tizenhat éves, és általában az önbi-
zalom szobra. De most nem az.
– Vélzés!? Kélsz egy tapaszt? Hozok egy tapaszt! – mondta
Siggi. Leugrott a székről, és a kacatosfiók felé vette az irányt,
ahol a sebtapaszokat tartjuk.
– Nem, nem kell tapasz! – mordultam Siggire.
– Nem, Siggi, nem olyan vérzés. Tudod, hogy honnan jön
az a vérzés, ami Stellának most megjött? Hát a…
– ANYA! – hörögtem, hogy leállítsam, mielőtt túlságosan
belelendülne. Kérdő tekintettel nézett rám. Siggi forgatta a
szemét. Elege lett abból, hogy kiabálok.
– Stella drágám, ez az élet természetes része. Miért ne le-
hetne róla beszélni?
– Kata, szívem… – kezdte Apa, de Anya csak nyomta to-
vább:
– Elvégre én is szoktam vérezni. Minden nő szokott, ez ter-
mészetes dolog.
– Stella most mál nő lett? – kérdezte Siggi meglepetten.
Nem is csoda. Hisz csak tizenkét éves voltam. Nála hat év-
vel idősebb. Illetve már majdnem tizenhárom, hogy pontos
legyek.
– Kata, szívem, nyilvánvalóan kellemetlen ez neki – mondta
Apa nyugodt hangon. Köszi, Apa. Apám, az egyetemi tanár
megszokta, hogy akkor is higgadtan beszéljen a dolgokról,
amikor mások már jól felhúzták magukat.
– Jódehát, Erlingur, muszáj, hogy… szóval muszáj, hogy
meg tudjuk beszélni a dolgokat a családban, nem? És Stella,
drágám, ne légy ennyire érzékeny és öntudatos. Te sem vagy
más, mint a többi lány – mondta Anya fáradtan.
– Nem vagyok más? NEM VAGYOK MÁS? – kiabáltam,
de eszembe jutott, hogy igaza van Sigginek, hogy örökké or-
dibálok. Dacosan a családomra pillantottam. Palli és Siggi
meg sem mert szólalni.
– Hát persze, hogy ebben a tekintetben olyan vagy, mint
minden más lány, és örüljünk neki. Így értettem – magyaráz-
ta Anya olyan nyugodtan és kedvesen, amennyire csak bírta.
Mintha szögesdrótot húzogattak volna át a fülemen.
– Ó, máj gád!!! – mondtam, és úgy értettem: Képtelenség
veled beszélni!
– Figyelj csak, szívem – szólalt meg Anya, és szavait Apá-
hoz intézte. – Beszéltél a szomszéd Hannival a jakuzziról?
Hát persze, válts csak témát, mintha mi sem történt volna.
Anya ebben zseniális.
– Nem, de.… holnap beszélek vele – hümmögte Apa, és fe-
lém fordult.
Lehajolt, átfogta a vállamat, szürkéskék szemével a szürkés-
kék szemembe nézett, és nyugodtan azt mondta: – Természe-
tesen átlagos lány vagy, Stella drágám, ugyanakkor egészen
egyedi is. Ez a legjobb kombináció, nem? – Azzal megpuszilt,
felállt, a hűtőhöz lépett, és azt kérdezte: – Ki kér hamburgert?
– Én! – kiáltotta Siggi. Az iménti beszélgetés nyilvánvalóan
véget ért.
– Addig nincs vacsora, amíg mindenki fel nem öltözik eb-
ben a házban! – közölte Anya. Palli a fejét csóválta, fürtjei
körbetáncoltak az arca körül. Anya csüggedten nézett Apára,
segítséget remélt tőle, de Apa éppen a bevásárlószatyrokból
pakolt ki, és úgy tűnt, hogy nem hallja. Anya rám pillantott.
Gyűlöletteli szemmel néztem rá, ő pedig olyan tekintettel
nézett vissza, amit nem tudtam mire vélni. Vagy bocsánatot
kért a szemével, vagy úgy nézett rám, mintha teljesen megkat-
tantam volna. Pedig nem én kattantam meg.
Ő volt a kattant.
A kattant Anya.
Előrendelhető a kereskedelmi hálózatokban:
.png)