Szerelem vagy szabadság?
Mire a függöny legördül, dönteni kell…
David Safier
A szerelem szobát keres
Megjelent!
.png)
Figura Könyvkiadó, 2026
Fordította: Radics Viktória
Szerkesztette: dr. Dávid Gyula
Borítóterv: Győrfi Judit
A kötetről
1942-ben a varsói gettóban egy kis mellékutcából nevetés és taps hallatszik – egy zenés vígjáték premierje zajlik éppen, amelynek címe A szerelem szobát keres. A fiatal színésznő, Sara izgatottan készül élete első főszerepére. Rajongással figyeli nagy szerelmét, Edmundot, aki elvarázsolja a közönséget, hogy a nézők rövid időre megfeledkezzenek szenvedéseikről. Michal, a színház igazgatója, Sara korábbi kedvese csábító ajánlattal érkezik: az előadás után szökjenek el együtt a gettóból. Meg akarja menteni őt – a náciktól, a járványoktól és az éhségtől. De ha vele menekülne, az azt jelentené, hogy Edmundot hátra hagyná, és valószínűleg soha többé nem látnák egymást. A lánynak választania kell – szerelem vagy a túlélés.
Csak kilencven perce van. Mire legördül a függöny, döntenie kell.
A könyvben bemutatott vígjáték valójában az egyetlen fennmaradt színdarab a varsói gettóból. David Safier az eredeti részeket is beépíti a regényébe, amellyel nemcsak a történelmi hitelességet növeli, hanem felveti a kérdést: egyáltalán hogyan engedhették előadni? Egyben megmutatja a művészet erejét, amely a borzalom közepette is lehetővé teszi a gondtalan nevetést.
Részlet a regényből
Zylberman elvette a kezét a lány arcáról, és hátralépett. Sara továbbra is remegett. Most még erőteljesebben, mert váratlanul rádöbbent, hogy Zylbermannak sajnos mindenben igaza van: ha a gettóban marad és megfogadja a tanácsát, jobb életet tudna biztosítani azoknak, akiket szeret. Nem a Zylberman-féle fickók kurvájaként, hanem mint Fajerman szeretője, aki legalább elhalmozná őt pénzzel meg élelemmel.
Sara elképzelte, milyen lenne, ha ma az előadás után hagyná, hogy a feketézők főnöke megcsodálja. Hogy meghívja őt a házába. Ott olyan lakomával kínálnák, amilyenről csak álmodozni tud: sonka, sajt, hal. Istenem, hal! Mikor is evett utoljára halat? Az elkövetkező hetekben ravasz játékkal annyira magába bolondíthatná, hogy hajlandó lenne érte elhagyni a feleségét, és őt venné magához. Még ha a gettóban tilos is a házasságkötés, az alvilág főnökének ez nem jelenthet problémát. Fajermanné asszony válhatna belőle. Egy Edmund nevű szeretővel, akinek a húga jóltáplált lehetne, és magánórákat kaphatna a gettó legjobb tanáraitól, jóllehet ez is be van tiltva. Fajerman olyan készségesen együttműködik a németekkel, hogy szemet hunynának a szabálytalanságok fölött. Egy jobb élet mindannak fejében, hogy kellőképpen gyöngéd az új hites urával…
Sara megrázta a fejét és undorodott saját magától, hogy egyáltalán képes ilyesmiről fantáziálni. Ennyire megváltoztatta a körülötte lévő világ. A szükség olyan emberré tette, amilyen sosem szeretett volna lenni.
Sara nem tudta, kit utáljon jobban, Zylbermant vagy saját magát.
– Gyerünk, jelenésünk van – szólalt meg Zylberman és elindult a színpad felé.
Sarának szüksége volt egy kis időre ahhoz, hogy leküzdje hányingerét és követni tudja őt. A színpad mögötti folyosón Rachel jött velük szembe. Bár most nem volt elkenődve a rúzsa, Sara visszataszítónak találta a nőt.
– Neked meg mi bajod? – kérdezte Rachel.
– Úgy látszik – vigyorogta el magát Zylberman –, Sara nem tűri a konkurenciát.
Csöndben lépdelt Zylberman mögött. Amint a férfi kinyitotta az ajtót, újfent széles mosolyt kellett erőltetnie az arcára. Mindketten beléptek a színpadra. Zylberman, a ravasz róka a házbizottsági elnököt alakította, aki egy adománygyűjtő hangversenyt szervez. És Sara azt csicseregte neki:
– Természetesen eleget teszek a kívánságának, énekelni fogok a koncerten.
– Nagyszerű! – örvendezett Zylberman. – De tudja, az a nagy helyzet, hogy a hármas számú lakásban lakik Feinmesser. A legtehetősebb bérlő, és ő fizeti a legtöbb pénzt a házbizottságnak. Ez itt a bibi.
– Az a baj, hogy fizet? – lepődött meg Sara.
– Nem, nem az a baj. Hanem ennek a Feinmessernek van egy Esther nevű lánya. És itt van a kutya elásva.
– Kutyája is van neki?
– Nem, nem, lánya van!
– Ó – szörnyülködött Sara – a lánya van elásva?
A közönség a térdét csapkodva nevetett.
A morbid humor mindig talált.
– Ugyan már! – folytatta a buzgó adománygyűjtő. – A lány énekel!
– És mit énekel?
– Egyáltalán nem hétköznapian énekel. A hangjával azt csinálja, hogy… Tudja, mintha egyszerre énekelne meg csuklana. Kolektu… Kolafu… Kollo…
– A koloratúrára gondol?
– Igen, igen, pontosan! A kolo… kora…kuku… szóval az a dolog. Arról lenne szó, hogy magácska szakvéleményezze, alkalmas-e a kislány arra, hogy fellépjen ezen az ünnepségen. Én nem értek ehhez a kolovalamitúrához, én csak a manufaktúrához értek. Pedig valamikor paraszt voltam.
Ezzel sokan voltak így a teremben. A németek műhelyeiben kellett kényszermunkát végezniük, függetlenül attól, mi volt korábban a foglalkozásuk.
– Szóval hallgassam meg a kislányt? Örömmel!
– Köszönöm. Meglehet, hogy tényleg jól énekel. De az is lehet, hogy bebeszéli magának, hogy a tüdeje a mája…
– A tüdeje a mája?
– Bebeszéli magának, hogy a tüdeje a mája… Elnézést, az a helyzet, hogy jiddisül jobban ki tudnám magam fejezni.
Zylberman számos színháznál úgy adta el magát, mint aki jiddis anyanyelvű, és ez most sokkal jobban ingerelte Sarát, mint korábban. Mert ellentétben vele, aki tényleg születésétől fogva jiddisül beszél, Zylberman csak betanulta adott szerepének a szövegét. Népszerűségének köszönhetően azonban megengedhette magának, hogy tájszólásban, de akár orrhangon is beszéljen, pedig nazális hangok egyáltalán nincsenek a jiddisben. Ellenben neki senki nem bocsátaná meg, ha hibás lenne a lengyel kiejtése.
– De kérem – csiripelte Sara –, beszéljen nyugodtan jiddisül. Én mindent értek.
– Valóban? – lepődött meg Zylberman.
Wesby zenekara rákezdett egy lendületes foxtrottra.
– Mi több, beszélem is!
És Sara dalra fakadt:
Zitst schabes, a mekhaye,
Metsieh, shvartse soß,
Cholent mit kishkeh,
Meshugener, mazel tov!
Sarának rosszul esett, és már a próbák soron szóvá tette, hogy Michal utasítása értelmében éppen neki kell hibásan artikulálnia a dalszöveget. A rendező elmagyarázta neki, hogy ezzel a geggel azokat a lengyelül beszélő zsidókat figurázza ki, akik ezáltal magasabb rendűnek képzelik magukat. Most viszont az volt a benyomása, hogy a teremben ülő emberek azért derülnek, mert azt hiszik, hogy éppen a jiddist teszi nevetség tárgyává.
Eztán Zylberman vette át az éneklést:
Ez remek, bár a szókincse szánalmas,
Eszembe jut erről egy vidám adoma,
Mit tesz majd, hogy mondja el,
Ha egy hivatalba szólítja a dolga?
Sara erre elismételte az előbbi badarságot:
Zitst schabes, a mekhaye,
Metsieh, shvartse soß,
Cholent mit kishkeh,
Meshugener, mazel tov!
Zylberman erre táncra perdült vele és azt harsogta:
Ez remekül cseng, de mi a következő lépés?
Az egyik forgásnál a kezét Sara fenekére tette, és ott is felejtette.
A lány legszívesebben felképelte volna.
A közönség nem veheti észre, mennyire visszataszítónak találja ezt a figurát; folytatnia kellett a táncot, mintha mi sem történt volna. „Szedd össze magad!”
A szíved választottja ott ül melletted, s te mit teszel?
Zylberman most belecsípett a fenekébe.
„Szedd össze magad!”
Ha rád süt a hold, és elcsavarja a fejed…
Önfegyelem ide, önfegyelem oda, muszáj megvédenie magát!
Sara alaposan belemarkolt a férfi fenekébe.
A nézőtéren a nők felvisítottak.
Zylberman azonban kihívásnak értékelte a dolgot.
Mit mondasz neki, ha a szíved vadul ver?
Tánc közben az eddiginél is szorosabban húzta magához Sarát.
Efrajim!
A lány üvölteni tudott volna.
Önfegyelem!
De nem!
Jöjjön hát a Gólema!
Sara lelkében olyan hatalmas düh tombolt, mint az életre kelt agyagteremtményében, amikor széttépte láncait. Ellökte magától Zylbermant és elkezdett táncolni körülötte, mint egy fékevesztett dervis, közben fenyegető hangon énekelte:
Zitst schabes, a mekhaye,
Metsieh, shvartse soß…
Zylberman elbizonytalanodva tekintgetett körbe.
Gólema!
Igenis féljen tőle!
Minden férfi!
Cholent mit kishkeh…
Belőle többé nem lesz áldozat!
Zylberman megragadta a csuklóját, búcsúzásképpen hevesen kézen csókolta, menekülőre fogta, és az ajtó felé sietett.
De Sara utána futott, és…
Meshugener, mazel tov!
… jó nagyot rúgott a hátsójába!
Zylberman vöröslő képpel fordult vissza.
A publikum a hasát fogta nevettében. A kacagást a terem akusztikája tomboló lármává erősítette fel.
Zylberman felfogta, hogy a jelenet hatalmas tetszést aratott. Meghajolt. Élvezte a bekiabálásokat:
– Brávó! Éljen!
Zylberman még egyszer meghajolt, és elhagyta a színpadot.
Jóllehet Sara mosolygott, belül azonban Gólema tombolt. Meg fogja kérdezni Michalt, hogy honnan szerezte a pénzt, és esetleg volna-e ott még valamennyi?
Megrendelhető a kereskedelmi hálózatokban:
.png)
.png)
.png)
.png)