N.Simon Barbara: A szerelem üzlete (Érted sorozat 1.) - ("Ahhoz képest,hogy ez az első könyve, nagy tehetség lakozik. Bízom benne, hogy nem az utolsó kötete lesz, hanem sok száz. Magával ragadó történet, nem tudod elengedni, olvastatta magát. ")

Amikor megláttam ezt a könyvet facebookon rögvest mentem előrendelni az írónőnél N. Simon Barbara írónőhöz, hiszen én általában közvetlenül az íróktól szerzem be az adott könyvet, itt sem volt ez másképp. A kötet A szerelem üzlete címmel első kötete jelent meg az írónőnek, és remélem, hogy nem az utolsó lesz.

N.Simon Barbara:
A szerelem üzlete
(Érted sorozat 1.)

 


Tartalom:

 Fehér ​Dániel elismert ügyvédként dolgozott, ám karrierjének olyan ármány vetett véget, melyet nem tudott lemosni magáról. Édesapja, Magyarország legismertebb cipővállalatának igazgatója, aki szeretné, ha leköszönése után fia venné át a vezetést a vállalat élén. Dániel semmit nem tud a kereskedelemről és hidegen hagyják a cipők. Apja kényszerítése miatt kénytelen az első számú Fashionshoes üzletben megtanulni az ezzel járó feladatokat.
Az üzlet jelenlegi vezetője Schwartz Zsófia, elvált, egy gyermekes családanya, aki szárnyai alá veszi Dánielt. Bár tudja, hogy ki ő, nem kivételez vele, kemény leckéket ad neki tiszteletről, kitartásról és alázatról. Zsófi életét volt férjével való kapcsolata is megnehezíti, ugyanis a férfi még nem törődött bele a válásba. Vajon Zsófi meg tud birkózni volt férjének manipulálásával?
A közös munka során Zsófi és Dániel egyre közelebb kerül egymáshoz, és olyan szerelem bontakozik ki kettejük között, ami mindent megváltoztat.
Felbukkan Dániel volt üzlettársa, aki még mindig úgy érzi, Dániel nem bűnhődött eleget múltban elkövetett hibái miatt. Dániel ismét mindent elveszíthet.
De mit akar a volt üzlettársa ennyire megtorolni?
Vagy esetleg nem is ő áll az események hátterében?
Mi mindenre képes az, akit bosszúvágy hajt?
Zsófi és Dániel kapcsolatát tragédiák sora árnyékolja be, megpróbálják egymást segíteni az élet viharaiban, de a bajok túlnőnek rajtuk. Dániel olyan terhet vesz a lelkére, ami egy életen át végigkíséri.
Szerelem, bosszú, emberrablás, gyilkosság…

Véleményem
5/5

Te jó Isten! Atyaég! Ez a könyv, annyira imádom! Hihetetlenül jól kötet. Egyszerre humoros, komoly és romantikus történet, mely mindenkinek nagyon ajánlom.

Tanít, szórakoztat és kikapcsol. Jó volt olvasni, rég volt már ilyen kellemes olvasmányom romantika zsánerben. Imádtam Dani és Zsófi párost. Tetszett, hogy lassan épült a kapcsolatuk. Hol viccesen, komolyan aztán megint viccesen. Ráadásul nálam jó nagy piros pontot jelent, ha gyermek is van benne. Imádom őket. Az ő őszinte mondanivalójuk, az érzéseik átjönnek. S, ahogy Dani kezd felnőni, megtapasztalja milyen az alázat, a felelősség és az őszinteség. Milyen lehet egy komoly kapcsolat, ami nem csak kapni, de adni is jó. Zsófi megmutatja, milyen lehet szeretni, tartozni valahová. Milyen lehet egy kapcsolat, egy család részévé válni.

"Tanítsa meg neki, milyen embernek lenni. Tanítsa meg, milyen mások előtt fejet hajtani.

Írónőnek tele van életbölcsességei, amit nagyon szeretek. Komoly mondatok, némely tanácsnak is megfelelnek. Ahhoz képest első, hogy ez az első könyve, nagy tehetség lakozik. Bízom benne, hogy nem az utolsó kötete lesz, hanem sok száz. Magával ragadó történet, nem tudod elengedni, olvastatta magát. Voltak olyan karakterek, akiket nem szívleltem ilyen volt Zsófi anyukája, exe, és Rebeka férje Dávid. Dániel szülei nagyon aranyosak voltak. De kedvencem továbbra is Dániel és Zsófi. 

"Ha túl sokat válogatsz, azt veszed majd észre, hogy őszülő hajjal egyedül ülsz a verandán, és senkinek nem foghatod meg a kezét életed alkonyán."

Ezek után nagyon várom a következő könyvet. Kíváncsi vagyok mit fog kihozni, mennyire fogja felülmúlni az első kötetet.

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

N.Simon Barbara írói oldala 

Libri 

Líra 

Bookline

Megjelent! Robert Dugoni: A nyolcadik nővér (The Eighth Sister) című kötet - ("„A nyolcadik nővérben a kémkedés mestersége csodás ötvözetet alkot a klasszikus kalandregény műfajával, miközben az olvasó Moszkva térképét tartja a kezében.” – Martin Cruz Smith")

 Robert Dugoni: A nyolcadik nővér
(The Eighth Sister)

Megjelent!

Agave Könyvek Kiadó

„A nyolcadik nővérben a kémkedés mestersége csodás ötvözetet alkot a klasszikus kalandregény műfajával, miközben az olvasó Moszkva térképét tartja a kezében.”

– Martin Cruz Smith

Fordította: Ipacs Tibor

Charles Jenkins, a CIA volt tartótisztje válaszút előtt áll: családja van, úton a második gyereke – a biztonsági tanácsadó cége pedig a csőd szélére került. Egy nap felkeresi az otthonában a volt rezidentúravezetője, és egy kockázatos megbízást ajánl neki: egy fedőtörténettel utazzon el Oroszországba, és keresse meg azt az orosz ügynököt, akiről azt feltételezik, hogy sorban végez a „Hét nővér” néven ismert amerikai kémsejt tagjaival.

Mivel égetően szüksége van a pénzre, Jenkins elfogadja a megbízást, és elindul Moszkvába. Ám amikor megtalálja a gyilkosságok értelmi szerzőjének tartott ügynököt – az úgynevezett nyolcadik nővért – kiderül, hogy a nő nem az, akinek és aminek mondták. Hiszen ebben a halálos macska-egér játszmában senki sem az.
Egy makacs orosz elhárítótiszttel a nyomában Jenkins vakmerően megszökik a Fekete- tengeren át, de azzal szembesül, hogy az ügynöksége magára hagyta. Miközben veszélyben forog a családja és a szabadsága, Jenkinsnek élete küzdelmét kell megvívnia – a hazája ellen. 

 Blörbök

„Annyira friss és hiteles, hogy szinte látjuk magunk előtt a holnapi szalagcímeket.”
Mark Sullivan

„A nyolcadik nővér tökéletes tempója és remek cselszövései az utolsó oldalig lekötik az olvasót. A kémkedés, a történelem és a gyors észjárású szereplők tökéletes kombinációja.”
New York Journal of Books

„Lebilincselő thriller… A nyolcadik nővér minden bizonnyal a műfaj egyik klasszikusa lesz majd, Dugoni pedig vitathatatlanul az egyik legjobb író a mezőnyben.”
Associated Press

„Szikár próza, tökéletes helyi színezet: ez a cselekményközpontú thriller lüktet a feszültségtől és a veszélyes menekülésektől. A történetét egy tárgyalótermi dráma koronázza meg, ami ugyanolyan jó, mint John Grisham művei. Ez a könyv kötelező olvasmány a jogi thrillerek és a kémregények kedvelőinek.”
Library Journal

„Dugoni kémthrillere olyan hihetetlenül lebilincselő, hogy teljesen beszippantja az olvasót.”
Publishers Weekly

„Dugoni most még önmagát is túlszárnyalta: az eddigi talán leglebilincselőbb thrillerében viharos gyorsasággal követik egymást a kémkedéssel átszőtt akciójelentek… Árulás, vakondok, számtalan félrevezetés… Robert Dugoni regényében nagyon kockázatos játszma zajlik a kémek között, és a szerző egy pillanatra sem veszi le a lábát a gázpedálról.”
The Real Book Spy 

 

Robert Dugoni

1961-ben született, az írás mellett több mint harminc évig védőügyvédként dolgozott. Számos nagy sikerű sorozat szerzője, a New York Times, a Wall Street Journal és az Amazon bestsellerlistáinak gyakori szereplője. A könyveit több mint huszonöt országban adták ki eddig.

Részlet a kötetből

 „A prospektusban közölt térképet követve Jenkins átkelt a hídon, majd elhaladt a látszólag a lejtős pázsitba vájt, gömbölyded épületek mellett, amíg meg nem érkezett a Média Centerhez. Megvette a jegyet, majd megkereste azt a helyiséget, melyben az 1812-es moszkvai tűzvészről szóló filmet vetítették.

Jenkins gyanította, hogy Fjodorov szándékosan választotta ezt a filmet. A kiképzése során tanult Oroszország történelméről, és tudta, hogy az 1812-es tüzet a visszavonuló orosz seregek gyújtották, így Napóleon megszálló seregeinek nem maradt étel, és nem volt hol meghúzniuk magukat – és nem volt ki fölött uralkodniuk. Napóleon győztesként lovagolt be Moszkvába, de nem volt más választása, mint elmenekülni a városból, ha nem akart éhen halni vagy megfagyni.
Oroszországot nem lehet leigázni.
A nézőtéren kevesen voltak, a kapott utasításnak megfelelően Jenkins az utolsó előtti sorban ült le.
Negyed tizenkettőkor Fjodorovnak még mindig se híre, se hamva, így Jenkins arra a következtetésre jutott, hogy ez is csak egy újabb FSZB-féle próba volt. Fogta a kabátját és a többi holmiját, és már épp indulni készült, amikor észrevette, hogy két férfi lép be a sötét moziterembe, és egyenesen felé indulnak – az egyik Fjodorov volt. Az FSZB-tiszt a Jenkins melletti székre ült le, tagbaszakadt társa pedig közvetlenül mögéjük telepedett le. Jenkinsnek eszébe jutott Peter Clemenza a Keresztapa című filmből, különösen az a jelenet, amikor Clemenza egy autó hátsó ülésére ül, hogy megfojthassa Talia Shire-nek az anyósülésen ülő férjét.
– Szeretne beszélni? – kérdezte Fjodorov angolul.
Jenkins bólintott.
– Igen.
– Rendben van. De ha azt akarja, hogy együttműködjünk, akkor el kell jönnie a Ljubljankába – mondta Fjodorov, és próbált úgy tenni, mintha nem igazán érdekelné az egész. – Maga az, aki ajánlatot tesz. Hajlandóak vagyunk meghallgatni, de ha beszélni akar velünk, akkor el kell jönnie.
– Ja dumaju, sto ja dosztatocsno blizko. Krome togo korotkaja progulka po russzkomu holodu horosa dlja zdorovja, nyet? – felelte Jenkins, szándékosan oroszul. Normális esetben nem árulta volna el, hogy mennyire beszél vagy ért oroszul, de azt akarta, hogy Fjodorov azt higgye: ő irányítja a találkozót. Azt hiszem, épp elég közel vagyok. Ráadásul egy rövid séta az orosz hidegben jót tesz az egészségnek, nem?

Fjodorov rápillantott, és a két férfi farkasszemet nézett. Az orosz férfiaknak mindennél többet jelent a méltóság megőrzése, az erő, a hatalom sugárzása. Jenkins szándékosan elsőként kapta el a tekintetét.
– Mert itt a zaj miatt szinte lehetetlen, hogy bárki is kihallgasson bennünket vagy rögzítse a beszélgetésünket – mondta Jenkins angolul. – Azt hiszem, ma reggel ez felel meg leginkább a céljainknak. Feltételezem, hogy ön is így gondolja, hiszen ezért van itt.
Fjodorov a mozivásznat nézte.
– Talán kezdhetnék azzal, hogy mi a célja – mondta.
– Rendben. Ahogy a telefonban is mondtam, amerikai üzletember vagyok, és olyan információ van a birtokomban, amiért szerintem nagyon hálás lenne az orosz kormány.
– Milyen területen dolgozik?
– A biztonsági szférában.
Fjodorov lassan elmosolyodott.
– Nálunk Oroszországban egyesek azt mondják, hogy elég nagy a biztonság. Talán már túl nagy is.
– És nálunk, az Egyesült Államokban pedig egyesek szerint nem vagyunk elég biztonságban azoktól, akik ártani akarnak. – Jenkins felsóhajtott. – Kényelmes munkám van, hiszen itt lehetek az önök országában.
– Miért nem mondja meg, hogy miért van itt?
– Járt már valaha Mexikóvárosban? – kérdezte Jenkins.
Fjodorov összevonta a szemöldökét.
– Nem, még nem.
– Maga túl fiatal. – Jenkins úgy becsülte, Fjodorov a negyvenes évei közepén járhat. – Az én időmben egy követ nem lehetett eldobni anélkül Mexikóvárosban, hogy el ne találjon egy orosz KGB-tisztet.
– És mi dolga volt ott?
Jenkins elmosolyodott.
– Köveket vágtam az orosz KGB-tisztekhez.
Fjodorov egy pillanatra Jenkinsre nézett, majd elnevette magát.
– Yo era un turista estadounidense en México – mondta Jenkins spanyolul. Amerikai turista voltam Mexikóban.
– Értem. Mondja, milyen jellegű az információja?
– Azon orosz KGB-tisztek neve, akiket eltaláltam azokkal a kövekkel.
– Nem értem.
– Kövek, melyek célba találtak.
– Orosz KGB-tisztek, akik átszöktek?
– Nem, azok, akik maradtak.
– Értem. – Fjodorov nyilvánvalóan érdeklődött, de nem mutatta. Vállat vont. – Ez sok évvel ezelőtt történt. A Szovjetunió már nem létezik. Miből gondolja, hogy mindez még érdekel bennünket?
– Igen, olvastam a glasznosztyról és a peresztrojkáról. Talán tévedtem, amikor azt feltételeztem, hogy egy hozzám hasonló ember valami értékeset ajánlhat ennek az új Oroszországnak.
– Talán nem – mondta Fjodorov, majd hozzátette: – Azért meg lehet próbálni.
Jenkins bólintott. Ideje volt behúzni a halat.
– Alekszej Szukurov. Úgy hiszem, hogy korábban a KGB ezredese volt, és negyven éven keresztül értékes adatokat adott át az Egyesült Államoknak a szovjet haditechnikáról. A művelet fedőneve „Graystone” volt.
– Nem hallottam erről az emberről.
Jenkins elmosolyodott.
– Persze hogy nem, hiszen kínos lenne a hazájának. Nézzen utána, Mr. Fjodorov. Ha érdekli, szóljon.
– Meddig marad Moszkvában, Mr. Jenkins?
– Azt sosem lehet tudni – felelte Jenkins. Nem kerülte el a figyelmét, hogy Fjodorov nem kérdezte meg, hol szállt meg.
– És ha ez az ember érdekel bennünket, mit kér cserébe?
– Azt, amit minden amerikai – felelte Jenkins. – Amit minden orosz akar, legalábbis a rövid reggeli sétámon látottak alapján. Most már mindannyian kapitalisták vagyunk, nem?”

 

A kötet kedvezménnyel megvásárolható a kiadó webáruházában!

Agave Könyvek Kiadó

William Gibson: Sprawl-trilógia A cyberpunk bibliája. Újra megjelenik november 30-án! Mindhárom kötet új fordításban!

Limitált díszdobozos kiadásban is kapható!

Egy kultikus trilógia, mely érthetővé teszi az elmúlt évtized fellángoló cyberpunk hullámát. Egy trilógia, melynek jövőképeiből valóság lett. Egy trilógia, mely éppúgy működik társadalmi kortablóként, mint sci-fiként.

William Gibson 1981-ben megnézte John Carpenter Menekülés New Yorkból című filmjét, elolvasta Philip K. Dick tollából a Blade Runner címmel épp megfilmesítés alatt álló Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal? című regényt, és végiglapozta Moebius The Long Tomorrow címre keresztelt képregényét, miközben figyelte környezetét, az 1980-as évek elejének technológiai és társadalmi trendjeit, hogy aztán megteremtse egyedülálló, műfajteremtő látomását a Neuromancer képében. A kötet és két folytatása (Count Zero, Mona Lisa Overdrive) elképesztő hatékonysággal érzett rá az elkövetkező 20-30 év változásaira. Nem hiába mondta róla Bruce Sterling, a legendás futurista, hogy „ez az, amiért az SF-et kitalálták.”

A Neuromancer lenyűgöző és baljós jövővíziója Hugo-, Nebula- és Philip K. Dick-díjakat ért; e három kitüntetést egyszerre mindmáig nem sikerült egyetlen más sci-finek sem elnyernie. Gibson később trilógiává bővítette történetét a Count Zero, valamint a Mona Lisa Overdrive című kötetekkel, létrehozva egy olyan univerzumot, mely nélkül a popkultúra és a filmvilág nem gazdagodhatott volna olyan művekkel, mint a Mátrix, ami épp Gibson világának lényegét, a virtuális valóságot vette át – maga a mátrix elnevezés is Gibsontól ered! –, vagy épp a Transmetropolitan képregény. 

William Gibson: Neuromancer

Fordította: Farkas Veronika

Fülszöveg

 

„A kikötő felett úgy szürkéllett az ég, mint a televízió képernyője adásszünet idején.”

Ezzel a mondattal kezdődik minden idők egyik legjobb science fiction regénye, aminél pontosabban semmi sem jósolta meg a jövőt. William Gibson 1984-ben megjelent, Hugo-, Nebula és Philip K. Dick-díjakkal kitüntetett műve a cyberpunk műfaj alapköve, hatása mindmáig tetten érhető filmekben, zenékben, videojátékokban és más kortárs művészeti alkotásokban. Ráadásul itt találkozhatunk először a mátrixszal, azzal a globális konszenzuális-hallucinációval, ami a cybertér minden egyes adatbájtját megtestesíti, és ami alapjául szolgált a tizenöt évvel későbbi, azonos című kultikus film világának.

Case volt a legjobb adattolvaj a mátrixban, egészen addig, amíg el nem követte a klasszikus hibát – lopott a megbízióitól, akik büntetésként megmérgezték az idegrendszerét, örökre száműzve őt a cybertérből. Most azonban egy rejtélyes, magát Armitage-nak nevező alak a megváltást ígéri neki: a teljes gyógyulást, ha Case elvállal egy munkát egy felmérhetetlenül erős mesterséges intelligencia ellen, ami Föld körüli pályán kering a baljós Tessier-Ashpool klán szolgálatában. Egy legendás adattolvaj lementett emlékezetével és egy utcai szamuráj védelmében Case útra kel mind a való világban, mind a mátrixban, a többi pedig már, ahogy mondani szokás: science fiction történelem. 

Az olvasó Farkas Veronika új fordításában tartja kezében a könyvet, mely Gibson exkluzív utószava mellett Jack Womack Valami sötét gödör című esszéjét is tartalmazza.

Részlet a kötetből

 

„Otthon.
Az otthon a BAMA volt, a Sprawl, a Boston-Atlanta Metropolitan Axiális.
Programozzunk be egy térképet, amelyik megjeleníti az adatforgalom frekvenciáját: ezer megabájtonként egyetlen pixelt rajzol egy hatalmas képernyőre. Ezen Manhattan és Atlanta fehéren izzana, utána lüktetni kezdene, a forgalom sebessége túlterheléssel fenyegetné a szimulációt. A térkép szupernóvává akarna robbanni. Hűtsük le! Növeljük a felbontást! Egy pixel legyen egymillió megabájt. Másodpercenként százmillió megabájtnál már ki tudnánk venni bizonyos tömböket Manhattan belvárosában, és a százéves ipari parkok gyűrűjét Atlanta régi magja körül...
Case felébredt. Repülőterekről álmodott, Molly sötét bőrruháiról, amelyek előtte haladtak a Narita, a Schipol, az Orly csarnokaiban... Látta önmagát: műanyag laposüvegben dán vodkát vett valami kioszkban, egy órával hajnal előtt.
Valahol odalent, a Sprawl vasbeton gyökerei között egy metrószerelvény tolta maga előtt az állott légoszlopot az alagútban. Maga a szerelvény néma volt, indukciós párnán siklott, de a levegő helyváltoztatása dalra fakasztotta az alagutat, a basszusa szubszonikusba nyúlt. A szoba, ahol Case feküdt, vibrálni kezdett, és a por felemelkedett a kiszáradt parketta réseiből.
Amikor kinyitotta a szemét, Mollyt látta maga előtt meztelenül és éppen hogy csak elérhetetlenül a vadonatúj rózsaszín matrac másik oldalán. Odafent napfény szűrődött be az osztott tetőablak kormos négyszögein. Az egyik félméteres üvegtáblát forgácslap helyettesítette, és egy vastag, szürke kábel bújt át rajta, a vége pár centivel a padló felett fityegett. Case az oldalára fordult, és csak nézte, ahogy a lány lélegzik; a mellét, a csípője vonalát, amely egy vadászgép törzsének funkcionális eleganciájára emlékeztette. A lány teste nyúlánk volt, rendezett, izmai, akár egy táncosé.

Case felült. A szoba nagy volt, és üres, nem volt benne más, csak a széles, rózsaszín matrac, mellette két új egyforma, üresnek látszó nejlonszatyor. Csupasz falak ablakok nélkül, egyetlen, fehérre mázolt, tűzbiztos ajtó. A falakat számtalan réteg fehér elasztikus festék borította. Egy üzemcsarnok. Case jól ismerte ezeket a helyeket, az ilyen épületeket; bérlőik az interzónában mozogtak, ahol a művészet jóformán bűncselekmény, a bűncselekmények pedig már-már mesterművek.

Otthon volt.
A padlóra lendítette a lábát. Az apró parkettalécek egy része hiányzott, némelyek kilazultak. Fájt a feje. Eszébe jutott Amszterdam, egy másik szoba a Centrum óvárosi részében, a százéves épületek. Molly, amint visszatér a csatorna partjáról narancslével és tojással. Armitage valami titkos rajtaütésen vett részt, míg ők ketten átsétáltak a Dam téren, el egy bárhoz, amelyet Molly ismert a Damrak sugárúton. Párizs egy elmosódott álom volt. Vásárlás. A lány elvitte vásárolni.

A lábánál új, gyűrött farmer hevert. Belebújt, és letérdelt a szatyrok mellé. Az első, amit kinyitott, Mollyé volt; szépen összehajtogatott ruhák és drágának tűnő kütyük. A második tele volt, de nem emlékezett, hogy vettek volna ilyen holmikat: könyveket, kazettákat, egy szimstim decket, francia és olasz címkéjű ruhákat. Egy zöld póló alatt felfedezett egy lapos, újrahasznosított japán papírba origamitechnikával becsomagolt tárgyat.

A papír elszakadt, amikor megfogta, és fényes, kilenchegyű csillag esett ki belőle, majd függőlegesen beleállt a parketta egyik résébe.
– Ajándék – mondta Molly. – Észrevettem, hogy mindig megnézed ezeket.
Case megfordult, és látta, hogy törökülésben ül az ágyon, álmosan vakargatva a hasát burgundivörös körmeivel.”

 

William Gibson: Count Zero

Fordította: Farkas Veronika

Fülszöveg 

„COUNT ZERO INTERRUPT –
Megszakítás esetén
A számláló visszaállítása nullára.”

Turner zsoldosként szolgál nagyvállalatokat. Legújabb küldetése egy vezető fejlesztő kimenekítéséről szól, aki a konkurenciához állna át, ráadásul a birtokában van egy biochip, ami alapjaiban változtatná meg a világot. A művelet azonban minden álcázás ellenére sokak érdeklődését felkelti, ráadásul néhányuk már emberi léptékkel felfoghatatlannak tűnik.

Eközben Bobby Newmark, a magát a cybertérben Count Zerónak nevező, kisstílű adattolvaj nincs felkészülve arra, hogy a mátrixra milyen hatással lesz a tervezett kimenekítés. Vérdíjjal a fején, vudu istenekkel a nyomában csak életben szeretne maradni. Aztán találkozik az angyalokkal, és minden a feje tetejére áll.

William Gibson folytatása a Neuromancerhez látványos és egyben profetikus világábrázolásával, különleges stílusával és nagyszerű szereplőivel méltó módon gondolja tovább a kultikus előd témáit, feltevéseit. A Count Zero egyben kiindulópontja is annak, hogy a természetfeletti miért és hogyan keveredhet a cyberpunkkal. Az olvasó Farkas Veronika új fordításában tartja a kezében a könyvet.

Részlet a kötetből

„Az összeomlott szálloda falai az öböl ívének negyedénél álltak. Ott erősebb volt a hullámverés, minden egyes becsapódás detonációnak érződött.
A lány most maga felé húzta, valami újdonsággal a szeme sarkában, új feszességgel. A sirályok szétrebbentek, amikor kéz a kézben megérkeztek a partra, hogy belebámuljanak az üres ajtónyílásokon túli árnyékokba. A homok elszivárgott, lehetővé téve, hogy az épület homlokzata beomoljon, a falak eltűntek, és így a három szint padlói úgy lógtak a levegőben, akár hatalmas zsindelyek a meghajlott, rozsdás, ujjvastagságú acélból lévő inakon. Mindegyiket más színű és más mintázatú járólapok fedték.
Az egyik betonív felett a HOTEL PLAYA DEL M volt kirakva gyerekes kagylónagybetűkből. – Mar – egészítette ki fennhangon Turner, bár már kivette a mikrotüskét.
– Vége – mondta a lány, belépve a boltív alá, az árnyékba.
– Minek van vége? – követte a férfi. A fűzfa kosár a csípőjéhez dörzsölődött. A homok ott hideg volt, száraz, laza a lábujjai között.
– Vége. Annyi. Ennek a helynek. Itt nincs idő, nincs jövő.
Turner csak bámulta, majd a pillantása továbbsiklott a rozsdás ágyrugók gubancára a két omladozó fal csatlakozásánál.
– Húgyszag van – mondta. – Ússzunk.

A tenger elmosta a borzongást, de távolság került közéjük. Turner szobájában ültek a takarón, és ettek, némán. A rom árnyéka kezdett megnyúlni. A szél megmozdította a lány napszítta haját.
– A lovak jutnak rólad eszembe – mondta végül a férfi.
– Hát – válaszolta a lány, mintegy a kimerültség mélyéről –, azok még csak harminc éve haltak ki.
– Nem – felelte Turner. – A hajadról. Az a haj a nyakukon, amikor futottak.
– Sörény – mondta a lány, és könnyek jelentek meg a szemében. – Baszki. – Rázkódni kezdett a válla. Mély levegőt vett. Az üres Carta Blanca-dobozt lehajította a partra.
– Tudod, mit? Hagyjuk. – Ismét átkarolta a férfit. – Gyere inkább, Turner, gyere…
És miközben hanyatt feküdt, Turnert is magával húzva, ő észrevett valamit, egy hajót, amelyet fehér kötőjellé nyomott össze a távolság, ahol a víz találkozott az égbolttal.

Amikor felült, és felhúzta levágott szárú farmerét, meglátta a jachtot. Már sokkal közelebb járt, kecses fehér ívként úszott, alig merülve a vízbe. Mély vízbe. A tengerpart valószínűleg szinte függőlegesen szalad itt alá, a hullámok erejéből ítélve. Valószínűleg azért ér ott véget a szállodák sora, ahol, és azért nem maradt fent a romos épület. A hullámok kinyalták alóla az alapot.
– Add ide a kosarat.
A lány a blúzát gombolgatta. Turner vette neki az egyik szürke kis boltban az Avenidán. Elektromoskék mexikói pamut, rossz gyártmány. Az üzletekben vásárolt ruháik alig bírták egy-két napig.
– Azt mondtam, add ide a kosarat!
A lány odaadta. Turner beletúrt a délutánjuk maradványaiba, és a lime-lébe áztatott, Cayenne-borssal megszórt ananász tasakja alatt találta meg a távcsövét. Kiemelte a kompakt 6 × 30-as katonai eszközt. Lepattintotta a belső fedelet az objektívekről és a kipárnázott lencsékről, majd tanulmányozni kezdte a Hosaka logójának áramvonalas ideogrammáit. Egy sárga gumicsónak megkerülte a tatot, és a part felé indult.
– Turner, én…
– Kelj fel. – A takarót és a lány törölközőjét begyűrte a kosárba. Kivette az utolsó, meleg Carta Blancát, és a távcső mellé tette. Felállt, a lányt is gyorsan talpra rántotta, és a kosarat a kezébe erőltette.
– Lehet, hogy tévedek – mondta neki. – Ha így van, tűnj el innen. Rohanj a második pálmasor felé – mutatott arra. – Ne menj vissza a hotelbe. Szállj fel egy buszra, Manzanillóba vagy Vallartába. Menj haza…
Már a csónakmotor dorombolását is hallotta.
Látta, ahogy elindulnak a könnyek, de a lány egyetlen hangot sem adott, úgy fordult meg és futott el, el a rom mellett, a kosarat szorongatva, megbotolva egy homokbuckában. Vissza sem nézett.
Turner megfordult, és a jacht felé kémlelt. A gumicsónak már ott bukdácsolt a hullámokon. A jachtot Cusimának hívták, és utoljára a Hirosima-öbölben látta. A fedélzetéről pillantotta meg Icukusima vörös sintókapuját.
A távcsőre nem is volt szüksége ahhoz, hogy tudja, a csónak utasa Conroy lesz, a Hosaka nindzsáinak pilótája. Elhelyezkedett törökülésben a hűlő homokban, és kinyitotta az utolsó doboz mexikói sört.


Visszanézett a fehér szállodák sorára, keze mozdulatlanul nyugodott Cusima tíkfa korlátján. A szállodák mögött a kisváros három hologramja világított: a Banamex, az Aeronaves és a katedrális hatméteres Szűz Máriája.
Conroy állt mellette.
– Sürgős hakni – mondta. – Tudja, hogy megy ez. – A hangja szenvtelen és kifejezéstelen volt, mintha egy olcsó hangchipről mintázta volna. Az arca széles volt, és fehér, hullafehér. Szeme sötét karikás, szemhéja ernyedt a hidrogénszőke csutak alatt, amit hátrafésült széles homlokából. Fekete, galléros inget és fekete vászonnadrágot viselt.
– Be – mondta, és megfordult. Turner követte, majd lebukott, hogy beférjen a kabinajtón. Fehér képernyők, halvány, hibátlan fenyő: Tokió spártai nagyvállalati stílusa.
Conroy leereszkedett egy alacsony, palaszürke műbőrből készült szögletes párnára. Turner csak állt, két keze erőtlenül lógott az oldala mellett. Conroy elvett egy recézett szárú ezüstszipkát a közöttük lévő alacsony, lakkozott asztalról.
– Egy kis kolinerősítőt?
– Nem.
Conroy az orrlyukába nyomta a szipkát, és beleszívott.
– Kér egy kis szusit? – Azzal az eszközt visszatette az asztalra. – Fogtunk pár vörös csattogóhalat úgy egy órája.
Turner maradt, ahol volt, és csak nézte Conroyt.
– Christopher Mitchell – folytatta Conroy. – Maas Biolabs. A hibridómásaik vezetője. Átigazolna a Hosakához.
– Életemben nem hallottam róla.
– Kamu. Mit szólna egy italhoz?
Turner megrázta a fejét.
– A szilícium már a múlté, Turner. Mitchell az az ember, aki működésre bírta a biochipeket, és a Maas ott ül a legfőbb szabadalmakon. Ezt maga is tudja. Ő a monoklonálisok embere. És ki akar szállni. Magának és nekem, Turner, ki kell őt emelnünk.
– Szerintem én már nyugger vagyok, Conroy. Nagyon jól éreztem magam ott, ahol voltam.
– Ezt mondta a tokiói pszichocsapat is. Úgy értem, ez nem az első szökése, igaz? A nő tereppszichológus, a Hosaka alkalmazottja. Turner combjában ugrálni kezdett egy izom.
– Azt mondják, készen áll, Turner. Kicsit aggódtak Új-Delhi után, ezért le akarták csekkolni. És mellékesen egy kis terápiát is hozzácsaptak. Hiszen az sosem árt, ugye?”

 

William Gibson: Mona Lisa Overdrive

Fordította: Farkas Veronika

Fülszöveg

 

„A szellem az apja búcsúajándéka volt, amit egy feketébe öltözött titkár adott át a Narita egyik utasvárójában.”

Mona egy fiatal lány sötét múlttal és kilátástalan jövővel. Nem is meglepő – legfeljebb váratlan –, hogy a stricije egyszer csak eladja egy plasztikai sebésznek, aki egyik napról a másikra átszabja őt valaki teljesen mássá.

Angie Mitchell egy híres hollywoodi Sense/Net sztár különleges képességgel. Bár sokan szeretnék édes tudatlanságban tartani, Angie hamarosan mégis rájön, hogy kicsoda valójában, és miért nincs szüksége deckre, hogy rácsatlakozzon a cybertérre.

Eközben egy rejtélyes entitás emberrablást szervez a mátrixban, és a terve megvalósításához szüksége van Monára, Angie-re és az egész emberiségre. Az ármány mögött pedig lesben áll a Jakuza, a japán alvilág rettegett szervezete, akinek vezetői könyörtelenül manipulálnak bárkit és bármit céljuk eléréséhez.

A Sprawl-trilógia befejező kötete egyszerre érzéki és kíméletlen hangulatú, kábulatba ejtő és kijózanító utazás William Gibson felejthetetlen világába. Az olvasó Farkas Veronika új fordításában tartja a kezében a könyvet 

 

 Részlet a kötetből

 

„Rafkós egy rongyos, szürke habszivacson töltötte az éjszakát, a Gyár földszintjén álló egyik munkapad alatt, szabad monomerektől bűzlő, csörgő-zörgő buborékfóliába burkolózva. Afrosrácról és az ő autójáról álmodott, az álmaiban ez a kettő összeolvadt, és Srác fogai apró krómkoponyák voltak.
A csípős szélre ébredt, ami beköpködte a tél első havát a Gyár üres ablakain.
Csak feküdt ott, és a Bíró láncfűrészének a problémáján gondolkozott, azon, hogy a csuklója hajlamos kibicsaklani, ha forgácslapnál vastagabb anyagot próbál elfűrészelni. A kéz eredeti terveiben ízelt ujjak szerepeltek, amelyek mindegyike egy-egy apró villanyfűrészben végződött, de ezt a koncepciót több okból is elvetették. Az elektromosság valahogy nem tűnt kielégítőnek, mivel nem volt kellőképpen fizikai. A levegő lett volna a megoldás, sűrített levegővel töltött nagy tartályok, vagy a robbanómotor, ha az ember talál hozzá megfelelő alkatrészt. És Kutyamagányban – kellő utánajárással – szinte bármihez lehet alkatrészt találni. Amennyiben pedig mégsem, Jersey rozsdaövezetének féltucatnyi másik kisvárosában többhektárnyi döglött, szétszedhető gép állt rendelkezésre.
Kimászott a pad alól, palástként húzva maga után a miniatűr műanyag párnákból álló takarót. Eszébe jutott a hordágyon fekvő férfi, odafent a szobájában, és Cherry, aki az ő ágyában aludt. Ő nem fogja elfeküdni a nyakát. Kinyújtózott, és elfintorodott.
Gentrynek lassan vissza kell érnie. Ezt meg kell majd magyaráznia Gentrynek, aki egyáltalán nem bírja az embereket.
Kismadár kávét főzött abban a helyiségben, ami a Gyár konyhájaként szolgált. A padlója felkunkorodó műanyag lemezekből állt, az egyik fala mentén fénytelen acélmosogatók sorakoztak. Az ablakait áttetsző ponyva takarta, be- és kiszippantotta a szél, és beszűrődött rajta az opálos derengés, amitől a helyiség még a szokottnál is hidegebbnek tűnt.
– Hogy állunk vízzel? – kérdezte Rafkós belépve. Kismadár egyik feladata az volt, hogy minden reggel ellenőrizze a tartályokat a tetőn, és kihalássza belőlük a faleveleket, amiket a szél odafújt, esetleg néha egyegy döglött varjút. Utána ellenőrizte a szűrők szigetelését, és időnként feltöltötte a tisztavíz-tartályt ötven literrel, ha úgy látta, hogy kifogyóban van. Majdnem egy egész napba telt, hogy ennyi átszűrődjön a rendszeren a gyűjtőtartályba. Gentry részben azért tűrte meg Kismadarat, mert a fiú kötelességtudóan végezte ezt a feladatot, de valószínűleg a szégyenlőssége is segített. Kismadár gyakorlatilag láthatatlan tudott maradni Gentry számára.
– Rengeteg van – válaszolta most.
– Lehet itt zuhanyozni? – kérdezte Cherry egy régi műanyag ládán üldögélve. Karikás szeme kialvatlanságról árulkodott, de a sebét elfedte alapozóval.
– Nem – válaszolta Rafkós. – Így télen nem.
– Gondoltam – nyugtázta Cherry komoran, begubózva bőrdzsekigyűjteményébe.
Rafkós kitöltötte magának a kávé maradékát, és a lány előtt állva felhörpölte.
– Valami problémád van? – kérdezte Cherry.
– Igen. Te és az a fószer odafent. Hogyhogy lejöttél? Szabit vettél ki, vagy mi?
A lány előhúzott egy fekete csipogót a külső dzsekije zsebéből.
– Ha bármi változik, ez megszólal.
– Jól aludtál?
– Persze. Elég jól.
– Én nem. Mióta dolgozol Afrosrácnak, Cherry?
– Nagyjából egy hete.
– Tényleg medikus vagy?
A lány vállat vont a kabátok mélyén.
– Annyira igen, hogy el bírjam látni a Countot.
– A Countot?
– Aha, a Countot. Srác egyszer így nevezte.
Kismadár megborzongott. Még nem vetette be a fodrászkellékeit, úgyhogy a haja szerteszét állt.
– Na és ha vámpír? – kérdezte.
Cherry rámeredt.
– Ugye csak hülyülsz?
Kismadár tágra nyílt szemmel, komolyan megrázta a fejét.
Cherry Rafkósra nézett.
– A haverod megzakkant?
– Nincsenek vámpírok – mondta Rafkós Kismadárnak. – Nem léteznek, hallod? Csak a stimekben. Az a csóka nem vámpír, jó?
Kismadár lassan, bár nulla meggyőződéssel bólintott, miközben a szél kifeszítette a műanyag ponyvákat az opálos fényben.”

 

William Gibson

A dél-karolinai Conwayben született 1948. március 17-én. Az édesapját hatévesen vesztette el, édesanyját pedig tizenkét évvel később. Ezek a veszteségek jelentősen meghatározták a későbbi életét: édesanyja halálát követően kiiratkozott az iskolából és Kaliforniába, majd később Európába utazott, és az ellenkultúra híve lett. 1967-ben Kanadában telepedett le azzal a szándékkal, hogy elkerülje a besorozást, és kipróbálja a létező összes tudatmódosító szert. Itt ismerkedett meg Deborah Jean Thompsonnal, aki elkísérte a későbbi európai útjaira (például sok időt töltöttek Görögország szigetvilágában és Isztambulban), majd 1972-ben összeházasodtak, és azóta is együtt élnek.

Gibson egészen fiatal kora óta író szeretett volna lenni, William S. Burroughs különösen nagy hatással volt rá. Korai rövid történeteit az Izzó króm című novelláskötet őrzi. A komolyabb írásra John Shirley bátorította, akivel az 1980-as évek legelején ismerkedett meg egy vancouveri sci-fi-összejövetelen, és mindmáig jóbarátok. Ő mutatta be később Bruce Sterlingnek és Lewis Shinernek; ma négyüket tartják a cyberpunk irányzat első íróinak Gibsonnal az élen, aki az évtizedet a Sprawl-trilógiával (1984: Neuromancer, 1986: Count Zero, 1988: Mona Lisa Overdrive) tette műfajtörténeti szempontból megkerülhetetlenné. A Neuromancer volt az első regény, amely a Hugo-, a Nebula- és a Philip K. Dick-díjat egyaránt megkapta.

Gibson azóta még két trilógiát írt, melyek a szakírók és rajongók szerint pontos előrejelzések voltak a közeljövőt illetően: míg az 1990-es években megjelent Híd-trilógia (1993: Virtuálfény, 1996: Idoru, 1999: A holnap tegnapja) hackerek, multinacionális cégek és mesterséges intelligenciák helyett a tömegmédiára és a celebkultuszra fókuszál, addig a Blue Ant-trilógia (2002: Trendvadász, 2007: Árnyvilág, 2010: Nyomtalanul) a 9/11 utáni politikai hangulatról, osztályok közötti határvonalakról, öntudatról, márkaépítésről és globalizációról szól. Ekkorra Gibsonnak már az írói stílusa is megváltozott: a tudományos-fantasztikus stíluselemek helyett a realista esztétika jellemző rá. Ezért sok cyberpunk gyökerű rajongója fejezi ki nemtetszését mindmáig, de Gibson mégis ennek köszönhetően nőtt ki a sci-fi zsáneréből és vált világhírű kortárs íróvá.

Gibson legutóbbi regénye 2020-ban jelent meg Mozgástér címmel, míg a Sprawl-trilógia kötetei új magyar fordítást kaptak 2021-ben.

A kötet máris előrendelhető, november 30-ától megvásárolható extra kedvezményekkel!

Sprawl trilógia
William Gibson:Neuromancer
 William Gibson: Count Zero
William Gibson:Mona Lisa Overdrive
 

Előjegyezhető Köbli Norbert Örök tél és Fél világ kötet az Agave Könyvek Kiadónál - ("Köbli Norbert iskolateremtő, sokszorosan kitüntetett forgatókönyvei most először jelennek meg nyomtatásban, ráadásul teljes terjedelemben, csonkítatlanul, sok kimaradt jelenettel.")

„Embermeséi úgy szembesítenek önmagunkkal, a múlt feldolgozatlan fejezeteivel, hogy közben nem felejtenek el szórakoztatni sem.”

– Nők Lapja

 

Köbli Norbert iskolateremtő, sokszorosan kitüntetett forgatókönyvei most először jelennek meg nyomtatásban, ráadásul teljes terjedelemben, csonkítatlanul, sok kimaradt jelenettel. Nemcsak a forgatókönyvírás iránt érdeklődő szakembereknek és a filmrajongóknak, hanem a mélyen emberi, izgalmas és fordulatos történetek kedvelőinek is jó szívvel ajánljuk ezt a kötetet.

 

Köbli Norbert: Örök tél és más forgatókönyvek
November 4-étől a könyvesboltokban!


A pusztító háború után egy asszonyt elrabolnak kislánya mellől, és egy fagyos szénbányába hurcolnak kényszermunkára.

• • •

Egy szélhámos új családra lel az erdő mélyén, mígnem hazatér a férj.

• • •

Két forradalmár betör a svájci magyar követségre, de törököt fognak a túszul ejtett követtel.

• • •

Egy író hazatér Budapestre, hogy egy eszme nevében segítsen leigázni szülőföldjét. 

 

 

Blörbök 

„Ennél okosabban aligha lehetne mesélni a málenkij robotról.”
Örök tél, HVG

„Folyamatosan fenntartja a feszültséget, okos és jól kimért.”
Apró mesék, Magyar Nemzet

„Nocsak, már van jó magyar thriller is!”
A berni követ, Origo

„Tűpontos üzenetével elgondolkodtat, fojtogató légköre még az utcára kilépve is velünk marad.”
Árulók, IGN.com



Köbli Norbert: Félvilág és más forgatókönyvek
Megjelenik november 4-én!

A nagy háború hajnalán külföldre szökne szerelmével a nagyvilági dáma, mit sem sejtve róla, hogy valaki a közvetlen közelében a halálát kívánja.

• • •

Egy sztálinista lakatos és egy forradalmár zongorista örök barátságot köt a belügyminisztérium pincéjében.

• • •

Katonai felderítők róják az olasz erdőket puskák és galambok után kutatva.

• • •

Három barát arra az esztelenségre készül, hogy eltérít egy belföldi repülőgépet.

 

Blörbök

„Jó dramaturgia, az utolsó szóig átgondolt forgatókönyv.”
Félvilág, Filmvilág

„A nagyon gazdagok és nagyon szegények közt feszülő társadalmi ellentétet, a törtető mágnások hátán felkapaszkodott prostituáltak és a végsőkig kihasznált, álmodozó cselédek világát Köbli Norbert forgatókönyvíró legalább olyan jó érzékkel ragadta meg, mint Kosztolányi az Édes Annában.”
Félvilág, Index

„Úgy szórakoztat, hogy közben túl is mutat a szereplők életén és az adott időszakról egy átfogóbb kép sejlik fel.”
Trezor, film.hu

„Ötven éve nem volt ilyen ütős háborús filmünk.”
Szürke senkik, Origo

„Izgalmas, lenyűgöző és megható.”
Szabadság különjárat, Index

 

Köbli Norbert

Köbli Norbert Balázs Béla-díjas forgatókönyvíró, érdemes művész. Négyévesen látta a Vukot; azóta több tízezer filmet végignézett. Mikor rájött, hogy a filmeket nem a színészek rögtönzik, hanem írók írják, rálelt életre szóló hivatására, a forgatókönyvírásra. Az olyan filmjeit, mint A vizsga, a Félvilág vagy az Örök tél a kritika és a szakma egyaránt lelkesen fogadta – idehaza és külföldön.

Budán él családjával.  

„Dombóváron született 1977-ben. Korábban filmforgalmazással és filmkritikaírással foglalkozott, írásai a Vox Mozimagazin, a Filmcsillag, a DVD Magazin hasábjain jelentek meg. Csaknem húsz filmben és egyebek mellett három, most is futó sorozatban működött eddig közre forgatókönyvíróként. Könnyedebb játékfilmekben mutatkozott be – mint a 2007-es S.O.S. szerelem! vagy a 2008-as 9 és ½ randi –, igazán ismertté történelmi tematikájú filmjei tették, amelyek zömmel a kommunista rendszer könyörtelen logikáját és annak a benne élő emberekre gyakorolt hatását dolgozta fel. Ilyen volt A vizsga (2011), a Szabadság – Különjárat (2013), A berni követ (2014), az Árulók (2017), az Örök tél (2018) és a Trezor (2018), s érintőlegesen az Apró mesékben (2019) is felbukkan ez a vonulat. Emellett ott a Mágnás Elza történetét elbeszélő Félvilág (2015) és az első világháború olasz frontjának poklát bemutató Szürke senkik (2016). Alkotásait számos díjjal jutalmazták, A vizsga többek között a chicagói filmfesztivál Arany Hugó-díját kapta meg, A berni követ Arany Zenit díjat kapott Montréalban, és elnyerte az alaszkai filmfesztivál fődíját is, az Örök tél főszereplője, Gera Marina munkáját pedig Nemzetközi Emmy-díjjal jutalmazták. Köbli a Félvilágért vehette át a Magyar Filmdíj legjobb forgatókönyvírónak járó elismerését, s ugyanebben az évben Balázs Béla-díjat is kapott, 2020-ban érdemes művészi kitüntetéssel jutalmazták. A szakma szervezési részében is aktív, ő alapította meg a Magyar Forgatókönyvírók Egyesületét, később részt vett a Magyar média mecenatúra munkájában is.”

(„Magyar szuperhősöket a moziba!” – Köbli Norbert a Mandinernek!; Veczán Zoltán interjúja a Mandiner hetilapban. 2021. február 18.)

A két kötet előrendelhető, november 4-étől megvásárolható extra kedvezményekkel!

Köbli Norbert: Örök tél

Köbli Norbert: Félvilág 

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Büksi Zsuzsanna - ("Nagyon köszönöm az olvasóimnak (a jelenlegi és jövendőbeli olvasóimnak is), hogy bizalmat szavaztak a regényemnek, és olvasták/olvassák a Kapcsolat:Bonyolultat. Hálás vagyok azért a sok szeretetért, amit tőlük kapok! ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Büksi Zsuzsanna írónőt, hogy meséljen magáról, és a  könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak Kapcsolat:Bonyolult címmel, idén nyáron jelent meg az első könyve, amit Erawan Könyvkiadó webshopjában lehet megrendelni.

Íme az interjú, fogadjátok szeretettel.

 

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

1975-ben születtem Baján. Azóta is itt élek és dolgozom. Nagyon szeretem a vizek városát, a kisvárosi hangulatot. Állandó ihletforrásom. Ha feltöltődésre vágyom, csak kiülök a belvároson átívelő Sugovica partjára, vagy sétálok egyet a parton. Az év minden időszakában, télen-nyáron gyönyörű.

 Kapcsolat:Bonyolult című könyved sok kutatómunkát igényelt?
Meddig tartott az írás folyamata?

A Kapcsolat:Bonyolult című regényemet 2020-ban Fejős Éva írós kihívására írtam két hónap alatt. Elég húzós időszak volt számomra.A kutatómunka nálam az írás velejárója, általában előbb kutatok, mint írok, de mivel ebben a kihívásban két hónapom volt megírni a regényt majdnem a nulláról, így folyamatosan, az írás mellett olvastam egészségügyi cikkeket, hogy hiteles legyek, néztem ismeretterjesztő- és dokumentumfilmeket a Gázai-övezetről. (Bevallom a történet váza, a karakterek, és néhány jelenet már érlelődött bennem egy ideje, így valójában nem teljesen nulláról indítottam a kihívást.)

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

A realista történeteket szeretem írni, azokat a hétköznapi problémákat, amik akár bárkivel megtörténhetnek. Azonban a karakterek, és a történet mindig kitalált, és ha esetleg bárki magára ismerne benne, az teljesen a véletlen műve. Nem mintázok élő személyekről, ismerősökről karaktereket. Egyes élethelyzetek is csupán inspirálnak, de mindig továbbgondolom, így a történeteim teljesen kitalált történetek, amik bárkivel megtörténhetnek ugyan, de a saját fantáziavilágom szülöttei

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Már óvodás koromban meséket találtam ki magamnak, és saját, egyszerű kis meséimről szóló bábjátékokkal szórakoztattam magam. Ahogy megtanultam írni, le is írtam a történetecskéimet. Eljátszottuk a barátaimmal, bár ez csupán nekem volt érdekes, ők hamar megunták. Így történt, hogy egy idő után magányos tevékenység lett számomra az írás, sokáig azt gondoltam, senkit sem érdekel, mit csinálok egyedül a szobában, így néhány ember kivételével senkinek sem mutattam meg, és egyre kevesebbszer beszéltem róla, vagy mondtam el bárkinek, hogy írok.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Írtam már fantasyt, és thrillert is. Egy-egy novella erejéig kirándulok más zsánerekbe, szerintem gyakorlásnak is tökéletes lehet. Nem tudom, mit hoz a jövő. Most a legjobban a realista-romantikus történetekben érzem magam. Biztonságos számomra ez a közeg. Azt hiszem, azért mert ezt ismerem a legjobban, és ebben a zsánerben tudom a legjobban átadni az olvasóknak mindazt, amit szeretnék megfogalmazni.

Néha úgy érzem, nem szeretném, ha ez változna.

Néha viszont úgy érzem, hogy izgatottan várom az új kihívásokat.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Imádom érzés.

Nagyon szeretem, amikor a szereplőim végre révbe érnek, akármilyen élethelyzetbe is kerülnek. Végigmentek az úton, nekem sikerült megismernem, megkedvelnem őket. Akkor még természetesen nem hagyom magukra őket, mert jön a bétáztatás. Utána pedig a javítás kemény feladata, ami már nem annyira felemelő érzés számomra. Néha fogcsikorgatós, vértizzadós küzdelem. De mindenképpen megéri, mert sokkal jobb lesz tőle a szövegem, a történet, és a végén elismerem, hogy megérte.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Nem gondolkodtam írói álnéven.

Mivel magyar környezetben, magyar szereplőkről írok, az én esetemben semmi sem indokolja idegen hangzású, külföldi név felvételét. Emellett vállalom, amit írok az ismerősök előtt is. Nincs miért szégyellnem, hogy saját névvel jelenjenek meg az írásaim. Büszke vagyok rájuk.

Azt hiszem igazán különleges, és szép nevem van, amit kár lenne megváltoztatni, ráadásul szeretem is.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Nem feltétlenül. Fiatalon még kerestem a hangomat. Több fantasyt írtam, de így visszagondolva a világépítéssel és a karakterek felépítésével komoly gondjaim akadtak. Egy idő után jobban érdekeltek a való világban játszódó történetek, romantikával vagy anélkül. Sokkal jobban lekötöttek, az olvasmányaim is errefelé orientálódtak inkább. Kerestem azokat az olvasmányokat, filmeket, amik igaz történeteken alapultak, így természetes lett számomra, hogy realista történeteket írjak, olyan problémákról, amik engem leginkább érdekeltek.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Felfoghatatlan.

A mai napig nehezen hiszem el. Még mindig olyan, mintha álmodnék. Egy csodálatos, boldog, valóra vált álom.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Megtervezett.

Maga az írás folyamata kiragad a hétköznapjaimból, feltölt, és kikapcsol. Olyankor megszűnik tér és idő. De tervezős vagyok a mindennapjaimban és az írásban is. Vázlat alapján dolgozom. Még ha olykor el is térek tőle, fontos számomra egy irányvonal, amerre haladok.

Viszont amikor leülök írni, akkor hagyom, hogy a történet és a karakter beáramoljon a tudatomba. Ez nálam kicsit tudathasadásos élmény, amikor ott vagyok, de igazán mégsem. Tudom, merre haladok, de mindig jöhetnek meglepetések. Nagyon izgalmas folyamat, talán ezért is szeretem annyira, és ezért hiányzik egy idő után mindig.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Vannak kedvenc jeleneteim, amiket könnyebben írtam. Néha mókásak, olykor szívszorongatóak, ismerős pillanatok.

Erotikus jeleneteket számomra mindig nehéz megírni, mert nem szeretném, ha pornóba csapna át az egész, de kínosan nevetséges virágnyelven sem szeretnék fogalmazni. Szerintem igazán szép erotikus jelenetet nagyon nehéz megírni. Számomra ez egy írós kihívás.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Figyelek a környezetemre, a körülöttem levő emberekre, olykor elég egyetlen szó, egy mozdulat, hogy megjelenjen a gondolataimban egy olyan karakter, aki mesélni szeretne. Ilyenkor addig kattog bennem egy hang, amíg komolyan el nem kezdek rá figyelni és vele foglalkozni.

Olykor olvasok valami felkavarót, valamit, ami megindít bennem egy erős érzelmi reakciót pl:meghatottságot vagy dühöt, ami napokig nem ereszt, és tudom, hogy dolgom van vele, írnom kell róla, hogy feloldjam ezt az érzést, mert különben nem szabadulok tőle.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Az elsők, akiknek megmutatom a kész kéziratot, azok a bétáim. Megbízok bennük, mert mindig őszintén megmondják a véleményüket, olykor kíméletlenül, és keményen, de ebből sosincs sértődés közöttünk. Tudom, hogy segíteni szeretnének, és mindig mindent meg tudunk beszélni.

Beleszólhatnak a szövegbe, felhívják a figyelmemet a hiányosságokra, a gondolatismétlésekre, a logikátlanságokra. Ha elakadásaim vannak a történetben, akkor is segítenek, együtt agyalunk a sztorin. Rendkívül inspirálóan hatnak rám, és bármikor számíthatok rájuk. Akkor is, ha javítás közben azon hisztizek, hogy túl nagy falat ez nekem, és képtelen vagyok megbirkózni a feladattal. Olyankor támogatnak, és mindig a megfelelő szavakkal húznak ki az önsajnálat ragacsos mocsarából.

Hálás vagyok, hogy ilyen megbízható, előolvasóim vannak. Nélkülük sokkal nehezebben menne a javítási folyamat.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

A családom elfogadja, hogy írok, mivel mindig is írtam, ez hozzám tartozott, tartozik. Tudják, hogy nem időszakos hóbort, hanem a hobbim. Mindig támogattak, és érdeklődtek, hogy éppen mivel foglalkozom. Kikérhettem a véleményüket, és olykor előolvasásra is sikerült rávennem őket.

Velem együtt örültek a megjelenésnek, és rendkívül lelkesek, hogy most már végre „igazi író” lettem.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Idén az Írós oldalamon várható egy novella Halloweenre és már évek óta hagyomány számomra, hogy az adventi időszakban minden héten egy-egy karácsonyváró novellával kedveskedem az olvasóimnak.

A Kapcsolat:Bonyolult című regényem előzménykötetének megjelenése jövőre várható. A történet Hanna és Lucas kapcsolatáról szól.

Nagyon köszönöm az olvasóimnak (a jelenlegi és jövendőbeli olvasóimnak is), hogy bizalmat szavaztak a regényemnek, és olvasták/olvassák a Kapcsolat:Bonyolultat. Hálás vagyok azért a sok szeretetért, amit tőlük kapok! El sem tudtam eddig képzelni mennyire csodálatos, felemelő érzés az olvasók szeretete, elismerése, és mindig hálás vagyok, ha megkeresnek, rám írnak. Legalább ennyire boldog, szeretetteli életet kívánok nekik is, mint amilyenben mostanában részem van.

 

A könyvet it tudjátok beszerezni:

Erawan Kiadó

Büksi Zsuzsanna írói oldala