Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a Gráczer L. Tamás írót, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak A háromfa hölgye című könyve az elmúlt hetekben jelent meg a Prae Kiadó gondozásában, megvásárolható a kiadó weboldalán. Íme az interjú, fogadjátok szeretettel!
 |
| Prae Kiadó |
Kérem, meséljen magáról, mivel foglalkozik, amikor nem regényeket ír?
Korábban történelemtanárként dolgoztam, jelenleg egy vidéki gimnáziumban vagyok iskolai könyvtáros, bár a történelem iránti érdeklődésem töretlen (mint a megjelent könyv is tanúsítja). Székesfehérváron élek, 1978-ban születtem, de ennél többet nem szeretnék mondani magamról.
A háromfa hölgye című könyve sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?
Nagyjából egy évet vett igénybe a teljes folyamat, az ötlet születésétől a kézirat befejezéséig. „Besegítettek” a Covid miatti lezásársok, mert így több időm volt foglalkozni vele. Nem sokkal azután futottam bele a „Krimi ma” pályázatba, amikor nekifogtam az írásnak, és mivel oda első körben nagyjából egy fejezetnyi anyagot kellett beküldeni, leginkább arra koncentráltam. Aztán amikor kiderült, hogy tovább jutottam, bele kellett húznom, hogy az egész könyv elkészüljön időre.
Magával a korszakkal kapcsolatban bőven voltak előismereteim, de az interneten hatalmas mennyiségű forrásmunka található (akár 100+ évesek, de igen frissek is). Csak tudni kell keresni, és aki keres, könnyen talál. Természetesen a könyvtári kutatást így sem úsztam meg, sok mindennek kellett ott utánanéznem. Összességében olyan 60-70 cikket, tanulmányt, könyvet olvastam át. A kutatómunka és az írás jórészt párhuzamosan folyt. Ez felgyorsította a folyamatot.
 |
| Prae Kiadó |
Igyekszem létező, vagy egykor létezett környezetben játszódó történeteket írni. Ezért törekszem a minél pontosabb történelmi-földrajzi háttér megteremtésére, néha talán túlzottan is. Ahol fehér foltok vannak (nincs valamiről hiteles leírás, feljegyzés, dokumentum) ott a korabeli analógiák alapján a fantáziámra hagyatkozom, akárcsak a cselekmény esetében – akkor is, ha beemelek oda valós elemeket (történelmi személyeket, eseményeket).
Mikor kezdett el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?
Mindig szerettem olvasni és sokszor megfordult a fejemben, hogy olyan könyvet én is tudnék írni, mint amit éppen a kezemben tartok. A húszas éveimben kezdtem írogatni, magamnak, főleg krimi novellákat, amiket aztán annak rendje-módja szerint vissza is dobtak a kiadók, ahová beküldtem őket próba-szerencse alapon. 2013-ban jelent meg álnéven az első könyvem, ami szintén pályázatra született (Germánia, Kossuth Kiadó). Itt több regényem is kiadásra került (szintén álnév alatt), aztán pár évig (több okból kifolyólag) nem írtam semmit. Egészen A háromfa hölgyéig. Mondhatni ekkor talált meg újra az ihlet.
Más műfajok is érdeklik, vagy inkább a krimit kedveli?
A történelmi szakirodalom és a krimi minden fajtája (könnyedebb, véresebb) mellett kedvelem a horrort (Lovecraft, King), és az alternatív történelmi regényeket is, ahol a mi lett volna, ha… kérdését járják körül. A Germánia is egy ilyen világban játszódik (győztek a nácik). Történelmi regényeket is olvasok hébe-hóba, de azok, érdekes módon, kevésbé kötnek le, hacsak nincs bennük krimis szál.
Milyen érzés Ön számára, amikor befejezi valamelyik kéziratát, vagy egy könyve megjelenik?
Szomorú és örömteli egyszerre. Örülök, mert kész van, kézbe vehetem. Szomorú, mert véget ért számomra egy kaland. Ilyenkor egy darabig nem is tudok nekifogni semmi újnak.
Tervezett és tudatos folyamat Ön számára az írás, vagy impulzív?
Mindkettő egyszerre. Van egy történetváz, egyfajta sorvezető, ami mentén elkezdek írni, de menet közben rengeteg minden változik: akár mert egy korábbi ötletről kiderül, hogy hülyeség, vagy bizonyos szereplők fontossága nő vagy csökken a tervezetthez képest. Vagy éppen olvasok valami új információt, ami beépíthető a történetbe. Nincs tehát előre megírva semmi: a kezdő meg a végpont között leginkább „önmagát alakítja” a történet, és ezt nekem is izgalmas végigkövetnem. Sokszor változnak a nevek, helyszínek, míg elégedett nem leszek velük. Alkalmasint egészen máshogy jutok el a sztori végére, mint azt eredetileg elképzeltem.
A háromfa hölgyénél maradva Marcus itt eredetileg mellékszereplő lett volna – fontos mellékszereplő, de csak az. Próbáltam olyan főhőst találni, akinek hihető motivációi és lehetőségei vannak arra, hogy az igazság nyomába eredjen, míg rá nem jöttem, hogy a hóhérnál izgalmasabb alakot keresve sem találhatnék erre a feladatra. Így lett Marcus a történet központi alakja, aki hivatásból öl, múltja és munkája miatt többet tud az emberi testről másoknál, és nem csak az emberi, hanem az isteni törvényt is képviseli – ami a korszakban igen fontos volt mindenki számára. Sokkal fontosabb, mint manapság.
A köteteiben vannak kedvenc jelenetei? Van közöttük olyan, amelyet nehéz volt megírni?
Ebben a könyvben Marcus és Regina összes közös jelenete kedvenc. A leíró részek azok, amikkel sokat vacakolok (gondolok itt városrészekre, épületekre, szokásokra), mert itt amennyire lehet, igyekszem ragaszkodni a valósághoz, és részletekbe menően bemutatni ezeket – a korfestő hangulat miatt is, meg hogy a lehető leghitelesebb, színes-szagos (jelen esetben szó szerint) legyen az események hátteréül szolgáló világ.
Hogyan születik meg egy-egy történet? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúl?
Ez teljesen változó. Időnként megragadja egy-egy téma a figyelmemet, amiről hallok-olvasok, és amitől beindul a fantáziám, hogy milyen könyvet lehetne írni erről. Persze jó, ha tíz ilyen elképzelésből egy megvalósul. De ihletet jelenthetnek személyek is, akiket aztán valamilyen szinten beleírok az adott könyvbe, vagy egyenesen köréje kanyarítok történetet (pl. Regina vagy Marcus alakjában is sok a valós elem).
Mielőtt A háromfa hölgyét írni kezdtem, sokat olvasgattam Mátyás uralkodásának első éveiről (akkor éppen ez iránt érdeklődtem jobban). Ennek kapcsán ötlött fel bennem, hogy milyen jó színtere lenne ez az időszak (magyar helyszín, magyar szereplőkkel) egy történelmi kriminek, ahol a korszak ismert személyiségei kissé más oldalukról mutatkoznak be, mint ahogy azt ismerjük-tanultuk; a főbb szerepeket pedig olyanok játsszák, akik társadalmi helyzetük miatt kitaszítottak, lenézettek, megvetettek, de szükség van rájuk, hisz szó szerint a piszkos munkát végzik nap mint nap Budán. A felakasztott nő rejtélyének ötlete született meg elsőként, aztán már „csak” köré kellett írni a történetet, hóhérostól, Reginástól, mindenestől.
A kész kéziratot most először mutattam meg másoknak, mielőtt beküldtem a kiadóhoz. Három ismerősnek küldtem el, közülük egy olvasta végig és véleményezte, olvasói szemszögből (ezer köszönet innen is érte, Emese!). Egyébként egyedül dolgozom, nem szoktam írás közben bevonni másokat a munkába. Zavarna. Amikor kész van, elfogadják, és szerkesztésre kerül, akkor az már természetesen más. Olyankor sor kerül javításokra, bizonyos részek törlésére, átírására, pontosításra, stb. De maga a történet marad olyan, amilyennek kitaláltam.
A családja miként fogadta a hírt, hogy könyvet ír, sőt meg is jelent?
Nem igazán reklámoztam a dolgot, már csak babonából sem. Akkor szóltam róla, amikor nyertem, ami őszintén szólva engem is meglepett. Természetesen nagy volt az öröm.
Mit üzen az olvasóinak: számíthatnak újabb regényre a közeli jövőben Öntől?
Ahogy az időm és a munkám engedi, a sorozat következő kötetén dolgozom, de még nagyon az elején járok. Ha sikeres lesz az első rész, Marcus és Regina kalandjai biztosan folytatódnak. A középkori, fénykorát élő Budának még sok bemutatásra váró helyszíne van, ahol megfordulhatnak, és sok híres személyisége, akivel találkozhatnak.
A könyvet itt tudjátok beszerezni:
