2020. október 18., vasárnap

Beleolvasó: S.A. Locryn: Gyufaláng - ("A konyhában az étel illatát addigra kezdte elnyomni a koszos ruhák szaga. Sándor ismét gondolatban vállat vont azon, hogy mennyire nem zavarja. A fronton évekig mindüknek ilyen szaga volt. Csakhogy annak már vége, és a világ elvárja tőlük, hogy a régi rendbe illeszkedjenek.")

 Ma este egy beleolvasót hoztam még hozzá S.A. Locryn: Gyufaláng c. kötetéből. Ezúttal egy fürdőszobai jelenetet hoztam el, hogyan boldogulnak egymással, hogy most nem a fronton vannak. Miként viszonyulnak hozzá a mindennapi dolgokhoz, szükségletekhez.

S.A. Locryn:
Gyufaláng


Tartalom:

Nemessy Sándor százados önmaga árnyékaként éli életét a hamvaiból épp újjáéledő Budapesten.
1947 karácsony előestéjén talál rá a hadifogságból szabadult őrmesterre. Szép Tamás tudja, hogy meg kell változtatnia a jövőt, és meg kell mentenie a századost, mindig ez a szándék vitte előre.
Megtalálja-e az elhatározást magában, hogy az érzései szerint cselekedjen? Ha lesz hozzá mersze, vajon hagyják-e neki?
Lehet-e két férfi barátságából több egy bizalmatlansággal átitatott korszakban, amikor a másság főbenjáró bűn volt?

ENGEDÉLLYEL

 A konyhában az étel illatát addigra kezdte elnyomni a koszos ruhák szaga. Sándor ismét gondolatban vállat vont azon, hogy mennyire nem zavarja. A fronton évekig mindüknek ilyen szaga volt. Csakhogy annak már vége, és a világ elvárja tőlük, hogy a régi rendbe illeszkedjenek. A háború előtt nem engedte volna meg magának, hogy ennyire rossz házigazda legyen, de a normális világ formalitásai már rég nem érdekelték. Kizárólag Tamás miatt erőltette meg magát.
– Na jó, amíg te megküzdesz a teával, addig melegítek vizet, hogy meg tudj fürdeni. Meg készítek össze neked ruhákat, amiket felvehetsz ezek helyett – mutatott végig Tamáson.
Ő elvigyorodott ezen, épp megjegyezte volna, hogy tőle Sándor ugyan el is égetheti a régi ruháit, a benne levő fagyott lakókkal együtt. De mielőtt meg tudott volna szólalni, ismét összerántotta egész testét a köhögés. Sándor ezt végszónak tekintette, és felpattant az asztal mellől. Nem is jött vissza addig, amíg mindennel el nem készült.
– Gyere, megmutatom a fürdőszobát – intett az egyik ajtó felé. – Bekészítettem neked a ruhákat. Tettem be törölközőt és borotvát is. Maradj nyugodtan addig, amíg jól esik.
– Amíg ki nem hűl a víz – válaszolta vigyorogva Tamás.
– Akkor sokáig bent leszel – nevetett fel Sándor is –, a fürdőszoba nagyon jól tartja a meleget.
Azzal magára hagyta, bement a hálószobába áthúzni az ágyneműt. Miután végzett, visszatért a konyhába főzni még egy adag teát, és nekiállt előkészíteni mindent a karácsonyi ebédhez és vacsorához. A húsleves vidáman gyöngyözött a tűzön, és Sándor már épp a székelykáposztát készítette elő, mire Tamás előkerült a fürdőszobából. Lógott rajta a kék-fehér csíkos pizsama. Hitetlenkedve nézett végig magán, lábait a Sándortól kapott vastag zokniba bújtatta, és a küszöbön állva enyhe zavarában a lábujjain hintázott.
– Mikor ruhát emlegettél, nem gondoltam, hogy kórházi pizsamára gondoltál – próbálta elbagatellizálni a helyzet kellemetlenségét Tamás.
– Nem értem, mi a problémád vele – törölte meg a kezét egy konyharuhába Sándor, majd felemelte a pultról az előre odakészített teásbögrét. – Mi mást kellett volna rád adnom? Úgyis vissza akartalak fektetni az ágyba, még azelőtt, hogy ismét rád tör a köhögés.
Sándor elhallgatott. Pár pillanatig tartotta a bögrét, és várta, hogy Tamás elvegye tőle, de a másik nem mozdult meg, csak meredt rá, mintha kérni akarna valamit, de szégyellné magát miatta. Miután elunta a várakozást, Sándor letette a bögrét, és visszafordult Tamás felé. Figyelte azt a nyugtalanságot, sugárzó arcot, az összevont szemöldököt, a nedvességtől csillogó, bár valamennyire megregulázott, bozontos szakállat.
– Azt hittem, meg is borotválkozol – szólalt meg újra.
– Meg akartam – sütötte le a szemét Tamás –, de annyira remegett a kezem, hogy nem mertem belekezdeni...
Sándor sóhajtott egy nagyot. Azonnal megértette a másik zavarát. Fordított helyzetben ő is éppen így nem tudna mihez kezdeni a helyzettel.
– Gyere, megcsinálom. – Olyan természetességgel jelentette ki, hogy Tamás szeme elkerekedett a döbbenettől. Sándor elmosolyodott rajta. – Mi az? A fronton hányszor megcsináltuk? A sebesülteknek. Még téged is megborotváltalak, mikor nem tudtál mozogni... – hallgatott el egy pillanatra. – Miután megégtél...
– Igen, emlékszem – nyelt egy jól hallhatót Tamás –, de nem várhatom el...
– Ugyan miért nem? – Sándor őszintén nem értette. – Gyere.
A vállánál fogva vezetni kezdte Tamást, aki nem állt ellen neki. Sőt, mintha enyhült is volna a feszültség a tagjaiban attól az érintéstől. Ez Sándort is megnyugtatta, képtelen lett volna megmagyarázni a miérteket, de rosszul érintette volna, ha Tamás nem bízna úgy benne, ahogy régen.
A fürdőszobába vezette, ahol leültette a kád szélére. Tamás leengedte a kihűlt vizet, miután végzett, mert a kád teljesen üres volt, csak az oldalán lehetett látni némi szappan lerakódást, ami valószínűleg úgy maradhatott ott, hogy nem vette észre.
Sándor fogta az egyik sarokban tárolt kisebb lavórt, kiborította belőle a kacatokat, amiket benne tartott. Meleg vizet engedett bele, fogta a szappant, borotvát, és mindent, amire csak szüksége lehetett, Tamás elé készített. Ezután még odahúzta a sámlit, amire általában csak a ruháit szokta leszórni. Leült Tamással szemben egy vállára vetett törölközővel. Mielőtt viszont nekiállt volna beszappanozni a bozontos szakállt, Tamás pizsamájának a gombjai felé nyúlt. Ki akarta gombolni a felsőket, hogy kissé hátrébb lökhesse a másik vállán a pizsama felsőt. Nem akarta összeszappanozni, vagy semmi más módon összekenni.

 A könyvet itt tudjátok beszerezni:
Book Dreams Kiadó
S.A. Locryn írói oldala


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.